A KISASSZONYFALVI ISTYÁNFFY-CSALÁD.
A KISASSZONYFALVI ISTYÁNFFY-CSALÁD.
(Két pecsétrajzzal.)
Baranya vármegyének délnyugati, fekete homokos, erdő-berkes, sik vidékén, melyet valaha, mint török eredetü neve, Ormányság, is mutatja, rengeteg erdőség boritott,* fekszik Kisasszonyfa kisközség – hajdan Kisasszonyfalva – a Kisasszonyfalvi* Istvánffy-család ősi fészke. A falu onnan nyerte nevét, hogy egyháza a Boldogságos Szüz tiszteletére épült* s patrónájának a szeptember 8-i ünnepet, Mária születésnapját szentelte, melynek a magyar ember a Kisasszonynap elnevezést adta; ezen a napon, a mint az ma is szokás kisebb helyeken, bucsuk alkalmával nagy vásárt is tartottak.* Itt álltak a templom mellett a kőből épült, megerősitett kastély s az egyes családtagok házai;* ezeknek nyomait azonban ma már hiába keressük, temető van a régi kastély helyén, s e temető árka az 113Istvánffyak régi castellumának árka, épületromok nem maradtak fenn, s csak a magasabb földhányás mutatja az ősi kastély helyét. Érdekes, hogy a nép közt még él az Istvánffyak emléke, s a Pécsi viz berkében látható őskori czölöpépitmények maradványait az Istvánffyak második kastélyának tartja.*
Révay S.: Ormányság. (A M. N. Múzeum néprajzi osztályának értesitője. 1907. 194. l., 1908. 174. l. 3. jegyzet.)
A «baranyavári» előnévvel csak egy alkalommal találkoztam: 1559.... «Nicolaus Istvanffy de Baranyawara» ... (Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 171. n. 24.)
1526. jun. 14. ... «in ecclesia Beatissime Virginis Marie fundata» ... (N. Múz. levt. Törzsanyag.) – A XIV. sz. elején már fennállt: ... « ....... us sacerdos ecclesie Beate Virginis solvit XVIII banales.» (Mon. Vat. I. l. 265. l.) – «Sancte Marie Virginis ecclesie prior.» (Ortvay T.: Magyarország egyházi földleirása a XIV. százád elején. I. k. 241. l.)
Balázsffy Tamás, boszniai püspök, Istvánffyról irt kis életrajzában emliti. (Kiadta Pray: Annales. IV. k. 5. lap.)
1519. ... «domus lapidea in Kysazzonfalva» ... (Az Istvánffy- és Both-család oklevelei egy részének elenchusa a M. N. Múzeum kézirattárában. Fol. Lat. 32., számozatlan: Elenchi variorum instrumentorum literalium II, k.) – 1526. ... «curiam meam nobilitariam prope ecclesiam in Kysazzonffalwa.» ... (Magy. orsz. levt. Dl. 25022. sz.) – 1560. ... «castellum lapideum Kysazzonffalwa« ... (U. o. N. R. A. f. 1862. n. 18.)
Németh B. szerint (Történeti adatok Baranyamegye multjából. Pécs, 1900. 64. l.) «a temetőben az épület nyomai ma is láthatók.» Főt. Kain Ábel plébános ur szives közlése szerint azonban «falak s törmeléknek semmi nyoma.»
A később magas polczra emelkedett család ősei egyszerü kis nemesek voltak, s igy róluk sok emlék nem maradt. Balázsffy Tamás Istvánffy Miklósról irt rövidke életrajzában felemliti, hogy a propalatinus családja eredetét Ottótól, a Salamon korabeli nádortól származtatta le;* Balázsffy, a boszniai püspök, sokat érintkezett Istvánffyval s bizonyára tőle magától hallotta ezt. Hogy az Ottótól való leszármazásból mi az igaz, kiderithetjük rövidesen. Salamon korából tényleg ismerünk egy Ottó (Atha) nevü nádort, a ki 1066. körül viselte e tisztséget, s a ki 1068-ban a király jelenlétében szenteltette föl a tőle épitett zselicz-szent-jakabi monostort.* Ez az Atha a Györ nemzetség őse, melyből az Óváry és Kéméndy ág származik. Ennek tagjait 1350-ig leginkább Óváry néven emlegetik, s csak később állapodott meg egyik hajtása a Gyulay névben.* Már most ha tudjuk azt, hogy Istvánffy Miklósnak édesanyja Gyulay Hedvig volt, Istvánffy Pálnak második felesége, tisztán látjuk Istvánffy Miklósnak anyai ágon a Salamon korabeli Athától való leszármazását.
... «quorum (t. i. szüleinek) nobilitatem ipse ab Ottone palatino regni Hungarić, qui tempore Salamonis regis Hungarić vixit, repetebat.» (Balázsffy: i. m. Pray Ann, IV. k. 5. l.)
Karácsonyi J.: Magyar nemzetségek a XIV. sz. közepéig. II. k. 96. l. – Wertner M.: Az Árpádkori nádorok genealogiája. (Turul, 1898. 73. l.)
Karácsonyi J.: i. m. II. 96. l.
Hogy pedig miért fordult az anyai ághoz Istvánffy, annak az a magyarázata, hogy apai ágon nem tudta messzire felvinni családja eredetét, mert a kis köznemes család ősi tagjainak emlékét nem őrizte meg sem a történelem, sem a hagyomány. A XIV. századig családunk történetét teljes homály födi, annyi valószinü csak, hogy a «de Kisasszonyfalva» család első ismert tagjának születése a XIII. század végére esik. 1370-ben ugyanis Opuli László herczeg, nádor, előtt Siklósi Péter fia Lászlónak embere lefizet ura 100 márka tartozására 93 m árkát «Stephano et Anthonio filiis Nicolai filii Ectoris de Kysazzunfalva.»* Hektor tehát, István és Antal nagyapja, Károly Róbert alatt élt. Károly idejéből a családnak még egy ősi tagjáról van tudomásunk, de nem egykoru oklevélből, csak arra való hivatkozásból. Midőn Rudolf 1582-ben Istvánffy Miklósnak és testvérének, Istvánnak bárói rangot adományoz, ezek jeles szolgálatainak elsorolása mellett megemlékszik az oklevélben az ősöknek érdemeiről is, s felemliti Domokost, kit Károly Róbert a tárnokmesterség hivatalával ruházott fel.* A Károly Róbert korabeli tárnokmestereket ismerjük, azonban Domokos nevüt nem találunk köztük; 1306-ban szerepel egy, aki Ottó embere, majd mint királynéi tárnokmester ismeretes Domokos 1313-ból, de mivel a család ekkor még nem volt oly fokon, hogy e diszes állást tagjai egyikére ruházták volna, valószinü, hogy az emlitett Domokos vám- vagy adószedő volt, esetleg valamelyik kamara főnöke, tehát nem tárnokmester, hanem csak ezen hivatal egy alsóbb foku tisztviselője.* Ugyanezen forgásból ismerjük Albertet a kisasszonyfalviak közül, a ki Zsigmond korában élt, s az 1582-i oklevél szerint a mármarosi sóbányák felügyelője volt.*
1370. jul. 5. – Magy. orsz. levt. Dl. 5855. sz.
«Dominicum officio magisterii Tavernicorum, qui honos in iure liberis civitatibus dicundo summus est, et Albertum prćfectura Maromarusiensi, ubi laudatissimum sal effoditur, functos esse ex antiquis diplomatibus Caroli regis et Sigismundi imperatoris animadvertimus.» (Áldásy A.: A M. N. Múzeum könyvtárának czimjegyzéke. II. Czimeres levelek 68. l.)
Wertner M.: Adalékok a XIV. századbeli magyar világi archontologiához. (Tört. Tár. 1907. 164–165. l.)
Lásd: 2. jegyzet.
A XV. század elejétől kezdve már sürübben találkozunk Istvánffyakkal, természetesen még nem ezen a néven, csak a szokásos «de Kisasszonyfalva» jelzővel a keresztnév mellett. Annyi adatunk azonban még sincs, hogy a teljes összefüggő családfát megalkothatnók, a csak 114egyes különálló tagokkal ismerkedhetünk meg. A már emlitett Hektor fia Miklós fia Istvánnal és Antallal körülbelül egy időben élt Pál, kinek fia, István, részt vett az 1402-i pozsonyi országgyülésen, a melyen a rendek elfogadták Albert trónöröklését azon esetre, ha Zsigmond fiuörökös nélkül halna el.* Pálnak volt még egy fia, György, kivel 1413-ban találkozunk.*
1402. szept. 21. – Fejér: C. D. X. 4. 139. l.
1413. aug. 6. – Magy. orsz. levt. Dl. 10089. sz.
László, István fia, Pál unokája, az első, kinek viselt dolgait jobban ismerjük, ezek azonban nem a legjobb fényt vetik jellemére. Nyugtalan vérü ember volt, kihágásai miatt sokan sokat panaszkodtak ellene, igy többek közt a pécsi püspök emberei is. Végre is megsokalta a püspök sok gonoszságát,* elfogatta, börtönbe vettette s fogva tartotta, mig csak jó emberei ki nem szabaditották.*
... «multifariis eiusdem Ladislai excessibus et demeritis condigne exigentibus delictisque» ..... (L. alább.)
1427. jun. 9. – Magy. orsz. levt. Dl. 11916. sz.
Más oldalról érdekesén világitja őt meg a következő eset: Hazánk északnyugati határa az első mozgalmaktól kezdve igen sokat szenvedett a husziták fegyvereitől, különösen Trencsén vidéke volt a veszedelmes szomszédok betöréseinek kitéve. Zsigmond már 1421-ben zászlósurai egyikére, Perényi Miklós főlovászmesterre bizta Trencsén vár védelmét.* A huszita nyugtalankodások nem csillapodtak később sem, s 1425-ben midőn Perényi megfelelő seregről gondoskodott, átadott 500 forintot készpénzben kisasszonyfalvi István fia Lászlónak, hogy tiz lándzsással csatlakozzék vele együtt a királyi sereghez. László felvette a pénzt, de kötelessége teljesitésével nem gondolt, s nem jelent meg a királyi táborban; 1427-ben azután a király elé járult panaszával a megkárosult Perényi, mire Zsigmond meghagyta Koroghi bán fiának, Istvánnak, hogy a kezén levő László-féle birtokokból kárpótolja Perényit akár készpénzzel, akár ingatlannal.*
Schönherr Gy.: Az Anjou-ház örökösei. (M Tört. III. 570. l.)
1427. okt. 7. – Magy. orsz. levt. D1. 11932. sz. – Kiadta ez oklevelet Szendrei J.: Hadtört. Közl. 1888. 329–332. l.
I. Tábla.
Bizonytalan tagok.; a) Hektor; b) Domokos 1308–1342 körül; c) Albert 1387–1437 körül; Miklós; d) Pál; c) Imre; István 1402; György 1413; János 1467; László 1467; László 1425
Lászlóhoz időben legközelebb állnak István és Imre, kik rokonok voltak, de nem testvérek. Fiaikat, Jánost (István fia) és Jánost s Lászlót (Imre fiai) Ózd baranyamegyei birtokért Tapaszi Kasza Jakabbal folytatott pörükből ismerjük. 1467-ben megunva a pörösködést, megegyeznek abban Kasza Jakab s Kisasszonyfalvi István fia János, hogy hat nemest választanak, s a mit azok határoznak, abba mindketten bele nyugszanak.* Hogy mint döntöttek e választott birák, nem tudjuk, de két év mulva ismét előkerül a pörös birtok, s mikor a pécsi káptalan 1469. deczember 17-én a király parancsára beiktatja Ózd birtokba és Beltelek pusztába Nagyváthi Kelement és Gáspárt, Kisasszonyfalvi István fia János és Imre fia János és László tiltakoznak a beiktatás ellen.* István fia Jánossal egy hatalmaskodási ügyben mint Maróthi Lajos és Mátyus «familiarisával» találkozunk 1462-ben.* 1455-ben Baranya vármegye alispánja volt.* Tőle ered az Istvánffy név, a mely ezután a Kisasszonyfalvi előnévvel állandósul a családban.* Felesége Anthimi János fia László egyik leánya, Borbála, volt, s ettől, született 1464 előtt fia, II. István.*
1467. jan. 5. – Kisfaludy-család levt. a N. Múzeumban.
Koller: Hist. ep. Quinqueeccl. VII. k. 317–318. l.
Magy. orsz. levt. Dl. 1515. sz.
Csánki D.: Magyarorsz. történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. k. 549. l. – Zichy-Okmánytár, IX. k. 505. l.
1464-ben fordul elő először az Istvánffy név. (Barabás S.: A gróf széki Teleki-család oklevéltára. II. k. 85. l.)
U. o. – 1453. okt. 21-i oklevélben István fia Jánosról olvasunk, a ki Zákányi György egyik leányát vette nőül. (Zichy-Okmánytár IX. k. 376–378. l.) Vagy két külön személyről van itt szó, vagy pedig kétszer nősült Istvánffy János, s első neje Zákányi leány, a második pedig a fenntemlitett Borbála volt.
Istvánffy István szép pályát futott meg. Hamar 115kitünt kiváló tehetségével és vitézségével s már Mátyás alatt különféle tisztségeket viselt. Gazdag volt hadi erényekben is, s különösen fényes tanujelét adta harczratermettségének, és nagy bátorságának az 1477-i lengyel hadjáratban Boroszlónál.* 1492-ben Baranya vármegye alispánja Kápolnay Miklóssal,* ugyanavval, a kivel két évre rá, 1494-ben, sókamara ispán Tordán s királyi adószedő Erdélyben; ezt a tisztséget együtt viselik a következő évben is, a mint a fennmaradt királyi számadáskönyvek bizonyitják.*
«Stephanum Isthwanffium iam natu grandiorem, qui tempore Matthić regis variis officiis et magistratibus functus in bello Polonico Vratislavić insignem operam navaverat.» (Istvénffy Miklós Históriája, 1622-i kölni kiadás. IV. 58. l.)
1492. okt. 8. – Magy. orsz. levt. Dl. 19893. sz.
1494. aug. 24. – Tört. Tár. 1897. 512. l. – Jakab E.: Oklevéltár Kolozsvár tört.-hez I. k. 305. l. – Engel: Fortsetzung der allg. Welthistorie. XLIX. rész. I. k. 38., 126., 149., 160. l.
Hogy még 1496-ban is Erdélyhez kötötte hivatala, azt Kolozsvár város 1496-i számadásainak következő tétele mutatja: «Item Stephano Istwanff˙ vinum, pisces et panes dedimus pro XXXV. d. et unum cubulum avenć.»*
Szabó K.: Kolozsvár város 1496-diki számadása. (Tört. Tár. 1883. 578. l.)
Mint Baranya vármegye követe jelen volt 1505-ben a rákosi gyülésen, s ott találjuk nevét a végzésben is.* Meghitt embere volt Frangepán Beatrixnek, Corvin János özvegyének. Midőn 1505-ben megállapodás történt a Szapolyai György és Corvin Erzsébet közt kötendő házasság feltételeiről, azok közt, kik Corvinék részéről e feltételek megtartását biztositották, olvassuk Istvánffy nevét is.* Corvin János 12000 forinttal tartozott Török Imrének, gyulai várnagyának, azért ez Corvin halála után követelése fejében lefoglalta Gyula várát. Az özvegy, hogy ezt kiválthassa, pénz után nézett; 4900 forintot össze tudott szedni, de többet nem, a hiányzó 7000 forintot tehát ékszereivel s ezüstnemüivel pótolta.* Ezeket a pénzzel együtt átadta Istvánffynak, hogy Gyula vár megváltásáért juttassa el Törökhöz. Mikor a kitüzött időben (1506. máj. 25.) Török átadta Gyula várát, Istvánffy kifizette neki a 4900 forintot, a hátralék fejében pedig zálogul adta az ékszereket.* Ezeket csak a következő évben váltotta ki Dudics András, gyulai várnagy.*
Magy. orsz. levt. Dl. 22559. sz. – Pray: Ann. IV. k. 314. l. – Kovachich: Suppl. II. k. 334. l.
Magy. orsz. levt. Dl. 37829. sz.
Karácsonyi J.: Békésvármegye története. I. k. 59–60. l.
Magy. orsz. levt. Dl. 37828. sz.
Karácsonyi J.: i. m. I. k. 60. l.
1508-ban a király bizalma folytán nagy kitüntetés érte. Ulászló Lajos fiának, miután megkoronázták, s leányának, Annának, külön udvartartást rendezett be; az ott szolgálatot teljesitők fejévé a már meglett koru, sokat tapasztalt Istvánffy Istvánt tette meg, az egész nevelés vezetőjéül pedig kedvelt hivét, Bornemisszát jelölte ki, kit később halálos ágyán Lajos egyik gyámjául is rendelt.*
Istvánffy Miklós Históriája. IV. 58. l. – Békefi R. A népoktatás története Magyarországon 1540-ig. 183. l. – Áldásy: i. m. 68. l.
1511. táján Antal ujfalvi plébános s többen – köztük Istvánffy István is – panaszt emeltek a zselicz-szent-jakabi apát és szövetségesei ellen. II. Gyula pápa birákat küldött ki, hogy döntsék el, jogos-e a panasz vagy nem.*
Lukcsics J.: A veszprémi püspökség római oklevéltára. IV. k. 208–209. l.
Istvánffy Istvánnak, mint láttuk, nevezetes szerep jutott a család történetében; vitézségével, dicséretes munkásságával ő tette meg az első lépést az emelkedés lépcsőjén, melyen unokája már az ország egyik legelőkelőbb méltóságára s a bárók rendjébe küzdötte fel magát. Hozzá füződik a család baranyai birtokainak szaporodása is. Volt birtokrésze Berettőn, Zemplén vármegyében, nemesi kuriával, s ezt Rákóczy Zsigmond feleségének, Haraszthy Dorottyának baranyavármegyei birtokaival cserélte el. Igy jutottak az Istvánffyak kezére: Kőrös, Kiscsány, Oszró, Igrice, Cserdi, Tótfalu, Kistelek, Hidvég, Haraszti, Kakics, Kertenye, Ujfalu, Porosaháza.*
1508. jul. 17. – Magy orsz. levt. Dl. 25298. sz. – 1509. jun. 16. U. o. Dl. 21922. sz.
Neje Dombay Margit, Pál leánya volt, s e házasságából hét gyermeke született, öt fiu és két leány: II. János, Imre, László, Ferencz és Pál,* Katalin és Anna.* Halála évét 1516–17-re 116tehetjük, mert 1515-ben végrendelkezett,* 1517-ben pedig már egyezkednek fiai a pécsi káptalan előtt «in bonis et rebus paternis.»*
Elenchi etc. II. k.
Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 520. n. 35. – Istvánffy Miklós jegyzete Forgáchnál. (M. H. H. II. o. 16. k. 43. és 144. l.)
1515. szept. 1. – N. Múzeum levt. törzsanyag.
Elenchi etc. II. k. (N. Múz. kéziratt. Fol. Lat. 32.)
Az örökségen való osztozkodás nem ment egész simán, mert az öregebbek, II. János és Imre, megröviditették öccseiket, Pált és Ferenczet.* Ezek természetesen nem hagyták annyiban a dolgot, hanem panasszal járultak a király elé, a ki meghagyta Pécs városának, hallgassa ki Vincze ötvöst, – ki valószinüleg mint becslő szerepelt az osztozkodásnál, – igaz-e, hogy II. János és Imre testvéreiket megkárositották.*
1515. – N. Múzeum levt. Törzsanyag.
Elenchi etc. II. k.
A vagyon felosztásánál csak négy fiu szerepel, az ötödik, László, már nem volt életben; ő még 1515 előtt meghalt, mert atyjuk 1515-i végrendeletében csak a többi négy fiuról rendelkezik.
A legidősebb fia, II. János, atyja példájára hadi téren kezdte meg pályáját, s ott is végezte be. 1518-ban a somogymegyei Berzencze várnagya volt.* Werbőczi kimutatásában, a hol az 1523 : 2. t.-czikkben elrendelt 100 dénár segély beszedéséről számol be, azt olvassuk, hogy Istvánffy János 600o forintot fizetett.* 1526-ban a királyi udvarban találjuk, mint udvarnokot; a király kiséretében részt vett a mohácsi csatában, s ott esett el hősi küzdelem után.* Feleségül Mesztegnyői Szerecsen Katalint birta, Szerecsen Lajos alországbiró és Horváth Klára leányát; e házasságból három leány és egy fia született Borbála, Őry Boldizsár, II. Katalin, Zokoly István, majd Horváth Mihály, Magdolna, Lónyai Péter neje* és István.
Magy. orsz. levt. Dl. 23000. sz.
Kovachich: Suppl. II. k. 515–517. l.
«Perierunt in proelio ... Ex nobilibus et potioribus regni Joannes Istwanffy ... (Brodarics: Clades in campo Mohacz.« Bonfini 1568-diki kiadásának függelékében 772. l.) – «Desiderati sunt ex prima nobilitate ... Joh. Isthuanffius regni cubicularius» ... (Istvánffy Históriája, 1622-ki kiadás. VIII.1t31. l.) – Áldásy: i. m. 68. l.
Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 1862. n. 16. – Elenchi etc. II. k.
Egyetlen fia, III. István, életének, ki a hadi pályára lépett, korai s erőszakos halál vetett véget. 1543-ban lovas hadnagy volt Székesfehérvárt, de az ostromban nem vett részt, mert mig ő és társai, Kápolnay Ferencz és Erdődy Péter, a Fehérvár körül portyázó tatárok ellen jártak, megérkezett Esztergom ostroma után Fehérvár alá Szulejmán s ők kintrekedtek a várból.* Egy ily portyázása alkalmával, julius 30-án, Istvánffy egy törököt ejtett fogságba Mártonhegynél, a kit Pápára vittek s ott vallattak ki.*
Istvánffy Históriája, XV. 267. l.
Hurmuzaki E.: Documente privitore la istoria Romanilor. XI. 39. l.
1544. április végén történt, hogy midőn István 100 lovassal Fels Lénárdhoz, a császári hadak főkapitányához volt vonulóban, s az utban elfáradva Jolka pozsonymegyei községben pihenőre tért embereivel, rátámadt egész váratlanul Nádasdy Tamás főkapitány s országbiró, nagyszámu csapatával, őt sulyosan megsebesitette és elfogta. Nádasdy parancsára megkötözték kezét, lábát s a közel folyó Dunába vetették; alig hagytak neki annyi időt, hogy meggyónhasson. De ez még nem hütötte le a főkapitány boszuját, hanem ezután szabad prédára bocsátotta Istvánffy ott levő ingóságait, elvitt magával egy ezüstös kopját, egy boncsokot, több kocsi- lovat s István egy szolgáját.
A dolgot természetesen nem lehetett egyszerüen elsimitani vagy elhallgatni; Istvánffy befolyásos rokonai: Werbőczi Imre, Macedoniay Péter, Batthyány Mihály, főleg pedig nagybátyja, Istvánffy Pál, vették kezükbe az ügyet, hogy megboszulják rokonuk méltatlan, igaztalan halálát. A nemesi jogoknak, szabadságnak ily vakmerő megsértése sulyos vétség volt, az 1486 : 15. t.-czikkben megállapitott hatalmaskodási esetek egyike: «vulneratio, verberatio vel interemptio nobilium.» Sulyosbitó volt még az a körülmény, hogy maga az országbiró volt a tettes. Mivel pedig az 1498 : 8. törvényczikk kimondotta, hogy a hatalmaskodások ügyében meginditott pereket a királyi felség a nyolczados és rövid törvényszakokon kivül is eldöntheti és elintézheti, úgy, hogy a káptalan vagy konvent a királyi felség parancslevelében kijelölt határidőre ő felsége előtt való megjelenésre inti az illetőt, megidézték Nádasdyt 1547-ben a birói intés kézhezvételétől számitott tizenötödik napra.
117Hogy miért huzódott ily soká az ügy, nem tudjuk, valószinü azonban, hogy a rokonok rögtön a törvényes eljárás utjára léptek, de Nádasdy talált mindig kibuvót. Nem volt foganatja a fentemlitett birói intésnek sem, mert a következő évben ujra megidézik. Eredménnyel azonban ez sem járt. Az ügyet halasztgatták folyton, s végre is «corruptis iudicibus,» – mint Istvánffy irja, – kivitte Nádasdy, hogy pörét a rendes törvénykezési forum elé vigyék. A befejezést nem ismerjük, lehet, hogy elaludt az egész ügy; talán a későbbi kutatások fognak erre majd fényt deriteni.
Forrásaink* – Forgách kivételével – nem emlitik, mi késztette Nádasdyt ilyen lépésre, mi fokozta igy a végsőkig dühét és boszúját, csak Istvánffy ártatlanságát hangoztatják.* Forgách a következő magyarázatot adja: egy alkalommal heves szóvita közben Istvánffy a fekete sirra (?) czélozva ezt a helyet idézte az evangéliumból: «Föltámadott, nincs itt,» – s ez lett volna az oka Nádasdy haragjának.* Hogy pedig miért sértödött meg ezen annyira Nádasdy, azt megérthetjük, ha tudjuk, hogy a nádornak 1529-i budai szereplésére vonatkozott, mikor az ostromló törököknek fekete koporsót mutatott ki a vár falán.* Forgách még azt is emliti, hogy Istvánffy szerette a «prédát»,* de ez nem igen tünhetett fel az akkori viszonyok között.
Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 29. n. 74. és f. 18. n. 13. – Istvánffy Históriája. XV. 256. l. – Forgách F. évkönyvei. (M. H. H. II. o, 16. k. 244. l.)
... «nec ullius criminis convictum» ... (Istvánffy Históriája, XV. 256. l.) – «nescitur, quibus respectibus», «nescitur, quo spretu quave animi intemperantia.» (Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 29. n 74. és f. 18. n. 13.)
... «suffocari fecit eo, quod aliquando in quodam verborum contentione ad sepulcrum nigrum alludens evangelicum illud: «Surrexit, non est hic» protulisset.» (Forgách Évkönyvei i. h. 244. l.)
Szabó L.: Forgách F. (Tört. Életr. 1904. 71. l.)
... «virum militia prćstantem, quanquam praedarum, ut tum bellis civilibus mos erat, studiosum» ... (Forgách: i. m. i. h. 244. l.)
A gyászosan elhunyt rokon temetéséről Istvánffy Pál gondoskodott, jólelkü nagybátyja. Nyolcz rőf fekete tafotát vásárolt, s abból készittetett lobogós kopját a sirra, melynek mindkét oldalán az Istvánffy-czimer diszlett s a Pál készitette következő vers:
Stephanus Isthwanfy iacet hoc in pulvere parvus
Martis amor fuerat militićque decus
Perfida quem Thomas Nadasdy fraude necavit,
Dum ruit in patrie viscera latro sue,
Et Zalay votis nuge vult servire Joannis
Quam patriis legibus officio atque fide.*
Martis amor fuerat militićque decus
Perfida quem Thomas Nadasdy fraude necavit,
Dum ruit in patrie viscera latro sue,
Et Zalay votis nuge vult servire Joannis
Quam patriis legibus officio atque fide.*
Thaly K.: Istvánffy István sirverse, temetése és hagyatékai. (Száz. 1875. 204–210. l.)
Istvánnal, az egyetlen fiuval, kihalt fiágon János családja.
Nem maradtak utódai a második fiunak, Ferencznek, sem. Felesége Őri Dachó Katalin, Lénárd leánya volt,* a ki 1525-ben halt meg, Ferencz ugyanis 1526. juniusában készitett végrendeletében a baranyavári Szent Péter kápolnának többek közt 16 sing tarka bársonyt és atlaszt hagy, a mely feleségének görcsöni sirján volt. Ferencz a török mozgolódásának hirére végrendelkezett s Pál testvérére hagyta ingóságai s ingatlanai nagy részét. Megkérte továbbá Pált, hogy ha elesik a harczban, s megtalálják testét, temettesse el, ha pedig nem találnák meg, mondasson szent misét lelki üdvéért.* Midőn e végrendeletét irta, Racsa erősség kapitánya volt: «Banus de Racha.» 1532-ben pótvégrendeletet tesz.* Az 1544–48-i számadásokban gyakran találkozunk vele, mint győr- és mosonymegyei adószedővel.* 1548-ban Mosonyi megyében kap birtokot Ferdinándtól.*
1524. ápr. 4. – Magy. orsz. levt. Dl. 23915. sz.
1526. jun. 14. – N. Múzeum levt. Törzsanyag. – 1526. jul. 2. – Magy. orsz. levt. Dl. 25022. sz.
Elenchi ete. II. k.
N. Múzeum levt. Fol. Lat. 1004. 6., 133. l.
1548. jun. 1. – Magy. orsz. levt. Lib. reg. ll. 261. l.
Istvánffy Ferencznek nem voltak gyermekei, s nem nyert folytatást a család Imrében sem. Feleségétől, Bika Dorottyától,* született ugyan egy fia, III. János, de ennek utódairól nincs tudomásunk.* Ez a János az ötvenes években török fogságba került, s ott sinylődött sokáig; hogy a váltságdijat lefizethesse, birtokait 2000 forintért Horváth Márk, szigeti kapitánynak zálogositotta el, később azonban ezek ismét vissza kerültek a család kezére.*
Elenchi etc. II. k.
Lehotzky: Stemmat. 203, l. Imrének két fiáról beszél, Jánosról és Istvánról, de ez utóbbiról sehol másutt nem találtam emlitést.
Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 1862. n. 17. – Lib. reg. III. 460.l. – Koller: Hist. ep. Quinqueeccl. VI. k. 94–96. l.
118A negyedik fiu, László, mint láttuk, még 1515 előtt meghalt.
Istvánffy István leányai közül Katalint, Batthyány Benedek vette nőül,* Anna pedig Macedoniay Miklós temesi alispán neje lett.* Ez utóbbiaknak egy gyermekük született: Péter, a ki Ferdinándnak kedves embere, udvarnoka volt, majd kassai kapitány lett.* Fels Lénárd leányát, Felicitast, vette feleségül; gyermekeik Anna és Miklós, fiatalon haltak el.*
Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 520. n. 35. – Istvánffy jegyzete Forgáchnál i. h. 43. l.
1524. jan. 8-án már mint felesége emlittetik. (Magy. orsz. levt. Dl. 2387. sz.) – 1543-ban özvegy. (U. o. N. R. A. f. 19. n. 85.)
Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 428. n. 14.
Istvánffy Miklós jegyzete Forgáchnál i. h, 144. l. – Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 250. n. 35.
Pálnak, Istvánffy István ötödik fiának emlékét egyaránt őrzik úgy a történelem, mint az irodalomtörténet lapjai. Egyik helyen sem füződik nevéhez valami korszakos nagy alkotás, de helyet biztositott magának ott mint a Habsburgoknak fáradhatatlan, derék hive dicséretes munkásságával hazája szolgálatában, itt pedig mint az első magyar verses novella szerzője.
Nem feladatunk itt, hogy részletesen foglalkozzunk alakjával, csak nagy és főbb vonásokban fogjuk áttekinteni életét.
Ő volt az öt fiú közt a legfiatalabb s az édesapja felsőbb tanulmányokat akart vele végeztetni, mert papnak szánta. Mikor végrendelkezett 1515-ben, 200 forintot s egy 200 forintot érő lánczot hagy neki tanulmányai költségeinek fedezésére.* Pálban nem hiányzott sem a tehetség sem az akarat a tanuláshoz s nem sokkal édesapja halála után Paduába ment s annak hires egyetemén 12 esztendőt töltött; ebből öt évet a septem artes liberales tanulmányai vettek igénybe, a többit pedig jogi studiumokra forditotta az akkor már messze földön hires jogi iskolában.*
«Insuper torquem meum, que valet florenos ducentos, que in toto erunt quadringenti, dicto filio meo, Paulo, ad studendum bonarum artaium lateras dare et assignare velis» rendeli János fiának 1515. szept. 1. – N. Múzeum levt. Törzsanyag.)
Szentgyörgyi G. verse Istvánffy Pál halálára (Tőke F. Epitaphiumában. Bécs, 1553. – Hegedüs I.: Analecta nova. 306. l.)
Hazatérte után Ferdinánd hive lesz, de Perényi Péterrel együtt csakhamar János király mellé szegődik s kitart mellette egészen haláláig, 1540-ig. 1539-ben Bagothay György birtokaival ajándékozta őt meg János,* 1540-ben pedig Pál és István somogymegyei birtokait felmentette a tizednek természetben való fizetésétől.* János halála után azonban a Habsburgok hű szolgája lett s maradt élete utolsó perczéig. 1543-ban Baranyavármegye alispánja* s ugyanezen évben a magvaszakadt. Baksa János birtokait kapja Ferdinándtól Baranyában.* Ez uj adománynak azonban nem sokáig örülhetett, mert jött a török, annak kezére kerültek az összes Istvánffy-birtokok s Pál fedél nélkül maradva, menekülni kénytelen nejével s kis gyermekeivel. Ferdinánd ez év végén Szigetvár átvételére küldte ki s őt bizta meg a vár gazdasági ügyeinek vezetésével is.* 1549 április elsejéig kezelte Istvánffy a várhoz tartozó nagy birtokokat, de e mellett számos kiküldetésben s más dologban is eljár a király megbizásából. Mint kiváló jogtudós sokat szerepelt ülnöki, assessori minőségben a helytartó mellett.* Mindezen megbizásokkal csak a költségek megtéritése járt; s mert oly hűen s pontosan végezte el a rábizott feladatokat, állandó hivatala vagy szolgálata (officium seu servitium) pedig nem volt, évi 300 forintot rendelt neki jutalmul a király.* Mikor azonban 1549-ben királyi tanácsos, az «egregiusból» «magnificus» lett s kapta a tanácsosi fizetést, ezt a 300 forint «provisiót» beszüntette Ferdinánd.* A királyi tanácsosság nemcsak egyszerü czim volt, hanem nagy gonddal, felelősséggel járó hivatal, de egyszersmind előkelő méltóság is. Munkásságának nyomaival lépten-nyomon találkozunk.*
1539. jul. 18. – N. Múzeum levt. Törzsanyag.
Elenchi etc. II. k.
1543. márcz. 21. – Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 541. n. 10.
Elenchi etc. II. k.
Németh B.: Szigetvár története 99–100. l.
Magy. orsz. levt. Ben. resol. in orig. – N. Múzeum levt. Fol. Lat. 1004. 121. l.
1547. szept. 18. – Magy. orsz. levt. Ben. resol. I. 84. l.
1550. jun. 13. – U. o. 226. l.
R. Kiss I.: A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában. Budapest, 1908.
Buzgó munkásságáért gyakran felkereste őt a királyi kegy s gondoskodott megjutalmazásáról. 1191548-ban a Szerdahelyi-féle birtokokat kapja Zemplénben,* 1551-ben a Baksai birtokokat Baranyában,* 1552-ben megengedi a király, hogy az esztergomi érsek pozsonyi házában tarthasson lakást, mert szolgálata Pozsonyhoz kötötte s neki adta a csallóközi Szunyog falut is.* 1552. elején a magvaszakadt Mesztegnyői János és Fanchy Ágoston birtokait kapta, Pázdánt és Aranyost, majd ez év augusztusában Szent Iványt.*
Magy. orsz. levt. Lib. reg. II. 253. l. – 1551. máj. 15.: U. o. II. 45o. l.
1551. máj. 15.: U. o. 450. l.
1551. aug. 1.: U. o. Ben. resol. III. 116. – IV. 46.
Elenchi etc. II. k.
Utolsó éveiben sokat betegeskedett, mignem 1553 április 9-én véget vetett munkás életének a halál Németiben.* Rudolf oklevele, melylyel fiainak báróságot adományozott 1582-ben, méltán hivatkozhatott Pál érdemeire, a ki «sacratissimum olim principem Ferdinandum ... secutus ... in prosperis pariter et adversis diversas legationes diligenter obeundo in servitiis et ministerio eius consenuit.»*
Tört. Tár. 1890. 370. l.
1582. okt. 12. – Áldásy: i. m. 68. l.
Nyilvános szereplésének vázolása után lássuk családi viszonyait.
Első neje Garay Petronella, Lőrincz leánya volt s így sógorságba jutott Ocsarevics Péterrel, Macedoniay Lászlóval és Zay Ferenczczel.* Hogy mikor halt meg Petronella, nem tudjuk, annyi biztos csak, hogy Miklós fiának, ki 1538-ban született, már Pál második felesége, Gyulay Hedvig volt az édesanyja. E két házasságából hét gyermeke született: IV. János, II. Pál, IV. István, Miklós, III. Katalin, Erzsébet és Theodora.
1534. Elenchi etc. II. k. – G. Zay K.: A Zay-család nemzedékrendje. (Uj M. Múzeum. 1855. I. 351. lap.) – Thallóczy L. (Zay F. – Tört. Életr. 26–27. l.) és Nagy Imre (A kisasszonyfalvi Istvánffyak. Turul, 1883.) szerint Erzsébetnek hivták első nejét.
IV. Jánosnak csak nevét ismerjük.* II. Pál 1566-ban Szigetvárt volt s vitézül harczolt mindjárt az első csatározásnál, mellyel a megérkező törököt fogadták. A szigetiek gyalogosan harczoltak, csak Istvánffy ült lovon, mert ő nem helyezte el az ostrom előtt lovait biztos helyen, mint a többiek. Kopjával vitézkedett s le is szúrta egy török lovas csapat vezetőjét. Hősiesen küzdött tovább is az egész ostrom folyamán s ott lelte halálát fiatalon a többi vitézzel a végső kirohanáskor.*
1560. Nova donatio ... Nicolao et Paulo Istvánffy et per eos Joanni et Stephano pratribus eorum carnalibus. (Elenchi etc. II. k.)
Istvránffy Históriája XXIII. 478., 487. l. – Áldásy. i. m. 68. l.
IV. István szintén a hadi pályára lépett s mint kötelességtudó, bátor katona szerzett magának hirt s nevet. Az 1570-es évek táján török fogságba is került, honnan 5000 forinton Miklós testvére váltotta ki.* 1573-ban Kanizsán lovas hadnagy; Alapy Gáspár volt a várparancsnok, ki e tisztségre nem jeles tulajdonságai, hanem befolyásos ajánlók közbenjárása utján jutott. Ennek a következménye azután a fegyelem hanyatlása lett. Tudta ezt a török is s midőn egy szökevény a vár viszonyairól kioktatta őket, 1573 február 5-re virradó éjjel nagy sereggel megtámadták Kanizsát. Hushagyó kedd február 4-re esett s a mulatozás a várban belenyult a késő éjszakába, az őrök pedig nem igen gondoltak feladatukkal. Istvánffy megsejtett valamit az ellenség készülődéseiről s négy lovast küldött ki kémszemlére. Ezek éjfél felé megunván a vigyázást, visszatértek avval a hirrel, hogy csendes minden. Ezalatt az áruló katona egy-két törökkel a városba lopózik, az őrt álló német katonákat megölik s gyorsan hirül viszik a táborba, hogy a nagy mulatozás után az egész város mély álomba van merülve. Erre a török csendesen a városba vonul s a piaczon hirtelen nagy zajt ütve megkezdi a rablást, gyilkolást. A mámoros álmukból felriadt várbeliek közt óriási zavar támad. Istvánffy azonban hamar felismeri a helyzetet, lóra kap s kardjával utat törve magának egy-két emberével a várba vágtat. Itt először ellenségnek tartják s puskatüzzel fogadják, de csakhamar felismerik s bebocsájtják őket.*
1575. decz. 16. – Magy. orsz. levt. Benignć resolutiones, n. 22. 295. l.
Istvánffy Históriája. XXIV. 532–533. l.
Tiz évre rá már Veszprémben találjuk őt, mint alkapitányt,* hol szintén vitézül megállta helyét. 1584-ben Ormándy Péterrel szövetkezett a Vas vármegyét pusztitó Hasszán basa ellen s megbeszélték az időt és helyet, a hol találkozni fognak. Istvánffy a jelzett időben el is indult 120csapatával s utközben váratlanul a Veszprém felé vonuló Ali béggel találkoztak. A mieink hirtelen a törökökre csaptak s már-már győztek is, mikor hajnal felé feltünt Ormándy csapata. A veszprémiek ellenségnek gondolták s kérték Istvánffyt, hagyja abba a harczot, ne koczkáztassa a veszprémi őrséget. Ő azonban látta, hogy Ormándy közeleg s küldönczöt menesztett hozzá, hogy siessen. A friss erő megjelenése a mieink javára döntötte el azután a csatát. Fogságba került Ali bég is, kinek fényes kuraczélját, diszes tőrét, handsárját s kardját Istvánffynak ajánlották fel harczos társai vitézi hadi tette elismeréséül.*
1582. febr. 17. – Áldásy: i. m. 68. l. – 1583. ápr. 10. – Magy. orsz. levt. Lib. reg. IV. 347. l.
Istvánffy Históriája. XXV. 560–561. l.
Vitézségével szolgált rá arra is, hogy midőn Rudolf tesvérének, Miklósnak, bárói rangot adományozott, kiterjesztette ezt Istvánra is.* 1584-ben a veszprémi alkapitányból palotai kapitány lett, s bérbe kapta a vár jövedelmeit is.* Ez uj állását azonban már nem sokáig élvezhette, mert a következő év első felében meghalt.* Felesége Jakab Jusztina volt;* gyermekeiről nem tudunk.*
Áldásy: i. m. 68. l.
1584. okt. 3. – Magy. orsz. levt. Ben. resol. in orig.
1585. jun. 16. – Thury Márton Pálffy pártfogását kéri Ormándy Péter számára az Istvánffy István halálával megürült palotai kapitányi állásra. (Jedlicska P.: Adatok b. Pálffy Miklós életrajza és korához. 141. l.)
Lehotzka A.: Stemmatographia 203. l. – Okleveles adatot találtam.
Nagy Imre idézett értekezésében (A kisasszonyfalvi Istvánffyak. Turul, 1883.) a már emlitett Elenchi etc. egy félreértett helye (1588-i átirata 1508-i oklevélnek) alapján I. István fiainak irja II. István fiait s Pál testvérét.
Istvánffy Pál leányai közül Erzsébet alig pár napra atyja után halt meg 1553 áprilisában,* Theodora Dóczy Miklóshoz,* III. Katalin pedig Márkfalvi Márk Jánoshoz* ment nőül. Theodóra esküvője 1550 októberében volt, melyre Istvánffy Pál meghivta Ferdinándot is; a király köszönettel vette a meghivást s megbizta Chernel Ambrus assessort, hogy az ő képében legyen jelen az esküvőn s adja át ajándékát, melyről majd intézkedni fog.* Ez az ajándék pedig, mint tudjuk, száz márkát érő ezüst serleg volt.*
Tőke F., Epitaphiuma. Bécs. 1553.
Arch. Ért. 1878. 389–390. l. – Deák F.: Magyar hölgyek levelei. 70–71. l.
Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 9. n. 19. – f. 10. n. 55. – f. 12. n. 80.
Augsburg, 1550. szept. 16. – N. Múzeum levt. Törzsanyag.
1550. nov. 22. – Magy. orsz. levt. Ben. resol. III. 7. l.
Utoljára hagytuk Istvánffy Pál negyedik fiát Miklóst, a kivel be is fogjuk zárni családunk történetét, mert benne kihalt fiágon a Kisaszszonyfalvi Istvánffy-család.*
Miklós életét is csak főbb vonásokban, röviden adom itt elő, bővebben megirtam «Istvánffy Miklós Históriája hadtörténelmi szempontból» czímü dolgozatomban. (Művelődéstörténeti értekezések. 35. szám. Szekszárd 1909.)
II. Tábla.
István; János 1455-ben Baranyavármegye alispánja ~ 1. Zákányi leány? ~ 2. Anthimi Borbála; II. István 1517 † Dombay Margit; II. János † 1526 ~ Szerencsen Katalin; László † 1510 körül; Imre ~ Bika Dorottya; III. János; Ferencz ~ Dachó Katalin; Pál † 1553 ~ 1. Garay Petronella ~ 2. Gyulay Hedvig; Anna ~ Macedoniay Miklós; Katalin ~ Batthyány Benedek; Péter ~ Fels Felicitas; III. István † 1544; Borbála ~ Őry Boldizsár; II. Katalin ~ 1. Zokoly István ~ 2. Horváth Mihály; Magdolna ~ Lónyay Péter; Miklós; Anna; (elhaltak fiatal korukban); IV. János; IV. István † 1585 ~ Jakab Jusztina; II. Pál † 1566; Miklós sz. 1538 decz. 8. † 1615. ápr. 1.; Theodora ~ Dóczy Miklós; Imre; Erzsébet † 1553; III. Katalin ~ Márkfalvi Márk János; Orsolya ~ Nagylucsei Lipchey János; Éva ~ Draskovich János; IV. Katalin ~ Keglevich György; III. Pál † 1581 márc.; Miklós; Erzsébet ~ Malakóczy Miklós; János; Miklós; Ilona; György; Miklós; Péter; Zsigmond; István
121Istvánffy Miklós 1538 deczember 8-án született Kisasszonyfalván. Midőn 1543-ban menekült a török elől az egész Istvánffy-család, a kis Miklós Szigetvárra került, majd 1547-ben Várday Pál érsek udvarába udvari ifjúnak, inasnak.* Várday halála után Oláh, egri püspök, vette magához s 1550-ben unokaöcscsével, Bona Györgygyel, együtt Paduába küldte, hol öt évig folytatták tanulmányaikat a nagyhirü Sambucus János vezetésével.* Paduából vissza térve félre teszi kedves könyveit s karddal, kopjával cseréli fel azokat. Több kisebb-nagyobb hadi vállalatban vett részt, de vitézi iskolájának fő helye Sziget, mestere Zrinyi Miklós volt.* Befejezvén vitézi gyakorlatát, Oláh maga mellé vette titkárjának, majd 1559-ben bejuttatta a kanczelláriába jegyzőnek;* e mellett azonban megmaradt Oláh szolgálatában is egész 1568-ig, az érsek haláláig. 1568-ban kanczelláriai titkárrá lép elő* s ugyanezen évben meg is nősül. Választottja Bajnai Both Erzsébet volt, a ki fiatalon, 23 éves korában most készült másodszor felcserélni az özvegyi fátyolt menyasszonyi korona-koszoruval.*
Várday 1548. ápr. 29-én kelt oklevelével a kis Miklósnak adományozta a zalavármegyei almádi apátságot. (Zalavári konv. levt. Zalaapátiban. Fasc. 28. n. 1469.)
Sambucus: Orationes duć funebres. Parisiis, 1561. – U. a.: Pśmata qućdam ... Patavii, 1555.
1599. márcz. 3. – Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 1862. n. 18. – Hierat ajánlása Pázmányhoz Istvánffy Históriájának 1622-i kölni kiadásában.
1559. aug. 8. – Magy. orsz. levt. Ben. resol. VII. 89–90. l.
U. o. N. R. A. f. 178. n. 7. és Ben. resol. in orig. 1568. máj. 8. – Kovachich: Script. min. 11. 228. l.
Első ura Horváth Márk, szigeti kapitány, a második pedig Laki Bakics Pál volt.
Mint kanczelláriai titkárnak elég nagy elfoglaltsága volt, ezenfelül még gyakran kapott külön megbizásokat is. Mindezeknek jól megfelelt, s ezért 1578-ban Rudolf királyi tanácsosi méltósággal tüntette ki.
Hogy mennyire tudta érvényesiteni tehetségét és szorgalmát, Verancsics ajánló sorai mutatják a legfényesebben, midőn őt 1572-ben a Mérey halálával megürült nádori helytartói állásra ajánlotta Miksának.* Ekkor azonban még sem sikerült e méltóságot elnyernie, de Czobor Imre halála után 1581 junius 24-én a rendek közmegelégedésére őt nevezte ki nádori helytartóvá Rudolf; végleges beiktatása az 1582-i országgyülésen történt meg.*
Verancsics A.: Összes munkái. (M. H. H. II. o. 26. k. 62–63. l.
Magy. orsz. levt. Lib. reg. IV. k. 238–239. l. – Ben. resol. XXVII. 22. l.
Ugyanezen alkalommal őt és testvérét bárói rangra emelte Rudolf,* 1582 február 17-én kelt Pozsonyban az oklevél, melylyel nemcsak bárói czimet, hanem czimert is adományozott az Istvánffyaknak: és pedig az Istvánffy-család ősi czimerét a Gyulay-család czimerével bővitette.*
U. o. Lib. reg. IV. 238–239. l.
Áldásy: i. m. 67–68. l.
A Gyulay-család 1567-ben halt ki fiágon Gyulay Jánossal, Istvánffy Miklós anyai nagybátyjával; czimerüket az Istvánffyak felvették saját czimerük mellé s evvel a bővitett alakkal találkozunk már 1575-ben*; így a királyi adomány ezt csak megerősitette most 1582-ben.
Istvánffy arczképén 1575-ből. (Lásd emlitett dolgozatomban.)
Az Istvánffy-család ősi czimere a fenti oklevél szerint királyi koronán álló fekete sas volt.* Így találjuk Istvánffy Miklós gyürüs pecsétjén 1570-ben s 1578-ban is,* de sem az idézett leirás, sem ezek a pecsétek nem teljesek, a sason és a koronán kivül más is volt a czimerben, mint azt Szentgyörgyi Gábor verse «In insignia Pauli Istvánffi Gabrielis Zentgwrgii Phalecium» mutatja:
... «aquilć nigrć coronam regiam unguibus calcanti, quć nimirum insignia Isthvanffiorum antea semper fuerunt» (Áldásy: i. m. 67. l.)
N. Múzeum levt. Személyszerinti iratok.
Altilem Jovis unguibus coronam
Calcantem nitidam trucique rostro
Mucronem medium nimis prementem
Marginem colubre ambiente scuti
Paulinae domui dedere prisci
Reges Pannonić....*
Calcantem nitidam trucique rostro
Mucronem medium nimis prementem
Marginem colubre ambiente scuti
Paulinae domui dedere prisci
Reges Pannonić....*
Tőke F. Epitaphiumában (Bécs, 1553.) – Hatos G.: Az Istvánffyak czimere. (Száz. 1875. 323–337. l.) – Doby A.: Az Istvánffyak ősi czimere. (Száz. 1875. 502– 503. l.)
Megerősiti ezt s kiegésziti még egy uj czimeralakkal Istvánffy Pál levele, melyet sógorának, őZay Ferencznek, irt az unokaöcscse, István, sirjára készülő lobogós kopja ügyében: «Ha eljön kegyelmed, hozza el a czimert is, de az aran almath az thewr wegetwl fewllyebben kell wenje.»* Istvánffy Pálnak 1550-ből való gyürüs pecsétjén a tőr kive
Thaly K.: Istvánffy István sirverse stb. (Száz. 1875. 205. l.)
hető a sas csőrében, de alma nem látható.*
1550. jun. 16. – N. Múzeum levt. Törzsanyag.
Istvánffy Pál gyürűs pecsétje 1550-ből.
Az ősi Istvánffy-czimer tehát teljes alakjában ez volt: aranynyal s veressel vágott pajzsban arany leveles koronán álló, jobbra néző fekete sas, csőrében tőr, ennek vége felett arany alma, a pajzs körül a sárkányrend jelvényével;* a Gyulay-czimer pedig: kék mezőben arany liliom, fölötte jobbról ezüst fogyó félhold, balról hatágu arany csillag.* A teljes Istvánffy-czimer képe igy az egyesités után ez lett: hasitott pajzsnak jobb, aranynyal s veressel vágott mezejében arany leveles koronán álló, jobbra néző fekete sas, bal kék mezejében arany liliom, fölötte ezüst fagyó félhold és arany csillag; sisakdisz aranynyal fegyverzett fekete szárnyas sasláb; foszlányok: kék-arany, vörös-ezüst.*
Siebmacher: Wappenbuch. Supplementband 69. l. 45. tábla.
... «lilium croceum cum sydere et luna in scuto cćruleo, quibus dictus olim Johannes de Giwla eiusque tota progenies, dum viguit, usa est.» (Áldásy: i. m. 67. l.) – Siebmacher: IV. 15. k. 167. tábla.
Siebmacher: Wappenbuch. 260. l., 199. tábla.
Istvánffy Miklós gyürűs pecsétje.
1585-ben újabb kitüntetés érte Istvánffyt, Rudolf a soproni kapitányságot adományozta neki.* 1588 deczember 8-ától 1589 márcziusig Heresinczy Péter győri püspökkel részt vett a lengyelországi, követségben, melynek feladata a fogságba került Miksa királyi herczeg kiszabaditása volt.* 1596 juliusában ismét Lengyelországban jár követségben,* 1598-ban pedig Szuhay István és Pezzen Bertalan társaságában Erdélybe megy, mint királyi commissarius, hogy átvegyék Erdélyt Báthory Zsigmondtól. Az erdélyi követségben kifejtett buzgó munkásságának jutalmául Rudolf a főajtónálló mesteri méltósággal tüntette ki;* továbbá beleegyezett leányainak fiusitásába,* a mit Istvánffy hiába kért már többször 1590 óta.* Istvánffynak négy gyermeke volt, egy fia és három leánya: Fia Palkó, (III.) azonban még három és féléves korában meghalt a pozsonymegyei Felbáron; sirköve ma is látható ott a templom bal hajójának falába illesztve.* Leányai közül Orsolyát Lipchey János vette nőül 1590 január 25-én* s ugyanezen időtájt volt Éva menyegzője is Draskovich Jánossal,* a legfiatalabb, IV. Katalin, 1599 julius 4-én lett Keglevich György nejévé.*
1585. jan. 25. – Magy. orsz. levt. Lib. reg. IV. 417–418. l.
U. o. Ben. resol. XXXIII: 7. l. 221. 1. – Istvánffy Históriája XXVI. 574 l.
1596 : 60. t.-cz. – Hurmuzaki: Documente XII. k. 209. l. – Óváry L.: A M. T. Ak. tört. biz. okl. másotatai II. k. 239. l.
Rumpf 1598. decz. 20-án kelt levelében már így czimezi. (N. Múzeum kéziratt. Fol. Lat. 3606. III. k. 138. l.)
1599. márcz. 3. – Magy. orsz. levt. N. R. A. f. 1862. n. 18.
U. o. – Ben. resol. XXXIV., XXXV. és XXXIX. k.
Megható sirfeliratát («Palconi unico filio» ...), melyet maga a szomorú szivü apa irt, lásd Nagy Imre: A kisasszonyfalvi Istvánffyak cz. értekezésében (Turul, 1883. 114. l.)
Tört. Tár. 1890. 371. l.
Magy. orsz. levt. – Ben. resol. XXXIV. 5. l.
Tört. Tár. 1890. 374. l.
123Hivatalos dolgai, a sokféle kiküldetések eléggé elfoglalták, mégis részt vett a hosszu hadjárat majd mindegyik nagyobb hadi vállalatában.* Ott volt Sziszeknél; Kis-Komáromnál (1592), Pákozdnál (1593), Nógrádnál (1594), Petrinjánál (1594) s Kanizsánál (1600).
... «a nobis ... omnibus his bellis et expeditionibus versatis» ... (Istvánffy Históriája. XXIX. 656. l.)
1601-ben ismét őt akarta Erdélybe küldeni Rudolf,* de e kiküldetése elmaradt, hasonlókép 1602-ben is, a mikor felesége nagy betegen feküdt s azért kérte felmentését.* A baj sulyos volt, pár napra rá meg is halt. Sirversét maga a szomoru férj irta meg:
Hurmuzaki: i. m. XII. k. 1178. l.
1602. okt. 17. – Erdélyi országgy. eml. V. k. 151. l.
Debueras superesse diu mea Elisa dulcis,
Tanta fides in te tanta fuit pietas.
Sed quia lex fati stat inevitabilis eheu
Conderis hic, et ego mox tua fata sequar.*
Tanta fides in te tanta fuit pietas.
Sed quia lex fati stat inevitabilis eheu
Conderis hic, et ego mox tua fata sequar.*
Meghalt 1602. okt. 28-án Vinicén 57 éves korában. (Istvánffy versgyüjteményének kéziratában. M. T. Akadémia könyvtára).
Ugyanakkor más oldalról is sulyos gondok foglalták le: az Illésházy-féle pör.* E pörben való szereplése azonban rossz fényt vet rá. Bár sokáig ellenállt, mégis rá tudták venni Bécsben, hogy ő, a «locumtenens officii palatinalis in iudiciis», hamis itéletlevelet állitson ki. Beismerte később ő is nyiltan többek előtt, hogy az ország jogai, törvényei ellen cselekedett, de – mint mondta – kényszeritve volt rá, minthogy életét is fenyegették. Tehát csak a kényszernek engedett, de ez is baj volt, mert a nem tört, de hajolt.» S még kevésbbé fogjuk menteni e tettét, ha tudjuk, hogy a rákényszeritett törvénytelen cselekedetnek jutalmát is kérte.
Károlyi A.: Illésházy István hűtlenségi pöre. Budapest, 1883.
Ez eljárásával magyarázhatjuk meg azt, hogy 1608-ban, midőn nádorválasztásra került a sor, ő már nem szerepelt a jelöltek közt sem; a nádor Illésházy lett, a mi annyira bántotta Istvánffyt, hogy mikor Pozsonyban a Dunaparton egyik rokonával, Turóczy Benedekkel lovagolgatott, szélütés érte.* Felgyógyult, de elvesztette tiszta beszélőképességét s jobb kezét erős reszketése miatt csak nehezen tudta használni. Nem is fejezhette be nagy históriai munkáját, mely ekkor 1606-ig már készen volt. Nehezére esett az utazgatás is s azért legtöbbet vinicei kastélyában tartózkodott, melyet számos birtokkal együtt édesanyjától örökölt s itt is érte őt utól a halál 1615 április elsején.* Több zágrábmegyei birtokrészét, pankoveczi nemesi kuriáját s könyvtárát a zágrábi jezsuitáknak hagyta. Birtokait leányai örökölték, kiket, mint láttuk, 1599-ben fiusitott Rudolf.*
Istvánffy Históriája XXXIV. 850. l.
Vinicén temették el; sirköve a vinicei templomban látható. Sirfeliratát lásd Nagy Imre i. értekezésében. (Turul, 1883. 115. l.)
Birtokai voltak: Baranya-, Somogy-, Zala-, Győr-, Pozsony-, Verőcze-, Zágráb-, Lőrös vármegyékben. Egy XVII. századi összeirás szerint az Istvánffy-birtok 49 faluból állt, azonkivül számos birtokrészből és pusztából. – Az Istvánffy-birtokok további sorsára vonatkozólag l. Németh B.: Szigetvár története 367–368. l.
Vele kihalt fiágon a Kisasszonyfalvi Istvánffy-család.
HOLUB JÓZSEF.
