A Nelipcsek származásrendje.
A Nelipcsek származásrendje.
A Nelipicsek származására nézve legmeszszebbre nyulik vissza két XIV. századi oklevél. 1358 május 8-án a Domaldo comes direkt utódjai «nobiles viri Slavogostus et Domaldus Heliich fratres et Crevatinus filius quondam Georgii nepos et Nerad Miroslavig nepos etiam predictorum ac Rusin et Gregorius fratres filii dicti Slavogosti et Helias filius quondam Domaldi» a tengerpart különböző tájairól gyülnek össze Spalatóban és Ugolin érsek meg a káptalan előtt «suo nomine et pro filiis suis cedunt comiti Ioanni quondam Neliptii comiti Cetine, eorum consanguneo de terra in Cetina concessa per regem Andream,* ratificantes privilegium ipsi concessum per regem Ludouicum* et fatentur satisfactionem cessionis accepisse ....»* Ezen oklevél révén Nelipics János, mint azoknak vérbelije, következésképen Domaldo utódja is, tulajdonosa lesz az 1210-iki adománylevélnek és a levél tényleg jó szolgálatot tett neki, mert eldöntötte a pert, melyet Erzsébet királyné előtt Dalmácziában való tartózkodása (1359–1360) alkalmából «Iwan et Lachkow filii Touordia et Tuerko filius Georgii Grubig,» a 12 horvát nemzetségből való származásukra büszke, de jelentéktelen nemesek ragaszkodva az egyforma igazság hires elvéhez, Cetina megyében való birtoklási jog miatt inditottak János ellen. A cetinai knez soronként czáfolja az ellenfele állitásait, de kedvező döntésre Lajos királyt főképpen az 1210-iki oklevél felmutatása inditja.* E két oklevélből tehát látni, hogy a Nelipicsek rokoni viszonyban álltak az egykor oly hatalmas Domaldoval. De hogy milyen volt a rokonság foka közte és a dynasta-családnak nevet adó Nelipić († 1344) között, azt meghatározni eddig nem sikerült, mivel a származási rendben olyan hézag van, mely bő tért nyit a kombináczónak.
1210-iki oklevél, melyben Endre király Domaldónak Cetina megyét adományozza.
Az 1345 november 21-én kelt valódi, de elveszett oklevél. Lásd fentebb.
Note chronologiche e documenti raccolti da Giov. Lucio Traguriense. Bulletino di archeologia e storia dalmata 5 (1882.), 55. l.
Teljes oklevelet kiadta Kukuljević: Iura regni Dalm. Croatić et Slav. I. 43–46. ll. Az oklevél kelte hibásan van megfejtve az 1365. évre, jóllehet a szövegből könnyen észrevenni, hogy a datuma 1360 deczember 28.
Legrészletesebben foglalkozott e kérdéssel már Milinovic emlitett tanulmányában* és Gruber-Dane.* Mig az első buvár Nelipicset Domaldo direkt sarjának mondja, a második előtt a származásának direkt volta bizonytalan. Azonban mindakettőnek a figyelmét kikerülte több igen fontos genealogiai adat. Azonkivül a kutatásaik nem terjeszkednek a XIV. század közepén túl s igy hálás munkát végzett Klaic, mikor a Nelipicsek genealogiáját újra tanulmány tárgyává tette.* A genealogiai kérdésekben megszokott éleslátásával és a nyomtatott anyag alapos ismeretével majdnem mindent elért, a mit eddig el lehetett érni. Kivéve néhány apró hibát, azután a Nelipicseknek a Svacsics nemzetségéhez való tartozását, mely szerintem kétes vagy legalább teljesen másképpen formulázható és a következtetéseit, melyek az általam tárgyalt két oklevélen alapulnak, melyek azonban a család származásrendjét nem érintik, elfogadom tanulmányának a tengermelléki Nelipicsekre vonatkozó eredményeit.* Legegyszerübb volna tehát a család geneologiájára vonatkozólag általánosságban ezen értekezésre utalni és bővebben a származásrendnek 141csak azon részeit vizsgálni, a hol vagy új (illetőleg Klaićtól fel nem használt) anyag áll rendelkezésemre, vagy a hol Klaićtól eltérően értelmezem a forrásokat. Mivel azonban a nyelv és a folyóirat, melyen az értekezés megjelent, nehezen hozzáférhető a magyar tudósok számára, még nehezebben pedig a benne idézett vagy köztudomásunak vélt és nem emlitett források és tanulmányok, azért nem lesz felesleges az egész genealogiát itt ismételni és meglehetősen rövid kritikai apparatussal ellátni; főleg azért sem, mert igy legjobb alkalmam nyilik Klaić kutatásait ellenőrizni és esetleges hibáit javitani.
Cetinski knez Domaldo, Zara 1886. 4–15. ll.
Nelipics, knez cetinski i kninski, Zágráb. 1886., 3–7. ll.
Rodslovlje Knezova Nelipića od plemena Svačić (= A Svacsics nemzetségéből való Nelipics comesek származásrendje.). Vjestnik hrv. archeološkog društva (a horvát archeol. társulat közlönye), 3 (1898), 1–18. ll.
Ezen családnak természetesen nincsen egy dobrakucsai ága, azért a tanulmányának ezen ágról szóló része (15–17. ll.) teljesen hibás.
A család származásrendjét két csoportban tárgyalom. Az első (A) csoport Domaldo utódjait tartalmazza, a kikhez a fentebb elmondott tények alapján a Nelipicsek is tartoznak. Mivel azonban nem teljesen biztos a kapocs, mely a B) csoportot hozzá fűzi Domaldohoz s mivel ezen csoportban a család azon tagjai vannak benne, kik az értekezésemben szerepelnek, én a látszólagosan megszakadt genealogiai fonál két részét két csoporttal szükségesnek véltem feltüntetni, jóllehet azt hiszem, hogy a két részt az első Nelipics személyében össze lehet kötni. Teljesség szempontjából bevettem ide az Isan-féle ágat is, jóllehet ennek nem jutott semmiféle szerep a bennünket érdeklő eseményekben. De az ág él a család ősi földjén, tudatában van dinasztikus hatalmának; a család fő tagjainak röviden odavetett jellemzése rá is illik, azért ezen ágra nézve – jóllehet itt bővebben szólhatnék róla, miután az értekezésemben nem foglalkoztam vele – csak száraz genealogiai adatokkal szolgálok, tartózkodván szereplését főbb vonásaiban ismertetni, mert az behatóbb méltatást érdemelne.
De kénytelen vagyok még egy genealogiát ide iktatni: a Dobrakucsai Nelepeczek genealogiáját (C). Nem mintha ez folytatása volna a dalmát Nelipicsek származásrendjének – hiszen a szlavon Nelepeczek bosnyák eredetűek – hanem ellenkezőleg, hogy könnyen észre lehessen venni, hogy a két család között rokoni kapocs nem található. Ezen ok első pillanatra különösnek látszik, főleg azok magyar kutatók előtt, a kik a szlavon Nelepeczek eredetét már ismerik, de eljárásom megokolt volta azonnal kiviláglik, ha elmondom, hogy Klaić félrevezettetve azon körülmény által, hogy a dubrakucsai családban a Nelepecz név előfordul és aztán vezetéknévül is használtatik, ezen családot Konstantin fia Nelipićtól származtatja.
A) Domaldo származásrendje.
Zoloyna (caecus)*; Saracenus comes, iupanus Clisse 1171*; Domaldus* 1200–1243; Bosyn 1243*; Slovina*; 1217–(1239); Rogerius* 1239; Stepicius (Stepco) comes de Ceptina*; 1272–1277; Petrus comes Spalati* 1272
... «possessionem que ircipit ab aqua Corca descendens ad mare venit usque ad Zadur ... quam sepenominatus D(omaldus) et cognati eiusdem ab avo suo ceco Zoloyna obtinuerunt. (1223. Wenzel VI, 419. l. Legjobb kiadás Smičiklas: Cod. dipl. Croatić III, 231. l.)
1171. Nos spalatini hoc testamentum et stabilimentum pacis inter nos et iupanum Saracenum ... castri Clisse. (Kukuljević, Cod. dipl. II, 88. l.)
1210-ben «Domaldus comes de Scebenig filius Saraceni comitis» Cetina župát kapja (Lucius, Inscriptiones 62. l. Smičiklas III, 101. l.), 1223-ban pedig elvesziti (I. I. sz. a.). Domaldo számos tisztségeire nézve l. Smičiklas III, és Tamás főesperesnek Rački-féle kiadásának (Mon. Slav. mer. XXVI.) a névmutatóját. 1243-ban békét köt Traů városával. (Bulletino di Archeol. dalm. 25 [1902.]. 195. l.) Valószinüleg nem sokkal később történt, a mit az 1249-iki oklevél mond, hogy Klissa várában foglyul ejtette Pál, a zalai ispán (l. 4. sz. a.).
... «quendam infidelem nostrum Boyzen nomine in insula ... optinuit captiuatum. Item in expugnatione castri Clich quendam fratrem eiusdem nomine Damald similiter captiuatum abducendo» (1249. Wenzel VII. 282. v. ö. 319. l.).
«conte Domaldo, Slouina suo figlio e Rogerio nipote (Lucius, Memorie di Traů 47.). 1217. «commandiamo a Domaldo ed al suo figliolo» (Lucio i. m. 29.).
1239. ... «et se Rogerio nipote del conte Domaldo» ... (Lucius 40. l.) V. ö. 5. sz.
1272 «comes Stepicius (Stepcus) de Ceptina, sui consanguinei Vulcepta filius Peruoslaui stb.» (Luc. 86. l.).
Bulletino dalm. 8 (1885.), 184. l.
142B) A Nelipićek származásrendje.
Neliptius 1244*; Isanus (Isaan) 1253*; Georgius † 1304 előtt*; Nelipizius, Neliptius (Nelyptius), vajda 1304–1344 juniusáig* ~ Vladislava (Velislava) 1344–1346; Comes Isanus (Ysanus de Clavi)* 1333–1335; Constantinus de Glavez* (Kozthadin de Nechven) 1336–1347, † 1375 előtt; Comes Iwan (Johannes) 1344–1376, † 1381 előtt* ~ Margherita mint özvegy 1381–1410; Comes Nelipitius (Nelepech) de Neguen 1375–1396* ~ Elena (Nelepičica) 1421; Comes Johannes filius Iwan (Kucz Ivaniš) 1383–1434* ~ Elisabeth (Alsabeta) 1402–1416, † 1432 előtt; Jelena (Jeliniza) 1408–1416* ~ 1. Hervoja Vukičić † 1416 ~ 2. István Ostoja boszniai király; Catharina (Catherinella) 1411–1439* ~ Frangepán Miklós fia János (Ánž) † 1436; Margaretha 1411–1462* ~ Pál fia Károly, korbaviai gróf
Mikor a tatárjárás után háboru keletkezett Traů és Spalató között, az első várost horvát ispánok támogatják, Spalatót pedig a boszniai bán és hlmi (humi) knez. 1244 julius 19-én béke jött létre. Erről való oklevélben ez áll: «nolumus tamen prćterire silentio, quod a Stepco, Neliptio, Daniele, Christoforo, Cruynico et aliis, qui in eodem bello fuerunt ex parte Traguriensium» stb. (Fejér IV l, 321). Nem tudni csakugyan, hogy az itt emlitett Neliptius milyen rokoni viszonyban van a család többi tagjával, de hogy ahhoz a családhoz tartozott, ez Klaić szerint (3. l.) minden kétségen felül áll, mert ezen név (Dalmácziában) csak ebben a családban fordul elő. Szerinte meglehet, hogy Domaldo fia volt, Slovina testvére, de ezt bizonyitó adat nem áll rendelkezésre. Megjegyzem azonban, hogy az itt és a 2. sz. alatt idézett oklevélben egy Stepko nevü ember áll első helyen. Ez volt tehát akkor a család legnevezetesebb férfia, miszerint valószinü, hogy azonos az A) 7 alatt emlitett Stepko-val, a ki a Cetina ispánja volt. Ha ez áll, akkor Neliptius nem lehet nagybátyja, mert ebben az esetben ő lett volna a család feje a szlávoknál divó senioratusi jog szerint. Chronologiai okok miatt sem állhat vele lefelé menő rokonságban; csak öcscse lehetett és nézetem, szerint mint 9. tag a Domaldo-féle genealogiába sorolandó be. A 2. számu oklevélben Nelipics nem szerepel. Az ő helyén Isanus áll. Abból azt lehetne következtetni, hogy akadályozva volt résztvenni az ügyben (talán 1253 előtt meghalt) és direkt utódja, tehát fia Isan képviseli a család érdekeit. Isantól kezdve pedig a származásrend teljesen biztos. Az egész hypothesis a nemzedékek chronologiai feltételeivel tényleg összhangban van, mert Domaldoról fel kell tennünk, hogy nyolczvan évig élt. (Tehát 1160 körül született.)
Béla király 1253-ban «quod cum possessiones quorundam nobilium Stepconis videlicet, Isani, Woynch et Acach in partibus maritimis existentes, pro vtilitate regni nostri et illarum parcium ad nos recepissemus» ... (teljesen közölve a kismartoni levéltárból Vjestnik-ben 7 [1905.], 138. l. Az oklevél előbb csak Lucius kivonataiból volt ismeretes. Bulletino 4 [1881.], 86. l.). Ezen oklevél 1322. évi megerősitése igy szól: «quod nobilis vir de Croacia Nelypcius woywoda, filius Georgii, filii Isaan fidelis noster ad nostram accedens presenciam». (Vjestnik i. h. 141. l. v. ö. Bulletino i. h. 70., 86. ll.)
Pál, tengermelléki bán 1304 február 11-én kelt oklevelében ezt olvassuk: «viri nobiles comes Neliptius (4), filius q(uondam) Georgii (2), comes Budizlaus Corbauiensis» stb. (Lucius. De regno Dalmatić lib. IV. cap. 13., 202. l.; rosszul datálva 1284 alatt).
Először emlittetik 1304-ben (l. 3. sz. a.). Fontos szerepet játszik Mladen megtörésében. A származásrendje segitségével Klaić (i. m. 5. l.) megmagyarázta a Micha Madius egy homályos helyét (17. fej.: Lucius kiadása 377 l.), a hol az iró arról beszél, hogy Mladen ellen felkeltek «erti quidem barones sui scilicet filii Curiaci ... et Georgii Isani». Meghalt 1344 junius havában (Ljubić, Monum. II. 214., 217. l., Acta extera II.–48. l.). Felesége Vladislava (Vedislava, Valislava, Vellislava) Gussich nemzetségből való volt, Cirjék leánya, Bogyiszló, Pál és Gergely, korbaviai knezek nővére (Ljubić II, 63. 220.; Klaić, Rodoslovlje Knezova Krbavskih = a korbaviai knézek genealogiája, Rad 134 [1898], 198–200. ll.). Klaić (i. m. 6. l.) valószinünek tartja, hogy Vladislava második felesége volt Nelipicsnek, miután ő negyven éves szereplése után kiskoru fiut Jánost hagyott hátra. (1345. «et nobilem adolescentem comitem Iohannem, filium condam comitis Nelypcii de Tininio et nobilem dominam Velizlauam matrem predicti comitis Iohannis». Vjestnik 142. l.) Utoljára emliti az 1346 decz. 8-án kelt oklevél, melyben kibéreli «suam magnam domum positam in Tragurio» (Alacevich, Alcuni documenti inediti di Velislava, Gelčićnél: Bibliotheca dalm. IV, 125. l.).
Isan, a Kluči vagy nečveni ágnak az őse. Különös neve valószinüleg azonos Iván-nal; legalább Urlić-Ivanović Gergely, az ottani tájszólás megbizható ismerője a Nelipicsek váráról, Kluč-ról (Clavis, Glavez a forrásokban) szóló értekezésében (Klučić grad Nelipića u Kninskoj županiji, Starohrvatska prosvjeta 1 [1895.], 110. l.) azt mondja: «Ižo (= lsan?) név még ma is hallható Ključ környékében Iván helyett». Befolyással volt a tengerparti viszonyokra 1333–1335 között. 1333-ban Velencze tanácsa azt határozza: «quod super facto Sibenici scribatur comiti Isano de Clavi; quod ... agravamur acerbe et si non esset nisi amore comitis Nelipcii fratris sui» stb. (Ljubić I, 407. l.). 1335. «Isanus frater comitis Neliptii ... cum habeat unum castrum prope confines Sibenici (Ljubić I, 442. l.). Ezen «castrum» biztosan Ključ, mert e vár romjai manapság még láthatók Čikolanak a Krka-ba való torkolatánál, 18 kilométernyire Sebenicótól éjszak felé. (Urlić i. m. 109. l.).
Isan fia Kostadin kénytelen volt Ključ várát lerombolni. Velencze hatalma elől mélyebben a szárazföldbe, Nečven várába, mely Krka folyó nagy kanyarulatának bal partján állt, huzódott vissza (Urlić-Ivanović. Nečven-Kula, ó-horvát vár Knini vármegyében, Starohrv. prosvjeta I [1895.], 46–50. ll.; Zlatović, Topographikus vázlatok az ó-horvát megyékről u. o. 2 [1896.], 150–152. ll.). Utolsó emlitése történik 1347-ben. 1375-ben már nem él, mert különben Nelipics Iván őt is meghivta volna a lakodalomhoz, nem csak fiait (l. 5. sz. a.).
Először emlittetik 1344.: Vladislava relicta Neliptii generationis Suadcich cum Iohanne filio suo (Obsidio Jadr. Luciusnál 383. l.). Klaićnál javitandó a hiba, hogy János 1365-ben mint «comes de Orbaz et Zana» szerepel, mert az oklevél, melyen ezen állitás alapul, 1360-ból való (l. fentebb 140. 1. 4. jegy.). Meghalt 1381. előtt. Özvegy Margit először 1381-ben merül fel: «... familiares nobilis domine Margarethe, relicte olim magistri Iwan comitisse de Cetina» (Vjestnik 7 [1905.], 158. l.). Az 1392-ig kiskoru fia helyett Nelipicsek gazdag jószágait kezelte, mert mindig vele együtt emlittetik (Lucius, Mem. di Traů 339., 354. ll.). 1410-ben János fia Matijević Péternek Trilokve (Triloque) nevü falut adományozza «cum consensu pariter et assensu dominć Margaritć genitricis nostrć» (Lucius i. m. 427. l.). Klaić sejti, hogy Margit spalatói volt, Marinus Johannes leánya vagy nővére. 1375-ben «comes Neliptius filiis Costantini (m.) scribit, ut veniant Spalatum ad nuptias» (Bulletino 4 (1881.), 136. l.). 1403-ban Spalato városa János fiának Jánosnak (6.) «bona que fuerunt Iohannis Marini, posita et iacentia in ciuitate et districtu Spaleti» engedi át (Vjestnik 163. l.). 1411-ben János mint «Ioannes quondam Marini Cetine, Clisii et Breze comes» szerepel (Bull. IV. 87., 173. ll.). Tehát majdnem biztos, hogy a spalatói patricius Marinus adoptálta. Jánost, a mi valószinüvé teszi, hogy ez vagy unokája vagy unokaöcscse volt.
Kostadin fiaiból csak egy emlittetik: «egregii viri dominus comes Neliptius natus bone memorie domini comitis Constantini castellani (!) Scardonensis» stb. (1388. Lucius; Mem. di Traů 342. l.). Klaić ebből azt következteti (15. l.), hogy már Kostadin (II.) Skardona várnagya volt; pedig világos, hogy itt sajtóhiba forog fenn (castellani, castellanus helyett) és ezen tisztség ép úgy Nelipicsre vonatkoztatandó, mint egy másik 1388. (aug. 28.) oklevélben, a hol Spalató városa meghagyja «viro nobili Petro Zori»: quatenus pro parte nostra vos personaliter transferre debeatis ad presentiam magnifici comitis Nelipcii de Neguen Scardonen(sis) capit(anei). Lucius i. m. 341. l. Ezen oklevelekből látjuk, hagy Nelipicsnek nagy része volt abban, hogy a városok között liga jött létre Tvrtko és Palizsnai János ellen. Utoljára emliti Traů város 1396-iki határozata: comes N. et comes Iohannes Cetinć possint venire et redire cum beneplacito (Rački, Notć Iohannis Lucii, Starine 13 [1881.], 251. l.). Felesége «nobilis domina Elena vocata relicta condam Nelepech filii Kozthadini de Nechven» emlittetik 1421-ben abból az alkalomból, mikor Unna folyón fekvő Bussevics várában lévő részeit két nemes embernek örökbe vallja. (Blagay cs. oklevélt. 259. l.) Egy az oklevél hátára irt egykoru glagolit följegyzésből tudjuk, hogy a nép Nelepičica-nak hivta (a feljegyzést idézi Lopašić, Bihać i bihaćka krajina 134. l.).
Nelipics János fia Jánosnak főszerepe van értekezésünkben. Külön kell kiemelnünk, hogy a horvát nyelvü (cyrill) oklevekben Ivaniš-nak hivja magát. Rövidség miatt, főleg pedig az apjától való megkülönböztetés czéljából mi sokszor ezt az eredeti nevét használtuk. Neje Erzsébet kétszer névszerint szerepel. 1410-ben «... assensu d. Margaritć genitricis nostrć et dominć Flisabeth nostrć contoralis (Lucius 427. l.). Az 1416-iki cyrill oklevél «Alsabeta»-nak hivja (Miklossich, Mon. Serbica 279. l.). Egyszer névtelenül szerepel: 1402. Ivaniš és sógora Hervoja «una cum dominabus contoralibus suis» (Fejér, X. 4, 159. l. Ljubić IV. 161. l.). Leánya volt Bebek Detrének és meghalt 1432. előtt, a mint ezt egy kismartoni levéltári kivonatból tudjuk. (... «pro thesauro illo, quem mater dicti Catharine, filia olim Detrici Bebek, Elisabetha, moriens eidem legaverat» Vjestnik 172. l.)
E három asszony rokonai viszonyait eléggé illusztrálják az értekezésünk folyamán idézett források.
E három asszony rokonai viszonyait eléggé illusztrálják az értekezésünk folyamán idézett források.
E három asszony rokonai viszonyait eléggé illusztrálják az értekezésünk folyamán idézett források.
A horvát történetirók* a zárai veszedelem névtelen irójának egy pontjára támaszkodván,* 143a Nelipicseket a Svacsics nemzetségből származtatják. Ezennel a kegyelet tényleg ki van elégitve: a nemzetség, mely állitólagosan az utolsó horvát királyt, a Gvozdnál elesett Pétert adta, magához méltó életet folytat a királyosdit játszó családban. De sajnos a történelmi kritika előtt ez nem állhat meg. Tudvalevőleg a fentebbi adat irója nem volt pontosan értesülve a horvát viszonyokról.* A kritikusok* szeretik ugyan a horvát Anonymust horvát érzelmünek feltüntetni, müvében látják az egész szláv tengerparton uralkodó akkori véleménynek kifejezését. Következtetik ezt abból, mert szenvedélyesen gyülöli Velenczét. Pedig minden szavából érezni, 144hogy a köztársaságot nem egy horvát, hanem az aristokratikus származására büszke, a népet (mely akkor Zárában is még szláv) megvető patricius gyülöli, a ki csak egy politikai ideált ismer, városi hazája autonomiáját.*
Smičiklas, Povjest hrv. I, 390. l.; Klaić, A horvát nemzetségek 12–16. századig. Rad, 130 (1897.), 44. l.; Povjest hrv. II, 4. l. V. ö. Karácsonyi, A magyar nemzetségek III, l. 223. l.
Vladislava relicta Neliptii generationis Suadcich. Obsidio Jadr. Luciusnál 388. l.
Baumgarten, Forrástanulmányok, Századok 36. (1902.), 178. Az «Obsidio Jadrensis» szerint comes Paulus Banich «generationis Subichievich» (!) volt (Subich helyett).
Rački, Ocjena izvora, Književnik I (1864.), 559–562. ll.
V. ö. Századok 36 (1902.), 121. l.
Ha Nelipics Svacsics nemzetségü, akkor őse Domaldo is az. Ez utóbbit pedig én kizártnak tartom. Domaldo egész szereplése, az egész «millieu», melyben forgott, arra vall, hogy Kacsics nemzetségü volt. Sok, de tömör községben él akkor a Kacsicsok hatalmas nemzetsége Zárától egész Raguzáig a törzsérzés teljes tudatában.* A byzanczi udvarban,* Velenczében a dalmát, román érzésü városok kis tanácsaiban, mint az Adriai-tenger rémét folytonosan emlegetik. A főfészke sziklás Almissa város, de a XII. század második felében, úgy látszik, Sebenico is. A mellett egyes szigetek is birtokában vannak.* Nestos és Perlat, sebenicói comesek* ellen, Miklós, Malduk, Pribislaus, Osor, almissai knezek ellen nem elég a nyugati császárság tiltakozása, Velencze flottája, a pápa átkát is zuditják rájuk, a magyar király pedig «cum robore regni et filiis duobus» fenyegeti őket.* Almissa akkor tulajdonképen nem város, hanem tiszta szláv törzsjog szerint élő község,* mely jog szerint idegen az, a ki nem tartozik a nemzetséghez. A «comes» itt nem «podestŕ», hanem törzsbeli zsupan.* Olyan állapot eleinte Sebenicóban is volt, csakhogy ezen község Trau és Zára kettős befolyása alatt korán olasz mintáju várossá alakult át. Domaldo itt, úgy látszik, utolsó efféle törzsbeli comes; a tisztséget neki apja után nem a polgárok szavazata, hanem a «parentella» beleegyezése adta; azért ő az 1210-iki oklevélben csak «comes de Scebenig», jóllehet ebben az időben Spalato polgármestere is volt.* A Kacsics nemzetséghez való tartozásában rejlik szerintem Domaldo rejtélyes nagyságának nyitja: a főbb dalmát városok azért választják comesnek, mert mint ezen nemzetség hatalmas tagja védhette őket az elviselhetetlen kalózkodás ellen. De ebben rejlik bukásának oka is: mikor a Kacsicsok a király legnagyobb haragját idézték elő, veszti kegyét Domaldo is.* De tovább is tengeri hatalom maradt;* testvérét egy szigeten fogják el. Ilyenek csak Kacsicsok lehettek.
Ezen nemzetségre vonatkozó adatokat l. Klaić-nál. Rad. 130 (1897.), 28–34. ll.
*
Cinnamus (ed. Bon.) 249. l. Kukuljević Codex II, 113. l.; Rambaud, L’empire grec au X. sičcle 427. l.
Cinnamus (ed. Bon.) 249. l. Kukuljević Codex II, 113. l.; Rambaud, L’empire grec au X. sičcle 427. l.
Tenebant autem eo tempore (1240.), insulas Faram et Bratiam Pribislaus et Osor, filii Malduci de Almisio (Tamás főesp. ed. Rački 126. l.) V. ö. alább 10 jegyz.
Kukuljević, Cod. dipl. II.
Endre király «Malduci duci Kachetorum totique suć cognationi iubet, quod a latrociniis in insulis duabus maritimis et Zernouniza se abstineant (Wenzel VI, 411. l.); Smičiklas III, 187.). V. ö. alább ... jegy.
A békekötéseknél rendes a formula: «ego N. comes una cum meis consanguineis et parentibus» vagy «una cum fratribus et propinquis meis» (Smičiklas III, 77. 434 ll.).
Az 1279-ig megállapitható almissai comesek mind Kačić nemzetségből valók.
Smičiklas III, 97. l.
A Maldukhoz intézett levelet, melyet a kiadói 1220–1226 közé tesznek, szerintem az 1223-iki oklevélhez, melyben a király Domaldot birtokaitól megfosztja, kellene közeliteni.
1229. Kálmán herczeg spalatóiakhoz «ut cum omnibus navibus vestris tam parvis quam et magnis ... contra Domaldum inimicum regis in auxilium nostrum occuratis». Wenzel VI, 482. l.; Smičiklas III, 326. l.
Ugyanazon a nézeten von Lucius is, a ki – jóllehet tudomása van a Nelipicsek és Domaldo közötti rokonságról, az «Obsidio Iadrensis»-t pedig kiadta – Domaldot Kacsics nemzetségből valónak mondja.* Meglehet, hogy Luciusnak e tekintetben okleveles adat állt rendelkezésére, mert tudvalevő, hogy müvei épen a nagy, tőle felhasznált, de számunkra elveszett anyag miatt mindig elsőrangu források maradnak.*
... Caciclos cćteris prćpoluisse patet, de quorum generatione fuerunt comites Nicolaus Almissi et Domaldus» Iohannis Lucii inscriptiones dalmaticć ... addenda vel corrigenda 62. l. (mint függelék a «Memorie di Traů» czimü munkájához).
V. ö. Rački, lvan Lučić, Rad 49 (1879.), 84–86. ll.
De ha a névtelen iró értesitése egykorusága miatt minden áron fentartandó volna is, akkor az éles ellentét, melybe állitásával jutott a történelemmel és Lucius tanuságával szemben, kiegyenlithető, ha felteszszük, hogy Svacsicsok csak korai alága voltak a Kacsicsok számos nemzetségének. Analogiát találna ezen eset a Lapcsani nemzetségben, melytől a Karinjani ág állitólag Zvonimir király korában ágazott el,* kielégitő magyarázatot 145pedig a szláv törzsek divergáló jellemében találhatunk, mely a XV. század folyamán a törzsérzés frisseségét tönkre tette. De ezen feltevés megmagyarázná azt a különös tüneményt is, hogy a Svacsics nemzetség összesen csak háromszor emlittetik, még pedig kizárólag elbeszélő forrásokban.* Domaldo korában és egy idővel tovább is él még a család egyes tagjaiban a Kacsicsokkal való rokonság érzése; a Svacsicsok kialakuló hizsá-ját, domusát még a nagy tribus vagy község (Almissa, Sebenico) neve fedi.* Később, mikor a Nelipicsek kerekednek felül, a család érdeke letagadja a jelentéktelen hizsá-val való rokonságot; igy elnyomják,* hogy teljesen nyoma vész, akár csak a Gusics (Gussich) nemzetségé,* mikor Korbaviában feltünik a «Curiacus comes» kapzsi hizsá-ja.*
Klaić. Rad 130 (1897.), 61. l.
Klaić u. o. 44. l.
Igy pl. Saracenus corsarius de Almissio (1273. Lucius De regno 179. l.) kétségtelenül Kacsics nemzetségü (Klaić 24. l.), de valószinüleg Domaldo rokona is, mivel oly exotikus név (mint Nelipics a Nelipicseknél, Mladen a Bribiri comeseknél) Dalmácziában csak egy bizonyos családban szokott előfordulni. Domaldo apja Saracenus comes volt. «In Corbavia (Guncellus) fecit episcopum quendam iuvenem, qui erat de parentella D. comitis, nomine Saracenum». (Tamás főesp. 179. l.)
«sed item comes Iwan ipsos indebite et minus iuste exclusisset et eiecisset de eadem (Cethyna), nuncque ipsi per factum ipsius comitis Iwan eorum iuribus sic indebite spoliati ad extremae paupertatis inopiam devenissent et sub tectis iam latitarent alienais» igy panaszkodik 1360-ban több cetinai nemes (Kukuljević, Iura regni I, 43. l.). És hány panaszról nincsen tudomásunk!
KIaić i. h. 56. l.; Lopašić, Bihać i bihaćka krajina 17. l.
Kurjaković-ok (ezen patronimikus vezetéknév már 1355-ben fordul elő: «comes Gregorius Choriachouich» Ljubić III, 292. Tomasics János, egy horvát 16. századi krónikairó Curgachouich-nak hivja a családot. Arkiv za jugoslovj povjest IX, 15. l.), a későbbi Korbaviai grófok Gusić nemzetségből valók voltak. (Klaić, A korbaviai Knezek genealogiája Rad 134. [1898.], 194. l.) A család utolsó férfisarja († 1531.) a nevezetes bán Karlović János volt. (Életrajzát megirta Klaić a «Pripovijesti iz hrv. povjesti» [Elbeszélések a horvát történelemből] czimü munkájában, Zágráb 1891., III. rész 138–160. ll.) Egy glagolit oklevél pecsétjének leirását tartotta fenn (1527. «pečat voskom crljenim pokriven, na njem guska na šćitu», Kukuljević, Acta. Croatica 229. l.), melyből látni, hogy a családnak beszélő czimere volt. A pajzson t. i. lud van (lud = guska, mely szó nyelvileg összefüggésben áll a Gusić névvel). De fenmaradt a 15. századból egy eredeti ép pecsét, mely Korbaviai Péteré és Györgyé volt, a kik 1489 előtt éltek (glagolit legenda: Petr i Juri Knezi Krbavski). Használja pedig 1492-ben Károly fia Károly Iván nevű fiával, a későbbi bánnal együtt. Itt szintén a pajzson kiterjesztett szárnyu lud látható koronával a fején és nyaka körül (Laszowski, Vjestnik 2 [1900], 63. l.). Ritter-Vitezović, a hires horvát 18. századbeli genealogus a korbaviai grófok genealogiájával szóló értekezésében (kézirat a bécsi udvari könyvtárban) azért egész komolyan a családot «a Manlio, romano consule», Capitolium megmentőjétől származtatja.
C) A Nelepeczy-ek származásrendje.
István 1244, 1299; Hrbvatin (Horvatinus) 1299 † 1305 előtt; Gergely (Stipanić) 1323; Vlakoslav (Wlkozlaw) 1315, 1322; Pál (Pavala Hravatęnič 1323 (Zemlnik ura) 1332; Vlakac † 1379; Gergely (Pavlović) 1357; László (Pavlović) 1357; Hervoja (Vukčić) † 1416; Dubrakucsai Pál 1365; Goyslaus 1365; Miklós 1365; Nelepecz 1365.; Benedek mester 1409, 1412, 1442; László 1412; Nelepecz Pál 1462 † 1469 előtt ~ Anna (1478 özvegy); Domokos 1469–1470 † 1514 előtt; (?) N. † 1507 előtt; (?) Mihály 1507, 1513; (?) István 1515; Dávid 1470, 1478; Nelepecz Ferencz 1496, 1507. Szlavon albán, 1510–1519 † 1523 előtt; László 1462–1476, † 1478 előtt ~ Anna 1478; Miklós 1469–1478; András 1469–1478; János 1469, 1471; Benedek 1370, 1471; Wolfgang 1523
Az adatok, melyekből kiviláglik, hogy a szlavon Nelepeczek a Hrvatin nemzetségből származnak, csak a Thallóczy legujabb értekezése révén* lettek hozzáférhetők.
A bosnyák bánság kezdetéről, Tört. Értekezések 30 (1905.), 33–48., 56–69. ll. Pár nappal előbb, mint ezen értekezés, megjelent a Thallóczy által felhasznált anyagnak nagy része a horvát Vjestnik-ben: Sišić, Iz arkiva u Körmendu (a körmendi levéttárból), 7 (1905.), 213–228. l. A datumtalan oklevelek tág vagy téves keltezése, a szláv oklevelek hibás, felületes olvasása, miközben egész részek kimaradtak (l. Radonić birálatát: Letopis Matice srpsrse 236 [1906.], 103–111. ll.), megbizhatatlanná teszik ezen «editio princeps»-et. Csak arra oktatnak, hogy minél becsesebb az anyag, annál gondosabban és lassabban kell előkésziteni kiadását. Szerencsére Thallóczy hibátlan közlése teljesen feleslegessé tette a Vjestnik-belit.
146István knez nemzetsége, mint Thallóczy megállapitotta, eredetileg a boszniai és szlavoniai határon fekvő Banica zsupat Kljucs várával együtt birta. Belőle történetileg István fiának Hrvatinnak családja válik ki, melyből származott Hervoja Vukcsics, a hires vajda.* «A Subicsok, a Kotromanicsok és a Szlavoniában a XIV. sz. elejéig döntő szerepet játszó goriczai Bobonicsok hatalmi erejének a mérkőzése szabta még az irányát azon nemzetségeknek, a melyek létük fentartása érdekében a politikai viszonyok alakulása szerint majd egyikhez, majd másikhoz csatlakoztak. S megannyiok fölé emelkedik az Anjouk hatalma, a kik elnyervén a magyar koronát, hosszu ideig gyujtó pontját alkotják a délvidék összes viszonylatainak.»* Mint a dalmát kis dinaszták előtt, ismeretlen előttük az állami érzés. A XIV. század közepén Kotromanicsok hatalmi köre alá tartoztak, mindamellett egy részük Tvrtko, a bosnyák bán ellen támadt (1337);* Pavlovics Gergely Gereben várát, mely Bosznia északi határán feküdt, átadja a magyar királynak és érte kapja Dobrakucsát.* Pár évvel később (1363) a család másik ága elhagyja Tvrtko pártját, Kljucs vára a bosnyák határszélen lévő zsupá-nak főhelye, Lajos király kezére kerül és Vlkoslav fia Vlatko (Latk) a Brstyanóczy család őse lesz.* Kétség nem lehet, hogy Dobrakucsai Pál, a ki fiaival (Goyslaus, Miklós és Nelepecz) együtt szerepel az 1365-iki oklevélben* Pavlovics Gergelynek a fia volt. Ezzel a közvetetlen kapocs, mely a későbbi jelentéktelen szlavon Nelepeczek és a hires bosnyák nemzetség között áll fenn, meg van állapitva és a kitüzött feladatunk befejezve. Befejezhettük volna tehát Dobrakucsai Pállal ezen genealogiai excursust is, ha az aránylag gazdag anyag, mely a Karácsonyi-féle kivonatokban e tekintetben rejlik, nem csábitott volna végigfolytatni a tagok sorát, a mi ismét uj kommentariusok adására kötelez bennünket.
V. ö. Thallóczy Tvrtko király oklevele Hervoja nagyvajdasága felől, M. Könyvszemle 1897. 159–173. ll. A Hrvatinicsok genealogiáját közli sok hézaggal és hibával Šišić, Hrvoja Vukčić, Zagrab 1902. 22. l.; javitva Vjestnik-ben i. h. 212. l. Azonban csak Thallóczy (61. l.) meg Csánki előtt volt ismeretes, hogy a Nelepeczek a Hrvatinicsok direkt utódjai.
Thallóczy i. m. 34. l.
Anjoukori Okm. VI, 546. l.
Az 1374-iki oklevél (Thallóczy 66. l.) azt mondja: duo castra nostra Gereben et Zaraklyn vocata in regno nostro Sclauonie in confinibus Bozne sita et existentia, quorum unum videlicet Gereben per condam comitem Gregorium filium Pauli filii Horvatini in concambium castri nostri Dobrakutya vocati nobis datum est et collatum». Hogy ezen csere legkésőbben 1358-ban történt, arra bizonyiték egy oklevél-kivonat, melyet Karácsonyi (Tört. Tár 1896., 509. l.) Pongrácz cs. levéltárából közölt, mely így szól: «1358. a pécsi káptalan a király parancsolatjára átirja a Dobrakucsa váráról szóló 1335-iki határjáró oklevelet, a melyet előtte Gerebeni Horváthi Pál fia Gergely mutatott fel». Közvetetlenül Pavlović Gergely előtt a Dobrakucsa várnagya «Georgius, filius Gregorii, filii Kurjak» volt (1356., Fejér IX, 2. 481. l.). Mikor tehát ő és fivére Bogyiszló 1374.-ben Gereben várát kapja, ez kárpótlásul történt.
Thallóczy 46. l.; Csánki, Kőrös megye (T. Értek. XV.) 28. l.
Karácsonyi, Tört. Tár 1896, 510. l.
A szlavon Nelepeczek családjából Klaić összesen négy tagot ismer (és ezek közül kettő egy személy). Ezekre nézve négy adatot talált Fejérben, Telekiben és a Mesić-féle regestákban.* Az én összeállitásom nagyjában a Karácsonyi-féle magyar nyelvü kivonatokon alapszik, azért a nevek sorát magyar alakban nyujtottam. De ezen regesták természetesen nem készültek «ad hoc», azért néhány rokon viszonya «sub iudice» marad, néhány kombináczióm téves is lehet. E kommentariusban főleg a kétes helyeket fogom feltüntetni, azaz olyanokat, melyek kombináczió eredményei. A genealogiában felsorolt chronologiai adatok mindegyikét külön igazolni nem tartottam szükségesnek, mert a bizonyitékok könnyen megtalálhatók a Karácsonyi-féle kivonatokban az illető év alatt.
Mesić, a Rad-ban kiadott értekezéseim anyaga, Starine 5 (1871.), 167., 210. ll.
Dobrakucsai Pál utódjai, kiknek családi neve (Nelepeczy) a Nelepecz fiától ered, egy időig elég előkelő szerepet játszanak. Unokája «Magister Benedek filius Nelepecz» 1412-ben, mint bőkezü kegyúr szerepel;* közügyekben is része van, mert 1442-ben mint Szlavonia nuncziusa Budán tartózkodik.* De a XV. század második felében egy hatalmaskodás folytán hanyatlik a család. Nelepecz Pál és testvére Domokos t. i. megverettek és kiraboltak egy nemest. 147Azért a kőrösmegyei törvényszék fejvesztésre itélte őket. Az erről szóló itéletlevél a «megvert» ember özvegyének kezéhez jutott, minek folytán rokonsága üldözi a Nelepeczyeket. Hogy a bajból kimentsék magukat, Pál fiai és Domokos vérdijjal akarják kiengesztelni bosszúra vágyó ellenségeiket és a Dobrakucsában lévő részeiket kezdik eladogatni (1470). Vevő bőven akad. Itt vannak a Mindszentiek, Cseszmiczei Jánosnak későbbi összeesküvő társai,* itt a Törökök, a Csáktornyai Ernusztok, a Kövendi Székelyek. Pár év mulva már készek az eladással. Csak egy bizonyos «László fia Mihálynak és öcscse Istvánnak» 1515-ig van még része Dobrakucsában, de akkor ők is eladják Székely Miklósnak, a ki 1486-tól kezdve Dobrakucsát adományként is birja.* Ezt a Mihályt nem tudtam teljes biztossággal beleilleszteni a család származásrendjébe. A Karácsonyi-féle kivonatokban ezen kivül még egyszer szerepelnek: 1507 körül Perényi nádor elhalasztja a Nelepeczyeknek Székely Miklós ellen folytatott pörét. «A pört meg Nelepeczy N (!) kezdte, de ő elhalván, a pör testvérére Mihályra szállott. (Tört. Tár 1897, 522. l.). Az apja aligha azonos Pál fia Lászlóval (1462–1466), mert ennek fiai gyakran együtt emlittetnek, azután köztük nincsen olyan, kinek neve N betüvel kezdődnék. Ez ellen szól az 1507 körüli perhalasztás egész tartalma is. Azért azt hiszem, hogy ezen Mihály fia Benedekfi Lászlónak (1412), annál inkább is, mert nincsen belekeverve a fentebb elmondott bün következményeibe, melyek Pál fia László fiainak jószágaira nézve végzetesek voltak. A kronologia nem szól ellene, mert 1412-ben Benedek fia László kiskoru volt.*
Fejér, X. 5, 369. l.
Teleki X, 120.
Vjestnik 8 (1906.), 153. l.
Csánki i. m. 45. l.
... «omne onus et grauamen Ladislai filii sui» Fejér X. 5, 369. l.
Az 1515-iki eladással, ugy látszik, a család véglegesen megszünt Dobrakucsa várának részese lenni. Nelepecz Ferencz, a ki a XVI. század elején majdnem egyedül maradt a családból, csak a vár tartozékaiban bir résszel (1517). Itt kastélyt épittet, hogy folytonosan zaklathassa Székely Miklóst; mert gyülöli a családi vára birtokosát; a hol csak lehet, kárositja, az országgyülésen becsületében nyilvánosan megsérti, az özvegyét üldözi. Ebben csakugyan őseire ütött. Valószinüleg 1523-ban halt meg, mert akkor már és csak egyszer emlittetik német nevü fia, Wolfgang.
Mint kis dynaszta tárgyalt a Nelepeczek őse Lajos királylyal 160 évvel ezelőtt, mint száz meg száz családdal egyenrangu birtokos letelepedett a szlavon földön, de mint Brstyanóczy Vlatkot a szlavon nemesek nem tekintették eleinte maguk közül valónak. Azonban gyorsan assimilálódik a család. Tagjai tisztán szlavon jellegü nemesek lesznek, birtokokat szereznek, de még inkább veszitenek, mindinkább háttérbe szorulnak gazdagabb érdektársaik mellett és elvégre csak apró boszukkal tudnak élni elveszett jószágaiknak szerencsés birtokosai ellen. A XVI. század első negyedében, mikor a végeken már szemmel látható az éles ellentét a gazdag ur és szegény nemes között, nyomuk vész a szlavon apró nemesek tömegében.
Dr. SUFFLAY MILÁN.
