Lendvai Miklós, Temes vármegye nemes családjai. III. kötet. Temesvár, 1905. 4-r. 2 levél, 155 oldal, egy oklevél-hasonmással és 1…
Lendvai Miklós, Temes vármegye nemes családjai. III. kötet. Temesvár, 1905. 4-r. 2 levél, 155 oldal, egy oklevél-hasonmással és 12 szines czimer-melléklettel.
Lendvai nagyszabásu munkájának harmadik kötete hagyta el a sajtót, az előző kettőéhez hasonló terjedelemben és kiállitásban. E rész a Jablonczay és Ottlyk nevek közé eső temesmegyei családokról nyujt elég bő és sok uj adatot tartalmazó czikkeket. Szerző, dicséretére legyen mondva, úgy ebben, mint az előző két kötetben lehetőleg a kritikával használt történelmi adatok felsorolására szoritkozik s helyes érzékkel óvakodik a hasonló irányu müvekben – sajnos – megszokott émelyitő dicséretektől s egyes, többnyire élő személyiségek felmagasztalásától. Emberi dolog, hogy forásai itt-ott mégis megtévesztették; munkája ennek daczára is az, a minek minden hasonló műnek lennie kellene: megbizható forrásgyüjtemény, a melyet a Délvidék köz- és családi történetével foglalkozó mindig haszonnal forgathat.
Temesmegyében, a hol az őslakosság a hosszu törökdulás alatt majdnem tökéletesen kiveszett, kevés az ősi, a középkorig visszavezethető család. Az ott élők, főleg a törzsökös megyei családok, nagyrészt a XVIII. századból keltezik nemeslevelüket. Ezeknél a családoknál szerző mindenkor pontosan közli a nemesités idejét s gondosan leirja a czimert, vagy az eredeti, vagy az ezzel egyenlő értékü Királyi Könyvek után. A hol csak módjában volt, összeállitotta a leszármazást is, de mindenkor csak azon időponttól, a honnan kezdve hiteles oklevelek alapján volt a szakadatlan vérségi kapcsolat megállapitható.
A munka értékéről akkor kapunk valóságos képet, ha összevetjük Nagy Iván művével. Az összehasonlitás alapján kitünik, hogy könyvünk nem csak bővebben és pontosabban megszerkesztett családtörténeti vázlatokat nyujt a Magyarország Családai-nál, hanem hogy egész sor olyan családról is megemlékezik, a melyekről ott egyáltalán nincs szó.
Azon érdeklődők kedveért, a kiknek még nem volt módjukban a kötetet látni, álljon itt ezen Nagy Ivánnál kimaradt családok névsora.
Jablonczay (nem azonos a Nagy Ivánnál V. k. 273. 1. található hasonló nevü családdal). – Jagodits (nemeslevele 1824. IX. 17. kelt).* – Jakabffy (nem azonos a N. I. V. 284. közlöttel). – Jakabos (nlev. 1662. VII. 13. Apafi Mihálytól). – Jancsó (nlev. 1700). – Janits (Klopodiai. nlev. 1845. I. 30.). – Jankó. (V. ö. N. I. V. 299.). – Janó (Pakéi). – Joannovics (nl. 1791. VII. 14.). – Joannovics (Poganyesti. nl. 1834. XI. 6.). – Joannovits – Vidák (Maczedoniai; nl. 1762. XII. 3.). – Joó mk. Gombkötő. – Jósa (nl. 1688. V. 30.). – Jovanovich (Szolsiczai; nl. 1897. VIII. 9.). – Karácson (Ivándai). – Karátsony. – Kardos (Kardosfalvi). – Károsy (nl. 1699. IV. 8.) – Kászonyi (Tótváradgyai; nl. 1713. XI. 7.). – Kayser (Gaádi; nl. 1811. IX. 13.). – Kepich (nl. 1815. IV. 7.). – Keresztúry (Szinérszegi). – Király. – Királyi mk. Vadkerty (nl. 1625. XI. 16.). – Kliunovich (Kampfbergi; nl. 1827. VII. 13.). – Kniezik. – Kormos (Balatonyi): – Kornhoffer (Königskroni; nl. 1704. IX. 24.). – Koronghi (Koronghi; nl. 1837. II. 9.). – Kostyál (Tarnói). – Kőszeghy (Remetei). – Kovács (nl. 1754. I. 2.). – Kováts mk. Kovátsik (nl. 1696. IV. 12.). – Kovácsics (Rétháti; nl. 1868. XII. 1.). – Kudriczy (Kudriczi; nl. 1837. VIII. 17.). – Lábady. – Laczkovich (Lőrinczkátai). – Lang (Kronenburgi; nl. 1821. X. 18.) – Lászlóffy (nl. 1712. XI. 20. és 1758. XII. 12.). – Lázár (Écskai). – Lengyel (Baróthi). – Lengyel (Ebesfalvi). – Loos (1811. VII. 17.). – Lukács (Hilibi; nl. 1702. VII. 7.). – Lükő (nl. 1669. IV. 15.). – Makó (nl. 1592. IV. 3.). – Manaszy (Hodonyi; nl. 1813. I. 8.). – Martsits. – Martzel. – Maxin (Kaczkói). – Menyhárt (Pákéi). – Miakich (nl. 1688. III. 8.). – Mihalievits (báróság 1838. VII. 5.). – Mike (Csomortáni). – Mikes (Kis-Magurai). – Millenkovich (nl. 1835. X. 1.). – Miokovich (nl. 1811. III. 30.). – Mócsy (nemesség-megerősités 1815. V. 5.). – Morvay (nl. 1791. I. 24. és 1792. VII. 26.). – Moser. – Murányi (Murányi; előbb Kulterer; nl. 1782. IX. 6.). – Nagy (nl. 1650. Rákóczy Györgytől, megerősités 1793. XI. 4.). – Nagy (nl. 1661. III. 16.). – Nagy (Balmazujvárosi; nl. 1659. VII. 18.). – Nagy (Eöttevényi; nl. 1625. X. 30.). – Nagy mk. Sasváry (nl. 1714. XI. 14.). – Nagy mk. Szalay (n1. 1668. XI. 1.). – Nátl (nl. 1636. II. 12.). – Neuman (Végvári; nl. 1903. III. 14.). – Neszméry (nl. 1808. XII. 16.). Niamessny (Almánfalvi; nl. 1578. IV. 13.). – Nicolics (Rudnai; nl. 1694. III. 26., megerősités 1783 IV. 18., osztrák báróság 1854. XI. 18., magyar báróság 1886. II. 10.). – Nikolich mk. Lazics (nl. 1688. IV. 19.). – Novák (nl. 1753. VII. 30.). – Nyéky mk. Knédly (megerősités 1817. VII. 18.). – Ondrejkovics. – Orbány.
Mellékesen emliti Nagy Iván is (V. k. 277. 1.), de nemeslevelét nem ismeri.
Nehány családról terjedelmesebb ismertetést ad könyvünk; azonban – úgy láttuk – épp ezeknél az ismertetéseknél vitte szerzőnket a tárgy iránti nagy szeretet, talán az ősi származás mód felett való tisztelete némi tulzásokba. E nagyobb czikkek közt első helyen a Jeszenszky-családról szóló áll; sajnos, ebben jórészt megtalálhatók a Nagy Iván közlötte nem egészen megbizható adatok is. Igy mindjárt a 92családnak a Divék-nemből való származtatása, több mint kétes; XII–XIII. századi történetére vonatkozó adatai is csak akkor válnak elfogadhatókká, ha a család sokszor emlegetett oklevelei napvilágot látnak. Téves az is, a mit könyvünk a család czimeréről mond, hogy t. i. az a Divék nemzetségével azonos lenne; a czimert ugyanis II. Lajos királytól kapták a család elődei s az 1563-ik és (a szerzőnk előtt ismeretlen) 1631-ik évi czimer- és nemesség-ujitó oklevél ezt a czimert variálja. Hogy ezek után a közlött leszármazási táblák (a melyeket szerző a családtól kapott) a régibb időkre nem megbizhatók, szükségtelen lenne hangsulyozni; annál becsesebb azonban az anyag, a mit a XVI–XIX. századból nyujtanak.
Egészen természetes, hogy a déli részek egyik legkiválóbb főrendü családjáról, a gr. Karátsonyiakról terjedelmesebb czikk beszél, még pedig elismerésre méltó tárgyilagos hangon. Igen érdekes a Klapka-családot ismertető dolgozat; ez kivált Temesvár, ellenben Ternesmegye történetét érdekli a Lo Prestiek és Csicseri Ormosok családjával foglalkozó részlet. E két utóbbi család ugyan aránylag későn telepedett a vármegyébe, azonban annak életében kiváló szerepet játszott. Sok érdekes adat van felhalmozva a Kormos-családról szóló dolgozatban; csakhogy a család eredetét ezek nem igen világitják meg, már csak azért sem, mert legalább négy, egymással a névazonosságon kivül kapcsolatba nem hozható családra vonatkoznak. A Küttel-család, bár ex statu plebea 1759-ben nemesittetett, már a XIV. században szerepel a csanádi hagyományokban. Szerző jó érzékére vall, hogy a nemzedékrendet ennek daczára is csak a nemességszerző kétségtelen őssel kezdi. Nagy kár, hogy ugyanő nem ilyen óvatos a Lőrinczkátai Laczkovich-család ismertetésénél s lenyomatja a Bojnichich-féle azon genealogiai táblát, a melyen az állitólag 1579-ben nemesitett Laczkovich István dédunokája 1752-ben szerepel, nem véve észre, hogy 168 évre két nemzedék mégis csak kevés. Azt pedig – még családi hagyomány gyanánt is kár volt megirni, hogy ez a Laczkovich-család a Laczk nemzetségből (!) eredt s hogy a Laczkfiak a Laczkovich nevet is viselték, mert annyit Karácsonyi János könyvéből (A magyar nemzetségek) akárki megtudhat, hogy Laczk nemzetség egyáltalán nem létezett s a Laczkfiak a Hermán nemzetségből vették eredetüket. Azt sem nehéz kitalálni, hogy István nádor «Laczkovich» neve modern horvát forditása a magyar Laczkfinak.
Mindezek a figyelmes olvasó által könnyen észrevető, jóhiszemü tévedések, a melyek keveset vonnak le a nagy szorgalommal s gondos figyelemmel készült mű értékéből.
A kötethez csatolt mellékletek között különösen érdekes az Ottlyk-család 1232-ik évi II. Endre királytól kapott adománylevelének hasonmása. A szines czimerekről kevés jót mondhatunk; a legtöbbnek ugyan szemmel láthatólag az armálisokon levő eredeti czimerábrák szolgáltak mintául, másolójuk azonban nem a legjobban végezte dolgát. Ettől eltekintve a kötet nyomdai kiállitása kifogástalan. Egészben véve e munka befejezése után szerény genealogiai irodalmunknak legszebb termékei közé fog tartozni.
E.
