Libro a'oro della nobilta italiana
Libro a'oro della nobilta italiana
Roma, Tipografia della Societŕ Editrice Laziale. 1910, 8°. 536 1. 4 tábla.
E czimen az olasz Collegio Araldico Romano a góthai almanachok mintájára egy vállalatot inditott meg, melynek 1. kötete most jelent meg és a melyet a szerkesztőség igérete szerint több kötet is fog követni. A zsebkönyv körülbelül 1200 olasz családra vonatkozó adatokat tartalmaz, felölelve a Tribunale Araldico Reale előtt nemességüket igazolt családokra, az 1870 után pápai méltóságot nyert családokra, Sanmarino patricius családjaira s az olasz méltóságokat s czimekét viselő külföldi családokra vonatkozó adatokat. Az egyes családokat tárgyalva közli a család rövid történetét, birtokadományozásaik s rangemeléseik keltét, a család czimerének leirását s azon családok jelenleg élő nemzedékének közelebbi adatait, melyek ezeket a szerkesztőségnek beküldötték. Mint látnivaló,, a kötet nem tudományos, hanem gyakorlati czélt szolgál. A kötetben több magyar vonatkozást találunk, a mennyiben a kötet megemlékezik Magyarországon is szereplő olasz családokról, illetve Olaszországban szereplő magyar családokról. Ilyen magyar vonatkozásokat mutatnak a d'Adda, Altan, Bevilacqua, Castriota-Scanderbeg, Pallavicini, Porcia és Sigray-Asinari családok. A d'Adda család Brianzából származott be Milanóba a XV. század folyamán; 1538-ban a Marchesa di Pessano, 1549-ben a Conte di Sale czimet nyerik, 1682 okt. 8. I. Lipót megerősiti őket czimereikben s birtokaikban, 1842 febr. 20-án osztrák részről ismét hasonló megerősitést nyernek. A család ma a marchesa di Pandino e di Cassano czimet viseli. Czimere: ezüsttel és feketével hullámosan pólyázott paizs, arany paizsfejében koronás fekete sas. A család nemesi rangban maradt ágából Adda János László, ki a selmeczbányai bányagrófságnál viselt tisztet, 1753 jul. 2-án (L. R. XL. III. 126) magyar nemességet nyert a következő czimerrel: hasitott paizs jobboldali kék mezejében 3 arany rózsa (I: I: I). baloldali kék mezejében zöld talajon álló, szemközt forduló jobbjában kardot villogtató pánczélos ifju. Sisakdisz: két fekete sasszárny között a baloldali paizsalak kinövően. Takarók: kék-ezüst, veres-arany. A család tagjai a Felvidéken szerepeltek, magas kamarai tisztséget töltöttek be, tagja volt a nemrégen elhunyt Adda Kálmán kiváló bányageologusunk is. Az Altan (Althan) család Friaulból származott be Cenedaba, hol nemesi jogokat gyakorolt, később Salvarolot birta, az 1578. 36. t.-cz.-el Althan Kristóf udvari kamarai tanácsos és fivérei magyar indigenatust nyernek, 1608 nov. 8-án nyert római szt. birodalmi grófi czimük, 1610 jun. 18-án az osztrák örökös tartományokra is kiterjesztetett. Czimere: hasitott paizs jobboldali ezüst mezejében veres rózsa, baloldali kék mezejében három arany leopárdfej. A Bevilacqua (Bevilaqua) család. a tiroli Alaból került le a Póvölgybe a XI. század elején; oklevélileg igazolható első őse 1059 máj. 28-án 143kapja hübérbe Godofredo tusciai marchesatól a Legnano melletti Bevilacquát. A leszármazás az 1150-ben élő Morandotól kezdve szakadatlan, kinek fia, Migliore s ennek unokája Guglielmo, a család fényének megalapitói.* Gugliemo épitteti az 1848-ban megostromolt Bevilacqua várát, a család veronai palotáját, a veronai San-Teuteria és a bevilacquai San-Antonio templomot. 1385 jul. 22-én nyerik Macastornát, Corno giovino e Vecchiot, Miletot, Passonet és Lardariát, mely területeket 1402-ben Philippo Maria Visconti milanói herceg grófsággá teszi, a család ez időtől viseli a «conte di Macastorna» czimet.* A család politikai szerepe jelentős volt,* a grófság beszolgáltatott adója igen nagy lévén. A családnak már 1242 előtt több ága szerepel, ezeknek összefüggése a veronai törzszsel ismeretlen, közös származásukat kétségtelenné teszi közös czimerük.* A család törzse a mult század végén halt ki, utolsó tagjai: Guglielmo, ki Pastrengo mellett esett el 1848-ban és Felicita Grazzia, Giuseppe La Masa, Garibaldista generális özvegye, ki 1898 február 18-án kelt végrendeletével egész vagyonát, Bevilacquát, a velenczei és veronai Palazzo Bevilacqua-t jótékony és kulturális czélokra hagyta. Guglielmo és Felicita Girolamo fivérükkel együtt 1848-ban herczeg rangot (duca e principe) nyernek az olasz szabadságharcz czéljaira tett áldozataikért. A család ma csak magyarországi és bolognai ágában él, a többi ágak, – B. di Bismantova, di Asolo, di Trento, di Castellamare, di Milano, di Padua, di Ferrara, valamint a Bevilacque-Aldobrandini, B. Giglioli, a B. Gonzaga, a B.-Fontanile és B. Cantelli ágak – kihaltak. Magyarországra a XVIII. sz. elején jött be a veronai törzsből a másottszülöttségi ág két tagja, Niccolo és Gian-Pietro grófok. Ez utóbbi a Rákóczi család udvari papja, Bécsujhelyen Rákócziék gyóntatója, Rákóczit szökésében segiti, perbefogják, de sikerül felmentetnie magát (Márki Sándor. Rákóczi. I. 173.; Történelmi Tár. 1897., 385. és 393.), később szepesi kanonok lett (Hradszky. In. Cap. Scepus. 467., 473.), mint ilyen I733 II. 5-én magyar indigenatust nyert, grófi rangját csak megemliti az okirat, de el nem ismeri. (Lib. Reg. XXXVII. 22., 25.) Niccoló mint politikai menekült jön a felvidékre, Gian-Pietro rejtegette, a bányagrófsághoz juttatta be kamarai tisztnek, 1712-ben halt meg Selmeczen. Utódai vannak. Egy harmadik ág is idejutott, ugyanis B. Mathilde grófnőt elvette Murari dalla Corte di Bra Sebastiano gróf, ennek Felicita nevü leányát Lasztoméri Szánky József ezredes vette el Veronában, fia a ma élő L. Szánky József nyug. tábornok.
Ezen ág birodalmi grófi czimet nyer (V. Károly. Bologna. 1541 aug. 26.), Marchesa czimük osztrák elismerése 1816 nov. 27, a grófi czim elismerése 1817 jul. 25. (Wappenalbum der gräfl. Familien Deutschlands und Oesterreich-Ungarns, Herausgeg. von. H, Gritzner und A. M. Hildebrandt. Leipzig. 1885 Bd. I.
Az oklevél teljes szövegében: L. Tettoni e F. Saladini. Teatro araldico. Vol. VI. Milano. 1846. Bevilacqua. V. ö. még Litta. Fam. celebri It. fasc. 134. Bevilacque di Verona, itt talállható a család bibliografiája: Tav. I. és Macastorna vára. (Tav. VII.)
V. ö. De principatibus Italić. Nürnberg. 1614. Akad. könyvtára.
Crollalanza. Dizionario storico-blasonico delle fam. nob. et notab. Italiane. Pisa. 1886. I. Bevilacqua.
A Libro D'Oroban ismertetett ág 1430-ban vált ki a veronai törzsből, ugyanis 1437 decz. 20-án Cristino Francesco di Bevilacqua gróf beiktattatott a ferrarai San-Prospero birtokába s elvéve Lucia d'Ariostit, megalapitója lett a Bevilacqua-Ariosti ágnak, mely később a marchesa della Serra és duca di Tornano czimeket nyerte. A család ősi czimere: veres paizson ezüst félszárny, sisakdisz: veres táblán a paizsbeli szárny vagy derékből kinövő arany nyakörvü szárnyas kopó, paizstartók: két arany nyakörvü szárnyas kopó. Hadi jelszó: Bevilacqua! Bevilacqua! Jelige: Fortiter et fideliter! vagy: Confidam in paucis.* A bolognai ág a Gonzaga és Aldobrandini családok egyesitett czimereit viselte, azaz: veres kereszttel négy mezőre osztott arany paizs, minden mezőjében egy koronás fekete sas, ezen négyelt szivpaizs (1. és 4. aranynyal és feketével hétszer vágva; 2. és 3. veresben befelé fordult ágaskodó oroszlán), ezen ismét szivpaizs az ősi czimerrel: veresben ezüst félszárny. Az ősi sisakdiszt később Cansignore della Scala sisakdiszadománya váltotta fel (Verona sisakdisze; természetes szinü szárnyas elefánt), ezt Lodovico il Moro, Milano hercege is megerősitette. Don Lamberto Bevilacqua-Ariosti, a család mai seniora, 1901 decz. 20-án czimeiben, a Bevilacqua-Ariosi név és egyesitett czimer használatában megerősittetett. A család első sorban irodalmi téren vált ki, pártfogója volt Dantenak (Purg. Cant. IV., Tettoni idézett műve. VI. Litta. id. müve, fasc. 1 29.), Bonifazio biborost szoros barátság füzte Torquato Tassohoz, legkiválóbb tagja Lorenzo (álnevén Abstemius), kinek mesegyüjteményét Lessing a későbbi meseirodalom alapjának tartja.* 144Egy művét, mely ritka incunabulum (De quibusdam locis obscuris veterum scriptorum) a M. N. Múzeum Széchényi-könyvtára is őrzi A. Lat. 641., 4° jelzet alatt. A Castriota-Scanderbeg családnak igen érdekes magyar vonatkozása van. A velenczei Biblioteca di San Marco egyik kézirata, a Campidoglio Veneto, mely Alessandro Capellaritól származik (másolata Mácsai Csernovics Diodor családi levéltárában Aradon) a velenczei Cernovicchio családot közös származásunak mondja a Castriota, Ducagini, Cossazza, Xadrina, Salona és Sabiaco herczegi családokkal. Szerinte Giovanni Cernovicchio I474-ben beiktattatott a velenczei patricziusok sorába a velenczei végeken a török elleni háborukban szerzett érdemeiért. Ez a Giovanni Cernovicchio, Sabiaco és Montenegró herczege Cattarina Orio velenczei nemes hölgyet vette el, unokája Salomone 1530-ban Magyarországban halt el. A Carnojevic család már a XVII. sz. közepe táján szerepel Magyarországon,* Andric a magyarországi ágat össze is köti a fejedelmi Crnogorac családdal, melynek montenegrói szereplése kétségtelen, viszont a Castriota család albán származása is bizonyos. Hogy azonban az 1720 április 29-én magyar nemességet nyert Mácsai Csernovics család azonos-e tényleg a fejedelmi Crnogoracz családdal s hogy ez a Castriota családdal egy törzsből való-e, az kritikailag meg nem állapitható. Egy tényleges bizonyiték azonban van. Nevezetesen az, kogy a Castriota család ősi czimere teljesen azonos azzal a czimerrel, melyet a Csernovics család 1720 előtt, sőt a magyar czimeradományozás után is használ. Csernovics Arzén ipeki patriarcha ki a délvidéki szerbeket hazánkba betelepitette állandóan ezt a czimert használta pecsétnyomóin, a krusedoli monasztir kriptájában levő sirköve is ezt mutatja, Bajsai Vojnits József birtokában Szabadkán vannak ilyen pecsétlenyomatok, sőt Hevesmegye levéltárában is az 1770–1810 közötti évekből.* A velenczei Libro d'Oro a Cernovicchio család czimeréül ugyanezt adja, a mi a ma virágzó Castriota-Scanderbeg család czimerével szintén azonos. E czimer leirása ez: veres mezőben koronás kétfejü arany sas, sisakdisze kiterjesztett szárnyu sárkány. Az 1720 ápr. 29-én adott magyar czimer egészen más (kék mezőben zöld dombon fehér lovon jobbra vágtató, török főbe szurt kardot villogtató vitéz; sisakdisz: a paizsbeli vitéz derékból kinőve; takarók: kék-arany, veres-ezüst). Az I793 márcz. 7-én magyar grófi rangra emelt Csernovics Lázár czimerében négyelt paizsu, két sisakdiszü czimeren az 1. és 4 mező az ősi Csernovics-czimer, a 2. és 3. a magyar Csernovics-czimer, a jobboldali sisakdisz az ősi, a baloldali a magyar sisakdisz. A Csernovics család Arad, Temes, Bács-Bodrog és Zarándmegyékben birt és bir ma is birtokokat, (Mácsa, Si-, mánd, Ujfalu, Tövisegyháza, Futak, Kurtics, Zám Ménes, Kisoroszi, Panyova stb.), a délvidék története össze van füzve e nábobi vagyonu család történetével. A Castriota-Scanderbeg család ma a marchesa di Auletta czimet viseli a Sant'Angelo alle Fratte előnévvel, seniora Giovanni Battista marchesa, ki 1897 ápr. 4-én megerősitést nyert a Castriota Scanderbeg czimer és név viselésére. A Pallavicini család az 1827. év 43. t.-cz.-kel nyert magyar indigenatust, Olaszországban ma már csak az egyesitett nevü Pallavicini-Rospigliosi családban él. A felső- és alsósurányi Sigray család, mely 1780 ápr. 21-én nyert grófi rangemelést, olasz czim viseléséhez jutott. Ugyanis Ermolao Asinari di San-Marzano grófnak gróf Sigray Borbálától született fia I. Ferencz Józseftől 1867 okt. 23-án engedélyt nyert a gróf Sigray-San-Marzano név viselésére, I. Umberto pedig 1890 jul. 23-án kelt pátensével a Sigray-Asinari név viselését engedélyezte. Az ősi Asinari czimer: vörös-arany bordure-ű kék paizsmezőben arany torony; sisakdisz: szárnyas szamár kinőve. A Sigray-Asinari czimer annyiban változott, hogy a torony fekete, ablakokkal, tetején beomolva. A család ma a marchesa di San-Marzano e di Cariglio czimet viseli. A Porcia család friauli eredetü, magyar honosságu tagjai ausztriai birtokaikat perrel megnyervén, 1909 jan. 15-én elsőszülöttségi ágra nézve az osztrák belügyminiszterium által elismertették herczegi czimüket, melyre már az 1659. 131. t.-cz. alapján magyar indigenatust szereztek A család seniora Olaszországban a Principe di Porcia czimet viseli; a másodszülött czime: conte di Ortenburg e Mitterburg, Porcia e Brugnera. Czimerük: arany paizsfő alatt kék mezőben hat arany liliom (3: 2: 1). Sisakdiszek: 1. fiait tápláló pelikán, 2. fekete szárny hat liliommal (3: 2: 1) megrakva.
Érdekes II. Carlo sicziliai király levele fiához Bevilacqua Teobaldo érdekében (Reale Archivio di Messina. 1292. máj. 29. V. ö. Tettoni id. müve. VI. B. di Sicilia.), hol a család már 1192-ben kifejezetten használja «Magyar király» czimét.
V. ö. Jöcher-Adelung. Gelehrten Lexikon «Bevilacqua» és az «Allg. Encyklopädie» Abstemius czikkeit.
Csernovics cs. levéltára, továbbá: Andric. A montenegrói fejedelemség tört. 1890. Függ. és Wertner. Délszláv uralkodók. 1891. X. tábla.
Hevesm. levéltára. Cs. József és neje, Vay Mária pere Erős József óbester neje ellen. V. ö. Orosz Ernő, Hevesvárm. családjai. 1904. 47 lap Vay L. Német hivség 1806. 268., 269. lap. A család itt «czernagorai» előnevet visel.
A kötet elején az apostoli szentszék, a királyi ház, a Borbone (Bourbon) ház, a lorenai nagyherczegi ház (feje József Ferdinánd főherczeg), az estei ház (feje Ferencz főherczeg) tagjait találjuk, ezután azoknak a katonai rendeknek felsorolása következik, melyeknek elnyerése őspróbától függ. A kötetet müvészietlen és heraldikátlan czimerrajzok illusztrálják, melyek a heraldikai jóizlést határozottan sértik.
B. B.
