Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1900. évi működéséről.
Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1900. évi működéséről.
Tisztelt Nagygyűlés!
Titkári tisztemből kifolyólag a következőkben van szerencsém beszámolni társaságunk 1900. évi működéséről.
Az utolsó nagygyűlés idejében, mely 1899 deczember 12-ikén tartatott meg, társaságunk 5 örökös alapitó, 35 négyszázkoronás, 32 kétszázkoronás alapitó-tagot, 146 pártoló és 312 évdijas tagot számlált. Az év folyamán évdijas tagjaink közül egy az ezerkoronás örökös alapitó-tagok sorába lépett, az évdijas tagok közé pedig 11 uj tag vétette fel magát. E gyarapodással szemközt áll azon veszteség, melyet társaságunk 1 örökös és 1 négyszázkoronás alapitó, 2 pártoló és 6 évdijas tagjának elhunyta, továbbá 1 pártoló, valamint 1 évdíjas tag kilépése által szenvedett. Társaságunk tagjainak száma tehát 73 alapitó, 143 pártoló, 315 évdijas tag, összesen 531, vagyis csupán egygyel több, mint a mennyivel ez évi munkásságunkat megkezdtük.
Elhunyt tagtársaink közül névszerint kell megemlitnem Batthyány Géza grófot, örökös alapitóink egyikét, Ivánfi Edét és Majláth Bélát, kik közül a két utolsó az alapitás évétől kezdve, az első 1885 óta volt tagja igazgató választmányunknak. Mig Batthyány gróf a főrangu köröknek, Ivánfi a vidék tudomány világának érdeklődését volt hivatva képviselni az igazgató választmányban, Majláth Béla azon tagtársaink közé tartozott, kik úgy a társaság ügyének vezetése körül tanusitott buzgalmukkal, mint a folyóiratunk hasábjain kifejlett munkásságukkal egyaránt megörökitették nevüket társaságunk évlapjaiban.
Az igazgató-választmány kebelében megüresedett helyeikre a közbizalom Éble Gábor és Ghyczy Pál évdijas tagtársainkat ültette, amannál a családtörténeti irodalom sikeres művelését, ennél a czimertan egyes specziális kérdései, különösen pedig a hazai és külföldi heraldika kölcsönös vonatkozásai iránt tanusitott érdeklődést kivánva jutalmazni választásával. A harmadik hely betöltetlen maradt. De kárpótlásul felelevenitette az igazgató-választmány az alapszabályokban gyökerező azon jogát, hogy tudománykörünk művelése terén érdemeket szerzett tagtársaink sorából egyeseket a levelező tagság diszes czimével füzzön szorosabban társaságunkhoz. Azon tagtársaink közül, kikkel levelező tagjaink immár megfogyatkozott száma ez alkalommal kibővült, Daróczy Zoltán évdijas tag a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv előmunkálataihoz ajánlott fel tekintélyes adatgyüjteményében jelentékeny segítséget; Győry Árpád évdijas tag a bécsi tudományos körökkel való érintkezésnél tesz társaságunknak figyelemreméltó szolgálatot, Jedlicska Pál, Meliórisz Béla és Sváby Frigyes a genealogiai és heraldikai irodalom terén kifejlett munkásságukkal vonták magukra az igazgató-választmány figyelmét.
A személyi változások sorában kell megemlitnem, hogy Odescalchi Arthur herczeg, kit mult évi nagygyűlésünk a Szilágyi Sándor halála által megüresedett másodelnöki székbe emelt, a választást nem fogadta el, és elnökünkhöz intézett nyilatkozatában arra hivatkozva, hogy magán körülményei miatt mindennemü nyilvános szerepléstől vissza vonult, arra kérte a társaság tagjait, engedjék meg, hogy továbbra is mint az igazgátó-választmány tagja szolgálhassa a társaság érdekeit. A másodelnöki szék ennek következtében az egész évben üresen maradt és csak mai nagygyűlésünkön töltöttük be egy oly férfiu személyével, a kinek az igazgató-választmány kebelében eddig kifejtett tevékenysége igazolja a társaságnak e választásban iránta megnyilatkozó bizalmát.
Igazgató-választmányunk a lefolyt évben az ügyrend által előirt időközökben: február 22-ikén, április 26-ikán, szeptember 27-ikén és november 29-ikén tartotta meg üléseit.
A februári ülésen állapittatott meg, a számvizsgáló bizottságnak a vagyoni helyzetről tett jelentése kapcsán, az évi költségvetés, mely a bevételeket 8189 korona 36 fillérben (az előző évi költségvetés bevételi tételénél 668 korona 50 fillérrel nagyobb összegben), a kiadásokat 8180 koronában (660 korona 14 fillérrel magasabban mint 1899-ben) hozta előirányzatba.
Ugyanez ülés határozta el, hogy a középkori czimer-album egy kötetét kiadja, Fejérpataky László másodelnököt bizva meg annak szerkesztésével, s egyuttal meginditja a Nemzetségi Zsebkönyv folytatásának előmunkálatait. S ez ülésen vette az igazgató-választmány 191őszinte sajnálkozással tudomásul Fejérpataky László visszalépését a Turul szerkesztésétől, melynek vezetése ezentul a jelentést tevő titkár feladatát képezi.
Az áprilisi és szeptemberi ülések csupán folyó ügyek elintézésével foglalkoztak, mig a novemberi ülés főtárgya az igazgató-választmányi és levelező tagok választásán kivül a számvizsgáló-bizottság kiküldése és a Nemzetségi Zsebkönyv kiadása ügyének előkészitése volt.
A társaság folyóirata, a Turul a tavalyi nagygyűlés után az 1899. évi folyam 4. füzete és a jelen évi, immár XVIII. évfolyam 1., 2. és 3. füzete, jelent meg a szokott negyedévi időközökben, a rendes terjedelemben és kiállításban.
Beszámolni ohajtva, az eddigi szokáshoz hiven, e füzetek tartalmával, melyek társaságunk tudományos munkásságának egy évi eredményét adták át a nyilvánosságnak, meg kell emlékeznem arról a nagy változásról, mely a folyóirat szerkesztésében ez év elején beállott. Az 1899. évi folyam negyedik füzete utoljára viseli magán Fejérpataky László szerkesztő nevét. Érdemes másodelnökünk 1883-tól 1885-ig báró Nyáry Alberttel, 1886-tól 1896-ig egymaga, 1897-től alulirottal, a társaság akkori jegyzőjével együtt állott a folyóirat élén, s annak tudományos sikerei az ő nevével vannak elválaszthatatlanul egybeforrva. Lemondása a szerkesztésről nehéz feladatokat ró utóda vállaira. De ha nevét nélkülöznünk kell a folyóirat czimlapján, nem mondunk le szakavatott tolla támogatásáról, s tizenhét év sikerei, melyeket a Turul az ő szerkesztése, alatt ért el, a jövőben is biztosítják számunkra azoknak a munkatársaknak közreműködését, a kiknek vállvetett buzgalma oly magas szinvonalra emelte társaságunk közlönyét.
A régi munkatársak legjobbjai, czimertani irodalmunk legalaposabb müvelői foglalkoztak ezuttal is a Turul egyik specziális feladatával, középkori armálisaink hü hasonmásban való ismertetésével és méltatásával. A füzeteinkben közzétett szines czimerképek a lefolyt évben is Zsigmond korabeli heraldikánk emlékei közül vétettek. Kereszturi és Dansai Csese Lászlónak és társainak 1418 márczius 29-ikén nyert czimerében Karácsonyi János 192ig. vál. tagtársunk a Wesselényi család ősi czimerét ismerve fel, mely kritikáról tanuskodó tanulmányban mutatja ki a genealogiai kapcsot e főuri család és az armális adományozottja között. Dolgozata 1898. évi üléseink egyikének felolvasási tárgya volt, de csak az 1899. évi 4. füzetben jelent meg, az érdekes czimerről adott szines hasonmás magyarázatául. Vay Ábrahám 1418-iki czimerét Csoma József ig. vál. tag, a kiváló heraldikus ismertette, mint rendesen, ez alkalommal is a heraldika számos alapkérdésének beható tárgyalására lelve bő alkalmat. Boncz Ödön ig. vál. tag az irsai és szentbalázsi Szele család 1431-iki czimeres-levelének ismertetése kapcsán több érdekes heraldikai megjegyzés mellett a kökényesi, utóbb szentbalázsi Szele családról irt korábbi tanulmányát egészitette ki uj czimertani és genealogiai adatokkal. A Szentbenedekiek 1435-iki czimerének az eredeti czimerkép mai rongált állapotát hiven visszatükröző, háromszinü nyomás utján készült hasonmásához Varjú Elemér ig. vál. tag irt magyarázatot, melynek főérdeme a Jöre nemzetség genealogiai viszonyainak tisztázása.
A Zsigmond-kori festett czimeres-leveleket megelőző korszak, a XIV. század okleveles heraldikai emlékeivel foglalkozik Csoma József «Az első magán czimeradományok» czimü dolgozatában, összefoglalva kutatásai eredményét arról a korszakról, a melyben a czimeradományozás királyi kiváltsággá válik, de az armálisok még nem állittattak ki későbbi teljes, az egész czimer adományára kiterjedő, s a czimer szines képét s leírását tartalmazó alakjukban. Ugyanő egy korábban megjelent Zsigmond-kori szines czimerképre, a harsági Farkas család 1418-iki czimerének hasonmására tett megjegyzéseket, kimutatva a különbséget ezen egy XVIII. századi másolat után adott hasonmás és az eredeti czimerlevél czimerképe között.
Mig az eddig felsorolt dolgozatok az élő heraldika korába vezetnek vissza, Ghyczy Pál ig. vál. tagtársunk a festett heraldika fejlődésének legutolsó stádiumából meritette tanulmányának tárgyát, gondos és teljességre eddig úgyszólván páratlan összeállitásban mutatva be a hazánkban és a külföldőn divó rangjelző koronák sokféle faját.
Illéssy János ig. vál. tagnak mult évi üléseink egyikén felolvasott közleményével a Nagymihályi-czimer felett folyt perről, mely a Turul ez idei II. füzetében jelent meg, már a tavalyi évi jelentésben volt alkalmam foglalkozhatni. Ugyanő a Récsey Viktor által tavaly ismertetett czimeres-könyv jelentőségére vonatkozólag tett közzé nehány felvilágositó sort.
Bármily fontosak azonban a heraldika terén elért ezen eredményeink, tagtársaink tudományos munkásságának sulypontja ezuttal is a genealogiai kérdések terére esik. Több év óta észlelhetjük már folyóiratunk hasábjain, mint igyekszik a genealogiai szak túlsulyra emelkedni a rokon tudományág, a czimertan felett. Annak az érdeklődésnek a kifolyása ez, mely a hazai történetirás leghivatottabb művelőiben is fokozottabb mértékben ébredt fel, mióta tapasztalják, mennyit köszönhet történelmi irodalmunk a genealogiai kutatások föllendülésének. A történelem segédtudományai között kétségkivül alig van egy is oly fontos szolgálatra hivatva az események rugóinak kutatásánál, mint az a tudományág, mely a családi összeköttetések szempontjából vet világot a történelem szereplőire. Társulatunk eddig is büszkén mutathatott az e téren elért eredményekre; e pontnál elég hivatkoznom genealogiai feladataink legfontosabbjának, a nemzetségek kutatásának terén végzett nagy munkára, mely habár a társaság működési terén kivül, de kétségkivül nem hagyva felhasználatlanul az általa végzett előmunkálatok eredményeit, érte el méltó betetőzését Karácsonyi János tagtársunknak az Akadémia koszorujával jutalmazott nagy müvében, a magyar nemzetségek történetében.
A történeti és genealogiai szempontból egyaránt nagyérdekü kérdés kimerithetetlen anyagából az idén is a megszokott buzgalommal és munkakedvvel meritett Wertner Mór ig. vál. tagtársunk, a ki «Nemzetségi kutatások» czimü dolgozatának befejező közleményében az oklevéltáraknak a Jákó, Kádár-Kálosz, Bór-Kalán, Káta, Lőrente, Monoszló, Myle, Pilis, Pudan, Ratold és Vázsony nemzetségekre vonatkozó adatait dolgozta fel. A veterán kutatónak ifju erők is jöttek segitségére Varjú Elemérnek a Jöre nemzetségről irt dolgozatáról már fentebb szóltam. Ifj. Reiszig Ede ig. vál. tagtársunk a Geregye nemzetségről s annak legkiválóbb családjáról, az egerváriakról irt terjedelmes, nagy gonddal kidolgozott tanulmányt. Kállay Ubul pedig a IV. László korabeli hütlen Kozma fiainak nemzetségéről és a Szente-Mágocs nemzetség elágazásáról szóló dolgozataival lépett a Turul munkatársai sorába.
A nemzetségi kutatásokhoz méltókép sorakoznak Wertnernek a Báthoriak leszármazását tárgyaló nagy dolgozata és a Szügyi Miklós esztergomi érsek családi történethez, Martonos bán és a zétényi Makó család eredetéhez, Banai Kozma származásához közölt adalékai, melyek mindegyike az Árpád- és Anjou-korbeli családtörténet egy-egy kérdésére ad feleletet. Az Anjou-korból meriti Pór Antal ig. vál. tagtársunk is annak a kis terjedelmű de érdekes közleménynek a tárgyát, melyben a Nagy-Martoni Pál országbiró és Laczkti István erdélyi vajda között fennállott sógorsági viszonynyal foglalkozik.
Néhai Majláth Béla két dolgozata: «A liptómegyei királyi solymárok leszármazása», és «A thuriki és komjáthnai Thuránszky család» (utóbbi a szerző halála után jelent meg) a liptó-vármegyei törzsökös családok története köréből éveken át közzétett tanulmányait egésziti ki s méltó befejezése a fáradhatatlan buvár irói munkásságának.
Igazgató-választmánynak egyik jeles tagja, kit Szerémi néven ismer a magyar történeti irodalom, arra a kérdésre keresi a megfejtést: miért használja a Motesiczky máskép Majthényi család a másik Majthényi családdal közösen a keselőkeői előnevet, – holott a felső-motesiczi, helyesebben felső-majthényi előnév illetné meg.
Történelmi szereplés szempontjából kisebb jelentőségü, de azért a maga körében tekintélyes helyet betöltö családok multját kutatta Makai Dezső ig.-vál. tag, a ki a vinai és draveczi Draveczky család történetét irta meg, Szily Jenő, a ki az osztopáni Perneszy család somogyi örököseinek vérségi elágazásait állitotta össze nagy táblázatban, és Borovszky Samu ig.-vál. tag, a ki a Dobóczy család genealogiájához közölt XVIII. századi családi feljegyzéseket.
Ime a társaság egy évi tudományos munkáságának hű képe.
Ha összehasonlitjuk folyóiratunk legutóbbi füzeteit a korábbi évfolyamok tartalmával, nincs okunk félni a birálattól. Munkatársaink sorában ma is örömmel üdvözöljük a heraldikai és genealogiai szakirodalom legjelesebb müvelőit; a társaság régi, oszlopos tagjai mellé uj, életerős nemzedék sorakozik a magunk elé kitüzött czélok szolgálatára. A becsületes munkás nyugodt öntudatával mutathatunk vissza a multra, bizalommal nézünk a jövőnkben reánk váró feladatok elé.
Még két nevezetes mozzanatot kell kiemelnem az év történetéből.
Szilágyi Sándor kolozsvári barátainak és tisztelőinek kegyelete, mely kolozsvári szülőházát emléktáblával jelölte meg s azt 1900 november 2-ikán adta át a nyilvánosságnak, alkalmat adott nekünk, hogy ismételten lerójuk a szeretet adóját felejthetetlen másodelnökünk emléke iránt. A kegyeletes ünnepen, mely az alkalomhoz méltó nemes egyszerűséggel folyt le, a jelentésttevőnek jutott a megtisztelő feladat, hogy a társaságot képviselje.
Részt vett továbbá társaságunk, Óváry Lipót, id. Szinnyei József ig.-vál. tagok és alulirott titkár által képviseltetve, deczember 1-én Székesfehérvárott azon az ünnepen, melyen a nemzet Vörösmarty Mihály születésének századik évfordulóját ülte meg.
Nemzeti multunk emlékének tisztelete, az irodalmi nagyjainknak megillető hódolattal párosulva, a magyar társadalom összes tényezőit egyesitette itt régi dicsőségünk költőjének ünneplésére. Amott, a kolozsvári kollégium előtt, azon férfiu emlékének hódoltunk, a ki a dicsőséges mult emlékei kutatásának szentelte élete legjavát. A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságot itt és amott nem csupán a kegyelet szólitotta az ünneplők sorába, de annak a kötelességnek a tudata is, hogy nemcsak a tudomány mezején, de a közélet minden terén részt kell vennie a nemzeti öntudat ébrentartásának nagy munkájában.
Kérem a tisztelt nagygyülést, méltoztassék jelentésemet tudomásul venni.
Budapesten, 1900 deczember 20-ikán.
Schönherr Gyula.
titkár.
titkár.
