HERALDIKAI NYOMOK AZ ILIASBAN.
97HERALDIKAI NYOMOK AZ ILIASBAN.
A heraldika ős idejéből fogok bemutatni vázlatos képet. Vázlatosat, mert olyan távolban a nyomok megkevesednek, a források el-elfogynak. A czimer meg-megjelenik az emberi művelődés ez őskorában, részint még igen fejletlenül, részint hasonlón a mai értelemben vett czimerhez. A kort, a melyről szólok, Homeros Iliasa adja meg, az emberi szellem e csodás ősemléke, mely nemcsak a költemények közt első, de megbecsülhetetlen és kimerithetetlen forrása a történelemnek, irodalomtörténetnek, archćologiának s még mindig tud olyan mezőt mutatni a kutatónak, a melyet még nem jártak be. Ezen gazdag kincsesházból szedtem ki az ősczimer föltalálható emlékeit.
Bár a heraldika sajátosan a középkor tudománya, nyomai föltalálhatók az ó-korban is. Curtius rövid de klasszikus értekezése (UeberWappengebrauch und Wappenstil im griech. Alterthum. Abhandlungen der kön. Akademie der Wissenschaften zu Berlin. 1874.) vonta meg a görög heraldika alapvonalait és Bernd alapos terjedelmes könyvben (Das Wappenwesen der Griechen und Römer. Bonn. 1841.) foglalta össze mindazt, a mi ide tartozik. Jelen alkalommal még meszszebb megyünk vissza az eredethez, a történelem előtti korba, a Homeros hőskölteményeihez.
A czimerrel is úgy vagyunk, mint a legtöbb dologgal, sokkal messzebb találhatjuk az eredetét, mint gondolnánk. Mikor az emberi nem elkezd nemzetbe tömörülni, hadat vezetni, az egyén kiválik, érvényesül s nagy tetteket visz végbe. Az emberi kevélység természetes következménye, hogy kiválóságának mindenkép, külső jelben is kifejezést óhajt adni. Nem más a czimer sem, mint a külső megkülönböztetés egyik jele. Jelvényévé lesz úgy a törzsnek, a nemzetnek, mint az egyéneknek. Ezt a jelvényt s emelik zászlónak hadaik élén, e jelvényeket rakják fegyvereikre, hogy messze ellássék s töltse el övéik szivét büszke örömmel, elleneiket sápasztó félelemmel.
Később a középkorban mind nagyobb szerep fut a czimernek. Nem az illető kiváló férfi önkényesen fölvett jelvénye többé, hanem fontos, jogi érvénynyel biró megkülönböztetés. Pecsétes levél ad jogot a viselésére; többé nem az egyéné csupán, hanem a családé: fiu viseli apja után s ugyanigy hagyja fiára. A czimer most már a nemességet jelenti, a megkülönböztetett, kiváltságos faját a nemzetnek. A mig a modern kor ledönti a korlátokat s lesz a czimer egyre jobban csak emlék.
A régi heraldikusok a maguk tudákos tudatlanságában is emlegették a czimerek régi voltát. Ferante Meria (Nobiliario. Cap. 27.) szerint a czimer olyan régi, mint a világ. Már Szent Mihálynak és angyalainak is van czimerük: vörös kereszt fehér mezőben, Ádám czimere az élet fája a kigyóval, mig a Megváltóé arany kehely vérvörös mezőben. Ezek s más hasonlók ma már csak mosolyra inditnak, noha majdnem ilyen messze keressük a czimerek első nyomait, valamivel más alapon.
Bernd kissé messze megy. Ő a kezdetleges czimer megnyilatkozásának vesz minden jelvényt, a mit úgy az ó-kori, mint a vad népeknél lehet találni. Igy a vadak tetovirozását, a germánok szarvait, a régi hősök kaczagányait. Pedig a vadak azért festik be testüket rikitó szinekre, a 98régiek azért emeltek fejükre bivalyszarvakat, ördögi álarczokat, hogy iszonyúbbak legyenek s azzal is rémitsék elleneiket, mig az állatbőrök nem egyebek, mint a ruházat kiegészitő részei.
Ám másfelül mégis ilyenül vehetjük némi részben a tetovirozást és a test befestését is. A tetovirozást viselik állandóan s a király, az uralkodó másképen vagdalja be magát, mint a többi. Az állatképek minden vad népnél előfordulnak, ezek a kezdetleges művészet legelső tárgyai. Harczban a vad ember másképen festi be magát, mint békében. A libyai aethiopok harczban magukat félig fehérre, félig vörösre festették.*
Herodotos VII. 69.
A történelem első népei, a Kelet népei már többé-kevésbbé használnak czimereket. Izrael tizenkét nemzetségének czimere, a mit a középkori heraldikai könyvek mind közölnek, ugyan a Szent Mihály és a Sátán czimereihez utasithatók, de a Szentirás emliti a törzsek jelvényeit, a miket zászlóul vittek a pusztában.* Az egyiptomi emlékek számtalan megkülönböztető jelvényét festik a pharaónak, a papoknak, a vezéreknek, a népeknek. Isten tudja, a chinai sárkány milyen régi lehet.
Mózes IV.
A történelem örök folytonosságánál fogva természetes, hogy a keleti népektől tömérdeket vettek át a görögök. Az első benyomások innen valók, átszürve az ő lelkükön. A mi keleten bizarr, óriás, szertelen, pompás és ragyogó, azt a görög megkisebbitve, kicsinositva, emberibben adta vissza.* Derült, enyhe kék egük nem ismerte az ottani állat- és növényvilág csudáit. Igy történt ez a jelvényekkel, a czimerformák legelső jelenségeivel is. Érdekes e finom szálakat fölfedezni, melyek elszakadoznak már a messzeség birodalmában.
Curtius, i. m.
Röviden ki kell fejtenem, mennyiben tekintem és tekinthetem Homerost történelmi kútforrásnak. Mellőzöm az eposok keletkezéséről szóló meddő vitákat. Trója létezése rég ismert dolog, de a mi valóság lehet a trójai háboruban, az belekeveredett a mesékbe és a költészetbe. Ez bizonyos. De eltekintve mindettől, az is bizonyos, hogy az a korbeli naiv költő a maga teljes közvetlenségével festette meg a kornak a képét. A művelődéstörténeti kép való és igaz, ha a költészet arany fényében mutatkozik is.
Sokan lenézőleg nyilatkoznak a heraldikáról, mint amolyan melléktudományról. De hiszen tömérdek tudomány csak mellékes része a nagy tudománynak, a művelődéstörténetnek. Ám a művelődéstörténet érdekes fejezete a heraldika, a legkülönböztető jelvények története. Érdekes, hogyan fejlődik a jelvény középkori czimerré. Mindent történelmi felfogással kell néznünk s mivel a középkornak fontos volt a czimertan, fontosságát nem lehet tagadni. Külön részt alkot az oklevéltanban a czimeres levél, külön művészete keletkezik, külön szabályai. Mint ilyent, kell beleállitani az emberi művelődés történetébe s vizsgálni különböző fejezeteit. És ilyen szempontból akarok irni belé egy uj fejezetet.
***
A görög czimer első megjelenése a Homeros Iliasában történik. Ha ez első megjelenéstől kezdve végigtekintünk az egész történetén, nagyon kevés fejlődést találunk.
A czimer először mint a harczos, a vitéz megkülönböztető jelvénye jelenik meg. Az első dolog, a mi a barbár embert kitünteti, a vitézség. Ott lépnek föl először a czimerek, a hol a középkori lovag-élet valamelyes – bármilyen kezdetleges – képére akadunk. Az Iliasban föltárul a görög lovagi élet. A későbbi hadviselésben sokkal kevésbbé, mint itt. És ez természetes is. A lovas népeknél sokkal nagyobb szerepet játszik az egyéni bátorság, mint ott, hol gyalog harczolnak. A görögök harczoltak vizen és szárazon, szárazföldi hadaik zömét a gyalogság alkotta, a lovasság mellékes volt. A hopliták lándzsái, később a thebai és makedon módra szervezett phalanxok döntik el a csatát. A lándzsaerdő harczol és nem az egyes paripás vitézek. Még az Iliasban másként van a dolog. Nem lovon nyargalnak ugyan, de a kocsiharcz a fő. Nagy tömegek nem szerepelnek. Hogy a lovas népeknél mennyire kifejlődik a lovagi élet, a czimerhordás, elég a perzsákra gondolnunk. A kora középkorban a nélkül, hogy a nyugat hatásának tulaidonithatnánk valamit, nálunk teljesen szabályozott lovagi élet van, a hol minden 98kiváló hősnek megvan a saját czimere. Csak lapozzunk egy kissé Firdúziban.
Ez az oka, hogy a görög czimer fejlődést nem mutat. Később ugyan föllépnek a városok czimerei, jelvényei, a miket pénzekre, pecsétekre vernek, továbbá sok kisebb megkülönböztetés, jelvény, mi egy más, mi a művelődéssel szükségszerüleg együtt jár. De az egyes hősök czimerei nem szerepelnek, egy történetiró sem emliti a hadvezérek czimereit. Csak az irodalomban (a hol mythologiai tárgyakat dolgoznak föl az irók) fejlődik tovább a heraldika p. o. az Aischylos «Hét vezérében», a hol harsány hangon nevezi meg a herold (szándékosan forditom itt annak az αγγελος-t) a fölvonuló hősök messzire villogó czimerképeit.
Az rég ismert dolog, hogy a czimernek a legfeltünőbb helyen kell lennie. Ez pedig a pajzs; a többi fegyveren jóval kevesebbszer szerepel a czimer. Előfordul a mellvérten s a sisakon, mint a hol ismét meszsze ellátszik. Lássuk elsőben is rövid képét az Ilias fegyvereinek.
Positiv adatunk alig van rá valami. Az ásatások e korbeli eredményei alig nyujtanak némi eredményt. Magából a költeményből kell fölfedezni a fegyverek formáit. Nem terjeszkedem ki a legujabban megjelent két fontos munka: a, Reichel* s a Robert* eredményei közti eltérésekre. Tömérdek szorgalommal s ugyanannyi aprólékossággal védik a maguk igazát. Nem tartozik a tárgyhoz, nekünk csak nagyjából van szükségünk az eredményeikre.
Wolfgang Reichel: Homerische Waffen (Wien, 1901.)
Carl Robert: Studien zur Ilias (Berlin, 1901.)
A pajzsnak (ασπις, σακος) különböző formája használatos. Leggyakoribb jelzői: αμϕιβροτη, μεγα τε στιβαρον (embervédő, nagy és hatalmas) bizonyossá teszik, hogy nagynak kellett lennie. A vitézek egészen elbujnak mögéje. Hogy szögletes-e vagy kerekded, arról sok szó esett. Valószinü, hogy úgy a szögletes mykenaei, mint a kerek argosi pajzsot használták, hiszen Trója alatt összekeveredik mindenféle nép s fegyverzetük sem egyforma. Állandóan előforduló jelző az ομϕαλοεσσα (köldökös). A középen való púpot jelenti ez. Gyakori a kisebb, kerek tárcsa is παντος ειση (egészen kerek). Kisebbnek kellett lennie, másképen nem lehetett volna vele harczolni. Anyaga különböző, rendesen kicserzett állatbőr, érczlemezzel boritva egyszer vagy többszörösen. De az érczlemez el is maradhat róla, viszont előfordul a tiszta érczpajzs vagy az aranynyal bevont vagy egészen arany, de mivel az ilyen csak isteni fegyver, föltehető, hogy nem is volt a valóságban.
Az egyes törzsek különböző fegyvereire itt nem vetek ügyet. Nagyjában egyforma harczi készségekkel élnek, a trójaiak csak úgy, mint a görögök. Itt-ott föl van emlitve, hogy ez s emez értékes fegyverdarab hová való készitmény és hogy az s amaz nép hijjával van a fegyverzet némely nemének, de ez végre is nem ide tartozik.
A pajzson kivül a sisak és a vért hordozza még a czimert. A középkorban a sisaknak fontos heraldikai szerep jut, de az ó-korban még kevés. Homerosnál éppen alig valami. Több fajtáját ismeri: jórészt sima, hatalmas ingó taréjjal, mely lószőr-bokrétával ékes; a sisak maga elfedi az egész fejet s részben az arczot is. De előfordul a taréjtalan suta* sisak is. Anyaga ércz vagy bőr. A mi megkülönböztető jel itt-ott előfordul: a hatalmasabb taraj, a biboros bokréta, az aranyozott lószőr, az mind olyan csekélység és esetleges, hogy tullőnénk a czélon, ha czimertani szempontból foglalkoznánk vele.
A szó a Baksay Sándoré. Jobb hijjában használom.
A vért még inkább jön tekintetbe. A test főrészét fedezi s alkalmas az ékitésre s nevesebb hősöknél diszitett is, czimerforma ábrákkal. Anyagja szintén ércz és bőr, ékitését különböző fémek képezik. Előfordul két helyen a lenpánczél is.
A többi fegyvert már nem vonhatjuk be vizsgálódásunk körébe, sem a sodronyból készült kötőt, sem az övet, sem a támadó, vágó és szúró fegyvereket. Az öv ugyan előfordul biborosnak is, aranyosnak is, a kardhüvely csillagokkal van kirakva, egyéb holmik is ékesitették, de ezeknek igazán semmi köze a czimerhez épen úgy, mint a Nestor galambokkal ékes ivópoharának (XIV. é.) Bernd* ilyesmikre is kiterjeszti figyelmét, de helyesebb a kört szükebbre vonni.
I. m.
A czimer görög neve σημα. Tulajdonképeni 100jelentésében: jel, jelvény. Homerosnál csakis ezen értelemben fordul elő, jelentvén égi jelet, titkos irásjelet és emlékjelet egyaránt.
A homerosi czimernek jogi jellege nincs. Önkényesen veszi föl, a ki akarja és olyant, a milyent akar. Sokszor nem is az illető hős. Agamemnon ajándékba kapta sárkányokkal czifrázott vértjét. A Sarpedon vértjét a kovács veri ki aranyos szögekkel. Igy kapják a megkülönböztető jelet.
A nagy hősök mindegyikének megvannak a saját fegyverei, hogy úgy mondjam: saját szinei. Mindenki ismeri. Achilles azt mondja:
Nem látják sisakom tündöklő taréját.
XVI. 70.
Vagy mikor Patroklos elkéri Achilles fegyvereit, nagy a rémület az ellenség soraiban, a mint messziről meglátják:
Meglátva a trosok Menoitios fiát
Társival közelgni csillogó pánczélban
Társival közelgni csillogó pánczélban
– azt gondolták, hogy gyorslábú Peleion
Letett a haragról s ujra, mint barát jön.
Letett a haragról s ujra, mint barát jön.
XVI. 278–282.
Messzire kiismerszik az Aias pajzsa:
Telamoni Aias dúl-fúl, jól ismérem
Nagy torony pajzsáról.
Nagy torony pajzsáról.
XI. 526–527.
A trójai király két sarjú fiának is az a veszte, hogy Agamemnon fölismeri rajtuk a királyi pánczélt. Le is teriti őket és
Ékes fegyverzetük' nagy-hamar szedé le,
Rájuk ismert.
Rájuk ismert.
XI. 110–111.
Érdekes, hogy mennyi apró rokonvonást fedezhetni föl távoli korok közt. Utalok az Ilias két helyére. Az egyikben Hektor rivall a lovaira:
Nosza nyargaljatok, hahogy letéphessük
Nestor pajzsát, melynek eget ver a hire,
Egy izig aranyból, fogója is arany,
Aztán lófékező Diomedes vértjét
Tépjük válláról le, mit Hephaistos szerzett.
Nestor pajzsát, melynek eget ver a hire,
Egy izig aranyból, fogója is arany,
Aztán lófékező Diomedes vértjét
Tépjük válláról le, mit Hephaistos szerzett.
VII. 191–195.
A másikban a thrák király fegyvereit rabolják el, a mikről igy emlékeznek:
Csudamódon sajog szinarany fegyvere,
Óriási; nem is halandóra illő,
Hanem méltó volna örök istenekhez.
Óriási; nem is halandóra illő,
Hanem méltó volna örök istenekhez.
XI 439–441.
Ugyanezen mozzanatok élednek föl a középkor hős mondáiban is. Elhiresednek a leventék fegyverei, a mikért törik magukat ellenséges vitézek. Mint a hires Mambrin sisakjáért. A ki ilyen hőst ejt el, elszedi a fegyvereit s hordja a magáé helyett. Ez lesz a czimere. Igy kevélykedik Hektor is az Achilles fegyvereiben, a mit Patroklos testéről szedett le.
Ez a harczias módja a czimerszerzésnek. Nézzük a békés utját. Merő próbálkozás ezekből törvényformákat állapitani meg, de érdekes, mert bennük rejlik csirája a későbbi korok intézményeinek. Kétféle a mód itt is, akár a középkorban: az öröklés és az adományozás.
Az első a legtermészetesebb. A mikor a hős öreg lesz, fiára hagyja pajzsát, pánczélját, fegyvereit. Az Iliasban a leghiresebbek a Peleus fegyverei, a mik Achillesre maradnak: hatalmas sisak, pajzs, csillagokkal kirakott mellvért és lándzsa, a mit senki sem tud megforgatni, csak ők. Zeus isten pajzsa az aigis, a mi többször le van irva: czifra, százbojtos csudatevő jószág. Az a főistené, de odadja gyermekeinek is, legtöbbször Athenének, néha Apollonnak is.
Az adomány különböző. Néha a fejedelem a magáéból fegyverzi föl alattvalóját, mint Idomeneus Merionest vagy Lykurgos Ereuthaliont. Máshelyt a görög vendégbarátság szép emléke. Igy kapja Agamemnon Kynerestől a vértjét, Phyleus Euphetestől. Legjellemzőbb, mikor a harcz hevében Diomedes és Glaukos összecsapván, rájönnek, hogy nagyapáik vendégbaráti viszonyban voltak egymással. A két ellenség megcseréli fegyverét:
Cseréljünk fegyvert, hogy azok is meglássák,
Ősi barátságunk' büszkén emlegetjük!
Ősi barátságunk' büszkén emlegetjük!
VI. 230–231.
Versenydijj is lehet valamely fegyver. Achilles, mikor versenyjátékot tart, a megölt ellenség fegyvereit tüzi ki dijjnak. Minden egyes darabnál megemliti, hogy melyik kié volt. Ismerős, hires darabok.
A középkori lovagok királyoktól, császároktól kapnak czimert. A költemény hősei kevélyebbek lehetnek: istenektől is kapnak fegyvereket. Peleus nászajándékba kapja fegyverzetét, Lykaonnak Apollon adja az ijjat, Diomedesnek Hephaistos a pánczélt. Ugyancsak Diomedest Athene ékesiti föl:
101Sisakja és pajzsa körül tüzet gyújta.
V. 4.
De legnagyobb tisztesség az epos hősét, Achillest éri, a kinek Hephaistos ver fegyverzetet. Hosszasan le van irva a pajzs, különös gonddal az ábrákra.
Előfordul végre az is, hogy kölcsönzött fegyverrel harczolnak. Igy hordja Thrasymedes az apja pajzsát, Paris a bátyjáét, Odysseus a Meriones suta sisakját.
Ha végigfutunk az összes czimerábrázolásokon, azt az érdekes dolgot veszszük észre, hogy a legegyszerübb ábrázolástól a legösszetettebbig mindegyikre van egy-két példa. A legegyszerübb, mikor még semmiféle kép nem fordul elő, csak a forma, nagyság, szin különböztet. Ilyen az Aias pajzsa. Rengeteg, irdatlan jószág, hét bikabőr van ráfeszitve, nyolczadiknak ércz lemez. Hasonlóképen jellemzi Menestheust és Antiphost feltünően csillogó, fényes vértje (αιολοϑωρηζ), a lokrisi Aiast a lenpánczélja, Deiphobost a fehér pajzsa. Némely helyen nincs is megmondva az ismertető jel, csak annyi, hogy ismerős a fegyver. Igy mondja Lyhaon Aineiasnak:
Tydeidest látom én mindenkép' e hősben,
Sisakja szemét és paizsát ha nézem.
Sisakja szemét és paizsát ha nézem.
V. 181–182.
Másodsorban föllépnek a legegyszerübb ábrák: a kör, a csik, a háromszög, négyszög. Ilyenekre is akadnak példák. A Sarpedon pajzsára körben aranyszögeket vernek. Az Asteropaiosén ón csik fut végig. A legközönségesebb diszités a púp, lehet csak egy a pajzs közepén, de lehet akárhány. Az Agamemnon pajzsa egyesiti mindez egyszerü ábrákat: van azon kör, csik és púp.
Az alakok közt először föllépnek az égi testek: nap, hold, csillagok. A csillag a Homeros költeményeiben a legkedveltebb czimerkép. Akárhány mellvért csillagokkal van diszitve, csillagos a hősök kardhüvelye, csillagos nem egynek a pajzsa. A nap és hold együtt a csillagokkal előfordul az Achilles pajzsán, különösképen nem a szokásos félhold, hanem a tele hold.
Legvégül jönnek a különböző alakok. Itt már nagyon kevés az adat. Az Agamemnon fegyverzete igen érdekes;
Tíz csik tarkállott rajt' fekete aczélból,
Tizenkettő arany, húsz meg szürke ólom;
Éjszinü sárkányok nyujtózkodtak rajta,
Hatan a nyak táján, mint annyi szivárvány,
Mit Zeus ragyogtat ember csudájára.
Tizenkettő arany, húsz meg szürke ólom;
Éjszinü sárkányok nyujtózkodtak rajta,
Hatan a nyak táján, mint annyi szivárvány,
Mit Zeus ragyogtat ember csudájára.
Embervédő fényes pajzsát emelé,
Remek volt, tiz ércz kör futott rajta végig,
Húsz fehér ón köldök duzzasztá rajt' púpját,
Középütt csak egy volt fekete aczélból.
Gyilkosszemű Gorgo meredett le róla
Iszonyún, mellette Félelem, Rettegés.
Pajzsszíjja ezüstből, éjfekete sárkány
Tekergődzött rája, körülforgolódván
Három feje szisszent, noha nyaka egy volt.
Remek volt, tiz ércz kör futott rajta végig,
Húsz fehér ón köldök duzzasztá rajt' púpját,
Középütt csak egy volt fekete aczélból.
Gyilkosszemű Gorgo meredett le róla
Iszonyún, mellette Félelem, Rettegés.
Pajzsszíjja ezüstből, éjfekete sárkány
Tekergődzött rája, körülforgolódván
Három feje szisszent, noha nyaka egy volt.
XI. 24–40.
Itt a sárkány fordul elő: a vérten hatszor, a pajzsszijjon három fejjel. Ez a szörnyeteg a leggyakoribb czimerképek közé tartozik. Ezt festik az első normann hóditók pajzsára is. A heraldika általában kedveli a csudálatos lényeket. A többi is félig isten, félig csudaszörny: a Gorgó-fő kigyós hajfonataival s a személyesitett félelem és rettegés, a mikről nem tudjuk, hogy milyen alakban képzelték őket. Valószinű, hogy emberforma alakban.
A Zeus aigisa képei hasonlók az Agamemnon fegyverein találhatókhoz:
Bojtos-rojtos pajzsát vállára emelte,
Borzasztó volt, teli mindennemü rémmel,
Rajt' a Viszály, Erő, rajt' a bősz Rivalgás,
Rajta a Gorgo-fő rémletes csudája.
Borzasztó volt, teli mindennemü rémmel,
Rajt' a Viszály, Erő, rajt' a bősz Rivalgás,
Rajta a Gorgo-fő rémletes csudája.
V. 738–741.
A Gorgó-fő itt is szerepel, az istenségek helyett más istenségek vannak itt, azonkivül jellemzik a pajzsot a libegő arany bojtok, mint egy másik helyből (II. 448.) megtudjuk, éppen százan.
Látnivaló, hogy a heraldika szokásos alakjai közül csak a sárkány szerepel itt. Az állatképek nem jönnek elő, még az oroszlán, a legkedveltebb sem.
Mindezek közt azonban legfontosabb az Achilles pajzsa. Ez már teljes művészettel van megalkotva. Hephaistos isten késziti:
Készite először órjás nehéz pajzsot
Mesteri ábrákkal, körül nagy párkánynyal,
Hármassal, fényessel s rá ezüst pajzsszijjat.
Ötmezőjü pajzs volt; mindegyik mezőben
Csodaszép képeket vert ki bölcs eszével.
Mesteri ábrákkal, körül nagy párkánynyal,
Hármassal, fényessel s rá ezüst pajzsszijjat.
Ötmezőjü pajzs volt; mindegyik mezőben
Csodaszép képeket vert ki bölcs eszével.
XVIII. 478–482.
őA tudósok megpróbálták mindenféle alakban visszaadni ezt a pajzsot. A mezőket kör alakban képzeljük egymás körül. A középkorban teljesen ismeretlen forma, tehát sajátosan görög.
A
z első mezőben az égi jelek ábrázolvák: nap, hold, csillagok. A második két várost mutat: egyikben a békés élet (lakodalom, biráskodás), a másikban a csata képeivel. A harmadik a legtágasabb: van benne szántás, aratás, szüret, pásztorélet. A negyedik tánczkart ábrázol. Legkeskenyebb az ötödik mező, itt az Oczeán vizét verte ki a mester. (A mezők beosztásában nem minden magyarázó egyezik meg. Én Ameist* követem. Legvilágosabban ő érvel, mert arra hivatkozik, hogy a költő mindig fölváltja a készités szavát, valahányszor uj mező keletkezik.) Itt aztán valósággal az összes alakok előfordulnak: égi jelek, állatok: oroszlán, ló, bika, bárány, mindenféle emberek, istenek, házak, mezők, kertek egész tájképek, egész csoportok: a kerek ég, a kerek föld, az egész mindenség.
Homer, Ilias. Für den Schulgebrauch erklärt von K. F. Ameis. Bearbeitet von Prof. Dr. Hentze (Leipzig).
Ki tudna arra választ adni, milyenek lehettek ezek az alakok? Az Achilles pajzsának aligha volt mintája. Ha csak azok után az alakok után nem indulunk, a melyek a legrégebbi korokból kerültek elő, mint p. o. a mykenaei oroszlánkapu durva, nehézkes, erősen stilizált állatai. A költő maga is jelzi a stilizálást az Agamemnon sárkányainál, mikor a szivárványhoz hasonlitja őket, mig az Achilles pajzsánál határozottan természetes ábrázolást képzel, emlitvén, hogy aranyból van ugyan a föld, de úgy feketéllik, mintha föl volna szántva s minden mozog és cselekszik, akárcsak az eleven. Ám további következtetéseknél elvesztenénk lábunk alól a talajt.
A heraldika szempontjából véve a dolgot, ez a remek darab korcsalkotás volna, olyanféle czimer, mint a milyenek az újkorban lépnek föl. Nálunk Magyarországon kivált az erdélyi fejedelmek adta czimereknél, a hol egész jelenetek: csataképek, vadászat, mi egymás ábrázolvák. A heraldika virágkorában lehetetlen czimerek ezek.
A középkori czimerekben gyakorta van valami symbolikus. A görögökéiben ez a symbolismus nem nyert tért, bár egyik-másik czimerbe lehet valami ilyesformát belemagyarázni.*
Bernd, i. m.
A mi a czimerszineket illeti, azok igen kezdetleges fejlődési fokon vannak. A fegyvereket főleg a különböző érczek szinezik: az arany, az ezüst, a vörös bronz, a sárga réz, a szürke vas, a kékesfekete aczél; mindezekhez hozzájárul a bőrök sötétebb vagy világosabb szine. És itt-ott az elefántcsont. A fegyverzetnek egyik állandó jelzője a ποικιλος (tarka), a mi magától értetődő, ha elképzeljük e sok fém szinének egybekeveredését. A különböző fémszinek több helyen előfordulnak, igy az arany számtalanszor, az ezüst is gyakorta, kivált a szegeknél és csillagoknál. Az Agamemnon pálczélja csakúgy tarkállik: az aczél feketés fénye az ólom szürkesége, az ón fehérsége keveredvén az ércz, az arany s az ezüst csillámlásával. Nemkülönben az Achilles pajzsa, a hol ugyan tulnyomó az arany, de jut rész a többi felsorolt fémeknek is.
A mi most már a nem fém szineket illeti, nagyon kevés az adat. Jellemző és érdekes, hogy Homerosnak milyen kevés szava van a szinekre. Pompás, ragyogó nyelvében még a szivárvány hét szinének sem jut külön, határozott jelentésü szó, nemhogy az árnyalatoknak, melyekre a mai nyelvek is fölmondják a szolgálatot. Ott vannak azok a határozatlan szavak κυανεος, ez feketét és kéket jelent egyszerre, nemkülönben igy nevezi a költő a messzi távol kékbe és szürkébe vesző alakjait. A πορϕυρεος voltaképen a biborszint tenné, de jelent egyszerüen sötétet is; az αιϑων vörös, rőt, beleértve a szin barnás és sárgás változatait, az οινοφ voltaképen biborszinű, tehát érthetjük alatta a sárga, vörös és zöld szinek változatait egész a feketéig. Végül mindhárom szin jelent egyaránt csillogót, tündöklőt, fényeset. Látnivaló, hogy ezen jelzőkből csak körülbelül lehet meghatározni a fegyverek szinét.
Három szin fordul elő határozottan a fémszinek mellett: a fehér, a vörös és a bibor. Ezek a legelső szinek: a fehér és a vörös. Ezeket használják a vad népek is, ezek a legmeszszebbre látszó szinek.
Deiphobos pajzsa fehér. Az a vélemény róla, hogy nem fehérre festett pajzsról van itt szó, 102hanem világosszinü bőrrel volt bevonva.* Ez valószinünek is látszik, bár a festés sincs kizárva. Végre is az Iliasból egész határozottan megállapitható, hogy két festéket használtak: a bibort és a miniumot. A bibor a keletről jött használatba. A legszebb szin s ősidőktől fogva királyok, fejedelmek szine. Homeros egy hasonlatban elmondja, hogy festi a phoeniciai nő az elefántcsontot biborra, hogy a király lova szerszámát ékesitse. Mint ilyen királyi megkülönböztető szin jelenik meg tehát Homerosnál is: királyok palástja bibor meg a legdrágább szőnyegek és takarók, miket isteneknek ajánlanak föl áldozatul. Egy helyen viseli egyszerü dalia is: Dolops, a ki sisaktaraját ékesiti vele. A minium az Odysseus szine, de nem fegyverein hordja, hanem összes gályáit festeti vérvörösre (μιλτοπαρηος). Minden más hajó a fa természetes sötét szinét viseli, csak az övéi vöröslenek nagymesszire.
Robert, i. m.
Más megkülönböztető jelvények is vannak a fegyvereken kivül, bár csekély számmal. Nem akarok itt kiterjeszkedni a legapróbb részletekre, hiszen a Nestor galambokkal diszitett kelyhét épen úgy nem lehet czimerszámba venni, mint a Hektor aranykarikás lándzsáját. De ide számithatjuk az imént emlitett vörös hajókat. A hajók orra ugyan ki van faragva, de még látható nyoma nincs a később használatba jött különböző czimbálványoknak.* Az előkelők szekereiket is ékesitik aranynyal, ezüsttel, érczczel. Van rá példa, hogy a lószerszámot is. Fontos jelvény a pálcza, a bot, az ember legelső háziszere, mint fegyver és mint támaszték.* Viselik a királyok, a birák s a követek, tehát fontos és méltóságos jelvény.
Vergilius: Aeneis V.
Bernd, i. m.
Még egy adat van, a miben rejlik némi nyoma a czimernek, bár világos, hogy a mai értelemben vett czimerről itt legalább nem lehet szó. A sorshuzást értem, mikor a sisakba mindenki beledob egy cserepet, melyre saját jegyét vési (σημαινειν). A kié aztán először kiugrik, az viszi végbe a kijelölt dolgot. Mi lehetett most már ezen jel? Irásjel semmi esetre sem. Azonban fegyverzetük jellemző ábráit sem irhatták rá, mert mikor az Aiasé röpül ki a sisakból:
Sorra megszemlélték, nem ismerte senki;
Ámde mikor végig járt az egész soron,
Jó Aias, a ki a sisakba vetette,
Kinyujtotta kezét, a jelt bele dobták,
Fölismerte tüstént rovását.
Ámde mikor végig járt az egész soron,
Jó Aias, a ki a sisakba vetette,
Kinyujtotta kezét, a jelt bele dobták,
Fölismerte tüstént rovását.
VII. 185–189.
Még annyit se mernénk állitani, hogy egy másik sorsvetésnél ujra ugyanazt a jelet karczolta volna föl.
Ezen kevés szálból kell összefüznünk a czimerek és jelvények használatát, Hogy voltak, az kétségtelen, nemkülönben az is, hogy több esetben valóságos czimerekről van szó. Még egy futó pillantást vetünk az egész Iliasbeli lovagi életre, hogy azt is lássuk, mikor és mennyiben szerepelnek ezek a czimerformák.
Egyaránt érvényesül a barbár ember kevélysége az ő holmija értékes, fényes voltára s a lovag büszkesége diadalmas fegyvereire. Bárhol jelennek meg, a külsőségek leirása fontos, minden részlet egyaránt: fegyverzet, köntös, szekér, paripa. Kiismerszik minden egyes darab, a minek hire van.
Harczban az ellenfél fegyverzete fő hadi zsámány. Ősrégi vonás. De mig a teljesen barbár ember ezt puszta kapzsiságból teszi, itt már némi lovagi motivumul járul hozzá a hires fegyver iránti szeretet. A selejtesebbjét a hős sátrába hordatja és csakis szükségből nyul hozzá, ha a sajátjában kár esett; de a jelesebb fegyverrel kicseréli a magáét, mint föntebb emlitettük.
Érdekes fejezete a lovagi életnek a torna. A középkorban a vitézek rendszerint saját szineikkel szerepelnek, de néha jel nélkül is, zárt sisakban. Homerosnál ez utóbbi nem fordul elő. Különben érdekes, hogy a czimereknek éppen ez alkalommal nem jut semmi szerep.
Még egy emlitésre érdemes körülmény ötlik szemünkbe. Mikor a hősök meghalnak, fegyverzetük egy részét is elégetik velük. Ez még teljesen a barbár ember gondolkozása, a ki úgy vélekedik, hogy a halottnak szüksége lesz az életben birtokolt jószágaira. De a hiresebb fegyverdarabok nem jutnak erre a sorsra. Azok maradnak a fiára vagy más kedves emberre.
Feltünik már a középkori lovagélet egyik fontos személye is: a herold. A Homeros hirnökeinek nagyon tág a szerepe, akárcsak a középkorban Nemcsak hirmondók, hanem követek, 104személyük szent és sérthetetlen, a mellett segédkeznek minden dologban: áldozásnál, bajvivásnál, tanácskozásnál. Akár mint a középkor hübérurainak, a Homeros királyainak szinte meg van a maguk hirnöke. Jelvényük a királyi pálcza. És a mint a középkor heroldjai tarka-barka köntöseiken uruk czimerét viselik, Homeros fejedelmei is saját pálczájukat nyujtják át hirnökeiknek. Egész testület ez, fejük is van, akár mint a római fecialisoknak a pater patratus vagy mint a heroldoknak a czimerkirály (Wappenkönig): a görög táborban Talthybios, a trójaiban Idaios.
Ezekben meghuztuk körülbelül alapvonásait a tervbe vett képnek. Sok olyan része van, a mi nem fejlődött később, hanem elveszett, mihelyt a körülmények megváltoztak s sok körülmény más irányba terelte ezt a naiv, fejlődő lovag-világot. Azért ha kutató szemmel nézzük az eseményeket, csodálva látjuk évszázadok multával ugyanazon dolgokat kifejlődni, a mik évszázadokkal ezelőtt csirájukban elvesztek.
***
Záradékul közlöm a czimeres hősök fegyverzeteit összeállitva.
Görög részről:
Agamemnon: Kerek pajzs, Gorgó-fővel s a Félelem és Rettegés isteneinek képével, tiz érczkörrel, husz ón- s egy aczél köldökkel; ezüst pajzsszij; háromfejü tekergődző sárkánynyal; mellvértjén hat fekete sárkány, tiz aczél-, tizenkét arany- s husz ólom csik; oroszlán kaczagány.
Achilles: Kerek arany pajzs, öt körre felosztva, középső mezőjében az égi testekkel, legszélsőben a tengerrel, a többiben különböző jelenetekkel; ezüst pajzsszijj, arany bokrétás sisak; ezüst szegekkel kivert kard; csillagokkal meghintett vért; rengeteg dárda.
Aias: Hosszukás rengeteg pajzs, hét bőrrel, nyolczadikul ércz lemez; bibor öv.
Menelaos: Párducz kaczagány.
Diomedes: Isteni eredetü vért; messze kilátszó pajzs és sisak.
Nestor: Tiszta arany pajzs.
Odysseus: Csillagokkal meghintett pajzs; vérvörös hajók.
Lokrisi Aias: Lenpánczél.
Thrasymedes: Bőr suta sisak.
Meriones: Bőr sisak szijjakkal, kiálló vadkan fogakkal ékesitve.
Antiphos, Menestheus: Tündöklő vért.
Trójai részen:
Hektor: Köldökös pajzs, hosszan lógó karima prémmel; aranykarikás dárda.
Paris: Párducz kaczagány.
Deiphobos: Fehér pajzs.
Sarpedon: Érczlemezes bőr pajzs, körben arany szegekkel.
Glaukos: Arany pánczél.
Asteropaios: Ón csikkal ékesitett vért.
Dolon: Menyétbőr sisak; farkas kaczagány.
Dolops: Bibor sisak-bokréta.
Látnivaló, hogy a trójaiakat mostonábban ruházta föl a költő.
VÉRTESY JENŐ.
