Per a Nagy Mihályi czimer bitorlása miatt.
Per a Nagy Mihályi czimer bitorlása miatt.
Hazai törvénytárunkban czimer használatát szabályozó törvényczikket egyetlen egyet találunk, azt is a legujabb korból. Az 1883 : 18. t.-cz. az, mely a magyar országos s az egyesült országok czimereinek használatát felsőbb hatóság engedélyétől teszi függővé. Ez a törvényczikk a magánosok czimereire nem terjeszkedik ki. Ennek a biztonsága érdekében a törvényhozók nem látták szükségesnek intézkedni sem 1883-ban, sem azóta. Ma már nem is igen volna igazi értelme a külön törvényes intézkedésnek, ha 1848 előtt se volt, a mikor pedig még fennállott az ősiség. Akkor bizonyára több szükség lett volna rá. Mert merészséggel is bajos volna azzal dicsekednünk, hogy hazánkban mindenki mindenkor tiszteletben tartotta másnak a czimer tulajdonjogát. Voltak bizony nálunk is elegen, a kik nem átallották a más insigniáival ékeskedni; ezek azonban turpisságukkal anyagi kárt nem igen okoztak s ennélfogva a büntető igazságszolgáltatást nem is hivták ki maguk ellen.
Az ősiség korában, a mikor a nemesi kiváltság jelentékeny társadalmi és anyagi előnyöket biztositott, az universitates nobilium: a vármegyék szorgosan ügyeltek arra, hogy illetéktelen be ne csempészsze magát a társaságukba. Sürün összeirták a kebelbeli nemeseket, a kéteseket és gyanusakat koronként meg is vizsgálták. De a vizsgálat soha se terjedt ki a czimerre, mert hiszen maga Werbőczy mondja (Hk. I. r. 6. cz.), hogy a nemesség bizonyitására nem szükséges a nemesi czimer előmutatása, hanem csupán az adománylevél előmutatása, mert a czimer a nemességnek nem szükséges 40kelléke, hanem csak ékessége, a minthogy a czimer adományozása egymagában senkit sem nemesit, hanem sokkal inkább a földbirtok adományozása.
A czimer tehát nem volt kizárólagos attributuma a nemességnek s azért nem is helyeztek arra valami különös sulyt s nem igen törődtek vele, ha netalán valaki illetéktelenül használta. Jól mondja azért br. Nyáry Albert a Heraldika vezérfonalában (87. l.), hogy aféle czimerészeti perpatvarkodásra, minő Németországban a strassburgi dom épitői: a Juncker testvérek és a Rappolsteini felső-elszászi grófok közt folyt, hazánk középkori történetében nem találunk. És mikor II. Ulászló király azon 1494 január 28-ikán kelt diplomájában, melylyel a Castellione testvéreknek I. Mátyás adományozta czimereslevelet megerősitette, a horvát bánt, albánt és Zeng város előljáróságát 2000 frt birtság terhe alatt kötelezte annak tiszteletben tartására: voltaképen nem a czimer esetleges bitorlói ellen intézkedett, hanem az adományozott nemesi kiváltság elismerésére kényszeritette az emlitett hatóságokat. Egészen különös és a maga nemében egyedül áll a Jánoky és Zűászi családoknak 1416-ban adományozott közös czimereslevélnek záradéka, melyben Zsigmond király az adományosokat czimerük birtoklásában megsértőkre 10 arany márka birságot szabott. (Br. Nyáry id. m. 240. l.) Ez nálunk az eddig ismert egyetlen királyi intézkedés a jogtalan czimerhasználók ellen.
Arra is nagyon elvétve kerülhetett sor, hogy biróságaink czimerbitorlási perekben itélkezzenek. Bárczay Oszkár a Heraldika kézikönyvében (42. l.) csupán egy esetet emlit, azt a pert, mely a Pribék család ellen a Nagymihályi család czimerének használása miatt folyt. A per lefolyását és kimenetelét Bárczay nem ismeri. Abban a helyzetben vagyok, hogy ezen a heraldikai tudományunkra éppen ritkaságánál fogva érdekes és tanulságos pert az érdeklődőkkel teljesen megismertethetem.
Sztárai és Nagymihályi Sztáray Imre gróf 1752 szeptember 28-ikán azzal a kérelemmel fordult a kir. itélőtáblához, hogy a Villei Pribék és Iványi Fekete családokat tiltsa el a Nagymihályi család czimerének bitorlásától. Ez a czimer az ungvármegyei Vinna várát ábrázolja, melynek félig nyitott kapuján, ugyszintén a sisakot boritó koronán szembe forduló, csőreikben közösen aranygyürüt fogó két szarka áll. Kérését a gróf a Hármaskönyv I. rész 6. czimére alapitja, mely szerint czimert, mely egyik családot a másiktól megkülönböteti, csakis koronás uralkodó adhat, és pedig – a II. r. 9. cz. értelmében – ő is csak a mások kiváltságos jogainak sérelme nélkül.
Keresetében hivatkozik még Zsigmond VI. decretumának 2. és II. Ulászló I. decretumának 34. articulusára; továbbá idézi a Hármaskönyv II. részének 13. és 17. czimeit. És éppen ezek az idézetek mutatják legjobban törvényeink fogyatékosságát a czimerek használatát illetőleg. Zsigmond és II. Ulászló idézett articulusai a szolgabirák választását szabályozzák s a Sztáray gróf keresetével semmi összefüggésbe se hozhatók, hacsak azon a révén nem, hogy a szolgabiráknak a hivatalos levelezésekben sigillum cognoscibile-t engedélyeznek, sőt rendelnek. A Hármaskönyv II. részének 13. czime a pecsétek meghatározásáról, 17. czime a hamis levelek megvizsgálásáról szólnak, mind olyan dolgokról, melyek még erőltetve se alkalmazhatók a panaszos esetre.
Mindazáltal a kir. tábla elfogadta az ügyet, melyet az 1715 : 28. t.-cz. – miután privilegiális levél elbirálásáról van szó – egyenesen elébe utalt s a perfölvétel határidejéül 1753 január 29-ikét tüzte ki, arra Iványi Fekete Pétert és Villei Pribék Ádámot, mint a bepanaszlott Fekete és Pribék családok legidősebb tagjait Ung vármegye által törvényesen megidéztette.
Tárgyalásra azonban csak 17 év mulva 1770 május 26-ikán került a sor. Ez alatt pedig a felperes meghalt s helyébe fia János Fülöp gróf lépett. Ügyvédje mindenek előtt felmutatta a birák előtt Zsigmond királynak 1418 márczius 29-ikén Konstanczban Nagymihályi Albert vrániai perjel és osztályos atyafiai részére kiállitott nemeslevelét, a mely mind teljes szövegében, mind szines rajzában a gróf Sztáray család oklevéltárából (II. k. 189. l.) ismeretes.
A tárgyalás nem haladhatott ekkor tovább. Az alperesi ügyvéd bejelentette, hogy fele, Pribék Ádám megszünt élni. Idő telt bele, mig özvegyét Ibrányi Krisztinát, mint a Pribék gyermekek István, Pál és Zsigmond természetes gyámját, perbe idézték. Ibrányi Krisztina az 1771 február 23-iki tárgyaláson azzal állt elő, hogy ő a Pribék család helyett nem vonható perbe, mert a család feje s a családi iratok gondozója nem ő, hanem Pribék Ferencz. Teljes esztendő telt el, mig az uj alperes a biróság elé állt s az ügyvédek bele fogtak az érdemleges tárgyalásba.
Az ügyvédek azon kezdték a feleselést, hogy kit illet a bizonyitás? Alperesek tartoznak-e bebizonyitani a Nagymihályi czimer használatához való jogukat, vagy felperes tartozik-e igazolni azt, hogy a szóban forgó czimer kizárólag őt illeti? Az alperesi ügyvéd még a keresetlevél azon kifejezésébe is bele kapaszkodott, hogy alperesek az elődeik által használt saját czimerüket elhanyagolván (suis, quibus olim antenati sui usi fuissent, neglectis armis), vették 41föl a Nagymihályi czimert – s ezen állitás beigazolását is követelte.
A kir. tábla a felperest kötelezte el a bizonyitásban s arra egy évi haladékot adott.
1772 május 6-ikán felperes, hogy az alperesek ősi czimerének elhanyagolása felől könnyedén odavetett vádjának bizonyitása elől kitérjen, a szokásos 6 frt birságot lefizetvén, I. Ferdinánd királynak 1559 november 28-ikán kelt oklevelével legott megkezdte a Nagymihályi czimer kizárólagos használatához való jogának bizonyitását.*
1 Ferdinánd ezen oklevele, valamint Zsigmondnak abban átirt két oklevele a percsomóban csak kivonatosan s a kelet megjelölése nélkül található. A gr. Sztáray család oklevéltárának Nagy Gyula által kiadott II. kötete alapján állapitottam meg, hogy Ferdinánd oklevele 1559 november 28-ikán kelt, a Zsigmond oklevelei pedig 1418 augusztus 24, illetőleg 1419 február 22-ikén. (L. id. m. II. k. 200., 209. és 212. l.)
Ez oklevelével I. Ferdinánd átirta és megerősitette Zsigmond király uj adománylevelét Albert vránai perjel s osztályos atyafiai részére a nagymihályi, vinnai, tibai várakról s Zemplén, Ung, Szatmár vármegyében fekvő tartozékaikról. A Zsigmond adományozta vinnai vár – felperes szerint – ugyanaz a vár, melynek nyitott rácsos kapuja a czimerben is ábrázoltatik. A Ferdinánd megerősitő okirata bő genealogiát nyujt arra nézve, hogy az adományozott birtokokban akkor is az adományos Albert perjel szépapjától Jakótól leszármazott Pongrácz, Ödönfi, Tibay és Sztáray családok voltak az urak s ennélfogva a Nagymihályi család czimerét csak ezek leszármazói jogosultak használni.
A felperesig terjedő leszármazás kimutatására beterjeszt egy genealogiai táblát, melyhez – szerinte – kétség azért sem férhet, mert annak helyességét egy birtokper alkalmával 1730-ban a kir. kúria elismerte és megerősitette. Közöljük e táblázatot, úgy a mint van, minden bővebb kritika nélkül. Hiában is kifogásolnók, nem érnénk vele semmit a kir. táblával szemben, mely hitelesnek elfogadta s ez által felperesnek a Nagymihályi czimerhez való jogát elismerte.
Jákó 1249 n. Szoboszlai Péter leánya Katalin Jákó 1290 † András 1290 László 1344 † Lőrincz Ördög László László Jákó János † Erne 1344 Ödön Mihály Pongrácz Dénes Miklós 1449 János Lőrincz Benedek András Miklós Miklós János 1449 István László Miklós Mihály Pál Dorottya (Nagytárkányi Boda) Mihály Dénes Márton András György Albert Lázár Imre András Benedek Ambrus László György András István Imre Albert János Benedek László Ferencz György János Kristóf László András Imre János Ferencz Kristóf László Lőrincz Imre Benedek Bánffi máskép Ödönfi Gábor György László Tamás István (Ödönfi) Bernát László Ferencz György János † Ferencz (Ödönffi) Ambrus Sztáray Antal Sztáray János András 1559 Fruzsina Ferencz 1590 Miklós Zsófia (Máriássy Ferencz) Pongrácz Benedek János Mátyás András Ferencz 1590 István János 1590 Dénes Kristóf István 1631 Ferencz 1663 Mihály Zsigmond Farkas Ferencz Katalin (Bárczayné) Miklós Borbála (Vay Péter) Ferencz 1696 Imre János-Fülöp
Következett most már, hogy alperesek mutassák ki: joggal használják-e a bepanaszlott czimert? Ennek a bizonyitását azonban megakasztotta Fekete Péternek közbejött halála. 42Abba bizony idő telt, mig utódait a tábla perbe hivta s idéző levelét Szent-Léleky Pál táblai jegyző kézbesitette.
Az 1773. évi vizkereszti terminuson jelentek meg az uj alperesek: Fekete János, István, Sándor, Zsigmond, a Pribék Sándor, Mihály, Ádám és Ibrányi Krisztina társaságában. Mindnyájan hangsulyozták, hogy ők a Nagymihályi család ősi javaiban osztályosak s annak a bizonyságául, hogy a Nagymihályi czimerrel nem csupán ujabb időben élnek, hanem azt már régi idő óta joggal használják, felmutatják Ung vármegye 1772 deczember 22-iki közgyülésén kiadott bizonyitványát, melylyel a nevezett vármegye azt bizonyitja, hogy a Fekete János által előtte eredetiben felmutatott régi, nevezetesen 1612., 1648., 1694. és 1717. években kelt s az Iványi Fekete család tagjai által kötött jogügyletekről szóló okleveleken egy várkapun ülő, csőreikben gyürüt tartó két szarkát ábrázoló pecséteket talált.
Ennek a felperes ügyvédje azt vetette ellene, hogy itt nem a használat bizonyitásáról van szó. Az a használat lehet abúzus; a minthogy az is. Mutassanak alperesék diplomát arról, hogy azt a czimert az uralkodótól adományban nyerték.
Az alperesi ügyvéd erre azt felelte, hogy ilyen diploma felmutatására nincsen szükség, mert az kétségbevonhatatlan tény, hogy a Fekete és Pribék családok a Nagymihályi családból származott Pongrácz, Ödönfi, Tibay és Sztáray családokkal osztályos atyafiak, a mennyiben a per folyamán felmutatott adománylevelekben felsorolt birtokokban, mint Tibán, Szobránczon, Hunkóczon s egyebütt jelenleg is osztályos birtokosok. A mi pedig az úzus bizonyitó erejét illeti, arra nézve hivatkoznak a Mokcsay János által Haraszthy Mihály, Imre és Zsófia – Potovszky László özvegye – ellen a Mokcsai előnév használata miatt inditott perre, melyben a királyi és a hétszemélyes táblák 1762-ben döntvényszerüleg akként itéltek, hogy a panaszlott előnév két századon át való használata alperesek részéről hiteles oklevelek által bebizonyitva levén, őket annak további használatától eltiltani nem lehet.
Egyébiránt, hogy a Sztáray család ne tagadhassa a Pribék és Fekete családokkal való rokonságot, felmutatja a leleszi konvent 1564 április 6-ikán kelt levelét, mely szerint Nagymihályi Ztháray János és fiai Ferencz, Miklós, továbbá Antal és fia János, valamint András ob fraternitatis dilectionem et amorem nővérük Borbála – a néhai Tibay János leánya – és férje Villei máskép Pribék János iránt, a ki idegenből Magyarországba jövén, (de regnis alienis huc ad regnum Hungarić veniens) nővérüket nőül vette s állandó atyafiságos szeretetet tanusitott irántuk, mindazokat a birtokrészeket, – a nagymihályit és vinnait kivéve – melyeket Őri Somogyi Benedek bizonyos hatalmaskodásért Thibay Jánostól elperelt s nevezett Zthárayék váltottak vissza s a melyek magszakadás folytán különben is a Zthárayakra szállottak, visszabocsátják nekik, illetőleg őket és fiukat, Ferenczet és összes utódaikat örököseikül fogadják.
A felperesi ügyvéd szerint ez az örökbefogadási okirat nem bizonyit alperesék joga mellett. Sőt inkább ellene. Kitetszik belőle, hogy a Tibay családnak fiágon magvaszakadt s hogy a leányági leszármazók nem örökösödési joggal, hanem csak a Sztárayak kegyelméből részesültek az egykori Tibay család javaiban. De ezekben se valamennyiben. Nem részesültek pl. a nagymihályi-ból, sem a vinnai-vól. Ennélfogva ahoz a czimerhez, mely a Nagymihályi családnak adományoztatott s mely a vinnai vár kapuját ábrázolja, alpereseknek semmi közük, különösen akkor, a mikor az Ödönfi és Pongrácz családok, jóllehet ők a Nagymihályi család leszármazói, köztudomás szerint nem éltek azzal a czimerrel. A vérségi összeköttetés az által, hogy Tibay Borbálát egy idegenből ideszakadt ember vette nőül, szorosságában nagyot veszitett s ilyetén távoli sógorság nem követelhet részt, sem a tárgyi, sem a személyi kiváltságból. A birtokközösségre felesleges hivatkozni, mert nem a birtokok, hanem a Sztáray czimer bitorlása képezi a per tárgyát. A Mokcsay-féle itélet itt nem alkalmazható, mert nem az úzus bizonyitásáról folyik a szó, hanem kiváltságlevélről. Különben is mind a vármegye bizonyitványát, mind az abban emlitett leveleket eredetiben szeretné látni, hogy meggyőződhessék, vajjon a régi leveleken a pecsétek egykoruak, s nem későbbi rányomatok-e?
A felperesi ügyvéd ezen kérésének a tábla helyt adván, a kivánt oklevelek eredetiben való bemutatását elrendelte.
Ennek az alperesek ügyvédje az 1773. évi Szent István-napi terminuson eleget is tett. A kir. tábla 1774 augusztus 27-ikén hozta meg ezen, immár 21 év óta folyó perben az itéletet, mely szerint a Pribék és Fekete családokat, miután a Sztárayakkal való osztályos atyafiságukat s a Nagymihályi czimernek hosszu időn át való használatát kellőleg beigazolták, a czimerbitorlás vádja alól fölmenti s a bepanaszlott czimer használatának jogában megerősiti.
A kir. tábla ezen itéletét a hétszemélyes tábla 1775 január 27-ikén változtatás nélkül jóváhagyta s ezzel a Pribék és Fekete családok el nem vitatható jogot nyertek a Nagymihályi czimerhez.*
1 Orsz. Ltár. Elhalt ügyvédek iratai fsc. 59. Nro 28.
ILLÉSSY JÁNOS.
