2. Gyurka és Péter comes nemzetsége.

Teljes szövegű keresés

2. Gyurka és Péter comes nemzetsége.
Gyurka comes nb. (de genere Gurka comitis) Péter fia Altoman 1250-ben kitüntette magát az osztrákok elleni harczokban Waltersdorf és Kirchschlag előtt, minek elismeréseül Béla királytól 1252 április 22-ikén a Pestmegyében feküdt Oszlárban három ekealját kapott.*
Wenzel, VII. k. 338–339. ll. Az okirat érdekes onomastikai adatot is tartalmaz, szomszédja t. i. Yllw fia János. Már most bizonyos, hogy e személynév, Yllw, a pestmegyei Üllő helynévvel azonos és hogy e helység valamely Yllw nevü urától vette nevét. Ebben az Yllw = Üllő-ben nézetem szerint az Illés (=Eliás) név egyik variacióját láthatjuk.
István ifj. király 1268-ban Tombold fia Benedek nevü nádorát azzal bizta meg, hogy a pestmegyei birtokok ügyeit megvizsgálja és a jogtalanul elfoglaltakról jelentést tegyen, mire a nádor egyebek között azt is jelentette, hogy Oszlár a Péteri Kristóf és Péter családjának úgy örökölt mint adományos és vásárolt birtokát képzi ugyan, de jelenleg a király nővérének, Margit asszonynak kezén van, miért is a királynak további intézkedését várja.*
U. ott, VIII. k. 276. l.; az okiratnak nincsen keltezése; de mivel Benedek csak 1268-ban volt nádor (Wenzel tévesen mondja «praelatus» palatinus helyett), csakis ezen évre teendő.
Mi volt az intézkedés, nem tudjuk. De 1274-ben azon peres ügyet, melyet «Petrwxy» Kristóf és rokona Péter saját úgy mint nemzetségük nevében a margitszigeti apáczák ellen Oszlár miatt inditottak vala és melyben az apáczákat István nevü tiszttartójuk képviselte, május 8-ikára halasztották, mely napon a királynak kellene itéletet hozni; azonban, még ugyanazon évben tanusitja a váczi káptalan, hogy Kristóf mester és rokonai: a) Péter, b) Altoman fiai István és Sándor a margitszigeti apáczákkal, kiket Gyömrői István nevü tisztartójuk képvisel, Oszlár nevü peres földbirtokra nézve egyezségre lépnek.
Kristóf és rokonai pedig «de genere Petri» való nemesek.*
Wenzel, IV. k. 46. l. XII. k. 676, az utóbbi nincsen keltezve, de az előbbiből kitünik, hogy 1274-re esik; hogy a «Petrwxy» nem más, mint Péteri, elég világos.
110Ezekből czáfolhatlanul kitünik, hogy a Gyurka comes nemzetségéből származók a Péter nembeliekkel azonosok, – hogy Pestmegyében és pedig Oszláron és Péterin birtokoltak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem