SZENT ISTVÁN VÉRSÉGE ÉS A MAGYAR KUTFORRÁSOK.

Teljes szövegű keresés

SZENT ISTVÁN VÉRSÉGE ÉS A MAGYAR KUTFORRÁSOK.
(Második közlemény.)
II.
Sehogy sem tudom megérteni, mivel volna különb a XIII–XIV. századbeli lengyel krónikás az azon időbeli magyar krónikásnál. Egyik is, másik is irt ki egyes adatokat régebbi művekből s azokat mindenik a saját felfogásához és tudásához mérten alkalmazta. Idegen dolgokban egyformán tájékozatlanok voltak, szük látkörüség és tudatlanság egyaránt jellemezte őket. A dolog természetéből folyt, hogy a magyar krónikás jobban meg tudta érteni a magyar, a lengyel pedig a lengyel viszonyok összefüggését és egymásba kapcsolódását s a mikor régebbi tényeket emlegettek, az idegen sokkal inkább ki volt téve mindenféle tévedésnek és zavarnak, ha keresni kezdte valamely adat további magyarázatát s más tények sorába akarta beleilleszteni.
A «Turul» legutóbbi füzetében inkább csak általános megjegyzéseket tettem azon lengyel és sziléziai krónikákra, melyek Mesko «soror»-át és Chrobry Boleszláv nagynénjét, Athleidát mondják Sz. István anyjának: de sem azt nem vizsgáltam, hogy a föntebbi adatuktól függetlenül mennyiben szolgáltak rá a szavahihetőségnek és megbizhatóságának azon fokára, melyet Karácsonyi ur tulajdonit nekik; sem a régebbi lengyel forrásokkal való összehasonlitás részleteit nem közöltem, melyek maguk rávezetnek az Athleidáról szóló monda első feltünésének idejére s azon állitásom igazolására, hogy a XIII. század dereka táján lengyel herczegek által nőül vett magyar királylányok udvara volt befolyással a lengyel történetirásra, mely ezen időben kezd jobban érdeklődni a régi magyar dolgok, különösen pedig azon szent király iránt, ki kortársa volt a lengyel állam és egyház megalapitójának 128Chrobry Boleszlávnak s nemcsak ebben, hanem abban is hasonlók voltak, hogy mindkettőjük anyjának kiváló része volt férjük és nemzetük megtéritésében s mindketten bizonyos kapcsolatban voltak Szent Adalberttel és ezen magyar befolyás alatt módositották és alakitották át egy pár pontban a régebbi lengyel adatokat, némely dolgot elhallgatva, mást félreértve és helytelen magyarázattal kibővitve.
Hogy még egyszer visszatérek a lengyel krónikákra, ennek a tulajdonképeni oka az, mert előző czikkem átdolgozására már nem volt alkalmam akkor, midőn az egész télen át tartott betegeskedésem miatt kissé elkésve tudomásomra jutott a heraldikai és genealogiai társaság mult évi müködéséről szóló titkári jelentés, mely Sz. István anyjának kérdésében a következő szavakkal foglalt állást: «a Karácsonyi János által felhozott érvek teljesen megdöntik Nagy Géza következtetéseit.» (Turul. 1906. évf. 4. füz. 188. l.) Talán kissé korai volt ezen titkári vélemény hivatalos formában való kijelentése, mielőtt ismeretes lett volna, mit tudok felhozni Karácsonyi ur érveivel szemben; de ha már igy történt, hasznára vált az ügynek, mert arra késztetett, hogy a mit velem együtt Karácsonyi ur is elmulasztott, ne csak az Athleidáról szóló adatot egy magában, hanem a lengyel forrásokat is egész terjedelmükben vegyem behatóbb vizsgálat alá s azt is megnézzem, mi mindenféle hiba és tévedés fordul elő a sokat emlegetett kamenczi évkönyvekben nehány sorral az Athleidáról mondottak után, úgy hogy irójukról ezen erős birálatot olvassuk a Pertz-féle kiadásban «auctor noster artem criticam prorsus neglexit, immo vero plane non intellexit. (MGSS. XIX. 580.)
Hogy pedig épen nem mondható tulszigorunak ez a birálat, kitünik az alábbiakból.
A heinrichowi évkönyvek kivételével mindegyik lengyel és sziléziai forrás, mely Athleidát emlegeti, minden kritika nélkül átveszi a Hartvik-féle magyar Sz. István legendából, hogy ugyanakkor, midőn Sz. István koronát kért II. Szilveszter pápától, Mesko lengyel herczeg is ugyane czélból követet küldött Rómába s hozzáteszik még, hogy Meskónak Lambert krakkói püspök volt a követe.
Igy p. a kamenczi évkönyvek ezt irják:
«Anno 1000. presidente Sylvestro secundo sedi apostcalice, Stephanus rex Ungarie post obitum patris sui Jesse anno quarto misit Adstricum episcopum ad ipsum Sylvestrum pro corona regni petenda. Eodem tempore pro simili negotio premiserat dux Mesco Lambertum episcopum Cracoviensem, sed dominus papa visione monitus angelica coronam, quam duci Mesconi preparaverat, transmisit Stephano regi Ungarie.» 129(Pertz MGSS. XIX. 58 l. Bielowski Aug. Monumenta Polonić Historica. Lwow. 1872. II. 777. l.
Némi stiláris eltéréssel ugyanigy mondja el az «Annales Silesiaci compilati»-nak nevezett krónika is: «Anno incarnacionis dominice milesimo Silvester secundus presedit sedi apostolice. Stephanus rex Hungarie anno quarto post obitum patris sui Yesse misit Astricum episcopum Romam ad papam Silvestrum pro corona petenda. Eodem tempore Meczko dux Polonorum premiserat Lambertum episcopum ad coronam regalem petendam. Sed dominus papa angelica monitus visione, coronam regalem, quam Meczkoni duci Polonorum preparaverat, Astrico nuncio regis Hungarie donavit et ea Stephanum regem Hungarie mandavit insigniri.» (Pertz MGSS. XIX 537. Bielowski u. o. 1878. III. k. 67 l.)
A lengyel krónikák közt legelőbb az 1247-ig vezetett, utóbb 1255–1291-ig folytatott, különben pedig nagyon gondalatlanul kompilált krakkói évkönyvekben (Annales Cracovienses compilati) fordul elő, melyeknek pontosabb szerkezetét Traska 1340-ig vezetett évkönyvei (Rocznik Traski, Annales Polonorum I.) őrizték meg. Ezek igy adják elő: «982. Sanctus Adalbertus consecratur in episcopum Pragensem. Eodem anno* Stephanus rex Ungarorum misit Affricum episcopum Romam ad papam Silvestrum pro corona petenda. Eodem tempore dux Polonorum premiserat Lambertum epiacopum coronam petere, sed papa monitus angelica visione coronam, quam preparaverat Meskoni, nuncio Affrico regis Ungarie delit.» (Pertz XIX. 586., 617. Bielowski II. 828.
A hanyag compilator kifeledte itt Sz. Adalbert további dolgait, Pannóniába való jövetelét, Sz. István megkereszteltetését, Lengyelországba való menetelét s vértanuságát, de a Traska-féle szerkezet csak ezek elmondása után, az 1001-ik évnél tér át a koronakérés elbeszélésére.
Megvan az 1270. tájban készült swięto-krizki vagy lysagorai évkönyvekben (Annales Sanctae Crucis Polonici) is és pedig a következőkép:
«Iste Meszko filius Semyslai pagani fuit cecus septem annis ante baptismum et post receptionem baptismi pluribus annis vidit et secundo anno misit Lampertum episcopum Cracoviensem pro corona sibi petenda ad curiam Romanam et ad domnum papam Silvestrum. Qui quidem auditis legacionibus consensum prebuit et coronam fieri deauratam, gemmis preciosis ornatam, dicto nuncio assignavit et dare promisit. Tandem eodem tempore Stephanus dux Ungarorum misit Affricum episcopum ad predictum papam pro corona sibi petenda. Qui auditis legacionibus, quod Ungaria fidem catholicam recepit et dictum Stephanum sanctus Adalbertus episcopus Pragensis baptisavit et uxorem de Wenaciis duxit Christianam, filiastram Sancti Sigismundi regin Burgundie, quondam dictam Czeyslam (Czyesskam). Papa vero monitus visione angelica nocturnali, coronam quam preparaverat Meszkoni predicto, tradidit et donavit dicto Affrico episcopo nuncio pro rege Stephano et pro Meszkone aliam coronam preparari mandavit et donavit.» (Pertz XIX. 678. Bielowski III. 60–61.
A két utóbbi krónika még nem emliti Athleidát, de emliti a XIV. század derekán (1351., illetőleg 1341), Kázmér király 3-ik házasságával végződő Krasinski-krónika (Rocznik Krasinskich), mely a sziléziai krónikák szövegéhez közeledik. Ez igy mondja el a koronakérés történetét: «Anno domini 1000 Silvester secundus papa presedit Rome, ad quem Stephanus post obitum Yesse patris sui Astricum episcopum pro corona misit. Eodem tempore dux Polonie Myesco premiserat epiacopum Cracoviensem Lambertum pro corona sed angelica ammonicione Stephano illa corona datur.» (Bielowski III. 129).
Legbővebben adja elő a koronakérés mondáját a Varsói Krónika, mely egész önálló részletekkel toldja meg Hartvik elbeszélését.
Atyja halála után – úgymond* – a negyedik évben fia tanácsot tartván a püspökökkel és az ország fejedelmeivel, a szent apostolok küszöbéhöz küldte Asztrik püspököt, hogy kérje az apostolok fejedelme, Sz. Péter utódától, adja áldását a magyarországi részekben nem rég keletkezett keresztyénségre s méltassa a királyi koronában való részesedésre. Történetesen ugyanezen időben Mescho lengyel herczeg is meg akarta erősiteni az övéivel együtt fölvett keresztény hitet, követeket küldött tehát Leohoz, a római szék előljárójához (VIII. Leo pápát érti, ki uralkodott 963–965.) s apostoli áldást és királyi koronát kért tőle. Lambert, Krakko város főpapja adta elő alázatos kérését ilyen módon «Szent atyám! Könyörög szentségednek a lengyelek herczege; Mescho, hogy áldd meg kegyes jobboddal s méltasd őt királyi koronára.» Hajolt is kérésére a pápa, jeles művű koronát készíttetett s elhatározta, hogy elküldi áldásával és a királyság méltóságával. De tudta az Ur, kik lesznek kedveltjei a jövőben; a koronával való kitüntetést választott szentjének, Istvánnak szánta, a hogy megigérte szent angyala által ősének, Aquilának: «mert támadni fog magodból, a ki alázattal fogja Rómát fölkeresni». Azon napot megelőző éjjel tehát, a mely napon elküldte volna a lengyelek Meschojának a csodálatos művészettel készült koronát, megjelent a pápának Krisztus küldötte, az angyal és igy szólt: «Tudd meg, hogy holnap kora reggel Magyarország keleti származásu ismeretlen népének követei fognak eléd jönni, kik miután fölhagytak pogányságuk vadságával, alázattal földre borulva az apostoli áldás ajándékával együtt királyi koronáért fognak könyörögni.
Bielowski I. 500. s. kk. ll.
Gondoskodj tehát, hogy a koronát, melyet Mescho lengyel herczegnek készittettél, minden viszálykodás nélkül a magyarok fejedelme kapja meg, a hogy követei kérik s azt a királyi méltósággal együtt élete érdemeiért rögtön neki ajándékozd. Ne annak add, kinek szántad, mert ettől olyan nemzedék fog származni, mely több gyönyörűséget talál az erdő-, mint a szöllőültetésben, többet a konkolyban és a haszontalan gyomban, mint a gabonában és tiszta buzában, jobban fogja kedvelni az erdők vadjait, mint a mezők juhait és ökreit, jobban a kutyákat, mint az embereket; inkább szereti az igazságtalanságot, mint az igazságot, inkább az árulást, 130mint az egyetértést, inkább a zsarnokságot, mint a szeretetet; olyanok lesznek, mint az embereket és állatokat fölfaló fenevadak s mint az anyaföld szivét mardosó viperák fészke, megfeledkezvén teremtő urukról, elbizakodván esztelen hatalmukban s hitetlenkedvén a szent próféták szavaiban. Mert én vagyok az erős ur isten, ki harmad-negyed iziglen bosszut állok és sanyargatni fogom azokat, kik engem sanyargatnak s nem marad nálam büntetlen a gonosz és jutalom nélkül a jó. De a rájuk következő nemzedéken, mely hozzám könyörög, meg fogok könyörülni, fölemelem és királyi koronával megkoronázom. Ugy tégy, a hogy mondtam.» És ekkor hirtelen eltünt előle az angyal.
Csakugyan másnap kora reggel, a hogy a látomás jelentette, megérkezett a pápához az esztergomi egyház főpapja, ki eljárt a rábizott tisztben, rendre elsorolván a magyarok szent fejedelmének cselekedeteit és kérte a jelvényeket az apostoli széktől. Igen megörült a pápa ezek hallatára, a kivánság szerint koronát és az apostolság jeléül e fölött viselendő keresztet küldött s apostoli áldását privilegiumba foglalta és átok terhe alatt megerősitette. Asztrik örvendezve gyorsan elhagyta Rómát.
A rákövetkező nap pedig jött a lengyelek főpapja, Lambert s a pápa lábai elé borulva, alázattal emlékeztette rá, hogy ezen napra igérte a koronát és áldását herczege, Mescho részére. Felelt neki a pápa: «Jött urad rokonának Magyarország fejedelmének követe s elragadta anyai nagybátyjától az áldást.» Hallva ezt a főpap, hangosan sirni kezdett s ekkép esedezett a szentséges pápának: «Vajjon atyám! csak ez az egy áldásod volt-e uram számára? Az istenre kérlek, áldd meg őt!» Kinek válaszolt a szent atya: «Tartsatok bünbánatot vétkeitekért; mert ha az ur Jézus Krisztus neheztel is rátok jelenleg, a jövőben visszafogad kegyelmébe e világi és az örök koronával együtt.» Nagyon megzavarodott ezek hallatára a követ s földre sütötte szemét. Midőn rátekintett a pápa és észrevette zavarát, nehogy kétségbeessék, igy vigasztalja: «Ne kételkedjék hited az isten irgalmában, ne gondold, hogy teljesen elfordult tőletek az isten s megfeledkezett a ti keresztény népetekről azért, ha szent angyala által látomásban megparancsolta nekem, hogy herczeged unokaöcscsét, Istvánt, a vad és féktelen magyar nép királyává emeljem és koronával tüntessem ki. Nektek kitüntetésül és dicsőségül azt rendelte az ur, hogy anyja, urad, a lengyelek fejedelmének nővére által, okos rábeszélése következtében a keresztény hitre tért férje, Jesse, a magyarok fejedelme, seregével együtt és fiát a szent apostolok, Péter és Pál oltalma alá helyezte. Nehogy tehát tüzet fogjon az irigység és gyülölködés taplója unokaöcs és nagybátya, a lengyel és magyar sereg között és az ur istent keverjék a dologba, elhatározzuk és végezzük, hogy a szent apostolok, Péter és Pál átka és haragja alá vétjük azokat, kik előbb támadnak, akár a lengyelek a magyarokra, akár a magyarok a lengyelekre.»
A továbbiakban elmondja aztán a krónika, hogy a lengyel követ, miután előzőleg Velenczében találkozott a magyar követtel, vele együtt István királyhoz ment s előadta neki a pápa parancsát a béke és barátság megerősitése végett, a mibe a király is beleegyezett és irásba foglaltatta. Ezek után pedig Istvánt a szent mise alatt olajjal megkenték s a királyi méltóság diadémájával megkoszoruzták.
A lengyel és az őket követő sziléziai krónikák s évkönyvek három dolgot zavarnak össze ezen elbeszélés folyamán.
Mindenekelőtt nem tudják azt, hogy Mesko ezen időben már nem volt életben; 992. tavaszán (május 11.) halt meg* s igy nem kérhetett Sz. Istvánnal egyidejüleg koronát a pápától, mert 1000-ben már fia, Chrobry Boleszláv volt nyolcz év óta a lengyel herczeg. A régebbi lengyel források azonban arról sem tudnak, hogy Boleszláv fordult volna koronáért a pápához. Egészen máskép adják elő a lengyel királyi korona megszerzésének a történetét. Ezek szerint ugyanis III. Ottó császár ajándékozta meg vele Boleszlávot azon alkalommal, midőn Gnezdában fölkereste a kevéssel előbb vértanuságot szenvédett 131Sz. Adalbert holttestét s ott Boleszláv nagy fénynyel és pompával fogadta. A császárt annyira elragadta Boleszláv, hogy mint a XII. századbeli Martinus Gallus-féle krónika irja, ilyen nyilatkozatban adott kifejezést hatalmas hübérese iránt érzett bámulatának: «nem illik ilyen nagy embert, ki a fejedelmek közé tartozik, herczegnek vagy grófnak nevezni, hanem királyi székbe méltó;» ekkor levette fejéről a császári diademát és baráti szövetségük jeléül Boleszláv fejére tetté s ezenkivül az egyházi tisztségekben is mindazt, a mi akár lengyel földön, akár a barbárok általa meghóditott vagy meghóditandó területein a birodalomhoz tartozott, az ő és övéi hatalma alá engedte át s ezen kötést Szilveszter pápa is megerősitette a római egyház privilegumával; Boleszláv tehát ily dicsőséggel királylyá emeltetvén, élt a neki adott szabadsággal s megkoronáztatását királyhoz és császárhoz méltó módon három napig tartó lakomával ünnepelte meg.*
Anno dominicae incarnacionis 992. regni autem tercii Ottonis 10 et 8 Kalendas Junii prefatus dux (Miseco) iam senex et febricitans ab exilio hoc ad patriam transit. Thiethmar IV. 37. (Pertz III. 784. Bielowski I. 262.) Emlitik halála évét a hildesheimi évkönyvek is: 992. Misaco obiit successitque ei filius illius Bolizlaw. (Pertz III. 69. Bielowski II. 762.)
Bielowski I. 400.
Igy adja elő a lengyel korona eredetét krónikájában Kadlubek Vincze († 1224.), krakkói püspök (1208–1218),* valamint a XIII. század dereka felé II. Boguchwal, poseni püspök (1245–53) is,* sőt mi több, a krakkói és lysagorai évkönyvek szintén elmondják ezt a változatot is a Hartvikból átvett rész után, nevezetesen a krakkói és félszázaddal későbbi, de gondosabban szerkesztett változata, a Traska-féle évkönyvek, előadva III. vagy Vörös Octo császár 1002-ki látogatását Sz. Adalbert holttesténél és Boleszlávnál, igy folytatják: «iste Boleslaus ab (a predicto) imperatore in regem sublimatus, inditam sibi liberalitatem exercuit» (Pertz XIX. 585. Bielowski II. 828.); a lysagorai évkönyvek szerint pedig, miután Boleszláv nagy kisérettel és ajándékokkal a császár elé ment és Sz. Adalbert karját a császárnak ajándékozta, a császár Boleszlávot «eadem die coronavit manu propria in Gnezna, ab obediencia imperiali liberavit.» (Pertz XIX. 678. Bielowski. III. 62.) Legtovább megy Sędziwoj, kinek 965-től 1360-ig vezetett évkönyveiben háromszor fordul elő a dolog; egyszer átveszi a krakkói évkönyvek után a kompiláló hanyagságából eredő 982-iki évszámot ekkép: »Anno domini nongentesimo 82 dux Polonorum Meska misit ad papam Silvestrum petendo coronam, sed papa monitus angelica visione coronam, quam preparaverat Mesconi, nuncio regis Ungarie dedit», megismétli az 1000-ik évnél; «Anno domini millesimo Boleslaus Magnus mittit Lambertum episcopum ad curiam Romanam pro obtinenda corona» s végül előadja az Ottó császár által való megkoronáztatást is: «Anno domini millesimo primo Ottho Rufus tercius imperator limina sancti Adalberti in Gnezdna visitauit et ibi Magnum Boleslaum coronauit propria de corona, absoluens et liberans ipsum ab omni seruicio imperiali.» (Bielowski II. 872–873.) A Venczel boroszlói püspöknek, Lajos briegi és Rupert liegnitzi herczegeknek ajánlt s 1400 körül készült «Chronica principum Polonić»» (Kronika ksiažat Polskich) II. Meskora gondol. «Hic legitur – irja – in quadam Cronica, quod anno nongentesimo XCV. Lampertus, episcopus Cracoviensis, ad eundem episcopatum promotus est, adhuc Boleslav predicto vivente, quem filius suus Mesco postea misit ad dominum papam, Silvestrum secundum, pro corona regni petenda a. d. M. Eodem tempore misit rex Stephanus de Ungaria pro simili negocio post obitum Jesse patris sui, anno quarto, Astricium episcopum. Sed dominus papa per angelum ammonitus, coroham, quam tunc Mesconi, paraverat mitti, Stephano Ungarie regi transmisit.» (Bielowski III. 445.)
Bielowski II. 277–278. Püspökségét emlitik a krakkói káptalan évkönyvei, Traska évkönyvei a kompilált krakkói évkönyvekkel együtt sat. (Bielowski. II. 801. s köv., 837. l.); átveszi ezen adatokat Sedziwoj is s megtoldja ekkép: «1208. Vincencius episcopus Cracovie ordinatur Fulcone defuneto. Hic Vincencius dictus Kadlub cronicam compilavit Polonorum.» (Bielowski II. 876.) A krakkói püspökök XV. század dereka táján készült lajstroma szerint: Vincencius, iste fuit filius Cadlubonis de Cargow prope Stobniczam et fuit homo liberatissimus. Hic scripsit stilo sublimi quartum librum Cronicarum de gestis regni Polonie. (Bielowski III. 353–354.)
Bielowski II. 483. Maga emliti az 1249-ik évnél: «Eodem tempore in prima nocte post diem beati Johannis Baptistć ego Boguphalus episcopus Posnaviensis audivi» (U. o. 567. l.)
III. Ottó császár gnezdai látogatása pedig, mely alkalommal az érsekséggé emelt Gnezdát és az alája rendelt három lengyel püspökséget kivette a magdeburgi érsek fenhatósága alól, Thiethmar szerint csakugyan 1000-ben, ugyanazon 132évben történt, midőn Sz. István koronát kért a pápától.
Thiethmar azonban nem emliti Boleszláv megkoronáztatását, sőt a Quedlinburgi évkönyvek szerint csak II. Henrik császár halála után kezdett annyira felfuvalkodni, «ut uncto etiam sibi imponi coronam temere sit usurpatus,» de az isteni boszu is hamar elérte, mert nemsokára ezután meghalt. (Pertz III. 54. Bielowski II. 772.)
Valami alapja mégis lehetett annak a kétféle változatban is elbeszélt hagyománynak, hogy 1000-ben nemcsak Sz. István, hanem Boleszláv is lépéseket tett a királyság elnyerése végett.
A lengyel dolgok felől nem eléggé tájékozott, különben is száz évvel későbbi Hartvik tévedése a személyekben (Mesko és Boleszláv) könnyen érthető. Ezt a hibát azonban azon mód átveszik a Boguchwal utáni lengyel és utánnuk a sziléziai krónikák, olyan időben kellett tehát ennek történni, a mikor a Hartvik-féle Sz. István legenda nagyobb hitelre talált a lengyeleknél, mint saját régebbi krónikáik állitása. A magyar eredetü lengyel herczegnék udvarának befolyása tehát félre nem ismerhető.
A lengyel krónikák azonban még tóditják Hartvik tévedését azzal, hogy Mesko követének megteszik Lambert krakkói püspököt, holott Thiethmar szerint* 1000-ben, midőn Ottó császár gnezdai látogatásakor megalapitotta a némettől független lengyel egyházat és Sz. Adalbert testvérét, Radimot vagy Gaudentiust tette meg gnezdai érseknek, Poppo volt a krakkói püspök, a kit más két társával együtt a gnezdai érsek alá rendelt. A krakkói püspökök 1267. felé készült lajstroma* sem tudja még, hogy Lambert az első püspökök közé tartozott volna; e szerint ugyanis Prohorius volt az első püspök, Proculphus a második, őt követte Poppo, ennek utóda pedig Gompo. Csak a későbbi évkönyvek szurják közbe Lambertet, kit harmadik püspöknek tesznek meg, ezek szerint ugyanis 970–986. közt Prohortus a krakkói püspök, 986–995. Proculphus, 995–1014. Lambert, 1014–1023. Poppo, 1023-tól pedig Gomppo.* Abból, hogy a krakkói püspökök 1267. körüli lajstroma még nem emliti Lambertet az első püspökök sorában, megint csak az tünik ki, hogy az ő 1000 körüli szerepléséről szóló téves adat csak a XIII. század derekán tul juthatott be a különböző lengyel és sziléziai krónika-szerkezetekbe.
Pertz MGSS. III. 782. Bielowski I. 259–260.
Pertz XIX. 608. Bielowski II. 816.
Rocznik Traski, Bielowski II. 828–829. Annales Polonorum. Pertz XIX. 614–618.
De menjünk tovább Karácsonyi ur szavahihető forrásainak ismertetésében. Van azokban olyan tévedés is, a mit már czélzatos ferditésnek is nevezhetünk, mert azt állitják, hogy Chrobry Boleszláv a cseh és lengyel atyafiságból és segitségből nyert bátorságot Lengyelország határainak kelet és nyugot felé Kiov kapujáig és a Sala folyóig való kiterjesztésére.
Ez van ugyanis a kamenczi évkönyvekben «Anno 1025. Bolezlaus Magnus obiit. Iste dictus animosus, cum esset unicus patri Mesconi primo et nepos ducis Bśmie consobrinusque regis Ungarie, audaciam assumpsit ex eorum adiutorio. Iste manu potenti terminos Polonić dilatavit, versus orientem usgue in porta Kiov, versus occidentem usque in Salam. Ecclesiam dei exaltavit, episcopatus distinxit et dotavit et ditavit, attribuens eis predia, castra, familias et servicia, omnem culturem eredicans ydolorum, fundans pacem et iusticiam in terra.» (Pertz XIX. 58 l. Bielowski II. 778.)
Csaknem azonos szavakkal van meg e hely a heinrichowi évkönyvekben (Pertz XIX. 544 Bielowski III. 701.); a legnagyobb eltérés abból áll, hogy Boleszlávot nem mondják Mesko egyetlen fiának, hanem igy adják vissza a megfelelő helyet: «cum enim esset filius Mesconis neposque ducis Bohemie sat.» s Kiov helyett «Kyv»-et irnak.
A régebbi krónikák Lengyelország határainak Kiov kapujáig és Sala folyóig való kiterjesztésén kivül még egyéb hóditásokról is tudnak, melyek egyenesen ellentétben vannak azon állilással, hogy Boleszláv a cseh herczeg és magyar király segitségéből nyert támogatást, mert azt is elmondják még, hogy leverte a cseheket, elfoglalta Prágát s megtette második székvárosának, unokatestvére III. Boleszláv cseh herczeg szemeit kitolatta, többször legyőzte a magyarokat s dél felé a Duna volt Lengyelország határa. Igy a Martinus Gallus-féle krónika szerint «Numquid non ipse (Bolezlavus) Moraviam et Bohemiam subiugavit, et in Praga ducalem sedem 133obtinuit, suisque eam suffraganeis deputavit? Nunquid non ipse Hungaros frequentius in certamine superavit, totamque terram eorum usque Danubio suo dominio mancipavit? Indomitos vero Saxones tanta virtute edomuit, quod in flumine Salć in medio terrć eorum meta ferrea fines Polonić terminavit.» Alább pedig részletesebben elmondja a ruthénok elleni háborut s megemliti, hogy kivont kardjával Kiov (Chyou) arany kapujába vágott Boleszláv és tiz hónapig ott időzött.» (Pertz IX. 427. Bielowski I. 399 402.)
Hasonlókép beszél Boleszláv hóditásairól Kadlubek Vincze is. Huius namque – irja – universa supellex aut animi dotibus viguit, aut in armorum strenuitate resplenduit. Quibus Seleuciam (Seleniciam), Pomoraniam, Prussiam, Russiam, Moraviam, Bohemiam suć subiiciens ditioni, suis posteris reliquit vectigales; urbem Pragensem secundariam sui regni sedem constituens. Hunnos seu Hungaros, Cravacios et Mardos (t. i. a magyar krónikákban emlitett Marót, Szvatopluk mondai atyjának vág- és garamvidéki népét) gentem validam suo mancipavit imperio. Immo et Saxones indomitos adeo indomuit, ut in Sala flumine columnam fixerit ferream, quasi quibus dam gadibus sui fines imperii ab occidente disterminans. Nam ab oriente in aureis Kiović valvis metarum alteram impegit.» (Bielowski II. 279.)
Igy ir Boguchwal is, ki ezt mondja:
«Nam rex Boleslaus prefatus, cum metas Polonić in Kijow, quod est Russić metropolis, et Czyssawa ac Danubio fluviis Hungarić ac Corinthić et Zolawa, fluvio versus partes Duringić ac mare Septentrionale, statuisset, viriliter recuperando Per suos progenitores deperditas» és: «Iste Boleslaus subjugavit Ungaros et Saxones, et in flumine Szolawa qućrebat columna ferrea fines Polonić terrć.» (Bielowski II. 483., 484. l.)
Miért hallgatták el ezen részleteket a sziléziai évkönyvek?
Hiszen még a XIII. század derekáról való krakkói évkönyvek (Annales Crac. Compilati) is emlitik, hogy: «Boleslaus Magnus Bohemos subiugavit et Ungaros et Saxones et in flumine Solava meta ferrea fines Polonić terminavit», (Pertz XIX. 585. Bielowski II. 828.), úgyszintén a 10 évvel későbbi lysagorai évkönyvekben is ezt találjuk: «Item anno 1018. Boleslaus ... granicies ultra Kyoviam limitavit. Item anno secundo Ungaros similiter subiugavit et terram eorum devastavit. Et tercio anno Saxones indomitos rebelles et Prutinos subiugavit et terram eorum devastavit;» előzőleg pedig az 1001-ik évnél: «Eodem anno Poloni ceperunt Pragam et ducem Boleslaum in eadem excecaverunt.» (Pertz XIX. 679. Bielowski III. 62.) Pedig ezekben már megvan a lengyel korona kérésének Hartvik legendája értelmében való módositása, sőt a lysagorai évkönyvekben nyoma van a magyar Nemzeti Krónika hatásának is, melynek mint föntebbi idézetünk bizonyitja, átveszik azt a zavaros genealogiai adatát, hogy. Sz. István neje Sz. Zsigmond burgundi király Czeysla nevü leánya volt, a miből annyi a valóság, hogy Gizella királyné hason nevü anyja csakugyan a burgundi királynak, t. i. Konrádnak (937–993) volt a leánya. Ugyancsak a Nemzeti Krónika egy merőben félreértett és további hibás magyarázattal megtoldott adatára vezetheti vissza a lysagorai évkönyvek azon betoldása a 966-ik évnél, hol I. Mesko viszonyait és Sz. Istvánnal való kapcsolatát tárgyalva, felhozza a köztük levő barátságos viszonyt, melynek következménye a Mesko leánya és Sz. István fia, Sz. Imre közti házasság volt. Ahhoz kétség sem férhet, hogy az 1270. körüli évkönyviró II. Meskót zavarta össze hasonnevü nagyatyjával; az is bizonyos, hogy a XIII. századbeli Emrich, Emerich, Emerichus névalak csakis tőle s nem valami régebbi följegyzésből eredhet, mert 1200. előtt a Henricus névalak járta; az eredeti adatot tehát mindenesetre átalakitotta s a maga felfogásához képest magyarázta. De ha ezt megállapitottuk, akkor adatának magvát is kihámozhatjuk, mely abból áll, hogy II. Mesko leányát egyik magyar királyfi vette feleségül. Ez a királyfi azonban nem Sz. Imre volt, hanem I. Béla, ki Vazul megvakittatása után, 1031/1032. körül testvéreivel együtt a csehekhez menekült. Ugyanide menekült Mesko is, midőn 1031-ben Lengyelországból elüzte féltestvére, Bezprém. Mesko már a következő évben, Bezprém meggyilkoltatása után visszatért Lengyelországba; nem lehetetlen, hogy Béla is már ekkor vele együtt elhagyta Csehországot. Mindenesetre számbaveendő, hogy a Margit-legenda által fentartott magyar hagyomány a 134görög császár leányát mondja Sz. Imre nejének, a miből ha egyéb nem is, annyi elfogadható, hogy valamelyik balkáni uralkodóházból származott s a byzanczi császári házzal volt valamiféle rokonságban.
Ezek az 1250–1270 közti időből származó évkönyvek azonban nem tudnak arról, hogy Sz. István anyja Mesko «soror»-a lett volna s igy Chrobry Boleszláv «consobrinus»-a a magyar királynak. A lengyel krónikák föntebb idézett régebbi adatának megváltoztatása tehát szoros kapcsolatban van a Sz. István és Boleszláv közti unokatestvéri viszony meséjének kifejlődésével, a mivel egyidejüleg elhagyták a csehek leveretéséről szóló régebbi elbeszélést is és a magyarokhoz hasonlóan itt is a cseh herczeggel való rokonságra s a cseh herczeg segitségére hivatkoztak.
Azt találjuk az imént idézett krakkói évkönyvek 1255–1291. közti folytatásában: «1268. Lestko accepit domnam Grifinam» s ezen évkönyvek Traska által 1340-ig vezetett s amazokkal párhuzamosan közölt átiratában: «1265. Dux Lestko duxit Griphinam uxorem suam.» (Bielowski II. 839.) Az 1202-ben kezdődő s 1288-ban végződő krakkói franciskánus évkönyvben (Rocznik Franciszkanski Krakowski) pedig «Hic (t. i. Lestko Niger, prius dux Syradie, postmodum Cracovie et Sandomirie) habuit uxorem nobilem scilicet dominam Grifinam, filiam domine (Anne), que filia Bele regis Ungarie fuit.» (Bielowski III. 51.) Grifina tehát nem más, mint IV. Béla magyar király unokája Anna nevü leányától és Rosztiszláv macsói herczegtől, kit fekete Lesko, az 1279–1288. közt uralkodó krakkói és sandomiri herczeg vett nőül; sógoruk volt II. Ottokár cseh király, 1261-től Grifina nénjének, Kunigundának a férje. Ez a száraz genealogiai tény megadja a felvilágositást arra, mi volt kiindulási pontja a régebbi események felfogásában és összefüggésük magyarázásában beállt változásnak s miért fektetik a fősulyt Boleszláv cseh és magyar hóditásai elhallgatásával inkább arra a körülményre, hogy a cseh herczegnek «nepos»-a, a magyar királynak pedig «consobrinus»-a volt, hogy Kiov és a szászok felé kiterjeszsze Lengyelország határait.
Athleida mondájának tehát elébb kellett bejutni a lengyel krónikákba, mint a Sz. István és Boleszláv közti unokatestvéri viszony olyan magyarázatának, mely a magyar király ellen viselt háboruk helyett épen megforditva ennek a támogatására hivatkozik. Ezt a fejlődési fokozatot nagyon szépen feltünteti a Varsói Krónika, mely már beszél Athleidáról, de még megemliti, hogy Lengyelország határa egykor a Dunáig terjedt, hóditás helyett azonban barátságos határjárást emleget. Azt mondja ugyanis, hogy Sz. István megkoronáztatása után három hónap mulva megjelent nála Lambert krakkói főpap s emlékeztette a béke és barátság megerősitésére. Sz. István tehát haladék nélkül nagybátyjához (avunculus), Mescho lengyel herczeghez küldte Asztrik esztergomi főpapot és a vitézlő rend (militia) Alba nevü fejedelmét s kérte őt, hogy mágnásaival együtt jőjjön Lengyel- és Magyarország határára. «Qui congregato omni exercitu suo, ad regem ante Strigonium venit, ibique in terminis Polonić et Ungarić tentoria sua fixit; nam termini Polonorum ad litus Danubii ad civitatem Strigoniensem terminabantur, dein in Agriensem civitatem ibant, demum in fluvium qui Tizia nominatur cedentes, regyrabunt iuxta fluvium, qui Cepla nuncupatur, usque ad castrum Galis (Salis) ibique inter Ungaros, Ruthenos et Polonos finem dabant.» (Bielowski I. 504–505. l.)
Ilyennek bizonyul a kamenczi évkönyvek szavahihetősége Mesko és Chrobry Boleszláv dolgainál, ha az Athleidáról szóló adatán kivül a többit is figyelembe vesszük. Akkor sem jutunk kedvezőbb eredményre, ha azt nézzük, jól volt-e értesülve a két lengyel uralkodó családi körülményeiről, hogy az nyujtana biztositékot a Mesko nővéréről mondottak hihetősége felől. Ámde ugyanaz a forrás, mely ismeri Mesko nővérét, férjének, Jesse magyar királynak a nevét s fiának megteszi Sz. Istvánt, azt már nem tudja, hogy Mesko ujra megnősült Danbrovca halála után, elvette ugyanis, mint Thiethmar mondja, Thiedrik őrgróf apácza leányát, Odát, kitől három fia született: Mesko, Szventepulk és még egy, a kéziratban név nélkül maradt, talán Lambert vagy Volodovej nevü és ezeket Boleszláv Mesko halála után elüzte mostoha anyjával együtt, hogy egyedül uralkodhassék.* Nem igaz 135tehát, hogy atyjának Meskonak egyetlen fia lett volna Boleszláv, mint a kamenczi évkönyviró mondja. Ha nem is épen hiba a kamenczi évkönyvek vagy forrásuk azon két adata, hogy «Anno 984. Boleslaus Magnus ducit uxorem» s a közvetlen utánna következő följegyzés: «Anno 990. Mesco filius Bolezlai nascitur»: de valami pontos ismeretről sem tanuskodik. Melyik neje volt Boleszlávnak az, a kivel 984-ben kelt egybe? Az első, második vagy a harmadik? Tőle született-e Mesko vagy neki más volt az anyja s a 984-ki házasságot Rigdag őrgróf csakhamar elüzött leányával vagy azzal a Magyarországból vett s a Chronicon Polono-Silesiacum által* a magyar herczeg leányának mondott és szintén elkergetett nővel kötötte-e Boleszláv, kitől Mesko előtt az 1031-ben rövid ideig uralkodott, de már a következő évben meggyilkolt Bezprim született? Mert mint Thiethmárból tudjuk, Mesko a harmadik feleség, Dobremir leányának volt a fia.* Mindezekre nem találunk feleletet azokban a krónikákban, melyek a saját uralkodóházuk genealogiai dolgai felől nincsenek ugyan jól tájékozódva, de már egy háromszáz évvel korábbi magyar király anyjának kiléte felől tudomást szerezhettek!? Ezt bizony bajos elhinni.
Thiethmar III. 36–37. (Peru III. 784. Bielowski l, 262–263.)
Pertz XIX. 558.
Thiethmar IV. 37. (Pertz III. 784. Bielowski I. 263.
Mindezek előrebocsátása után, egy kissé bepillantva a krónikagyártás azon mühelyébe, melyből a Mesko nővére Jesse királyhoz és Sz. Istvánhoz való viszonyának adata került ki, áttérhetünk ezen adat tárgyalására is. Athleidát a következő munkák emlitik:
1. a 965-el kezdődő és az 1165-ik, illetőleg a következő esztendővel végződő s lengyel adatokbul összeállitott kamenci évkönyvek;
2. a heinrichowi cistercita monostor évkönyvei, melyek a 970–1025. közti s a kamenci évkönyvek megfelelő helyeivel csaknem szórul-szóra egyező lengyel dolgokat megtoldják – de csak a B. szerkezetben – az 1122-ig vezetett régi krakkói vagy szentkereszti évkönyvek azon adatával, hogy 1039-ben meghalt Szent István, Magyarország királya, innen pedig egyszerre az 1238–1317, közti s utóbb 1315-től 1326-ig folytatott sziléziai eseményekre ugranak át;
3. az «Annales Silesiaci compilati» czimü, XV. századbeli (1457-ben befejezett) kéziratban fenmaradt krónika, mely 965-től 1072-ig a kamenci évkönyvekben is jobbára meglevő lengyel adatokat irja át, akkor minden közbeeső évi följegyzés nélkül az 1194-ik esztendőre tér át s hosszasabban foglalkozik Lengyelország Leszko és Konrád közti felosztásával, erre következnek 1223–1248. közti sziléziai följegyzések s végződik azzal, hogy 1249-ben Szaniszló krakkói püspököt a szentek közé iktatták;
4. a Chronica principum Poloniae (Kronika Ksiažat Polskich), mely 1382–1398. közt keletkezést és a szerző, egy sziléziai német Venczel boroszlói püspöknek s Lajos briegi és Rupert liegnitzi herczegnek ajánlta; a lengyel történetet a legrégibb időktől kezdve a XIII. század első feléig Lestko és Konrád herczegekig vezeti le többféle forrás után, azután a 22-ik és következő fejezetekben II. Henrikkel áttér a sziléziai herczegekre s végül a boroszlói püspökökre;
5. a Krasinski évkönyv (Rocznik Krasinskich) Myeschko és Yesse megkereszteltetésétől, III. Kázmér király 3-ik házasságáig (1351. évszámmal);
végül mellőzve a XV. századbeli történeti müveket,
6. a Varsói Krónika vagy teljes czimén Chronica Ungarorum iuncta et mixta cum cronicis Polonorum et Vita Sancti Stephani.
A sziléziai évkönyvek első része lengyel dolgok, különösen pedig Mesko és Chrobry Boleszláv viszonyainak rövid följegyzéséből áll s csak nagysokára térnek át a sziléziai eseményekre. És itt maguk hivatkoznak a lengyel krónikákra. «Ista accepta sunt de Cronicis Polonarum» e szavakkal kezdődnek a kamenci évkönyvek, melyekben különben is alig van olyan adat, mely ne a lengyel krónikából szármáznék. De az önálló sziléziai följegyzéseket is tartalmazó heinrichowi krónikának A- és B-vel jelölt két szerkezete ugyancsak igy kezdi följegyzéseit «De Cronica Polonorum», illetőleg «Ista, que sequuntur, inveniuntur in Cronicis Polonorum.» Bizonyos tehát, hogy nem a sziléziai évkönyvek voltak a lengyel krónikák forrásai, hanem megforditva az utóbbiak a sziléziaiaké. Az is bizonyos, hogy ugyanazon egy krónika volt a forrásuk, melyből a Meskóra, Athleidára és Chrobry 137Boleszlávra vonatkozó dolgokat átvették. A mit Boleszláv haláláról, hóditásairól sat. mondanak, arról már föntebb szóltam. Most még csak az van hátra, hogy a Meskoról és Athleidáról szóló részt is idézzem és pedig összehasonlitás végett, egymás mellett az évkönyveket és a lengyel herczegek krónikáját. (Lásd előző lapon.)
136Kamenci évkönyvek.
Heinrichowi évkönyvek (A.)
Annales Silesiaci Compilari.
Chronica principum Poloniae.
Krasinski-évkönyv.
Mesco, qui appellatus est rex Polonorum, cum esset gentilis, sub pacto conversionis accepit Danbrovcam filiam ducis Boemie in uxorem, que venit ad eum anno incarnacionis dominice nongentesimo sexagesimo quinto, de gua genuit Bolezlaum Magnum.
Iste Mesco habuit sorerem nomine Atleydem, quam Jesse rex Ungarie accepit in uxorem.
Que, cum esset christiana, virum suum Jesse convertit ad fidem Christi.
Ista post visionem per beatum Stephanum protomarthyrem sibi revelatam concepit et genuit Stephanum regem Ungarie.
Anno Domini 967. Bolezlaus Magnus natus est.
Anno 975. Stephanus rex Ungarie nascitur.
(Pertz XIX. 581.
Bielowski II. 776–777.)
Mesco dux Polonie qui appellatus est rex Polonorum, cum esset gentilis, sub pacto conversionis ad fidem Christi accepit Dubrancam (B. Dubravcam) filiam ducisx Bohemie in uxorem, quevenit ad eum in Poloniam anno Domini nongestesimo septuagesimo, de qua genuit Bolezlaum magnum; (B. qui natus est anno Domini nongentesimo septuagesimo secundo.)
Anno domini nongentesimo septuagesimo primo dux Mesco baptizatus est.
Iste Mesco habuit sororem nomine Adilheidem (B. Adelheydam) quam Jesse rex Ungarie accepit in uxorem, que cum esset christiana, virum suum Yesse (B. Jesse) convertit ad fidem Christi.
Ista post visionem per beatum Stephanum prothomartirem sibi revelatam concepit et genuit Stephanum regem Ungarie anno Domini 975.
(Pertz XIX. 544.
Bielowski III. 700.)
Anno incarnacionis dominice nongentesimo sexagesimo quinto domina Dubrovka, filia Boetne ducis Bohemie, cum domino Meczkone duce Polonorum martinonium contraxit, qui exhortacione magnificorum dominorum, qui dictam dominam erant secuti, est baptisatus cum omnibus suis. Et procedente tempore ipsis filius nascitur, quem baptizatum Boleslaum vocaverunt.
Iste Meczko habuit sororem, nomine Athleytam, quam Yesse rex Hungarie recepit in uxorem, que cum esset christiana, virum cuum Yesse ab ydolorum cultura convertit et fecit credere in Christum, et postea concepit et genuit filium Stephanum.
Qui postea auctoritate sedis apostolice primus rex Hungarie fuit coronatus, cui postea sanctus Heinricus primus imperator et dux Bavarie sororem suam dedit in uxorem.
Misericors igitur Deus, obsequio duarum mulierum dicta duo regna divinitus visitavit, ut ipsa misteria fidei katholice susciperent.
Pertz XIX. 537.
Bielowski III. 669–670.)
… Et cum esset (Mesco) adhuc perfidia gentilitatis constrictus, septem uxores habuit; postremo autem, illas omnes repudians, anno videlicet domini DCCCCLXVI, tempore primi Ottonis imperatoris, christianissimam mulierem de Bohemia, Dubravcam nomine, sibi fecit coniugio copulari, que tamen, nisi christianus efficeretur, eum eccipere recusavit; unde dum Mesco paganismum abicit et iugo Christi perfidem collum submittit, illa cum clericis tam religiosis quam secularibus Poloniam subintravit. Suscipiens ergo Mesco fidem katholicam, ex Dubravca uxore genuit Boleslaum primum.
Narratur insuper in quadam cronica, quod iste Mesco habuit sororem nomine Adelheidem, quam Jesse rex Ungarie duxit in uxorem, que cum christiana facta fuisset, eundem virum suum ad fidem convertit.
Hec Adelheidis in visione facta sibi revelacione per beatum Stephanum protomartirum, concepit et genuit Stephanum, regem Ungarie, anno domini nongentesimo LXXV. cui sanctus Henricus imperator sororem suam tradidit in uxorem. Et. quamvis Stephanus, rex Ungarie, natus fuisset de parentibus christianis, non tamen plene conversus extitit, donec Henricus imperator eum cum toto regno Ungarie sic ad fidem converteret, ut et postea sanctus factus multis miraculis coruscaret.
(Bielowski III. 437–438.)
Myeschko per Cirulum et Methudium baptizatur et per Adalbertum confirmatur.
Yesse dux Hungarorum, pater sancti Stephani regis, per sanctos Cirulum et Methudium in fide cathecisatus et per uxorem suam, filiam Myeschkonis, magis instructus ac per sanctum Adalbertum perfecte edoctus, genuit sanctum Stephanum ex eadem. Qui (Adalbertus) eum ibi baptisando, Poloniam adivit et Polonos confirmavit.
Sanctus Stephanus protomartir Yessoni et uxori apparuit, de nascendo filio predixit et suum nomen el imponere, scilicet Stephanus, mandavit et futurum lumen eum esse predixit…
Anno domini 975. Stephanus rex Hungarie nascitur.
(Bielowski III. 128–129.)
 
Lássuk, már most mit mondanak a Meskóval kapcsolatos dolgokról a régebbi lengyel források.
A Martinus Gallus-féle krónika szerint: «(Mesco) in tanto gentilitatis errore involvebatur, quod sua consuetudine septem uxoribus abutebatur. Postremo unam Christianissimam de Bohemia, Dubrovcam nomine in matrimonium requisivit. At illa ni pravam consuetudinem illam dimittat, seseque fieri Christianum promittat, sibi nubere recusavit. Eo ergo collaudante, se usum illius paganismi dimissurum et fidei christianć sacramenta suscepturum, illa domina cum magno secularis et ecclesiasticć religionis apparatu Poloniam introivit, necdum tamen thoro sese maritali foederavit, donec ille paulatim consuetudinem christianitatis et religionem ecclesiastici ordinis diligenter contemplans, errori gentilium abnegavit seque gremio matris ecclesić connivit.» A következő fejezetben igy folytatja: «Primus ergo Polonorum dux Mescho per fidelem uxorem ad baptismi gratiam pervenit, cui ad laudem et gloriam satis habundanter sufficit, quod suo tempore et per eum oriens ex alto regnum Polonić visitavit. De hac namque benedicta femina gloriosum Bolezlavum generavit, qui post ipsius obitum regnum viriliter gubernavit.» (Pertz IX. 427–428. Bielowski I. 399.)
Csak a szövegezés más, de lényeg szerint ugyanigy ir Kadlubek Vincze: «(Mesco) septem pellicum scortis, quas coniuges nuncupabat, nocturnas variare vices consueuerat. His tandem repulsis, de Bohemia quandam Dubroucam nomine matrimonio copulat, cuius felici consortio glacies infidelitatis dissolvitur et nostrorum labrusca gentilium in verć vitis palmites transmigrat. Huic enim catholicae fidei amantissimć non prius nubere collibuit, quam universum Polonić regnum cum ipso rege christinć professionis suscepissent characterem. Didicerat namque, quod dispar cultus unum erat impedimentorum matrimonii. Primus itaque Polonorum rex Mesco gratiam baptismi suscepit.» Bielowski II. 275–276.)
A következő fejezetben aztán áttér Mesko fiára, Boleszlávra.
Boguchwal a következőkép adja elő Mesko házasságát és megtérését: »Tandem Anno DCCCCXXXI. Dobrochnam, sororem Sancti Wenceslai duxit in uxorem. Anno sequenti cum tota gente Lechitarum seu polonica, uxore suadente et divina gratia inspirante baptisma suscepit. De qua uxore anno XXXVII. filium genuit, cui nomen Boleslaus in sacro baptismate imponi fecit» (Bielowski II. 482.)
Ezek még nem tudnak Mesko nővéréről. De nem tudnak azon lengyel évkönyvek sem, melyek forrásai a XIII. század második feléig a különböző krakkói évkönyvszerkezetek voltak. Ugyanezekből meritettek a sziléziai évkönyvek is és itt első sorban is a kamenici évkönyveket emlitjük, melyeknek alig van olyan adata, hogy elő ne fordulna amazokban; még a boroszlói püspökökre vonatkozó három adata sem önálló, mert ugy Jeronimus püspök halálát († 1067.), mint Péter boroszlói püspökké való 1074-ki beiktatását emlitik a krakkói káptalan 1271. után szerkesztett évkönyvei, a lubini töredékekben pedig megvan (Pertz XIX. 579. Bielowski II. 775.), hogy az 1143-ban krakkói püspöknek beiktatott Róbertet Boroszlóból helyezték át, (mig a káptalani évkönyvek csak annyit mondanak, hogy az 1142-ben meghalt Radost krakkói püspököt Róbert követte).
Ezen krakkói évkönyvszerkezetek közt még a XII. század első feléből származnak a lysagorai (Kopaszhegyi) Szent Keresztről nevezett monostor régi évkönyvei vagy más néven a régi krakkói évkönyvek (Annales Cracovienses vetusti. Rocznik swięto Kryski Dawny), melyeket 948-tól 1122-ig vezettek s más kézzel egy 1136-ki egykoru bejegyzést szurtak közbe, aztán megint egy másik kéz 1124-től 1164-ig folytatta. Ha valahol, itt kellene keresnünk az Atleidáról szóló adatot, mert a régi prágai évkönyvek használata már itt kezdődik (982. Zlavnyk pater Sancti Adalberti obiit. 988. mater Sancti Adalberti obiit. 991. professio Sancti Adalberti cum fratre Gaudentio. 998. passio sancti Adalberti), sőt Sz. István halálát is megemliti (1039. Stephanus rex obiit), 138a mely adatok a későbbi kompilaciókban is feltalálhatók, mint p. Sz. István halála ugyancsak 1039. évszámmal a krakkói káptalan évkönyveiben s bejutott a heinrichowi évkönyvek B. szerkezetébe is. De ez a régi krakkói évkönyv csupán ennyit mond Meskorul: «966. Dubrovka venit ad Miskonem. 967. Mysko dux baptizatur.» (Pertz XIX. 577. Bielowski II. 773.)
Egy más szerkezet a 965–1135. közti rövid krakkói krónika (Cronica brevis Cracoviensis. Rocznik krótki Krakovski), melyet utóbb 1142-től 1283-ig folytattak (Rocznika krótkiego Dopełnienie). Ebben szintén egész szárazon csak ennyi van: «Anno dni 965. Dubrowka venit ad ducem Meskonem. 966. Mesko baptisatur et fides katholica in Polonia recipitur.» (Bielowski II. 792.)
Ez utóbbiakkal közelebbi rokonságban vannak a krakkói káptalan már emlitett s tulajdonkép 1254. után és 1267. előtt összeállitott, de az összeállitás után még egyidejüleg folytatott évkönyvei. Ezekben ennyi van: «965. Dubrouka ad Meskonem venit. 966. Mesko dux Polonie baptizatur» (Bielowski II. 792.)
Ugyanezen 1250. körüli szerkezetből valók a krakkói évkönyvek (Ann. Cracov. compilati) 1247-ig vezetett részei, melyek ezt mondják: «Anno Domini 966. dux Mesko duxit Dubrovkam et baptizatur. Iste Mesko 7 annis cecus fuit. Et tunc Poloni baptizantur.» (Pertz XIX. 585. Bielowski II. 828.) Folytatja a 967-ik évvel, de a helyett, hogy Boleszláv születését emlitené s ugy térne át viselt dolgaira, egyszerre hóditásairól beszél. Mivel ugyanilyen ugrást látunk a közvetlen ezt követő 982-ik évnél is, midőn Sz. Adalbert prágai püspökségének esztendejéhez köti a koronakérés történetét, azt gondolhatnánk, hogy hasonló gondatlanságból hagyta el Mesko nővérének férjhezmenetelét is. De a Traska által átirt és 1340-ig folytatott szerkezetben sincs több, mint: «Anno Domini 965. excellentissimus dux Mesco accepit Dobrovcam sibi in uxorem, christianam videlicet de Bohemia, qui ambo christiani fidelissimi in Polonia efficiuntur et omnes Poloni baptizantur, ecclessie et claustra, episcopatus, prepositure alique per ipsos, que tunc fieri poterant construuntur et dotantur. Qui vero Mescho 7 annis a nativitate cecus fuit, ut in cronicis premissis habetur. 967. Bolezlavus Magnus qui Chrabri dicitur natus est. Iste Bohemos et Ungaros subiugavit» sat. (Bielowski II. 828.), mint föntebb már idéztük.
Az 1270. körül összeállitott ujabb szentkereszti vagy lysagorai évkönyvekben, melyek, mint a krakkói évkönyvek Affricus alakban emlitik Asztrik nevét, irójuk tehát közös forrásból meritett amazokkal, szintén csak ennyi van «Et primo anno Domini 966. dux Mesko Polonie baptizatur cum suis rnilitibus et fides katholica in Polonia recipitur. Et duxit Damorowkam filiam ducis Boleslai de Bohemia, de qua genuit Boleslaum dictum Chabri» (Pertz XIX. 678.) A kompilator beszél ugyan a Mesko és Sz. István közti rokonságról, csakhogy – mint föntebb már kifejtettük, egészen másra s nem Mesko nővérére vezeti vissza.
A krakkói évkönyszerkezetek későbbi kompilációi közül idézzük még a miechovi évkönyveket (Annales Mechovienses), melyek ezt irják: «Anno Domini 955. Dambrovca ad Mesconem venit de Bohemia, et sequenti anno Mesca dux baptisma suscepit et fides catholica recipitur in Polonia.» (Pertz XIX. 668.)
Sędziwoj 965-től 1360-ig vezetett évkönyveiben pedig ezek olvashatók: «Anno domini nongentesimo 65° Dobrochna Wrathislai ducis Bohemie filia et soror Sancti Wenczeslai desponsatur Meskoni filio ducis Zemomisl, qui Mesca cecus natus fuit et Prage baptisatus divino miraculo lumen recepit. Anno domini nongentesimo 67° Boleslaus Magnus nascitur.» (Bielowski II. 871.)
Ezek a XIII. század végső tizedeit megelőző vagy a későbbiek közül amazokat csupán kiiró lengyel források azon adatai, melyek Mesko házasságáról és kereszténynyé lételéről szólnak. Egyik sem emliti nővérét, ellenben valamennyi czéloz – az évkönyvek egész szárazon, a krónikák részletesebben – arra a körülményre, hogy Dubrovkának minő része volt Mesko megtéritében, a mit különben Thiethmár is igazol. Ha ennek a tudomásul vételével s a betoldott rész elhagyásával («Iste Mesco habuit sororem .... accepit in uxorem») nézzük a sziléziai évkönyvek ezen szavait: «Que cum esset christiana, virum suum convertit ad fidem Christi,» úgy tünik 139fel a szövegezés, hogy egész jól egészitik ki a Dubrovkáról mondottakat s minden stiláris nehézség nélkül vehetők ezek további folytatásának. A régebbi lengyel forrásokkal ez van összhangzásban; a csak imént Meskoval együtt megtért «soror»-ra aligha illet volna ilyen jellemzés. Érezte ezt a «Chronica principum Polonić» 1400 körüli sziléziai irója is, ezért módositja az eredeti szöveg ezen szavait: «quć cum esset christiana» ilyen módon: «que cum christiana facta fuisset», a mi csakugyan megfelelőbb szövegezés Mesko nővérére alkalmazva. De ha eltekintünk a Meskoval való viszonytól, a mikor közbeszurták a Sz. István származásáról szóló részt, Jesse nejére minden nehezség nélkül átvihették ezeket, a kinek ugyanis sem nevéről, sem származásáról nem találtak semmi utbaigazitást Hartviknál, de azt olvashatták róla és röviden összefoglalva át is vették Hartviktól, hogy Sz. István születése előtt látomása volt, megjelent neki Sz. István első vértanu, igy csakis keresztény lehetett, kinek olyan része volt az előbb pogány Jesse megtéritésében, mint a cseh herczegleánynak Meskoékban.
Minden valószinüség szerint Hartvikból vették Sz. István születési évét, a 975-öt is. A Sz. István-legendák ma ismert kéziratai közül egyben sincs ugyan meg az az évszám, de már Mátyás Flórián* kimutatta, hogy kellett ilyen legenda-szerkezetnek lenni, mert Kézai és a többi magyar krónika a legendára hivatkozik, midőn Sz. István születéséről beszél. Hogy hibás az évszámuk (967., illetőleg 969.), a mit kétségtelenné tesznek a Géza halálakor Sz. Istvánt «adolescens»-nek, sőt «puer»-nek emlegető legendák,* nem változtat a dolgon; annyi példa van rá, mily könnyen összetévesztették a középkorban a római számokat. A legendában nyilván LXXV. volt s egy ilyen Hartvik-kéziratot használt a Mátyás udvarában járt olasz humanista, Ranzan P. is, ki megirta a magyarok történetét s a krónikák átirásánál a hibás évszámot használja ugyan, de halálakor 63 évesnek mondja Sz. Istvánt (vixit annos tres et sexaginta. Index IX. M. Florianus IV. 192.) vagyis 1038–63 = a 975-ik esztendő felel meg e szerint Sz. István születési évének. Ranzan csakis magyarországi eredetü forrásból vehette ezen utóbbi adatot is, mit Mátyás király bocsátott rendelkezésére. Ha pedig megvan a valószinüségnek minden kelléke arra, hogy Sz. István legendájának valamelyik kézirata volt Ranzan ezen forrása: akkor a sziléziai évkönyek 975-ös évszámánál is ugyanezen forrásra kell gondolnunk, mert a Hartvik-féle legenda hatása egyébként is megállapitható. A prágai évkönyvek 998–1017. közti följegyzésekből eredő részére már bajosabb következtetni, mint Karácsonyi ur teszi; ennek adatait részint a 894–1220. közti Annales Pragenses,* részint a különböző krakkói évkönyvszerkezetek tartották fenn és pedig első sorban is a XII. század első tizedeiből származó régi krakkói vagy szentkereszti évkönyvek, meg a rövid krakkói krónika, de egyik sem emliti Sz. István születését, ellenben egyformán meg vannak mindegyikben pl. a Sz. Adalbert családi és életviszonyaira vonatkozó s a sziléziai évkönyvek által is álvett adatok.
Fontes Domestici Budapest 1885. IV. k. 291.
Fontes Domestici. Pécs. 1881. I. 3., 14., 39.
Pertz MGSS. III. 119–121. l.
Kitünik az eddigi összehasonlitásokból, hogy nincs nyoma a XIII. század dereka előtt a különböző lengyel krónikákban és évkönyvekben Mesko nővérének, kitől Sz. István született. Kitünik az is, hogy csak azután kezdenek róla beszélni, miután 1250–70. között átvették Hartvik legendájából a koronakérés mondáját. A mikor pedig Mesko nővérét megteszik Sz. István anyjának, ugyanakkor kibővitik a róla mondottakat azzal, a mit Sz. István anyja látomásáról Hartvik legendájában olvastak. Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy az Athleidáról szóló monda kialakulása csak a XIII. század második felében történt s mivel a krakkói évkönyvekből valók a sziléziai évkönyvek lengyel adatai, Krakkó volt az a központ, hol belefüzték a Szent Istvánra vonatkozó adatokat a lengyelek történetébe s további magyarázattal kibővitették.
NAGY GÉZA.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages