A SZAPLONCZAY CSALÁD LESZÁRMAZÁSA 1360-TÓL. (Három czimerrajzzal.)

Teljes szövegű keresés

A SZAPLONCZAY CSALÁD LESZÁRMAZÁSA 1360-TÓL.
(Három czimerrajzzal.)
Máramarosmegye összes régi adományos nemessége mintegy húsz, a XIV. század első felében élt őstől származik le, kik még egymással is közelebbi atyafiságban voltak de a kiknek vérségi kapcsolatát ki nem mutathatjuk, ha csak egynémely ma is erősen őrzött ládából ujabb, eddigelé még ismeretlen, adatokhoz nem juthatunk.*
E dolgozat forrásai: 1. Dr. Mihályi János: «Máramarosi diplomák.» – 2. Szilágyi István: «A Szaplonczay család nemzedékrende.» – 3. A leleszi konvent, Máramarosmegye, Szaplonczay Sándor, Apsai Mihályi Péter és Apsai dr. Mihályi János urak levéltára. – 4. Családi közlések a legujabb időkre vonatkozólag.
Ezen húsz ősnek egyikétől; Gerhestől, erednek a Szaplonczai Szaplonczay és Sztán, Szarvaszói Bánk, Gerhes és Birtók, a Sajó-Polyanai Gyurgyia s az Alsó-Rónai Nán, Papp és Tivadar családok.
Gerhes (Gyerhes, Györhes = Gerhard, Gellért) már birta volt Szarvaszót és Szaplonczát, a midőn az utóbbira 1360-ban nova donatiót, uj adományt, szerzett Lajos királytól fiaival, Nán, Sztán és Ladomérral mere nobilitatis titulo, vagyis teljes nemesi jogokkal. Ezen nevezetes körülményt érdemes kiemelni, mert ehhez hasonlót keveset ismerünk Máramaros területén az anjouházi királyok korából; ott ugyanis a legtöbb adomány csak kenézségre szólott s egyik-másik nemes család még Mátyás király korában is kenézi jogon ült a birtokaiban és azoktól, – habár a kenéz személyére nézve egyenlő jogu volt az országos nemesekkel, sőt megyei tisztségeket is viselhetett, – juhokkal vagy sertésekkel (minden száztól eggyel) adózni volt köteles a huszti várhoz, ott fegyveres szolgálatot teljesitett és a várnagy dandárában harczolt a király költségén, úgy itthon a védelmi, mint a külföldön a támadó hadjáratokban; ellenben az, a ki birtokát teljes nemesi jogokkal kapta volt, semmiféle adót sem fizetett és csak akkor, ha ellenség rontott a hazára s a véres kard körülhordoztatott, tartozott felnőtt fiaival együtt fegyverbe öltözve a király zászlója alá sorakozni, ahol ugyan a maga költségén küzdött, de a mi zsákmányt szerzett, abban nem osztozott senkivel sem. Ilyen kenézi kötelezettség még a XVI. század végén, II. János király korában is fennállott elvétve Máramarosban.
Gerhesnek az 1360. évi adománylevélben megnevezett három fián kivül még négy fia volt:
74Bánk, Iván, Sándor és Fülöp, ezek azonban, bár már akkor életben voltak, nem részesültek Szaplonczából, de hogy mi okból azt nem határozhatjuk meg, noha elég valószinüséggel meg lehetne kisérleni.
Iván és Sándor utódai felvették ősüknek, Gerhesnek keresztnevét családnévül s ma is élnek a vármegyében négy ágon, az egyik Szarvaszón, a második Konyhán, a harmadik az ujabb Birtók néven Szerfalván, a negyedik ág pedig Gyurgyaiu név alatt Sajó-Polyánán.
Fülöpnek és az 1360. évi adománylevélben megnevezett Nánnak leszármazóit nem ismerjük. Sztán maradéki Szaplonczai Sztán néven most is birtokosok Szaplonczán.
Bánk 1385-ben alispánja volt Máramarosnak, tőle származik a Szarvaszói Bánk család. Ladomértól erednek a Szaplonczai Szaplonczay s az Alsó-Rónai Nán, Pap és Tivadar családok. A Szaplonczayak ősükről Tivadarról, a Ladomér unokájáról elébb Szaplonczai Tivadaroknak neveztettek ugyan, de a XVIII. században, elhagyták véglegesen a Tivadar nevet, a midőn Szaplonczáról más birtokaikra telepedtek át.
Ladomér, a testvérbátyja Sztán mester és rokonaik a szarvaszói nemesek perben állottak a szomszédos Hosszumező város polgáraival birtokaik, Szarvaszó és Szaploncza határai végett, s a hosszumezeiek csalárdul használtak fel valami bizonyságlevelet, melyet Sziget város birája és esküdtjei állitottak volt ki a vitás határról, a miért is 1383-ban érvénytelennek nyilvánitották a szigetiek az általuk kiadott levelet. 1388-ban az alispáni tisztet viselte. Szarvaszói és szaplonczai részén kivül 1390-ben már birta egész Alsó-Rónát. Hat fia maradt: Dán, Nán, I. Iván, I. Péter, I. Tivadat és I. Sándor.
I. Sándor neve 1407–1437-ig fordul elő az oklevelekben, Ladomér Sándornak neveztetett, egyebet nem tudunk róla.
I. Tivadarnak fia I. Mihály és unokája II. Mihály Szarvaszó kilenczedrészét birták, 1429-ben, a midőn abból egy jobbágytelket és négy hold szántóföldet engedtek át egyezség utján osztályos atyjokfiainak, a kabolapataki nemeseknek. Utódaikat nem ismerjük.
Dán fiának II. Ivánnak fia Lukács és a Dán nagybátyjának Bánknak fia András fiaival Jánossal és Sándorral együtt szintén kiegyeztek a Kabolapatahy családdal, átengedvén 1429-ben szarvaszói birtokuk harmadrészét.
Az imént nevezett Lukács és több rokonai kérelmére elrendelte László király 1456-ban, hogy a vármegye ispánjai és szolgabirái oltalmazzák meg őket és Simont, a körtvélyesi kolostor kalugyerét a hosszumezei polgárok ellen, a kik az uj határbejáráskor az Apsa mellett épitett két kolostort, s bizonyos szántóföldeket, erdőket, mezőket és kaszáló-réteket tőlök jogtalanul elfoglaltak; erre Upory László és Pesthényi Mihály főispánok a hatalmaskodó polgárokat 100 nehéz budai márka, Deák Miklós hosszumezei birót pedig egy általa megölt szaplonczai jobbágy vérdija fejében 25 aranyforint birságban marasztalták el, visszahelyezvén Simon kalugyert s a szaplonczai, apsai és szarvaszói nemeseket a per befejezéséig a két kolostor és a vitás területek birtokába.
Alsó-Rónát csakhamar elvesztették a Szaplonczayak s már 1402-ben Bálk vajda fiai Demeter és Sándor, Drág mesternek, a hires, neves Drágffy család ősének fiai Sándor és György és Oláh János fia Máramarosi László lettek annak birtokába beiktatva, azonban rövidesen az Úrmezeyek kezébe került, de Ladomér fiai Dán, II. Nán és I. Péter 1407-ben uj adományt szereztek rá Zsigmond királytól s még ugyanabban az évben be is vezettették magokat, a tovább is perlekedő Úrmezey István fiát Jánost pedig II. Nán és I. Iván ott közelében a kekőmezei határban elő találván, 1409-ben nemcsak megölték, hanem 100 aranyforint értékü ingóságától is megfosztották, s bár az Úrmezey család 1415-ben ujolag be lett iktatva Alsó-Róna birtokába, az még 1419-ben is a szaplonczai nemesek kezében volt és ott is maradt véglegesen, ma is az ő utódaik a Nán és Tivadar családok birják.
I. Ivánról egyebet nem tudunk.
II. Nán és atyafiai bejáratták 1406-ban Szarvaszó határát. Tőle származik az Alsó-Rónai Nán család.
I. Péter a Szaplonczayak törzse 1414, 1424, 1425, 1431 és 1435-ben királyi embernek jelöltetett, 1444-ben pedig szolgabiróságot viselt. Rendesen Szaplonczai Ladomér Péternek neveztetett. Egyetlen fia maradt: II. Tivadar.
Ezen időben éltek Szaplonczay István, a ki 1435 és 1436-ban, és Támás deák, a ki szintén azon években szerepelt a királyi emberek sorában, 75de neveiket nem tudjuk elhelyezni a nemzedékrenden.
II. Tivadar s több osztályos atyjafia ellentmondott 1459-ben, midőn a pálos szerzetesek a boldogságos szűz Máriáról czimzett remetei kolostor birtokának Szaploncza felőli határát bejáratván, uj határhalmokat emelni akartak volna. 1482-ben fiaival és számos rokonával beiktattatott Alsó-Róna birtokába. Öt fia maradt: I. Simon, III. Péter, I. András, I. György és I. István.
I. Simon, I. András és I. Istvánról semmit sem mondhatunk, felőlök hallgatnak az ismert oklevelek. Kortársaik voltak Szaplonczai Hosszu Mihály, a ki 1468-ban szolgabiró és Szaplonczay Gergely, a ki 1485-ben királyi ember volt, de ezek származását nem tudjuk kimutatni.
III. Péter perbe idézte 1465-ben több rokonai nevében is a remetei pálos szerzeteseket, a kik egy a szaplonczai határban a Tisza folyó mellett fekvő nagy darab szántóföldet fegyveres kézzel hatalmasul elfoglaltak s a régi határhalmokat széthányatták. 1474-ben szolgabiróságot viselt. Utódai ha voltak is, eddig legalább még ismeretlenek.
I. György, neve 1469–1485-ig emlittetik. Egy fia maradt:
I. Miklós, a kit 1530-ban nevez meg egy oklevél, s a ki három fiut hagyott hátra: II. Andrást, I. Jánost és II. Istvánt.
II. Istvánról semmi adatunk sincsen.
II. András 1549 és 1551-ben emlittetik az élők között.
I. János még élt 1570-ben. Két gyermeke maradt: I. Illés és Ilona, Darvai Darvay Péterné.
I. Illés 1630 táján halt el; feleségétől Nán Axeniától, a ki ujból férjhez ment, egy fia és két névleg ismeretlen leánya maradt: II. István, Petrovay Illésné és Papp Györgyné. Illésnek unokatestvérei lehettek Veresmarthi Szaplonczay Simon, a ki 1643-ban szigetjárási és a másik Szaplonczay Simon, a ki 1646-ban felsőjárási főszolgabiró volt.
II. István 1615 táján született, elébb alszolgabiróságot viselt, utóbb táblabiró lett, 1649-ben pedig főszolgabiró volt a szigeti járásban. Gyermekeit 1687-ben osztoztatta meg, de élt még 1696-ban is. Állandóan Szaplonczán lakott, de birt azon kivül Remetén, Hosszumezőn, Szarvaszón, Szlatinán, Fejéregyházán és Alsó-Rónán is. Három izben nősült meg, először Darvay Anasztáziát, azután Gerhes Stefán és Marina Kalina leányát Gerhes Tityiánát s végre Somody Annát vette nőül, a kiktől kilencz fia és hat leánya maradt. Az első nejétől I. László és II. Simon, a másodiktól I. Jónás és II. Illés, a harmadiktól pedig III. Simon az ifjabb I. Gábor, II. György, IV. István és IV. Péter nevü fiai születtek. A leányok közül Vaszália Petrovay Farkashoz, Anasztázia Vajnághy Györgyhöz, Mária Huszthi Görög Lukácshoz, Ilona Huszthi Görög Tógyerhez, Katahn Huszthi Görög Mártonhoz és Anna Aranyos-Medgyesi Dobry Jánoshoz mentek nőül.
Mielőtt előadásunkban tovább haladnánk, bemutatjuk itt a leszármazási táblákat.
(A táblákat l. a 76., 77. és 78. lapon.)
76I. TÁBLA
Gerhes de Szaploncza 1360*; I. Nán 1360 de Szaploncza; Sztán mester 1360–1383 de Szaploncza 1360 de Szarvaszó 1383 utódai felvették a «Szaplonczai Sztán» nevet.; Ladomér 1360–1390 de Szaploncza 1360 alispán 1368-ban; Bánk 1385–1390 alispán 1385-ben utódai felvették a «szarvaszói Bank» nevet.;Iván (Janos) 1390 utódai felvették a «Szarvaszói Gerhes» nevet.; Sándor 1390–1406 utódai felvették a «Szarvaszói Gerhes» nevet.; Fülöp 1405, 1406 de Szarvaszó 1405; Dán 1407; II. Nán 1406–1437 de Szarvaszó 1406 de Szaploncza 1418 utódai felvették a «Szaplonczai Nán» nevet.; I. Iván 1409–1419 de Szaploncza; I. Péter 1407–1444 szolgabiró 1444-ben; I. Tivadar; I. Sándor 1407–1437 dictus Ladomér; I. Mihály de Szarvaszó 1429; II. Iván † 1429 előtt; Lukács 1429–1465 de Szarvaszó 1429–1431 de Szaploncza 1456–1465; II. Tivadar 1448–1482 utódai felvették a «Szaplonczai Tivadar» nevet.; II. Mihály 1429; I. Simon; III. Péter 1465–1474 szolgabiró 1474-ben; I. András 1482; I. György 1469–1485; I. István 1482; I. Miklós 1530; II. András 1549–1551; I. János 1570; II. István; Ilona 1591 (Darvay Péter 1591); I. Illés 1630 (Nán Axenia); III. István 1630–1696 főszogabiró 1649-ben (1. Darvay Anasztázia 2. Gerhes Tityiana 3. Somody Anna 1687–1696); Leány (Petrovay Illés); Leány (Papp György); 1-től I. László 1687–1715 (Pelsőczy …); II. Simon 1687 főszogabiró 1691, 92, 1700, 1703, 16; 2-tól I. Jónás Folytatása a II. táblán.; II. Illés Folytatása a III. táblán.; 3-tól ifj. III. Sim. 1687 főszolgabiró 1717, 1718 † 1731-ben; I. Gábor 1687 főszogabiró 1711, 34 (Ilosvay Borbála); II. György 1682–1715 főszolgabiró 1715 (Petrovay Parászka 1715–1740); IV. Istv. 1682–1721 †; IV. Péter Folytatás a IV. táblán.; Vaszilia (Petrovay Farkas); Anasztázia (Vajnághy György); Mária 1696 (Huszthi Görög Lukács 1696); Ilona 1696 (Huszthi Görög Lukács 1696); Ilona 1696 (Huszthi Görög Tógyer 1696); Katalin (Huszthi Görög Márton); Anna 1721–1723 (Aranyos-Medgyesi Dobry János 1721); V. Péter 1733; Mária (Rednikné); I. József; Agatha (Zsigovinyiné); II. Gábor; Leány (Rácz János); III. György 1737, 1740 (Petrovay Dóra); II. Jónás; III. László 1752; VII. István; III. Tivadar; II. János (Andrásy …); II. Miklós †; Anna (Dunka János); Mária (Rácz István); Katalin †; Mária (ifj.) (Rednik István)
A nevek mellett lévő számok azon évet jelentik, a melyben az illető neve mint élőé emlitteetik meg az okmányokban.
II. TÁBLA
I. Jónás 1687 – a ki az első táblán – (Búdfalvi Papp Mária); V. István főszolgabiró 1721, 1730-ban (Petrovay …); Mária (Petrovay Péter); II. László † 1769 főszolgabiró 1732, 1734, 1741, 1746, 1749, 1758, 1761-ben (1. Maris Juana 1736, 2. Papp Klára 1759); Katalin; Theodoria (Darvay László); Anna (Szojka László); 1-től Lupa (1. Simon László 2. Draschovits János); IV. Jónás † 1775 előtt; VIII. István 1767 esküdt 1761-ben (Petrovay Ivanna); V. György 1757–1777; IV. László főszolgabiró 1784-ben; Eudochia (Kindris…); VIII. László †; X. István; III. Gábor; III. Antal (Kindris Mária); Zsuzsa (Bálya István); Mária (Molnár …); Dóka (Kudrics …); Vaszil †; Mária 1818 (Ködi Drágos József 1818); IV. Gábor (Máris …); XII. István (Dunka …); Dóka (Leordinay István); XII. László; II. Gergely; VI. János 1864; XIII. István; Mária; Anasztázia; V. Simon; Irene (Máris Tódor); Mária (Mihálka Gábor); V. József (Dunka Juana); Juliska; V. Gábor 1864; (I. Gyula (… Róza †)
77III. TÁBLA
II.Illés 1687–1695 – a ki az I. táblán – főszolgabiró 1695-ben (Papp Mária özv. 1725-ben); IV. Simon 1731; IV. Péter 1695–1738 (Birtók Anna); Mária (Nemes János); Ilona (Petrovay György); III. Illés; Ilona 1738; Axenia 1738–1754 (Román László); V László 1754; Mária 1754 (Csandaryné); IX. László † 1804-ben főszolgabiró 1789, 1790, 1793, 1794, 1799-ben (Szaplonczay Czeczilia); I.Gergely; Czeczilia 1807–1818 (Szerfalvi Dunka János 1807–1818); IX. Péter 1805 † 1807 előtt; III. Mihály 1805–1814 †; Rozália 1814–1842 (1. Szerfalvi Dunka Tógyer 1818 2. Birtók Péter 1842); Julianna 1814–1842 (Sajó-Polyanai Szász György 1818–1842)
IV. TÁBLA
IV. Péter 1687 – a ki az I. táblán – † 1721 előtt (Gerhes Mária); III. Jónás Ugocsába telepedett; I. Ferencz; VI. László; IV. György 1733–1755 † 1765 előtt (Rácz Ilona); Katalin 1754 (Zsidoveczky …); VI. István 1754; Mária; I. Kristóf 1753–1779 gróf Károlyi Ferencz urad. inspektora 1763-ig, 1763–1775-ig kamarai urad. inspektor Nagy-Váradon (Jásztrábszky Julianna 1758 † 1782 előtt); IV. Illés 1760–1791 Ujvidéken; II. Antal †; X. László †; VIII. Péter 1816 Ujvidéken; III. János 1760–1783 Mácsán, Aradmegyében (Csrnovits Alka); VII. László 1760–1777; III. Miklós 1799–1826 Szatmármegyei helyettes alispán 1812-ben; IX. Istv. 1765; III. András 1765; I. Pál 1761 † 1790-ben Folytatása az V. táblán; I. Pál 1761 † 1790-ben Folytatás az V. táblán; II. József 1765 † 1811-ben első alisp. 1799–1811 királyi tanácsos, a Szent-István rend kis keresztes vitéze 1801-ben (1. Csotka Terézia Nagy-Váradról 2. Darvay Zsuzsanna † 1837 előtt); Anna; Mária (Putnik Demeter); Katalin (Tököli Péter); Julia (Zdelarovits …); II. Mihály; I. Sándor 1824; IV. Pál; 1-től IV. József megyei esküdt 1814-ben (Majos Francziska); Éva 1827 (Técsői Móricz István 1827); 2-tól III. Pál † 1816-ban főszolgabiró 1806, 1810, 1812 (Lékán Anna, özv. 1832-ben); Zsófia özv. 1827–1846 (Pogány Lajos cs. k. kamarás); I. Károly 1827–1839; I. Imre; Francziska; VI. Gábor megyei esküdt 1841–1848 (Stecker Borbála); Leány; VI. László városi irnok 1901-ben (Jurovics Berta); Nina; Borbála (Ferenczy Ede); László; Julianna; Gyula; István; Ödön; Sándor; I. Antal 1765 † 1832 febr. 7. Porcsalmai birtokos (Buji Jékey Anna); Anna 1782 (Thomas Ferdinand megyei tiszti orvos); Éva 1769 (Megyery László kir. tanácsos); IV. János 1765 † 1782 előtt; II. János 1765 † 1782 előtt; II. Kristóf 1765–1784 †; II. Ferencz 1765 † 1782 előtt; XI. Istv. 1765–1800 hibás elméjü; Julia 1782–1790 (Marsófalvi Marsovszky Sámuel); VII. Péter 1765 † 1782 előtt; I. Demeter sz. 1765 után † 1790 után; II. Károly † 1830 junius 8. főhadnagy a nemesi felkelő seregben 1809-ben (Marsovszky Erzsébet 1813); IV. Antal 1802 † 1880 Porcsalmai birtokos Szatmármegye táblabirája (Csik-Szent-Mártoni Gergelyffy Borbála 1830–1851); Anna özv. 1832-ben (Hagara László); Juliska 1828 † 1838 előtt (Rozgonyi István); Marsovszky Erzsébet 1811–1813 (Szaplonczay Károly 1813); VI. György 1830 † 1853; VII. János 1837 † 1879 Porcsalmai birtokos, megyebizottsági tag (Lekesei Sulyok Luiza 1838 † 1881); Katalin 1845 † 1860; Mária † 1888 (Szerdahelyi Sándor 1862–1875); IV. András (Endre) községi jegyző 1901; III. Sándor gyógyszerész 1901 (Kovács Ilona); Anna sz. 1861 (Csik-Szent-Mártoni Gergelyffy Ferencz 1901); III. Ferencz M. Á. V. állomásfőnök 1901; Boriska sz. 1867 (Hegedűs Sándor 1901); Berta sz. 1868 † 1873; VII. György bankhivatalnok 1901; Mária sz. 1874 (Szilágy-Somlyói Halmágyi Tibor 1901)
78V. TÁBLA
I. Pál 1761 † 1790 – a ki a IV. táblán – másod alispán 1779–1790 (Megyery Mária † 1777 előtt); Czeczilia 1788–1810 (1. Szaplonczay László 1788, 2. Búdfalvi Papp Demeter 1810); Rozina 1790 (1. Buday Imre 1790 2. Dobry…); III. József 1810–1822 főszolgabiró 1812-ben (Rednik Erzsébet); II. Pál 1793 † 1832 első alispán 1812–1832 (Szent-Gály Zodefa † 1863 november 22.); Zsuzsanna 1831 (Báró perényi Menyhért 1831); V. János 1830–1845 főszolgabiró 836–1845 (Petrovay Irina); Mária (Báró Perényi Menyhért); V. Pál 1827–1860 megyei pénztárnok 1827–1849 és 1860-ban (Báró Perényi Mária); Erzsébet 1830 (Kovásy Mihály 1830); I. Zsigmond 1833 † 1861-ben másod alispán 1848 és 49-ben (Boronkay Zsófia); II. Imre 1830 † 1884 jan. 6. törvényszéki ülnök 1851 és 1861-ben (Tóth Krisztina sz. 1800 † 1875); VI. József sz. 1813 † 1879 febr. 22. első alispán 1860 és 67-ben, képviselő 1848, 61, 65, 69-ben (Boronkay Krisztina); II. Sándor 1845–1867 főszolgabiró 1851 és 67-ben (Hulimon Berta); Teréz 1844 (1. Asztalos Pál 1844 2. Szeredinszky Adolf); Zsuzsánna (1. Hatfaludy P. 2. Papp József kir. tanácsos); Emilia özvegy 1901-ben (Vincz Gyula ugocsai főispán † 1898 márczius 3.); Antónia 1901 (Váncsfalvi Júra János); IV. Miklós sz. 1842 képviselő 1901, alispán 1886–1894 (Kormoss Zsuzsika); II. Gyula † 1869-ben; Vilma (Rednik Mihály); I. Elek (Fejérváry Berta); I. Kálmán (Csik-Jenőfalvi Gyenge Róza); Mária (Dr. Szuppkay Sándor); VI. Pál (1. Júra Irma 2. Paulay Anna); Mathild (Murandini Mihály); VIII. János 1901 közigazg. gyakornok; Zoltán sz. 1869 (Kricsfalusy Margit); Margit (Kosztenszky Béla); István; Gabriella; Irma †; Mária †; II. Elek †; III. Elek †; Anna †; VII. Pál sz. 1871 honvédhuszár főhadnagy (Szeless Margit); VIII. Pál; József †; IV. Elek sz. 1876 † 1900; III. Zsigm. †; XIV. István városi első tanácsos 1901-ben (Pellády Ida); I. Lajos főszolgabiró 1901-ben (Hatfaludy Ilona); II. Zsigmond † 1862-ben; Ilona (1. Darvay Gábor 2. Budaházy József); Zsófia (Pogány Ödön); Borbála (Pethe Zsigmond); III. Zsigmond szigorló 1901-ben; Szerena †; Erzsike; Tibor; Juliska (Szabó Elemér); Endre tanuló 1901-ben; Pál tanuló 1901-behn; Ilona; Sándor †; István †.
I. László (III. István fia) tanult ember volt, az egykoruak «deáknak» nevezték, nevelésére sokat is költött az atyja «scholákban és nagy udvarhelyeken tartván», de azért nincs nyoma, hogy megyei tisztségeket viselt volna, csak 1693-ban és 1695-ben emlittetik mint táblabiró. Állandóan Szarvaszón lakott. Neje Pelsőczy leány volt, a kitől két fia és négy leánya maradt: II. János, II. Miklós, Anna Dunka Jánosné, Mária Rácz Istvánné, a korán elhalt Katalin és másik Mária Rednik Istvánné.
II. Miklós mag nélkül halt el.
II. János neve 1744-ben fordul elő, utoljára, nős volt, az Andrásy családból házasodott, de gyermekei nem maradtak s vele I. László ága elenyészett.
* * *
II. Simon (III. István fia) 1691, 1692, 1700, 1703 és 1716-ban főszolgabiró volt a szigeti járásban. Egy fia maradt csak V. Péter, a kinek neve 1733-ban emlittetik. Egyetlen leányát Máriát Rednik vette nőül s igy II. Simon ága is megszakadt.
* * *
I. Jónásról (III. István fia) csak annyit tudunk, hogy osztályrészül az alsó-rónai jószágot kapta. Nejétől Búdfalvi Papp Máriától két fia és négy leánya maradt: V. István, II. László, Mária Petrovay Péterné, Theodózia Darvay Lászlóné, Anna Sztojka Lászlóné és a hajadon korában elhalt Katalin.
V. István szigetjárási főszolgabiró volt 1721 és 1730-ban, Ifjú Istvánnak neveztetett, neje Petrovay leány volt, de gyermekeik nem maradtak.
II. László Konyhai Máris Juánát vévén el feleségül, vele Konyhára telepedett, de birt Kis-Bocskón, Dragomérfalván, Rozávlyán, Sajón, Sajó-Polyánán, Glódon, Szlatinkán, Petrován, Leordinán, Alsó- és Közép-Vissón, Ruszkován és Rusz-Polyánán is. 1732, 1734, 1741, 1746, 1749, 1758 és 1761-ben főszolgabiró volt a felső járásban, meghalt 1769-ben. Máris Juana halála után ujból megnősült, de második neje Papp Klára magtalan volt. Első feleségétől négy fia és két leánya maradt: IV. Jónás, VIII. István, V. György, IV. László, Lupa, elébb Simon László, utóbb Draschovits Jánosné és Endochia Kindrisné.
V. György 1757-ben született, iskoláit Szigeten és Nagy-Bányán végezte, egyebet nem tudunk róla. Egy fia maradt VIII. László, de ennek nem maradtak utódai.
VIII. István 1761-ben megyei esküdt volt, Petrovay Joannától született fia, Vaszil, korán elhalt, leánya Mária, Ködi Drágos József főszolgabiróhoz ment nőül.
IV. Jónás 1775-ben már nem volt életben utódait mutatja a leszármazási tábla. Közülök:
I. Gyula mint róm. kath. tanitó Jászladányon halt el 1894 táján gyermektelenül.
IV. László 1784-ben főszolgabiró volt, maradékai szintén a leszármazási táblán láthatók.
* * *
II. Illés (III. István fia) Szaplonczán lakott, 1695-ben szigetjárási főszolgabiró volt. Nejétől Papp Máriától, a ki 1725-ben mint özvegy még életben volt, két fia és két leánya maradt:
IV. Simon, IV. Péter, Mária Nemes Jánosné és Ilona Petrovay Györgyné.
IV. Simon 1731-ben táblabiró volt, családot nem alapitott.
79IV. Péter 1695-ben született Szaplonczán s ott is tartotta lakását. Feleségétől Birtók Annától két fia és három leánya maradt: III. Illés, V. László, Ilona, Axenia Román Lászlóné és Mária Csandaryné.
III. Illésről mit sem tudunk.
V. László 1754-ben élt és két fiut hagyott hátra: IX. Lászlót és I. Gergelyt.
I. Gergelyről sincs semmi adatunk.
IX. László főszolgabiró volt a felső járásban 1789, 1790, 1793, 1794 és 1799 -ben. Állandóan Joódon lakott, de birta a joódi részjószágon felül egész Szinevér-Polyánkát és Lyakoveczet 87 jobbágygyal, továbbá Tyuszkán, Ricskán, Ó-Holyatinban, Kalocsán, Kelecsenben, Obliaszkán, Vajnágon, Szaplonczán, Alsó-Vissón, Mojszinban, Disznópatakon, Barczánban, Sajó-Polyánán, Glódon, Rozsályán, Konyhán, Kis-Bocskón, Dragomérfalván, Gyulafalván, Somfalván, Hosszumezőn, Szigeten, sőt még Erdélyben is voltak birtokai. Neje Szaplonczay Czeczilia utóbb Búdfalvi Papp Demeterhez ment férjhez. Két fia és három leánya maradt: IX. Péter, III. Mihály, Czeczilia Szerfalvi Dunka Jánosné, Rozália, elébb Szerfalvi Dunka Togyer, utóbb Birtók Péter házastársa és Juliánna Sajó-Polyanai Szász György felesége.
IX. Péter elhalt 1807 előtt nőtlenül.
III. Mihály 1814-ben osztozott meg három leánytestvérével, de akkor a szaplonczai, joódi, konyhai, alsó-vissói és az Erdélyben fekvő birtokok el voltak zálogositva. Gyermektelenül halt el s benne II. Illés ágának magva szakadt.
* * *
III. Simon, az ifjabb (III. István fia), 1717 és 1718-ban szigetjárási főszolgabiró volt s egyike azon hősöknek, a kik 1717 szeptember 4-ikén a borsai szorosban tönkre verték a 10–12,000-nyi tatár hadakat. Gyermekei nem maradtak.
* * *
I. Gábor elébb Szaplonczán, utóbb élte fogytáig felesége birtokán, Taraczközön lakott, 1711, 1722, 1725, 1732 és 1734-ben szigetjárási főszolgabiróságot viselt. Nejétől Ilosvay Borbálától, Ilosvay Péter és Csomaközy Katalin leányától két fia és két leánya maradt: I. József, II. Gábor, Agatha Zsigovinyiné és egy ismeretlen nevü Rácz Jánosné.
I. Józsefnek és II. Gábornak nem maradván utódai I. Gábor ága nem terjedt tovább.
* * *
II. György (III. István fia) 1682-ben alszolgabiró volt, 1714 és 1715-ben pedig a felsőjárási főszolgabiróságot viselte, a mikor Közép-Vissón lakott. Nejétől Petrovay Parászkától két fia maradt III. György és II. Jónás.
III. György Petrovay Farkas főszolgabiró és Szacsali Papp Lupa leányát Dórát vette nőül, de csakhamar elhalálozott. Özvegye Ködi Drágos Jánoshoz ment férjhez. Egyetlen fia, III. László 1752-ben életben volt, de utóbb nem hallunk felőle semmit.
II. Jónásnak két fia maradt: VII. István és III. Tivadar, de ezeknek sem lévén gyermekei, II. György ágát sirba vitték.
IV. Istvánról (III. István fia) épen semmi adat sem maradt reánk, lehet, hogy a közéletben részt nem véve egyedül csak gazdálkodással foglalkozott, de 1721-ben még életben kellett lennie, mert különben nem nevezték volna mostoha testvérbátyja I. Jónás fiát V. Istvánt ifjú Istvánnak. Családot nem alapított.
* * *
IV. Péter (III. István fia) nem szerepelt a közéletben, 1721-ben már nem volt életben. Feleségétől Gerhes Máriától három fia és egy leánya maradt: III. János, IV. György, VI. István és Katalin Zsidoveczkyné. Atyjok, hogy családját illő módón eltarthassa, adósságokba verte magát, ezért aztán kénytelen volt birtokai legnagyobb részét zálogba vetni s holta után fiainak nagyon kevés jutott osztályrészbe.
VI. István, a kinek csak egy Mária nevü leánya volt, megmaradt ugyan Máramarosban, de III. Jónás itt hagyva csekélyke örökét Ugocsamegyébe telepedett ki, mert valószinüleg odavaló leányt vett nőül. Két fiáról van tudomásunk: I. Ferenczről és VI. Lászlóról, ezek is ott laktak, esetleges utódaikat azonban nem ismerjük.
IV. György szintén elköltőzött a megyéből s 80lakását Bereg vármegyébe tette át feleségének, Rácz Ilonának birtokára. Házassága gazdagon meg lett áldva gyermekekkel, a kiket olyan irányban nevelt, hogy a megyei, igen csekély fizetésü tisztségre ne vágyakozzanak, a mely akkor valóban tisztség, nobile officium, vagyis ingyenes hivatal volt, a mire csak vagyonos ember vállalkozhatott, no de jobb is volt a közigazgatás, gyorsabb és olcsó az igazságszolgáltatás, nem vált még közönséges kenyérkereseti pályává, nem sülyedt még hivatallá, s a fiuk csakugyan más módon igyekeztek nagy tehetségeiket (családi örökség a Szaplonczayaknál) érvényesiteni, vagyont szerezni, hogy az elzálogositott ősről maradt birtokokat kiváltva, a családot ismét régi fényére emeljék. Midőn IV. György, a kinek ma is virágzó ága a legterjedelmesebb s a legkiválóbb férfiakat termette, 1755 és 1765 között Nagy-Károlyban elhalálozott, a hol egyik fiánál élte le utolsó éveit, fiai már mindannyian tehetős emberek voltak: I. Kristóf, IV. Illés, III. János, VII. László, IX. István, III. András, I. Pál és II. József.
IX. István és III. András 1765-ben még életben voltak, de utódok hátrahagyása nélkül haltak el nem sokára, valószinüleg a gróf Károlyiak uradalmaiban voltak mint gazdatisztek alkalmazva.
IV. Illés szintén a gr. Károlyiaknál szolgált, 1760-ban hódmezővásárhelyi igazgató volt, utóbb Ujvidéken lakott Bács vármegyében s ott élt még 1791-ben is. Három fia maradt: II. Antal, X. László és VIII. Péter, de 1824 előtt mindnyájan elhaláloztak gyermektelenül.
III. János is a gr. Károlyiaknál vetette meg vagyonosságának alapját. 1760-ban, a mikor uradalmi tiszttartó volt, zálogba kapta Antal gróftól 10 évre a bihar-vármegyei egész géczi jószágot 15,000 frtért, 3000 frtig terjedhető szabad épitkezéssel. Utóbb Arad vármegyébe Mácsára tette át lakását, a hol 1783-ban még életben volt. Nejétől, az előkelő családból származó Csernovics Alkától egy fia és három leánya született: II. Mihály, Mária Putnik Demeterné, Putnik József temesvári püspök édes anyja, Katalin Tököli Pétenné, Julia Zdelarovicsné és Anna, a ki hajadon korában halt el.
II. Mihálynak egyetlen fia I. Sándor 1824-ben még életben volt, de családot nem alapitott,
VII. László is testvérei példáját követve, ő is a gr. Károlyiaknál alapította meg szerencséjét, 1760-ban tiszttartó volt. Egyetlen fia:
III. Miklós Farkasaszón lakott, a hol valószinüleg még atyja szerezett birtokot, 1812-ben mint Szatmár vármegye helyettes alispánja szerepelt. Fiának IV. Pálnak sorsáról és esetleges utódairól semmit sem tudunk.
I. Kristóf kora ifjuságától fogva működött a gr. Károlyiak szatmár-vármegyei uradalmaiban mint gazdatiszt, a hol fokról-fokra emelkedve végre inspektorrá neveztetett ki s ezen hivatalt 1763-ig viselte, a mikor a nagy-váradi kamarai uradalomnak lett az inspektora és Bihar vármegyének táblabirája. 1782-ben már nem volt életben. 1758-ban fiuágra örökösen, a leányágra pedig 4617 rhénes frt és 7 1/2 krajczárba beirva kapta gr. Károlyi Ferencztől annak Porcsalmán és Ököritón lévő összes birtokait, úgy hogy az azokhoz tartozó más falvak határában fekvő elidegenitett jószágokat is magához válthassa és örökösen birhassa. Nagy-Károlyban házat, a szatmári hegyen pedig szőlőt szerzett. Felesége után Beregmegyében Bégányban és Szatmármegyében Sályiban is voltak jószágai, mely utóbb nevezett faluban és Pátyodon 1500 rhénes forintért vásárolt fekvőségekkel szaporitotta birtokait. Neje Jásztrábszky Julianna, Jásztrábszky János (†1753 előtt) és Szakmáry-Bencze Krisztina leánya, szépanyja Bencze Sámuelné, Gersenyi Dániel leánya Erzsébet által a bereg-vármegyei ősrégi Gersenyi családból származott. Tiz élő gyermekök maradt, hét fiu és három leány: I. Antal, IV. János, II. Kristóf, II. Ferencz, XI. István, VII. Péter, I. Demeter, Anna Thomas Ferdinand orvostudor, Szatmár vármegye tiszti orvosa, Éva Megyery László királyi tanácsos és Julianna Marsófalvi Marsovszky Sámuel házastársa.
II. Ferencz, VII. Péter és IV. János 1782-ben már nem voltak életben, a mikor testvéreik szüleik halála után megosztozták a hagyatékon.
II. Kristóf és I. Demeter, a ki csak 1765 után született, nem alapitottak családot.
XI. István hibáselméjü volt, testvérbátyjánál I. Antalnál ápolták Porcsalmán, a hol még 1800-ban is életben volt.
I. Antalnak a porcsalmai birtok jutott örökül, de feleségével a régi nevezetes, már az árpádházi 81királyok alatt birtokos Buji Jékey család leányával Annával Géberjénben is jószághoz jutott. Meghalt Porcsalmán 1832 február 7-ikén. Két fia és két 82leánya ért emberkort: II. Károly, IV. Antal, Anna Hagara Lászlóné és Juliska Rozgonyi Istvánné.
II. Károly 1786-ban született, az 1809. évi nemesi fölkelésben mint főhadnagy vett részt, utóbb gazdálkodással foglalkozott, miglen 1830 június 8-ikán vérhas és tüdősorvadásban elhalálozott. Neje unokahuga Marsovszky Erzsébet volt, a kit gyermektelen nagynénjöknek Annának férje Thomas Ferdinand orvostudor és Szatmármegye tiszti orvosa 1811-ben kelt végrendeletével általános örökösévé tett volt. Gyermekeik nem maradtak.
IV. Antal Szatmár vármegye táblabirája elbontatván a régi udvarházat, 1851 és 1852-ben ujat épittetett Porcsalmán egészen égetett téglából, 110,000 darab ment rá és 4665 váltóforint 37 krajczárba került. Meghalt 1880-ban. Nejével, Csik-Szent-Mártoni Gergelyffy Borbálával Mária-Pócson kapott birtokot, de azt gyermekei 1862-ben elcserélték nagybátyjok Gergelyffy János porcsalmai birtokáért. Igen késő agg korában 1880-ban halt el, tulélve két fiát és egyik leányát. Megnevezett feleségétől Gergelyffy Borbálától két fia és két leánya született: VI. György, VII. János, Katalin és Mária Szerdahelyi Sándorné.
VI. György született 1830-ban Porcsalmán. Iskoláit Mária-Pócson a Szent-Bazil rendi szerzetesek gymnasiumában kezdette meg, 1848-ban Kassán folytatta. Meghalt nőtlenül 1853-ban Porcsalmán.
Katalin is hajadonan halt el 1860-ban.
VII. János tanulmányait Mária-Pócson, Nagy-Károlyban és Szatmártt végezte, azután porcsalmai gazdaságát vezette. 1857-ben nőül vette Lekcsei Sulyok Lujzát, a ki 1881-ben halt el s a kitől négy fia és négy leánya született: IV. András (Endre) III. Sándor, III. Ferencz, VIII. György, Anna Csik Szent-Mártoni Gergelyffy Ferencz földbirtokos neje Nyiregyházán, Boriska Hegedüs Sándor városi főkapitány felesége Szilágy-Somlyón, Berta meghalt 1873-ban, és Márta Szilágy-Somlyói Halmágyi, Tibor házastársa Erzsébetvároson.
IV. András született 1858 május 9-ikén, megyebizottsági tag és községi jegyző Szilágy-Nagyfaluban, nőtlen.
III. Sándor született 1859 augusztus 14-ikén, megye-bizottsági tag és gyógyszerész Szilágy-Somlyón. Neje Kovács Ilona született 1868-ban. Gyermekük nincsenek.
III. Ferencz született 1862-ben, a magyar államvasutak állomásfőnöke Tisza-Polgáron, nőtlen.
VII. György született 1871-ben, bankhivatalnok Budapesten, nőtlen.
* * *
II. József (a IV. táblán álló IV. György fia) valószinüleg ügyész lehetett a gr. Károlyik uradalmában a hol testvérbátyjai gazdasági főtisztek voltak, atyja halála után azonban, kiről már elmondottuk, hogy Nagy-Károlyban halt el 1765 előtt, csakhamar visszatért Máramaros vármegyébe és Szaplonczán telepedett le. Valószinü, hogy első nejének, Csotka Teréziának, a kivel testvérbátyja Kristóf kamarai inspektor útján ismerkedhetett meg Nagy-Váradon, tetemesebb készpénzhozománya volt s azon váltott vissza az ősi vagyonból. 1765-ben már szigetjárási főszolgabiró volt, 1782-től 1799-ig a másodalispáni, ettől fogva pedig haláláig 1811-ig az első alispáni tisztet töltötte be. 1801-ben királyi tanácsos és a Szent-István rend kiskeresztes vitéze lett. Első neje korai halála után nőül vette Darvay Zsuzsannát, Darvay Gábor és Ilosvay Fruzsina leányát. A két házasságból hat gyermeke született, az elsőből: IV. József és Éva Técsői Móricz Istvánné, a másodikból pedig: III. Pál, I. Károly, I. Imre és Zsófia Csebi Pogány Lajos csász. és kir. kamarás felesége.
IV. József megyei esküdt volt 1814-ben. Nejétől Majos Francziskától egy fia: VI. Gábor és két leánya maradt: Francziska és egy ismeretlen nevü.
I. Imre nőtlenül halt el.
I. Károly 1827-ben tiszteletbeli megyei aljegyző volt, szintén nőtlenül halt el Szaplonczán.
III. Pál szigetjárási főszolgabiró volt 1806, 1810 és 1812-ben. Özvegye Zékán Anna 1832-ben még életben volt. Gyermekeik nem maradtak.
VI. Gábor 1837 és 1838-ban tiszteletbeli, 1841-tő1 1848-ig pedig rendszerinti megyei esküdt volt. Feleségétől Stecker Borbálától egy fia és két leánya ért emberkort: VI. László, Nina és Borbála Ferenczy Edéné.
VI. László, városi irnok Szigeten. Neje Jurovics Berta, gyermekeik: László, Julianna, Gyula, István, Ödön és Sándor.
I. Pál (IV. György fia) szintén visszatért Nagy-Károlyból Máramarosmegyébe s ott 1761-ben aljegyző, 1767-ben főjegyző, 1779-ben pedig másodalispán lett, mely tisztségre aztán haláláig 1790-ig minden tisztépitő széken ujból meg lett választva. Neje Megyery Mária (elhalt 1777 előtt) rokonsága révén örökölte Joódi Bálya Mihály első alispán összes vagyonát. Két fia és két leánya maradt: III. József, II. Pál, Czeczilza elébb Szaplonczay Lászlóné, utóbb Búdfalvi Papp Demeterné és Rozina, először Buday Imréné, másodszor pedig Dobrayné.
III. József 1810-ben másod-főpénztárnok, 1812, 1813 és 1822-ben felsőjárási föszolgabiró volt. Feleségétől Rednik Erzsébettől két fia és két leánya született: V. János, V. Pál, Zsuzsanna báró Perényi Menyhértné és Mária ugyanazon br. Perényi Menyhért második neje.
V. János 1830-ban kaszójárási alszolgabiró, 1833-tól 1836-ig hadi pénztárnok, 1836-tól 1845-ig pedig főszolgabiró volt a kaszói járásban. Nejétől Petrovay Irinától csak két leánya maradt: Zsuzsanna elébb Hatfaludyné, azután Papp József királyi tanácsos felesége és Emilia Vincz Gyula ugocsamegyei főispán hitvese, 1898 márczius 2-ika óta pedig özvegye.
V. Pál Dragomérfalván lakott, 1827-től 1849-ig megyei főpénztárnok volt, s ezen tisztségre 1860-ban is megválasztatott. Feleségétől báró Perényi Márától három fia és három leánya született: I. Elek, I. Kálmán, VI. Pál, Vilma Rednik Mihályné, Mária dr. Szuppkay Sándorné és Mathild Murandini Mihályné.
I. Elek lakik Batáron, Ugocsamegyében. Neje Románfalvi Fejérvári Berta, kitől kilencz gyermeke született: Irma, Mária, II. Elek, III. Elek, Anna, VII. Pál, József, IV. Elek és III. Zsigmond, de ezek közül csak kettő ért emberkort: VII. Pál és IV. Elek.
IV. Elek 1876-ban született, de 1900-ban mint ugocsamegyei batári birtokos nőtlenül halt el.
VII. Pál született 1871 január 8-ikán, főhadnagy a 4-ik honvéd-huszár ezredben. Neje Kisjáczi Szeless Margit, egy fia van VIII. Pál.
I. Kálmán 1868-ban csendbiztos, 1873-ban pedig birósági végrehajtó volt. Felesége Csik-Jenőfalvi Gyenge Róza, egyetlen fiuk: VIII. János (I. Kálmán fia) született 1873-ban, közigazgatási gyakornok Bereg vármegyénél, nőtlen.
VI. Pál (I. Elek testvére) 1873-ban csendbiztos volt, meghalt 1900-ban. Első neje Váncsfalvi Jura Irma volt, a második Paulay Anna; gyermekei nem maradtak.
II. Pál (I. Pál fia) 1793-ban mint tiszteletbeli aljegyző kezdette meg a megyei tisztviselői pályát; 1794-ben rendszerinti aljegyző, 1799, 1804 és 18o8-ban kaszójárási föszolgabiró, 1811-ben pedig másodalispán lett, de már a következő évben 1812-ben első alispánná választatott, s ezen állásban aztán meg is maradt egészen 1832-ben bekövetkezett haláláig. Lakását Joódon tartotta. Neje Szent-Gály Jozefa, Szent-Gály József udvari tanácsos, kamarai igazgató és Mikovinyi Erzsébet leánya volt, meghalt 1863 november 22-ikén. Négy fia és két leánya maradt: I. Zsigmond, II. Imre, VI. József, II. Sándor, Erzsébet Kovásy Mihályné és Terézia előbb Asztalos Pál, utóbb Szeredinszky Adolf neje.
II. Imre 1830-ban első aljegyzővé választatott, utóbb a kényuralom behozataláig köztiszteletben álló megyetörvényszéki táblabiró volt, mely állásra 1861-ben is megválasztatott, meghalt 1884 január 6-ikán. Neje Tóth Krisztina született 1800-ban, elhalt 1875-ben. Csak egy leánya maradt Antonia Váncsfalvi Jura János nyugalmazott királyi járásbiró hitvese Felső-Vissón.
II. Sándor ügyvéd, 1845-től alszolgabiró, 1851-ben és 1867-ben pedig főszolgabiró volt. Feleségétől Hulimon Bertától csak egy fia maradt II. Gyula, de 1869-ben 18 éves korában elhalálozott mint joghallgató.
I. Zsigmond egyike volt Máramaros vármegye legtiszteltebb férfiainak, tiszta, erős és határozott jellem. 1833-tól 1844-ig felsőjárási főszolgabiró, 1848 és 1849-ben pedig másodalispán volt. Meghalt 1861-ben. Menyasszonya Sajói Mán Karolina, Mán László alispán és Váncsfalvi Jura Ilona leánya elhalálozván, Boronkay Zsófiát Boronkay Miklós első alispán és Csebi Pogány Krisztina leányát vette nőül, kitől három fia és három leánya született: 83XIV. István, I. Lajos, II. Zsigmond, Ilona előbb Darvay Gábor, utóbb Budaházy József neje Zsófia Pogány Ödönné és Borbála Pethe Zsigmondné.
II. Zsigmond elhalt 1862 november 8-ikán 6 éves korában.
XIV. István Sziget város első tanácsosa. Felesége Pellády Ida, gyermekeik közül Szerena elhalálozott, Zsigmond, Erzsike és Tibor élnek.
II. Lajos szigetjárási főszolgabiró. Neje Hatfaludy Ilona, gyermekeik: Juliska Szabó Elemér megyei aljegyzőné, Endre, Pál, Ilona, Sándor és István, a két utóbbi azonban elhalálozott.
VI. József, szül. Szigeten 1813 márczius 17-ikén. Az alsóbb iskolákat Szigeten a római katholikus gymnasiumban, a bölcsészeti és jogi tanulmányokat pedig Egerben végezte be 1833-ban, a mikor azonnal tiszteletbeli aljegyzővé, 1838-ban pedig rendszerinti másodjegyzővé neveztetett ki, mely állásban lankadatlan szorgalmat és a közügyek iránt buzgó érdeklődést tanusitván, ott alapitotta meg jövőjét, ott szerezte meg főleg azon sokoldalu ismereteket és gyakorlatot, mely őtet a megyei tisztviselők legkiválóbbjainak sorába emelte fel. 1841-ben a tiszavölgyi járás alszolgabirájává választatott. 1843-ban kezdett az ellenzék szervezkedni s azok sorában, kikből a megye későbbi zászlóvivői emelkedtek ki, ott találjuk őtet is az előharczosok: Mán József, Asztalos Pál, Szöllősy Balázs és a Móricz testvérek társaságában. 1845-ben egyhangulag választatott meg a felsőjárás főszolgabirájává, mely tisztét általános megelégedésre töltötte be 1848 juniusig, a mikor a szigeti választókerület nagy lelkesedéssel képviselőül küldötte az országgyülésre. Még azon év október 5-ikén kiküldötte a kormány Lipótvárba, hogy hirdesse ki a kegyelmet a naszódi határőrezrednek, a mely a magyar felelős minisztériumnak az engedelmességet megtagadván, a lázadó szerbek ellen táborba szállani vonakodott. Részt vett az insbrucki küldöttségben, a mely V. Ferdinánd királyt Magyarországba hivta meg, sajnos, hogy eredménytelenül. Tagja volt a szeptember 11-iki küldöttségnek is, a mely arra kérte az uralkodót, hogy br. Jellasics József horvát bán táborának visszavonulását rendelje el. A világosi fegyverlerakás, illetőleg az országgyülés szétoszlása után veresmarti birtokára vonult vissza, de a császári kormánybiztos Szigetre internálta, a pesti hadi törvényszék pedig 1850 február 4-ikén halálra és vagyonvesztésre itélte, azonban Haynau, elbocsáttatása feletti boszujában, az itélet kihirdetése után azonnal, sok másokkal együtt neki is megkegyelmezett. A halálos itélet főbb indokai voltak: az, hogy az országgyülésen az 1849. évi április 14-iki trónvesztettség kimondása után is tevékeny részt vett, az ujonczokat megszavazta s hogy Kossuthnak továbbra is követője maradt, az itéletben azon tollharcz is fel van hozva terhére, melyet a «Márczius 15-ike» czimü hirlapban Mihályi Gábor kormánybiztos védelmére vivott volt. A pesti «Neugebäude»-ből hazatérve, visszavonultan élt családjának és gazdaságának Veresmarton, a hol már elébb szép és kényelmes úrilakot épittetett, azonban az általános csüggedés kora után feltámadt nemzeti mozgalom ismét igénybe vette minden tevékenységét. Ott látjuk őt azóta ujból a közügy élén, úgy a politikai, mint a társadalmi téren lankadatlanul bátoritva és tanácsolva. Az ő elnöklete alatt alakult meg a «Máramarosi Gazdasági Egyesület», de a melynek fejlődését meggátolták az akkori politikai viszonyok, s csak az 1861-ben beállott kedvezőbb viszonyok között lendülhetett fel.
Az 1860. évi október 20-ikán kiadott nyilt rendelet következtében beállott, úgynevezett alkotmányos világban, hazafias érzelmei, politikai következetessége, a haza és szülő vármegyéje érdekében tett szolgálatai és raboskodásának szenvedései jutalmául és elismeréséül az 1860 deczember 13-iki tisztujitás alkalmából egyhangulag első alispánná választatott, s az 1861 április 2-ik napjára egybehivott országgyűlésre szintén egyhangulag küldetett fel képviselőül a szigeti választókerületből. Rendithetetlen következetességgel és férfias kitartással a gyászos véget ért gr. Teleki László vezetése alatti «határozati» párt soraiban küzdött többi máramarosi képviselő-társaival együtt. Nem győzhettek, Almássy Pál az 1849 április 14-ikén tartott országgyülési ülés elnöke úgy intézte a folyosón (mert nem volt képviselő) a szavazást, hogy csekély többséggel Deák Ferencz «felirata» lett elfogadva. Távolléte idejére a megyebizottság egyhangu határozatával az alispáni szék csak helyettessel töltetvén be, az országgyülés feloszlatása után ujból átvette a megye kormányát 84s vezette azt a legnagyobb buzgalommal, pontossággal és igazságszeretettel 1861 deczember 9-ikéig, a midőn – a provisorium behozatala következtében megszünvén az addig is csak látszólagos alkotmányosság – az egész tisztikarral együtt leköszönt, de továbbra is nagy tevékenységet fejtett ki a pártnak szervezésében és az erők összetartásában, miért is aztán fényes elismerésben részesült 1865-ben, a midőn minden ellentörekvés daczára ujból egyhangulag választatott meg a szigeti választási kerületben a deczember 10-ikére egybehivott országgyülésre, a hol a «baloldal», utóbb «balközép» soraiban küzdött a legnagyobb óvatossággal és körültekintéssel, de erős következetességgel a legitimitás tiszteletben tartása mellett az elkobzott alkotmány teljes visszaállitása érdekében. Megkezdődvén 1867-ben a megyék törvényhatósági működése, a május 2-ikán tartott tisztujitáson ismét megválasztatott egyhangulag az első alispáni székre, helye mindaddig, mig képviselőnek megmarad, éppen úgy mint 1861-ben csak helyettes által töltetvén be. Kerülete rendületlenül ragaszkodván hozzá, 1869-ben ujból megválasztotta képviselőjének, de alispánságot már nem vállalt s helyette Irholczi Mihálka László főszolgabiró lett megválasztva. A képviselőségről 1871 végén leköszönvén, a máramarosszigeti királyi törvényszék elnökévé neveztetett ki. Midőn Sajói Mán József főispán 1876 deczember 15-ikén elhalálozott, Tisza Kálmán belügyminiszter őtet akarta Máramaros vármegye élére állitani, de abban az időben a pártok előtt nem volt egészen népszerü. 1879 február 22-ikén elhalálozott, mulandó testét a föld takarja, de szelleme itt maradt közöttünk s emlékét soká meg fogja őrzeni az utókor. Nejét, a lelkes honleányt, bátyja Zsigmond feleségének testvérét Boronkay Krisztinát 1840 február 1-én vezette oltárhoz, de házasságából csak egy fia maradt:
IV. Miklós, 1842 április 16-ikán született. Előbb főszolgabiró, utóbb főjegyző volt 1886-ig, a mikor alispánná választatott meg s ezt viselte 1894-ig, attólfogva országgyülési képviselő. Neje Kormoss Zsuzsánna, Kecskeméti Kormoss Sándor és Tisza-Roffi Borbély Mária († 1866 október 7-ikén) leánya, kitől egy fia és egy leánya van: Zoltán és Margit Kosztenszky Béláné.
Zoltán született 1869 június 20-ikán, árvaszéki ülnök. 1896 szeptember 6-ikán nőül vette Kricsfalusy Károly és Rossi Klementina fiának Kricsfalusy Vilmosnak, Nagyszőllősi Szöllősy Balázs és Szendy Róza leányától Szőllősy Rózától született leányát Kricsfalusy Margitot. Két gyermekök van: István és Gabriella.
A Szaplonczay család, mintegy 1765 óta használt czimerét az 1. sz. alatti rajz mutatja. Leírása. következő:
Kék pajzsban hármas zöld hegyen jobbról vörösen fegyverzett arany oroszlán, balról hasonlóan fegyverzett arany griff áll egymással szemközt; első egyik lábukkal görbe kardot tartva viaskodni látszanak. A koronás sisakon könyökben hajlitott pánczélos kar kivont kardot tart.
85Sisaktakaró mindkét oldalról kék, arany. Azonban Szaplonczay I. László táblabiró a 2. sz. alatt látható czimerrel – nyilvesszőt tartó oroszlánnal – pecsételt 1695-ben, Szaplonczay Tivadar II. László táblabiró pedig 1758-ban a 3. sz. alatti czimert, álló vadkecskét s a sisakon kardot tartó kart, használta.
Az 1. sz. alatt bemutatott czimer el van ugyan ismerve a felsőbb hatóságok részéről de hogy az itt láthatók közül melyik az eredeti, a valódi, vagy talán egy eddig még ismeretlen negyedik, azt csak ezutáni bővebb kutatások fogják bebizonyithatni.

1. sz.

2. sz.

3. sz.
PETROVAY GYÖRGY.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages