TÁRCZA.

Teljes szövegű keresés

206TÁRCZA.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság f. évi november hó 28-ikán tartott igazgató-választmányi ülésén Fejérpataky László másodelnök elnöklete alatt jelen voltak: Barabás Samu, id. Bánó József, Békefi Remig, Borovszky Samu, Csánki Dezső, id. Dániel Gábor, Dőry Ferencz, Emich Gusztáv, Kollányi Ferencz, Makay Dezső, Soós Elemér, id. Szinnyei József, Thaly Kálmán, Varjú Elemér ig. vál. tagok, Tóth Árpád pénztárnok és Áldásy Antal jegyző.
Fejérpataky László másodelnök az ülést megnyitva felolvassa: «Az Árpádok czimerei» czimű értekezését, mely a Franklin Társulat kiadásában megjelenő, Árpád emlékének szentelt diszmüben fog megjelenni.
Uj évdijas tagul megválasztatott Gálos Rezső középiskolai tanár, Szárszojta, ajánlja Nagy Gyula.
Jegyző jelenti, hogy az üresedésben lévő ig. választmányi tagsági helyre, valamint a levelező tagságra ajánlat nem érkezett be, minek folytán az ig. választmányban üresedésben lévő tagsági hely betöltése a jövő évre marad.
A folyó évi nagygyülés napját az igazgatóválasztmány deczember 12-én tüzi ki a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. Fejérpataky László másodelnöktől. 2. A magyar heraldika első két százada. Csoma József másodelnöktől. 3. Elnökválasztás. 4. Titkári jelentés. 5. Pénztárnoki jelentés. 6. Esetleges inditványok.
Jegyző ezután felolvassa Pettkó Béla és ifj. dr. Reissig Ede ig. vál. tagoknak, a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv szerkesztőink beadványát, melyben kérik az igazgatóválasztmányt, hogy a Magyar Nemes Családok I. kötete átvitele ügyében velük kötött egyezségnek azt a pontját, mely szerint az I. kötetet, 100 példányonként tartoznak átvenni, olykép módositsa, hogy eltekintve az első 100, általuk már átvett példánytól, a jövőben ne 100, hanem 10–10 példányonként is vehessék át a munkát, kérik továbbá annak kimondását, hogy a Nemzetségi zsebkönyv hivatalos uton fölmerült deficzit letörlesztése után a Nemz. Zsebkönyv elárusitásából befolyó haszon, mint a Zsebkönyv külön alapja kezeltessék és az ujabb kötetek kiadására fordittassék.
Az igazgatóválasztmány többek hozzászólása után elhatározza, hogy a kiadványnak azt a részét, a mely a Nemes Családok I. kötetének 10–10 példányonkint való átvételére vonatkozik teljesiti, a kérelem második részét pedig, miután az jelenleg nem időszerű, annak idején fogja tárgyalni.
Ezután Tóth Árpád pénztárnok terjesztette elő a pénztári jelentést, mely szerint a bevételek a mai napig 6733 K 52 fillért, a kiadások összesen 5656 K 72 f-ért tesznek ki, egyenleg tehát 1076 K 80 f. A Nemzets. Zsebkönyv II. rész I. köteténél a bevétel volt. 962 K 80 f, a kiadás szintén 962 K 80 f, még fennálló tartozás 1943 K 06 f. Vagyonállás cselekvő vagyonban 34036 K. 80 f, szenvedő vagyon 2700 K, tiszta vagyon 31336 K 80 f.
Az igazgató-választmány a pénztárnoki jelentést tudomásul véve a folyó évi számadások átvizsgálására Soós Elemér ig. vál. tag elnöklete alatt Kollányi Ferencz és Dőry Ferencz ig. vál. tagokat kéri fel.
Ezután Varjú Elemér szerkesztő az ig. vál. hozzájárulását kéri ahhoz, hogy az ülési jegyzőkönyvek ezentul ne a füzetben a Tárcza rovatban, hanem külön mellékleten jelenjenek meg. Az ig. választmány beható eszmecsere után a mostani eljárás fentartását mondja ki, de beleegyezik abba, hogy esetleg több ülés jegyzőkönyve jelenjék meg egy füzetben.
Elnök a jegyzőkönyv hitelesitésére id. Bánó József és Makay Dezső ig. vál. tagokat kéri fel és az ülést bezárja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem