16. (II.) Domonkos. 1274.

Teljes szövegű keresés

16. (II.) Domonkos.
1274.
Midőn Izabella királyné 1274-ben Csévi Lőka nevü jobbágyát bizonyos birtokban megerősiti, azt is emliti, hogy Lőka és Márk között ez ügyben Domonkos királyi alországbiró előtt folyt a pör és hogy e Domonkos itéletlevele neki be lett mutatva.*
Fejér, V/II. k. 216. l.
70Egy meg nem nevezett évi husvét után kiállitott okmányban találjuk, hogy Csák nb. Péter fia Mihály és a fejérmegyei Sóskút lakosai között folyó pert julius-ra halasztják. E határnapon megjelennek a felek Domonkos alországbiró előtt, hol tárgyalásukat ujra elhalasztják. Az illető kútfő* az okiratok keltezését az 1292– 1294 körüli időbe teszi, de ez nem valószinű. – Csák nb. Péter fia Mihályt ismerjük 1268-tól 1272-ig, mely utóbbi évben Veszprémmegye főispánja; valószinübb tehát, hogy Domonkos albiró előtt folyt pöre az 1274 körüli időre esik.
Zichy okmtár, I. k. 75., 78. ll.
Midőn 1294 szeptember 6-ikán az Aba nb. Göde és a Hontpázmán nb. Kozma fiai között néhai Hontpázmán nb. Tamás bán hagyatéka iránt folyt pört elintézik, többiek között IV. László volt alországbirájának, Domonkosnak itéletlevelére hivatkoznak, ki néhai Tamás bán hagyatékában már biráskodott; azt is emlitik, hogy László ez albiró itéletét helybenhagyta.* Miután tehát ezek szerint teljesen ki van zárva, hogy e Domonkos albirósága a 90-es évekre essen és tudjuk, hogy Tamás bán – országbiró 1275 táján halt meg; több mint valószinü, hogy jelen esetben is II. Domonkos albiróval és nem az 1284-ből ismeretessel van dolgunk.
Wenzel, X. k. 146., 147. ll.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem