A XIV. SZÁZADI CZIMER-ADOMÁNY.
97A XIV. SZÁZADI CZIMER-ADOMÁNY.
(Mutatvány a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság kiadásában megjelenő «Magyar Czimeres Emlékek» I. füzetéből.)
Minden heraldikus megegyezik abban, hogy hiteles czimeradomány a XIV. századnál régebbi időből nincs. Hamisitvány azonban elég akad. Teljesen mellőzve a külföldi példákat, hazai oklevéltáraink is tartalmaznak néhány ily – szerencsére könnyen felismerhető – ügyetlen hamisitást. Ilyen pl. a Mattai Visa Mártonnak szóló 1092. évi czimeradomány; az Esterházy családnak Attilától való származásáról és bővitett czimeréről szóló 1095. évi oklevél és ugyanannak állitólagos megerősítése 1225-ből II. Endrétől; Orsini István, a Blagay grófok őse számára szóló 1197. (helyesebben 1200.) évi czimeradomány Imre királytól, melynek valódiságában sokáig hittek; és a Likai Skalich Fülöp és Bertalan számára szóló 1263-ból IV. Bélától, melynek gyártója minden valószinüség szerint Skalich Pál, a XVI. század hires hamisitója.*
E hamisitványok közölvék: Fejér, Cod. dipl. I. 472., 488. ll.; III. 2., 11. ll.; Gr. Blagay cs. okl. I. l.; Fejér, IV. 3., 129. ll.
A XIII. században még mindenki ősi jogon, szokás és hagyomány jogán viselte czímerét. A czimerek ábrázolásai uralkodói adománynyal vagy bővitéssel nem gyarapodtak. A legrégibb heraldikai irók egyike, a XIV. század első felében élt Bartolus de Saxoferrato még azt hirdeti, hogy mindenkinek jogában áll tetszése szerint választani czimert, azt viselni és birtokában lévő tárgyakra ráfestetni. De ugyan ő, a változott viszonyokhoz és a kor kezdődő divatjához képest hozzá teszi, hogy az a czimer, a melyet a fejedelem ad, többet ér, mert a többinél nagyobbra becsülik és annak viselésében senki sem akadályozhatja meg az embert.
A czimeradományozások kora valósággal Bartolus de Saxoferrato idejében, a XIV. század első felében kezdődik. Heraldikai könyvek úgy tanitják, hogy Németországban I. Albert (1305.) és VII. Henrik (1312.) adták ki az első armálisokat, de nagyobb mennyiségben IV. Lajos császár (1329–1347.). Francziaországban Szép Fülöp (1281–1314.) adott ki legelsőbben czimeres levelet. Magyarországon pedig Károly király.
Legelső czimeradományaink még nem szólnak teljes czimerről, mely pajzsból, sisakból, ennek diszéből és takarójából áll. A király czimeralkatrészeket, első sorban pedig sisakdiszt ad a kitüntetettnek. Ez az úgynevezett sisakczimer, mely a XIV. század folyamán igen gyakran a pajzsbeli czimert pótolja és pecséteken a teljes czimert helyettesiti.
A sisakdisz, mint czimeralkotó rész, igen alkalmas volt arra, hogy a pajzsban látható egyező ábrázolásu czimereket egymástól megkülönböztesse; és a XIV. század folyamán, kivált Németországban, általánossá vált a felfogás, hogy a sisakdisz a czimer viselőjének kizárólagos tulajdona, a minőt másnak hordania nem szabad s a mi adás-vevés tárgya is lehet. Hogy a sisakdiszt eladták és megvették: erre érdekes példát tudunk a jelenleg uralkodó német császári ház történetéből. A Hohenzollernek őse, Zollerni 98Frigyes nürnbergi várgróf, 1317-ben 36 márka ezüstön megveszi a schweizi Regensbergi Leutoldtól ennek sisakdiszét, mely kiemelkedő arany kopó veres fülekkel. Az adás-vevés azonban, úgy látszik, gondatlanul történt, mert a kopósisakdisz az Oettingeni grófok tulajdonába is átment. Lehet, hogy Regensbergi Leutold szorultságában kettőnek is eladta. Ebből azután a Zollernek és az Oettingeni ház között évtizedekig tartó hosszu pör keletkezett, a melynek 1381-ben választott biróság itélete vetett véget. A biróság három bajor herczegből és a leuchtenbergi tartományi grófból állott és itélete úgy szólt, hogy a pör tárgyát, a kopós-sisakdiszt, mind a két fél viselheti, de az Oettingeniek tartoznak azt egy ujjnyi széles ezüst sávval megkülönböztetni.*
Részletesebben Seyler Geschichte der Heraldik 314–3215. ll.
Az ily sisakdisz az élő heraldika korában, mikor pajzson, sisakon tényleg viseltek czimert, a valóságban mindig plasztikus tárgy volt, vagyis a sisakon az volt fából, bőrből, madárszárnyból, tollból stb. kiformálva, a mi az illetőnek sisakdisze. Az ilynemü emlékek, valamint a valóságos czimerpajzsok a középkorból a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. Nekünk is van Magyarországon ily ritkaságunk. A soproni benczések templomában felfüggesztve ma is látható ily valóságos sisakdisz. Vadkecskét ábrázol; bőrből készült, mely gipszszerü festékanyaggal van bevonva. Ez a becses heraldikai emlék, melyen a szögek helye ma is meglátszik, a hol az a sisakhoz volt erősitve, minden valószinüség szerint a XV. századból való.*
Turul, 1897. évf. 105. l.
Az a felfogás, hogy a sisakdisz az illetőnek valóságos tulajdona és hogy ahhoz hasonlót senkinek másnak sem szabad viselnie, teljes mértékben nyilvánul legrégibb ismert czimeradományunkban, mely az 1326-ik évből, Károly királytól való. A vasvár-szombathelyi káptalan levéltárában őrzött eredeti oklevél, mely a királyi privilégiumok mintájára, függő kettős pecséttel van megerősitve, elmondja a többi közt, hogy a király méltányolva a sopronmegyei Imre fiának Miklósnak (az Enyerei Herczegh-család feltételezett ősének) érdemeit, neki, testvéreinek és összes ivadékainak, mint olyanoknak, kik a király zászlaja alatt kötelesek harczolni, sisakdiszt ad, melynek czimer a közönséges neve (cristam, que vulgo cymer dicitur). Ez a sisakdisz pedig arany sólyom, kiterjesztett kék szárnyakkal, a szárnyakról lóhere (luhere) formáju arany levelek függnek; a sólyom csőre fölött egyenesen fölfelé álló zöld ág van, arany levelekkel. Az oklevél rajzban nem ábrázolja az adományozott czimert, hanem hozzá tesz egy figyelemre méltó záradékot, mely a XIV. századi czimerviselési jog természetéhez igen nevezetes tájékoztatást nyujt. Elrendeli ugyanis a király, hogy az ország nemesei közül senki se merjen a most leirt sisakdiszhez hasonlót sem arany, sem ezüst, sem bárminő más szinben viselni, és senki se merje az adományosokat sisakdiszük viselésében háborgatni. Ha netalán tán a király elődjeinek valamelyike valakinek sisakdiszül sólymot adott volna, Károly király ezt az adományt visszavonja, semmissé teszi és mostantól fogva kivülök senkinek sincs joga, még a sisakdisz egyes részeinek megváltoztatásával sem, sólymot vagy sólyomhoz hasonló madarat viselni sisakdiszül.*
Kihagyásokkal közli Fejér, VIII. 3., 63. ll.
Minthogy e nevezetes oklevelünk eddigelé csak hiányos kiadásban áll a tudomány rendelkezésére, érdemesnek tartjuk annak szövegét teljesen közölni:
Karolus dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame; Servie, Gallicie, Ludomerie, Cumanie, Bulgarieque rex, princeps Sallernitanus et honoris ac montis sancti Angeli dominus, omnibus Christi fidelibus tam presentibus quam futuris, presens scriptum cernentibus, salutem in salutis largitore. Cum benemeritis favor debitus inpenditur, fideliterque obsequentibus digna merces redditur, Deus placari creditur et subditi ad fidelitatis studia exercenda provocantur. Eapropter ad universorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod quia regalis excellentie interest suorum fidelium meritoria obsequia interne considerationis oculis contueri et unicuique reddere premia meritorum, nos consideratis fidelitatum multimodis meritis magistri Nicolai filii Emerici filii [Nag, de comitatu Soproniensi], dilecti et fidelis nostri, quibus nobis se reddens gratiosum cum sumpme fidelitatis obsequio meruit multipliciter conplacere, volentes dilectionis nostre favore regie eidem aliquatenus respondere et dilectionis nostre inditio eundem insignire, cristam inferius descriptam, que vulgo Cymer dicitur, in forma avis scilicet falkonis aurei, habentis distensas blaveas alas, sub quibus folia deaurata in modum herbe, vulgo Luhere dicte, pendent, super cuius falkonis 99nasum viridis ramusculus erectus existit folia habens aurea, eidem magistro Nicolao et per eum suis fratribus ac toti generationi sue necnon et eorum heredibus heredumque suorum successoribus, tanquam sub regio nostro vexillo inter alios regni nostri fideles militare debentes, in signum dilectionis nostre specialis duximus conferendam, ita ut huiusmodi prerogativa criste per nos date tam ipse quam sui fratres et sua generatio, ac eorum heredes exnunc inposterum perpetuo valeant gratulari; volentes, ut nullus fidelium nostrorum, quocumque titulo, nomine et dignitate in regno nostro prefulgentium, cristam superius presentibus descriptam nec sub colore aureo nec argenteo nec quovis alio preter dictum magistrum Nicolaum, suos fratres et generationem eiusdem ac eorum posteros deinceps ferre audeat vel presumpmat, et eosdem ratione eiusdem criste ullo processu temporum aliquo contradictionis obstaculo perturbare; ita nichilominus ut si qui predecessorum nostrorum regum Hungarie quibuspiam de regno nostro falkonem sub quovis colore vel specie pro crista contulissent, auctoritate presentium revocamus; nec quisquam falkonem pro crista in quavis permutatione totius criste prescripte vel alicuius sue partis ac aliam quamvis avem nomine falkonis, vulgo Solum dicti, amodo pro crista portandi habeat facultatem. In cuius rei testimonium et evidentiam perpetuam presentes concessimus litteras nostras privilegiales duplicis sigilli nostri novi et autentici munimine roboratas. Datum per manus discreti viri magistri Endre prepositi ecclesie Albensis, aule nostre vicecancellarii, dilecti et fidelis nostri, anno domini millesimo CCCXX. sexto, septimo ydus Aprilis, regni autem nostri anno similiter XX. sexto, venerabilibus in Christo patribus Bolezlao Strigoniensi, fratre Ladislao Colocensi archyepiscopis, Johanne Nitriensi, Benedicto Chanadiensi, Iwanka Waradiensi, Nicolao Jauriensi, Ladislao Quinqueecclesiensi, Georgio Syrmiensi, fratre Petro Boznensi, Herrico Wesprimiensi, Laurentio Waciensi, Chanadino Agriensi et Andrea Transsiluano episcopis, ecclesias dei feliciter gubernantibus, magnificis viris Phillippo palatino, comite Zepesyensi et de Wywar ac iudice Cumanorum, Demetrio magistro tawarnicorum nostrorum, comite Bachyensi et Trinchyniensi, comite Alexandro iudice curie nostre, Thoma woyuoda Transsiluano et, comite de Zonuk, Mykch bano totius Sclauonie, magistro tawarnicorum domine regine consortis nostre karissime, comite Supruniensi, Symigiensi, de Sarus et de Patak, Paulo bano de Macho, comite Syrmiensi, de Wolko et de Bodrugh, magistro Deseu iudice curie eiusdem domine regine, magistro Dyonisyo magistro dapiferorum nostrorum, Blasio magistro agasonum nostrorum et magistro Nicolao comite Posomensi, aliisque quamplurimis regni nostri comitatus tenentibus pariter et honores.
Az első ismeretes czimeradomány tényén és a czimerviselési jog körülirásán kivül ez az oklevél még két szempontból nevezetes. A záradék ugyanis sejteti velünk, hogy magyar király legelőször nem 1326-ban adott sisakdiszt kitüntetésül valamely hivének, mert Károly király elődjeinek esetleges korábbi adományairól emlékezik meg. Másrészt pedig ebben az oklevélben fordul elő legelőször a czimer szó. Az oklevél meg is magyarázza, mit értettek e szó alatt; értették a cristát, a sisakdiszt, a mit a franczia fejlett heraldikai nyelv a cimiere szóval jelöl. A magyar czimer-nek tehát a franczia cimiere az őse, és azzal eredetileg csak a czimer egy részét jelölték; az elnevezés csak később ment át a pajzsból, sisakból, ennek diszéből, takarójából és esetleges más kisérő alakokból álló teljes czimerre.
Egészen más természetü az a kitüntetés, a melyben Károly király egy évvel utóbb, 1327 október 23-ikán, Donch mestert, Zólyom vármegye főispánját részesiti. Miután kellőkép feldicsérte volna vitézségét, a király iránt tanusitott hüségét, megengedi neki, de csakis neki, utódainak nem, hogy valahányszor a király személyesen hadba száll, Donch mester aranyos czimert, czimeres jelvényeket, sisakdiszt és zászlót viselhet, és mindezt csillogó aranynyal borittathatja be; és ha netalán találkoznék az országban oly vitéz, a ki hasonló arany vagy aranyozott czimert vagy czimeres jelvényeket viselne, Donch mesternek jogában áll ezeket tőle elvenni és az tartozik neki átadni. Ez a kitüntetés személyre szóló jog volt azzal a korlátozással, hogy ezt az aranyos fegyverzetet és czimeres jelvényeket Donch mester sem viselhette mindig, csakis akkor, ha a király személyesen hadba száll.* Vagyis más szavakkal, a ritka kitüntetés abban nyilvánult, hogy a király Donch mester czimeres pajzsának vagy a czimeralaknak és a sisakdisznek mázát a Bartolus de Saxoferrato tanitása szerint legelőkelőbb heraldikai mázra, aranyra változtatta át. Úgy tudjuk, hogy Donch mester és utódai az Anjouk czimeréhez teljesen hasonló alakot, stilizált liliomokat viseltek czimerükben. A személyes kitüntetés lényege abban áll, hogy az aranymáz adományozásával, mely minden valószinüség szerint a czimeralakra és nem a mezőre vonatkozott, Donch mester czimeres pajzsa a királyi czimerhez vált teljesen hasonlóvá. Az oklevél egy szóval sem tesz emlitést arról, hogy e kitüntető jelvénynyel Donch utódai is élhetnek; és igy ebből a czimerrészlet-adományból hiányzik a czimerek egyik lényeges kelléke, az 100állandóság, mely azt követeli, hogy az adományozott vagy ősi jogon viselt jelvény változatlanul szálljon át a czimer tulajdonosának utódaira is. Ez a nagyérdekü oklevél, mely függő pecsétes, privilégiális formában van kiállitva, a Nemzeti Múzeum levéltárának egyik becses darabja.
Anjoukori okmtár I. k. 336. l.
Ugyancsak a Nemzeti Múzeum őrzi a harmadik ismeretes czimeradományt, mely az első 1326. évi sisakdisz-adományhoz nagyon sokban hasonló. Néhány évvel fiatalabb amannál, 1332 február 14-ikéről van keltezve. Formájában és szövegében azonban teljesen eltér az eddigiektől. Nem függő pecséttel van ellátva, hanem olyannal, mely az oklevél hártyájára van nyomva; tehát nem örök jogu. Ezzé csak akkor válik, ha azt a király függő pecsétes privilégiumával meg fogja erősiteni. Erre vonatkozólag az oklevél záradékában oly mondattal találkozunk, a minő a birtokadományokról szólókban szokott előfordulni: «Megigérjük, hogy ezt az oklevelet kiváltságlevelünkkel fogjuk megerősiteni, ha azt nekünk ujból bemutatják.» Birtokadományoknál ez a mondat tudvalevőleg azt jelenti, hogy az adománynyal a király senkinek sem akarja jogát sérteni; a király jóhiszemüleg adja a birtokot; az adományos kötelessége gondoskodni arról, hogy annak tulajdonába őt az illetékes személyek ténylegesen bevezessék. Csakis ha e beiktatás ellenmondás nélkül megtörtént és bizonyossá lettek a felől, hogy az adománynyal senki jogán sérelem nem esett, miről az adományos az eredeti adománylevél és a beiktatási jelentés bemutatása mellett a királyi kanczelláriát biztositani tartozott, következett be az adománynak örök jogu, privilégiális megerősitése. Ilyesforma eljárásnak kellett az első czimeradományoknál is történnie. A czimer, különösen a sisakdisz, az illetőnek kizárólagos tulajdona lévén, másnak ugyanolyat viselnie nem volt szabad. Már most ha valaki ugyanolyan sisakdiszt kapott adományban, a minőt a király korábban már másnak adott: ez utóbbin jogsérelem történt és ez minden megengedett törvényes vagy szokásos eszközzel tiltakozhatott a későbbi adomány ellen. Hogy ez a jogvédelem megtörténhessék, a czimeradományt valamely nyilvános gyülekezetben, valószinüleg a vármegye közgyülésén ki kellett hirdetni; itt azután lelki érvényesithette jogát. Ha tiltakozás nem történt, bekövetkezhetett az örökjogu oklevél kiadása, miként ellenmondás nélkül lefolyt beiktatás után birtokadományoknál. Ezért olvassuk ezt a záradékot az 1332. évi sisakdisz-adománylevélben; és ezért maradt el az 1326. évi, mindjárt örökjogu formában kiadott oklevélnél, mert itt a király semmisnek nyilvánit már eleve minden korábbi adományt, melylyel valaki sólymot kapott volna sisakdiszül; tiltakozásnak tehát ebben az esetben helye nincs. Megtörtént-e a kihirdetés az 1332. évi esetben és bekövetkezett-e az adománynak kiváltságlevél formájában való kiállitása, adatok hijjában nem tudjuk.
Az 1332. évi sisakdisz-adomány a Némai Kolos-család őse, Kolos kir. apród részére szól. A rövid oklevél elmondja, hogy a királyi szolgálatban, a hadseregben, tornákon és fegyveres gyakorlatokban a király hiveit saját czimeres jelvényeikkel szokás egymástól megkülönböztetni. Ily czimert pedig nem lehet mástól kapni, csakis a királytól. Ezért mindazon hű szolgálatok fejében, melyeket udvari apródja Kolos tett attól az időtől kezdve, hogy Károly király leszármazás jogán Magyarország trónjára lépett, Kolosnak és utódainak sisakdiszül, a minek cimer a neve, egy keskeny formáju alakot ad (formam angustarii) azzal, hogy az országban senkinek sincs joga ehhez hasonló alakot viselni sisakdiszül. A sisakdisz formáját, alakját, szinét, melyet az 1326. évi adomány oly részletesen körülir, nem tudjuk; a kevésszavu oklevél csak annyit sejtett, hogy az valami szük, keskeny, talán edényformáju alak lehetett.* Ebben az oklevélben nyilvánul minálunk legelőször a felfogás, melyet azután későbbi czimeres leveleink annyiszor ismételnek, hogy czimert csak az uralkodó adhat; igy tehát ez időtől kezdve czimeres emlékeink két csoportra oszlanak: az ősi jogon viselt és az uralkodói kegyből nyert czimerekre. Számos példa mutatja, hogy ez utóbbit igen gyakran többre becsülték az előbbinél.
Turul, 1887. évi 156.
Károly király idejéből e három czimeradomány emléke jutott korunkra. Egyik sem emlékezik meg a pajzson látható czimeralakról. Hosszu, több évtizedes szünet után, melyben czimeradománynak semmi nyoma, Nagy Lajos király 1369. évi oklevele folytatja a sort, mely már pajzsbeli czimerről szól; tudomásunk szerint ez egyszersmind a legrégibb czimeres levél, melyet város, tehát jogi személy kapott.*
Arra, hogy egyházi testület, káptalan kap hiteles pecsétet, a legrégibb példák közé tartozik a csornai convent és a zenggi káptalan részére szóló pecsét-adomány. (Ez utóbbiról l. Zsigmond király 1392. október 25-iki oklevelét, Vjestnik kr. hrv.-slav.-dalm. zem. Arkiva 1901. 49. l.)
A kassai polgárok ugyanis 1369-ben azzal a kérelemmel járultak a királyhoz, hogy a városnak adjon uj czimert. A király teljesiti a kérelmet és a városi titkos pecséten és a zászlón oly czimer használatát engedi meg, mely a királyi czimer egyes részeit mutatja. E czimer a következő: kék pajzsfőben három liliom, ez alatt váltakozva négy vörös és ugyanannyi fehér csik, vagyis hétszer vörössel és fehérrel vágott mező. A pajzsfő az Anjou-ház családi czimerét mutatja, az alatta levő mező a magyar országos czimert. Fontos ez utóbbi adat Magyarország czimere egyik alkotó részének, a vágásoknak, szineire és számára nézve; mert ez a legrégibb, kétségtelen hitelü hazai forrás, a mely világosan mondja, hogy a vágások száma hét és hogy az osztás vörös szinnel kezdődik. Az 1369 május 7-ikén kelt czimeres levelet a legegyszerübb királyi pátens levél formájában adták ki, melynek végén, ép úgy mint Károly király az 1332. évi adományban, a király igéri, hogy azt a kassai polgárok részére kiváltságlevéllel fogja megerősiteni, mihelyt az első adománylevelet neki ujból felmutatják.*
Tutkó, Kassa városának tört. évkönyve 220. l. A pajzsfő szinét a szöveg «linea flavi coloris»-nak mondja; hogy ezalatt a heraldikai kék szin értendő, világos az alább emlitendő 1398. és 1401. évi czimeradományok e szinonimáiból: «flaveum seu lazuro colore depictum», «flavum seu lazulinum».
Nagy Lajosnak még egy czimeradományáról történik – sajnos – nem teljesen megbizható emlités. Szirmay Antal Szatmár vármegye ismertetésében mondja, hogy a király 1380-ban Zekell Péter mosony-óvári kereskedőt megnemesitette és neki czimerül kereskedői vasmacskát adott. Ezt az adatot azonban semmi bizonyiték sem támogatja. Ha való Szirmay adata, ez volna az első czimeradomány, mely nemesitéssel járt, és az első pajzsbeli uj czimer, melyet magánegyén kapott. Azonban Szirmay idézeteiből megtanultuk, hogy más adatok által nem támogatott oklevél-kivonatai óvatossággal használandók.*
Szirmay után Fejér, Cod. dipl. IX. 5., 400. ll.
A legelső teljes czimeradomány Zsigmond királytól, attól a királyunktól való, a kivel megindul czimeres leveleink hosszu sorozata. Ez az adományozott uj czimer, melyet különben már nemesi renden lévő egyének kapnak, pajzsból, sisakdiszből és természetszerüleg – bár az oklevél szövege külön nem emliti – sisaktakaróból áll. Külső kiállitás tekintetében teljesen hasonlit az eddig kiadott czimeres levelekhez, mit annak mellékelt képe is mutat; az adományozott czimer ezen sincs kifestve, a leirás pedig oly zavaros, hogy – mint látni fogjuk – a czimer hű képét bajos elképzelni. A nem kiváltságlevél formájában kiadott oklevél záradékában ugyanazt olvassuk, a mit az 1332. évi sisakdisz-adományban és az 1369. évi czimeres levélben, hogy t. i. a király ezt az oklevelet, ha szükségesnek mutatkozik, privilégium formájában, vagyis örökjoggal fogja kiállittatni, ha azt neki ismét bemutatják; tehát az adomány közhirré tétele után.
A Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában őrzött eredeti hártya oklevél 1398 október 16-ikán kelt. A fő czimerszerző Csentevölgyi Demeter, Pálnak fia, kalocsai prépost és udvari káplán. Az ő érdemeiért személyén kivül rokonai, sőt barátai is nemesi czimert kapnak jutalmul, hogy azt Magyarország többi nemeseinek példájára maguk és utódaik viselhessék. A rokonok: Csentevölgyi Miklós, a prépost testvére; továbbá unokatestvérei: Szentlőrinczi Mihály fia János, Lőrincz fia Máté, György fiai Mihály és Gergely, és Mihály deák, egyéb rokonai: Dobri György és András; barátjai pedig, a kik részesek a czimeradományban: Babócsai Gergely pesti plébános és udvari káplán és ennek két testvére Tamás és András. A czimert a szöveg bár részletesen, de igen zavarosan irja le; e szerint az következőkép volna elképzelendő: a pajzs szőke, sárga vagy kék szinü (flaveum seu lazuro colore depictum); ebben egy szürke szinü farkasfej van. A fejbe hátulról fekete nyil furódik, mely a szájon jön ki; a nyilvessző vasa véres. Látható két fekete fül (a fejen-e, nincs világosan megmondva); 103melyek úgy vannak elhelyezve, mintha egy kakasnak csőrét vagy száját alkotnák; a fülek közt kis fehér kereszt látszik oly módon, mintha a kakas csőréből jönne ki. A fejen a torok helyén vörös jegy van, mely, olyan, mintha egy kakas taréja volna. Ez a fej oldalt forditva, a fülek, a taréj és az elhelyezés által olyanforma, mintha egy kakas feje volna.» A sisak fölött hasonló alak látható.* Tessék már most heraldikai latin nyelvünk gyarlósága miatt ily tökéletlen módon leirt czimert jól megrajzolni. Két kiváló heraldikusunk, Csergheő Géza és Csoma József, egy ugyanazon leirás után egészen máskép szerkesztette meg a kapott czimert, úgy hogy a kétszerkezetben csak egyetlen egy alkotó rész egyezik: a pajzsnak két szine.
Fejér, Cod. dipl. X. 8., 439., ll.
)
A Csentevölgyi-czimer Csergheő Géza szerint.
A Csentevölgyi-czimer Csoma József szerint.
E nagyérdekü oklevelünk is hibás régi kiadásból ismeretes; ezért a mellékelt fascimile könnyebb megértésére ennek is közöljük teljes szövegét:
Propria commissio domini regis.
Nos Sigismundus dei gratia rex Hungarie, Dalmatie, Croatie etc. marchioque Brandemburgensis etc. memorie commendantes tenore presentium significamus quibus expedit universis, quod nos tum in nostre mentis acie revolventes ad regie spectare dignitatem celsitudinis, ut eadem suis fidelibus et subditis in hiis postulatis, que ipsorum augmentum homoris conspiciunt, benigna condescendentia gratiam conferat exauditionis, tum diligenti advertentes consideratione fidelitatis et fidelium obsequiorum grata merita honorabilis viri domini Demetrii prepositi ecclesie Collocensis, capellani nostri fidelis commensalis et dilecti, quibus ipse culmini nostro adeo multipliciter et sollicita invigilatione conplacere studuit, et conplacet de presenti, ut ipsum suosque consanguineos, proximos et amicos favoribus regiis et titulis fulgende dignitatis gratiosius prosequantur; preterea ut ipse dominus Demetrius prepositus et consanguinei, proximi et amici ipsius in vastiorem provectum et laudis signitam nominationem per proprii clipei seu scuti habitum promulgentur, unum clipeum flaveum seu lazuro colore depictum, in quo caput lupinum grisei coloris situatur, cum sagitta nigra, a parte ferri sanguine aspersa, que in ore eiusdem capitis infixa a parte posteriori ipsius capitis lupini penetrare videatur, necnon cum auribus nigris ad dispositionem oris seu rostri unius galli dispositis, inter quas una crux alba parva tanquam de ore gallino egrediatur, item cum signo rubeo in gutture ipsius capitis taliter figurato, sicuti fueret vertex seu corona unius galli; ita quod dicto capite ad latus posito per premissas aures et dictum signum rubeum apparentia, et dispositio fiat capitis gallini, et consimilis capitis signum super casside seu gallea collocatum, prelibato domino Demetrio preposito, filio videlicet Pauli de Chenteweulgh, nec non Nicolao uterino, Johanna filio Mychaelis de Zenthlewrinch, Matheo filio Laurentii, Mychaeli et Gregorio filiis Georgii, Michaeli litterato, patruelibus fratribus, Georgio et Andree de Dobri, proximis, item discreto viro Gregorio plebano de Pesth, similiter capellano nostro speciali, Thome et Andree, fratribus eiusdem de Baboucha, amicis prefati domini Demetrii prepositi, prelibatorumque laycorum heredibus legittimis et posteritatibus universis in clenodium et signum per ipsos adinstar ceterorum nobilium regni nostri Hungarie portandum et ducendum duximus conferendum, ymmo auctoritate regia, que post sui acquisitionem fastigii suos fideles talibus honoribus et gratiarum prerogativis prosequi consuevit, damus, conferimus 104et donamus, harum nostrarum testimonio litterarum, quas si opus fuerit privilegialiter emanari faciemus, dum nobis in specie fuerint reportate. Datum in Wylak, in festo beati Galli confessoris, anno domini millesimo trecentesimo nonagesimo octavo.
Az utolsó czimeradomány, mely még a XIV. század modorában, festett czimerkép nélkül került ki a király kanczelláriájából, minden valószinüség szerint az, a melyet a Semsey család 1401 április 24-ikén kapott Zsigmond királytól. Az oklevél eredetijét nem ismerjük; ujabb időben azt heraldikus nem látta. Szövegét későbbi másolatokból és kiadásokból tudjuk; de ez a szöveg semmikép sem sejteti velünk, hogy az oklevelen az adományozott czimer képe le volt-e festve vagy sem; nincs semmi hivatkozás a festő ügyes kezére, a mi pedig festett czimeres levelekben mindig megvan; sőt az adott czimer pontos leirása sejteti, hogy ennél az oklevélnél ép úgy nem volt meg a czimerkép, mint a XIV. századi czimerleveleknél.*
Fejér, Cod. dipl. X. k. 4., 67. ll.
Első czimeradományaink mind igazolják Werbőczy Tripartitumának azt a mondását, hogy a czimer a magyar nemességnek nem lényeges kelléke, de ha van, annak előnyére, diszére szolgál. A XIV. századi sisakdisz- és czimeradományok, az egy Zekell-féle megbizhatatlan adat kivételével, mind nemesi állapotban lévők részére szólnak. A Semsey-család példája is e mellett bizonyit. Semsey László királyi főpohárnokmester volt, a szerencsétlen nikápolyi ütközetben a király szeme láttára szenvedett hősi halált; az ő érdemeiért kap testvére János és ivadéka, «minden nemesi jogon és czimen felül, melyekkel bőven ékeskednek» uj czimert, mely a következő: fehérrel és kékkel vágott pajzsban vörös ágaskodó szarvas, melynek jobb agancsa szőke vagyis kék (flavum seu lazulinum); az agancsok közt aranykereszt; sisakdisz az aranykoronából kinövő pajzsalak. A czimer leirása egész világos, ennél nem nélkülözzük úgy a rajzot, mint a Csentevölgyi-czimernél.*
Az első magán-czimeradományozásokról l. egyébként Csoma József érdekes közleményét, Turul 1899. 1. l.
A kezdődő XV. század egyszerre változást hoz a czimeres levelek kiállitásába. Bizonyára a Csentevölgyi czimeréhez hasonló leirások tökéletlen volta késztette az uralkodók kanczelláriáját arra, hogy az adományozott czimert ne csak leirják, hanem rajzban, szinekben, szemlélhető módon állitsák oda a kitüntetett elé. Szokássá lett, hogy a czimeres levelekre kifestik az adományozott czimer képét; sőt elhagyják a leirást is, mely úgyis tökéletlen, hanem egyszerüen hivatkoznak a képre, «a hogy azt a festő ügyes kezével az oklevél élére rajzolt czimer mutatja» vagy «a hogy az a festményen látható». A legelső ily festett czimerek a XIV. század végén merülnek föl* s alig egy pár évre reá, 1405-ben, Magyarország is követi a példát.
Ilyen például Wenczel, 1392 február 14-ikén kelt birodalmi czimeres levele a Staffurti Conczmann testvérek számára. Sybel-Sickel, Kaiserurkunden in Abbildungen. Lief. VI. Tafel 22.
FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ.
