MEGJEGYZÉSEK A «MAGYAR NEMZETSÉGEK A XIV. SZÁZAD KÖZEPÉIG» CZIMÜ MUNKÁRA.

Teljes szövegű keresés

MEGJEGYZÉSEK A «MAGYAR NEMZETSÉGEK A XIV. SZÁZAD KÖZEPÉIG» CZIMÜ MUNKÁRA.
(Harmadik közlemény.)
Igmánd. Bazil fia Gergely már 1232 előtt a fejérmegyei Balinka (Boyanca) nevü helységben kapott a királytól egynehány birtokrészt;* nevét még 1239-ben is emlitik.*
Wenzel, VI. k. 503. 1.
Fejér, IX/VII. k. 656. 1.
Oltus előfordul azon győr- és komárommegyei birtokosok sorában is, kik 1225 és 1244. között a pannonhalmi apátság és a templomosok közt fogott birákként müködnek.*
Wenzel, VII. k. 278. 1.
Azon állitás, hogy W. V. (nem. II.) 271 keltezetlen oklevelét csakis 1262-ben irhatták, mert Lőrincz csak ez évben országbiró és zalai főispán, az esztergomi prépost pedig Gergely, nem áll. Lőrincz 1263-ban is országbiró és Zalamegye főispánja,* Gergely pedig ugyanakkor esztergomi prépost.*
Soproni okmánytár, I. k. 26. 1.; Wenzel, VIII. k. 55. 1.
Knauz, I. k. 498. 1.
I. Lőrinczről azt mondja a szerző, hogy a «Csete» ragadványnevet viselte, erdélyi vajda 129volt, 1299-ben Zemplénmegyei gercselyi birtokát a Veszprémmegyei Horhi faluval felcserélte, 1304- és 1306-ban mint főur szerepel, 1308 előtt bizonyos Pucur nevü földjét egyik hű emberének adta, 1308-ban már halott, Lászlónak a királyfogó vajdának rokona, hihetőleg sógora volt, hogy egyik fiát, II. Lőrinczet, az atyjától való megkülönböztetés végett kortársai Lőkösnek hivták, hogy ez már 1299-ben Horhinak megszerzése alkalmával szerepel és 1308 előtt már meghalt.
Mi mindezeknek csak egy részt tartunk valódinak, mig a másik részről azt állitjuk, hogy az illető adatok nem Igmánd nb. Lörinczre, hanem egy más nemzetséghez tartozó Lörinczre vonatkoznak.
Igaz hogy Igmánd nb. Lőrincz 1299-ben czimzetes vajda, hogy 1309-ben előkelő főur, hogy 1306-ban a Bór nemzetség mellett tanuskodik és hogy két fiát ismerjük. Hogy azonban a «Csete» ragadvány név őt illetné, nincsen bizonyitva.
Két okmányt ismerek, melyben egy «Chete» Lőrincz szerepel. Az egyik a Hazai okmánytár VIII. 222–223 old. olvasható s abban Chete Lőrincz mester a király tárnokmestere, csak hogy ezen okmány hitelessége nagyon kétes. IV. László uralkodásának harmadik évében 1282-ben kelt; ez pedig ellenmondás; László 1282-ben már 10 év óta uralkodott, harmadik éve 1275-re esne. Tamás székesfejérvári prépost, ki mint alkanczellár ez okmányt kiállitja, e minőségben csak 1277 és 1278-ban ismeretes; Ladomér csak 1279 óta esztergami érsek; Csák nb. Péter 1282-ben nem nádor és Pok nb Miklós csak 1277-ben erdélyi vajda. Az okmány megbizhatatlansága azonban ki nem zárja, hogy 1277–1279 táján egy «Csete» Lőrincz lett volna kir. tárnokmester, mert Lőrincz nevü tárnokmester 1279 és 1284 között tényleg szerepel.
Másodszor találkozunk Chete Lőrinczczel és fiával Lőrinczczel, midőn 1300-ban Zemplénmegyében fekvő Kersen (szerző Gercselynek veszi) nevü ősi birtokát Terebesi Andornoknak Veszprémmegyében fekvő Horhi nevü birtokáért cserébe adja.* Hogy már most a tárnokmester a horhii földesurral azonos, elhihetjük, de hogy e Chete Lőrincz Igmánd nb. Lőrincz vajdával egy és ugyanazon személy legyen, ezt sehogy sem találjuk bebizonyitva; az 1300. évi okirat őt kétségkivül «Lőrincz vajdá»-nak nevezte volna. Hogy a vajda Veszprémmegyében volt birtokos és hogy a veszprémmegyei Horhi-nak megszerzése az azonosság mellett szólhatna, nincs kizárva, csakhogy azon birtokok között, melyeket a vajda fia Miklós 1300 után felsorol, Horhi-t nem találjuk. Az 1301. évi pecsét körirata pedig; «Laurencii vaivade filii comitis de Vigma». Ismételjük tehát, hogy Csete Lőrincznek Igmánd nb. Lőrincz vajdával való azonossága nincsen bizonyitva, a mivel azonban nem akarjuk apodictikus határozottsággal kimondani, hogy ez lehetetlen, a fődolog t. i. az, hogy Lőkös nem a vajda fia.
Hazai okmánytár, VI. k. 455. 1.
Igmánd nb. Lőrincz vajda fiaira vonatkozólag a következő biztos adatokat ismerjük: a) a vajda fia Miklós 1309-ben birtokait a Lőrente nembelieknek adja; b) 1340-ben a vajda fia Miklós «Pankotai» néven fordul elő s akkor «hűtlenségbe esett»-nek mondják; c) 1345-ben még él; d) 1327-ben a Lőrente fia Tamás mester kapja Eseg várt megőrzés végett rokonaitól, Vajda fiaitól Miklóstól és Lőrincztől, kik a király kegyét elvesztették.* Ez utóbbi okmány kétségtelenné teszi, hogy Fejér VIII/I. k, 364–367. old. olvasható oklevél, melyre a szerző is többször hivatkozik, helytelenül van keltezve. Ezen okmányban kijelenti t. i. Igmánd nb. Lőrincz vajdának fia Miklós mester, hogy édes fivérei és rokonai már mind meghaltak, úgy hogy ő most már családjának egyedüli tagja, minek következtében Esegvárt (=Szeg) és tartozékait Lőrente nb. Lőrente comesnek és fiainak Miklós, Tamás, János és Beke-nek átengedi. Miután azonban láttuk, hogy Miklós fivére Lőrincz még 1327-ben is élt, világos, hogy Fejér okmánya nem 1309-ből, hanem 1327 utáni időből való. – Miklósnak egy leánya is volt,* ki, hacsak minden jel nem csal, Lőrente nb. Tamáshoz ment férjhez; következtetjük ezt abból, hogy Miklós saját vallomása szerint birtokait azért adta Tamásnak és fivéreinek, mert azoknak negyedrésze amúgy is saját leányának jutna.
Csánki, III. k. 209. l., ki az erre vonatkozó eredeti okmányt a körmendi levéltárban Fam. Misc. N. 2. alatt találta.
Fejér, VIII/I. k. 366. l.
130Azon állitás, hogy az okmányainkban előforduló Lőrincz fia Lőkös a vajda fia Lőrinczczel azonos, el nem fogadható. Szerzőnek érvelése, hogy II. Lőrinczet, az atyjától való megkülönböztetés végett kortársai Lőkösnek hivták, oly tarthatatlan és egyáltalában be nem bizonyitott, hogy kár volna rá a szót vesztegetni; hisz azon esetek, melyekben atya és fiu egyidejüleg egy és ugyanazon nevet viseltek a nélkül, hogy a kortársak szükségesnek találták, megkülönböztetés végett a fiunak egész más nevet adni, legiószámba mennek. De van itt ennél hatalmasabb ellenbizonyiték: a) szerző szerint II. Lőrincz = Lőkös 1308 előtt halt meg; mi pedig fentebbi forrás utján úgy találjuk, hogy a vajda fia Lőrincz (tehát nem Lőkös) 1327-ben még él; b) szerző emliti, hogy Lőrincz vajda 1304-ben mint előkelő I. Károly-párti főur az osztrák herczegekkel kötött szövetség levelére ráfüggesztette pecsétjét, forrásul Fejér VIII. 1. 160 old. ismerjük. E forrásban szerző megtalálhatta volna, hogy ugyanazt a szerződést a magister Leukus filius magistri Laurentii is aláirta és pedig a mi a sorrendet illeti, Lőrincz vajda előtt. Ha ő a vajda fia, akkor minden valószinüség szerint a szerződést előbb az atya, és a fiu csak utána irta volna alá; fontosabb azonban azon körülmény, hogy Leukus atyja itt csak «magister» Laurentius, holott egy sorral később, Lőrincz vajda szerepel; ha Leukus a vajda fia, kétségtelen, hogy atyját itt is vajdának nevezték volna.
Hogy ki lett légyen Lőrincz fia Lőkös? ezt a következőkben akarjuk kideriteni.
Bizonyos Lőrincz 1236-tól 1238-ig Biharmegye főispánja; vajjon az 1239-ben szereplő Lőrincz szabolcsmegyei főispánnal azonos-e? nem tudjuk, de azonosnak tartjuk Lőrinc kir. főpohárnokmesterrel, kit 1240-ből ismerünk. Azonosnak vesszük továbbá azon Lőrincz vajdával, ki a tatárjárás után a vajdaságot kapta és mint vajda 1248-tól 1252-ig Valkómegye főispánja is volt. Hogy mily hivatalt viselt 1252-től 1262-ig? nem tudjuk, annyi bizonyos, hogy a IV. Béla és V. István közt kitört viszályok alkalmával már kezdettől fogva István pártján állott, kinek nagyjai között 1262-ben, mint Szörényi bánt találjuk. 1263-ban a szörényi bánság mellett még István udvarán a tárnokmesteri állást is elfoglalta, 1265-ben pedig István tárnokmestere. Miután 1266-ban már Monoszló nb. Egyed az ifjabb király tárnokmestere és Lőrinczről ez után már nincs szó, feltehetjük, hogy 1265 és 1266 között halt meg. Birtokviszonyaira nézve kiemelendő, hogy a bácsmegyei Futak táján a dunai vontató hajók ügyében e Lőrincznek a bácsmegyei Iregi-ekkel IV. Béla király előtt pöre volt, melyet halála után Lőrinc nevü fia folytatott és a melyet István ifjabb király 1270 kezdetén az Iregiek javára döntött el.* Az ifjabb Lőrincz 1272 november 26-tól 1274 január 12-ig kir. pohárnokmester, Keve- és Krassómegye főispánja; 1277-ben megkapja László királytól a krassómegyei Vaja és Kőrösszeg nevü birtokokat,* (az utóbbi Illadia mellett feküdt). 1279-ben szörényi bán, mely minőségben László királytól arra kap engedélyt, hogy a Dobokamegyében feküdt Kentelek nevü birtokot, melyet még atyja kapott IV. Bélától, Rodnai Hencz, budai várnagynak eladhassa.* 1279-től 1291-ig szörényi bánt nem ismerünk és ennek alapján feltételezhető, hogy ezen idő alatt a báni hivatalt félbeszakitás nélkül viselte. Bizonyos csak az, hogy e Lőrincz 1291 október 9-ikén Szörényi bán, Keve- és Krassómegye főispánja.* 1291 után elvész a nyoma. A legközelebbi ismert szörényi bán, Balog nb. Dénes csak a 14-ik század első harmadának kezdetén merül fel.
Wenzel VIII. k. 204. 1.
Hazai okmánytár, VIII. k. 189. 1.
Fejér V/II. k. 492., 54. 1.
Wenzel, XII. k. 510. 1.
Már fentebb elmondtuk, hogy az 1304. évi szövetségi szerződést bizonyos Lőrincz fia Lőkös is aláirta. E Lőkös mindeddig teljesen ismeretlen személy; annyi azonban bizonyos, hogy – miután az ország legelőkelőbb főurai társaságában fontos állami okiratot ir alá – igen előkelő családból származott és hogy, miután saját személyének érdemeit és jelentékenységét nem ismerjük, kiváló állását közvetlen ősei érdemeinek köszönhette. Ennek felderitésére szolgál már most a hirhedt «királyfogó» László erdélyi vajdának 1308 június 17-ikén kiállitott oklevele, mely a következőt tartalmazta: Bizonyos Szemlék mester már 1308 előtt valamely Pucur nevü birtok miatt Bálint fia János és Albert fia Péter ellen 131pörösködött. László vajdának elnöklete alatt tartott egyik megyei közgyülésen (1308-ban) bemutatta okmányait, melyekből kitünt, hogy a vajda rokona (proximus), néhai Lőrincz mester egyik itéletével Szemléknek a vitás birtokot odaitélte, hogy Pucur azelőtt királyi adományozás után e Lőrincz mesternek lett adományozva, hogy Lőrincz azt Szemléknek adta s hogy Lőrincz halála után ennek fia Lőkös ez adományozást megerősitette; Lőkös, kit a vajda fraterének nevez, 1308 június 17-ikén már nem él.*
Zichy okmánytár I. k. 118. 1.
Szemlék 1330-ban a «Szemléki» nevet használja és akkor a csanádmegyei, a Maros mentén lévő Szemlék helység birtokosa, mely az egresdi apátság tulajdonjogát képező Pobur helység közvetlen szomszédságában feküdt.* 1326-ban e Szemlék fiai Sorokszói Péter, Lökös, János és Mihály a Csanádmegyében fekvő Szemlékháza nevü örökölt birtokukat Bátmonostori Tőttösnek adják e1.* Lőrincz vajda 1248-ban Yliad-on tartózkodik,* a melyről másutt kimutattam, hogy a jelenleg Krassómegyében fekvő Illadia-nak felel meg, és miután fia Lőrincz 1277-ben az Illadia melletti Körösszeget kapja,* világos hogy Illadia a vajda birtoka volt.
Ugyanott 275., 361., 362–363., 365., 375 1.
Ugyanott II. k., 226. 1.
Fejér VII/I. k. 294., 295. 1.
Csánki II. k. 103. 1.
Szemlék, mely a 14-ik században Csanádmegyéhez tartozott, megfelel a jelenleg Csanádmegyében fekvő Szemlaknak, Pokor vagy Pobor, mely Szemlak mellett feküdt, ma már ki nem mutatható. Miután most már tudjuk, hogy Lőrincz vajdának birtokai az ország déli részében (Bács-, Csanád-, Krassómegyében) feküdtek, biztosra vehetjük, hogy azon Lőrincz mester, ki a királytól a csanádmegyei Pokort vagy Pobort kapta és később az e miatt támadt pörben mint biró itéletet hozott, Lőrincz vajda fiával, kinek a király Krassómegyében birtokot adott, azonos, hogy 1304-ben már nem élt, hogy azon Lőkös, ki 1304-ben a többször idézett szövetséglevelet aláirta és atyja halála után a Pokor-ról szóló adományozást Szemlék számára megerősiti, e Lőrincz vajda fia Lőrincz szörényi bán kevei és krassómegyei főispánmal 1309-ban már nem élő fia.
Be nem végezhetjük e sorokat a nélkül, hogy még a következőket meg ne emlitsük:
IV. László 1280-ban András fia Miklós comes fia Lőrincz mester udvari apródnak a Poudharasta mellett fekvő Och és Terdemech nevü birtokokat kéri s megbizza a budai káptalant, hogy Cychoi Péter kir. emberrel együtt Lőrinczet statuálja, mi ugyanazon évi augusztus 27-ikén meg is történt.*
Fejér VII/III. k. 86., 87. 1.
Miután az erre vonatkozó okmány Komárommegye levéltárában őriztetett és Nagy-Igmánd vidékén is egy Csicsó feküdt,* fentebbi királyi embert, Csicsói Pétert, komárommegyei birtokosnak, Lőrincz apródot pedig Igmánd nb. András fia Miklós comes fiának tartjuk.
Csánki III. k. 407. 1.
Miután világosan ki van emelve, hogy a két birtok Poudharast mellett feküdt és a statuálást a budai káptalan eszközölte, világos, hogy itt csak a még most is Pestmegyében létező Pótharaszttal van dolgunk és hogy Och nem más mint az ennek vidékén még létező Ocsa; Tördemeczet azonban már nem találjuk jelenleg e vidéken.
Ják. I. Mikéről Karácsonyi oly határozottsággal állitja, hogy 1199-ben Biharmegye főispánja, 1200. és 1202-ben nádor volt, mintha ez minden kétséget kizáró módon be volna bizonyitva. Az idézett forrásokban (melyek között W. IX. k. 73. 1. ide sem tartozik, mert 1274-ből való) csak azt találjuk, hogy egy Mika tényleg viselte e hivatalokat, arról azonban, hogy a Ják nemzetség tagja lett volna, egy árva betüt sem; szerző egyetlen egy szóval sem indokolja állitását. Fia Csépán 1207-ben W. VI. k. 315. 1. (nem 311.) szerint Zagória főispánja, a mit, tekintettel arra, hogy Zagória Somogygyal határos, helyesnek tartunk.
A Sitkei ág hézagosan van letárgyalva. Szerző csak 1251-ben találja első nyomát, Marczelt pedig Lőrincz legidősebb fiának tartja, mert leánya 1251-ben már második férjénél van. Mi már korábban találjuk a következő adatokat Gergely győri püspök tanusitja 1237-ben, hogy a vasmegyei Boroszdon lakó udvarnokok Lőrincz fia Sándort azzal vádolják, hogy tokorcsi birtokuk egy részét elfoglalva tartja; Sándor 132azzal védekezik, hogy ez az ő ősi birtoka. Miután hat tanu Sándor mellett vallott, pörét meg is nyerte. A tanuk között e Lőrinc fivére Marczel, tehát Sándor nagybátyja is ott volt.* Hogy itt tényleg Sitkei Lőrincz fiával van dolgunk, bizonyitja Wenzel, VIII. k. 400. l., melynek értelmében Ják nb. Lőrincz fia Sándor és fivére Csépán 1272-ben tokorchi birtokukra való jogaikat azzal támogatják, hogy Gergely győri püspöknek fennebbi okmányára hivatkoznak. Csépánt és Sándort emliti Fejér, VII/III. k. 34. 1. is 1253-ban. Hazai okmánytár, VI. k. 298. 1. pedig arról szól, hogy Lőrincz fiai Csépán és Lőrincz 1283-ban Boroszd szomszédai. Mi tehát ezeknek és az alább még következendő adatok alapján a következő nemzedékrendi táblát kapjuk:
Wenzel, II. k. 73. 1., V. ö. Hazai oklevéltár 5. 1.
Ják nb. Névtelen; Marcel 1237 † 1271 előtt, neje Albervári Volfed † 1271; Lőrinc † 1237 előtt; Sándor 1237–1272; Csépán 1253–1290; Szabolcs † 1271 előtt; Margit 1251, férjei 1. Lőrente nb. Lőrente, 2. Pok nb. Deta 1251; Lőrinc 1289–1321; István 1314–1368; István 1271; Sebő 1289–1314; Kopasz 1314–1326; Lőkös 1324–1347; Imre 1324–1339; Jakab 1347; György 1368; László 1347; Miklós 1347; János 1347–1368.
ebből azután könnyen érthető, hogy Marcelnek már 1251-ben oly leánya lehetett, ki akkor másodszor ment férjhez.
Az itt tárgyalt személyek birtokviszonyainak ecsetelésében szerzőnél nagy hézagot találunk, melyet a következővel akarunk kitölteni: Pál országbiró tanusitja 1341 május 8-ikán, hogy a Temesmegyében feküdt Magykereki, Mandola, Kalácsa és Fele (?) nevü vitás birtokok ügyében a következő felek jelentek meg előtte: 1. Magykereki Rajnald fiai László és Benedek. 2. Magykereki Kázmér fia Péter, 3. Sándor fia Bereck, Beke fia Pál, Pál fia János, mandolai nemesek, 4. András fia Bencze, Ambrus fia László, kalácsai nemesek, 5. Felei Kelemen fia Pál egyrészről, másrészről pedig 1. Omori Gál királyi jegyző, 2. Sitkei Csépán fia István, 3. Sitkei Lőrincz fia Lőkös. A dolognak az lett a vége, hogy Omori Gál és a Sitkeiek a károlyi, mandolai, felei, kalácsai és magykereki vitás birtokrészeket az ellenfeleknek átengedték.* Ebből tehát kiviláglik, hogy a Sitkeiek Temes- és Krassómegyében birtokosok voltak és hogy Omori Gállal valószinüleg rokonságban álltak. Nemzetségbeli volt-e e rokonság? nem tudjuk.
Temesmegyei okmánytár, I. k. 65–69. 1.
II. István még 1368-ban is él; akkor van egy György nevü fia is. Ezekkel együttesen szerepel akkor Lőkös fia János is.*
Sopronmegyei okmánytár, I. k. 375. 1.
Márton atyjáról, Artunáról mi még a következő adatot ismerjük: Pál országbiró és Zalamegye főispánja tanusitja 1248 szeptember 15-ikén, hogy Csói Pál,* Gyeli Bána, Oladi György, Belkes fia Simon, Ly ... a hirnökök főnöke, Tiván* fia Lőrinc várnagy, mindnyájan vasmegyei nemes várjobbágyok Sándor fiát Artunát egy a Rábcza vizén lévő malom miatt az alországbiró előtt bepörölték, állitván, hogy e malom a várhoz tartozik. Artuna erre azzal védekezik, hogy a malom az ő ősi birtoka, melyet ő még Heym váczi püspök és Güssingi Henrik vasmegyei főispán idejében (tehát 1245 és 1247 között) itéletileg kapott, mire az országbiró a malmot Artunának itélte.* Hogy ezen Artuna a Ják nemzetség tagja s Mártonnak atyja, bizonyitja a következő: Midőn Roland nádor a vasmegyei várbirtokok viszonyait megvizsgálta, egynehány vasmegyei nemes várjobbágy, ú. m. Csói ...... , Gyeli Bána, Tiván fia Lőrincz, Belkes fia Simon, Oladi György, Csói Mátyás, Vata fia György azzal vádolták Artuna fia Mártont, hogy egy rábczai malmot jogellenesen tart elfoglalva. Ezzel szemben Márton azt vitatta, hogy a malom ősi birtoka, a mit is Heym váczi püspök és Henrik Vasmegye főispánjának itéletlevelével bizonyitott, minek alapján pörét nyerte,* miből tehát világosan kitünik, hogy fennebbi Artuna e Mártonnak az atyja s hogy Márton nem 1257-ben mint szerző állitja – hanem már 1255 elején szerepel.
Előfordul már 1238-ban Fejér, IV/I. k. 141. 1.
Atyja Tiván 1238-ban a vasvári őrség parancsnoka. (Ugyanott.)
Wenzel, VII. k. 270. 1. V. ö. Fejér, VII/I. k. 268. 1. (Helytelenül 1240-re, téve.)
Hazai okmánytár, V. k. 24–25. 1.
133Jákó. Iván már 1350- és 1351-ben Szabolcsmegyében királyi ember.*
Zichy okmánytár, II. k. 434., 470. 1.
Kat(y)isz (szerzőnél Kacsics). E nemzetségre vonatkozó többrendbeli megjegyzéseinket a Turul 1901. évfolyama 113–116. oldalain tettük közzé, minek következtében az ez iránt érdeklődőket az illető helyre utaljuk; itt csak egynéhány pontra akarunk röviden reflektálni.
Széchényi Kónya még 1334 után is kimutatható, a mennyiben őt 1359-ig mint Gömörmegye főispánját ismerjük;* 1360 április 28-tól 1362 augusztus 28-ig Pozsonymegye föispánja,* 1360-tól 1367 deczember 2-ig pedig dalmát-horvát bán.* Miután 1368-ban más a bán és 1374-ben már csak Kónya fiait emlitik, valószinü, hogy 1370 táján halt meg. Nevére s családi viszonyaira egy osztrák oklevél érdekes világosságot vet: 1355 január 21-én ugyanis Puchheimi Albert alsó-eggendorfi birtokát Pergaui Ulriknak alzálogba adja Bécsben Miklós gróf, a «guniameister»-nek* és másik már elhunyt nejével, Erzsébettel, néhai ör. Harsendorfer leányával kötött házasságból született fia helyett mindaddig, mignem Miklós «guniameister» a vestenburgi házra formált igényeiről le nem mond, a mikor azután Alsó-Eggendorf ismét felszabadul a zálog alul.*
Anjoukori okmánytár,. VI. k. 19; 234., 312., 491., 593 l. Fejér. IX/VI. k. 74., 105. 1.
Fejér, IX/III. k. 223., 500. l. Soproni okmánytár, 324. 1. Zichy okmánytár, III. k. 210. 1. Zalai okmánytár, I. k. 630. 1. Siebenb. Urkundenbuch, II. k. 199. 1.
Fejér, IX/III. k. 639. 1., IX/IV. k. 38. 1. Történelmi tár, 1898. évf. 364. 1. Siebenb. Urkundenbuch, II. k. 271., 279., 286., 288., 306. 1.
«Guniameister» nem más mint «Kónya mester» és miután a tolnamegyei Máré vár birtokosainak egyik őse Gunya nevet viselte, feltételezhető, hogy «Kónya» «Gunya»-val azonos név.
Urkundenbuch von Ober-Oesterreich, VII. k. 398. 1.
A harinnai Farkas-család őseire megjegyzendő, hogy István és Farkas 1360-ban Lajos királytól szészarmai birtokukban vásártartási jogot nyertek.*
Fejér, IX/VI. k. 109. V. ö. IX/VII. k., 499. 1.
Hogy Mihály fia Simon 1290-ben Aba nb. Amadé testvérét jegyezte el – mint szerző állitja – nem áll; az illető forrás (F., VI/I. k. 69. 1.) világosan mondja: «sororem consortis Omodei palatini», tehát nem a nádor nővérét, hanem a nádor nejének a nővérét jegyezte el magának.
Simon bán utódjaira nézve kiemelendő, hogy a bán leánya Egizia 1241-ben mint veszprémi apácza több más apáczával Nonába menekült.*
Fejér, IV/I. k. 232. 1.
Hogy Simon bánnak fia János 1299-ig szerepel és hogy akkor vele együtt fia István is emlittetik, azt mi az idézett forrásban (W. X. k. 345., 346. l.) nem találjuk. Ott elég világosan áll: «item Johannes filius Symonis filii Symonis Bani pro se et pro Stephano filio suo», István tehát Simon bánnal dédunokája. A bánnak János nevü fiát 1255 után már nem találjuk; különben is figyelembe veendő, hogy IV. Béla midőn 1255-ben előadja, hogy ő a buchki birtokot valamikor Simon bán fia Jánosnak visszaadta, oly dologról tesz emlitést, mely már 1255 előtt történt; ebből pedig még nem lehet biztosan kibetüzni, hogy János 1255-ben még élt.
Ezzel szemben szerző azt állitja, hogy Simon bán fia II. Simon Miklós nevü fia által, ki szerinte 1290-től 1308-ig szerepel, a Salgai család őse lett. E Miklósnak van két nővére, kik Gömöri Batiz és Gömöri Miklós nevü fivérekhez mentek férjhez. Van neki egy Illés nevü fia is, kit mint Salgó-Tarján urát emlitenek és végre elismeri szerző, hogy ezen Illés fivére a Pásztótól északra eső Szőllős ura. A Salgaiaknak ezen, Simon bántól való, leszármaztatása, teljesen el van hibázva, a mint ezt a következő adatok bizonyitják.
Mindenek előtt ki akarjuk emelni, hogy szerző egy Illés-ágat is ismer, melyen I. Simon fiai Miklós és Simon mint 1280-ban még ifju korban lévő tagok szerepelnek, a nélkül, hogy további sorsukról valamit mondana. – Hogy Salgó-Tarjánnak első ismert ura 1246-ban ezen Illés fia Péter, szerző maga ismeri el (273. old.), elismeri azt is, hogy I. Simon fiai Miklós és II. Simon Salgó-Tarjánban laktak (ugyanott), mi azonban ennél többet is találunk.
1. IV. László 1283-ban Illés unokáit, Simon fiait Miklós és Simont Tarjániaknak nevezi, ugyanezt teszi az esztergomi káptalan is.*
Fejér, V/III. k. 17., 174. 1.
2. III. András király előtt 1291. julius 27-ikén Márk fia öregebb Batisz és Simon fiai Miklós 134és Simon a következő csereszerződést kötötték: Simon fiai odaadják Batisznak Gömör nevü birtokukat, melyet nekik V. István atyjuknak, Simon comesnek haláláért adományozott, minek fejében Batisz nekik szőllősi várát átengedi, mire az egri káptalan Batiszt még 1291-ben Gömörbe statuálja.*
Wenzel, X. k. 17., 52. 1.
A nélkül, hogy már most a két fivér további nyomait keresnők,* határozottan mondhatjuk, hogy – mert Katisz nb. Simon leányai Gömöri Batisz és ennek fivérének nejei – azon Miklós, ki szerző szerint Simon bán unokája és a Gömöriek sógora nem más, mint Illés unokája Miklós, ki 1291-ben Gömört Batisznak odaadja s helyébe a szőllősi várat kapja. Hogy egyik fiát Illésnek nevezte, arra vezetendő vissza, hogy nagyatyja is e nevet viselte. A Salgaiak tehát nem Simon bánnak, hanem Illésnek sarjai.
Lásd ezekről fent idézett dolgozatomat.
A Leusták ágat szerző csak 1299-ig ismeri és az esetleg belőle kiágazott családokról mit sem szól. Mi csak azt akarjuk itt hangsúlyozni, hogy Anjoukori okmánytár, IV. k. 217. 1. szerint Pető Miklósnak, Tamás pedig Vetylónak a fia. Mindkettőnek 1342-ben fiaik is vannak. Petőé akkor János. Ez ágból származnak a Szalatnyai, Zagyvafői és zagyvafői Pető családok.*
Ugyanott.
1301-ben találjuk, hogy Folcus fia Farkas, Detre fia Mikó, Keplen, és János fia Márk a Katisz nemzetség tagjainak neveztetnek. (A. I. II.). Szerző szerint Detre fia Mikó ugyanaz, ki másutt mint Katisz nb. Mihálynak női ágon való rokona szerepel, és abból ő azt a kétségtelen tanuságot olvassa ki, hogy a «de generatione eiusdem Comitis Michaelis» kifejezés csak az utoljára emlitett János fia Márkra vonatkozik. Ezen érvelés már azért sem fogadható el, mert az első helyen emlitett Folcus fia Farkas minden kétséget kizáró módon a Katisz nemzetséghez tartozik. – Azon kérdésre pedig, hogy a Katisz nembeliekkel együtt 1290-ben szereplő Ferencz kicsoda, micsoda? szerző egy szóval sem ad felvilágositást; nem is emliti e Ferenczet.
Végezetül még megemlitjük, hogy néhai Simon fia Fulcus 1240-ben a gömörmegyei Gortvával határos Bagolykő táján birtokos;* miután tudjuk, hogy az Illés-ághoz tartozó Péter fiai a nógrádmegyei Baglyoskő vár urai voltak, bizonyosnak vehetjük, hogy az 1240. évi Fulkó is a Katisz nemzetség tagja.
Hazai okmánytár, VIII. k. 36. 1.
Kán. E nemzetségről más alkalommal terjedelmes értekezést akarván közzé tenni, e helyen az erre való megjegyzéseinket mellőzzük. Kiemelendő szerzőnek azon állitása, hogy «annak, hogy a királyfogó László vajda e nemzetség tagja lett volna, eddigelé semmi elfogadható alapja nincs». Hogy egy, a legrégibb családtörténelmi ismereteinkbe annyira beható kérdést minden indokolás nélkül két sor irással lehessen a lomtárba dobni, nem helyes; hogy ezzel nem lehet ily röviden végezni arról jelzett értekezésemben teszek bizonyságot.
Kaplyon. Azon Andornokra nézve, kit szerző az 1300-ban szereplő Terebesi Andornakkal azonosnak vesz, megjegyezzük, hogy egy Terebesi Andornok 1296-ban mint Köke Jakab bizalmi embere a beregmegyei Kölcsin helység ügyében szerepel;* 1298-ban pedig Terebesen a Jánosi, Kazsuki és Derzsi családok ügyében müködik.*
Wenzel, X. k. 218., 219. 1.
Wenzel, XII. k. 631. 1.
A Tákosi-ághoz tartozó Gergely 1358-ban kir. ember a Gutkeled nb. Darócziak perében,* atyja Sándor pedig 1329-ben is szerepel.*
Zichy okmánytár, III. k. 128. 1. V. ö. 60. és 65. 1.
Zichy okmánytár, 1. k. 327. 1.
A Károlyi-ágra vonatkozó következő fontos adatot szerzőnél hiába keressük: István ifjabb király 1265-ben tanusitja, hogy György fia Kristóf comes valamikor Vetés nevü birtokát a nagyváradi káptalannak adományozta, de hogy ő (István) ezt most András fia Simon comesnek adja és hogy a káptalant annak idején kártalanitani fogja.* Ezen okmány nem csak Vetés történetére vet világitó fényt, hanem egyuttal nagy genealogiai érdekkel is bir. Következtethetjük t. i. belőle, hogy Kristóf comes András fia Simonnak nemzetségbeli rokona volt. Tudjuk, hogy Vetés Szatmármegyében feküdt és hogy Kaplyon ab. Kristóf 1203 táján az ugyanazon megyében feküdt Kékesi erdőbe Hontpázmán nb. Tamást beiktatta. Mi tehát György fiát Kristófot, Vetés urát, az 1203 táján szereplő Kristóffal 135azonositjuk és azt hisszük, hogy András fia Simonnak legközelebb oldalőse volt.
Fejér, IV/III. k. 297. 1.
II. Zonga Péter fia Pál fia László 1353-ban Kont Miklós erdélyi vajda szolgálatában urával együttesen egy királyi hadjáratban vesz részt.*
Zichy okmánytár, II. k. 518. 1.
A Lelei ág-ról mondja szerző, hogy János fiával Tamással együtt 1337-ben bizonyos jószágát eladta, a mi ellen a Károlyi-ág 1334-ben is tehát három évvel azelőtt! – tiltakozott; melyik itt a helyes évszám?
A nagymihályi ág-ból való I. Andrásnak fia Lőrincz, unokájának: György fia Péter nagybányai plébánosnak bizonyitványa szerint I. Károly királynak tárnokmestere volt.*
Sztáray okmánytár, II. k. 117. 1.
Imregi András 1327 szeptember 14-ikén még él: fia II. Dénes pedig már 1347-ben szerepel mint «Cékei», 1371-ben is él.*
Anjoukori okmánytár, II. k. 324. 1. Zichy okmánytár. II. k. 278. 1. III. k. 431. 1.
Károny. Szerző szerint e nemzetségről csak egyetlen-egy oklevél emlékezik; mi még egyet ismerünk: 1283 julius 13-ikán tanusitja a nyitrai káptalan, hogy Ürményi Pál fia Benedek és Szőlősi Botor fia Rátó Ürményben lévő azon birtokuk harmadát, melyet valamikor Karun nb. András fia Sándortól és Miklós fia Andrástól, vásároltak, rokonuknak, Vásárdi Gálnak átengedik.*
Fejér, VII/V. k. 461., 462. I.
Káta. Azon Demeter comest, kit szerző csak kérdőjel kiséretében vesz e nemzetség tagjának, határozottan a Csák nemzetség Ugod-ága sarjának tartjuk; indokolását a Turul 1900. évi folyamának 103. skk. oldalain adtuk. – A Csáholyi-ágon lévő Ábrahám nejének atyja: Ladányi Gotthard. Hogy azon Klára, ki 1350-től 1394-ig mint Kis-Czudar Péter neje szerepel, I. Péternek leánya legyen, a mint szerző állitja, azért nem fogadható el, mert ez esetben atya és leány szereplése között több mint száz év különbség volna, a mi nem lehetetlen ugyan, de nem is valószinü. Azért helyes uton járunk, ha Klára atyját II. Péterben keressük. A Lázári-ágra vonatkozólag a kutatók figyelmét a következő adatra akarjuk felhívni:
Tamás comes fia Ráfáel valamikor a nagyváradi előhegyi prépostságtól a Biharmegyében fekvő Tamási birtok haszonélvezetét kapta. E Ráfáel később Both comessel szemben oly nagy bünt követett el, hogy egyéb birtokai közül Tamási is II. András király kezéhez jutott. András a tamási birtokot Kán nb. László országbiró és Bácsmegye főispánjának (mint ilyen 1228 és 1230 között ismeretes) adta. Fülöp prépost a káptalan nevében már most azzal lépett elő, hogy a kezében lévő okmányok bizonysága szerint Tamási a prépostság tulajdonát képezi, melyet Ráfáel csak haszonélvezetre kapott, a melytől tehát a prépostságot megfosztani nem szabad. A király úgy döntötte el a dolgot, hogy László országbiró 100 mk. kártalanitás mellett a birtokot a káptalannak visszaadta.* Miután tudjuk, hogy a várad-hegyfoki prépostság Tamási és Ősi nevü biharmegyei helységekben birtokos volt,* de azt is, hogy Káta nb. I. Ráfáel fia Tamás fia II. Ráfáel 1261-ben az örökölt és Biharmegyében fekvő Ősi birtokot megkapja,* biztosak vagyunk benne, hogy a fentebbi Tamás comes fia Ráfáel a Lázári-ág ősével, I. Ráfáellel azonos. Nincs is kizárva, hogy ő talán azon Ráfáellel is azonos, kit 1217- és 1218-ban mint erdélyi vajdát ismerünk.
Fejér, VII/I. k. 201. 1.
Csánki, I. k. 642. 1.
Zichy okmánytár, I. k. 11. 1.
Kolcs. Demeter, II. Imre és IV. János 1357-ben is szerepelnek.* 1370-ben előfordulnak Hosszúmezei Fekete Imre, ennek neje Fenna s fiai Tamás, János és Gergely;* azt hisszük, hogy ez II. Imrével azonos. A nemzetségre vonatkozó adatok a Zichy-okmánytárban II. k. 127., 128., 145., 146. és 204. oldalon találhatók.
Sztáray okmánytár, I. k. 262. 1.
Károlyi okmánytár, I. k. 319. 1.
Koppán nb. Paulin fia Sándor 1268-ban az esztergommegyei Agár mellett birtokos.*
Hazai okmánytár, VII. k. 108. 1.
Lőrente. E nemzetségnél szószerint következőket mondja a szerző (352. old.): «Vajjon Dedalus egy személy-e azon Dedalussal, a ki 1273–76-ban zalai ispán vala? bizonytalan» és «Az, hogy Benedek az 1274–76. években választott esztergomi érsek és testvérei Beke, István, e Dedalus testvérei lennének, hamisitványon alapszik», a forrása pedig W., IX. k. 158. 1. Müvének egyik más helyén (I. k. 136. l.) azonban a következőt mondja: «Szentmiklós várát az I. Atyusz 136ág kihaltával a rokonok .... kezükre keritették, de IV. László azt Benedek választott esztergomi érseknek és testvéreinek: Dedalus zalamegyei főispánnak, Bekének és Istvánnak ajándékozván, e hatalmas urakkal nem mertek ujjat huzni...», Forrása pedig itt is csak megint W., IX. k. 158. 1.
Az egyes tagok közül előfordulnak Vécs, Péter, Jakab és I. Pál nevü fivérek, kiknek atyját szerző nem nevezi meg. A magyarázó szövegben azonban (355. l.) art mondja, hogy Vécs fiának legközelebbi atyafiai: Lőrincz fiai Péter, Jakab és I. Pál. Ezeknek atyját tehát ismerjük és igy a nemzedékrendi tábla szerint Vécs is Lőrincz fia?
Ludány. A Családi-ághoz tartozó II. (nem III.) Miklóst egy 1355. évi okmány,* világosan «Családi»-nak nevezi. Akkor már csak özvegye, Magyar nb. Olgyai Péter leánya Margit él; leánya Klára akkor a Koppán nb. Posár György fia Szakállasi Jánosnak a neje. – I. Vitk kétségkivül azon Vitku comessel azonos, kit IV. Béla király azzal biz meg, hogy a nyitrai püspököt a bánai adók tizedének birtokába iktassa be. Az erre vonatkozó okmány* nincs ugyan keltezve, de miután a benne emlitett Mika alországbirót 1248-ban ismerjük, feltehetjük, hogy e Vitk is 1248-ban szerepelt.
Eredeti okmány az Apponyi-család levéltárában.
Hazai okmánytár, VII, k. 392. l.
A Cabaji-ághoz tartozó I. Endrej (ezt tartjuk mi az «Indryh» név helyes kiejtésének) 1261 és 1272 között Barsmegyében mint bizalmi ember fordul elő. Ugyanezen minőségben szerepel mellette Ludán nb. Kozma is.* I. Endrejről még azt is tudjuk, hogy 1259-ben a nyitrai várhoz tartozó, Csakaj nevü birtokot, melyet azelőtt zálogban tartott, örök áron megszerezte;* azt hisszük, hogy a Cabaj táján még most is létező Csekej-jel (Csakajovcevel) azonos. – Tamás 1294 körül Gutkeled nb. Bertalan szolgálatában van.*Emőkei Péter 1278-ban királyi ember a Család nevü birtok statuálása alkalmával.* Fiai: Emőkei Dezső és András 1326 június 11-ikén Vecse birtok elcseréltetése alkalmából – tanu minőségben szerepelnek.*
Botka, Barsmegyei okmánytár, I. l.
Wenzel, VII. k. 515. l.
Hazai okmánytár, VIII. k. 353. l.
Hazai okmánytár, VIII. k. 194. l.
Eredeti okmány az Apponyi-család levéltárában.
Az 362-ik oldalon azt kérdezi szerző, vajjon azon Ludányi Gotthard, ki l275-ben a Berettyó vizén épitett malom tulajdonosa, egy személy-e Csaba testvérével, a ferenczrendü szerzetessel? mert ezt bizonytalannak tartja. Mi erre határozottan mondjuk, hogy a berettyói malombirtokos nem Ludányi, hanem a szabolcsmegyebeli Őr-Ladányi Gotthard, kinek leánya a Káta, nb. Ábrahám (a Csáholyiak őse) neje volt. – Hogy Szoboszló fia Bagamér, a székelyek vezére és trencséni főispán, szintén a Ludán nemzetség tagja, már másutt igazoltuk.*
Lásd ezekre Turul 1901. évf. 175. old.
Mena. E nemzetségről szerző az egyetlen 1288-ból származó adatot közli. Ismerünk róla pedig többet: a) Péter fia János 1300-ban Parabuty* fia Istvánnak a veje, kitől a krassómegyei Buke, a kevemegyei Walter és Belan, a temesmegyei Réti és Papd (Bobda) birtokok egy részét kapja. b) 1311-ben pedig találjuk, hogy a Péter fia Jánosnak nőrokona (soror), Mihály bán leánya, a Csanád nb. Bézi Mihály neje s hogy Bézi Mihály a Sáp, Kalanda és Morócz nevü birtokokat, melyek azelőtt Mihály bán birtokában voltak, e Jánosnak eladja. Ebből mi azt következtetjük, hogy Mihály bán is a Mena nemzetség tagja. c) 1317-ben elmondja Károly király, hogy Péter fia Bobdai Jánosnak Németi nevü birtokában az ott egy ideig beszállásolt királyi hadsereg oly nagy kárt okozott, hogy kárpótlásul neki a temesmegyei Pél nevü birtokot adományozza. d) 1349 szeptember 19-ikén János már nem él és akkor fiai: Bobdai Tamás és Mihá1y Temesmegye közgyülésén azzal állnak elő, hogy néhai Lambert országbiró († 1324) Temesmegyében fekvő kalandai birtokukat elfoglalva tartotta, mely állitásukat a jelenvoltak egyhangulag elismerték. Ebből kiviláglik, hogy szerzőnek azon állitása (I. k. 359. l.), hogy Sáp, Kalanda és Morócz Hevesmegyében feküdtek, nem áll! – Bobdai András fia János 1412-ben kir. ember Torontálmegyében. 1423-ban Bobdai Endre fiai János és István Nagykikinda melletti birtokosok. 137Maga Mena vagy Mene pedig Torontálmegyében feküdt.*
Nevét a most Bácsmegyében fekvő Parabuty helység őrzi.
Az ezekre vonatkozó kútfők a Temesmegyei okmánytár I. kötetében olvashatók.
Meyz. Az ismeretlen Rurcos a később is Baranyamegyében felmerült Rékas-sal azonos.
Miskócz. A Gergelyföldi-ágra vonatkozólag a kutatók figyelmét a következő adatokra akarjuk felhivni: 1 . Mengech fia Mengech comes 1288-ban mint az egri püspök tisztviselője a borsodmegyei Igriczi nevü helység eladásánál szerepel.* Mongoch fia Jakab, Simon fia Sándor és fivérei, Péter fia Miklós 1280-ban a Semjén nembeliekkel egyezkednek.* Tekintettel arra, hogy a Munguch név egyike a legritkábbaknak s hogy vele – legalább tudtommal – más nemzetségnél nem találkozunk, azt hisszük, hogy a két fentebbi személy a Miskolcz nemzetség «gergelyföldi» ágához tartozik. – A «nyéki» ág őséről még többet tudunk mint azt, hogy csak Nagy Imre unokái kezdenek szerepelni. István ifjabb király 1270-ben tanusitja, hogy Imre comes fia Jakab neki már ifjukora óta sok szolgálatot tett, a IV. Bélával vitt háboruk alatt eltántorithatlan hive maradt, a feketehalmi tusában részt vett és Isaszeg előtt sulyosan megsebesült. Ezen érdemek elismeréseül neki adományozza a sajói révvámot, nevezetesen azon vidéken, hol a Hernád folyó a Sajóba ömlik; e révvám amúgy is azelőtt ősi birtokaihoz tartozott, de valahogy elidegenitették tőle.* – Péter és Pál utódai mint «Ónodi»-ak szerepeltek, a mint ezt másutt kimutattuk.*
Hazai okmánytár, VII. k. 205. 1. V. ö. Wenzel, XII. k. 473 1.
Wenzel, IX. k. 291. 1.
Wenzel, VIII k. 292. 1. (Feltételezzük, hogy az okmány nem hamisitvány.)
Turul, 1901. évf, 176–177. old.
Fábián fia István kétségkivül 1343 kezdetén borsodmegyei szolgabiró.*
Anjoukori okmánytár, IV. k. 301. 1.
Monoszló nb. II. Istvánról szerző azt tartja, hogy kortársaitól a Csupor ragadványnevet kapta s hogy ő lőn a monoszlói Csupor-család névadója. Bár ez állitását nem igazolja vagy indokolja, mégis hisszük, hogy igaza van, mert az 1328- és 1338-ban a Csupor-család kezében volt, az Odra mentén lévő birtokok, továbbá a csanádmegyei Csika és baranyamegyei Szilvás tényleg 1231-ben Monoszló nb. Tamás bán kezén voltak. – Vajjon már II. István kapta-e a Csupor ragadványnevet? nem tudjuk; mi csak azt találjuk, hogy István fia «Nicolaus dictus Chupor de Monozlo» 1321 augusztus 21-ikén mint báni ember a zágrábi káptalant statuálja.* III. István leányáról, Kláráról tudjuk, hogy a pozsegai káptalan bizonysága szerint 1361-ben még élt.*
Tkalčic, Mon. civ. Zagr., I. k. 99. 1.
Fejér, IX/III. k. 275. 1.
Pápa. Roland nádor tanusitja, 1252-ben, hogy a dömölki apátság Pápa fia Mártont azzal vádolja, hogy az apátság birtokát képező, Veszprémmegyében fekvő Kámond helységben bizonyos részeket bitorol; Márton azzal védekezik, hogy a kámondi jószág ősi birtokát képezi; a dolognak az lett a vége, hogy az apátság Mártont pénzzel kielégitette.* Miután a Pápa nemzetség 1286-ban Kámond mellett birtokolt, azt hisszük, hogy e Pápa fia Márton szintén a Pápa nemzetséghez tartozott. – Kustán fia Demeter fia Lászlóról meg tudjuk, hogy hütlenségbe esett, minek következtében a király őt Tolnamegyében fekvő szaki birtokától megfosztotta s azt Száty nb. Jánosnak adományozta.*
Wenzel, II. k. 228. 1.
Zichy okmánytár, I. k. 115.
Pécz. Hogy a Marczaliak őse Gergely bán 1288-ban országbiró lett volna, mint ezt szerző határozottan állitja, nincs bizonyitva, mert az illető okiratnak keltezése nincsen, szerző pedig állitását egyetlen érvvel sem támogatja.
Joachimnak még egy fia volt, kit szerző nemzedékrendi tábláján hiába keresünk. Marczali Joachim fia Éty mester t. i. 1374-ben a Somogymegyében fekvő Berjég határában birtokos.*
Fejér, IX/VI. k. 182–184. 1.
Az Apponyi-ágra vonatkozólag itt csak a következőket akarjuk felsorolni: a) László nem drégelyi várnagy; ez csak Fejér olvasási hibájának szüleménye, ki az illető várat «Dragun»-nak vette. Az Apponyi család levéltárában lévő eredeti okiratban pedig úgy találjuk, hogy László 1308-ban Preuge azaz Privigye várnagyja volt. Vörös Tamásnak fivére: Orros Miklós; Péternek van két fia: István és Mihály; János 1325-ben 138is él stb.* b) Hogy az Apponyi-ág birtokaiból. csak Görcsön, Széplak és Báb volnának ismeretesek, nem találjuk indokolva, hiszen Ivánka utódai megkapják 1295-ben a mosonyi várjobbágyoknak Budey nevü Győrmegyében fekvő földjét.* Szerző, úgy látszik, ezt a Győrmegyében Szemere mellett levő «Bodó»-val azonositja. Mi azt hisszük, hogy Budey «Bodaj»-nak kiejtendő, mert Boday nevü nemes család Komáromegyében volt, Bodó nevü helység azonban jelenleg sehol sem található. c) Vörös Tamás 1344-ben mint a magyar küldöttség tagja a pápától kéri 1. hogy neposának: Lukács fia Istvánnak egri egyházmegyebeli clericusnak 2. neposának Miklós fia Gergely győri egyházmegyei clericusnak javadalmat adjon.* Tekintettel arra, hogy az előbbi az egri egyházmegyéhez tartozott és hogy az Ibrányi-ágban a Lukács és Gergely név divatos, biztosra vehetjük, hogy Tamás neposa István, Ibrányi Lukácsnak a fia. A győrmegyei Gergely Tamásnak talán csak anyai ágon rokona, mig István valószinüleg oly Pécz nb. ágból származik, mely az Apponyihoz legközelebben állhatott.
Az Apponyi-család l-tárában lévő okmányok szerint.
Wenzel, V. k. 122–123. 1.
Supplic. ad Clementem VI. papam.
Hogy II. Miklósnak fia volt azon Csúz János, ki a horvát bánságot kormányozta – a mint ezt a 432-ik old. olvassuk – arról szó sem lehet. Egészen eltekintve attól, hogy az ifjabb Ludbregieknek a Pécz nemzetséghez való hozzátartozandósága nincsen bebizonyitva, figyelembe kell vennünk, hogy Lajos király 1358-ban a magvaszakadt Ludbregi Miklós zalamegyei birtokait: Magyarádot és Estvándot Debrentei Benedeknek adományozta.* Ebből kiviláglik, hogy a Ludbregi ágnak Zalamegyében még több birtoka volt, mint a mennyit a szerző felsorol. Miután 1214-ben Magyarád mellett bizonyos Márk birtokos,* alig szenvedhet kétséget, hogy benne I. Márkra, vagy a nemzetségnek valamely más ágához tartozó tagjára kell ráismernünk.
Csánki, III. k. 153. 1.
Wenzel, VI. k. 368. l.
A nevnai ág őse: Servusdei kétségkivül azon Servusdeivel azonos, ki 1264-ben a Kerka mentén birtokos.*
Wenzel, VIII. k. 116. 1.
Lukács fia Benedek 1278 és 1280 között a zalamegyei Ukk helységre támaszt igényeket.*
Zalamegyei okmánytár, I. k. 90. 1.
Mátyás fiaira megjegyzendő, hogy még 1295-ben is Alsó-Gyertyánágon birtokosok.* Devecseri Márton alországbirót, kit czimerének alapján a Pécz nemzetség tagjának tartunk, szerző nem is emliti, ezzel pedig következetlenségbe esik. A Héder nemzetség Köcski-ágát a következő sorokkal vezeti be (162. old.) «Egyedül legjelesebb tagjának, II. Sándornak czimeréből következtetjük, hogy ez ág is a Héder nemhez tartozott.» 181. oldalon pedig mondja, hogy Lambert országbiró czimerének tanusága szerint a Hermann-nemzetség tagja volt. Ha ezen esetekben a czimer volt mérvadó, akkor Devecseri Márton alországbirónál is mérvadó lett volna, mert ő ugyanazon pólyát használta czimerében, mint a Pécz nb. Marczaliak.
Wenzel, X. k. 209. 1.
Pok. I. (vagy II.) Móriczra már 1221-ben is ráakadunk, midőn, mint Száty nb. Miklós nádornak albirája, egy a győrmegyei Ujfalu határában volt és vita tárgyát képezett szőllő birtokában itélkezett.* Miután ez Ujfalut később a Pok nb. Móriczhidaiak birtokában találjuk, világos, hogy itt a Pok nb. Móriczczal van dolgunk. – II. Miklós 1315-ben Kolozsmegye főispánja*Simon 1374 és 1375 között halt meg; Katalin nevü özvegyét 1377–78-ban említik;* egy személy-e ő Simonnak azon nejével, ki 1353-ban, családjával együtt a veszprémmegyei Jákófalván tartózkodott,* nem bizonyos, de igen valószinü. – Simon 1364-ben a «Megyesi» nevet viseli s előadja, hogy a szabolcsmegyei, Őszödöt a királytól kapta, de hogy azt most a Gutkeled nb. Várdaiaknak visszaadja.* Végre még kiemelendő, hogy az ezen ághoz tartozó Miklós vajda és fiai 1319 február 9-ikén a krasznamegyei Szécs nevü birtokukat rokonaiknak, Lukács fiainak: Gergely, László és Péternek adományozták.*
Wenzel, I. k. 182. 1.
Teleki okmánytár, I. k. 34. 1.
V. ö. Theiner; Mon. slav. merid., I. k. 328. 1.
Anjoukori okmánytár. VI. k. 107. 1.
Zichy okmánytár, III. k. 240. 1.
Anjoukori okmánytár, I. k. 505. 1.
Deta (=Gyéta) fivére János 1267-ben kétségkivül 139Béla herczegnek tárnokmestere és Varasdmegye főispánja.*
Wenzel, VIII. k. 172. 1.
A Mérgesi-ágról a következő, bár későbbre eső érdekes adatot ismerjük: 1480 és 1530 között bizonyos Balthasar Wilczek z Dobrzemi i Hulčina nevü cseh ember a Ratibor melletti Hultschin talajdonosa. Ennek neje: Katalin a «z Poku i Mareysse» nevet viselte és első házasságban azon Hans Trnka de Ratiborzan neje, ki császári hadvezér és troppaui tartományi főnők volt. E nőnek atyja: Peter z Poku i Mareysse, a nőnek fivére pedig: Ferenz. Mindezekből, különösen pedig abból, hogy a külföldi forrás az utóbbi családtagot magyar hangzásu nevén Ferenz-nek mondja, kiviláglik, hogy itt a «Poki és Mérgesi» névnek elrontott alakjával van dolgunk. Péter és fia Ferencz tényleg elő is fordul 1436 és 1475 között.* – Mily nehezen sikerül a külföldi családokba beházasodott és külföldön élt személyek eredetét és nevét helyesen megállapitani, mutatja legjobban az, hogy azon porosz-sziléziai kutató, ki 1891-ben tőlem a fentebbi Katalin hovátartozandóságára nézve felvilágositást kért, a «z Poku i Mareysse»* megjelölést egyszerüen, de határozottan, «von Bock und Sanct Marien»-nek vette.
Sopronmegye okmánytára, II. k. 250–488. 1.
Erről a «Mareysse»-ről különben azt hisszük, hogy az eredeti német vagy szláv okmányban «Meryese»-nek van irva.
Dr. WERTNER MÓR.

A PETRI DERS CSALÁD CZIMERE 1417-BŐL.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages