Vjestnik Kr. hrvatsko-slavonsko-dalmatinskog zemaljskog arkiva. Godina III. Red. Bojnićić Kninski Ivan. A horvát-szlavon-dalmátor…
Vjestnik Kr. hrvatsko-slavonsko-dalmatinskog zemaljskog arkiva. Godina III. Red. Bojnićić Kninski Ivan. A horvát-szlavon-dalmátországi kir. levéltár értesitője III. 1991. évf. 1–4. füzet.
Zágráb 1901.
A horvát tartományi levéltári értesitőjének ez évi folyama is igen gazdag tartalommal jelent meg. Az első füzetet az ismert történetiró Klaič Vjekoszlav czikke nyitja meg: «Felhasználatlan adat a XII. századbeli horvát történelemhez» czimen, melyben foglalkozik a zárai szent Simeon templom régi evangelistariumával, melyet különben Bianchi már 1877–79-ben ismertetett. Az egyházi kézirat két historiai adatot tartott fenn. Az egyik dicsénekben (laudes) ezt olvassuk: Pascali summo pontifici salus et vita – Colomanno Ungarić, Dalmatić et Chroatić almifico regi vita et 205victoria, – Stephano clarissimo regi nostro vita et victoria. .... Méltán feltünhetik – irja a szerző – hogy az országnak Kálmán király alatt saját külön királya van. Ha ez az István Kálmán király és a sziciliai Busilla fia, akkor ez időben talán 7 éves lehetett. Alább ugyanigy emlitve van Cledin comes, kinek neve a codexben még egyszer előfordul, de már mint «princeps et banus provincić per iussionem Stephani regis. ... Ugyanezen szövegben «Stephanus quondam rex-ről is van szó, kiről a szerző feltételei, hogy a Kresimirek egyike lehetett. F. Sisić «Tanulmányok az Anjou-ház történetéhez» czimen Martell Károly és Robert Károly koronázásával foglalkozik. Kimutatja, hogy az előbbi 1292 február 7–április 5. táján kapta a koronát. Hol és ki koronázta, nem sikerült megállapitani. Róbert Károlyra vonatkozólag, a horvát történészek ellenében, kik azt vitatják, hogy már 1300-ban Zágrábban koronáztatott volna, kimutatja, hogy csak 1301-ben január–április 12. közt nyerte a koronát Gergely esztergomi érsektől Esztergomban. – Dr. Wertner Mór «Adatok az 1103-1225. évi horvát bánok ismeretéhez» czimen közli jórészt kiegészitve és bővitve már 1894-ben megjelent tanulmányát, lehető sulyt fektetve a családfák megállapitására. Kimeritő forrástanulmányon épült munkája kész nyereség a történeti irodalomra. A sorrend szerint harmadik 1116. évi Anonymus bán Klaič fenti czikke alapján valószinüleg Cledinus lehetett.
Laszovski Ivanics város szabadalmait ismerteti. Már 1404-ben libera villa-nak nevezik, de szabadalmát voltaképen csak 1407-ben nyerte Eberhardt püspöktől, melyet utóbb Zsigmond király megerősitett. A privilegiumot 1660-ban Lipót megujitotta.
Vj. Klaič ismerteti Szent László levelét a montecassinoi apáthoz s közli teljes szövegét Jelič tanár másolata nyomán. Nálunk e levéllel Fraknói foglalkozott, 1900-ban pedig az Akademiai Értesitő 131. füzete is jelezte megjelenését. A XII–XIII. századbeli másolatot a szerző tárgyi bizonyitékok alapján hitelesnek fogadja el s benne egyuttal bizonyitékot lát a pannonhalmi alapitó-levél hitelessége ellen.
Érdekes, hogy a király magát Ungarorum ac Messie rex-nek nevezi s jelenti, hogy az apátsággal immár szomszédos viszonyba lépett «quia Sclavoniam iam fere totam acquisivi.» Klaič ebből azt következteti, hogy László ekkor még nem volt Horvátország teljes birtokában, hogy a birtokolt részt is örökség vagy rokonság utján szerezte, talán Demetrius Zvoni mir utján. Végre abból, hogy Mśsia és Szlavonia külön soroltatnak fel, azt következteti, hogy teljes bekebelezésére még nem gondolt. Ez a feltevés támogatást nyer a zárai 1091. oklevél szövegében, mely szerint Álmos Horvátország királya volt. A vegyesek rovatában az 1497. évi országos pecsét ujabb ismertetését találjuk jó ábrával; az első facsimile már 1895-ben jelent meg ugyanezen folyóiratban. Most azt olvassuk, hogy a II. Ulászló adományozta pecsét noha eredetileg csak a szlavon nemesség pecsétje volt, később a hármas Horvát-Szlavon-Dalmátország hivatalos pecsétjéül szolgált 1831-ig. Midőn Ulászló megerősitette a régi czimert: két folyó közti mezőben a nyestet, megtoldotta azt a pajzs hosszátlójának felső csucsában csillaggal, melynek nyomán készült eredeti pecsét maiglan megvan. Körirata:
azaz 1497.
A II. füzetben Vjekoszlav Klaič Hunyadi János rokonságával foglalkozik. Az egykoru adatok tudvalevőleg három Székelyt emlitenek, mint a kormányzó vérrokonait, történetiróink ellenben csak kettőt fogadnak el hitelesnek. Klaič ujból vitatja, hogy valóban hárman voltak. Forrásai Krones Gerch. d. Grafen Cilli p. 104–108. Kercselich Not. prćl. 269. Ljubič List. IX. 277. Gelsich-Thallóczy, Kukuljevič stb. nyomán megkülönbözteti I. Székely Jánost, kinek neve 1446–1448-ban ismételten előfordul, azonos az egykoru vranai perjellel, Czaklo de Zent Geurg, egyuttal horvát bánnal, ki azonban csak Talovac Péter lemondása után foglalhatta el hivatalát. Elesett a rigómezei ütközetben. A másik «Czaklo sororinus, Hunyadii, kiről Dlugosz beszél, 1449 szeptember 5-ikén esett el Giskra elleni ütközetben, végre a harmadik Thomas Zekus de Zent Geurg ugyancsak prior Auranć et Dubicensis, kiről Cod. Zichy IX. k. 480. 1., Acta mon. Dubic. doc. 43. 1. stb. szólnak. A családfa következőleg képzelhető:
N. N.; Johannes maior † 5 Sept. 1449, Uxor eius soror gubernatoris postea sponsa Johannes Giskrć; Thomas prior Auranć; Johannes minor banus Dalmatić Sclavonić, † 19. Sept. Rigómező nepos gubernatoris.
A vegyesek közt: J. Worsich Artis Heraldicć notitia brevis; Zagrabić 1772. cz. művét ismerteti Laszowski, rég elfeledett szakirónak emlékét újitva meg, noha a műnek jelentősége nincsen. Primitiv, szükszavu, sokszor hibás szöveg kiséri a 64 czimert felölelő táblázatokat. Igy pl. a dalmát czimert Zelomerius királytól adományoztatja, Slavonia (Savia Pannonia) czimerében pedig zöld mezőben három fehér kutyát tüntet fel. Nyilvánvaló, hogy a szerző még a legközelebbi szakműveket sem ismerte, pl. Vitezovićét s alaposság tekintetében a jóval előbb élt Páriz-Pápaival össze sem hasonlitható. – J. Kempf a bosnyák káptalan 1374. évi nálunk már ismert pecsétjét irja le.
A 3–4. füzetben Bojničić a zágrábi orsz. levéltárban levő nemesi okleveleket sorolja elő, sajnos, czimerleirások 206nélkül. Összesen 61 magyar, 18 osztrák és 1 erdélyi diploma van a XVI–XIX. századból. A legrégibb oklevélből csak töredék maradt. Ez Tarnik de Tarnónak, Zrinyi Miklós szolgájának 1564–76. táján adományozott nemességről szól. A többiek sorrendben igy következnek:
Brichich Iván, Bécs 1569. Bwyawich 1578 Prága. Meszarich György Pozsony 1578. Horwath alias Wlach Pál 1580. Cherwchych, aliter Walwuycz, Bécs 1582 Mikuletz György, Prága 1586. Appoka Istv., Prága 1599. Hreliacz, aliter Petrichewith de Barleth et Radiwacz Pilsen 1599 – nem uj donatio, hanem a régi nemesség rnegerősitése. Tiglich Lukas, Prága 1601. Valichich Mátyás, Prága 1606. Thularich Márton, Bécs 1608. Kovachich Mihály, Bécs 1609. Barsich György, Bécs 1610. Galliuf Jakab, Pozsony 1613. Busan Simon, Bécs 1621. Ztrahina Miklós, Bécs 1621. Andrassewich Miklós, Bécs 1622. Dolsak Jakab és fivére Blasinchich György, Bécs 1626. Kéthelyi Pál neje Suegh Verona és nővére Csatt Anna, Sopron 1622. Gonan Lovro és Karlawaris L., Bécs 1628. Ruchich Iván, Bécs 1629. Lovas Albert és neje Szalay Orsolya, gyermekeik István, Anna és Katalin, Bécs 1630. Tausz Jeromos, Bécs 1632. Marchinko (aliter Matthejeuvich) Iván, Pozsony 1638. Mattejevich Iván, idősb Iván és «nagyságos» nemes Gregoriany Anna fia, Bécs 1646. Koczeth Istv., Pozsony 1646. Praczaicz Péter, Pozsony 1646. Magyarády Istv., Pozsony 1649. Benkouich György, Bécs 1652. Puczak Mihály, Pozsony 1662. Rüdschitsch Iván, Bécs 1667. Rovasovsky Fábián, Ebersdorf 1668. Schwada Izsák, Bécs 1672. Medunich István, Bécs 1672. Heruvy (Rosina) Mátyás, Bécs 1687. Raffay Ferencz fia Miklós, fivérei Mihály és Péter, Pozsony 1687. Kundek Tamás, Pozsony 1687. Dymniakowich de Dymniak, Bécs 1689. Zuhkor Iván, Ebersdorf 1695. Orahóczy (de Orahovicza) István, neje buzini Keglevich Borbála, gyermekeik Szaniszló, Farkas, Taddeus, Iván és Mária. magyar grófságot nyernek, Laxenburg 1690. Gercsich Mátyás, Bécs 1707. Pozvinszky György, Bécs 1710. Gregorich Fer., Bécs 1715. Demelli Mátyás, Bécs 1727. Novoszel Lukács, Bécs 1744. Peczinger Iván, Pozsony 1751. Plovanich Mátyás, Bécs 1756. Ivancsich György 1759. Andreowich Andr., Bécs 1763. Kosztich Miklós, Bécs 1791. Vakanovich Dávid, Bécs 1792. Barabás Ferencz vicejudex nobilium 1791. Shuttewich (Szucsevics) Mátyás, Bécs 1795. Wadschedl József, Bécs 1806. Simrák Fülöp, Bécs 1815. Maroewich Iván a Mária Terezia-rend vitéze, Bécs 1828; ugyanazon kelettel magyar báróságot is nyer. Chuich Mihály, Bécs 1840.
Második csoportba tartoznak az idegen nemeslevelek, melyek sorát Apaffynak 1676-ban Fogarason kelt adománylevele nyitja meg, a melyben Arsányi (de Arsány) Ivánnak erdélyi nemességet ad. – Régibb ennél Risser György birodalmi nemessége 1664-ből. Kannegiesser Herm. 1752. birod. nemességet, Tahy Mihály 1758-ban az örökös tartományok nemességét nyeri blumenbergi előnévvel. Kressnig (ostrabergi) Iván birod. nemesség 1772. Vukassovich Fülöp osztr. báróság 1788. Rodich Dániel birod. nemesség 1785. Hellwig Iván örök. tartom. nemesség Bécs 1793. Minighini Iván birod. nemesség 1785. Mikich (bojkameni) Márton birod. nemesség 1797. Igyanovich Iván birod. nemesség, datum nélküli töredék 1780–90. évekből. Kossevich Iván (ulmdorfi) osztrák nemesség 1825. Paitsch Sándor (polvari) osztr. nemesség 1829. Rasztics Dániel osztr. báróság 1852. Karger Titusz osztr. báróság 1854. Sokcsevits József osztr. báróság 1860. Legifjabb Bründl (Kirchenaui) Dragutin osztrák nemessége 1877-ből.
Ugyancsak a 3–4. füzetben Bojnichich «Adatok a Frangepán család történetéhez» cz. czikkében a Wallsee grófokkal való rokonságukat mutatja ki a zágrábi káptalani levéltárban levő okirat alapján. A második rész IV. Frangepán Miklósnak orsz. levéltárunkban levő 1417. adománylevelével foglalkozik, melyben ez Ozol várát nejének engedi át. Végül a harmadik részben a Frangepán családnak külső rokoni összeköttetését sorolja elő, melyek szerint Korvin Mátyással, továbbá Arragonia, Sicilia, Milano stb. olasz tartományok fejedelmeivel rokoni kötelékben állott ferrarai III. Miklós révén, kinek leányát Isottát II. Frangepán István (1434–1481) vette el. A házasságból származott Frangepán Bernát † 1530-ban. Wertner Mór dr. «Eine unbekannte kroatisch-schlesische Allianz» cz. czikke érdekes adat a Subić nemzetség történetéhez. A Bribiri Mladenek, kik a Subič nemzetségből származtak s a Zrinyiek közvetlen őseiül tekinthetők, egyik leányát Katalint nőül vette III. Bolesláv herczeg († 1352), miáltal az ősrégi horvát család rokonságba lépett a lengyel királylyal, Lokietek Ulászlóval, valamint az Anjou házzal s igy közvetve az Árpádokkal is. Erre a házasságra vonatkozik I. Lajos királynak supplicatiója VI. Kelemen pápához, hogy e harmad-negyed iziglen rokonok közt kötött házasságot érvényesnek ismerje el. (Reg. Supplic. Clem. VI. Ann. I. p. II. vol. 2.) A szerző e rokonsági viszony kijelölése után egykoru czimeres pecsétek alapján kimutatja, hogy a Zrinyiek sisakdiszében ismeretes (Siebmacher Taf. 153. S. 211.) balra fordult kiterjesztett karmu griff a Subič nemzetség ősi czimere.
Klaić Vjekoszláv oklevél-részleteket közöl a ragusai Žunjević családnak zenggi és vinodoli szereplésére 1477–1502. években. Forrásai: Miklosich, Ljubič, Surmin és Fermedžin.
E–y.
