11RODOSTÓI NEMESLEVÉL RÁKÓCZITÓL, 1728.
11RODOSTÓI NEMESLEVÉL RÁKÓCZITÓL, 1728.
A Turul 1907. évi IV-ik füzetében (193. l.) R. Kiss István úr a Győrvármegye levéltárában őrzött armálisok közül ismertet és hasonmásban is közöl egy II. Rákóczi Ferencz fejedelemtől kiadott, – nagy ritkaság számba menő – nemeslevelet, a vele, hűségén, számkivetésben élt magyar philosophus Kiss István számára kiállítva, a kiről a Franklin-társulat által közzétett Mikes Kelemen Törökországi Levelei díszkiadásához irt «Történelmi Bevezetés»-ünkben emlékeztünk meg tüzetesebben.
Nos, egy egészen hasonló Rákóczi-féle rodostói nemeslevéllel – vagyis inkább az ő hűségében élő («in ordinem Nobilium a mandatis nostris») nemesek sorába iktató levéllel – mi is szolgálhatunk, melyet ugyan egy más munkánk keretében utóbb szándékoztunk napvilágra juttatni: mindazáltal most már, mint érdekes pendent-ot, nem késünk e becses folyóiratban kiadni; mely is így szól:
«Nos Franciscus II. Dei gratia Sacri Romani Imper˙ et Transilvanić Princeps Rákóczy, partium Regni Hungarić Dominus et Siculorom Comes, Dux in Munkács et Makovicza, Dominus hćreditarius de Saáros-utak, Tokay, Regécz, Ecsed, Somlyó, Szerencs et Ónod, etc. Prćsentibus declaramus, quod in condignam considerationem sumptis fidelibus servit˙s Nobilis nobis dilecti Joannis Baptistae Baronis de Vigouroux, instantiaque ejus superinde facta, eundem munere Nobilium a mandatis nostris condecorare resolvimus. Prćsentibus igitur intimamus et mandamus fideli nobis sincere dilecto primario stabuli nostri prćfecto,* ut prćdictum fidelem nostrum Joannem Baptistam Baronem de Vigouroux, secundum tenorem edicti nostri super hoc officio die 5-ta Januar˙ 1725. publicati, in ordinem Nobilium a mandatis nostris per prćsentes adscitum officium prćrogativis in supradicto Edicto declaratis et expost suo tempore uberius specificandis gaudere et fungi faciat. Nec (secus) facturus. Datum Rhodoste, Die 7-ma Április 1728.
Ez az egykor az áruló Ocskayt elfogott hires vitéz kurucz tiszt : Kosztolányi Jávorka Ádám ezredes vala.
Signé:
Franciscus Princeps m. p.
Signé: Bechon m. p.
L. S.
Nous Louiz Sauveur Marquis de Villeneuve, Conseiller d'Estat et Ambassadeur du Roy ŕ la Porte Ottoman, certifionez et attestonez, que la signature cy dessuez est celle de feu Monseigneur le Prince Ragoczy, –» etc.
Dates au Palaiz de France ŕ Péra les Constantinoples, le 21. May 1735. Signé: Villeneufve m. p. Par Monseigneur signé: Belin m. p.
Ezen, a portai franczia nagykövettől hitelesített egykoru másolat a görögországi Naxos szigetén honos Lastics-Vigouroux család leveles ládáiban őriztetik, nagyszámu egyéb, oroszországi és a Rákóczi-emigratiót illető iratokkal együtt. Az 1906-ik év őszén Rákóczi és bujdosó társai hamvai hazahozataláért Konstantinápolyba, Rodostóba, Izmidbe érkezésünk hire az egész Keleten elterjedvén, elhatott Naxos szigetére is, honnét aztán a derék Lastics-családtól a legszivesebb fogadtatásról biztosító meghivást nyertünk, e Rákóczi-iratok átkutatása végett. Azonban a mi keleti időzésünk a hazai ünnepélyek miatt szoros terminushoz lévén kötve, oda nem rándulhattunk el, hanem a jelzett iratok kiválogatása és lemásolás végett hozzánk juttatása ügyében az athčnei osztrák-magyar követség utján tettünk lépéseket, melyek sikerre is vezettek. Igy jutottunk számos kiváló érdekü, emigratió-korbeli diplomatiai ügyirathoz, közöttük az imént közlött nemeslevélhez is.
Ezek egykori tulajdonosát, báró Vigouroux Jánost illetőleg röviden elmondjuk, hogy ő, mint franczia lovas-kapitány 1717-ben, királya engedelmével Nagy-Péter orosz czár szolgálatába lépvén, ott gyorsan emelkedett és pár év alatt az astracháni dragonyos-ezred ezredesévé lőn. Mint ilyen szolgálá Péter czárt egész 1725-ben történt haláláig. Ekkor elbocsáttatását kérte s 1726-ban vissza, hazájában hátrahagyott családjához indult és ezen év nyarán Konstantinápolyba érkezett. Itt, természetesen, tisztelgett a franczia nagykövetnél, a Rákóczival sűrü érintkezésben álló vicomte D'Andrezelnél. Ennek a sokat tapasztalt, élénk társalgásu s ügyesnél ügyesebb ember megtetszvén, beajánlá őt az elhúnyt D'Absac helyére épen valami diplomatiai feladatokra alkalmas ügyvivőt kereső bujdosó fejedelemhez és elküldötte Rodostóba.
Mikes Kelemen 1726. szeptember 17-iki levelében emlékezik meg, «mint nem régen hozzánk jött»-ről Vigourouxról, de épen nem rokonszenvesen, sőt mint «igen hazug,» dicsekvő, «mindent tudott, látott, sok beszédü, sík nyelvü» 12kalandorról. Az érzékeny és gyanakvó Mikest, ugy látszik, valamivel megbánthatta a jövevény franczia, hogy ennyire elitélőleg (s mondhatjuk igazságtalanul!) nyilatkozik róla, ámbár alábbi soraiban maga is sejteti, hogy hőn szeretett urára, magára a fejedelemre épen nem ily benyomást tett a bőbeszédü, eszes, finom franczia főtiszt; mert mindjárt alább már igy folytatja Mikes: «Gondolom – a mint látom, – hogy talán megakad itt közöttünk, mert az olyan sok beszédű, sík nyelvű sehonnain itt igen kapnak.»
Valóban, Rákóczi a bizalmát csakhamar megnyert s nagyon használhatónak bizonyúlt franczia nemest állandó szolgálatába fogadá és fontos diplomatiai küldetésekre alkalmazta külföldi udvarokhoz; nevezetesen először is szülőföldére: a párisi udvarhoz, XV. Lajos királyhoz és a Bourbon herczegekhez utaztatta őt, majd onnan a belga és hollandi státusokhoz, barátjához Ágost lengyel királyhoz és az özvegy czárnéhoz. Vigouroux mindenütt a legnagyobb ügyességgel s hűséggel jár vala el új ura dolgaiban és nem egyszer kimerülten, súlyos betegen tért haza Rodostóba. A fejedelem elismerése jeléül – mint láttuk – már 1728-ban a magyar nemességgel tünteté ki őt, kevéssel utóbb pedig katonai rangját is emelé; vezérőrnagygyá («Général-Major») léptetvén elő Vigouroux-t.
Igen vonzó és kedves epizód a rodostói egyhangú, szomorú életben a Vigouroux két növendék-fiának állapota, dolga. Az idősbik gyermeket, ki 1710-ben született, (1728-ban 18 évesnek iratik) atyja már orosz ezredes korában hazulról maga után küldette, hogy mégis legyen valakije az idegen országban; s a fiatal báró több esztendőt töltvén ott, tökéletesen megtanult oroszul, annyira, hogy ezen a nyelven leveleztek egymással is atyjával, a ki őt leveleiben «douchincá»-nak (lelkecsém) nevezi folyvást, – úgy, hogy ma sem ismerjük más nevét. Mikor az apa Oroszországot odahagyván, 1726 őszén, Rákóczi szolgálatába áll vala: kedves douchincáját is magával vivé Rodostóba, s a 16–17 éves franczia nemes ifjút a fejedelem fölvevé udvari bejárói közé, ép úgy, mint egykor – odahaza – Mikest. És az élénk, kedves franczia fiú úgy meg tudta magát kedveltetni a számüzött magyar coloniával, hogy nemsokára valamennyiök «douchincá»-jává lőn, – e beczéző néven szólítá őt mindenki.
Az öreg Vigouroux-t Rákóczi 1726 végén, mint említők, hosszú ideig tartó diplamatiai küldetéssel Francziaországba, majd onnan Belgiumba, Porosz-, Szász- és Lengyelországba indítván, ő mindenekelőtt franczia földön élő családját keresé föl és új ura iránti őszinte hódolata, hűsége zálogáúl ekkor, 1727-ben, 14–15 éves kisebbik fiát is a fejedelem udvarában hagyott bátyja után Rodostóba küldötte Marseilles-ből, egy ismerős hajóskapitány felügyeletére bizván a gyermeket, kellő útiköltséggel. Mivel pedig ő közte és a fejedelem egyik bizalmas, kedvelt udvari főtisztje: a beregi előkelő származásu Illosvay János között csakhamar oly benső barátság fejlődött, hogy egymást testvérekül fogadták, – aminthogy a douchincát is ennek atyai gondjaira bizta volt, – előre tudósítá Illasvayt, hogy második fia is («mon fils le cadet») legközelebb Sm˙rnába fog érkezni, kéri tehát barátját: küldje oda a gyermek elé a bátyját, az kísérje Rodostóba. Közvetlen czélja a kisebbikkel egyelőre az, hogy a fiú tanuljon meg törökűl, s e végett adja őt be Illosvay a capucinus-rend galatai missiója iskolájába; a tartáspénzről szóló utalványt íme, mellékeli.
Azonban másként történt. A douchinca elutazván, Sm˙rnában az apai utasításhoz híven, a kapitánytól átvette ugyan az öcscsét, de mivel ott pestisjárvány dühöngött, a rodostói parton szigorú vesztegzárt kellett a testvéreknek tartaniok, s azonkívül a hosszas utazás és a Sm˙rnától Rodostóig kiállott nagy vihar a kisebb fiút igen megviselte. Holtfáradt és beteg volt a szegény, s azért bátyja a szobácska egyetlen ágyát neki engedé át, – maga a földön feküvék. A fejedelem gyöngéd gondoskodásából, az ő keresztleánya, Mademoiselle Charričres – az egykoron hazánkban harczolt vitéz franczia ezredes leánya – küldözgetett a két fiúnak ebédet, de az ételeket is csak az ablakon adogatták be, s a hozzájok napjában gyakorta ellátogató atyai gondviselőjük, Illosvay János is csak az ablakon át beszélgethetett velök, mig a quarantain tartott.
Illosvaynak Naxosban fennmaradt nagyszámú szellemes, bizalmasan csevegő baráti levelei atyjokhoz, telvék a két, fölöttébb rokonszenvesnek 13festett gyermekről kedvesnél kedvesebb, elragadóan vonzó és naív részletekkel, úgy az ő, saját fiaként szeretett douchincájáról, valamint – és talán még inkább – kis öcscséről, a «petit chevalier»-ről, a ki feltünő szép, romlatlan, jólnevelt és olyan kedves, okos gyermek vala, hogy mindenkit elbájolt, a ki csak megismerte. E szép «kis lovag»-ot mindenki dédelgette Rodostón, de legkivált Illosvay. A ki is a helyett, hogy Galatába vitte volna őt, – meg nem állhatta, hogy az első jó alkalommal személyesen be ne mutassa kis kedvenczét a fejedelemnek.
És a nagy, nemes Rákóczi szeretetét is mindjárt az első bemutatáskor annyira megnyerte a vonzó gyermek, hogy hosszabban elbeszélgetett, elenyelgett vele, mivel pedig zsenge koránál fogva egyéb udvari szolgálatra alkalmas még nem volt: nemes apródjai közzé vette őt fel,* pompás, nyalka, szines magyar ruhát készíttetvén a kis franczia legénykének, – a kinek készséges, kedves, figyelmes szolgálataival nagyon meg volt elégedve utóbb is, mint Illosvay jelenti a boldog apának.
«Voici un joly garçon, – donc j'aurée, que fait un page!» – mondá Rákóczi Illosvaynak, mindjárt az első bemutatás után.
Az épen ekkor (1727–28.) atyjánál Rodostóban időző György herczeg pedig szintén igen megkedvelé a petit chevalier-t, s egy szép fürge ponny-lovacskát és madarakat lövöldözni való kis puskát ajándékozott neki.
Íme, egy mosolygó idyll a rodostói bús életből!
Pedig ennek a dédelgetett, bájos gyermeknek nemsokára ugyan szomorú sorsa lőn! ...
Az öreg Vigouroux báró tehát, két fiával együtt, a róla ugyancsak hibásan és elfogultan itélt Mikes Kelemen rossz véleményét teljesen megczáfolva derék viseletével, ép oly híven és buzgón szolgálja vala az öreg fejedelmet egész haláláig, mint akár maga Mikes főkamarás.
Rákóczi halálakor a báró, úgy látszik, valamely bonyolult diplomatiai ügy intézése végett a párisi udvarnál időzött s ezért idősb fiára, douchincára bizá, a ki ekkor már az elhúnyt nagy fejedelem udv., főbejárója («prémier gentilhomme de la cour de S. A. S.») volt, hogy a portai franczia nagykövetségen készíttessen hiteles másolatot az atyjának magyar nemességet biztosító 1728-iki fejedelmi okiratról, a melyet az apa bizonyára Rákóczi József herczegnek, a néhai fejedelem idősb fiának készült bemutatni, tábornoki decretumával együtt. A következmények legalább idemutatnak.
József herczegnek ugyanis az 1735-ik év elején sikerülvén, öcscse György példájára, a bécsi felügyelet alól elosonni, Velenczébe menekült, a honnét tudósítá kisded korától nem látott édes atyját, hogy hozzá készül Rodostóba. Ez a levél nagy örömöt okozott a gyermekeit hévvel szerető öreg fejedelemnek, a ki – márczius hó eleje óta már betegeskedvén is – óhajtva várta, napról-napra élénken várta elsőszülött fiát. De mivel ennek a III. Károly császártól némi kárpótlásul nyert siciliai feuduma biztosítását az új (Bourbon) dynastiával is szükséges volt megerősíttetni és e miatt kénytelen vala huzamosabban időznie Nápolyban, – az öreg fejedelem váratlanul rohamosan rosszra fordult betegsége már nem engedte megérnie azt az utolsó örömöt, hogy mind türelmetlenebbül várt kedves fiát karjai közé szoríthassa.
József hg. dicső atyjának váratlan haláláról Nápolyban értesülvén, Rodostó helyett most már Francziaországba utazott, hogy ott időző testvérével családi dolgaikról tanácskozzék s a barátságos franczia és spanyol udvarokkal a teendőkre nézve érintkezésbe lépjenek.
E föladat hosszabb időt vőn igénye; s azért a tesvérek atyjok rodostói udvarának s hagyatékának átvétele s az árván maradt bujdosótelep ügyeinek a fényes portán mihamarabbi kijárása, rendezése, elintézése végett elhatározák, hogy mint néhai atyjoknak immár tiz év óta bizalmas főhivét, tábornokát és diplomatáját, a György herczegtől már személyesen jól ismert b. Vigouroux Jánost küldik el Rodostóba és Konstantinápolyba, a József hg., mint idősb fiú által Marseilles-ben, 1735. október 15-én keltezett s ünnepélyesen kiállított plenipotentiális-levéllel. Ennek eredetije ma is megvan Naxosban a Lastics-Vigouroux-család utódainál, számos más, Rákóczi Ferencz, József és György-féle, emigrationalis iratokkal, Vigouroux követi utasításaival és utazási naplótöredékeivel egyetemben; melyek már lemásolvák s majd annak helyén és idején közzé fognak tétetni.
14E helyütt rövideden csak annyit említünk meg, hogy Vigouroux és két fia ép oly benső, megbizott híveivé lőnek az erdélyi, tragicus sorsú trónkövetelő Rákóczi Józsefnek mind haláláig, a mint valának nagynevü édesatyjának; sőt egyikök fiatal életével is adózott a fejedelmi Rákócziakhoz való hűségeért. Ugyanis József herczeg diplomatiai küldetésében az öreg Vigouroux a lengyel udvarhoz tett utjából visszatérőben lévén a kisebbik fiával, – kit utitársul magával vitt vala, – az utánok kémkedtető lengyelországi osztrák követ titkos megbizásából valamelyik határszéli vendégfogadós mérget kevert az étkükbe, az akkori nem épen ritka szokás szerint.
A méreg hatott; mindketten rosszul lettek. Az erős szervezetü apa sok kínlódás után, bár elnyomorodva, de mégis élve kilábolt ugyan valahogy: azonban szeretett fiának – ki a mérgezett ételből talán többet evett, vagy gyöngébb testalkata volt, – már csak a holttestét vihette el magával nagy zokogások közt Konstantinápolyba. És ez a szegény fiatal áldozat, mint édes atyja szomorú leveleiből értesülünk, az ifiabbik Vigouroux-fiú («mon cher fils le cadet») volt, vagyis az egykor Rodostóban annyira dédelgetett bájos gyermek: a «jol˙ garçon», a «petit chevalier», az öreg Rákóczi Ferencz fejedelem fényes magyar ruhás kedves kis franczia apródja ...
A rodostói udvartartás József herczeg halála után feloszolván, az idősebb Vigouroux testvér a «prémier gentilhomme de la cour», a hajdani «douchinca», vagyonos görög leányt vett feleségül, ennek birtokára, Naxos szigetére költözött, hol leszármazottjai ma is élnek, jó módban, s gondosan őrzik őseiknek, az öreg Vigouroux diplomatiai és katonai pályája miatt magyar, orosz és franczia vonatkozásaikért oly becses levéltárát.
Az öreg Vigouroux-val, János báróval, ezen iratok közt utóljára 1741. júliusban találkozunk Turinban, hol – mint irja – már régóta nagybetegen sínylődik; mert a mérgezési eset óta, a mely kedves fiát megölte, ő sem bír magához jönni sehogysem; s azon följül még szükséget is kell szenvednie. Azért az Istenre kéri a jezsuita-rend török birodalmi missióinak főnökét, – a kihez e levél szól, – hogy az ő diplomatiai hűséges fáradozásai, utazásai részbeli jutalmaképen még néhai Rákóczi József herczegtől részére kiutalványozott és, mint bizton tudja, ki is fizetett 2500 tallért vegye át azon név szerint megnevezett embertől a ki fölvette, és küldje mihamarabb hozzá Turinba, a hol bizony már csak ápoltatási költségeire is nagy szüksége van eme jól megszolgált összegre.
Az öreg Vigouroux báró, mint e levél soraiból sejteni lehet, valószinüleg maga is belepusztult, kedvencz fiát követve, a lassan ölő, szervezetét apránként megemésztő méregbe; későbbi nyoma ugyanis életbenlételének nincsen, legalább a naxosi osztrák-magyar conzul, Lastics ur által kiválogatott s velünk közölt családi iratok közt.
Álljanak tehát e föntebb irottak itt az ő és fiai – a bujdosó fejedelem hű szolgái – emlékezetére, kapcsolatban a részére kiállított Rákóczi-féle rodostói magyar nemesi oklevéllel.
THALY KÁLMÁN.
