49PECSÉTTANI APRÓSÁGOK.

Teljes szövegű keresés

49PECSÉTTANI APRÓSÁGOK.
(Tiz pecsétképpel.)
Opuli László herczeg, Magyarország nádorispánja életrajzával foglalkozom. Munka közben pecsétjei is előkerülnek, még pedig szép számmal. Ugy tetszik, László herczeg örömét lelte a szép pecsétekben és gondja volt, hogy neki is legyenek szép pecsétjei. Egyébiránt szüksége is volt különböző pecsétekre méltóságainak változó sokféleségéhez képest. Volt ő Opul herczege, Magyarország nádorispánja, vieluni herczeg, Oroszország fejedelme, Kujávia, Dobrzyn, Jägerndorf és sok más birtok ura, mihez képest külön-külön hiteles pecséteket kellett használnia.
Eleddig vagy kilencz pecsétjét ismerem, de azt vélem, ez még nem mind. Egyelőre azonban ennyi elég lesz, hogy tisztelt barátom, a szerkesztő ösztönzésének engedve, Pecséttani Apróságaim jelen, negyedik sorozatában egybefoglaljam.
Az opuli herczegek a lengyel fejedelmektől, a Piasztoktól származván, természetes, hogy azok czimerével, a kiterjesztett szárnyu, vagyis repülő sassal, melynek hol koronás, hol korona nélkül szükölködő feje egyszer jobbra, másszor balra néz, éltek.
Idzikovszki Ferencz megirta Opul városa történetét,* melyben a város és társas káptalana pecsétjeit, összesen tizennégyet, közli. A legrégibb czimert egy XIII. századbeli denáron látjuk s ez is a piaszt sas. Az Opul városi pecsétek kivétel nélkül egy fél sas s egy fél kereszt összetételei*: a sas a Piasztoktól ered, a keresztet állitólag a Kelemen püspöktől (1005–1025) kapott keresztpartikula végett fogadták el, ugyanezért a főtemplom és társas káptalana is a szent keresztről czimezte magát.
Geschichte der Stadt Oppeln. (Oppeln, 1863. 8-r. XV. és 388. lap.)
Igy találom ezt följegyezve a Cod. dipl. Silesiae, I., 46. lapján is: Das Siegel zeigt rechts den halben Adler, links das halbe Kreutz. Umschrift: S. Novum Minus Civitatis Opoliensis.
Idzikovszki szerint szine e czimereknek kék alapon arany, úgy a kereszté, mint a sasé. Az opuli herczegek czimere ellenben kék mezőben szürke (természetes szinü) sas; így irja ezt Dlugoss, állitván, hogy VI. Orbán pápa Kropidlo János opuli herczeget és szepesi prépostot főleg azért nevezte ki Poznan (Posen) püspökének, minthogy az opuli herczegek az övéhez hasonló czimert használnak, t. i. kék mezőben szürke sast.*
Hist. Polon. Krakói, 1876. kiadás III. k. 402. lap: eo maxime promotus, quod duces Opolienses pari guo et ipse, glauca videlicet aquita in campo coelestino uterentur pro insigni.
Az általunk közlendő pecsétek közül korra a legrégibb azon zöld viaszba nyomott kis pecsét, mely a magyar nemzeti Múzeum törzsanyagában, Damas, 1367. januárius 15, keletü oklevélen függ. Ugyanezen pecsét meg van az országos levéltárban is Dl. 5678. jelzettel. E pecséttel megerősitett oklevél kelte: datum in ciuitate Kwnsberg, 1368. augusztus 10. Kiadta e pecsétet az országos levéltár a dipl. osztályában őrzött pecsétek Mutatójában (III. tábla. 10. szám), de a fölvétel oly hiányosan sikerült, hogy a mondott két példány kombinácziójából kellett elkészittetnünk a mellékelt pecsétrajzot, mert csak később értesültünk, hogy a cs. és kir. udvari, házi és állami levéltárban még két ily pecsét található (Rep. XII.), az egyik Prága, 1366. márczius. 25., a másik Boroszló, 1372. márczius 15. kelettel.
A pecsét körkerek, 3,1 milliméter átmérőjü.
50A pecsétmezőben zárt sisak a tarkónál fölkanyarodó rövid sisakfoszlánynyal. A sisakból kinövő, kiterjesztett szárnyu, jobbranéző sas hátterét legyező-alaku, félkörnél terjedelmesebb sisakdisz képezi. A sisak mellett nefelejcsszerü virágszálak diszitik a pecsétmezőt. Körirata:

Sigillum Ladislai Ducis Opoliensis.
Ezen pecsétjét László herczeg még nádorsága előtt (nádorrá 1367. május 1-e körül nevezte ki a király) használta, használta azonban nádor korában is; úgy látszik, már Magyarországban készült, minthogy a pecsétnyomón nem Wladislawnak, minek kezdetben Nagy Lajos király is hitta, hanem Ladislausnak iratik.
Nem érdektelen a levelek tartalmát ismernünk, melyeket Opuli László herczeg e pecsétje alatt kiadott.
Ezek: Prága, 1366. márczius 25. Wladislaus opuli herczeg bemutatja IV. Károly császárnak Nagy Lajos király és özvegy Erzsébet anyakirálynő Visegrádon, 1365. deczember 20. és 1366. februárius 27-én kelt megbizó leveleit arra nézve, hogy Nagy Lajos öcscse, István ur Erzsébet leányát a császár fiának, Venczel cseh királynak feleségül eljegyezze. (Kiadta Fejér, CD. IX/III., 535.)
Damas (ma Ipoly-Damásd), 1367. januárius 15 László opuli herczeg és Móricfia Simon (de genere Pok) bizonyitják, hogy Nagy Lajos király gyürüs pecsétjével ellátott levele értelmében Fraknói Lőrinc fia Német Miklós mesternek Asszonyfalvi Oslfia János mester részére Móriczhidán 1367 ujév napján huszönöt márkát – márkáját tiz pensával számitva – kellett volna fizetnie, de a mondott napon az emlitett Német Miklós mester se maga nem jött, se mást nem küldött a pénzzel. (Papiron, hátán a pecséttel; kiadatlan.)
Kwnsberg,* 1368. augusztus 10. Opuli László herczeg, nádorispán bizonyitja, hogy Jakab germanu, abbatis, frater videlicet domini Nicolai (Keszei?) condam archiepiscopi Strigoniensis ecclesie előtte megjelent és a kezén levő Oszkó nevü birtokot s egyéb birtokait, valamint az azokra vonatkozó leveleket merő szeretetből átadta Erzsébet asszonynak, sorori sue patrueli, consorti Nikus comitis de Kwnsberg és fiaiknak. (Kiadatlan.)
Ma: Königsberg, Ujbánya.
Boroszló, 1372. márczius 15 Opuli és Veluni László herczeg, Magyarország nádorispánja fogadja IV. Károly császárnak mint cseh királynak, hogy Bunzlau vidékén, Sziléziában fekvő birtokait jelenlegi határaik közt meghagyja. (Kiadatlan.)
* * *
Nádori hivatalos pecsétet hármat ismerünk eddigelé és úgy látszik, több aligha fog előkerülni. Ezek egyike a kisebb, másika a nagyobb pecsét. Mindkettő körkerek; az elsőnek átmérője –, a másiké – milliméter, középen az opuli, immár koronás, repülő, egyszer jobbra, másszor balra néző sas gyöngyfüzér közt ábrázolva.
A kisebbik körirata:
= Sigillum Minus Ladislai Ducis Opulie.*
Legelőbb figyelmessé lettem e pecsétre tisztelt emlékü Páur Iván közleményéből. (Hazai Okmánytár, IV., 209.) Meg van az országos levéltárban kétszer: 1372. Dl. 6018., 6045; a Nemzeti Múzeumlevéltárában is többször, a honnét úgy a kisebb, mint a nagyobb pecsét rajzai vétettek.
A nagyobbiké:
azaz Ladislaus Dux Opuliensis, Palatinus, Hungarie, Judex Comonarum.
51Ezen pecsétek a nádor hiteles kiadványain elég sürün előfordulnak.
A harmadik, többnyire privilegiális levelek megerősitésére használt szintén körkerek lovaspecsét átmérője 75 milliméter; kétsoros körirata pedig így szólt:
= Ladislaus, Dei Gracia Dux Opulie, Palatinus Et Iudex Comanorum Regni Hungarie.
Ezen pecsét rajza nem éppen ismeretlen. Megjelent az országos levéltár Mutatójában (IV. tábla, 13.), innét került Nagy Lajos czimü könyvem 449 lapjára és a Magyar nemzet története millennáris kiadásába (III. kötet, 300 lap). – Nem tudom, az eredeti volt-e hiányos, vagy a reprodukczió fogyatékos, de a kép sehogy sem elégített ki és azon voltam, hogy László herczeg e szép pecsétjének jobb rajzához juthassak. Csánki Dezső országos levéltárnok és Jakubovich Emil nemzeti muzemi gyakornok tisztelt barátaim szivesen fáradtak a körül, hogy mentül jobb lenyomatot kapjak róla. Az országos levéltárban 1369:D1. 5787; 1370:D1. 5896; 1371:D1. 5964; 1372: Dl. 6001. években és számok alatt található e pecsét, de nem mindegyiken vehetők ki szabatosan ábrázolatai: a lovas sisakján kiterjesztett szárnyu, bal felé néző sas, mely a ló takaróján és a czimerpajzsban ismétlődik.
A Nemzeti Múreum törzsanyagában őrzött, 1369. február 28-án Visegrádon kelt oklevélről is kaptam egy meglehetősen ép és tiszta nyomásu pecsétmást föszlenyomatban.
A pannonhalmi rendi levéltárban egy Visegrádon, 1367. október 9-én kelt, kártyára irt oklevelen ugyanezen, szépen konzervált, 70 milliméteres pecsét függ selyem fonadékon. Leirása a pecsét közepén a herczeg vágtató lovon ülő alakja, jobbjában kivont karddal; sisakjának oromdisze kiterjesztett szárnyu sas, ugyanez van a herczegnek kantárát tartó balkarján, a lova szügyén és farán levő pajzsokon. De teljesen ez sem ép.
Elvégre a mit a távolban kerestem, itthon, az esztergomi főkáptalan hiteles levéltárában (capsa 18, fasc. 5. nr. 10.) találtam meg a legépebb lenyomatot, melynek rajzát bemutatni van szerencsém.
Privilegiális okiratában László Isten kedvező kegyelméből opuli herczeg, Magyarország nádora és a kunok birája bizonyitja, hogy nemes és tudós (litteratus) Kürti Miklós mester a kezénél levő Kürt és Besenyő nevü birtokai felét Leukus édes testvérének, Gergelyfia Miklós, Jánosfia Miklós, Istvánfia János unokatestvérének (consobrinis) és Istvánfia János vérrokonának ajándékozta, megtartván magának e birtokok másik felét olyképpen, hogy ha egyenes örökösök nélkül halna meg, ezen félbirtokok is a föntebbiekre szálljanak. (De dato Visegrád, 1371. januárius 27-én.)
Volt László herczegnek egy másik, nagyobb, 87 milliméter átmérőjü, szintén körkerek, lovaspecsétje, melyet azon alkalomból készittethetett, midőn Nagy Lajos király őt 1370. november 17-én, lengyel királylyá történt megkoronáztatásakor az ujonnan alkotott vieluni hűbéres herczegséggel megadományozta a lengyel korona békés elnyerése körül szerzett érdemei jutalmául. Állott pedig e herczegség az opuli herczegségnek a Wartha felső folyása által meghatárolt 52szomszédságában, melyhez tartozának Wielun, Boleslaviec, Brzeznica, Krzepice, Olsztyn és Bololice nevü erősségek.*
E hajdani herczegség a mai porosz kalisi kerületben fekszik.
A barnássárga viaszba nyomott pecsét négy körszelvényből kombinált, kis keresztekkel és virággatyakkal ékitett keretben, illetve mezőben bal felé vágtató lovas alaknak tünteti föl a magas nyeregben ülő, teljesen vértezett herczeget. Fején zárt sisak, melynek félköralaku, legyezőforma, kilencz pávatollal ékes disze áttöri az emlitett kombinált keretet, belenyúlván a köriratba. A félköralaku sisakdisz négy czimermezőt mutat; az első és negyedik mezőn a piaszt sas az opuli herczegséget jelzi, a második és harmadik mezőn az osztott pajzs – úgy vélem – a wieluni herczegség uj czimere. Jobbjában a herczeg egyenes kardot tart; mögötte a hűség jeléül egy kis kutyuka a nyeregre kapaszkodik. A lovon hosszu uszálya, lebegő teritő, melyben úgy elül, a ló szügye és marja táján, valamint a ló farán a jobbra néző, kiterjesztett szárnyu opuli sas alakja, fölváltva látható az általam wieluninak vélelmezett czimerpajzszsal. Körirata a jelzett kereten kivül, megszakitva a ló mancsai és uszálya által, a következő:
vagyis Ladislaus dei gracia dux et dominus opoliensis et welunensis et cetera.
A német oklevél, melyről e pecsét pergament szalagról függ, 1387 április 17-én «zu Perne» kelt, a bécsi cs. és kir. házi, udvari és állami levéltárban (Rep. XII.) őriztetik és ki van adva Fejérnél, Cod. dipl. X/I, 392. Van e pecsét hátsó lapján ellenpecsét is, melyet utóbb még érinteni fogunk. Ellenben már itt meg kell jegyeznünk, miszerint valószinünek tartjuk, hogy ezen leirt lovaspecséthez két pecsétnyomó, typarion készült, melyek, kevésben ugyan, eltérnek egymástól. Az eltérés abban áll, hogy a kard, melyet a herczeg jobbjában tart, e másik pecsétnyomón lánczon van megerősitve mellvértjéhez, valaminthogy a herczegnek még egy fegyvere, a bicellas, gyilok ugyancsak mellvértjéről lánczon 53lóg. Eltérés mutatkozik abban is, hogy a lóteritőn több opuli és wieluni czimer szemlélhető.* De nem lehetetlen az sem, hogy a mi rajzunk eredetije nem annyira kinyomott, mint az volt, melyek mását Vossberg vétette.
V. ö. Vossberg 1. műve 32. lap, 19. tábla.
Fölöttébb érdekes Opuli László herczeg, szintén 87 milliméter átméröjü fejedelmi pecsétje 1373-ból, midőn Nagy Lajos király neki adta hűbérül Oroszországot a Magyarországon birt jószágai ellenértékeül és reá bizta kormányát. E pecsét piros és zöld selyemsodraton függ fészke sárga viasz. Leirása a következő: Négy féliv és négy derékszög által képzett, a külső galyakkal diszitett mezőben egyszerü párnázott széken trónol László herczeg bajuszosan, szakállasan, testhez feszülő öltözetben, panyókára vetett mentében; fejét magas karimáju kún süveg födi, mely alól fürtjei lelógnak; jobbjában vállát érintő egyenes kardot tart; bal keze czombja mellett az ülés párnáján nyugszik. Mellette két háromszögü pajzs látható: a bal pajzsot jobbra ágaskodó oroszlán, Oroszország czimere, a jobb pajzsot a Piasztok sasa, Opul czimere disziti. Legendája minuskulákban:
szögletekben négylevelü rózsákkal, belül virág; magarul: László Isten kegyelméből opuli és veluni herczeg és Oroszország ura és örököse.
Nem lehet kétség a felől, hogy e pecsétkép magát a herczeget ábrázolja, a miért azt, ha nem is az eredetiről, adnunk kellett.
* * *
Brünnben, 1370. április derekán fényes társaság gyült össze. Ott valának együtt az összes császári, cseh és magyar királyi családok együtt válogatott főpapjaikkal és főuraikkal egyetemben a végett, hogy IV. Károly császár Zsigmond fia és Lajos magyar király Mária leánya közt kötendő házasságra nézve tisztába jöjjenek, hisz a pápa már megadta hozzá a fölmentést. Mint az akkortájt divatban volt, a főurak is kezességet vállaltak uralkodóikért. A cseh urak kezeslevele ugyan nincs meg, az a magyar királyi levéltárral együtt valószinüleg elveszett; ellenben Magyar- és Lengyelország főméltóságai, köztük László, opuli herczegnek 1375. április 14-én kelt levele megvan. Hét pecsét függ róla és természetesen László herczeg körkerek, tizenkét milliméter átmérőjü pecsétje is, zöld viaszba nyomva. Nyilván gyürü-pecsét, 54melynek mezejében domboroldalu, háromszögpajzs függőlegesen áll.
A pajzsban jobbra ágaskodó oroszlán, Oroszország czimere látható, miből joggal következtethetjük, hogy e pecsét László herczeg oroszországi helytartó korában és alighanem Krakóban készült. Minuskulás körirata igy szól:
azaz Sigillum Ladislai ducis Opoliensis etc.
* * *
A Codex diplomaticus et epistolaris Moraviae czimü, gondosan összeállitott oklevéltár XI. kötete 511. lapján Opuli László herczegnek Jägerndorfban, 1390. február 28-án kelt német oklevele foglaltatik, melyben ő maga «Wir Ladisla von gotes gnaden herczog zu Opul, zu Wielun, zur Cuija, zu Dobrin » megismeri, hogy Jodok morva markolábnak Jägerndorf városát és uradalmát 11,200 hatvanad prágai garasért eladta.
Minthogy pedig a herczeg e levele a bécsi cs. és kir. házi, udvari és állami levéltárban (Rep. XII.) föltalálható, tisztelt barátom, dr. Károlyi Árpád, a nevezett levéltár aligazgatója, megbecsülhetetlen szivességével legott lerajzoltatta, számomra, illetve a Turul részére.
E pecsét nem egészen ismeretlen a Turul olvasói előtt. Varjú Elemér jeles tudósunk egy gypsz lenyomatról, melyet ugyancsak Károlyi Árpád osztálytanácsos ur küldött 1896-ban a millennáris kiállitáshoz, ismertette azt a Turul XIV. évfolyama 149. lapján és a hozzá tartozó tábla VI. száma alatt kevésbbé sikerült mását adta, a miről ő természetesen nem tehet, hogy a kép nem sikerült. A mit róla ir, ennyi: «Különös László oppelni herczeg pecsétje. A mezőn hatkarélyu keretben a tulajdonos (?) dombormű mellképe van; a köriratot megszakitja a négy czimerpajzs, a herczeg czimerével.»
Azt hiszszük, hogy e közlemény mellett is szolgálatot teszünk a pecséttannal foglalkozóknak, elsősorban Varju Elemér tisztelt barátunknak, ha a mondott pecsét szép rajzát képben és irásban közöljük.
A pecsét fészke világosbarna viasz; mezeje sötétbarna; a körkerek pecsétmező átmérője 38 milliméter; pergamen-szalagról függ. A pecsétmező közepét hat egyenlő körszalagból képzett keret foglalja el, melyen belül ovál-keretben, erős kidomborodással pufók, galléros nyakon nyugvó, kurtára nyirt haju gyermekfő nyugszik. E gyermekfő alighanem antik gemma kinyomata. A körszelvényekből álló keretet kivülről, keresztalakban, fölül, alul, jobbról és balról egyegy kis pajzs szakitja meg, melyek közül a felső, az egyfejü, jobbra néző kiterjesztett szárnyu sas Opul czimerét ábrázolja; az alsó: két egybekötött vadászkürt Jägerndorf czimere; jobbról koronás koronából kinövő, szakállas királyfő, Dobrzyn czimere; balról: fél fehér sas, fél fekete oroszlán háttal egymáshoz támaszkodva, Kujávia czimere.
A pecsét körirata, mely a pecsétmezőt szegélyzi, de a négy kispajzs által meg van szakitva, barátminuskulákkal a következő:
azaz (Sigillum) Ladislai dei gracia Opoliensis, Weluniensis (et) Dobrinensis (ducis).
Minthogy e pecsét körirata a dobrzyni herczegséget is emliti László herczeg czimei közt, melyet Nagy Lajos király 1377-ben csereképen 55adott neki Oroszországért: e czimer a mondott év előtt nem készülhetett.
Ugyanezen typarionnal nyomott pecsét függ az 1385. julius 28-án kelt oklevélről is. A különbség e két pecsét közt csak az, hogy az 1385-i oklevélen függő pecsétnél a pecsét mezejében kétféle szinü viaszt alkalmaztak; t. i. a pecsétmező talaja sárga viasz, de a négy pajzs, a gyermekfej s az azt körülfogó körszelvényes keret, mint kiemelkedő részek zöld viaszba nyomattak. Ezen szinkülönbség az 1390-i pecsétnél nem konstatálható, mert annak barna viaszát nagyon megsötétitette az idő.
Itt jegyzem meg, hogy a «zu Perne» 1387 április 17-én kelt oklevélről függő nagyobb lovaspecsét hátsó lapján ellenpecsétül ugyanezen, gyermekfejes pecsét látható.
Vossberg ismer még egy ilyen gyermekfővel ékitett, szintén 38 milliméter átmérőjü körkerek pecsétet, melynek köriratában azonban csak három kis pajzs nyert alkalmazást: fölül az opuli sassal, balról az orosz oroszlánnal, jobbról Jägerndorf vadászkürtjeivel. Legendája minuskulákban:
= Ladislaus dux Opoliensis, dominus Russie et Weluniensis.
Minthogy e köriratban még Oroszország urának czimezi magát Lásztó herczeg, kétségtelen, hogy e pecsét nyomója az előbbinek előtte, vagyis 1377 előtt készült.
* * *
Jó magyar szokás szerint ráadásul még egy pecséttel van szerencsém szolgálni, mely ugyan László opuli herczeggel legfölebb névrokoni összefüggésben van, de szülővárosomnak, Esztergom érseki vizi városnak, melyhez Esztergom vára, a hol voltaképen születtem, tartozik, úgy tetszik, legrégibb pecsétje. Találtam pedig e pecsétet az esztergomi főkáptalan házi levéltárában (53. fiók, 3. nyaláb, 13. szám).
A hártyára, melyről piros és zöld szinü selyemsodraton a szóban forgó pecsét függ, 1474. deczember 6-i kelettel a következő tartalmu latin oklevelet irták dicséretes gonddal: Mi Kezthewlczy Kelemen, Esztergom uj városa birája, meg Halal Ambrus, Pinther Lukács, Pispek Benedek és Sütő (pistor) Mihály, ugyanezen város esküttjei, valamint a többi polgárok jelen levelünk rendén adjuk tudtára mindeneknek, kiket illet, hogy a tisztességes asszonyok: Borbála, a körültekintett (circumspectus) Cser Péter Esztergom királyi városi polgár felesége; Dorottya, nemes Béli Péter hites társa és Zsófia, a szintén körültekintett Földes János királyi városi polgár élete párja, mindhármójok néhai Baznay János mester, egykoron ezen Esztergom-Ujváros lakosa leányai előttünk személyesen megjelenvén és a felelősséget a következőkre nézve öszszes fiaik, leányaik és mindennemü atyjokfia nevében magukra vállalván, a következő vallomást tették: miszerint ők, a nevezett asszonyok házokat, mely ezen Esztergom-Ujvárosnak a Dunához vezető közén egyrészről özvegy Pontyos Imréné háza szomszédságában fekszik, elülről pedig a város házával szomszédos, a mely házban tudniillik a mondott János mester, a mig élt, lakott, elhunytával pedig ugyanezen asszony leányaira, köztudomás szerint örökségül átszármazott, mindennemü hasznával, épületekkel és tartozékaikkal egyetemben tiszteletes Ambrus 56urnak, az esztergom-várbeli szent István első vértanuról nevezett egyház prépostjának, bizonyos, általuk kézhez vett összegen eladták sat.
A körkerek, 52 milliméter átmérőjü pecsét hatkarélyos virágokkal kárpitozott, közepén szent Lászlónak párnáról vagy felhőből kiemelkedő térdszobrát tünteti föl. A szent fejét kereszttel diszitett háromszirmu nyilt korona, testét palástos bő ruha födi; jobbjában hadi szekerczéjét, baljában az ország almáját tartja, melybe mankós kereszt van eresztve. Körirata:
azaz: Sigillum nove civitatis Strigoniensis.
Tudni való, hogy e váralját Telegdi Csanád, 1330-tól 1349-ig esztergomi érsek alapitotta valószinüleg német telepesekkel, a miért akkor Németvárosnak nevezték. Mint látjuk, a XV. században Újvárosnak hitták megmagyarosodott polgárai. A török időben hadi czélokra szolgált e falakkal keritett város, aztán érseki viziváros volt a neve. Napjainkban Esztergom szabad királyi várossal egyesült. Ma templomának védőszentje Loyolai szent Ignácz, de a XV. században szent László király vala, kinek utóbb fölhagyott szentegyházát plebános-lakká alakitották át. E körülmény magyarázza meg, miért diszítette Esztergom-Ujváros pecsétjét szent László képe.
PÓR ANTAL.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages