Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1906. évi működéséről.
Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1906. évi működéséről.
Mélyen tisztelt Nagygyülés!
Szomoru hurokat kell megszólaltatnom, gyászos emléket kell visszaidéznem, midőn mai összejövetelünk alkalmával beszámolok a társaságnak a lefolyt évben kifejtett munkásságáról.
Kicsiny társaságunkat a tudományos téren szerény eszközeivel elért sikerek mellett huszonnégy éven át nagyon sok csapás érte, melyet egyaránt érzett a tudományos világ és társaságunk belső élete. Egymásután veszitette el legjobb vezéreit és munkatársait, s ma már csak egy harmadrészt mondhat magáénak ama lelkes, tudós férfiak csapatából, a kik társaságunk megalapitása óta szolgálták annak ügyeit és lankadatlan buzgó 187fáradozásaikkal lehetővé tették, hogy az aránylag kedvezőtlen viszonyok között is méltó eredménynyel tölthesse be hivatását. De még sohasem szenvedett oly nagy veszteséget, mint negyedszázados fennállásának utolsóelőtti évében, midőn a kérlelhetetlen végzet váratlanul megfosztotta első megalapitójától és ügyeinek leglelkesebb pártfogójától, ki keletkezése óta töltötte be elnöki tisztét, báró Radvánszky Bélától.
A sors nem engedte meg, hogy annak vezérlete alatt lépjük át fennállásunk első negyedszázadának határát, a ki társaságunkat életre keltette és kihez összes eddigi sikereink emléke füződik. Az ő vezetése nélkül érjük el amaz év küszöbét, melyben igazi örömmel és lelkesedéssel reméltük megülhetni a társaság megalapitásának huszonötéves emlékünnepét.
Társaságunk a veszteség nagyságához és jelentőségéhez, mérten vett részt a közéletnek és a tudományos világnak a gyászeset felett érzett fájdalmában; külön nagygyülésben áldozott elhunyt elnöke emlékének és folyóiratának egyik füzetét az ő nevének és társaságunk érdekében kifejtett munkásságának megörökitésére szenteli.
Némi csekély vigasztalásul szolgálhat, hogy társaságunkat tagjai számát tekintve nem érte számbeli veszteség, s viszont vezetőink sorát oly férfiakkal egészithettük ki, a kiktől méltán várhatjuk társaságunk felvirágoztatását. A mint évi nagygyülés az id. Bánó József másodelnök lemondása folytán megüresedett másodelnöki tisztre Csoma József ig. választmányi tagot választotta meg. Érdemes tagtársunkat, ki eddig zajtalan magányban nagyértékü irodalmi munkásságával vett részt társaságunk müködésében, ismert szerénysége egy ideig visszatartotta attól, hogy a választást elfogadja, de reábeszélésünknek sikerült őt álláspontja megváltoztatására birni és április havi igazgató választmányi ülésünkön örömmel jelenthettük be, hogy a másodelnöki tiszt elfogadásával alávetette magát a társaság akaratának.
Igazgató-választmányunk pedig ez évi utolsó ülésén a két régebben megüresedett igazgató-választmányi tagsági hely közül egyet betöltvén, arra gróf Andrássy Géza pártoló tagunkat választotta meg, a ki a közélet terén szerzett érdemeivel és társaságunk iránt mindenkor tanusitott meleg érdeklődésével nyerte meg az igazgató-választmány bizalmát.
Örvendetes jelenségül emlithetem a tagjaink számában ez év folyamán mutatkozó növekedést. Egyes-lelkes tagtársaink buzgólkodásának köszönhetjük, hogy a pártoló tagok száma 4-el, évdijas rendes tagjainké 23-a1 növekedett. Ezzel szemben halálozás révén ezer koronás és 1 négyszáz koronás alapitó, halálozás és kilépés folytán 3 pártoló és 14 évdijas rendes tagot vesztettünk ugyan, de a kilépettek között 13 volt olyan, a kit tetemes tagdijhátraléka fizetésének megtagadása miatt voltunk kénytelenek tagjaink sorából törülni.
A társaság tagjainak száma ekként a pártoló tagoknál 111-ről 112-re s az évdijas rendes tagoknál 321-ről 330-ra emelkedett. Összes tagjaink száma ekként az elhunyt alapitó tagokat nem számitva, 10-el több, mint az előző évben, úgy hogy jelenleg öszszes tagjaink száma, ha az elhúnyt alapitókat is beleszámitjuk, 518.
A régi keretek között a régi eszközökkel folytattuk ez évben müködésünket, mely a tudományos téren irodalmi munkásságunkban, a társaság belső életében a társaság ügyeinek az igazgató-választmány ülésein való tárgyalásaiban és irányitásában nyilvánult.
Tudományos munkásságunk eredményeinek közzétételére hivatott folyóiratunk négy füzete a jelentést tevő titkár és Varjú Elemér ig.-vál. tag szerkesztésében ez évben is a szokott terjedelemben jelent meg s hasábjain tartalmas értekezésekben és tanulmányokban tette közkincscsé tagtársainknak a czimertan és a családtörténet s a rokon szakok terén elért ujabb eredményeit, emellett részletes tájékoztatást nyujtott a társaságunk által művelt tudományszakok hazai és külföldi irodalmának ujabb termékeiről s az azokban nyilvánosságra hozott uj eredményekről, s végül beszámolt a társaságunk érdekében az ügykezelés terén tett intézkedések felől.
Tudományos munkásságunk ez évben is a rendes arányokban oszlott meg a magunk elé kitüzött tudományos czélok között.
A vezető szerepet természetesen most is a családtörténet játsza, mely kiindulási pontul és alapul szolgál a heraldikai és szfragisztikai tanulmányoknak. És a sorozatot két oly dolgozat nyitja meg, melynek megjelenése nemcsak a családtörténet, de egész hazai történelmünk szempontjából óriási jelentőséggel biró esemény számba megy.
A magyar családtörténet leghivatottabb müvelője és legbuzgóbb munkása, ki a Magyar Nemzetiségekről irt munkájával megörökitette nevét tudományunk évkönyveiben, Karácsonyi János ig.-vál. tagtársunk, nagyszabásu, mély kritikával megirt tanulmányban tárgyalta Szent István anyja és I. András atyja származásának és az akkor szereplő Koppány, Vászoly, Szár László és az Árpádház többi tagjának egymáshoz és Szent Istvánhoz való rokoni viszonyát és történelmi szereplésük jelentőségét; s megállapitva azt, hogy Szent Istvánnak anyja Atleydis, lengyel nevén Beleknegina lengyel herczegnő volt, hogy továbbá Koppány másként Mihály Szár Zirindnek, Taksony idősebb fiának fia volt, az ő fiai voltak Vászoly és Szár László s az előbbitől származnak András, Béla és Levente, a 188kritika csákányával szétbontotta a hagyományok és a történeti tévedések által emelt légvárakat és helyébe cziklopi arányokban emelte fel első dinasztiánk első királyunk idejebeli családi elágazásának hatalmas épületét és belőle történelmünk legérdekesebb korszakát árasztotta el nappali világossággal.
Ez a hatalmas dolgozat végső válaszul szolgál Nagy Géza ig.-vál. tagtársunknak, az ősi családtörténet nem kevésbé érdemes és szakavatott munkásának ama dolgozatára, melyben Szent István király családi összeköttetéseit kutatva, arra az eredményre jut, hogy a krónikákban emlitett Mihály azonos Bélával, Taksony fejedelem második fiával, s ennek nejétől, a lengyel Adelaidtól származik Szár László, Endre, Béla és Levente atyja, és Vazul, kinek fia Domoszlo a Garam vidékén támadt fel trónkövetelőül István király ellen.
A két tanulmány eredményei homlokegyenest ellenkeznek egymással; a Karácsonyi János által felhozott érvek teljesen megdöntik Nagy Géza következtetéseit. De a két erős szaktudós párviadala mindenesetre hasznára van a tudománynak, oly kérdést bocsátva döntés alá, mely a királyság első évtizedeinek homályos történetéhez adja meg a kulcsot.
Wertner Mór ig.-vál. tagtársunk részletesen tárgyalja a genealogia közép- és ujkori fejlődését és e szak e korbeli termékeit felsorolva, a családtörténet buvárait felesleges fáradságtól kiméli meg.
Rendkivül becses genealogiai emléket ismertet a Turul G. A. név alatt iró munkatársa a portugál királyi család őseit ábrázoló, XVI. századbeli, 11 nagy hártyalapból álló albumban, mely 1842-ben Liszabonban került könyvpiaczra s később vétel utján a British Museum birtokába jutott. Ezt az érdekes albumot kitünő hasonmásokban tette közzé a stuttgarti Hoffmann czég, Ströhl történelmi és genealogiai és dr. Kćmmerer mütörténeti magyarázatai kiséretében. A kiadványt reánk nézve magyarországi vonatkozásait teszik érdekessé. A királyi család első őseinek családfája Hunortal Bonfrudig majdnem ugyanazokat a neveket sorolja fel, mint Turóczi krónikája Álmos családfájánál, a mi arra vall, hogy az összeállitó ismerte és használta ezt a krónikát. Ennek magyarázatát az a tábla adja meg, mely a portugál grófnak Szent István magyar királytól való leszármazását, a portugáloknak a történelem által rég megczáfolt hagyományát tünteti fel. E tábla keretében Szent István és Gizella képei körül ott látjuk Géza és felesége Sarolta, Gizella szülei, Péter, Szent Imre és Vazul képeit, XVI. századi ruházatban. A képeket Antonio d’Ollando udvari festő rajzolta s Bennig Simon brüggei képiró festette. A magyarázó szöveg Damiano de Gśstől, Emanuel király történetirójától származik, a ki az albumot a történelmet kedvelő Don Fernando herczegnek, III. Emanuel testvérének rendeletére állitotta össze.
Egyes családok történetét tárgyalják: Zarándy A. Gáspár, ki a Brankovicsok családfáját és vérségének a külföldi fejedelmi és a magyar főuri és nemesi családokba való elágazását igen világos és tanulságos táblázatban állitja össze, továbbá Wertner Mór tagtársunk, ki a Herman nemzetségből származó Laczkfi-család történetéhez járul uj adatokkal; Daróczy Zoltán tagtársunk pedig szintén két középkori nemesi családról, a Lépes- és a Treutel-családokról közöl az ujabb okirattárakban talált adatokat. Nádasdi Sárközy Imre saját családjának történetét ismerteti három közleményben, bő történelmi háttérrel, Zsigmond korától a jelenkorig. Ez uj és érdekes adatokkal bővelkedő tanulmányról a vele kapcsolatosan közölt családi czimer révén a heraldikai szak termékei között is tettünk emlitést. A közleményt a teljes családfa egésziti ki.
Kolossy István tagtársunk szintén alapos tudással és nagy adatbőséggel irja meg a Bodrog vármegyében honos Kálnási Kálnássy-család történetét az Árpádkor végétől kezdve a jelen korszakig. Károly János tagtársunk pedig az ujabb keletü Csalai Kégl család eredetét keresi és Sippi Rodiczky Jenő amaz állitásával szemben, hogy annak ősei birkapásztorsággal foglalkoztak, kimutatja, hogy ez ősök pozsonyi városi polgárok voltak, kiknek a birkatenyésztés csak egyik jövedelmi forrásuk volt.
Részletkérdést tárgyal, de adataival nem kevesbé érdekes Szerémi néven iró főrangu tagtársunknak rövid közleménye, melyben talpraesett érvekkel bizonyitja, hogy az a Mochkos nevü család, a melynek a XV. század-ból származó czimerlevelére a hédervári levéltárban mint régi oklevelek boritékára akadtak reá, nem Gán, hanem Gáj turóczvármegyei községről irja nemesi előnevét s a szóbanforgó armalis nem a Héderváryak, hanem a Dócziak révén került a hédervári levéltárba.
A szakirodalom rovatában Lendvai Miklós Temes vármegye nemesi családainak története III. kötete, Orosz Ernő Heves és a volt külső Szolnok vármegyéknek nemesi családjai (Szabó László ismertetésében) és a Genealogiai Füzeteknek, a szép sikerrel müködő folyóiratnak ez évi III. füzete, a külföldi irodalom termékei közül Loserth János Genealagische Studien és Genealogisches Taschenbuch der adeligen Häuser Österreisch (mindkettő Zarándy tollából) és Král Albertnek Der Adel von Böhmen czimü munkája nyertek rövidebb hosszabb közleményekben méltatást.
Czimertani közleményeink közül első sorban azt kell megemlitenem, a mely e tudományszak általános 189kérdéseivel foglalkozik: Ghyczy Pál ig.-vál. tagtársunknak «Adalékok a kar heraldikai szereplése történetéhez» czimü közleményét, mely nagy körültekintéssel összegyüjtött és kiváló elmeéllel megrostált adatokkal világitja meg a magyar heraldika e jellemző alakjának fejlődését a középkori heraldika külföldi termékei anyagával hasonlitva össze, ez érdekes kérdést minden oldalról teljes világitásban befejezi.
Középkori heraldikánk legbecsesebb emlékeinek, az eredeti czimerleveleknek sorozatát egésziti ki a Dobry-család 1431-iki czimerlevele, melynek eredetije a Kisdobai Dobay-családnak a Magyar Nemzeti Múzeumban letéteményezett levéltárában őriztetik és a Nádasdi Erchi, másként Sárközy-család 1510-iki czimerlevele, mely szintén a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában van. Az elsőt Áldásy Antal ig.-vál. tag, társaságunk jegyzője, a másodikat Sárközy Imre, társaságunk levelező tagja ismertették, szakavatott családtörténeti és czimertani fejtegetésekkel mutatva ki érdekességeiket. Ifj. Kemény Lajos tagtársunk pedig Kassa sz. kir. városnak Nagy Lajos királytól 1369-ben, Zsigmondtól 1423-ban, V. Lászlótól 1453-ban és II. Ulászlótól 1502-ben kapott s a város titkos levéltárában féltett kincsekként őrzött czimerleveleit jelentőségükhöz méltó magyarázattal ismertette, mely czikk érdekességére nézve méltán csatlakozik Pozsony város czimerleveleinek az előző évek egyikében megjelent ismertetéséhez.
A Muronyi Weér-család 1509-iki czimerleveléről Horváth Sándor tagtársunk által a Turul tavalyi első füzetében közölt ismertetést egésziti ki fontos adatokkal Szendrei János ig.-vál. tagtársunk, figyelmeztetve olvasóinkat egyebek közt arra, hogy a czimer szines hasonmása már megjelent az ő «Magyar viselet történeti fejlődése» czimü munkájában.
Hazai heraldikánk legfontosabb feladatának, a középkori czimerlevelek felkutatására irányuló törekvéseknek eredményeit találjuk összegezve abban a szükszavu lajstromban, melyben buzgó tagtársunk, Csoma József másodelnök a mohácsi vész előtti időszakból származó s eredetiben reánk maradt czimerleveleket sorolja fel kiállitásuk sorrendjében, megjelölve az eredeti hollétét és hogy ismertetése hol jelent meg. Ez a jegyzék, mely 175 czimerlevelet sorolva fel, 30-al haladja meg a Bárczay Heraldikájában felsorolt eredeti czimerlevelek számát, megbecsülhetetlen utmutatóul fog szolgálni minden időkre heraldikánk kutatói számára.
Itt emlékezem meg az igazgató-választmány ülésein bemutatásra került eredeti középkori czimerlevelekről: II. Ulászlónak 1515-ben Földes János pozsonyi harminczados számára czimer- és pallosjog adományozásáról kiállitott oklevelét, melynek Nedeczky Tibor tagtársunk kezei között levő eredetijét a szeptemberi ülésen ismertetni, én voltam szerencsés, s melyet az a körülmény tesz érdekessé, hogy teljesen azonos a Básznai-család 1431-ben Zsigmond királytól kapott czimerlevéllel, melyet a Turul 189. évfolyamában ismertettem. Továbbá az Armbruster családnak II. Lajostól 1518-ban és I. Ferdinándtól 1557-ben és 1559-ben adományozott czímerlevelei, melyeket Áldásy Antal jegyző élőszóval mutatott be az igazgatóválasztmánynak.
Mindezen itt felsorolt czimerek tudományos ismertetése szintén a Turul hasábjain fog megjelenni.
S itt kell megemlitnünk a Tóth-Szabó Pál érdemes munkájának, Szatmári György életrajzának ismertetését, mely a nagy készültségről tanuskodó munkából a Szatmári-család leszármazására és a primás czimerére vonatkozó adatokat ismerteti.
Közleményeink e sorozatát kiegésziti még Balogh Gyula tagtársunk két Zsigmondkori czimerlevélnek, a Babai és a Kotsi és Mesteri családok 1418 és 1421. évekből származó annalisának, melyek szövegének másolata Vas vármegye levéltárában őriztetik, ismertetésével.
Czimertanunk különlegességei közé tartozik Bocskay István két czimerlevele, melyek egyikét 1605 deczember 12-ikén 13 hajdu-kapitánya és az ezek alatt szolgált 9254 hajdu részére adta, a másikkal a szoboszlói hajdukat emelte a nemesi rend sorába. E két czimerlevél közül, a melyek az adományozó- és az adományozottak tekintetéből egyaránt a czimertani ritkaságok közé sorozhatók, az elsőt Horváth Sándor tagtársunk, a másodikat dr. Boldisár Kálmán ismertette, utóbbi a szoboszlói hajduk 1703-ban készült czimeres zászlójának leirásával egészitve ki közleményét. Mindkét munkatársunk egyaránt nagy szolgálatot tett közlésével a történelem és a heraldika kutatóinak.
A Váradi, máskép Kalmár János 1669-ben I. Lipóttól kapott czimerét, melyet Csoma József másodelnökünk ismertetett, az teszi érdekessé, hogy rajza és leirása szerint menekülés közben visszanéző és fülét vakaró oroszlánt ábrázol, a mi azt a nálunk oly ritka gúnyczimerek közé sorozza.
A külföld heraldikai irodalmának mozgalmairól Ghyczy Pál ig.-vál.-tagtársunknak de Raadt nagy munkájának a németalföldi és szomszédos országok czimeres pecséteiről Brüsszelben az 1898–1901. években megjelent négy kötetének beható és szakavatott ismertetése, továbbá a Hildebrandt Wappenfibele hatodik kiadásának Zarándy R. Gáspártól és Volpicella, Gli Stemmi nelle scritture dell’ archivio di stato in Napoli czimű füzetkéjének, mely betűrendes lajstrommal igazitja el a czimerkutatókat a nápolyi állami levéltár tömkelegeiben és sok magyar nevet is megment a hazai családtörténet számára, A. A. 190jelzést használó tagtársunktól származó ismertetése nyujt tájékoztatást. Kis Bálint ig. vál. tagtársunk pedig Grecian D. István «Eraldica romána» czimü munkáját méltatta hosszabb ismertetésben, különös tekintettel annak a magyar heraldikával és genealogiával való vonatkozásaira.
Közjogi oklevéltani és szfragistikai szempontból egyaránt érdekes tanulmány Nagy Géza ig.-vál. tagtársunknak rendkivüli éles elmeéllel készitett dolgozata, melyben a magyar királyok czimei fejlődését a XI. században az egykoru oklevelek, érmek és pecsétek alapján állapitja meg s kimutatja, miként tükröződik vissza a czimváltozásaiban Magyarország területének kialakulása.
A pecséttani közlemények sorát a jelentést tevő titkár Nagybánya sz. kir. város XIV. századi pecséteiről irt dolgozata nyitja meg, melyben először nyilt alkalma arról a szerencsés véletlenről, a mely az ősrégi bányaváros Nagy Lajos idejéből fenmaradt, pecséttani és műtörténelmi szempontból egyaránt elsőrangu nyolczszögü nagypecsétjének ezüstből készült tipáriumát napvilágra hozta, beszámolni és a pecsétnyomót s annak kapcsán a város kisebb pecsétjének egyetlen töredékesen megmaradt példányát bemutatni. Dolgozata a nagybecsü klenodiumot elsősorban a város történelme és a szfragisztika szempontjából méltatja, de műtörténeti jelentőségét is kiemeli és kimutatja, hogy az mindezen tekintetben első helyen áll hazai szfragisztikai emlékeink között. Részletes műtörténeti ismertetését az ismert szakíró, Czakó Elemér, az iparművészeti muzeum őre, mint vendég, olvasta fel az igazgató-választmány ülésén és tette közzé: dolgozata főleg iparmüvészeti szempontból tárgyalja annak szerkezetét és kivitelét, hasonlóképen az első helyet jelöli ki számára a régi ötvösművesség emlékei között.
Horváth Sándor tagtársunk a szfragisztika terén is a szokott buzgalommal fejtette ki működését. Egyik rövid közleményében egy már Wenzel kódexéből ismert pecséthamisitónak Bábolnai Jánosnak esetével foglalkozik és az országos levéltárból a zágrábi káptalan egy 1493-iki oklevelét közli, mely Egervári László bán titkos és gyűrűpecsétjének hamisitásáról emlékezik meg.
Nagyobb terjedelemben, bő részletességgel teszi meg észrevételeit azokra a megjegyzésekre, a melyeket Varjú Elemér az 1337-iki esztergomi városi kiadványon látható különös pecsételési módról szóló közleménye tévedéseit kideritette és a pecsétek mivoltát megállapitotta. A polemiában azonban nem volt módjában megdönteni Varjú vizsgálódásának eredményeit, s utóbbi határozott hangon tartott válaszában zárta le a hosszura nyult vitát.
Ghyczy Pál ig.-vál. tag pedig ifj. Kemény Lajosnak Kassa város czimerleveleiről szóló czikkére reflektálva II. Ulászló király nejének Foix-Candalei Annának pecsétjén látható czimert irja le.
Szabó Dezső adatai a királyi könyvek történetéhez a kanczelláriai ügyvitel nagyfontosságu intézménye keletkezését kilencz évvel viszi előbbre annál az évnél, melyből eddig a legelső adatot ismertük. Egy 1519-iki oklevél őrizte meg azt az adatot, melyből kiderül, hogy a királyi könyveket már I. Károly idejében vezették. Ezt az érdekes adatot az 1405., 1518., 1519. évekre vonatkozó adatokkal egésziti ki, melyeket II. Lajos király egy 1525-iki oklevele őrzött meg.
Közleményeinket méltóképen zárja Sufflay Milán horvát születésü magyar történetbuvárnak ismertetése a pannonhalmi Szent-Benedek-rend története eddig megjelent I., II, VII., VIII. és IX. kötetei felett. Ennek a nagyszabásu, mondhatjuk monumentális műnek vaskos volumeneiben a rend öreg és ifju szakemberei, bölcs tapasztalattal és körültekintéssel biró és lánglelkü buzgalommal dolgozó tudósok, a megboldogult Füssy Tamás és Villányi Szaniszló, s az ifjak közül Sörös Pongrácz, Zoltvány Irén, Prikkel Márián stb., valamennyi friss munkaerő, és a ki az egész nagy szabásu vállalat szerkesztője, a ki az egész nagy terhet hordja vállain, dr. Erdélyi László, a kiváló diplomatikus, magvas dolgozatokban, mindent felölelő részletességgel örökitik meg a pannonhalmi főapátság, a bakonybéli és zalavári apátságok középkori történetét, monumentális arányokban hirdetve Szent-Benedek-rend szerepét a magyar történelemben. S ez a nagy munka a megérdemelt méltatóra talált Sufflay személyében, a ki röviden de világosan összegezi az eredményeket, rámutat a munka előnyeire, de nem huny szemet a hibák felett és nyugodt mérséklettel állapitja meg a valóságot.
Összegezve az elmondottakat, megnyugvással mondhatjuk, hogy a szaktudományaink mezején végzett munkáságunk az elmult évben is méltóan sorakozott az előző években kifejtett munkásságunkhoz.
Az előző év működését lezáró nagygyűlést 1905 deczember 15-ikén tartottuk meg. Tárgya az elnöki megnyitón és az évi jelentéseken kivül, a másodelnöki székek egyikének betöltése volt, melynek eredményéről már fentebb volt alkalmam beszámolnom. Felolvasásra Varjú Elemér ig.-vál.-tagnak a magyarországi lovaspecsétekről szóló értekezése került, melyhez Thaly Kálmán ig.-vál.-tagtársunk füzött kiegészitő megjegyzéseket.
A társasági folyó ügyek s az azok által szükségessé vált intézkedések a rendes évnegyedes üléseken és egy rendkivüli ülésen, melynek megtartását elnökünk 191váratlan halála tette szükségessé, foglalkoztatták az igazgató választmányt.
Az évnegyedes ülések február 22-ikén, április 24-ikén, szeptember 27-én és november 29-én tartattak meg. Ez ülések intézkedései a rendes ügyviteli kérdések mellett elsősorban a társaság pénzügyi viszonyaival összefüggő ügyek elintézésére irányultak.
Az előző évi zárószámadások megvizsgálása s a folyó évi költségvetés megállapitása mellett, mely a rendes szokáshoz hiven a februári ülés feladata volt, első helyen kell megemlékeznünk az intézkedések közül azokról, a melyek a társaságra nehezedő terhek megkönnyitését tüzték ki czéljukul.
E számadások adatai szerint a Turul kiadásainál tetemes nyomdai tartozás mutatkozván, annak kiegyenlitéséről az igazgató választmány áprilisi ülésen a társaságnak megtakaritásokból eredő tőkéjére felveendő lombard kölcsön utján gondoskodott. Ugyanekkor intézkedés történt az iránt, hogy a társaság vagyonát képező értékpapirok az Osztrák-Magyar bankból, hol kezelésük sok nehézségbe ütközött, kivétessenek és a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál helyeztessenek el. S a társaság pénzügyi egyensulyának helyreállitása érdekében az igazgató választmány erélyes intézkedések megtételét rendelte el a nagy összegre rugó tagdijhátralékok behajtása érdekében.
A Magyar Nemzetségi Zsebkönyv második része I. kötetének elszámolása és a vállalat folytatásának kérdését illetőleg, sajnálattal kell jelentenünk, hogy a Franklin-Társulat által az első évről bemutatott elszámolás azt a kedvezőtlen tényt közölte a társasággal, hogy a kiadvány köteteiből egy év alatt csupán 212 példány kelt el, melyek ára a nyomtatás költségeinek alig egy harmadára nyujt fedezetet. Miután az elnökség abbeli kisérletei, hogy a kiadvány az eddiginél kedvezőbb feltételek mellett hozassék a könyvpiaczon forgalomba, nem vezettek eredményre, az igazgató-választmány kénytelen volt kimondani, hogy második kötet kiadására mindaddig nem vállalkozhatik, mig az első kötet után fenmaradt tartozás nincs teljesen kiegyenlitve. A vállalat szerkesztőinek az az ajánlata, hogy az uj kötetet saját költségükön hajlandók kiadni, uj módot nyujt a megoldásra; ez ügyben azonban az igazgató-választmány csak az e végből kiküldött bizottság véleményes, javaslata alapján fog érdemlegesen határozhatni.
Utolsó évnegyedes ülésünkön töltetett be, mint már jelentettem, az igazgató választmányban üresedésben levő két hely egyike, s az igazgató-választmány ugyanekkor Rugonfalvi Kiss István évdijas tagtársunkat a heraldikai és genealogiai tudományok művelése körül szerzett érdemei elismeréséül levelező tagjává választotta.
A hála és kegyelet adóját róttuk le a november hó 29-ikén tartott rendkivüli nagygyűlésen, mely kizárólag a társaság elhunyt elnöke emlékezetére volt szentelve. E nagygyülésen dr. Fejérpataky László másodelnök, az elhunyt legrégibb munkatársa és egyik legbizalmasabb barátja tartotta a megboldogult felett az emlékbeszédet és Rugonfalvi dr. Kiss István évdijas tag ismertette terjedelmes dolgozatában irói munkásságát. A kegyeletes ünnep a családtagoknak a többi meghivott vendégeknek és számos tagtársunknak jelenlétében, jelentőségének megfelelő módon folyva le, méltóképen örökitette meg nagyérdemű elnökünk emlékezetét.
Pénztári könyveink adataiból, melyeket a nagygyülésen társaságunk pénztárnoka mutat be, itt csak azt a körülményt akarom felemliteni; hogy mérlegünket a kereskedelmi banknál felvett lombard kölcsönnek 2700 koronát kitévő összegén kivül a Franklin Társulatnál a Nemzetségi Zsebkönyv nyomdai tartozásaként 2905.82 kor. terheli. E tartozás sulya megbénitja törekvéseinket, s lehetetlenné teszi, hogy oly mértékben folytathassuk munkásságunkat, a hogy ezt magunk legjobban kivánnánk. Pénzügyi egyensulyunk megzavarása nélkül tehát nem gondolhatunk nagy reményekkel meginditott irodalmi vállalatunk, a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv további köteteinek kiadására.
Szükre szabott anyagi helyzetünk, a legszerényebb keretekre utal munkásságunk folytatásában. Meg kell elégednünk azzal, ha folyóiratunk az eddigi terjedelemben szolgálja közleményeivel az elénk kitűzött feladatokat.
Ebben az elszomoritó helyzetben kétszeresen érezzük a veszteség nagyságát, melyet társaságunk nagynevű elnökének, legbuzgóbb pártfogójának, igazi jótevőjének váratlan elhunyta jelent, úgy a tudományos téren, mint anyagi viszonyaink tekintetében társaságunkra. Reméljük, hogy a közel jövő oly férfiuval fogja helyét betölteni, kinek vezetése alatt társaságunk uj életre kelve, nagy fontosságu hivatásának teljes mértékben fog megfelelhetni.
Kérem a mélyen tisztelt Nagygyülést, hogy jelentésemet tudomásul venni méltóztassék.
Budapest, 1906 deczember 13-ikán.
Dr. Schönherr Gyula
társ. titkár.
társ. titkár.
