MEGJEGYZÉSEK «A MAGYAR NEMZETSÉGEK A XIII. SZÁZAD KÖZEPÉIG CZIMÜ MUNKÁRA

Teljes szövegű keresés

23MEGJEGYZÉSEK «A MAGYAR NEMZETSÉGEK A XIII. SZÁZAD KÖZEPÉIG CZIMÜ MUNKÁRA
(Első közlemény.)
Dr. Karácsonyi Jánosnak nem rég megjelent nagyszabásu és nagyfontosságu munkáról Varjú Elemér úr e folyóirat hasábjain már egy az általánosságoknál maradó ismertetésben beszámolt, miért is egy második, bár terjedelmesebb és esetleg behatóbb tulajdonképeni kritika e helyen már felesleges volna. Jelen sorok nem is akarnak kritika lenni; jogosultságuk egész más körben keresendő s azt hisszük, helyes úton járunk, ha e jogosultságot az úgynevezett elemzés jogával azonositjuk.
Minden nagyszabásu és ujabb, közvetlen forrástanulmányokon alapuló mű, ha egyuttal az eddig elért eredményeket is felveszi, hivatva van «iskolát alapitani» és hosszú évek során át a kutatóknak – különösen pedig azoknak, kiknek az eredeti források közvetlen tanulmányozása bármily oknál fogva nincsen lehetővé téve – vezérfonalul szolgálni, miért is felette szükséges, hogy ilynemü munkák, a mennyire ezt az emberi tehetség határai megengedik, a rendelkezésre álló anyagot úgy mennyiségileg mint minőségileg teljesen felhasználják; azt pedig ellenőrizni, vajjon az ily természetü munka a rendelkezésére állott anyagot teljességben kiaknázta-e, vajjon állításai minden egyes nemzedék és személyre nézve helyesek, eredményei, felfedezései mindig és mindenütt abszolute megbizhatók-e nem lehet a kritika feladata; arra csak az évek hosszú sorai tudnak kellő választ adni, a mikor már a kutatók az adott alkalommal tett összehasonlitás és ellenőrzés útján szerzett tapasztalataikat és megjegyzéseiket az illető munka teljességére és megbizhatóságára nézve esetről-esetre közzétették.
A történelmi kutatásban a föltétlen igazság nem könnyen található fel; ezt csak akkor lehet megállapitani, ha az egyesült erővel minden irányba kiterjesztett kutatás és összehasonlitás eredményeit idővel egy kidomboritott egész alakjában a már meglévő összes anyagba beillesztjük, azért kivánatos, hogy minden egyes, bármily irányban és bármily téren dolgozó kutató mindazon fogyatkozásokat, helytelenségeket, hibákat és lehetetlenségeket, melyeket kutatásai alatt egyes ősforrásokban és egyes irók müveiben talált, köztudomásra hozza, miután csak igy lehet a hiányokat és hibákat véglegesen kiküszöbölni és az igazságot kideriteni.
Kutatásaim közben Karácsonyi művével behatóan foglalkozva, abban számos olyan adatot és állitást találtam, a melyek – tekintettel arra, hogy a családtörténelmi kutatás napról-napra nagyobb kiterjedést nyer és a kutatóknak tetemes része a feldolgozott anyagot kénytelen támaszpontnak venni – némi tekintetben helyreigazitásra vagy felvilágositásra szorulnak. E megjegyzések szolgáljanak arra, hogy a munka némely helyeit röviden kiegészitsék, helyreigazitsák, az uj adatokat és vivmányokat pedig teljes értékökben kiemeljék.
***
Az Aba-nemzetségnél, melynek szerző 71 oldalt szentel, újabb családot nem találunk; a Lapispataki és Zsegney családoknak a nemzetségi törzsből való kiágazása itt sem volt kimutatható. Az Amadé-ágnál azonban érdekes archontologiai adatra bukkanunk, a mennyiben szerző szerint, Börény Péter, 1288-ban nádor, pozsonyi, és mosonyi ispán. E Péter nádort mindeddig Csák nb. Péterrel azonositottuk; szerző azonban arra hivatkozik, hogy Csák nb. Péter 1284-ben már nem élt, a mi, ha forrása (Hazai okmtár, VII. k. 191–192. 1.) megbizható, igaz is. Ez esetben az 1288-iki nádor valószinüleg Börény Péterrel azonos.
Hogy miért idézi szerző e Péternél Wenzel IX. k. 384. 1., X. k. 57. 1. és XI. k. 339. lapjait, holott egyiken sincs róla emlités téve (az utóbbi épen 1245-ből való!) nem tudjuk.
Azt, hogy e Péter 1288-ban egyuttal Pozsonymegyének a főispánja volt, nem látjuk bebizonyitva, mert Pozsonymegyében 1287-től 1291-ig mindeddig csak az osztrák Tellesbrunni Eberhardot találjuk emlitve részint tényleges, részint 24csak volt főispánnak. Arra, hogy az 1288-iki Péter nádor mily nemzetségből származott, azt hisszük, csak az országos ltárban DL. 1233. sz. a. őrizett oklevél pecsétje adhat felvilágositást.* A Galgóczi ágnál hiába keressük nagy Abának egyik birtokszerzését; pedig az erre vonatkozó okmány ki van adva (Pór, Csák Máté 162); ennek értelmében Dancsa (= Dominika) asszony, Zélei Majs comes özvegye, akkor Bábi (a nyomtatott szöveg helytelenül «Baas»-t mond) Móricz comes neje eladja Lócz nevü birtokát, melyet neki fia, Domonkos hagyományozott, az öregebb (= magnus) Aba comesnek, kit a pozsonyi káptalannál egyik tisztviselője, Dyri Pál comes képvisel. Az okmány keltezése kitöltetlen; Bábi István fia Móricz előfordul a 1290 és 1309-ben; (Knauz II. k. 611. 1. és Hazai okmtár, VII. k. 210. 1., mely utóbbiból kitünik, hogy Aba a Lóczczal tőszomszédos Zavarban is birtokos volt, a mi Pozsonymegyében való szereplését is magyarázza). Az Atinai-ágnál azt állitja a szerző, hogy Jakab fia Jakab 1338-tól 1340-ig ismeretes. Az általa idézett kútfők nem ezt igazolják; ezek szerint Jakab fia nem Jakab, hanem János és ez már 1337-ben szerepel.
E pecsétet magam nem láttam; ifj. Reiszig Ede úr szives közlése szerint az okmánynak, a melyben Péter nádor a pozsonymegyei Csákány határát Béla regisztruma alapján leirja, pergamentszalagon lecsüngő pecsétje elmosódott, de a czimerképből egy sárkány alakja kivehető. Ha ez igaz, akkor e czimer sem az Aba, sem a Csák nemzetséget nem illeti.
Ezen ágra még azt is meg akarjuk jegyezni, hogy szerzőnek azon állitása, melyszerint I. Lőrincz 1283-ban Tót-Susuk birtokosa, azért nem lehet igaz, mert e Lőrincz már 1283 előtt meghalt. Bizonyitja ezt saját fia, II. Lőrincz 1279 márczius 1-én, midőn mondja, hogy atyjának holtteste a szentmáriahegyi monostorban van eltemetve,* és a győri káptalan 1282 január 11-én, midőn II. Lőrincznek 1279. évi okmányát átirja.*
Fejér, V. k. 2., 596. 1.
Sopronmegyei okmtár, I. k. 47. 1.
Azon további állitása, hogy a király «tőlük» 1286-ban a borsmonostori kegyuraságot elveszi, szintén nem állhat meg. A Fejérnél V/III. k. 461 1., közölt okmány, a melyre Karácsonyi hivatkozik, nincs keltezve; csak azt mondja, hogy (a vasmegyei) Szent-Vid vára alatt november 28-án lett irva; tartalma pedig az, hogy IV. László – mivel Lőrincz comes őt az igazság elhallgatásával tévútra vezette – a «Borskees»-i monostor kegyuraságát Lőrincztől elveszi s azt Mihály nyitramegyei főispánnak és fivérének Demeternek visszaadja. Hogy ki volt 1286-ban Nyitramegye főispánja, nem tudjuk, de az bizonyos, hogy Mihály csak 1271 julius 3-tól 1273 augusztus 24-ig, aztán 1275 április 3-tól 1276-ig szerepel mint Nyitramegye főispánja és hogy, miután 1274 szeptember 25-től 1275-ig nyitrai főispánt nem ismerünk, ő 1274 november végén is az lehetett. Tudjuk továbbá, hogy IV. László 1274. novemberében a Güssingiek ellen hadat menesztett és hogy 1274. november 31-én Szalónak nevü váruk előtt táborozott (Wenzel, XII. k. 114. 1.), igy tehát apodiktikus bizonyossággal mondhatjuk, hogy fentebbi okmányt nem 1286-ban, hanem a szintén Vasmegyében feküdt és a Güssingiek tulajdonát képezett Szent-Vid vára előtt három vagy négy nappal korábban, tehát 1274 november 28-ikán állitották ki.
A Csente-ágnál azon fontos kijelentéssel találkozunk, hogy az Anjoukori okmánytár, VI. kötetében közzétett ez ágra vonatkozó okleveleknek másolója a nemzetség nevét elferdité «Alia»-t irván Aba helyett. Az ezen oklevelekben emlitett Alia nemzetségnek egyéb tagjait szerző nem veszi figyelembe. – A Lipóczi-ágnál a szerző határozottsággal állitja, hogy II. Demeter 1248-ban varasdi főispán, – erről azonban a bizonyitékul idézett kútfők egy árva szóval sem tesznek emlitést, a Fejér V/II. k. 211. közölte oklevél pedig 1274-re esik és e Demeter nevét nem is emliti. Szerző kétségkivül Wenzel VII. k. 253–254. lapjaira támaszkodik, a melyszerint Aba nb. Demeter comes és a zágrábi káptalannak korábbi bizonyságlevele értelmében bizonyos Rados családja a varasdvidéki Budavölgye nevü jószágot birta. Varasdmegyének Demeter nevü árpádkori főispánját egyáltalában nem ismerjük és mennyire alaptalan szerzőnek állitása, mi sem bizonyitja alaposabban, mint a saját maga által idézett kútfő, mely elég világosan mondja, hogy 1248-ban Ecoy (= Éty) a varasdi főispán! És mindezekről a magyarázó szövegben, azaz a nemzetség «politikai» történetében egy szót sem találunk, ott e Demeter nevére rá sem akadunk. III. Demeter birtokainak felsorolásánál azt mondja 25a szerző (61. old.) hogy Ztraak ma már ismeretlen. E néven nem ismerjük, az igaz; de miután a mellette feküdt Pellérd, Szalánta, Szilvás, Aranyos és Garé Baranyamegyének pécsi járásában még ma is léteznek, kézzelfogható, hogy «Ztraak» nem más, mint az ugyanazon járásban Szalánta mellett most is létező Eszterág nevü puszta. – A Szalánczi-ágra vonatkozólag azt kell megjegyeznünk, hogy Szinnyei Domonkos és Jánosnak idetartozandósága nincsen bebizonyitva. Szerzőnek kútfői csak azt mondják, hogy Szinnyei Domonkos és János bizonyos Petőcznek a fiai. Ha e Petőcz Aba nb. Szalánczi Petőcz volna, akkor nagyon is feltünő, hogy az 1333-ban létrejött birtokfelosztás alkalmával Domonkos nevü fiát nem emliti; szerző ezt azzal véli megmagyarázhatni, hogy Petőcz e fiát talán már azelőtt Szinnyével elégitette volna ki; de miután szerző szerint Domonkos fivére János is birtokosa Szinnyének, joggal kérdezzük: hogy ha János az 1333-iki osztozásban részt vesz, miért nincs annál jelen Domonkos is? Az ez ágbeli Miklós vajdára pedig megjegyzendő, hogy 1352-ben akadunk reá utoljára. – A Solymosi-ágról, melyet a nemzedékrendi táblákba minden megjegyzés nélkül felvett, azt mondja Karácsonyi a magyarázó szövegben, hogy csakis a solymosi birtok fekvése és a solymosi templomban látott töredékes czimer alapján vette föl az Aba nem ágai közé; okleveles adatunk azonban erre eddigelé nincsen. A felvételt nem kifogásolhatjuk, mert az idézett forrásban (Hazai okmtár, VI. k. 211. l.) szereplőknek túlnyomó része tényleg az Aba nemzetségből származik és igy majdnem apodiktikus bizonyossággal feltehető, hogy a Solymosiak is Aba nembeliek. De ugyanazon joggal Jákó fiát Szücsi János comest is bevehette volna, kinek utódaira még a XIV. században is ráakadunk. Ugyanez áll részben az akkor szintén szereplő Encsi Péterre nézve is.
Az Ajka nemzetségre meg kell jegyeznünk, hogy abból egy család ágazott ki, a melyet e műben hiába keresünk; erről azonban külön dolgozatban fogunk beszámolni.
Az Ajton nemzetségnél szerző Szuhai Simont (1329.) I. Albert fiának veszi; holott ez az általa idézett forrásból ki nem tünik.
Az Ákos nemzetségnél mindenek előtt kiemelendő, hogy az eddig «Bebek»-nek olvasott név, miután azt a XIV. század második fele óta tulnyomólag már Bebeek, Bubeek, Bwbeek alakban irták, Böbék-nek ejtendő ki. A Böbék-Csetneki ág nemzedékrendi tábláján Fejér VI/I. k. 70. 1. szerint Benedek egyik, leánya 1290-ben Kacsics (= Katisz) II. Domonkossal kelt egybe, – erről azonban az idézett kútfő mit sem tud. Abban, hogy az ott szereplő Detre fia Benedek a Böbék-ág tagja, igaza van szerzőnek, de e Benedek leánya nem Domonkossal, hanem – a mint ezt az idézett kútfő világosan mondja – Miklós comes fia Miklóssal jegyeztetik el. – Ugyanazon Benedeknek még Katalin nevü leánya is volt, ki Balog nb. Tomboldhoz ment nőül, de ezt nem vette fel szerző e táblán, a hol mindenesetre legalább is oly jogos helye van, mint a Balog nemzetség Tombold-ági tábláján. – I. Domonkos halála évét az Anjoukori okmtár II. k. 497 1. szerint 1330. első felére tehetjük. Fiai 1350 után is élnek. II. Domonkos és II. Miklós már 1335 márczius 12-én előfordul (U. ott III. k. 139. l.). Benedek fiai Csetneki János és Péter 1357-ben még élnek; ugyanakkor találkozunk Csetneki IV. Miklós és III. Lászlóval is (U. ott VI. k. 582. és k.1.). – Csetneki János utódait hiába keressük a táblán, pedig volt egy fia, Péter és egy (meg nem nevezett) leánya. A fiu, Csetneki Péter előfordul 1340-ben (Anjoukori okmtár IV. k. 53. l.); leánya pedig 1349-ben Ratold nb. Gedei Péternek a neje (U. ott V. k. 272. l.) Hogy ki volt azon Böbék Miklós, ki 1373-ban pataki várnagy, e táblából nem tünik ki. Az Ernő-ágnál kiemelendő, hogy István nádor fia Miklós 1307-ben czimzetes vajda (F. VIII/I. k. 221. 1.) Az István nádorra vonatkozó, 1304 április 5-ikén kiállitott oklevelet szerző hiányosnak találja, mert a czim «Nos Stephanus Palatinus de Borsod» is hiányos, «mert hisz borsodi nádor sohasem volt s itt a Palatinus szó után kimaradt a «comes» szó». Mi ezt nem tartjuk elfogadandónak; borsodi nádor ugyan sohasem volt, de borsodi főispán sem volt 1304-ben. 1303-ban veje, Ratold nb. Dezső a borsodi főispán* és igy nem hihetjük, hogy vejét egy évvel később állásából kitúrta volna. Legyen ez azonban bárhogy, annyi bizonyos, hogy a «Palatinus de Borsod» megértésére szerző magyarázata teljesen felesleges; a helyes forditás 26ez: «Mi Borsodi István nádor», a «de Borsod» itt tehát a családi név. Az ennek bebizonyitására szolgáló igen számos példáinkból itt csak egyet akarunk kiemelni. Károly király egy 1318-ban kiállitott okmányában pl. azt mondja, hogy néhai Itván bán «frater Nicolai bani de Mead» valamikor bizonyos helység nevét változtatta stb.* Hogy (Gutkeled nb.) István vagy fivére Miklós sohasem volt majádi bán, az is bizonyos; és mégsem jut senkinek sem eszébe azt állitani, hogy itt a comes szó hiányzik és hogy Miklós bán Majádnak comese volt; itt is csak «Majádi Miklós bán» a helyes forditás. Végre még kiemelendő, hogy Erne mesternek egyik rokona, (cognatus) János, 1273-ban a szatmármegyei Homoród mellett birtokol (K. I. 9.). – A Micsk-ágnál sikerült szerzőnek Eleknek eddig ismeretlen utódait kiadatlan okiratok alapján egészen a dédunokáig kimutatni; további előnyét ennek a táblának abban leljük, hogy szerző – bár «nem érezte magát kötelezettnek a nemzedékrendeknek az 1350. éven tul való folytatására» – ez ág nemzedékeit 1350-en túl (egyet 1396-ig) levezette; de ennek következtében e tábla többrendbeli hiányai annál érezhetőbbek is. Elek először 1314-ben, nem 1344-ben tünik fel. I. Micsk nejének neve: «Kompolthy N.» nem elég szabatos; akkor még nem létezett egy Kompolti család; helyes csak az, ha e nőt «Aba nb. Pál leányának» nevezzük és ezt esetleg azzal toldjuk meg, hogy a Kompold-ágból való. – II. István már a Prodaviczi nevet viseli, előfordul 1394-ig; ennek a nejét is ismerjük: Aba nb. Somosi Péter leánya Katalin (Za 1. II. k. 230. l.), ki férjének a sárosmegyei Tihanyt hozza. III. Ákosról, kit 1388-ig ismerünk, okvetlenül ki kellett volna emelnie, hogy 1387-ben tótországi bán volt (H. O., V. k. 179. 1.) I. Miklós 1342-ben szerepel. IV. László már 1394-ben «Ujvári» néven fordul elő (Fejér, X/II. k. 235. 1.) I. István fiait már 1370-ben ismerjük. (F. IX/IV. k. 223. 1.) A birtokviszonyok ecsetelésénél hiányzik, hogy Micsk bán fia István 1352-ben a kőrösmegyei Struga birtokosa (Zal. I. k. 532. l.) Az Álmosdi-ág tagjait szerző már 1436-ig mutatja ki. Minden ilyen többletet örömmel veszünk, de az itt közölt nemzedékrendi tábla nem megbizható. Hogy Chura (Csire) fia Péter az Álmosdi nevet használta volna, azt az idézett források egyike sem igazolja; A. IV. k. 228. 1. világosan mondja, hogy a «Pocsaji» nevet használta, mig a többiek családi nevét nem is emlitik. Van itt azonban ennél sulyosabb hiba, ez pedig a kronológia. Szerző szerint Csire 1261-ben él, fiának fia László pedig még 1432-ben is; már pedig azt, hogy atya és unoka között 171 évi időkülönbség legyen sehogy sem tudjuk elhinni; itt legalább is egy nemzedék hiányzik. E Lászlónak különben egy Anna nevü leánya is volt, ki 1429 és 1438 között mint Gutkeled nb. Kisvárdai Mihály neje fordul elő. (Zichy okmtár IX. k. 325. 1.) – A Toroczkai-ágnál szerző azt állitja, hogy Helembán neje II. Ehellősnek a nővére; idézett kútfőben azonban azt olvassuk, hogy Ehellős fia Ehellős egyik birtokát «filiis Helemban genitis ex domina sorore, predicti Eheleus patris sui» adta oda, a miből, azt hisszük, kétségtelenül kiviláglik, hogy Helembán neje, a «sorore» és «predicti» közötti vessző daczára, nem II. Ehellősnek, hanem atyjának a nővére, mert ellenkező esetben a vessző után «filia» állna, a mit önkényesen nem szabad hozzágondolnunk. II. Ehellős leányát, Erzsébetet, ki 1336-ban Tolmácsi Miklósnak a neje (Zimmermann-Werner, I. k. 473. 1.), hiába kerestük a nemzedékrendi táblán. Istvánról ki kellett volna emelni, hogy 1349-ben Szolnokmegye alispánja (Urkundenbuch zur Gesch. der Deutschen in Siebenbürgen, II. k. 62. 1.); Ákos pedig már 1321-ben előfordul. István leányát Margitot, kit 1376 és 1384-ben mint Szentiványi Péter özvegyét ismerünk (ugyanott, II. k. 448., 476., 591. 1. ) hiába keressük a táblán.
Anjoukori okmtár, I. k. 53. 1.
Sopronmegyei okmtár, I. k. 81. 1.
Hogy az «Alay» nemzetséget most már az élők sorából törülhetjük, csakis szerző érdeme, ki a Fejér által használt okmány eredetije alapján kimutatja, hogy abban Alay helyett mindenütt «Mayad» áll.
Az «Atyusz» nemzetségre nézve azonnal ki kell emelnünk, hogy szerző csak egyetlen egy okiratot ismer, melyben a «de genere Oghus bani» jelző szerepel és hogy az egész nemzetség nem is ezen Atyusz bántól, hanem legalább is ennek nagyatyjától származhatott. Elismeri tehát, hogy Atyusz (=Atyasz) csak a bán keresztneve. Már most nem értjük, hogy miért nevezi az egész nemzetséget «Atyusz»-nak, holott ez 27csak egyik tagjának a keresztneve, kinek nemzetségét nem ismeri. Pedig munkája bevezetésében azt mondja, hogy csak azon nemzetségeket veszi fel, a melyeknek nevei valóban megkülönböztető jelül és gyüjtő nevekül szolgáltak, ellenben a «de genere Johannis, Petri» stb. nevü vérségi csoportokat nem, mert ilyen helyen a «genus» szó egyszerüen csak a rokonságot jelzi s azt megkülönböztető jelül nem is használhatták. Mi pedig azt hisszük, hogy épen az «Oghus bani»-val van csak a keresztnév kifejezve és nem a szorosabb néven veendő nemzetség. Ha szerző mindamellett bevette, akkor elengedhetlen követelmény, hogy róla «Atyasz bán nemzetsége» czimen tárgyaljon.
II. Atyasz szerzőnk szerint csak 1214-ben lép nyilvánosságra; ezzel pedig ellenkeznek azon okirati adatok, melyek szerint ő 1202-ben Fejérmegye, 1206-ban Zalamegye, 1207-ben Veszprém- és Pozsonymegye, 1209 és 1211-ben Sopronmegye főispánja volt (F. III/I. k. 47. 1.; Sopr. I. k. 6. 1.; W. VI. k. 315. 1., XI. k. 85., 94., 96., 102., 113. 1.); az sem áll, hogy 1219-ben a királyné udvarbirája és 1228-ban Somogymegye főispánja volt, miután szerző ezt egyetlen adattal sem bizonyitja. Birtokainak felsorolásában pedig nincs megemlitve hogy valamikor a zalamegyei Sárosd-nak is ő volt a tulajdonosa (Zal. I. k. 9. 1.). Györk még 1257-ben is él (F.IX/VII. k. 664. 1.)
Van azonban e táblán egy sokkal nagyobb és a munka megbizhatóságát mélyen csökkentő hiba. Találjuk ott ugyanis, hogy I. Atyasznak meg nem nevezett fivére Sal nevü fiut hagyott maga után, kit mint comest 1221-től 1227-ig ismerünk és ki 1227-ben végrendelkezvén, birtokait négy leányára hagyja. E Zsal (Sol=Sal) ispánt jól ismerjük, arról azonban, hogy Atyasz bánnak nemzetségbeli rokona, sőt még unokafivére lett légyen, mindeddig a leghalványabb fogalmunk sem volt. Felütjük szerzőnk kutforrását: F. III./I. k. 325. 1. és III/II. k. 106. l., de ott egy árva betünyi felvilágositást sem kapunk. Miután a táblán Sal ispán rokonsági összekapcsolása kérdőjel által nincsen kétessé téve s ennek alapján szerzőnek levezetését bebizonyitottnak kell vennünk, keressük a bizonyitó adatokat a magyarázó szövegben a hol ezt olvassuk: «Csaknem biztosra vehető, hogy azon Sol comes, kinek Almádon stb. birtokai voltak, szintén e nemzetséghez tartozik», a kutfők pedig a már megnevezettek. Tehát mi a táblán a szorosabb leszármazási fok megjelölése mellett kétségbevonhatatlan tény, az a magyarázó szövegben «csaknem biztosra vehető»?
Távol legyen tőlünk, a kombinácziót és a valószinüségi számitást a genealogiai kutatásból kiküszöbölni. Ha a valószinűségi számitást még az arithmetika is elfogadja, miért ne legyen helye a genealogiában is? Hány eset lett már ily uton az idők folyamában véglegesen felderitve! Használták ez utat már jóval szerző előtt, használják még napjainkban is a történelmi kutatás legkimagaslóbbjai és fogják számtalan évig használni, csakhogy a kombinácziónak és a valószinüségi számitásnak is megvannak a határai s kérlelhetlenül meg kell követelnünk, hogy 1. a valószinüség az indokoló adatok elérhető legnagyobbszámu érveinek keretén belül mozogjon és hogy 2. a kutató a valószinüségi számitás után elért eredményt vagy közvetlenül az eredmény lerajzolása előtt vagy pl. a táblán kérdőjelekkel valódi értékére redukálja.
Jelen esetben szerzőnek egyetlen egy támaszpontja abban állott, hogy Atyasz bánnak is, Sal ispánnak is Zala- és Veszprémmegyében voltak birtokai; mi pedig azt kérdezzük: 1. Elegendő bizonyiték-e ez arra nézve, hogy Sal ispánt nem csak Atyasz bán nemzetségbelijének, hanem még a bán unokafivérének mondja? 2. Ha Sal-t, a kire nézve mitsem tud bizonyitani, már ily szoros rokonsági kapocsba fűzi, miért nem tette ezt Csabával és II. Bánd-dal is, kik magukat határozottan Atyasz bán nemzetségéből származóknak mondják? 3. Ha Sal a bán unokafivére, miért nem illesztette szerző egyuttal István zágrábi püspököt is e családi kapocsba, miután e püspök 1227-ben világosan kimondja, hogy Sol comes az ő szeretett rokona? (Fejér, III/II. k. 105. 1.)?! – Az Almádiaknál találjuk, hogy János, az 1299. évi esztergomi kanonok, Csabának a fivére, a mit szerző a H. O. VI. k. 442. 1. alapján állit; igaz ugyan, hogy az idézett helyen «Jhones frater Comitis Chaba» áll; – de ugyanazon okmtár 440-ik lapján azt olvassuk, hogy 1299 április 24-ikén János mester esztergomi kanonok Chaba comesnek a neposa, a mi bizony sehol és soha az édes fivérrel nem azonositható. – Miskát pedig, a ki H. O. VI. k. 50. 1. szerint I. Bánddal 28és II. Dénessel együtt mint I. Dénes fia szerepel, hiába keressük a nemzedékrendi táblán.
Az Azan nemzetségnél szükséges lett volna, hogy szerző egyet-mást forrása megbizhatóságáról is mondjon. F. VII/V. k. 347–348. 1. nem közöl eredeti okmányt, hanem csak Böbék Imre országbirónak (1386–1392) egy 1388-iki átiratát, melyből kitünik, hogy IV. Béla 1268-ban tiz férfiut a veszprémmegyei birtokügyek megvizsgálásával bizott meg és hogy ezek között Azan nb. Sükösd is helyet foglalt. De mi véleményünk legyen Fejér ezen darabjának megbizhatóságáról, ha szerinte ugyanazon 10 biró sorában 1268-ban Böbék Imre nyitramegyei főispánt is találjuk, a miről mindeddig egyetlen egy forrás sem tud és ha az előttünk ismeretes Böbék Imre csak 1379-ben kerül napfényre?!
A «Baár előbb Kalán» nemzetségnél sietünk elismerni, hogy szerző az első, ki a Bór és Kalán nemzetség azonosságát közzétette. A nemzetség nevét azért irja Bár=Baárnak, mert – bár igaz, hogy régentén Boornak irták – mind a baranyamegyei, mind a somogymegyei Bár falvakat is «Boor»-nak irták régentén. Bizonyitékul idézi Csánki II. 471-ik lapját, hol a baranyamegyei falut kétszer Boor-, kétszer Bar-nak találjuk; a somogymegyei-re nézve azonban csak az egyetlen H. okl. 249-ikét idézi, mert ez ama bizonyos falut Boornak irja; teszi ezt különben H. O. VII. k. 203. 1. az 1288-ik évben is; de miért nem idézte itt szerző Csánki II. 589-et is, hol a helységet 1261-től kezdve kivétel nélkül Bar- és Baarnak nevezik? Ez utóbbiból tehát kitünik, hogy a somogymegyei falut már régentén is Bárnak nevezték, mig ez a baranyamegyeire nézve még nincsen bebizonyitva; azt hisszük, hogy a legrégibb időben Bórnak nevezték, mert ellenkező esetben kivétel nélkül Bar vagy Baar-nak irták volna. Ha Boor azonos Bárral, miért nem nevezi szerzőnk e nemzetségnek Good nevü tagját Gád-nak (Gád még jelenleg is torontálmegyei helység), hanem (150. old.) Gót-nak? Miért nem nevezi a Barsa nb. Vook Lászlót Vák-nak (210. old.)? – Ha az e nemzetséget ábrázoló nagy nemzedékrendi táblán végig nézünk és látjuk, hogy a nemzetségnek összes fő- és mellékágai minden kérdőjel nélkül egy közös őstől vannak levezetve és az egyes ágakhoz tartozó összes tagok szintén kérdőjel nélkül mindenütt kellőleg el vannak helyezve, kellemesen vagyunk meglepve és irigyeljük a zseniális szerzőt, ki e gyönyörü és első látszatra czáfolhatatlan táblával a nemzetség fölött lebegett genealogiai homályt eloszlotta. Csakhogy a midőn a bizonyitékokat és a magyarázó szöveget nézzük, egyszerre lelohad örömünk, mert a 141. oldalon azt kell olvasnunk, hogy «a nemzetség ágainak ismertetésében ezen kissé hiányos, de mégis hézag pótló nemzedékrend szerint haladunk». A következő oldalakon pedig kiviláglik, hogy az összefüggő és az egész nemzetséget magában foglaló tábla csupa kombináczión és valószinüségi számitáson alapszik. Ha szerző e táblát már minden áron meg akarta menteni, akkor kötelessége volt a csak kombináczió utján felvett genealogiai kapcsokat kellőleg megjelölni; táblájának megbizhatósága különben többet érne, ha az egyes ágakat külön rajzolta volna s azokba csak azon tagokat illesztette volna be, a kiknek egymáshoz való tartozandósága minden kétségen kivül áll. Azért nem is bocsátkozunk részletekbe, s csak a következőket emeljük ki: 1. II. Nána nejét szerző csak Majs nádor leányának nevezi; pedig ismerjük keresztnevét és egyéb körülményeit is. – Azon apáczák között, a kik 1276-ban Árpádházi Margit szenttéavattatása ügyében tanuskodnak, van néhai Majs nádor leánya Judit is, ki 1232-ben született és 1276. augusztus 6-ikán azt mondja, hogy már tizenegy év óta a margitszigeti zárdában tartózkodik.* Miután II. Nána 1266-ban végezte be életét, világos, hogy itt özvegyével van dolgunk, ki férjének halála után azonnal a zárdába költözködött. Férjének kérdőjelzett birtoka, «Chusach» pedig a baranyamegyei Csuza. – 2. Egyéb birtokaira nézve figyelembeveendő, hogy a pécsi káptalan 1259-ben bizonyos hozományi ügyről szóló okiratában Nána comesnek, Szabolcsmegyében feküdt Attya, Bagy (Boog), György és Nagy-Iván (helytelenül Nagy István) nevü birtokairól szól (Fejér, IV/II. k. 522. l.) 2. Szeri II. Pózsa fiának, Balázsnak nejét itt hiába keressük; pedig ismerjük; Omori Gál leánya, Klára, ez, ki 1343-ban szerepel (Temesm. okmtár, I. k. 73. 1.) 3. Az ismert Bánk bánt szerző azért nem tartja Bór-Kalán nembelinek, mert e nemzetség birtokai leginkább Magyarország ődéli részén estek, a bán birtokai pedig északon találhatók. Ez utóbbi állitás igaz; csak hogy nem szabad elfelednünk, hogy ismert birtokai között kettőt a bán vétel utján szerzett és a többiről sincsen határozottan kimondva, hogy ősi birtok. Továbbá nem ig
Monum rom. episc. Vesprim, I. k. 250. 1.
en hihető, hogy a krónikás egy az utódok emlékezetében annyira ismeretes férfiu nemzetségét eltévesztette legyen. Pályájára nézve meg kell jegyeznünk, hogy Bánk már 1199-ben Abaujvár (H. O. V. k. 4. 1.), 1203-ban pedig Zalamegye főispánja volt (F. VI/II. k. 362. l.); már pedig azon körülmény, hogy többször tótországi bán, zalai-, kevei- és bodrogi főispán volt nagy valószinüséggel arra mutat, hogy az ország déli részeiben is voltak birtokai.
A Bala nemzetségre nézve ugyanaz áll, a mit Azannál mondtunk.
A Balog nemzetségről mindeddig csak azt tudtuk, hogy első kimutatható tagja bizonyos Ivánka, a kiről azonban nevén és fiain kivül mitsem tudunk. Annál többet tud róla a szerző. Ivánka, ki fivérével, Tamással együtt már 1214-ben mint kiskoru szerepel, szerző szerint Ananiásnak a fia. Ananiásnak két fivére van: Péter és Kázmér; ez utóbbinak fiai Péter és Konrád 1214-ben már nagykoruak. Hisz ez meglepő és gyönyörü, ha igaz! Utána nézünk a magyarázó szövegben és miután szerző itt e személyekről mint a Balog nemzetségnek kétségbevonhatatlan tagjairól szól, mohón kapunk a forrás után, mely mindkét helyen W. VI. k. 370–372-re utal és a csalódás érzetével konstatáljuk, hogy a forrás e személyeknek a Balog-nemzetséghez való tartozandóságát egy árva betüvel sem emliti s hogy belőle az erre vezető elfogadható valószinüséget ki nem betüzhetjük. Nézzük csak! Az okmány a következőket tartalmazza: Tobol és Péter nevü fivérek felhasználták Anániás comes fiainak, Tamás és Ivánkának kiskoruságát, hogy utóbbiaknak hangonyi birtokában garázdálkodjanak. A kiskoruak képviseletében ezeknek unokafivérei, Kázmér fiai Péter és Konrád, viszik a dolgot a király itélőszéke elé, ki az ügy megvizsgálását Salomo mesterre és Marczel fivérére Péter comesre bizza, kik Zundiai Pált pristaldusnak használják. Mivel azonban alperesek a birák megbizhatóságát kifogásolják, a király még a pécsi és a veszprémi püspököt is felhivja, hogy az előbbiekkel együtt járjanak el az ügyben. A püspökök azt tanácsolják a feleknek, hogy peres ügyüket saját megyéjükben szépszerivel intézzék el, a mit ezek el is fogadtak, úgy hogy a király a Salomo mester pristaldusa, Zundiai Pál előtt létrejött egyezséget 1214-ben helyben hagyta. Szerző már most igy kombinált: A Szécsiek ismert őse Balog nb. Ivánka; Hangony Gömörmegyében fekszik, mely megyében a Szécsieknek is voltak birtokai; az itt tárgyalt személyek tehát Balog nembeliek! Nem mondjuk, hogy ez absolute lehetetlen, – de mindaddig, mig ezt valamely megbizható okmány vagy egyéb elfogadható kutfő be nem bizonyitja, ki kell jelentenünk, hogy szerzőnek ezen határozottan bebizonyitottnak vett állitása csak csillogó szappanbuborék. Salomo comes 1214-ben tárnokmester és Bácsmegye főispánja, a miből kitünik, hogy pristaldusa Zundiai Pál nem a nógrádmegyei Szandából (melynek 1331-ben Szécsi Péter a várnagyja), hanem a bácsmegyei Szonda (ma Szonta) helységből származó ember, a mit különben az is bizonyit, hogy e Pál fivére Both, ki 1232 és 1233-ban Dénes nádor pristaldusaként müködik (W. VI. k. 507., 530. 1.) világosan a «Szondai» névvel él. Salomo comes azonban Zala- és Veszprémmegye vidékén birtokos; hogy őt s vele a pécsi és veszprémi püspököt bizták meg az ügy megbirálásával, nem igen vall arra, hogy Hangony Gömörmegyében feküdt, hanem sokkal inkább arra mutat, hogy e birtok valahol az ország nyugati vagy déli táján feküdt (a mihez még az is járul, hogy az okmány eredetije Körmenden a Batthyáni levéltárban őriztetik). Tudjuk azt is, hogy a veszprémmegyei Balatonfő-Kajár a Hangony nevet is viselte (W. I. k. 50. 1. 1135-ből) és hogy egy Hangony pl. Szerémmegyében is létezett. (Csánki, II. k. 246. l.) Hogy fentebbi Hangony Gömörmegyében feküdt és hogy a Balog nb. Szécsiek Hangonyon is birtokosok voltak, ezt csak szerző tudja (179-ik old.), bár állitását megint csak W. VI. 370–372-vel támogatja s erre nézve egyetlen egy más okmányt sem idéz. Csánki arról, hogy Hangonyban a Szécsiek is birtokosok, mitsem tud (I. k. 136., 158. 1.); ha szerző fentebbi Hangonynak gömörmegyei voltáról annyira meg volt győződve, hogy ennek alapján Anániás fiait a Balog nb. Szécsiek őseinek vette, akkor Hangonyi Mátét (177-ik old.) és az ez után még nagy számban 30ismeretes Hangonyi-családbelieket ugyanazon joggal Balog-nembelieknek nevezhette volna; de ezt sehol sem teszi! Fejér, VII/II. k. 223. 1., mire szerző I. Miklósnál hivatkozik, erről mit sem tud. – II. Ivánka már 1342-ben szerepel; akkor kir. apród; 1347-től 1348-ig pedig kir. tálnokmester. III. Miklós 1387-ben halt meg; nejét is ismerjük. – A Dénes bántól származó rimaszécsi Szécsiek birtokai sorában hiába keressük a Krasznamegyei Bagos, Monyoród és Hosszúaszó nevü helységeket, melyek A. IV. 143 szerint már 1341-ben utódainak kezében találhatók (Csánki I. 589). A Tombold-ágra megjegyzendő, hogy I. Tombold 1266-ban is Gömörmegye főispánja (W. VIII. k. 144. l.) – Hogy a nemzetségnek egyéb ágai Nagy Lajos idejében alig szerepelnek (178), nem egészen áll; Aty fia Miklós fia Péter, kit igen gyakran Petőnek is neveznek, 1337-ben erdélyi alvajda (H. okl. 209), mely tisztsége 1342-ig tart (A. IV. k. 241. 1.); fia Miklós 1364–1372 Dobokamegye főispánja és 1377 óta a székelyek ispánja (H. okl. 283., 295., 296. 11.; Székely okmtár, I. k. 77. 1.; Sieb. Urkundenbuch, II. k. 523. 1.) – Végre még emlitendő, hogy szerző, ki e nemzetség történetét feltünő rövidséggel tárgyalja, biztosra veszi, hogy Friedburgi Altmann egyik ivadéka testi hibájáról Balognak neveztetvén, alkalmat adott arra, hogy az egész nemzetséget igy hivják; ezzel szemben kiemeljük, hogy «Balog» az Árpádkorban mint keresztnév is ismeretes.
A Bana nemzetségnél azon lehetőségnek ad szerző kifejezést, hogy talán Bana nemzetség nem is létezett és hogy Mihály talán csak a bánai várispánság udvarbirája lehetett. A nélkül, hogy részletekbe belebocsátkoznék, itt csak azt akarom kiemelni, hogy szerzőnek gyanuja alaptalan. Beható kutatások alapján kimutatható, hogy Bana nemzetség tényleg létezett és hogy belőle számos család ágazott ki, a mit egyik sajtókész dolgozatomban bővebben fogok indokolni.
A Bancsa nemzetség családfáján látjuk, hogy az 1253-ban szereplő Péter I. Bekének és nem, a mint eddig tudtuk, I. Orbásznak a fia, de a magyarázó szövegben (198-ik old.) megint azt olvassuk, hogy e Péter mégis I. István testvére, tehát Orbásznak a fia volt. – A hirhedt Horváti-családnak e nemzetségből való levezetését szerző nem meri elfogadni.
A Brucsa nemzetséget szerző, ki azt 1888-ban a Borsa nemzetséggel azonositotta, jelen kötetben «Baracska»-nak nevezi.
A Borsa nevü nemzetség mellett szerző még a «Barcsa» nevüt is ismeri, de az eddigi Borsa nemzetségnek e kettészakitása csak szerző phonetikai felfogásának szüleménye. Elismeri ugyan, hogy eddig a régi irásmód szerint Borsa nemnek ismerték, azonban már csak az erdélyi Borsa nemtől való megkülönböztetés végett is helyesebbnek találja Barsának neveznie. Igazolja szerinte ez elnevezést kiváltkép azon helynév, mely a nemzetség névadó ősének emlékezetét ma is őrzi; ezt 1321-ben «Nog-Borsa»-nak irják ugyan, de a XV. századtól kezdve állandóan Barsa, Baarsa a neve. Szerzőnek itt adott példája nem csak helytelen, de veszélyes is. Hisz abban ugyan igaza van, hogy a régi okiratokban előforduló Borsa helyesen csak Barsa-nak olvasandó, de ha ezt a nemzetség bihar- és békésmegyei ágainál teszi, miért nem teszi ezt az erdélyi ágánál is? Azon érvelése, hogy az utóbbinak emlékét őrző kolozsmegyei (régen dobokamegyei) helységet most is Borsának nevezik, el nem fogadható, mert az, hogy a «Barsa» nemzetségnek ősi fészke Biharmegyében feküdt, ép oly kevéssé van bebizonyitva, mint az, hogy az erdélyi Borsa nemzetségé Dobokamegyében keresendő, hisz ismerünk ezeken kivül még egyéb Borsa nevü helyeket is. Nem akarjuk elhinni, hogy a régi okiratok kiállitói, kiknek csak tudniok kellett, vajjon két egymástól megkülönböztetendő nemzetséggel van-e dolguk, ezt, ha tényleg két különállóról volt szó, eltérő irásmód által egymástól meg nem különböztették volna. Igy tehát, miután Kolozsmegye ép úgy határos Biharral mint Békésmegye, a Karácsonyi által kettéhasitott nemzetség Barsa vagy Borsa néven egy közös törzsnek tekintendő.
A Kopasz-ágra vonatkozólag megjegyezzük, hogy szerzőnek azon állitása, miszerint III. István († 1333) I. Lorántnak a fia, nem áll; a kutfő (Századok, 1888/154) világosan mondja, hogy Tamás fia Istvánnak a fia; atyja tehát I. István. A mi pedig szerzőnek azon állitását illeti, hogy Fejér VII/V. k. 502. lapján az évszám 1298-ra igazitandó ki, meg kell jegyeznünk, hogy az 1298-iki országgyülésben a világi főurak részt nem vettek (Pauler, II. k. 584. 1.) és hogy a szerzőtől idézett okmányban emlitett országgyülést Pesten 31a domonkosrendiek templomában 1299 nyarán tartották (v. ö. H. O. VIII. k. 445. 1.)
V. János birtokviszonyaira nézve még azt kellett volna felemlitenie, hogy Károly király, midőn Kaplyon nb. Nagymihályi Gergelyt 1327 márczius 17-ikén a biharmegyei Apáti és Tarcsa nevü falvak birtokában megerősiti, világosan kimondja, hogy e két birtok azelőtt Tamás fia László fiáé, a hűtlen János-é volt, kitől azt a király elvette, miután Jánost már azelőtt arra itélték, hogy e javait a Gergelynek okozott károk fejében átadja. Tarcsa nem képezte a nemzetség ősi birtokát; mert János ezt csak királyi adományozás utján, előbbi tulajdonosa magvaszakadtán kapta.*
Sztárai okmtár, I. k. 55., 56. 1.
A Bék (=Beek) nemzetséget a melyből a Varjú család eredt, eddig nem ismertük; Csoma József közleménye szerint Hevesmegyében lakott. Csak két tagjáról van szó.
A Béty-Gergely (=Becse-Gergely) nemzetségnél azt találjuk, hogy a bátmonostori Töttös család őse Imre, a kit eddig e nemzetség tagjának ismertünk, a kismartoni levéltárban őrzött egyik okmány szerint nem volt e nemzetség tagja, hanem e nemzetségbelieknek proximussa «videlicet gener ipsorum», a mi csak sógorsági kapocsra utal.
A Bél-nemzetséget szerző az Ug nemzetséggel azonosnak veszi.
A «de genere Beli bani» való Mártonnál azt hiszi szerző, hogy itt nem a hires Belos (=Belus) bánról van szó és hogy Beli éppen úgy lehetett tősgyökeres magyar név mint Belus latin birtokesete. Helyes; de ez esetben is a nemzetség neve nem Beli, hanem Bél vagy Beli bán nemzetsége, úgy mint ez az «Atyasz bán»-nál is van.
A Bogát-Radván nemzetséghez tartozó táblákból a II-at (253. old.) emeljük ki mint hézagosat. Mindenek előtt megjegyezzük, hogy az itt előforduló családtagok közül némelyek a «Lazonyi» nevet is használták (pl. Anj. okmt. II. k. 261. 1., VI. k. 528. 1.; Tört. tár, 1900. évf. 408., 409. l., 1901. évf. 41–47. 1.) Miklósnak van egy Magych nevü leánya, ki 1337-ben Telchi Demeter özvegye s a szabolcsmegyei Berczelnek résztulajdonosa. II. István fia Jakab 1360-ban halt meg, fivére János 1364-ig szerepel. 1371 márczius 31-ikén már nem él. Özvegye, Kaplyon nb. Czékei László leánya akkor még él. (Tört. tár, 190I. évf. 41–47. 1.) II. István leánya Zsébe (=Sebe) még 1360-ban is él; első férjének, Olasz Jánosnak, halála után bizonyos Ábrahám fia Péterhez ment férjhez, kinek nejeként 1360-ban szerepel.* Az idézetekben Bánóczi Jakabot hiába keresnök «Wenzel, XI. k. 1381. 1.» alatt; itt hiányzik az illető kötet 383-ik oldalszáma.
Tört. tár, 1900. évf. 409. 1.
A Borsa nemzetség nevéről már Barsa alatt volt a szó. E helyen csak szerzőnek II. Lászlóra vonatkozó állitásait akarjuk megbeszélés tárgyává tenni. Szerző szerint e László 1288-tól 1291-ig erdélyi alvajda és éppen azért különböző azon László fia Lászlótól, a ki 1290-ben a biharmegyei Vásári helységben birtokot ajándékoz; ennek ugyanis csak az e atyja volt vajda, ő maga nem; II. Lászlónál pedig megforditva csupán ő neveztetik vajdának, atyja sohasem. Szerző bizonyitékaira nézve nem szabad elfelednünk, hogy az Urkundenbuch 158. és 178-ban emlitett László alvajdáról éppenséggel nincsen megállapitva, hogy ez a Borsa nb. Lászlóval azonos és hogy Teleki okmtár, I. k. 245. 1. tanusága szerint egy László 1288-ban erdélyi vajda volt. Azon okirati kutfők pedig, melyek e II. Lászlót világosan Borsa nembelinek ismerik, kivétel nélkül azt mondják, hogy vajda és nem alvajda volt, a mit sem hizelgés, sem vigyázatlanság kifolyásának nem szabad tekintenünk. Szivesen elismerjük, hogy azon László, ki Teleki okmtár, I. k.245. 1. szerint 1288-ban erdélyi vajda, azon Lászlóval azonos, ki Fejér, V/III. k. 434. 1. tanusága szerint akkor csak mint alvajda szerepel és hogy 1288-tól 1291-ig, egyetlen egy László nevü tényleges vajda sem szerepelt, de ismételten hangsulyozzuk, hogy az 1288-ban és 1291-ben előforduló László alvajdának a Borsa nemzetséghez való tartozandósága egyelőre csak szerzőnek mivel sem bizonyitott odavetése és igy csak feltevésnek veendő. Az 1288 és 1291 között szereplő László alvajda azonos lehet a későbbi hirhedt László vajdával, kinek előtörténetét úgy sem ismerjük. Ha II. Lászlót hivatalának elvesztése után «vajdá»-nak nevezik, ez csak arra mutat, hogy tényleges hivataloskodása után is a «vajda» czimmel éhetett. 32Hogy 1290-ben László vajda fia László mester a biharmegyei Vásári-ban birtokot ajándékoz és hogy az erre vonatkozó okmányban a vajda alatt nem a fiu, hanem az atya értendő, világos, – de az, hogy II. Lászlónak az atyját sohasem nevezik vajdának, előttünk nem oly világos, mint szerző látja. Vegyük csak a Wenzel, X. k. 83. és 84. lapján olvasható okiratokat; az egyikben tanusitja az erdélyi káptalan, hogy «László vajda» 1292-ben bizonyos pénteki földet szerez; a másikban elismeri ugyanezen káptalan ugyanazon évben, hogy egynéhány pénteki birtokos ottani birtokát «Ladizlao filio Ladizlay de genere Borsa quondam Wayouode Transiluanie» eladja; igaz ugyan, hogy ez utóbbi okmány egy pár sorral később a vevőt szintén «László vajdá»-nak nevezi, – de ha szemügyre vesszük, hogy az egyik okmányban csak «Ladizlai Wouyude»-ről van szó, feltünőnek kell találnunk, hogy a káptalan ugyanazon évben és az ugyanazon ügyben már szükségesnek találja ugyanezen Lászlót – mint szerző mondja – a «quondam» jelzővel megjelölni, őt határozottan erdélyi vajdának nevezni s igy azon kérdés merül fel, hogy ha 1290-diki okmányban a Ladizlai, azaz az atya után következő «vaiuode» az atyára vonatkozik, miért vonatkozzon az 1292-ikiben az atya után következő «quondam Wayouode Transiluanie» éppen a fiura és nem az atyára? holott e szövegezés az olvasók tulnyomó részére kétségkivül azt a benyomást teszi, hogy a volt erdélyi vajda alatt itt csakis az atya értendő, miután már több mint feltünő, hogy egy és ugyanazon okiratban valakit «quondam vajvoda» s egy pár sorral később már csak «vajvoda»-nak neveznek és arra nézve, hogy az atya után következő megjelölés csak az atyára vonatkozik, számtalan bizonyitékaink vannak. Különben sok esetet ismerünk, a hol atya és fiu minden hivatali rang nélkül szerepel és hogy esetleg még ugyanazon okmányban egyik-másiknak a hivatala egynéhány sorral később ki van irva; H. O. VII. k. 8–9. 1. 1221-ből beszél pl. Tamás comesről; a záradékban pedig már mondja, hogy ugyanazon Tamás Valkómegye főispánja; éppen igy találjuk e záradékban Atyasz bánt is és nemsokára utána Atyasz fia Lőrincz kevei főispánt; pedig hogy Lőrincz atyja Atyasz a bánnal azonos, elismeri szerző is a 134-ik oldalon. Ha az ilyen fajta kiemeléseknek vagy kihagyásoknak mindig és mindenütt döntő értéket kellene tulajdonitanunk, akkor az eddig elért és általánosan elismert vivmányaink tulnyomó részével szakitanunk kellene. A különféle László nevü erdélyi vajdákról szóló ismereteink még most sincsenek tisztázva* és előreláthatólag még sokáig nem is lesznek.
Felhasználom ez alkalmat, hogy egy előbbi dolgozataimba becsuszott hibát ismételten helyreigazitsak. Én t. i. az 1254 végéig ismeretes László nádor-bánt és fiait (László vajdát, Gyulát és Miklós érseket) Borsa nembelieknek vettem; miután azonban az Urkundenbuch, I. k. 316. old. olvasható okmányban azt találtam, hogy László néhai erdélyi vajda a megyesi szászok jogait megnyirbálta s fia László erdélyi vajda e megnyirbálást egészen 1315-ig (usque modo, azaz mostanig, mondja Károly király 1315-ben) folytatta, meg vagyok győződve, hogy itt csak Kán nb. László vajdáról van szó és ennek következtében most már elismerem, hogy László nádorbán is a Kán nemzetség sarja. E nemzetségről azonban más alkalommal fogok szólni.
A Bés-családfán hiába keressük Benedek fiát Istvánt, bár szerzőnek kutforrása (Wenzel VII. k. 516. l.) ezt elég világosan emliti. A mi pedig Leusták fiára Bogodra vonatkozó feltételét illeti, arról majd másutt fogunk szólni. Itt csak az legyen kiemelve, hogy Bogod nem hunyt el magtalanul.
A Bikács nemzetségre vonatkozólag csak azt akarjuk megjegyezni, hogy a hozzá tartozó nemzedékrendi táblából legalább tiz családtag kimaradt és hogy a felvettekre vonatkozó kronológiai adatok több tekintetben nem megbizhatók, a mint ezt másutt megjelenendő külön értekezésben be fogjuk bizonyitani.
A -nemzetségnél nincs megemlitve, hogy Derzs fia István 1266-ban Somogymegye alispánja (Fejér, IX/VII. k. 675. l.) és Merke melletti birtokos (H. okl 58. l.) Hogy mit keres Derzsnek ismeretlen atyja a táblán, miután vele egyéb rokonsági összekapcsolás nincsen megjelölve, nem értjük; hisz magától érthető, hogy Derzsnek is valaki volt az atyja. Trepk fia I. István nejét hasztalanul keressük a táblán; pedig tudjuk, hogy a somogymegyebeli Eddei Csalka 1339-ban mint Trepk fia István neje és 1354-ben mint ez Istvánnak özvegye szerepel (A. VI. k. 198. 1.)
A Bökény-nemzetségre vonatkozik Fejér IV/III. k. 321. 1. is; de hogy Bökény-Somlói Péter bán, kit szerző szerint az 1340-iki cserelevél 33emlit, egy legyen az 1277-ben élt Péterrel, azt nem találjuk eléggé világosan megfejtve; a mi pedig azon határozott állitását illeti (285.), hogy Bökény nb. Zakariást 1268-ban együttesen idézik a napolyi család ősével, másutt fogjuk bebizonyitani, hogy az, kit szerző a Kapolyiak ősének tart, egész más személy és hogy a Kapolyiak őse egészen másutt keresendő!
A Buchk nb. Mochk fia Lénárdot szerző csak 1284-ből ismeri. Ezzel szemben kiemeljük, hogy IV. László idejében «Leonardus Filius Mochvcv de Varasza» néven (ez utóbbi hevesmegyei helység) a hevesmegyei Mórfölde nevü birtok statuálása alkalmával mint királyi ember működik. (H. okl. 122. 1.)
A Csák nemzetségnél három fontos kijelentést tesz a szerző. 1. A Fejérnél IV/I. k. 392. 1. közölt oklevelet, melyet Pauler Gyula hamisitványnak tart, szerző valódinak veszi, mert szerinte minden időrendi nehézség rögtön eltünik, ha 1245 helyett 1265-öt veszünk; igen ám, csakhogy az okmány másolója világosan kimondja hogy ez a király uralkodásának tizenkettedik évében lett kiállitva! Tiszteljük szerző meggyőződését, de azt hisszük, hogy nincs igaza, a mit az alábbiakkal meg is indokolunk.
Fejérnek ez okmánya azt mondja, hogy Lónya és fia Györk a németujvári csatában elestek, másik fia László pedig 1245-ben a királytól egynéhány erdélyi birtokot kér, melyek valamikor Csák fia György tulajdonát képezték és melyekre ő, azaz László örökösödési jogokat támaszt; hivatkozik arra is, hogy Csák fia György, akkor midőn Péter a magyar királyi czimet bitorolta, urának (I.) Béla királynak, Lengyelországban (a hova ez Péter miatt menekült) sok szolgálatot tett, melyeknek elismeréseül Bélának hazatérte után fentebbi erdélyi birtokokat kapta stb. De Wenzelnél VII. k. 207-208. 1. is találunk egy okiratot, a mely lényegében szakasztott mása a Fejér-félének. Györk fia Bajma (Bohma) fia Leszták, kinek fivére és családi nevükön nevezett számos rokonai a tatárok elleni harczokban elestek, előadja, hogy őse Bajma, mert II. András és IV. Béla elődjeinek hűséget vallott, Péter által, ki a magyar királyi czimet erőszakkal bitorolta, turóczi birtokától megfosztatott és rokonaival együtt az országból kiüzetett, mire a keresztes hadjáratokban és Lengyelország fejedelmének zászlója alatt vitézkedett. Maga Leszták visszakapta azonban II. Andrástól a turóczi birtokról szóló megerősitést és kéri IV. Bélát, hogy e birtokért neki másokat adjon cserébe; meg is teszi ezt a király 1246-ban és ezt az okiratot is Farkas kir. alkanczellár állitja ki a király uralkodásának tizenkettedik évében! Vajjon már most a két darab összehasonlitásából a Fejérféle darab valódisága derül-e ki vagy hamis volta, annak fejtegetését fölöslegesnek találjuk.
2. Szerző kimutatja, hogy egy 1424.-iki másolatban fenmaradt 1295-iki oklevél az esztergommegyei Süttői családot Csák nembelinek mondja (Wenzel, XII. k. 506., 574. l.), de az Országos Levéltár DL 30,002 sz. oklevele szerint ez nem a Csák, hanem a Száty (szerzőnél Szák) nemhez tartozott.
3. Hasonlókép – folytatja szerző – Száty nembeli volt azon Pál, ki 1183 előtt temesi (helyesebben tőtösi) birtokát az okor-mindszenti és szenttrinitási monostoroknak hagyta (v. ö. Anj. okmt. IV. k. 583. 1.) Ez utóbbi Pált mindeddig a Csák nemzetség első okiratilag ismert ősének tartották és igy szerzőnek e kijelentése fontos. El is hiszem, mert 1900 nyarán ugyanazon eredményre jutottam, a mint ezt a Turul 1900. évi folyamának 162-ik lapján megjelent dolgozatomban bővebben indokoltam; de feltünőnek kell találnunk, hogy szerző, ki a kutfők idézésével és valószinűségi számitásai menetének ecsetelésével nem fukarkodik, ily genealogiailag fontos kijelentést egy árva szóval sem indokol; hisz nem minden olvasó vagy kutató van azon helyzetben, hogy ilyen kijelentést kizárólag csak az iró puszta szavára valódinak fogadjon el.
A Gug-ágnál azt találjuk, hogy István, a szörényi bán, azon Csák-nak a fia, ki 1237-ben Sopronmegye főispánja; meglepő felfedezés, ha igaz! Csakhogy szerző ezt egy árva érvvel sem bizonyitja. W. XI. k. 294. 1. és H. O. III. 2. 1. az István nevet nem is emliti, W. VII. k. 133. 1. és XI. k. 444. 1. pedig csak azt mondja, hogy István bán Csáknak a fia, de a legkisebb támpontot sem nyujt arra nézve, hogy e Csák Sopronmegye főispánja; ugyanez áll Wenzel, II. k. 167. 1.; Fejér VII/I. k. 338. és IV/III. k. 404-re nézve is!
A Kisfaludi ágra vonatkozólag azt mondja, 34hogy I. János három fia, III. Ugron, I. Domonkos és III. János 1305-ben jószágaikon osztozkodtak; forrásul a Sopronm. okl. I. k. 62. lapját idézi. Erre az a megjegyzésünk, hogy az idézett okmánytár egyetlen egy 1305-ből való okmányt sem tartalmaz és hogy I. k. 62. 1. szerint az emlitett osztás nem 1305-ben, hanem 1299-ben történt. Ezen okirat világosan mondja, hogy az osztozkodást közvetitő Csák nembeli rokonok között bizonyos Konrád comes is szerepelt, ezt azonban a nemzetség egyes tagjairól szóló tábláján (297. old.) hiába keressük. Mellékesen a kutatók figyelmét arra is felhivjuk, hogy az idézett okmányban szerkesztési, olvasási vagy sajtóhiba van a menynyiben benne azt találjuk, hogy az osztozkodás «inter nobiles viros videlicet Dominicum, Vgrinum et Johannem filios Johannis fratris sui nomine» történt, a mi annyit jelent, hogy az osztozkodók egyike Domonkos, a többiek t. i. Ugron és János pedig fivérének, Jánosnak, a fiai. Miután azonban többrendbeli más okmányból tudjuk, hogy az osztozkodók tényleg Jánosnak a fiai és édes fivérek voltak, világos, hogy a «fratris sui» helyett csakis «fratres suos»-nak kell állnia.
A Trencsényi-ágnál szerző az 1254-ben elhalt I. Mátét az 1233 óta az országnagyok sorában felmerült Máté tálnok- és tárnokmester, Nyitra- és Pozsonymegyének főispánjával nem azonositja; szerinte e Máté nem is viselt közhivatalt. Pedig egyebeken kivül még a birtokviszonyok is a mellett tanuskodnak, hogy I. Máté a tálnok- és tárnokmesterrel azonos. II. Máté nádor elismeri 1283-ban, hogy a Nagy-Tapolcsány közelében feküdt Prasicz, Nemeczke és Jácz nevü falvak az ő ősi birtokai, miből tehát kiviláglik hogy ezeket legalább is atyja, I. Máté, birta. IV. Béla pedig mondja 1260-ban, hogy Chrenócz falut (=Hernoch) valamikor (1244-ben) néhai Máté tárnokmesternek és Pozsonymegye főispánjának adományozta vala (Knauz, I. k. 458. 1.); miután Chrenócz Nyitramegyének privigyei járásában fekszik, biztosra vehetjük, hogy Máté tárnokmester az ugyanazon megyének nagytapolcsányi járásában feküdt Prasicz, Nemeczke és Jácznak is ura volt. Tudjuk továbbá azt is, hogy Máté tárnokmester és Pozsonymegye főispánja 1244-ben a Trencsénmegyében fekvő Pruszka nevü birtokát a királynak Tunig nevü földjével elcserélte. Máté tárnokmester 1244-ben kiállitott okmányának pecsétje* pedig határozottan a Csák nemzetség czimerét, az oroszlánt, mutatja. Találjuk továbbá, hogy szerző I. Máté fiai gyanánt Istvánt és Márkot is felvette, a mit részint a Blagay okmtár 32. és Kubinyi II. 33. lapjával indokol. Mindamellett azt hisszük, hogy e genealogiai kérdés még nincsen véglegesen elintézve s még mindig fenntartjuk azon állítást, hogy Máté: a két nádornak atyja és Máté: István és Márknak az atyja, két egymástól megkülönböztetendő személy. Részletekbe e helyen bele nem bocsátkozhatván, utalunk az Esztergomvidéki régészeti és történelmi évkönyvnek III. k. 83–90. oldalain előadottakra, itt csak azt emelvén ki, hogy IV. László, midőn I. Péternek a szeniczi birtokot adja, Péternek csak Máté nevü fivéréről szól, II. Máté pedig, midőn 1283-ban végrendelkezik, szintén csak egyetlen egy fivérét emliti, holott szerző szerint – ha I. István akkor talán már nem is élt – Márk nevü fivérének fiai István és Péter is életben voltak. III. Máténak szerző előtt ismeretlen fiáról – de nem Miklósról – és annak utódairól más alkalommal lesz szó.
Orsz. lvtár DL. 27b. 1. Dr. ifj. Reiszig Ede úr szives közlése.
A mi pedig a (II.) Máté nádor által († 1283) a margitszigeti apáczáknak adományozott Gyürki és Nándor falvakat illeti, melyekről szerző (330. old.) azt állitja, hogy hollétük biztosan meg nem állapitható, – azt hisszük, hogy azokat könnyen meghatározhatjuk. Mind a kettő akkor és még később is Nógrádmegyében feküdt; Nándort még most is ott találjuk, Gyürki valószinüleg a pestmegyei Tót-Györk* és mindezt támogatja azon körülmény, hogy Máté az e falvakról szóló végrendelkezését a pestmegyei Zsámbokban irta.
Csánki. I. k. 99. 1.
Az Ugodi-ág nemzedékrendi tábláján hiányzik I. Demeter leánya, a ki 1232-ben a Győr nb. Csépán nejeként emlittetik (Wenzel, VI. k. 509. 1.) – Hogy Ádám Lukának a fia, nem oly bizonyos, mint szerző mondja. Az Ujlaki-ágra nézve több rendbeli megjegyzést kell tennünk. Hogy Pózs mester Béla ifj. királynak tárnokmestere, igaz; magam is rájöttem fentebb idézett dolgozatomban; de hogy szerző genealogiailag felette érdekes állitását sem a táblán, 35sem a magyarázó szövegben egy puszta betüvel sem indokolja, annál feltünöbb, a mennyiben legkiválóbb kutatónk e Pózs tárnokmestert a Száty nb. Botos fia Pózsa mesterrel veszi azonosnak. Pózs időrendje sem helyes, mert még 1235-ben is tárnokmester és Bácsmegye főispánja (Fejér IV/I. k. 27. 1.) Hogy e Pózs 1227-ben gyulafejérvári főispán, nem oly bizonyos, mint szerző állitja, Wenzel XI. k. 200. 1. csak comes Albensisnak nevezi, a mi nem kizárólag Gyulafejérvárt jelent; hogy mellette csak Pózsa vajda szerepel és az okmány erdélyi birtokra vonatkozik, nem döntő, mert mind e két Pózsa elég gyakran szerepel Béla ifj. királynak oly okmányaiban, melyek nem vonatkoznak Erdélyre. A 338-ik oldalon azt állitja szerző, hogy Bázs (=Bás) comesnek unokaöcscse Pózs mester; a 297-ik oldalon látható nemzedékrendi táblán pedig találjuk, hogy Bázs Pózsnak a fivére; de ez csak odavetett állitás, melynek bebizonyitását az idézett forrásokban hiába keressük. Az egész nemzedékrend alapjául egy 1240-iki okmány szolgál (Wenzel VII. k. 107., 108. l.), melynek veleje a következő: a vasmegyei Kenéz birtok vita tárgyát képezi a vasvári káptalan és a kenézi birtokosok között. Ez utóbbiak 1240-ben Pózs mester fiai és Bázs comes fia. Pózs fiai még kiskoruak, miért is őket Demeter Csanádmegye főispánja személyesen, Ugron kalocsai érsek pedig ügyésze által képviselte; Bázs özvegye és fia Csák személyesen jelentek meg az országbiró előtt, ki az ügyet elintézte.* E tényállásból legfeljebb azt lehetne következtetni, hogy Bázs és Pózs között valami rokonsági kapocs lehetett, de azt sehogy sem, hogy feltétlenül egy nemzetségbeliek, vagy hogy édes testvérek voltak. Hogy Ugron kalocsai érsek Bázsnak a fia, a mit szerző bebizonyitott ténynek vesz, épen nem bizonyos. Hogy ez azon Bázs, a ki 1274-ben a nyitramegyei Bán egy részét birta, ezt szerző csak a névazonosságból véli bebizonyitottnak; a kutfő ezt sehogy sem támogatja; tudjuk hogy a Bázs név nem tartozott a ritkákhoz. Hogy III. Ugronnak egyik megnevezetlen fivére 1290-ben szerepel, ez valószinűleg rosz korrekturán alapszik.
Igaz ugyan, hogy az okmány nem elég szabatos szövege «filios Magistri Pous et Bas Comitis»-ról szól és hogy a «pro filios Pous, et Rennoldus» nehézkes szövegezés arra enged következtetni, hogy Ugron érsek nem Pózs fiait, hanem saját érdekeit képviseli; de ha mi mindamellett Bázsnak csak az egy Csák nevü fiut tulajdonitjuk, ezt azért tesszük, mert Ugron, ki már 24. évvel ezelőtt kir. kanczellár és 21 évvel ezelőtt érsek volt, alig lehetett oly fiatal embernek édes fivére, kit még anyja képviselt. Ha mindamellett mégis elfogadnók, hogy Ugron érsek Bázs fia, még mindig hátra marad azon kérdés, hogy hol maradt Bázsnak harmadik (nevezetlen) fia, kit a tábla bizonyosnak vesz és ha ez akkor már nem élt, miért nem képviselte az érsek ez elhunytnak fiát Ugront, a későbbi spalatói érseket?
A Miklós-ágnál azt mondja szerző, hogy I. Miklós leánya, Málasi Demeter neje, ismeretlen. Ez nem áll, H. O. III. k. 215. 1. és 7. IV. k. 176. lapján tudjuk, hogy Katalinnak nevezték. Az pedig, hogy I. Máté 1263-ban volt Bonchida birtokosa, épen nem oly bizonyos, mint szerző (316) mondja. Az általa idézett bizonyitékok (W. VIII. k. 63., 66. l.) ezt sehogy sem igazolják. Az egyes tagokra nézve pedig kiemelendő, hogy az 1271-ben szerepelt Bágyonnak és «Gellért»-nek is voltak utódjaik, de azokról majd más alkalommal lesz szó.
A Csanád nemzetségb. Telegdi-ág tábláján találjuk, hogy Belenük és fivérei és a nemzetség őse I. Csanád között három ismeretlen nemzedék van; de mi bizonyitja e pontos levezetést? Uj adat e kötetben, hogy az aradi káptalannak egyik 1329-iki oklevele szerint a Bézi-családbeliek is a Csanád-nemzetség tagjai.
A Csór nemzetségnek birtokai között hiába keressük a győrmegyei Gönyő-t, holott Tamás fia János, kit szerző még ismer, már a «Gönyői» nevet viseli,* a mi arra mutat, hogy Gönyőn birtokos volt. Azon állitása pedig, hogy a nemzetség ezen ága Tamás fiaiban (kik közül III. Péter és Mihály H. O. VII. k. 409. 1. szerint még 1360-ban is él) kihalt, még további vizsgálódás tárgyát képezi. Úgy tudjuk t. i. hogy János fia: Gönyői Miklós 1380-ban Baranyamegye közgyülésén az iránt panaszkodik, hogy Töttös László az ő laki jobbágyait magához csábitotta;* miután szerző (387. old.) elismeri, hogy Csór nb. Tamás 1354.-ben a bodrogmegyei Lak falu egy részét a királytól kapta, világos, hogy 36tekintettel arra, miszerint e Tamás fia a Gönyői nevet használta, 1380-ban még mindig a Csór nemzetségről van szó.
1366-ban: Johannes filius Thomć de Gwneu; 1372-ben: de Gunyw. Csánki III. k. 538. Urkundenbuch zur Gesch. der Deutschen in Siebenbürgen, II. k. 259.
Zichy okmtár, IV. k. 155.
A Divék nemzetségnél kimutatja szerző, hogy a H. O. VII. k. 212. 1. szerint «Ratold nb.» Péter és Tamás és Folkmár fia Pál nem az ismert Ratold nemzetség ivadékai, hanem hogy magukat csak Divék nb. Ratoldra (1246–1260) való hivatkozással nevezték Ratold nembelieknek. Birtokviszonyaikra nézve ki kell emelnünk, hogy a pozsonymegyebeli Jányokiak 1392-ben Jaroszló volt pozsonyi alispántól ennek a Pályázóközben feküdt Szunyogos-Csandal nevü birtokát megvették ( Hazai Okmtár VII. k. 343. 1.) Azt azonban, hogy a H. okl. 189. old. előforduló Chyzuch «Csizics»-csel volna azonos (405. old.) el nem hisszük, ily nevü helységet nem ismerünk, a miért is valóbbszinünek tartjuk, hogy «Chyzuch» alatt Kis(z)uca lappang. (V. ö. különben Tört. Tár 1895. évf. 63. lapjaival).
A Dorozsma nemzetség tábláján szerző I. András fiát Miklóst nádornak és a nádori Garai-család alapitójának mondja a nélkül, hogy ezt itt vagy a magyarázó szövegben indokolná. – Midőn Nagy Iván 1891 végén az Anjoukori okmtár VI. kötetében (443. old.) egy a Dorozsma-nemzetségre vonatkozó oklevelet tett közzé, feltünőnek találta, hogy azon Miklóst, kit mindaddig I. István bán fiának és a nádori ág alapitójának tartottak, a genealogiai táblába be nem illeszthette, a mivel világosan elismerte, hogy a nádori ágnak a nemzetségi törzsből való szabatos és pontos leszármaztatását 1891 végén nem ismerték. Tudtunkkal nem is ismerték ezt egészen 1897-ig, midőn az egyik folyóiratunkban megjelent dolgozat a kérdést nyomós érvek támogatásával véglegesen tisztázta. Miután fel nem tételezhető, hogy minden jövendőbeli kutató ismerje e dolgozatot, szükséges lett volna, hogy szerző e levezetést, ha már mástól megjelent eredményekre nem volt hajlandó hivatkozni, saját kutatása alatt felmerült érvekkel és bizonyitékokkal támogassa.
Az Ekel-nemzetségről állitja, hogy a Koppán-nemzetséggel azonos.
Dr. WERTNER MÓR.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages