A MAGYAR NEMZETSÉGEK.

Teljes szövegű keresés

A MAGYAR NEMZETSÉGEK.
(Első közlemény.)
Krónikáink azon csoportja, melynek több különböző korbeli alkatrészből álló s többszörös szerkesztésen és bővitésen átment alapszövegét Nemzeti Krónika névvel jelölte meg Marcali H., 108-ra teszi az ősmagyar nemzetségek, tribusok számát. Három helyen szól róluk, kétszer a Hunn Krónikában, egyszer meg a Vezérek Krónikájában.
Legelőbb az őshaza leirásánál emliti, a hol is azt mondja, hogy Scythiának egy ugyan a területe, de uralkodás szerint három országra oszlik, úgymint Baskardiára, Dentiára és Magoriára; van benne 108 tartomány, melyre még Hunor és Mogor fiai osztották a Meotis mocsarai közül kivándorolt és Scythiába költözködő 108 nemzetség után.* Csekély eltéréssel ugyanigy mondja el Kézai S. is, (Bascardia helyett Barsaciát irva, a mi talán Barsalia akar lenni) s megtoldja még azzal, hogy Magyarországnak 108 és nem több tiszta nemzetsége van, a többi pedig, mely amazokhoz csatlakozott, vagy jövevény, vagy a hadi foglyok (t. i. foglyul ejtett s nálunk maradt előkelő idegenek közül származott.*
Scytia enim comprehensione una cingitur, sed in tria regna dividitur principando, scilicet in Bascardiam (Pos. Kr. Woscardiam), Denciam et Magoriam. Habet quoque provincias C. et VIII-o, que dudum per filios Hunor et Mogor (Dubn. Kr. Magot) ob centum et octo progenies, que egresse fuerunt ex femoribus eorundem de paludibus Meotydis, intrantes Scytiam sunt divise. Képes Krónika. II. fej. Dubniczi Krón. 4. fej. Posonyi Kr. 5. fej. (Fontes Dom. II. 105. 1. – III. 7. – IV. 4.)
Sciticum enim regnum comprehensione una cingitur, sed in regna tria dividitur principando, scilicet in Barsaciam, Dentiam et Mogoriam. Habet etiam prouin cias C. et octo propter C. et octo progenies, que dudum per filios Hunor et Mogor quando Scitiam inuaserunt sunt diuise. Centum enim et octo generationes pura tehet Hungaria et non plures. Alie autem si que ipsis sunt coniuncte aduepe sunt, vel ex captiuis oriundi. Quoniam ex Hunor et Mogor in palude Meotida centum et octo progenies absque tamen missitalia fuere generate. Kézai Simon kirón. Cap. I. 5. (Fontes Dom. II. 56. l.)
A hunn vezérek választásánál megint emliti a krónika a 108 nemzetséget. A Scythiában megsokasodott hunnok – úgymond – összegyültek s maguk közül kapitányokat választván, elhatározták, hogy megtámadják a nyugoti országokat és 10-szer százezer fegyveres férfit állitottak ki a 108 nemzetségből, vagyis minden egyes nemből 10 ezeret, másokat pedig Scythiában hagytak vissza, hogy védelmezzék országukat és székeiket az ellenségtől.*
Multiplicati Huni in Scythia habitando congregati in uhum, intet se capitaneis constitutis – – ad occidentales regiones inuadere decreuerunt. De centum enim et octo tribubus, decies centena milia, scilicet de uno quoque genere derem milia armatorum virorum eligentes, derelictis aliis Hunis in Scythia, qui ipsorum sedes regnumque ab hoste custodirent. Képes Krónika. III. fej. Dubnici Krón. 5. fej. L. még Posonyi krón. 6. fej. (Fontes Dom. II. 107. l. – III. 9. l. – IV. 6. l.) – Tunc de tribubus centura et octo elegerunt viros fortes ad bellandum, assumentes de quolibet genere derem milia armatorum, aliis in Scitia derelictis, qui eorum regnum ab hostibus custodirent. Kézai S. Krón. Cap. II 7. (Fontes Dom. II. 58.)
Visszatér a 108 nemzetségre a hét magyar vezér választásánál is, melyről ilyképen szól: közvégzéssel maguk közt hét kapitányt választottak és hét seregre oszoltak úgy, hogy minden seregnek volt egy kapitánya a szokott módon 19megtett századosokon és tizedeseken kivül; volt pedig egy-egy seregben a Képes és Dubniczi Krónika szerint három, Kézai, a Budai Krónika és Sambucus-codex szerint harminczezer fegyveres férfi a századosok nélkül; a 108 nemzetség közül tehát a Scythiából való második kiköltözéskor mindegyik nemzetségből két ezer (a Dubniczi Krónika szerint kétszázhárom ezer) fegyveres férfi költözött ki, nem számitva a családtagokat.*
Deliberato communi consilio, septem capitaneos inter se prefecerunt, et in septem exercitus sunt diuisi, ita ut unusquisque exercitus unum haberet capitaneum, sine centurionibus et decanis consueto modo positiuis. Vnus namque exercitus habebat tria milia (Dubn. ducenta et tria) virorum armatorum sine centum viris. Ex centum itaque tribubus et octo, in secundo egressu de Scitia de qualibet tribu duo (Kézainál, Budai Krónikában s a Sambucus-codexben: XXX. milia) milia virorum armatorum sunt egressi, familiarum numero non apposito. Képes Krónika XII. fej. (Font. Dom. II. 23. l. – III. 27. – Dubniczi Krónika 27. fej.
Kézai e helyen nem emliti a 108 nemzetséget, hanem a függelékben, a jövevény nemzetségek ismertetése előtt jegyzi meg, hogy mivel a tiszta Magyarországnak nincs több nemzetsége 108-nál, utána kell nézni, honnan ered azok nemzetsége, kik latin földről vagy Németországból, vagy máshonnan származtak.*
Cum pura Hungaria plures tribus vel progenies non habeat quam generationes centum et octo, videndum est unde esse habent illorum progenies, qui de terror Latina vel de Alamannia, vel de aliis regionibus descenderunt. Kézai S. Krón. Appendix. I. cap. 48. (M. Florianus: Font. Dom. II. 93.)
Mind a Hunn, mind a Vezérek Krónikájabeli följegyzésnek vannak olyan részei, melyeket a krónikaszerkesztés idejében már nem értettek meg. II. Endre szentföldi hadjárata és az arany bulla idejében, a mikorra tehető t. i. a Hunn Krónika szerkesztésének ideje, rég elmosódott a Szt. István előtti hármas fejedelemség hagyománya, csak a hét vezérről vagy kapitányról, a Konstantin császár által törzsnek vagy nemzetségnek mondott hét sereg vajdáiról tudtak. Meghagyja tehát a krónika-szerkesztő a beköltözést megelőző időkre azt a kétségkivül nagyon régi adatot, hogy uralkodás szerint 3 fejedelemségre oszlott az őshaza,* de midőn a hunn vezérekre tér át, bár eredeti forrása csak 3 fejedelmi nemzetségről tudott, melyből választották a hunn vezéreket, u. m. a Szemény és Érd nemzetségről, meg a Kadar nevü biró nemzetségéről, a Tordáról, hétre egésziti ki a hunn vezérek számát, nyilván a hét magyar «vajda» hagyományának befolyása alatt.*
Edelspacher Antal (Dentek és magyarok. Magyar őstörténelmi vázlat. Budapest, 1878.) három magyarfajt ősnép nevére gondol (dentek, magyarok és baskirok), de a Dentia vagy Béla király jegyzője szerint Dentumoger alighanem egyszerü földrajzi elnevezés, mely a Don (Tanais) vidékét jelölte (régi olasz térképeken: Thanatia. L. gr. Kuun G. Relat. Hung. historia antiquissima. I. 206.), a Baskardia pedig csak a XIII. században lett ismeretes; lehetett azonban a régibb névalak Barsalia annál is inkább, mert az arab földrajzirók berzulnak nevezik a három bolgár néptörzs egyikét s hunn mondáink, mint több helyen kifejtettem (l. különösen Ethnographia XVIII. 1907. 326–332.) csakugyan az avar uralom idejében beköltözött Mćotis- és alsó volgavidéki hunn. bolgár elemmel vannak kapcsolatban.
A hunn vezérek: Zemein nemzetségéből való Chele (Kézai: Thele) fia Wele (Kézai: Wela, Samb. Velle, Pos. Dubn. Bud. Kr. Bele) és testvérei: Keue (Samb. Cue, Kéz. Cuwe, Pos. Bur) és Kadicha (Kéz. Caducha); azután az Érd (Képes Kr. Kadar, Dubn. Kr. Cadar) nemzetségéből való Bendekuz (Kép. Kr. Bendekus, Kézai Bendacuz, Pos. Kr. Wendekuz) fiai: Ethela (Kép. Kr. Ethele, Dubn. Kr. Atile), Keue ( Kép. Kr. Kewe, Kézai Reuwa, Pos. Kr. Kue) és Buda (Pos. Kr. Wida); ezen kivül: «constituentes inter se rectorem unum nomine Kadar de genere Turda (Dubn. Kr. Torda), qui (communem exercitum iudicaret – Kézai szövegében) lites sopiret dissidentium, fures et latrones ac malefactores castigaret.» L. Kézai, Képes, Dubniczi és Posonyi Kr. szövegét M. Florianus: Fontes Domestici. II. köt. 58. és a 107., III. köt. 8–9., IV. köt. 6–7. lap.
Bajosabban ismerhető fel a tulajdonképeni hagyományos elem, a midőn a törzsek és nemzetségek férfiainak számát emliti a krónika, bizonyos azonban, hogy át vannak alakitva e számadatok a XIII. századbeli viszonyok szerint. 40–50 ezerre téve a honfoglalók fegyverforgató férfiainak számát: annyi lehetett a Hunn Krónika valami régebbi forrásában, hogy egy-egy nemzetségben volt 10 ezer fegyveres, csakhogy ez a számadat csupán a 3 hunn fejedelmi, nem pedig a 108 nemzetségre vonatkozhatott; ilyenformán összefüggésbe hozhatók ezen adattal a Vezér Krónika azon sorai, hogy a honfoglalók serege a Kézai, Budai Krónika és Sambucus-codex szövege szerint 30 ezer fegyveres férfiból állt, t. i. nem külön-külön, hanem együttesen számitva a hét sereg fegyvereseit. Azért tartom pedig nagyon 20réginek a 10 ezres számot, mert a régi törökségnél is 10 ezer harczosból állt egy-egy sereg.
Béla király jegyzője nem emliti, mennyi volt a tősgyökeres magyar nemzetségek száma, csupán alkalom szerint jegyzi meg egyes vezéreknél, milyen nemzetségeknek voltak az ősei? Igy szerinte Elődtől s fiától, Szabolcstól származott a Csák, Oundutól s fiától Etétől a Kalán és Kolsoi, Hubától az «okos» Szemere, Tuhutumtól Moglout, a kun vezérek közül Edü és Edömen testvérektől Aba, Büngertől s fiától Borstul Miskócz, Ócsádtól s fiától Ursuurtól, Örs urtól az Ursuur, Bojtától Bruksa, Usubutól Szalók, Velektől Turda püspök, a bulárföldi izmaelita Billa és Boksu testvérektől Ethey, a bessenyő Tonuzobától Tomaj nemzetsége.
Nélkülözni vagyunk tehát kénytelenek hagyományaink másik forrásának tanuskodását.
Mégis egy megjegyzése – ha közvetve is – nyomós bizonyitékot szolgáltat nemcsak arra, hogy a többi krónikában emlegetett 108 ősnemzetség száma egy jóval régebbi állapotnak az emléke, de arra is, hogy bizonyos arányt ismerhetünk föl az ősi nemzetségi beosztás és a várispánságok száma között. Azt mondja ugyanis a királyi jegyző, hogy a Taksony korában beköltözött izmaelita Billa és Boksu népüknek csupán egy harmadát tartották meg, két harmadát pedig a pesti vár őrizetére rendelték.* Ámde a 72 Árpádkori várispánság száma is épen kétharmada a 108 ősnemzetség számának s igy tovább folytatva a következtetés fonalát, olyan eredményre kell jutnunk, hogy a várispánságok szervezése alkalmával az ősnemzetségek kétharmadát beosztották a várjobbágyok közé, kikről különben is azt mondja Kézai S., hogy szegény nemesek, kik földet kaptak a királytól a várbirtokokból, hogy háboru idején védelmezzék a várat és a várhoz tartozó birtokokat.* Igy az oklevelekből ismert birtokos nemességre nem marad több 36 ősnemzetségnél, a melynek t. i. első megszállási jogon birt földjei voltak.
Bylla uero et frater eius Bocsu, a quorum progenie Ethey descendit, inito consilio de populo suo secum ducto duas partes ad seruicium predicti castri (Pest) concesserunt. Terciam uero partem suis posteris dimiserunt. Béla kir. jegyz. Cap. 57. (Fontes Dom. II. 51. l.)
Iobagiones vero castri sunt pauperes nobiles, qui ad regem venientes terram eis tribuit de castri terris, ut pheada castri et castrum guerre tempore custodirent. Kézai Sim. Krón. Appendix. II. cap. 67. (M. Florianus: Fontes Dom. II. 98.)
Ezek szerint a várjobbágy-nemzetségekre esik a 108 őstribus zöme s nevük is főleg ezeknél maradhatott fenn. Csak az a baj, hogy nagyon keveset ismerünk közülük.
Karácsonyi János a magyar nemzetségekről irt nagy művében (III. k. 165–191), a hol különben ép ellenkezőleg azt mondja róluk, hogy semmiesetre sem tartoztak a honfoglaló nemzetségek leszármazói közé, csupán a következőket emliti: Csabi (Choby) Zala megyében, Churnug Vas-, Churt vagy Kurch (Kürt?) Sopron-, Dobra Bács megyében birtokos Nagy-, Matuska- és Kis-Kesziben, Etre (Ethuruh) a pozsonymegyei Karcsán, Herény Vas megyében, Magyar a pozsonymegyei Mogor (Kis- és Nagy-Magyar) faluban, Nána-Bezter Esztergom megyei Nánán, Nolcsa, Pudur és Waras a pozsonymegyei Szász faluban, Otrokocs Gömör megyében s a Zágráb- vagy Zábrág-Korpás ugyanott birtokos Keszi és más községekben. Hogy e nehány várjobbágy nemzetség közt is voltak szláv s egyéb idegen eredetűek (p. Nolcsa, Pudur, Waras, Otrokocs), úgy mint az országban szerteszét mindenfelé s különösen sok lehetett köztük a bessenyő: az bizonyos; de a keretet itt is azok az ősnemzetségek közé tartozó szegény nemesek adhatták meg, kiknek Salamon Ferenczként* a harcz volt az életelemük; a vezérek korában, a rablóhadjáratok idején mint jól begyakorolt harczosok keresték kenyerüket a fejedelmek és törzsfőnökök szolgálatában; mig a külföldön zsákmányolhattak, nem érezték szükségét a földbirtoknak, melyet azok foglaltak le, kiknek nagy méneseik, gulyáik, nyájaik voltak; a X. század második felében pedig, midőn a nemzet már át kezdett térni a letelepült életmódra, már nem volt lefoglalható legelő, csak a hegyek közt, különösen az «erdőkön tul» kelet felé, a merre a «fekete ungrok» hunn-bolgár, avar és kabar eredetű nemzetségei tanyáztak s vonultak mind tovább a királyi hatalom elől keletre a Szamos, Maros és Küküllő völgyében. Ezek még a XI. században is megszállhatták 21első foglalási jogon azt a területet, melyet a székelyek földének nevezünk. A többi birtok nélküli nemes azonban a királytól kapott földet a várjavakból, melyeknek a harczosok közt való kiosztása, a hogy már Salamon F. megjegyezte, alighanem Géza idejében megkezdődött. A fejedelmi hatalomnak gyors megnövekedése Géza alatt mindenesetre szoros kapcsolatban volt azzal, hogy a rablókalandozások idejében még teljesen szabad harczosok függő helyzetbe kerültek a nekik adott földbirtoknál fogva a fejedelemmel. Mivel pedig, mint a Turul 1908. évi folyamában «Szent István vérsége» cz. czikkemben bizonyitgattam, Géza két, Sz. István pedig a harmadik fejedelmi hatalom jogait is örökölte: ez egyszerre megháromszorozta az Árpádok földbirtokát, úgy hogy szükségkép hozzájuk fordultak azok a jószágnélküli szabadok, akár az ősmagyar nemzetségekből származtak, akár a bessenyők közül vagy a Volga vidékéről vagy a szomszédos szláv tartományokból költöztek be, kik hadi szolgálatukért földet kértek.
A magyar hadi történethez a vezérek korában. Századok. 1876. 724. és köv. l. Külön kiadásban: Budapest, 1877.
A várjobbágyok föntebbi sorozatából kimaradt a sopronmegyei Kér nemzetség, a «jobbagiones castri Supruniensis de genere Quer», ú. m. «Symeon et Dama et filii Sixti. Mique et omnes generationes Quer,» kik 1237-ben kiegyeztek a Csák nembeli Izsák ispánnal Csák soproni ispán előtt s bizonyos miháli és kázméri földeket engedtek át neki.*
Hazai Okmánytár, II. köt. a. l. Wenzel G. Árp. Új Okl. VII. 44.
A nemzetség neve a mai sopronmegyei Nemes-Kér és Új-Kér nevében maradt meg Lövő mellett, Csepregtől északkeletre. Mint községnév (Kervilla iobagionum) először 1264-ben fordul elő; az Uj-Kér (Vyker) nevet pedig legelőbb egy 1406-ki, a Nemes-Kért egy 1430-ki oklevél emliti; ezenkivül részint ezeket, részint egyes részeik et Kiskeer, Dyeneskery, Puztakeer s mellette Eghazaskeer és Zewrekery (puszta) néven is találjuk. 1277–78-ban a Vezekény nemzetség szerezte meg, 1334-ben az Osl nembeliek birtokában volt.*
Csánki D. Magyarorsz. tört. földrajza a Hunyadiak korában. III. 614. Sopron m. Okl. l. 42, 131.
Kis-Martontól délnyugatra, a Lajtha közelében egy másik sopronmegyei községet hivtak a XV. században Tormás-Kérnek; mai neve: Hirm, a középkorban többnyire Heren, Hereing Kreinsdorf vagy Krenesdorf a éven emlegetik. (Csánki, III. 610.)
A Kér várjobbágy nemzetség nevének abban áll a nagy jelentősége, hogy Sopron vármegyén kivül még 17 más vármegyében találhatók hasonló nevű községek. Igy:
Abauj megyében Szántótól északra van Nagy- és Kis-Kér (ujabban: Abauj-Kér), melyet már az 1332–37-ki pápai tizedek lajstroma emlit (Csánki, I. 210.)
Arad megyében a régi zarándi területen, Tornavától északra, Pankotától keletre volt egy előbb (1332.) Kecskés-Kérnek, 1427–46-ban Gachal-Kérnek, 1482-ben Nemes Kérnek, majd a XVI. században Nemes Kis-Kérnek nevezett község; ma Kurta-Kér a Csiger balpartján a ternovai járásban (Csánki I. 732., Márki S. Arad m. tört. I. 236.) A zarándi határon, de már aradi területen, az elpusztult Kasza tőszomszédságában, Világos közelében volt Kér vagy Kasza-Kér falu, a XV. században az aradi káptalan mellett a Szeri Pósafiak birtoka; 1607-ben már puszta, ma pedig nyoma sincs (Csánki, U. o., Márki, I. 206; l. még 236.) A Maros balpartján, a mai temesi területen feküdt Kis- és Nagy-Kér, Kisfalud és Sződi között; 1333–37. már plebániája volt; a XIV–XV. században üt is volt birtokrészük a Szeri Pósafiaknak, 1448. Hunyadi János is szerzett birtokot, ezenkivül birtokos volt a csanádi (1471.) és aradi (1561. káptalan is; XVII. századbeli térképek még emlitik Kier néven. (Csánki, I. 773., Márki I. 207.)
Bács megyében Szent-Tamástól délre, Ujvidéktől északnyugatra a kulai járásban van Kis-Kér s mellette az ujvidéki járásban Ó-Kér, 1267-től 1522-ig több izben előfordul az oklevelekben; előbb Bács várához tartozott Keer föld, 1267-ben V. István ifjabb király bizonyos Márknak ajándékozta; 1461-ben Nagh-Keer néven emlitik; a török hódoltság idejében fordul elő Meggyes vagy Nagy-Kér mellett Kis-Kér neve is. (Csánki II. 153. Magyarorsz. várm. Bács-Bodrog várm. I. 131.)
Biharban Nagy-Váradtól délkeletre, Mező-Telegdtől délnyugotra és Zarándtól északra van Nagy- és Kis-Kér, a középkorban Keer és Felkeer; a váradi káptalan birtoka. Egy másik Kér Bihar délnyugati részén volt, melyet 1249-ben 22néhány más Sebes-Kőrös melléki birtokkal. (Okány, Zsadány stb.) együtt IV. Béla a – Karácsonyi I. szerint – Geregye nembeli Pálnak adományozott. (Karácsonyi I. Magyar nemz. II. 11. Arp. Uj Okl. VII. 28. 2–4.)
A régi Csanád megyében, a mai torontálmegyei területen, Csókától és Tisza-Szent Miklóstól keletre feküdt Egyházas-Kér, mely már 1247-ben úgy emlittetik, mint a Csanád nemzetség birtoka s 1284. előtt itt volt a kunok által megtámadott Csanád nb. Tamás kuriája Régi nevét ujabban ismét felélesztették. (Árp. Uj Okl. VII. 220. IX. 385. Csánki I. 698.)
Fejérmegyében Csókakővárához tartozott a XV. században Keer puszta, mely két századdal előbb a Csák nembeli Miklós ispán ősi birtokai közé tartozott s 1237-ki végrendeletében Keregj (Kerek-Szent Tamás), Celum (Csala), Urund (Orond), Tubogd (Tabajd) sat. jószágokkal együtt Izsák nevű fiának hagyta (Csánki III. 305, 334 Hazai Okl. I. 16. Arp. Uj Okl. VII. 41.); 1302. előtt pedig a Csák nem dudari ágából való s mag nélkül elhalt Simon fia Mihály ispán fia Istváné volt. (Anj. Okl. I. 25.) Kérnek nevezték különben a XV. században a Székesfejérvár mellett, délnyugotra fekvő Sár-Szent-Mihály (Zichy-Szent-Mihály) községet is, mely a székesfejérvári; prépostság birtoka volt; «possessio Keer aliter Zentmihal» néven egy 1438-ki oklevél emliti, egy másik, 1439-ki határjáró oklevél szerint pedig kezdték a határjárást a Sárvize keleti partján, úgy mentek Kérre, a prépostság birtokára, hol Szent-Mihály arkangyal temploma áll. (Csánki III. 349. Károly J. Fejér m. tört. IV. 297.)
Gömör megyében Méhi és Runya mellett volt a középkorban egy Al-Kér nevü község (Csánki I. 138.)
Heves megye régi területén 3 Kér helység volt a középkorban. Egyik Alattyán mellett, a mai Jász-Kun-Szolnok megye felső-jászsági járásában feküdt; a XV. században a Pólyi Csirke család birtoka volt; még az ötvenes években is nyoma van Pótkér puszta név alatt. A másik Keer vagy Keereghaz, «alio nomine Kenderes» egy 1352-ki oklevél szerint, midőn Beyi István eladta Hatházi Cybes fiainak (Kár. Okl. I. 205.), a mai Kenderes Kisujszállástól északra, Jász-Kun-Szolnok megye felső tiszai járásában fekszik. Ugyanitt van a Berettyó közelében, Kisujszállástól délre a Dévaványához tartozó Kérsziget puszta; neve (Kerzygeth, Keerzygethe in Cottu Heves) már 1481–1498. közt előfordul. (Csánki I. 64, 65.)
Hont megyében, a báti járásban, a barsi határon Varsánytól délre, Füzes-Gyarmattól északra van Kis-Kér; legelőbb 1242-ben fordul elő, 1290-ben a Simonyi család, a XIV. században a Lévai Cseh, később pedig a Kéry család birtoka. (Teleki: Hunyadiak kora, VI. 271. Magyarorsz. várm. Hont vármegye 52.)
Nógrád megyének két részében találunk Kér nevü helységet. A nyugati oldalon, a balassagyarmati járásban az Ipoly északi partján, Szécsénytől nyugatra, Kürttől délre van Ipoly-Kis- és Nagy-Kér, 1327-ben Keer villa, 1481–86. Naghkeer és Kyskeer. A sziráki járásban, a Cserhát vidékén, Szandi vár mellett, Kozárdtól nyugotra fekszik a Terényhez tartozó Puszta-Kis-Kér, Görög térképén Szanda-Kér, melyet a XV. századtól fogva emlegetnek. (Csánki, I. 100.)
Nyitra megyében 1113-tól fogva előfordul a várbirtokok közt az érsekujvári járásban Nyitrától délre, Ürménytől és Mező-Keszitől keletre a Nyitra folyó mellett Kér falu, melyet a zobori apátság 1113-ki oklevele ekkép emlit: «(In villa) Ker est terminus de suburbanis Ker lapis, et alter terminus est in monte de terra (factus.)» 1156. Martirius esztergomi érsek Ker dézmáját «in parrochia Nitriensi» az esztergomi káptalannak adja. (Knauz Mon. Strig. I. 108.) Ma Nagy- és Kis-Kér község. A zobori apátság és esztergomi érsek birtoka. (Fejérpataky L, Kálmán kir. okl. 60, 71. l. Teleki J. Hunyadiak VI. 235 Magyarorsz. várm. Nyitra 52, 55.)
Pestmegye északkeleti szögletében, a Galga völgyben, Mácsa mellett van a Vácz-Kis-Ujfaluhoz tartozó Kéri puszta, mely a XV. században község volt s Keer, néha Keerwelgh, Kerwelgh, Keerwegh néven emlitik az oklevelek. (Csánki I. 30.)
Somogy megyében három Kér nevü hely van, ú. m. a tabi járásban Karádhoz tartozó Kér puszta, Kis-Ráknyi szomszédságában, mely még a XIV. század közepén királyi birtok volt (1341. Iobagiones domini regis de villa Ker. Anj. Okl. IV. 68.), azután 1390-től 1506-ig a leveldi 23karthauzi kolostoré, a XVI. század első tizedeiben Kysalkerynek is nevezték. Úgy látszik, ettől északkeletre, más Keer possessio volt Torvaj, Nyim, Megyer sat. helységekkel együtt a torvaji Ugrón család birtoka, mely 1339. előtt, mint a lulyai hegyen levő Szent László monostor és Szőllős közelében fekvő Kalán jószág fordul elő. Délre, az igali járásban van Szent-Gáloskér, a XIV. században a Bogár és Mátéi Gunyafi család birtoka, a mikor Gunyakernek is nevezték; egy része Pwzthakeer néven is előfordul s ez a XV. században az Atádi Kéry családé volt. A Balaton mellékén, Marczalitól északkeletre van Vajaskér, a középkorban Thereskeer; talán ez volt az a Kér falu, melyet 1292-ben a Bő nembeli Trepk az akcsi nemesektől szerzett meg. (Haz. Okl. VI. 393–394 Anj. Okl. IV. 68. Csánki II. 619, 680. Karácsonyi I. Magy. nemz. I. 281. Pesty Fr. Krassó m. IV. 380.)
Szathmár megye mátészalkai járásában, az 1848. előtt Szabolcs megyéhez tartozó Szamos-Kraszna-közben a Szamos balpartján van Kér s vele átellenben a tulsó parton Semjén-Kér Ősi Kállay-birtok volt egész a legujabb időkig, hol 1286-ban Semjén nb. Mihály várat is épittetett. (Cod. Dipl. V. 3. 280, 320.)
Temes megyében a XV. században a mai Fólya és Sipet vidékén, a csákovai járásban volt egy Keer nevü község, mig a pápai tizedekben emlitett Keer Csánki szerint talán tovább feküdt észak felé Temesvár és Rékás vidékén. (Csánki II. 35.)
Tolna megyében, a dunaföldvári járásban, a fej érmegyei Vajta és Hard szomszédságában van Német-Kér, a XV. században Pertholth vagy Kis-Keer. Tamásitól nyugotra, a dombovári járásban, a somogymegyei határon Nágocs felé fekszik Tótkér vagy ujabb nevén Magyarkér, mely a XV. században Fel- és Al-Kérre oszlott. Egy 1439-ki oklevél emliti még az elhagyott s lakosok nélküli Keerzad (Kénszád) pusztát is, melyet Albert király szülei Besenyő Péternek, Tamási Vajdafi László nemes szolgájának adományozott. (Csánki III. 434.)
Veszprémtől északkeletre Rátót és Öskü közt van Hajmás-Kér, melynek Hadmáskér, Haghmáskér neve már a XV. század első felében előfordul. A veszprémi püspök birtoka. Veszprémtől délre Faisz és Szentkirályszabadja szomszédságában van a Vámoshoz tartozó Kéri puszta, Görög térképén Kéri erdő.
Tekintve a Kér név ezen nagy elterjedését, minden a mellett szól, hogy a sopronmegyei várjobbágy nemzetség tulajdonkép egyik ága volt azon honfoglaláskori magyar törzsnek, melyet Konstantinus Porphyrogenitus Karęnak irt; a magyaros alak tehát nem Kara, hanem Keri (Käri) vagy Kér.* A Kér törzs és nemzetség között pedig olyan viszonyt vehetünk föl, a mi volt p. a marosszéki székely nemeknél a Medgyes és Halom nem, meg hasonló nevü ágaik közt.
Ezen nézetemnek legelőbb 1892-ben, az orsz. régészeti társaság székesfejérvári vidéki nagygyülésén adtam kifejezést. Arch. Ért. XII. 1892. 312. (A fejérm. rég. társ. évkönyve. II. k. 1893. 216. l.)
 
Ha visszavezethető a sopronmegyei Kér nevű várjobbágy nemzetség a hét magyar törzs egyikére: akkor ilyen összefüggést kereshetünk a pozsonymegyei Magyar várjobbágy nemzetség, meg a Megyer törzs között is. Hogy a két név az eredetibb Mogyeri alak további hangfejlődésének más-más változata, azt – úgy hiszem – fölösleges bizonyitgatni s ha volna mégis valami kétség e tekintetben: elég hivatkoznom a Pécs közelében volt középkori Megyerre, melynek neve Magur, a bodrogmegyei régi Megere, Megereyre, mely Magere, a somogymegyei Akcs-Magyarira, melynek neve a Mogorey, Magary mellett Magere, Megyere, a sopronmegyei Kürtös-Magyarira, mely előbb Kurtusmeger s a zarándmegyei Boros-Megyerre, mely Mager alakban is előfordul.
A pozsonyi Mogor nem tagjait, mint a szentkirály szabadjait (antiqui et veri jobagiones Sancti Regis), egy 1240-ki oklevél emliti, melyben IV. Béla 12 mansiojukat az Ethuruh nemzetségéből való várjobbágyokkal együtt megerősiti régi jogaikban. (Árp. Uj Okl. II. 102.) IV. László király 1284-ben nemességre emeli a Mogor falubeli pozsonyi várjobbágyokat. (Haz. Oklev. 96.) A község neve ma Nagy- és Kis-Magyar, a Csallóközben; amaz a középkorban Egyházas-Magyar, emez Marcha- vagy Morcha- és Felseu-Magyar néven is előfordul. (Magyarorsz. várm., Pozsony várm. 80, 94. l., gr. Teleki J. A Hunyadiak, VI. 197.)
24Megyer alakban 15 vármegyében maradt fenn ezen ősmagyar nemzetség neve.
Arad megyében Világos vidékén, a régi zarándi területen, valószinüleg a mai Uj-Pankota táján volt egy Mager, Meger s később (1519.) Boros-Megyer nevü község, melynek gyümölcsösét s malmát 1214-ben emlitik, 1388–1563. az aradi káptalan s egyes földes urak, mint a Gerlai Ábrahámfynak sat. birtoka. (Csánki I. 740. Márki S. Arad m. I. 240.)
Bács megye bodrogi részében a Duna mellett Tóti szomszédságában északra feküdt Megyere vagy Megyerő föld (Megere, Megerey, Megereu). 1335-ben szerezte meg Becsei Töttös mester a tárnoki nemesek Tóti községben levő birtokrészeivel együtt (Zichy Okl. I. 476, 477.); a budai káptalan 1343-ki bizonyitványa szerint Touty possesio s Megerey föld a Duna mellett volt (in Comitatu de Bodrog iuxta fluuium Danuby. Zichy Okl. II. 73.); határát a kalocsai káptalan 1347-ki oklevele irja le, a mely szerint Magere északra, Tóti délre esett s határukban több állóviz volt. (Zichy Okl. II. 24 r. Csánki II. 204.)
A baranyamegyei Megyer község egy 1470-ki okmány szerint Pécs város közelében feküdt. A XIV. század első felében már plébániája volt a pápai tizedlajstromok szerint, melyek Magurnak is irják. A pécsi püspök birtoka volt. (Csánki II. 506. Ortvay I. 239.)
Békés megyében, Békés határában északkelet felé van Bélmegyer puszta, mely e néven már 1479-ben előfordul s ekkor falu volt, benne a Gerlai Abrahámfyak kastélyával. Békéstől délre fekszik a Csabához tartozó Nagy- vagy Mező-Megyer puszta, mellette a XV. században Doboz-Megyerrel; már a XV. század első felében plébániája volt. (Csánki I. 652–53. l. még 647. Ortvay T. Magy. egyh. földl. I. 176.)
Bihar megyében Nagy-Váradtól észak felé Szent János mellett feküdt a XV. században egy Megyer nevü hely. (Csánki I. 616.)
Győr megyében régebben két Megyer nevü falu volt, ú. m. Szőllös-Megyer és Nagy-Megyer, hol királyi vinczellérek voltak; IV. Béla ezeket 1252. a turóczi prépostságnak ajándékozta (vinitores nostros de Sokorou iuxta Iaurinum in villis Zeuleus Meger, in Tarian et in maiori Meger. Haz. Okl. VI. 71. Fejér Cod. Dip. VII. 5. 303. és 307.) 1220-ban Meger vagy Merena is előfordul. (Árp. Uj Okl. I. 170.) Ma Kis-Megyer puszta Barát mellett, mig Nagy-Megyer Szabadhegy nyugoti határába olvadt. (Csánki III. 552. Fehér I. Győr m. 480, 81.)
Komárom megye csallóközi járásában Győr és Pozsony megye határán van Nagy-Megyer, mely a komáromi várhoz tartozott; már egy 1268-ki oklevél falunak mondja (terra seu villa Meger vocata iuxta Waag adiac. in Com. de Cumarun; Castrenses de villa Meger. Knauz Mon. Strig. 556. Árp. Uj Okl. VIII. 203.), 1435-ben pedig oppidum Megyer néven fordul elő, bár 1368-ban úgy emlitik az ottani királyi tárnokok földét, hogy üres és elhagyott (terra condicionariorum tauarnicalium nunc vacua et desolata.) Később «a király ur nagymegyeri jobbágyain (1488.) kivül» nemeseknek is volt itt birtokuk. (Csánki III. 490.)
Nógrád megyében Szécsénytől keletre, Varsány, meg a régi Zách-birtok, Sós-Hartyán szomszédságában van Megyer község. 1227-ben, midőn egyik Zách nembeli sós-hartyáni birtokrészének határait irják le, várbirtoknak mondják, bár nem nevezik meg egyenesen; az van ugyanis az oklevélben, hogy a Zách nemzetség egyik tagjának Gomb fia Ágostonnak patakától egy nyillövésre nyugotnak fordul a határ s itt szomszédos a vár földjével, mely várföld ekkoriban Miklós ispán várjobbágyé volt, aztán megy a határ a később Megyer határába oldalt Lapásd felé. (Árp. Uj Okl. VI. 447.) 1272–90 közt a Beech föld szomszédságában levő «Meger vocata» föld Mihály fia János birtoka; ugyanő fiai Petene és Erdeur nevében is 1290-ben Meger nevü birtokából elad egy részt Veres Simon fiának Olivérnek s Domokos fiának Jánosnak (Haz. Okm. VIII. 275. 292.) 1294-ben a Rátót nembeli Porch István szerez itt birtokot Fygey fia Póka fiaitól, Zalouchtól és Jánostól. (Fejér Cod. Dipl. VII. 2. 102, 104, 107, 230.) 1329-ben Porch István fia László bán megyeri birtokát megszerzi Zécheni Tamás vajda Marczali Dezsőtől (Fejér Cod. D. VIII. 6. 109.) 1409-ben Megyer, Lápasd és Kis-Megered földek fölött pörösködik Rimai Mihály fia Mihály a Pásztói, Thary és Kazai Kakas családbeliekkel. Várjobbágy-ivadékok voltak-e a föntebb emlitett régebbi birtokosok vagy Kacsics nembeliek, 25(v. ö. Poka fia Zalouch és a Kacsics nemből 1271. Folcus fia Zoloch, vagy a Zách nemzetség tagjai? (itt a Pouka név fordul elő 1227-ben): nem tudjuk. A községet különben a XIV. század második felében Kis-Megernek is hiurák. (Csánki I. 103.)
A nyitramegyei Tót-Megyer Érsekujvártól északra, Bán-Keszitől nyugatra az érsekujvári járásban fekszik. 1248-ban Meger a királyné birtoka volt. (Magyarorsz. várm. Nyitra m. 56.) Később bizonyos Zumboth kir. tárnok birtoka lett, kinek mag nélküli elhunyta után Kun László 1274-ki megerősitő oklevele szerint V. István a Ludány nembeli Gabrián fiainak, Bogomérnek és Péternek ajándékozta. (Fejér Cod. Dipl. V. 2. 104.) De volt itt még ezután is birtoka a királynénak, melyet – úgy látszik – megkülönböztetésül Megerednek neveztek; az a «terra domine Regine Megered nomine» ugyanis, mely határos volt a Nyitra folyó mellett fekvő s 1274-ben Kun László által Szegi Apának ajándékozott Kezw földdel, a mai Bánkeszivel, (Árp. 26Uj Okl. IX. 52.), csakis Tót-Megyer határában lehetett. Ettől tehát különbözött az a Megyeréd, melyet 1247-ben eladott a Hunt-Pázmán nembeli Gergely és Fábián, nemzetségi rokonaik, köztük az emlitett Szegi Apa atyja Benedek s a szomszédos Lipovnok nembeli berencsi nemesek beleegyezésével. (Haz. Okm. VII. 33.). Berencs ugyanis föntebb fekszik a Nyitra-völgyben, Nagy-Kértől északra; Karácsony J. szerint (Magy. nemz. II. 208, 212, 238.) Berencs határába olvadt ezen Megyeréd. Tót-Megyernek már a XIV. század elején plebániája volt. (Ortvay T. Magy. egyh. földr. I. 22.)
Pest megyében négy különböző helyet hivnak Megyernek. Legrégibb emléke van az Ó-Buda, Buda-Keszi és Kaláz melletti régi pilismegyei Békás-Megyernek, melyet II. Béla 1135-ben a bozóki prépostságnak ajándékozott; megerősitette az alapitó levelet IV. Béla 1262-ben, mely szerint a Kalez-nemzetség alatt a Duna mellett fekvő Megeren tiz szőlleje s a faluban házra, pinczére és istállóra való helye volt a prépostnak. (Item in Meger iuxta Danubium infra generationem Kalez sunt decem vinee empte et locus in villa emptus a quodam nomine Dauid ad domos et cellarium et stabula aliaque necessaria. Fejér Cod. Dipl. VII. 5. 103.) De volt birtoka világiaknak is, nevezetesen Mois nádor özvegyének, a ki különben közeli rokonságban volt az utolsó Árpádokkal, III. Endre «soror nostra»-nak irja; 1293-ban a király engedelmével a budai ferenczrendi apáczáknak hagyja a «Nagy Szigeten» (Csepel) levő javait, úgy szintén Megert, «supra ueterem Budam» (Árp. Uj Okl. X. 115.); III. Endre 1296-ki oklevele szerint pedig margitszigeti apáczáknak hagyta a nagy dunai szigeten (Csepelen) levő Cheptelukkel és Bogomel feuldével együtt «populos de Meger» (Haz. Okl. VIII. 363.). 1294-ben Tivadar székesfejérvári prépost szerezte meg László mester budai kanonok megeri birtokát «iuxta Danubium in Comitatu Pestiensi prope Budam existentem.» (Árp. Uj Okl. X. 159.) A XIV–XV. században az ó-budai apáczáknak, a XV. században a pilisi apátságnak s Mátyás király idejében a budavári begináknak is voltak itt birtokrészeik. A Bekasmeger név már 1368-tól fogva előfordul. (Csánki I. 12, 17–18.) Csaknem szemben, a Duna keleti partján, Rákospalota és Dunakeszi közt van Káposztás-Megyer, mely már 1486-ban e nevet viseli (Csánki I. 30.). Szent-Endre mellett, Irbék fölött fekszik Pócs-Megyer. Ezenkivül Abonytól északra van a Tápió-Györgyéhez tartozó Kis- és Nagy-Megyer puszta; nyilván ez az a villa Meger, mely 1275-ben Isaszeggel, Kerepessel sat. együtt Sándor bán, szebeni és dobokai ispán birtoka volt. (Árp. Uj Okl. IV. 51.) Egy másik Megyer a hévizvölgyi helységek határosaként tünik föl 1438-ban; Csánki egynek veszi a Mácsa és T.-Györk közti Megyerkével. (Magyarorsz. földr. a Hunyadiak id. I. 31.)
Somogy megye tabi járásában, Ádándtól délre, Tatitól keletre, a tolnai határszélen van Megyer, mely eredetileg várbirtok volt és pedig nemcsak somogyi, hanem fejérvári várnépek is kaptak itt földet, később pedig egyháziak is szereztek. Igy III. Béla király 1193-ban a Sz. János lovagok székesfejérvári házát adományozta meg, melynek volt ott birtoka 1428-ban is. A székesfejérvári káptalan itteni részét II. Endre emliti, midőn 1229-ben rendezte a káptalan és pannonhalmi apátság közti birtokviszonyt; «in villa Meger sunt III. mansiones,» birt továbbá müvelt és müvelés alá nem vett szőllőket, «insuper silvam communem cum populis.» (Árp. Uj Okl. VI. 468.) A pannonhalmi apátság javairól IV. Béla szól; «in Meger sunt equestres servientes X. mansiones – – et habent terram cum villanis, scilicet populis Albensibus et ciuilibus Symigiensibus ad V aratra et feneta et pascua communia cum eisdem.» (Árp. Uj Okl. II. 22.) Ezenkivül volt még részbirtoka a veszprémi káptalannak is. (Csánki II. 628.) Szintén várbirtok volt a középkorban Magyarinak, Magyerinak vagy Megyerének nevezett Buzsák is, Bő közelében, a Balaton délkeleti oldalán, Somogyvártól északnyugotra. 1268-ban a Bő nembeli Izsép fia János kapott a «terra castri Symigiensis de Mogorey» területén földet, melynek fele már előbb is az övé volt; 1277-ben kiegyezett a várjobbágyokkal és várnépséggel (castrenses castri Symigiensis de villa Mogorey), a mit két évvel később Kun László is megerősitett. (Haz. Okl. III. 15–18, 27–30., Árp. Uj Okl. IV. 94., IX. 226.) 1403-ban a Gordovai Fancsok kapták. A XV. századbeli oklevelek «possessio Megyere, Magere, Magare, Magary» néven emlitik. (Csánki II. 626.)
Sopron megyében Czirák, Szemere, Csér és Iván közt volt a középkorban a királyi kürtösökről (buccinatores regii) 1358-ban Kurtusmeger, 1378-, 79- és 87-ban Kurthusmagary, Kurtezmagyara, Kyrtwsmagyara a éven emlegetett birtok, mely az egykori kir. kürtösök ivadékainak, a Kürtös-Megyerieknek volt az öröksége. (Csánki III. 616.)
Szabolcs megye bogdányi járásában, Székelytől és Bogdánytól északnyugatra, a halászi és demecseri honfoglaláskori temetők szomszédságában fekszik Vas-Megyer. A középkorban Felmegyer néven is előfordul. (Csánki I. 520.)
Temes megyében körülbelől Páznád vidékén volt a X.V. században egy Meger nevü község. (Csánki II. 50.)
Zala megyében a vasmegyei határszélen, a Marczal folyó mellett, Sümegtől északnyugatra, Megyes szomszédságában van Megyer. A XIV. században Sozo fia Salamon fiai birtokában volt, a kik részére 1332-ben Károly király rendeletére a vasvári káptalan határjárást eszközölt. (Zalai Okl. I. 263.)
Volt a középkorban Zemplén megye déli sarkában, a Hernád torkolata táján, Hidvég, Kerem és Bölcs vidékén is egy Megyer nevü falu. A XIII. század vége felé az Aba nem Somosi ága szerezte meg; egy 1291-ki oklevél szerint «terra Peteuch filii Petri Meger uocata in Com. de Zemlyn circa fluuium Hernad existens.» (Árp. Uj Okl. X. 58.) 1305-ben került osztályra. Előfordul 1415-ben is. (Csánki I. 356.)
Nyilván ilyen nemzetségnév lett a többi törzsnevekből is, melyekről különben már Nagy Gyula azt irta a Századok 1870-ik évf. 705-ik lapján «A magyar nemzetségekről» cz. a. megjelent tanulmányában, hogy a Konstantin császár által följegyzett törzsneveket első sorban mint nemzetségi neveket kell tekintenünk és elmondhatjuk, hogy a 108 ősmagyar nemzetség közül csupán ezeknek a nevét őrizte meg számunkra az idő; véleménye szerint ugyanis e nevek a hét vezéri nemzetség nevei, melyek csak a vérszerződés után mentek át az egész törzsre.
Konstantin császár a birodalom kormányzásáról irt műve 40-ik fejezetében szól a honfoglalók törzseiről vagy nemzetségeiről. Előzőleg ir a kabarokról s azt mondja, hogy a kabarok a khazarok nemzetségéből származnak; alább pedig, hogy három nemzetségük, de csak egy fejedelmük van. Ezután tér át a kabarok és turkok nemzetségeire. Az első – irja – a kabaroknak a kozároktól elszakadt nemzetsége, melynek 3 nemzetségét tehát most már egynek veszi; második a Nekę, harmadik a Megerę, negyedik a Kurtu-Germat, ötödik a Tarian, hatodik a Genakh, hetedik a Karę, nyolczadik a Kaszę.
Feltünő, hogy első helyre teszi a kabarokat, másodikra a Nekę vagyis Nyék törzset és csak harmadiknak mondja a Megeręt = Megyert, Magyert, melyről az egész nemzetet elnevezték, még pedig a honfoglalás előtti időkben, mert hiszen az arab-perzsa irók tanusága szerint mar a lebediai tartózkodás alatt is Madsgaroknak 27hivták a turkesztániak őseinket. Nem valószinü tehát, hogy csak Árpád nagyfejedelemmé való választása következtében lett, mint Árpád törzsének a neve a nemzet nevévé. Abból, hogy a kabarok kerültek az első helyre, a magyarok, «megyerek», «madsgarok» meg a harmadikra, némi következtetést vonhatunk a Nyék-törzs tulajdonkepeni eredetére is. A hármas fejedelemség három különböző eredetű vagy politikai fejlődésű néprétegre vall, melyek különböző időben egyesültek egymással. A kabarok csatlakozása a «turkokhoz» nem sokkal előzte meg a honfoglalást. Abban az időben, a melyre vonatkozik Ibn Roszteh és Gurdęzi értesitése, még aligha történt meg, mert ők csupán két fejedelmet ismernek; a nagyobbik vagy főkirály volt a Kendeh, a magyar hagyomány Kündü vagy Könd vezére, a tényleges uralkodó pedig, ki az ügyeket intézte, volt a dsila, Konstantin vagy magyarosan a Gyula.* Ha tehát a Konstantin által emlitett karchasban vagy horkában a kabarok fejedelmét tekinthetjük*: akkor a kündü és gyula két régebbi népréteg fejedelme volt, egyik népet a Magyer törzs neve jelzi, másikat ezek szerint a Nyék törzsé. Ha pedig itt tulajdonkép népnévről van szó, akkor a Nyék nevet egynek vehetjük az osztyák jah = «nép» szóval (V. ö. asz-jah = obi nép vagyis osztyák, tangat-jak = irtisi nép, kanti-jah = kondai nép) s a magyarság szibériai ugor eredetü elemeinek volt az összefoglaló neve, mely valamikor a régebbi időkben csatlakozott a szorosabb értelemben vett magyarsághoz. Igy eredetileg csak hat törzs marad a magyarságra, a minek abban van a rendkivüli nagy jelentősége, hogy az ősnemzetségi rendszer tényleg a hatos beosztásra vezethető vissza, a hogy a székelyeknél, valamint az oguz-törököknél, a miről majd később szólok.
A honfoglalás kutfői. 167. l.
L. erre vonatkozó megjegyzéseimet Turul 1908. 152. s köv. 11.
Egyelőre áttérek annak a vizsgálatára, menynyiben őrizték meg helyneveink a Kérhez és Megyerhez hasonlóan a többi törzs nevét s mennyiben állapitható meg, hogy ezek is jobbára várbirtokok voltak?
Követve a Konstantinnál levő sorrendet, a tulajdonképeni magyar vagy Konstantinként «turk» törzsek sorát megkezdi a Nyék törzs.
Nyék nevü községet 16 megyében találunk, u. m. Arad megye régi zarándi részében Sz. Anna, Simánd és Tövisegyháza közt van Nyék puszta, mely 1396-tól kezdve fordul elő az oklevelekben. (Csánki I. 741. Márki Arad m. I. 242.)
Bács megyében Bácstól körülbelül délkelet felé emlegetnek 1303–1522 a közt az oklevelek egy Neek, Leonardneky, Kysnyek, Vereufen alio nomine Nyek nevü községet, egy másik község «villa Neek» pedig a bodrogi részekben volt a mohácsi vész előtt. (Csánki II. 158, 205.)
Bihar megyében két puszta van Nyék néven, egyik Sarkadhoz, másik Sarkadkereszturhoz tartozik. Az Egyed és Ér közti Nyék földet a Gutkeled n. b. Kis Kozma kapta 1264-ben V. István ifjabb királytól (Fejér C. D. VI. 2. 389.), a másik Nyék pedig a Zoárd nemzetség birtoka volt a XIV. század derekán. (Karácsony I. Magy. nemz. 48. l. még Csánki I. 618, 638.)
Borsod megyében Ónod mellett nyugotra van Nyék község, mely a XIII. század második felében az Wrs, majd a Miskócz nembelieké volt, (Knauz Mon. Strig. II. a 264. Fejér C. D. VIII. 6. 181.), majd Diós-Győrhöz tartozott. 1412-ben Mezeunyek; 1431-ben Kysnyek és mellette Eghazasnyek emlittetik. (Csánki id. m.)
Fejér megyében két helységet neveztek el a Nyék törzsrül, egyik Kápolnás-Nyék a velenczei tótol keletre; a XII1. század vége felé Mois nádoré, ki 1286-ki végrendeletében a fejérvári apácza kolostorban levő nővérének hagyta. (Haz. Okm. VI. 260.) A XV. század dereka táján a Nyéki család birtoka, 1516-ban az Endrödi Somogyi családé, 1517-ben Petenddel együtt a Nyéki, Petendi és Bodméri családok kapják új adomány czimén; máskép Fertőfenéknek is nevezték. A másik Nyék Székesfejérvártól északra Pátkához tartozó majorság, 1249-ben azonban villa Nyek. (Csánki III. 340. Károly I. Fejér m. tört. IV. a 279.)
A Hont megyei Ipolyság melletti Alsó- és Felső-Moly Nyéket már 1156-ban emliti Martirius esztergomi érsek Nek néven, mint «in parrochia Chunt» fekvő falut, melynek dézmáját sok más faluéval együtt az esztergomi káptalannak adta. (Knauz Mon. Strig. I. 108.) A XIV. század elején a Hunt-Pázmán nembelieké volt, de 1312-ben 28eladták a Dobak nb. Harabor fiának. (Anj. Okl. I. 269.)
Komárom megye keleti határszélén, Szemere és Jászfalu környékén volt a középkorban Nek, Nyek vagy Nyekfelde, mely legelőbb 1210-ben fordul elő, 1332 óta a Szemere nembeli Csúziaké, kikre Szemerei Árpád neje, Machka leánya után szállt (Anj. Okl. III. 545.) 1472-ben a Pókiaké, a midőn esztergom megyei birtoknak irják (Teleki I. XI. 485.) Szintén a Csúziaké volt 1434-ben Tykeresnyek aliter Jánfalu. (Csánki III. 509, 502.)
Krassó megyében Gertenyestől délkeletre volt hajdan (1370, 1426 ) egy Nyeg vagy Nyek nevü község. (U. o. II. 105.)
Pest megye pilisi részében, Budától északnyugotra a mai Jánoshegy és Hárshegy tövében volt a XIV–XV. században Nyék falu. (Csánki I. 14.) Ennek lakói lehettek azok, kik 1323-ban a harasztiakkal együtt lefoglalták a margitszigeti apáczák taksonyi birtokát. (Anj. Okl. II. 79.)
A két pozsonymegyei Nyék közül egyik a Csallóköz alsó részében, Várkony és Alistál mellett, a másik Mátyusföldén, Hidaskürt szomszédságában fekszik. Amaz azon pozsonyi várjobbágyoknak volt a birtoka, kiket 1165-ben III. István a pozsonyváraljai népség közül kivett a várszolgálat alól (e castrensi seruitio) s ugyanezen vár előkelői, Sz. István király fiai közé emelt (inter proceres eiusdem castri, proceres filii Sancti regis Stephani), a mely oklevelet 1284-ben Kun László átirt és megerősitett. (Fejér C. D. II. 173 és V. 3. 253.) A másik legelőbb 1113-ban, a zobori apátság javait megerősitő oklevélben fordul elő: «In villa, que vocatur Nec, est quedam vinea.» (Fejérpataky L. Kálmán kir. okl. 58, 68.)
Sopron megyében Soprontul délnyugatra van Nyék, németül Neckendorf, a XIII. században az Aba nembeli Athinaiak birtoka, később Lánzsér vár tartozéka. (Csánki III. 622.) Pesty Fr. (Helyn. 235) egy nyéki szála, nevű dombot is emlit a Fertőben.
Szerém megyében is volt egy Nyék, Nieek nevü község Sz. Péter tiszteletére épült kőtemplommal, melyet 1327. Zécheni Tamás vajda kapott, fiai pedig 1334-ben elcserélték László kalocsai érsekkel. (Anj. Okl. II. 286, 314. III. 79. L. méh Csánki II. 250.)
Szilágy megye középszolnoki részében volt az 140 5-ben Kővárhoz tartozó Neekfalua. (Csánki I. 561.)
Tolna megyében Báttaszék mellett van Also Nyék, a megye nyugot-északi határán, Pincze-hely és Város-Hidvég mellett Felső Nyék, hol 1453-ban a Dombaiaknak váruk volt. (Csánki III. 405, 444.)
Veszprém megyében Bársonyostul délre van Nyék puszta, 1478-ban a cseszneki vár tartozéka. (U. o. III. 244.)
A Kurtügermatu törzs a negyedik, melyet Szabó K. után mi is Kürti-Gyarmatnak vehetünk. Nyilván összetett név, mint a bessenyő törzsek, p.: Kuarcsi-Csúr, Szyru-Kalpei, Boro-Talmat, Giazi-khopon, Kabucsi-Gyula,* melyeket előzőleg Konstantin előnév nélkül emlit s közülők Khopont a régi hazából való kiüzetés alatti fejedelméről Giazčról különböztettek meg nyilván azért, mert a törzsnek másik része azon bessenyők közé tartozott, kik Konstantin szerint saját szántukból régi földükön maradtak s együtt laktak az uzokkal.* Az előbb Kulpeinek irt s más byzanczi irók által Kulpingoknak* is nevezett Kalpei törzszsel úgy látszik az az altaji turk törzs egy része egyesült, melynek másik része a tardusokhoz csatlakozott; Tonjukuk sirfölirata szirtardusnak nevezi a törzset, a későbbiek egyszerüen tardus néven emlitik.* A kangar (kangli) eredetü Gyula törzs Turkiával (Magyarországgal) határos részét alsó Gyulának is nevezték; úgy látszik, erre vonatkozik a «Kapucsi» azaz török «kapucsi», «kapudsi» név s mivel a Bulgáriával határos Giazi-Khopon s a Rossziával, meg a Rossziának alávetett viltinekkel (Volhynia), dervlyeninekkel, lenzenyinekkel (lengyelek) szomszédos Kharovoi és Jabdi-Ertem közt feküdt: a Moldva és Erdély közt vonuló Kárpátok szorosairól, «kapuiról» vették a bessenyők 29ezt a jelzői megkülönböztetést. Különböző okra vezethető tehát vissza az ilyen kettős név s nem mindig a törzsalapitó után nyert még egy külön nevet a közös bessenyő törzsnév, mint Kedrenos állitotta (II. 581.); de mindig az a kiinduló pont, hogy ketté vált egy régi törzs. Ilyennek tekinthetjük a magyar Kürtigyarmat törzset is s nem lehetetlen, hogy épen a bessenyő Boro-Talmat törzs volt az ősi néptörzs másik része. A szókezdő t-gy hangváltozást mutatják az ilyen példák: «töm»=«gyömöszöl», «tatar»=«gyatra», «támogat»=«gyámolit», «Türje»= az Árpádok korában: «Jurle», «Gurla» azaz «Gyürle» sat., mig az l-r-re magyar-ugor példának felhozom a finn: «kolme»= magy. «három», vogul «kórom» szót, turkesztáni példának pedig a «Talasz» vagy «Tarasz» folyó- és városnevet. Ahogy a népvándorlás korában nagy szerepet vitt fehér hunnok azaz tielék; tölöszök felbomlott részei ma különböző török-tatár népség nemzetségei közt találhatók fel, mint a kara-kirgizeknél a dölösz, a teleutoknál és altáji tatároknál a tőlösz nemzetség: ép úgy föltehetjük, hogy a Kürti-Gyarmat és Boro-Talmat törzsek nevében is egy régi népnek a neve lappang s ez aligha lesz más, az ó-kori tyramaták (vagy tysszamaták, másként tyrageták vagy tysszamaták neve), kik a Kr. e. V. században az Uraltól keletre, Szibéria délnyugati részeiben tanyáztak s a jyrkákkal (ugorokkal) vadászatból élő törésnek mondja Horodotos.
Konstantinus Porph. De adm. imp. 37. fej. (A honfogl. kutfői. 117, 119. l.)
Id. h. Honf. kutf. 118. l.
Carl Neumann: Über zwei unerklärte Völkernamen in der byzantinischen Armee. Kulpinger und Talmatzer. (Byzantin, Zeitschr. 1894. III. k. 374–385.)
Radloff. Alttürk. Inschr. 3-te Folge. 1809.
Helyneveink közt együttesen nem fordul elő a Kürti-Gyarmat, hanem csak külön-külön, a mi szintén összetételre vall.
A Kürt a székelyeknél a Meggyes nem egyik ága volt s mivel a «Jenő» törzsnevet is megtaláljuk náluk: amazt is összeköttetésbe hozhatjuk a «Kürti-Gyarmat» törzszsel. Mivel pedig a Kürt, Kurti név megfelel a 630–650 körül szerepelt Kuvrát vagy az ó-bolgár fejedelmi lajstrom szerint Kurt onogur-bolgár fejedelem nevének, ki egyesitette s az avar uralom alól felszabaditotta a maeotis- és kubánmelléki onogurokat, bolgárokat és kotragokat (kuturgur-maradványokat): föltehető, hogy ezen időtájban vált ketté a talmat vagy gyarmat törzs s egyik része Kuvráthoz csatlakozott, ez volna a Kurtu-Germatu, másik a bessenyőkhöz, ez a Boro-Talmat.
Kürt nevü község 9 vármegyében van vagy volt, ú. m.
Bácsmegyében a palánkai járásban Kyurth, Nadaskyrth (1418.) és predium Balinthkyrthe néven Kulpi, Szilbács stb. vidékén találjuk a mohácsi vész előtti időkben, 1335-ben a bácsi káptalan birtoka. (Bács-Bodrog mon. I. 154.) (Csánki II. 156.)
Borsódban Tisza-Kűrth Csáttól északkeletre, 1332–37-ben már egyházas község volt a pápai tizedlajstrom szerint. (Csánki I. 175.)
Hevesmegyében a Boksa-nemzetség ősi birtoka környékén, Pétervására mellett, Nógrádmegye szomszédságában van a Derecskéhöz tartozó Kürt puszta, mely 1479-ben fordul elő legelőbb. (Csánki I. 66.)
Jász-Kun-Szolnok-megyében a régi jászsági területen van a Jász-Ladány és Jász-Kisér közti Puszta-Kürt (1409. Kirth, 1438. Kywrth, 1450. Kyrth); a külsőszolnokmegyei területen pedig Kun-Szent-Mártontól nyugotra fekszik Tisza-Kürth, mely 1348-ban «possessio regalis Kyurth vocata» néven fordul elő. (Haz. Okm. VII. 404. Csánki I. 66, 668.)
Komárommegye északkeleti részében van a már 1072-ben emlitett Kürt község. 1156-ban Martirius esztergomi érsek Kurt (in parochia Stigranensi, ubi ouilia domini sunt) dézmáját sok más faluéval együtt az esztergomi káptalannak hagyta. (Knauz: Mon. Strig. I. 107.) Lakói még 1360-ban is «nobiles iobagiones castri in villa Kiurth». (Fejér Cod. Dipl. IX. 6. 106. ) Más község volt az 1464-ben emlitett «possessio Path alio nomine Kyurth» Esztergom és Komárom határán a Duna mentén. (Komárom m. mon. 93. Csánki III. 506., 510.)
A nógrádmegyei Csalárhoz tartozó és Szécsénytől é. ny. fekvő Kürti pusztát a XIV. század második felében kezdik emlegetni. Sziráktól délnyugotra is volt egy Kürt helység. (Csánki I. 102.)
Nyitramegye galgóczi járásában van Nemes-Kürt és Puszta-Kürt. Martirius esztergomi érsek 1156-ban «in parrochia Nitriensi Kurt» helység dézmáját az esztergomi káptalannak adta. (Knauz: Mon. Strig. I. 108.)
Pozsonymegyében az Alsó-Csallóközben van Kürt, mely 1138 óta szerepel. IV. Béla a pozsonyi prépostságnak ajándékozta. 1390-ben 30egyházát emlitik. Albert király 1439-ben a Rozgonyiaknak adta. Előfordul a XVII. században Egyházkürt néven is. A galantai járásban, Nyéktől északkeletre, Taksonytul délnyugatra van Hidaskürt, melyet (Kurt) 1271-ben V. István Miklós pozsonyi várjobbágynak adott. Később Nagy- és Kis-Kürt s Német Kürt falvakra szakadt. (Pozsony m. mon. 70., 82. l. Teleki I. VI. 196.)
Temes- vagy Torontálmegyében 1559-ig fordul elő egy Vásáros- vagy Mathuka-Kürt nevü falu; melytől nevezték a XV. századbeli délvidéki Kürthi családot. (Pesty Fr. Helyn. 313. Csánki. II. 48, 83.)
Gyakoribb a Gyarmat, Gyirmót, mely 14 megyében fordul elő, és pedig:
Arad m. kisjenői járásában, a régi Zarándmegyében van Fekete Gyarmat, Gyulától keletre. 1332–37-ben már plébániája volt, mely a köleséri főesperestséghöz tartozott. Szintén Zarándban volt, Boros-Jenőtül délnyugotra az Apatelekhöz tartozó Gyarmata puszta, melyet 1332-ben Gyormat néven emlit a pápai tizedlajstrom, mint a pankotai főesperestség alatti plebániát, 1387–1553. a Losonczyaké volt, 1561-ben Kis-Gyarmat néven fordul elő. (Márki S. Arad m. tört. I. 231. Csánki I. 732.)
Bácsmegyében, Bács város vidékén feküdt a középkorban «terra ecclesie de Dersy Gyarmath vocata», melyet e néven 1328–35-ben emlitenek. (Anj. Okl. III. 209. Csánki II. 151.)
Barsmegye verebélyi járásában van Zsitva-Gyarmat.
A békésmegyei Füzes Gyarmatot (Garmad) plebániának mondja az 1332–37-iki pápai tizedlajstrom. 1478–1479-ben «Gyarmath utrique: Nagh Gyarmath, Kys Gyarmath»-ot emlegetnek. (Csánki I. 651.)
Esztergommegyében a Garam mellett van Kőhid-Gyarmat. 1288-ban Vid fiainak magtalan halála után a Zovárd nb. Zovárd kapta; de volt itt birtoka az esztergomi érseknek is. (Esztergom m. mon. 27.)
Győrmegye sokoróalji járásában Marczaltőtül kelet-északra van Gyarmat, Győrtül dél-nyugotra a Rába jobb partján Gyirmót. Mindegyik neve előfordul már az Árpádok korában, amaz legelőbb 1157-ben, Adalbert végrendeletében (Jormot predium; aztán 1269–71-ben (poss. Gormut, Garmath), a XV. században a Kanizsayak és a csornai prépost birtoka, emez 1267-ben (Fejér CD. IV. 3, 423.) mint Giurmoth falu és puszta a kir. pohárnokuk (bucharii regis) és a Pok nemzetség, majd a győri káptalan és Gyirmóthi család birtoka. (Fehér I. Győr m. leirása. 477. 78, 79, 559–60, 61.. Csánki III. 547, 49.)
Hontmegyében Ipolyság közelében van Füzes Gyarmat s a szobi járásban Kis Gyarmat. Amaz az esztergomi érsek birtoka, emezt (predium Garmoth) 1135-ben a bozóki prépostság kapta. (Fejér CD. VII. 5. 140. Teleki VI. 269. Hont m. mon. 44., 52. l.)
A nógrádmegyei Balassa-Gyarmat 1244-ben mint Hont várhoz tartozó puszta fordul elő, 1246-ban a Balassák kapták, 1290-ben már Nógrádhoz számitják. (Csánki I. 92.)
Nyitramegye nyitrai járásában, Nagy Emőke mellett van Lapás-Gyarmat. Azon falvak közé tartozott (in parrochia Nitriensi Gurmot), melyeknek dézmáját 1156-ban Martirius érsek az esztergomi káptalannak adta. (Knauz Mon. Strig. I. 108.) A XIII. század elején várbirtok volt. (Nyitra m. mon. 96.)
A Pestmegye Solti részében fekvő Gyarmat-sziget nevü puszta Kalocsához tartozik.
A somogymegyei Gyarmat, Gálosfa tószomszédságában észak felé 1296-ban emlittetik Yormoth néven (Árp. Uj Okl. III. 591.) A Szerdahelyieké volt. (Csánki II. 609.)
A szatmármegyei Fehér-Gyarmat a pápai tized-lajstrom szerint 1332–37-ben már plebánia volt (Garmath), 1418-ban «Gyarmath oppidum» néven fordult elő. Van aztán Erdőd mellett is egy Gyarmat nevü puszta, mely Madarászhoz tartozik. (Csánki I. 468.)
A Temesvár közelében fekvő Gyarmata községet 1428–29-ben Kysgyarmath néven emlitik, a hogy a Boros-Jenő melletti Gyarmatát is a középkorban Gyarmatnak nevezték. (Csánki II. 39.)
Vasmegye szentgotthárdi járásában, Csákánytól délnyugotra van Rába-Gyarmat. 1404-től kezdve tünik föl. (Csánki II. 752.)
A zalamegyei Csicsó határában egy kopár részből és mocsaras szántóföldből álló dülőnek a neve Gyermát. (Pesty Fr. Helyn. 125.)
Ötödik törzsnév volt a Tarianu, 31melyet minden nehézség nélkül fölismerhetünk Tarján nevü helyeinkben s ide sorolhatjuk Torjánát, Terjánt, Terjént is. Maga a törzs valószinüleg azonos azzal a Tarnijákh néven emlegetett hunn-avar törzszsel, melynek nagy része a VI. század vége felé vándorolt ki az Alsó-Volga vidékéről és csatlakozott a pannóniai avarokhoz.
E törzs neve tiz megyében maradt fenn, ú. m.:
Bácsmegyében Palánka, Bukin stb. vidékén volt a mohácsi vész előtt egy Tarian (1399.), Tharyan (1404.) nevü község, egy másik pedig Terjén néven 1464-ben a Theryéni család birtoka volt. (Csánki II. 165.)
Baranyamegyében a siklósi járásban, Beremend mellett van egy Torjána nevü szerb község.
Biharmegye központi járásában Nagy-Várad és Ártánd közt fekszik Kőrös-Tarján.
Borsodmegye délkeleti részében, Mező-Csáttól keletre van Tisza-Tarján. (1459. Tharyan. Csánki I. 180.)
Csongrádmegyében Hód-Mező-Vásárhely határába olvadt Tarjánvég puszta.
Győrmegye régebbi Tarján nevü helyei közül csak a délkeleti végén levő s Ravazdhoz tartozó puszta maradt meg. Elöbb több is volt. Legelőbb emlitik a bakonbéli apátság Toryan nevü földjét, melyet 1086-ban adományozott az apátságnak Sz. László (Árp. Új Okl. I. 34.) a mai Tarjántól délnek terült el Kereked főig; ma szántóföld. A pannonhalmi apátság 1137-ben II. Bélától kapott Roz ( Ravazd) és Taryan közt földet, a mai Tarján pusztát, mely azon időben a mosonyi várnépség (cives de civitati Musun) birtoka volt (Á. U. O. I. 53.). Az 1240-ben s 1250 körül emlitett villa Tyrian (Haz. Okm. III. 5. Árp. Új Okl. II. 2.) a győri várnépeké volt, ugyanitt királyi szőllőmüvesek is voltak, valamint a pannonhalmi apátságnak is lovászai, pohárnokai (bucharii) s egyéb jobbágyai. Helyén ma szántóföld és Illok nevü erdő terül el. A XIV. században Kys és Wy Taryánt emlitik, 1492-ben Kis Thariant máskép Pychordnak nevezték. (Fehér I. Győr m. 487, 550–551. Csánki III. 561.)
Hevesmegye északnyugoti részében fekszik Gyöngyös Tarján. 1275-ben Tarian maior et minor fordul elő (Arp. Uj Okl. XII. 135.), 1461-ben Tharyant oppidumnak irják. (Csánki I. 56.)
A komárommegyei Tarján a Gerecse hegycsoportban, Esztergom és Fejér m. határszéle felé fekszik, első okleveles emlitése 1326-ból való. A Kis-Bértől délkeletre fekvő Kedhely a XIII–XIV. században possessio Teryan, Kethel i alio nomine Teryan néven fordul elő. (Komárom m. mon. 125. Csánki III. 504.)
Nógrádmegyében a Karancs alján van Salgó-Tarján, mely 1348-ban emlittetik először «Taryan prope castrum Solgou» néven. (Csánki I. 109.)
Torontálmegye bánlaki járásában fekszik a Nagy-Gájhoz tartozó Terján puszta.
A hatodik törzset Genakhnak irja Konstantin, melynek a X. századbeli görög olvasásmód szerint, úgy mint az uj görögben is, Jenah felel meg, ez pedig nem lehet a «patzinakh», «picenak», «pecsenyeg»=«bessenyő» példája szerint egyéb, mint a helyneveink közt sürün szereplő Jenő, mely azonfölül egyike volt a hat székely nemnek. Tudvalevő, hogy az ismeretes székely nemek tulajdonkép a marosszékieknél voltak meg s némi eltérés tapasztalható a többi széknél, p. a sepsiszéki nemek közt előfordul az Aghaz nem, a mi nem volt meg Marosszéken.. A Jenő nemről azonban tudjuk, hogy igy nevezték a kézdiszéki székelyek egyik nemét is, melynek egyik ága a Bessenyő nevet viselte;* Csikszéken pedig nyoma maradt a Csikszentgyörgy egyik tizedét képező Jenőfalva, valamint a Nagy-Boldogasszonyfalva néven egy egyházközséget alkotó összeépült négy község egyikének szintén Jenőfalva nevében, valamint az udvarhelyszéki Enlaka (régen: Jenlaka) sem más, mint Jenőlaka.* A marosszéki Jenő nem egyik ága Nagy vagy Uj nevet viselt; ez annyiban vonja magára figyelmünket, mert Munkácsi B. a vogul jenah=«nagy» szóval magyarázza ezen ősmagyar törzs nevét s viszont a török jeni a. m. «uj.» Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a székelységben voltak magyar-ugor és török-fajta elemek, a mire különben egyéb nyomok is utalnak* s a Jenah, 32Jenő nevet mindegyik a saját nyelve szerint forditotta le az egyik ág megnevezésére.
Szabó K. Századok. 1889. 203.
Orbán B. A Székelyföld leirása. Pest. 1868. I. 123.
Felhozhatom erre a sepsiszéki homárka nevet, melyet tudvalevőleg a «hunnok árká»-nak magyaráznak, de ez nem árok, hanem homokból készült magas töltés, mely a rétyi nyiron huzódik végig s neve nyilván a török «kum-arka=homokhát» kifejezésnek felel meg.
Jenő helynevet 15 megyében találunk és pedig:
Aradmegye zarándi részében van Boros-Jenő és Vas-Jenő. Amazt a középkorban Nagy-Jenőnek (Nadieneu) is nevezték, 1332–37-ben már plebániája volt, a XV. században a Losoncziak birtoka; emez 1374-ben a váradi káptalané. (Márki Arad m. I. 233.)
Bácsmegye Bodrogi részében Szőllőssel volt határos terra Jeneu, mely 1255-ben Balar ispánnak a birtoka. (Haz. Okm. VIII. 63.)
Baranyamegye északi részében Mohács szomszédságában van Jenő vagy Jenye puszta. A középkorban a margitszigeti apáczák birtoka. (Csánki II. 493.)
Biharmegyében Mező Telegd mellett fekszik Kis Jenő; a pápai tizedlajstromok szerint 1332–37-ben plebániája volt, 1360-ban Jeneu és Kis Jeneu néven emlitik. Ezenkivül Sarkadhoz is tartozik egy Jenő nevü puszta. (Csánki I. 611.)
Csanádmegyében Demény, Bozzás és Bekényfalva szomszédságában volt a XV. században Jeneu község. (Csánki I. 698.)
Csikmegyében van a föntebb emlitett két Jenőfalva.
Fejérmegyében Nádasd-Ladány déli szomszédságában fekszik Jenő puszta, a középkorban köznemesi birtok. (Károly J. Fejér m. tört. IV. 259. Csánki III. 333.)
Krassómegyében a középkorban Berzava vidékén volt egy Jenő (1370. Jeneu) nevü község. (Csánki II. 103.)
A nógrádmegyei, Váczhoz nem messze fekvő Diós Jenő vendégeiről egy 1282-iki okmány emlékezik (hospites de Jeneu. Cod. Dipl. V. 3. 147.). A XV. század dereka táján már város, vára is volt. (Csánki I. 90., 92.)
Pestmegyében a pilisi területen, Páty és Zsámbék mellett van Jenő község (a XIV–XV. században Burusyeno villa, Boros Jenew possessio néven is), továbbá az 1408-ban emlitett Kysjenew, s aztán Abonytól délre Jenő puszta, mely a középkorban Külső-Szolnokhoz tartozott , s a Jeneieké volt. Volt ezenkivül Budapest határában is, a pesti oldalon, a felhévvizi révvel átellenben, a mai Margit-hid környékén, Új Bécs szomszédságában, egy Jenő nevü falu (Rév Jenő, Jeneu de portu), hol a Kartal nb. Mohornak († 1247.) volt birtoka, ki itteni részét az esztergomi egyháznak adta (Knauz Mon. Strig. I. 371.). Volt itt része Uza fia Péternek is, Mohor unokatestvérének, kinek részét 1264-ben V. István a margitszigeti apáczáknak adta, 1271-ben maga Péter is nekik hagyományozta halála esetére, 1279-ben már az egész Kis Jenő az apáczáké volt. (Haz. Okl. 41, 61, 86. Haz. Okm. VIII. 371. Knauz Mon. Strig. I. 462. Fejér Cod. Dipl. V. 1. – Csánki I. 13, 29, 668.)
Pozsonymegyében a pannonhalmi apátság Sala földje (mai Deáki) szomszédságában, a pozsonyi várnépek Taksony (Tocsun) és Kosut (Qusout) nevü faluja mellett, a «Holut Wag» folyón túl emliti II. Béla 1138-iki adománya a pozsonyi várnépek harmadik faluját, Jenőt (terra ciuilium de uilla Jeneu, tercia villa ciuilium Posoniensium, que uocatur Jeneu. Knauz: Mon. Strig. I. 98–99.)
Szolnok-Dobokamegyében Nagy Iklód mellett van Kis Jenő, oláhul Jino.
Temesmegyében Gyarmatától keletre fekszik Janova, melynek nevét a XV. században Jenewnek irták. (Csánki II 43.)
Veszprémmegyében Tüskevár és Somlyó Vásárhely köat van Kis Jenő, már 1321-ben villa Kys-Yenew, mely a középkorban Nagy Jenő-nek (1321. villa Nog ienew, 1479. opidum Nag Jenew) neveztetett. Tüskevárral együtt a győri püspöké volt. (Csánki III. 213.)
Zalamegye sümegi járásában van a Káptalanfához tartozó Jenőtelek puszta.
NAGY GÉZA.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages