I. LAJOS KIRÁLY MEGERŐSÍTŐ ZÁRADÉKA.
27I. LAJOS KIRÁLY MEGERŐSÍTŐ ZÁRADÉKA.
(A szöveg közt egy hasonmással.)
A magyar királyi kanczellária gyakorlatában nagyon gyakran találkozunk oklevél-megerősitésekkel, azaz valamely megszerzett jog, elsősorban birtokjog, megujitásával, biztositásával. Főleg akkor gyakoriak az emlitett esetek, midőn uj király kezébe jut a legfőbb hatalom, kinek figyelmét a már megszerzett jogra fel kellett hivni s kinek védelmét a maga javára mindenki igyekezett biztositani. De abban az esetben is tömegesen fordulnak elő ily megerősitések, ha valamelyik uralkodó uralkodása folyamán uj pecsétet vésetett, s a királyi kanczelláriában a régi helyett azt kezdték használni.
E pecsétváltoztatás kifelé ugyanazt a hatást gyakorolta, mint ha az uralkodó személye változott volna meg. A régibb pecséttel megerősitett oklevelek jogi érvénye ez esetben kétessé vált, sőt hatását is veszthette, ámbár azok a hitelesség minden szükséges kellékével fel voltak ruházva.
Igy keletkeztek a diplomatikai szempontból hiteles, jogilag azonban érvénytelen oklevelek.
Hogy tehát az ilyen oklevelek jogi érvénye ujból biztosittassék, ujból meg kellett azokat adott esetben erösittetni. Igy I. Károly uralkodása idejében 1323-ban és 1331-ben nagy számmal fordulnak elő ilyen oklevélmegerősitések, a mint ezt a ránk maradt okleveles emlékek mutatják. Akkor kezdette ugyanis a kanczellária a király második, illetőleg harmadik pecsétjét használni, s előbbi pecsétje alatt kiadott okleveleit az uralkodó, mint a Lajos király tárgyalandó záradékának szövegéből látni fogjuk, érvénytelenitette. Bármily természetű volt azonban az oklevélmegerősités,* mindig úgy történt, hogy az uj oklevélbe a megfelelő bevezetés után be volt szőve a megerősitendő régi oklevél teljes szövege, s ez után következett a kellő megerősitési záradék.
A megerősitések között előfordulnak nádori, országbirói, káptalani stb. oklevelek királyi megerősitései, ezekre azonban itt nem óhajtottam a figyelmet felhivni. Ez esetben csupán a királyi oklevelek királyi megerősitéseivel foglalkozom. Ezek közé ismét nem vettem fel a királyi pátens leveleknek privilegialis alakban történt megerősitését, hanem egyszerűen a királyi privilegialis leveleknek az emlitett két okból privilegialis alakban történt megerősitésére fektettem súlyt.
A megerősités tehát rendes körülmények között egyszersmind oklevélátirás is volt, az átirás azonban nem volt mindig oklevélmegerősités, mert «ad cautelam» is történhetett. Az igy megerősitett oklevél természetesen lehetett ismét egy régibb oklevél megerösitése, s igy egy megerősitő oklevél gyakran ugyanazon oklevél nek három-négy megerősitését is foglalhatta magában. I. Károly király okleveleiben ennek számos példáját találjuk.
I. Lajos királynak 1364-ben használatba hozott második pecsétje is sok oklevélmegerősitésre adott alkalmat s az okleveles emlékek tanúsága szerint tényleg nagyon sok oklevelet erősitettek meg az emlitett évben a királyi kanczelláriában. A bemutatott királyi privilegialis levelek megerősitése azonban ez esetben a rendestől eltérő módon történik a királyi kanczelláriában s e sajátos kanczelláriai gyakorlatról akarok most megemlékezni.
Azon hadjárat, melyet I. Lajos király 1363 június havában a boszniai bán, Tvartkó ellen viselt és a melyet okleveleiben a patarenusok elleni hadjáratnak nevez, nem gazdagitotta a magyar fegyverek dicsőségét. Sem a király személyes vezetése alatt álló sereg, sem a Fraknói Miklós esztergomi érsek és Kont Miklós nádor vezetésére bizott másik sereg eredményt felmutatni nem tudott, sőt, azt kell mondanunk, mindkettő kudarczot vallott.
Tvartkót más körülmények kényszeritették arra, hogy a magyar király felsöbbségének magát alávesse, a patarenusokat pedig hosszú idő multán téritette meg a ferenczrendiek kitartó munkája. E hadjárat rövid történetét legrégibb történeti kutfőink,* mindenben megegyezően mondják el, fa ugyanigy emlékszik meg ez eseményről e kor legujabb irója is.*
Thuróczy, Chronica Hung. III. rész 38. fejezet, Schwandtner, I. k. 190. l. s Bonfini, Decadis, II. lib. X. pag. 347., 1543. évi kiadás.
Pór, Az Anjou ház, 265. l.
28A sereg másik részével volt, a mint emlitettük, Miklós érsek az akkori kanczellár, a ki I. Lajos király uralkodásának későbbi éveiben ujból átvette az alkanczellártól, az Anjoukori királyi kanczellária rendes vezetőjétől a kanczellária legfőbb vezetését. Ennek világos bizonyitéka az, hogy a királyi privilegialis levelek záradékában a «datum per manus» formula az alkanczellár neve helyett a kanczellár nevével van ujból összekötve.*
Datum per manus domini Nicolai archiepiscopi cancellarii nostri.
Mint a királyi kanczellária tényleges feje az akkori szokás szerint, mindig magánál hordta méltóságának jelvényét és hatalmának eszközét, a királyi pecsétet, a mi I. Károly uralkodása idején még a királyi alkanczellárt illette meg.* I. Károly alatt a királyi pecsét az 1330. évi havasalföldi hadjáratban vész el, a legközelebbi pecsételveszés, az 1363-iki, is hadjárat idejére esik, annak lefolyása közben történik meg. Az 1330. évi pecsételveszés történetének közelebbi adatai ismeretlenek előttünk, az 1363. éviről azonban már az emlitett kútfők nyomán tudjuk, hogy a királyi pecsétet éjjel az érsek sátrából annak szolgái lopták el, s az igy ellopott pecsétet Beszterczén egy ötvösnek eladták, a kinél azt később darabokra törve, megtalálták. Ez eseményt az emlitett irók közvetlenül Zrenck vagy Zrebernich várának ostromával kapcsolatban mondják el, nagyon valószinű tehát, hogy nem útközben, hanem a nevezett vár ostroma alatt történt meg. Ezek leirása után elmondják Thuróczy és Bonfini azt is, hogy Lajos király ez esemény következtében uj pecsétet vésetett, a kanczellári méltóságot ujból Fraknói Miklós érsekre ruházta, s uj pecsétjével összes előbb kiadott okleveleit megerősittette.
Pór, id. h. 102. l.
Ez esemény volt tehát oka annak, hogy I. Lajos király az 1363. év végén uj pecsétet vésetett, s innen magyarázandó az is, hogy az 1364. év elejétől annyi oklevélmegerősitéssel találkozunk.
Ez oklevélmegerősités azonban a jelen esetben a szokottól eltérő módon történt. A megerősitendő királyi privilegialis leveleket ugyanis nem foglalták uj oklevélbe, nem látták el a szokásos elbeszélő bevezetéssel s megerősitő záradékkal, hanem egyszerűen a megerősitendő oklevél irott oldalának alsó üres részére vezették rá a megerősités tényét előidéző eseményt, t. i. a boszniai hadjárat, a pecsételveszés és a pecsétvésetés történetét, továbbá a megerősitést sürgető királyi parancsot, végül a megerősitést végrehajtó kanczelláriai jegyzetet. Mindezek összefoglalva képezik az I. Lajos király megerősitő záradékát.*
Megemlitem, hogy ez eltérés csak az I. Károly és I. Lajos királyok privilegialis leveleire vonatkozik, a királyi pátens levelek, vagy a nádori, országbirói, káptalani stb. oklevelek, továbbá az I. Károly előtti királyi oklevelek királyi megerősitése a szokott módon történt 1364-után is.
E megerősitő záradékot már hazánk legelső diplomatikusa, Werbőczi is ismeri, a ki a királyi oklevek jogi érvényéről irván, megemliti,* hogy Lajos király első pecsétjét Boszniában ellopták, a miért az uralkodó másik pecsétet vésetett, s ezzel összes előbb kiadott okleveleit megerősittette. Ilyen megerősitett oklevelet Werbőczi többet látott, s e megerősitési eljárás megismertetése czéljából közöl egy Lajosféle megerősitő záradékot. A Werbőczi nyomán indul Katona, a ki ugyanazon megerősitő záradékot közli,* a melylyel Werbőczinél találkozunk. Schwartner is foglalkozik e kérdéssel,*4 s a nagy számban ismert megerősitő záradékok alapján mondja el a pecsételveszés történetét, melyet Thuróczy adataival egészit ki. Közli aztán* a Lajos-féle megerősitő záradék szövegét, s röviden érinti az erre vonatkozó kanczelláriai gyakorlatot,* a pecsételveszés történetét szórói-szóra átveszi Werbőcziből.*
Part. II. t. 14. §. 19.
História crit. 10. k. 335. l.
Introductio etc. 2. kiad. 147. l.
Id. h. 152. l.
Perger, Bevezetés, stb. II. rész 42. l.
A Schwartner szövegét «E sexcentis diplomatibus confirmationis Ludovici I. ab anno 1364 constat» igy forditja le Perger «I. Lajosnak 600 megerősitett leveléből világos»!
Az oklevelek jogi érvényéről a Werbőczi nyomán emlékezik meg, s a kérdésre részletesen is kiterjeszkedik.* Végül a Lajos király oklevélmegerősitéseinél használt kanczelláriai gyakorlatot is feltünteti,* erre vonatkozó adatait azonban 29már a Pray munkájából kellett meritenie, melyek bizonyitékait a ránk maradt okleveles emlékekben nem sikerült megtalálnunk. A legrészletesebben emlékszik meg ez eseményről Pray, ki a királyok pecsétváltoztatásait Werbőczi nyomán mondja el,* s annak adatait sok tekintetben kiegésziti. Ugyancsak Werbőczyből közli* a Lajos király megerősitő záradékának szövegét, s leirja az erre vonatkozó kanczelláriai gyakorlatot,* a mely azonban, a mint látni fogjuk, tényleg aligha ilyen volt, s Pray fejtegetése tévedésen alapul. Mindezen irók közös forrása tehát e tárgyra nézve Werbőczi, kinek adatait részben szórói-szóra átveszik, részben pedig a tapasztalataikból meritett fejtegetésekkel egészitik ki.
Id. h. 56. l.
Id. h. 67. l.
Syntagma stb. 16. l.
Id. h. 18. l.
Id. h. 19. l.
Magát a záradék szövegét több helyen megtalálhatjuk nyomtatásban. Igy a Corpus Juris Hungarici is két helyen közli azt. Az egyik szöveg mindjárt a Werbőczi Tripartitumában olvasható,* a hol egy 1364. évi formulaszerü oklevél alakjában van közölve. A másik I. Lajos király 1351. évi dekrétuma előtt a bevezetésben, 1364 május 13-iki kelettel, a nyitrai egyháznak adott oklevélből, Mossóczi nyitrai püspök kézirata nyomán van kiadva. Ugyane szöveget nyomtatták le ujra,* s e közlések alapján irtak a tárgyról Schwartner és Perger. A corpus jurisban közölt szövegek lényegükben megegyeznek ugyan, de egyben-másban van közöttük eltérés is, a mi nem csupán a régibb oklevélközlések tökéletlenségéből, hanem a megerősitő záradékot iró kanczelláriai hivatalnokok figyelmetlenségéből is magyarázandó, minek következtében az okleveles emlékekben kisebb eltérések mutatkoznak. Okmánytáraink közül közli a záradékot, a Zichy okmánytár,* a hol I. Lajos király 1364 május 12-ikén I. Károly 1323. évi privilégiumát megerösiti. Továbbá Jakab Elek Kolozsvár történetéhez tartozó okmánytárában,* a hol I. Lajos király 1365 szeptember 6-ikán a kolozsváriak 1353. évi privilégiumát megerősiti.
Part. II. tit. 14., 88., 23., 24. és 25.
Pray, Syntagma, 18. l. és Katona, História, X. k. 335. l.
I. k. 221. l.
35. l.
Az Anjoukori okmánytár mindez ideig nem közölte a megerősitő záradék szövegét, ámbár a záradékkal történt megerősités tenyere nagyon sok helyen utal. Végül Spiess is közli* az I. Károly király 1324. évi oklevelének aljára irt 1366 január 23-iki megerősitő záradékot.
Archivische Nebenarbeiten II. rész 5. l.
Az okleveles emlékekre később térek vissza.
Az emlitett számos közlés daczára alkalomszerűnek tartom a tárgyalt megerősitő záradék közlését, mert ezzel értekezésemet világosabbá teszem, másrészt egy nyomtatásban meg nem jelent oklevélszöveget ismertetek meg. E szöveg I. Károly királynak a Kállay család levéltárában levő 1324. évi privilegialisa aljára van irva, a hol 1364 május 30-iki kelet alatt a következők olvashatók:
«Ad perpetuam rei memoriam. Nos Lodovicus rex Hungarie universis declaramus, quod ubi in regno nostro Bozne innumerabilis multitudo hereticorum et pacanorum pululasset in errorem fidei orthodoxa, ad 30extirpandumque de ipso regno nostro eosdem ex una parte nos personaliter instaurato valido exercitu proficiscebamur, ex alia vero parte venerabilem in Christo patrem dominum Nicolaum archiepiscopum Strigoniensem nostrum cancellarium, penes quem utrumque par sigilli nostri autentici habebatur, et virum magnificum dominum Nicolaum palatinum cum ceteris prelatis, baronibus et regni proceribus in Wzuram destinaramus, quidam familiarium ipsius domini archiepiscopi pro custodia deputati utrumque par dicti sigilli nostri preconcepta malicia subtraxerunt. Nos itaque precaventes, ne ex huiusmodi sigilli nostri deperdicione regnicolis nostris in eorum iuribus successive periculum possit imminere, sigillum novum in duobus paribus fecimus nobis sculpi, quod ad omnia privilegia nostra et condam domini Karoli regis patris nostri sub priori sigillo eiusdem tempore sue coronacionis sculpto, et demum per eundem, eoque sub ipso plurime infidelitates perpetrate extiterunt reperte, permutato, ac sub alio sigillo ipsius in partibus Transalpinis casualiter deperdito confecta, iuxta dicta tria sigilla decrevimus fore apponendum; ad quecunque vero privilegia paterna dictis duobus prioribus suis sigillis consignata, que per eundem patrem nostrum per sigilla eiusdem posteriora vel per nos cum sigillo modo premisso deperdito confirmata non haberentur et ad ipsa privilegia ipsum novum sigillum nostrum non appenderetur, vel quecunque patentes litere nostre et paterne non confirmarentur, ea privilegia et litere sicut per eundem patrem nostrum fuerunt revocate et annullate, sic et nos ipsas seu ipsa commisimus viribus caritura nullamque roboris obtentura firmitatem. Interque presens privilégium paternum omni suspicione destitutum et omnia in eo supernis contenta et expressa pro Wbul et Michaele filiis Ladislai, Leukus et Abraham filiis Johannis et Stephano filio Stephani de Semyen eorumque heredibus et successoribus dicti sigilli nostri novi dupplicis et autentici appensione innovamus et perpetuo confirmamus salvis iuribus alienis. Datum per manus eiusdem domini Nicolai archiepiscopi cancellarii nostri tercio kalendas iunii, anno MCCCLX. quarto, regni autem nostri anno XX. tercio.»
Ha a záradék szövegét elemezzük, azon meggyőződésre jutunk, hogy itt egy teljes oklevéllel van dolgunk, melyben az oklevelek összes lényeges alkotórészei megvannak. Maga a contextus három részből áll. Első része a narratio, melyben el van mondva Lajos király első pecsétje elveszésének a története. E szerint a király a Boszniában támadt vallási zavarok elnyomása czéljából két sereggel táborba száll. Ezek egyikét személyesen vezeti, a másik élén pedig az esztergomi érsek és a nádor áll. E második hadsereg Wzura ellen vonul, és itt lopják el az érsektől a saját szolgái a királyi pecsétet. Hogy milyen rendű szolgák voltak ezek, arra a záradék szóvege nem ad felvilágositást. Valószinüleg azonban egyszerű katonák voltak, a kik az érsek sátra előtt őrt állottak, a mint erre a záradék is utal («pro custodia deputati»). Erre következik a contextusban a dispositio első része, a mely általános természetű, valóságos királyi rendelet, s mely az I. Károly és I. Lajos királyok öszszes okleveleinek a megerősitéséről rendelkezik. A dispositio első részének általános rendelkezése szerint az I Lajos király második pecsétjével megerősitendők mindazon privilegialis levelek, melyeket a király első pecsétje alatt eddig kiadott. Az emlitett privilegialis levelek e megerősitése nem uj oklevél kiadásával történik, hanem a második királyi pecsétnek a megerősitendő privilegialis levélre függesztésével. Az igy megerősiett privilegialis levelekre irott megerősitő záradék szövege szerint: «quod ad omnia privilegia nostra… decrevimus fore apponenda». A mely parancs azonban, a mint látni fogjuk, a gyakorlati életben nem érvényesittetett. Megerősitendők továbbá ugyanezen második pecséttel a királyi rendelet szerint I. Károly király mindazon privilegialis levelei, melyeket első (1301–1323) és második (1323–1330) pecsétje alatt adott ki. E privilegialis levelek megerősitése is az előbbihez hasonló módon történik, t. i. Lajos király második pecsétjének a privilegialis levélen függő régi királyi pecsét mellé függesztésével. A privilegialisokra vezetett záradék szövege szerint: «quod ad omnia privilegia nostra et condam domini Karoli regis… iuxta dicta tria sigilla decrevimus fore apponendum». A megerősités tehát nem is az emlitett privilegialis leveleken függő régi pecsét helyére, hanem mellé helyezésével (iuxta dicta tria sigilla) történik a király rendelet szerint. A Károly király 1301-től 1330-ig kiadott privilegialis levelei közül kivételt képeznek azok, melyek harmadik pecsétje alatt ujból kiadattak privilegialis alakban, vagy a melyek hasonló alakban Lajos király első pecsétjével lettek megerősitve. E megerősités ugyanis az eddigi kanczelláriai gyakorlat szerint úgy történt, hogy a megerősitendő oklevelet uj oklevélbe foglalták és ujabb pecsét alatt adták ki. E kivétel tehát tulajdonképen nem is a Károly király első vagy második pecsétje alatt kiadott privilegialis levelekre vonatkozik, hanem azon privilegialis levelekre, melyeket I. Károly király a harmadik vagy Lajos király az első pecsétje alatt adott ki. Károly király harmadik pecsétje pedig nem tartozík 31ama pecsétek közé, melyekről I. Lajos király a tárgyalt megerősitő záradékban rendelkezik.
Az ez alatt kiadott privilegialis levelek hitelességét és jogi érvényét I. Lajos király feltétlenül elismeri, csak Károly király előbbi két pecsétje alatt kiadott oklevelei voltak olyanok, hogy azok hitelessége minden egyes esetben vizsgálatnak volt alávetendő. Feltűnő a záradék szövegének a Lajos király első pecsétje alatt kiadott oklevelekre vonatkozó rendelkezése. Egyrészt ugyanis kimondja, hogy a Lajos király első pecsétje alatt kiadott összes privilegialis levelek megerősitendők, másrészt azonban kivételt tesz azokra, melyek I. Károly király 1331 előtt kiadott privilegialeseinek az átirását és megerősitését foglalják magukban. Ezekre ugyanis, valamint az I. Károly király harmadik pecsétje alatt kiadott összes, tehát úgy az eredeti mint az átirott privilegialis levelekre nem mondja ki a király az érvénytelenséget, a melyeket I. Károly király 1331-ig kiadott s utóbb meg nem erősitett privilegialis leveleire kimond. Ezek tehát megerősités nélkül is érvényesek, valamint az I. Károly király 1331 után kiadott privilegialesei is érvényesek; I. Lajos király első pecsétje alatt kiadott többi privilegialis leveleire nézve azonban a záradék szerint kötelező a megerősités. A gyakorlat ezt a megkülönböztetést megszüntette, mert itt, a mint látni fogjuk, I. Lajos király azon okleveleire is, melyek Károly király 1331 előtt kiadott privilegialis leveleit foglalták magukban, sőt azon okleveleire is, melyek I. Károly király 1331 után kiadott privilegialis leveleinek az átirásai és megerősitései, ráirták a megerősitési záradékot s ráfüggesztették Lajos király második pecsétjét. Igy a br. Jeszenák család levéltárában levő 1361 április 5-iki privilegialis I. Károly 1324 április 27-iki privilegialis levelének a megerősitése s mégis rajta van az 1365 január 25-iki záradék.
Továbbá a gr. Forgách család levéltárában levő 1354 október 20-iki privilegialis I. Károly 1334 május 19-iki privilegialisát erösiti meg, s ezen is rajta van az 1364 április 9-iki záradék. Azt hiszem, az I. Lajos király első pecsétje alatt kiadott összes privilegialis levelekre nem volt kötelező érvénytelenség büntetése alatt a megerősités, hanem csak az I. Károly 1331 előtt kiadott privilegialis leveleire. Erre utal a megerősitő záradék is, a mely az érvénytelenség büntetését csak I. Károly 1331 előtt kiadott s meg nem erősitett privilegialeseire vonatkoztatja.
A megerősitő záradékban foglalt királyi rendelet végül kötelezővé teszi a megerősitést I. Károly s I. Lajos királyok 1364 előtt kiadott összes pátens leveleire, a mi azonban már nem a megerősitő záradék ráirásával és a második pecsét ráerősitésével történt, hanem a rendes kanczelláriai gyakorlat szerint uj oklevél kibocsátásával. Igy I. Lajos király 1364 május 13-ikán átirja s megerősiti 1343 május 11-iki patenslevelét.*
Anjoukori okmtár, IV. k. 328. l.
De utal erre a záradék szövege is, a mely a következő: «quecunque patentes… non confirmarentur», a privilegialisokról szóló rész ellenben: «et ad ipsa privilegia ipsum novum sigillum non appenderetur». Csak az egyik esetben van tehát csupán pecsétráfüggesztésről szó.
E megerősités úgy van kötelezővé téve, hogy a Károly és Lajos királyok összes 1364 előtti patensleveleinek jogi érvénye attól függ, vájjon 1364 után megerősittettek-e? A megerősitő záradékban foglalt királyi rendeletnek a jogi érvényességre vonatkozó része sanctio jellegével bir, s a contextus külön részeként is fogható fel.
E sanctio vonatkozik az I. Károly király 1301-től 1331-ig kiadott privilegialis leveleire is, ha azok 1364-ig nem erősittettek volna meg, mert ez esetben, a mint mondottuk, nem vonatkozik már a privilegialisokra az érvénytelenség büntetése.
Tehát az 1364 előtti emlitett összes pátenslevelek és az 1331 előtti privilegialis levelek jogi érvénye függ attól, vájjon 1364 után megerősittetnek-e?
I. Lajos király 1364 előtti privilegialesei megerősitendők ugyan, de nem érvénytelenség büntetésének terhe alatt. Károly király harmadik pecsétje alatt kiadott privilegialis levelekről pedig directe nem is intézkedik a királyi rendelet, indirecte azonban elismeri érvényüket, s tényleg a gyakorlatban ilyen privilegialis levélen nem is találunk megerősitő záradékot.
Az emlitett királyi rendelet tehát három 32csoportba osztja az okleveleket. Egyik csoportba tartoznak azok, melyek csak akkor érvényesek, ha megerősittetnek. Ezek az 1301–1364 közötti összes pátensek s az 1301–1331 közötti összes privilegialis levelek. A másik csoportba tartoznak az I. Lajos király 1364 előtt kiadott privilegialisai, melyek megerősitendők ugyan, de megerősités nélkül is érvényesek. Végül I. Károly harmadik pecsétje alatt kiadott privilegialisai, melyek minden megerősitési kötelezettség nélkül érvényesek. A Lajos király megerősitő záradékával tehát találkozhatunk a saját 1364 előtt kiadott privilegialisain, és a Károly király 1301–1331 közötti privilegialisain. Azt hiszem, nem csalódom, ha azt állitom, hogy ez érvénytelenitési sanctio összefügg a Lajos király uralkodása alatt végrehajtott országos birtokrendezéssel, melynek főorganuma a királyi kanczellária volt. A királyi kanczelláriában rendszeres könyveket a királyi okmányokról csak 1330 után kezdtek minden valószinüség szerint vezetni, de ez időtől fogva is csak a privilegialis leveleket jegyezték ott fel. A magyarországi birtokviszonyok az Anjouk alatt nagy változáson mentek keresztül, nagyon sok volt az uj adomány, a melyek alapja nem volt mindig jogszerű, s ennek következménye a gazdasági állapot bizonytalansága volt. Ezért kezdték meg már 1330 után a királyi könyvek vezetését, s ezért mondta ki Lajos király a megerősitésre be nem mutatott 1330 előtti privilegialisok és 1364 előtti összes patenslevelek érvénytelenségét. A kanczelláriában ugyanis feljegyezhették igy az egyes adományok adatait, s igy biztos tájékozást nyerhettek az országos birtokviszonyokról. Az előbbi királyok okleveleire azért nem terjedt ki a királyi rendelet, mert az azoktól nyert birtokok jogi alapja csak a legritkább esetben volt kétes, de másrészt az uj uralkodóház trónraléptével úgy is mindenki igyekezett okleveleit megerősités czéljából bemutatni.
A contextus eddig tárgyalt két része minden megerösitő záradékban ugyanaz. A harmadik rész ugyancsak dispositio, de már nem általános természetű, hanem egyénileg meghatározott, s ezért minden egyes esetben változó. El van ugyanis benne mondva, hogy a kérdéses esetben bemutatott oklevél hitelessége ellen semmi kétség sem merült fel, s ezért azt a király uj pe csétjének ráfüggesztésével megerősiti, s egyszers mind jogilag is érvényessé teszi. Ez utóbbi ren delkezést el is választhatjuk a dispositiótól, s corroboratio gyanánt foghatjuk fel.
A formularis részek közül a protocollum azzal az általános kijelentéssel kezdődik, melylyel a XIV–XV. század kisebb jelentőségű birói végzések elején gyakran találkozunk a ki állitó neve helyett. Ez általános kijelentés a kö vetkező: «Ad perpetuam rei memoriam». Az emlitett birói végzésekben ilyen alakban is gyak ran előfordul «Datum pro memoria». E birósági kiadványokban azonban, a mint emlitettük, nincs megjelölve a kiállitó neve, a megerősitési zára dékban pedig rögtön utána következik a leg egyszerűbb alakban az intitulatio, t. i. a király neve és czime, továbbá a promulgatio, a mely általános természetű. Az intitulatio vagy «Nos Ludovicus rex Hungarie» vagy «Nos Ludovicus rex prefatus», a mint az I. Károly király vagy a saját okleveleire van irva a megerösitő zára dék. A záró formula a kanczellár nevét és a megerősités keltét foglalja magában.
A kanczellár neve hosszú időn keresztül nem szerepelt máskép az oklevelek záradékában, mint az ünnepélyes privilegialis leveleknél a záradékukban felsorolt főpapok sorában. I. Lajos király uralkodásának második évtizedében, a mint már megjegyeztük, ujból a kanczellár lesz a kanczellária tényleges fejévé, s igy az oklevelek «datum per manus» formulája az ő nevét tartalmazza. Ez a gyakorlat a többi királyi privilegialis mintájára a megerösitő záradékban is megtartatott. A megerősités időpontjának megjelölésében az évek a magyar okleveles gyakorlathoz hűen a keresztény évszámitás szerint vannak megjelölve, s erre vall az uralkodási évek megjelölése is. A napok azonban nem a keresztény, hanem a római naptár szerint vannak meghatározva, a mi ez időben csupán a privilegialis levelek jelölésére volt szokásban, ellentétben a patenslevelekkel, melyek dátuma a keresztény időszámitást követte mindenben. Mindezek arra vallanak, hogy a megerösitő záradék formuláiban a privilegialis leveleket követte, tehát azokat helyettesitette.
Ha azon okleveles emlékeket vizsgáljuk, melyek e záradékról reánk maradtak, a következő eredményekre jutunk.
33A záradék szövege a megerősitendő oklevél hártyájának szélessége és a reá irott betűk nagysága szerint külömböző terjedelmű, ámbár a szövegek tartalma között a legtöbbször alig van néhány szónyi eltérés. Igy a Kállay család levéltárában levő 1364 május 30-ikán kelt záradék, mely I. Károly 1324 január 12-iki privilegialisára van irva, csak tizennégy sorra terjed. Azon 1365 január I5-iki záradék ellenben, a mely I. Lajos királynak a br. Jeszenák család levéltárában levő 1364 április 5-iki privilegialis levelén olvasható, csaknem huszonöt sort foglal el. Ilyen külömbséget találtam azon oklevelekben, melyek kezembe jutottak. A megerősitési záradék rendesen az oklevél azon részét foglalja el, mely az oklevél alsó jobb sarka és a róla lefüggő régibb pecsét zsinege között van, a hártya behajtott részét is hozzászámitva, melyet az emlitett szöveg ráirása czéljából ujból kiegyenesitettek, s a privilegialis levél jelzett részét az oklevél szövegének legalsó sorától kezdve beirták. A visszahajtott hártya aztán ujból elfödte a ráirt megerősitő záradék szóvegét, úgy, hogy annak csak egynéhány sora látszik a hártya visszahajtása nélkül. Ha a megjelölt helyre nem fért el az emlitett megerősitési záradék szövege, akkor úgy segitettek a dolgon a kanczellária hivatalnokai, hogy a régi pecséttől balra függő ujabb pecsét zsinege és a megerősitett oklevél hártyájának bal sarka között levő üres tért is beirták, s igy a záradék szövege az oklevél alsó részének mindkét felét elfoglalta.
Ilyen azon 1364 április 10-iki záradék, mely I. Lajos királynak a gr. Forgách család levéltárában levő 1354 szeptember 19-iki levelére van irva. Vagy a múzeumi levéltár 1368 május 25-iki záradéka, mely I. Károly király 1323 márczius 31-iki privilegialisán olvasható. Mindenesetre a megerősitendő privilegialis levél első lapjára irták tehát a záradékot, s soha sem folytatták annak szövegét a hártya másik lapján. Legalább erre példát seholsem találtam, csak Pray nyomán emliti ezt Perger. A záradék szövegének kiterjedése végső elemzésben mindig attól függött, hogyan takarékoskodott a helylyel a leiró. Ha apróbb betűket használt, akkor mindig elég volt az az üres tér, melyet a privilegialis levelek alsó felén hagyni szoktak. Ilyen apró betűkre példa a Kapy család levéltárában levő 1364 julius 5-iki záradék, a mely I. Lajos király 1347 október 3-iki privilegialisára van irva.
A megerősitő záradék szóvege, a mint mondottam, lényegében mindig ugyanaz, s csak az a része változik, a hol a bemutató személyek neve és a megerősitendő privilegialis levél vannak megjelölve.
Ugyanaz továbbá a megerősitő záradék bevezetése, s a befejezésben csak a megfelelő datum változik. Különösen pedig, ezt hangsúlyozom, sohasem fordul elő, hogy a megerősitési záradék szövege nélkül erősitették volna meg a privilegialis levelet a kanczelláriában. Perger állitja azt Pray nyomán, hogy egyes esetekben csak a megfelelő dátumot irta a kanczellár a bemutatott privilegialisra s a megerősités jeléül a pecsétet függesztették rá.*
Solebat autem haec declaratio, vel in ea, si spatium fuerit, parte, in qua tenor donationis exaratus fuit, vel etiam in averso, adjungi. Crebro etiam omittebatur et in eius loco prope scissuram, ex qua novum sigillum pendebat, in margine inferiori, manu cancellarii, vel huius vicarii, haec solum addebantur: Anno MCCC sexagesimo quarto, V. kalendas januarii, vel eo die, quo novum sigillum appensum fuit, regni anno vigesimo tertio: quse vim eandem habebant, ac si integra regis declaratio fuisset adjecta» Pray. Syntagma 19. l. A legkisebb részletekig ugyanezeket mondja Perger szemmelláthatólag a Pray munkája nyomán. Bevezetés a diplomatikába, II. rész 67. l.
Erre példát azon nagy számú megerősitő záradékok között, melyek kezembe jutottak, nem találtam, s talán nem csalódom, ha ezt tévedésnek tartom. Kivált, ha figyelembe veszszük azt, hogy milyen nagy súlyt fektettek a kanczelláriában az egyöntetűségre, mennyire ragaszkodtak a meghatározott formulákhoz, s milyen egyszerű a megerősitő záradék szövege, alig fogjuk elhinni azt, hogy ily fontos esetben kétféle eljárást honositottak meg a gyakorlatban. Azon jogositvány továbbá, melyet e megerősitéssel a kanczellária megujitott, rendesen nem volt már azon személy kezénél, kinek az adomány szólott, hanem jogutódjánál. Hogy ezt a királyi kanczelláriában számba nem vették volna, s az oklevélre rá nem vezették volna, lehetetlen elképzelni. De még a mikor ugyanazon személy kezében is volt a jog, még mikor kevéssel a megerősités előtt történt az adomány, akkor is rávezették az oklevélre a szokásos megerősitő záradékot. Igy Lajos királynak a múzeumi levéltárban 34levő 1363 április 9-iki privilegialisán is megtaláljuk az 1364 deczember 27-iki megerősitő záradékot. Vagy a br. Jeszenák család levéltárában levő 1361 április 5-iki privilegialison is rajta van az 1365 január 25-iki záradék teljes szövege. Ebben tehát a királyi kanczellária teljesen egyöntetű gyakorlatot követett. Ha volna is olyan eset, a milyenről Pray megemlékszik, az csupán kivétel számba jöhet, s nem mondható rendes gyakorlatnak.
Ha a megerősitések időpontját tekintjük, azt tapasztaljuk, hogy az ismert oklevélanyag tanúbizonysága szerint e megerősitések az 1364. év elejétől az 1368. év közepéig tartottak. Az első ilyen oklevélmegerősités, melyet ismerek, 1364 február elején kelt (sexto nonas februarii) s a múzeumi levéltár 1355 október 4-iki privilegialisára van irva. A legutolsó 1368 május 25ikén kelt, s ugyancsak a múzeumi levéltár 1323 márczius 31-iki privilegialisa alján olvasható. Nagy számú oklevelet erősitettek meg 1364 május havában s ugyanazon év deczember havában a kanczelláriában, úgy, hogy az oklevélmegerösitések túlnyomó része az 1364. évre esik. Ismereteim mindenesetre nem teljesek, mert sok ilyen oklevél elveszett, sok pedig még nem került napfényre. Annál is inkább, mert e kor oklevélanyagának legbecsebb kútforrása, az Anjoukori okmánytár, közléseiben még csak az 1357. évig jutott, s a még közlendő anyagban bizonyára sok becses adat rejlik. A dolog természetéből kiindulva, úgy látszik, azt lehetne állitanunk, hogy a privilegialis levelek megerö sitésének e módja Lajos király uralkodásának végső idejéig érvényben volt. Az okleveles em lékek nem bizonyitják ugyan e feltevés helyes ségét, de viszont a megerősitési záradékban levő királyi parancs nincs időhöz kötve, a király meg szüntető rendeletét pedig nem ismerjük. Igaz, hogy a kanczelláriai rendeletek nagyobbrészt szóban történtek nálunk. Másrészt azonban, hogy egy esetet emlitsek, I. Károly 1326 deczember 2-iki privilegialisát, mely a mondottak szerint a záradékkal lett volna megerősitendő, I. Lajos 1373 január 21-ikén átirja és megerősiti, azaz a rendes kanczelláriai gyakorlatot alkalmazza rá.* Tehát akkor már, úgy látszik, az emlitett kanczelláriai gyakorlatnak vége szakadt. Az tény, hogy ilyen megerősitési esetek négy éven át külömböző időpontban fordulnak elő, világos tehát, hogy ez a kanczelláriai gyakorlat tartós volt. 1364-ben fordulnak elő a legnagyobb számmal, mert akkor lépett életbe az erre vonatkozó királyi rendelet, s ennek következtében mindenki igyekezett becses jogait biztositani. Igy volt ez I. Károly idejében 1323-ban és 1331-ben, a mely évekből sok megerősités maradt reánk, de azért ezzel nem szűnt meg a megerősitések sorozata, hanem tovább is tartott. Igy volt ez I. Lajos alatt is, hanem 1368-ban már annyira megfogytak a megerősitendő privilegialis s más oklevelek, hogy a kanczellária szakithatott már a munkakimélő gyakorlattal, visszatérhetett a régi kanczelláriai szokásokhoz. Mert, a mint látni fogjuk, e megerősitési módnak oka csak a kanczelláriai ügyforgalom hirtelen növekedésében található meg, annak ujabb csókkenésével tehát önként megszűnt.
Anjoukori okmtár, II. k, 256. l.
E megerősitésnek ki kellett terjednie, a záradék szövege szerint, I. Károly király mindazon privilegialis leveleire, melyeket 1331 előtt, azaz első és második pecsétje alatt adott ki. A gyakorlatban csak nagyon kevés nyomát találtam az olyan Károly-féle privilegialis leveleknek, melyekre a Lajos király megerősitő záradéka rá van vezetve.*
Ilyenek a múzeumi ltár 1323 márczius 31-iki, a Görgey ltár 1323 július 14-iki, a Zichy okmtár (I. k. 221. l.) 1323 február 26-iki, a Kállay ltár 1324 január 12-iki, a Spiess által közölt Archivische Nebenarbeiten II. rész 5. l.
1324. évi s az Anjoukori okmtárban levő II, k. 280 l.
1327 május 21-iki privilegialis levelek.
A mint e rövid felsorolásból láthatjuk, ez oklevelek is mind I. Károly király második, azaz 1323–1331 között használt pecsétje alatt adattak ki. Olyan esetet, hogy I. Károly király 1323 előtti privilegialisára vezettetett volna rá a megerősitési záradék, nem találtam. Ennek oka egyrészt abban rejlik, hogy nem nagy azon privilegialisok száma, melyeket I. Károly 1323 előtt kiadott. Másrészt azonban, s főleg az e dolognak az oka, hogy az 1323 előtti privilegialisokat a legnagyobb részben átirták és megerősitették 1323 után, s igy azok a második pecsét alatt kiadott privilegialisokban maradtak fenn. A második pecsét alatt kiadott 35privilegialisok közül sem került sok megerősitésre, a minek oka ismét az, hogy ezek is jó részt már Károly király harmadik pecsétjével megerősittettek. I. Károly király harmadik pecsétjéről pedig tudjuk a tárgyalt záradék nyomán, hogy az azzal megerősitett privilegialis levelek hitelességét Lajos király rendeletében érintetlenül hagyta, az igy biztositott jogok érvénye tehát kétségtelen volt.
A gyakorlatban tényleg egyetlen esetet sem találtam arra, hogy Károly 1330 utáni privilegialisára megerősités czéljából ráfüggesztették volna a Lajos király második pecsétjét. Hogy az 1330 előtti privilegialisokat 1330 után mindenki igyekezett megerősittetni, annak oka az volt, hogy, a mint a tárgyalt megerősitő záradékból tudjuk, I. Károly király elrendelte, hogy a meg nem erősitett oklevelek érvényüket veszitsék. E rendelet következménye volt, hogy mindenki igyekezett jogait biztositani. Sem ennek azonban, sem a Lajos király 1364. évi érvénytelenitő rendeletének nem volt meg az a hatása, hogy mindenki behozta volna okleveleit. Erre sok példát láthatunk az okleveles emlékek között. Sőt Zsigmond király p. o. egyáltalán számba sem vette e rendelkezést, mert több olyan 1331 előtti meg nem erősitett privilegialist ismerünk, melyeket Zsigmond minden hivatkozás nélkül e tényre átirt és megerősitett. Igy I. Károly 1324 október 3-iki privilegialisát 1392-ben,* vagy 1326 november 23-iki privilegialisát 1387-ben.* Lajos király trónralépte után, a bevett szokás szerint, nagyon sokan megerősittettek azon privilegialisokat is, melyek 1330 után adattak ki. Erre a király semmi rendeletet nem adott ki, hanem a hazai szokás, a mint emlitettük, az volt, hogy trónváltozás esetén megerősittettek az uj uralkodóval a régibb okleveleket. Igy I. Lajos király 1354 október 20-ikán megerősiti I. Károly király 1334 május 19-iki privilegialis levelét,* melyben Tamás mesternek Chentey birtokot adományozza. Az igy átirt és megerősitett oklevelek aztán többször a Lajos király megerősitő záradékával vannak ellátva, s csak ilyen alakban fordul elő az, hogy Károly király 1331 utáni privilegialisára rákerül a Lajos király megerősitő záradéka.
Anjoukori okmtár, II. k. 162. l.
Anjoukori okmtár, II. k. 264. l.
Gr. Forgách ltár.
A Károly király privilegialis leveleinek megerősitésére vonatkozó rendelet a dolog természete szerint első sorban a Károly eredeti okleveleire vonatkozott, a gyakorlat azonban helyesen fogva fel a megerősités czélját, t. i. a hamisitott oklevelek érvénytelenitését és a birtokviszonyok rendezését, a régibb királyoknak I. Károly alatt 1331 előtt kiadott privilegialis leveleire is kiterjesztette azt. Igy III. Endre király 1288. évi oklevelének 1324. évi átirása és megerősitése is, melylyel Mihály fia István minden birói hatóság alól felmentetik, el van látva a Lajos király megerősitő záradékával.* Kiterjedt a megerősités kötelezettsége I. Lajos királynak 1364-ig kiadott privilegialis leveleire is, a mint a záradékba foglalt rendelet első soraiból láthatjuk; de nem terjedt ki ezekre is az érvénytelenség azon sanctiója, a mely a Károly-féle 1331 előtti privilegialisokra kimondatott.
Spiess, id. h.
A gyakorlatból tényleg ismerünk elég példát arra, hogy a későbbi királyok átirják és megerősitik I. Lajos király 1364 előtti azon privilegialis leveleit is, melyek a megerősitő záradékkal nem voltak ellátva. Igy I. Mátyás király 1477 május 20-ikán átirja és megerősiti I. Lajos király 1356 november 24-iki azon privilegialis levelét, melyben a nagyváradi egyháznak vámjövedelmeket adományoz.*
Anjoukori okmtár, IV. k. 292. l.
Mindazonáltal a megerősitő záradékkal ellátott privilegialis levelek túlnyomó része a Lajos király 1364 előtti privilegialisai közül való. E megerősités a király külön rendelete nélkül is megtörtént volna a pecsétváltoztatás miatt, mert a gyakorlatból kikerült pecsét jogi érvénye az egyesek szemében nem volt oly erős, mint az ujabb pecsété. Ha csak királyi rendeletre történt volna meg az oklevelek bemutatása, s más ok nem sarkalta volna a birtokosokat erre, akkor ugyanazon joggal kellene azt is állitanunk, hogy minden király adott ki trónralépte után ilyen rendeletet, mert minden ilyen esetben sok oklevelet mutattak be megerősités czéljából a kanczelláriában.
36Ilyen rendeletnek pedig sehol sem találjuk nyomát. A gyakorlatban tényleg úgy volt, hogy pecsétváltozás vagy uralkodóváltozás esetén mindig nagy számmal kerültek ki a kanczelláriából a megerősitett oklevelek, valamely uralkodó ugyanazon pecsétjének használati idején azonban nem erősitettek meg ujból privilegialis levelet. Itt természetesen mindkét esetben, t. i. Károly alatt 1323 és 1331-ben, továbbá Lajos alatt 1364-ben, királyi rendelettel van dolgunk, s ez az oka a nagy számú oklevélmegerősitésnek. «Ea privilegia et litere sicut per eundem patrem nostrum fuerunt revocate et annullate, sic et nos ipsas seu ipsa commisimus viribus caritura nullamque roboris obtentura firmitatem.»*
Ilyen 1364-ben megerősitett privilegialis levelek a következők: a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában lévő 1345 április 11-iki, a Kapy család levéltárában levő 1347 október3-iki, a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában levő 1351 február 27-iki, a Gróf Forgách levéltárban levő 1354 szeptember 19-iki s 1354 október 20-iki, a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában levő 1355 október 4-iki, a Gr. Forgách levéltárban levő 1359 augusztus 29-iki, a Ma gyar Nemzeti Múzeum levéltárában levő 1363 április 9-iki és számos az országos levéltárban levő s az Anjoukori okmánytár eddig megjelent köteteiben közölt privilegialis levél.
Szigorúan elrendeli végül I. Lajos király a tárgyalt záradékban úgy a saját, mint az I. Károly összes patensleveleinek megerősitését. Kimondja ugyanis a meg nem erősitett pátenslevelekre, hogy azok minden jogi érvényüket elvesztik. E szigorú büntetés határozott kijelentése arra vall, hogy itt rendkivüli dologról van szó, azaz rendes körülmények között az adott esetben meg nem erösitett patenslevelek éppen úgy bizonyitottak, mint a meg nem erösitett privilegialisok.
A pátensekhez kötött jogi érvényt ugyanis nem lehet úgy felfognunk, hogy az csak meghatározott időre terjedt, azon túl megszűnt. A pátensek záradékában olvasható «presentes autem dum nobis reportate fuerint in formam nostri privilegii redigi faciemus» nem foglal magában bemutatási parancsot, hanem jogot ad a bemutatásra, a melylyel az adományos élhetett vagy nem. A patenslevélbe foglalt adomány a beiktatás után épen olyan jogokkal ruházta fel az adományost, mint a privilegialisba foglalt adomány. Másrészt azonban külömbségnek is kellett lennie a két oklevél között, mert máskép a királyi kanczelláriában a legujabb időig nem tartották volna meg e megkülömböztetést.
A külömbségnek abban kellett rejlenie, hogy a patenslevéllel biró adományost a király egyszerűen megfoszthatta a birtokától, mig a privilegialissal birót csakis a legkivételesebb esetekben. Hasonló volt két ily birtokos közti különbség az egyházi javadalmak örökös administratora és a beigtatott plébános közötti külömbséghez, az administrator ugyanis elmozditható, mig a beigtatott plébános csak törvényes itélet alapján fosztható meg javadalmától. S csakugyan birtokperek esetén éppen úgy bizonyitottak patenslevelekkel, mint privilegialis levelekkel, s soha a pátens ellen gyengébb bizonyitó ereje vagy ideiglenes jellege miatt kifogást nem emeltek. Igy a Miklós nádor előtt 1344 julius 19-ikén folyt perben is hivatkoznak Károly 1328 szeptember 7-iki pátensére.*
Anjoukori okmtár, II. k. 371. l.
Itt tehát egy különös eset fordul elő. A király az érvénytelenség fenyegetésével erősitteti meg úgy a maga, mint az I. Károly pátenseit, ez érvénytelenség azonban nem csak a pátensekre szól, hanem az 1331 előtti privilegialisokra is. E megerősités a pátenseknél nem a megerősitő záradék ráirásával s az uj pecsét ráfüggesztésével történt, hanem az oklevél átirásával a szokott kanczelláriai gyakorlat szerint. Igy 1364 május 13-ikán átirja és megerősiti I. Lajos király azon 1343 május 11-iki patenslevelét, melyben az I. Károly király által László pécsi püspök és annak testvéreitől elvett várakat s ezek tartozékait visszaadja.*
Anjoukori okmtár, IV. k. 328. l.
A kimondott érvénytelenséget azonban ezek nél sem tartották meg a későbbi királyok, mert I. Lajosnak több olyan patenslevelét ismerjük, melyet a későbbi királyok átírtak és megerő sitettek. Igy Zsigmond király 1397. évi átiratá ból ismerjük I. Lajos király azon 1343 január 3-iki pátensét, melyben Fodor Miklós fiának tolna megyei elkobzott birtokait visszadja. E sanctio Lajos alatt is csak adott esetekben érvényesül hetett, mert a bemutatás nem volt időhöz kötve, igy okleveleit bárki bármikor bemutathatta.
A mi végül a megerősitésre bemutatott privilegialis 37levelek tartalmát illeti, azt kell mondanunk, hogy főleg azon oklevelek kerültek a kanczelláriába, melyek birtokjogot biztositottak. Igy Lajos 1355 október 4-iki privilegialisa,* melyben Benedek mesternek és fiainak adományoz a király birtokokat. Vagy 1359 augusztus 29-iki privilegialisa, melyben László nevü oláh fiainak adományozza a hűtlen Miklós birtokait.*
Magyar Nemzeti Múzeumi ltár.
Gr. Forgách ltár.
Továbbá 1347 október 3-iki oklevele, melyben nevelőjének a Kapy nevü birtokot adományozza.*
Kapy ltár.
Az oklevelekben található birtokjogok természetesen nem származtak mindig közvetlen adományból hanem birói itéleten is alapulhattak. Igy I. Lajos 1357 május 13-iki privilegialisa, melylyel Drugeth Miklós országbirónak 1355. évi András erdélyi vajdának birtokjogot biztositó itéletlevelét megerősiti.*
Magyar Nemzeti Múzeumi ltár.
Hasonlóképen birtokjogot biztositottak azon bemutatott privilegialis levelek is, melyek fiusitást foglaltak magukban. Igy Lajos 1356 augusztus 4-iki privilegialisa, melyben Zudar Péter nejét atyja birtokaiban fiusitja.* Vagy 1361 márczius 23-iki privilegialisa, melyben Csuzai István leányait fiusitja.* De nemcsak a birtokjogot biztositó királyi privilegialisokat mutatják be megerősités czéljából, hanem más tartós jogot biztositó privilegialisokat is. Igy Lajos király 1357 május 8-iki privilegialisát, melyben Mihály királyi jegyzőnek két szatmármegyei helység vámjának a harmadát adományozza.* Vagy I. Károly 1324. évi privilegialisát, melyben Istvánt minden birói hatóság alól felmenti.* Továbbá Lajos király 1353. évi azon privilegialisában, melyben a kolozsváriaknak szabadalmakat adományoz.*
Anjoukori okmtár, VI. 495. 1.
U. ott. VI. k. 615. l.
U. ott. VI. k. 580. l.
Spiess, id. h. II. rész 5. l.
Kolozsvári oktár, 35. l.
Ilyen természetű privilegialis levél azonban kevesebb került a kanczelláriába megerősitésre. A birtokjogot biztositó privilegialisok kerültek tehát főleg megerősités végett a királyi kanczelláriába 1364-ben, a mint ezt a ránk maradt emlékek bizonyitják, s ezekre került a Lajos király megerősitő záradéka. Ez is arra vall, hogy a megerősitési záradékban foglalt királyi rendelet a birtokviszonyok rendezését czélozta föképen, a melyet a királyi kanczellária volt hivatva végrehajtani. Bizonyitja ezt azon két oklevél is, a melyben a király anyjának tett adományról van szó. Ezek egyikében 1356 márczius 21-ikén esztergommegyei Monyorós nevü birtokát* a másikban ismét 1349 deczember 10-ikén egy hűtlen fehérvári kanonok somogymegyei birtokát* adományozza a királynénak.
Anjoukori okmtár, VI. k. 438. l.
U. ott. V. k. 343. l.
Mindkét oklevél el van látva a megerősitő záradékkal. E megerősitésnek kétségkivül nem az volt az oka, hogy az emlitett két oklevél hitelessége kétes volt, hanem a gyakran emlitett birtokrendezés, mely az adománylevelek bemutatását szükségessé tette.
Az emlitett privilegialis leveleknek a megerősitési záradékkal történt sajátos megerősitését Pray annak tulajdonitja, hogy nagy volt a kanczelláriai ügyíorgalom s azért lehetőleg egyszerüsiteni kellett az eljárást. Ez azonban nem mentette fel a kanczellária hivatalnokait a nagyobb munka terhe alól, mert a bemutatott oklevelek nagy része pátens volt, s ezekre nézve meg kellett tartani a régibb gyakorlatot.
Sok munkát kiméltek azonban meg mindenesetre ez egyszerü gyakorlattal, de állandó gyakorlattá azért nem válhatott, mert az oklevelek épségének nagyon ártott volna, s nem is maradt hely ujabb záradékok rávezetésére az első lapon, a hátsó lapra irás pedig akkor még szokatlan volt. Nem is használják ezt ez eseten kivül egy királyunk kanczelláriájában sem, s a Zsigmond alatti analóg esetben már a rendes kanczelláriai gyakorlat szerint történik a privilegialis levelek megerősitése.
GRÜNN ALBERT.
