Néhány ujabb angol heraldikai munkáról.

Teljes szövegű keresés

Néhány ujabb angol heraldikai munkáról.
Nagybritannia heraldikája, úgy mint számos más intézménye is, sokban sajátságos, a continensétől elütő vonásokat mutat fel. Nevezetes mértékben külömbözik a nyugati nemzetek, a francziák, németalföldiek stb. heraldikájától: még nagyobb, természetesen, az eltérés, ha azt, a mi specziális magyar viszonyainkkal hasonlitjuk össze.
A külömbség nem csak a heraldikai szabályokban és szokásokban található, de még a czimer decorativ és köznapi alkalmazásában is. Hogy mást ne emlitsünk, ott még fenntartotta magát egy középkori szokás, melynek nyomait minálunk talán csak szinpadias felvonulásoknál láthatni: ez a hadi fuvóhangszereknek czimerrel való diszitése. A testőrlovasság trombitái királyi czimeres zászlócskával ékeskednek; a hegyi skót (Highlander) csapatok dudásai pedig hangszerük sipját ugyanily módon tisztjeiknek czimerével szerelik fel. Hasonló módon, a grófságok sherifljei, hivatalos idejük tartama alatt, kürtöseiket saját czimerüket viselő zászlós kürttel látják el. Köz- és magánépületeken sokkal elterjedtebb a heraldicus decoratio, mint minálunk; egy sajátságos szokás pedig különösen hivatva van a czimereket a legszélesebb körökben népszerüvé tenni: a korcsmák, vendéglők czégére gyakran a földesur, vagy más nevezetes egyéniség vagy család czimerét mutatja, magas póznára illesztve vagy rúdon függő táblára festve.
Az ujabb időben szigoruan tudományos alapon megindult kutatásban a német és az angol heraldikusok elvitathatlanul első helyen állanak. Bár majdnem kizárólag saját országuk viszonyait tárgyalják, tagadhatatlan, hogy számos megfigyelés és következtetés más nemzetek heraldikájára is alkalmazható. Igy például Seyler alapvető munkája: «Die Geschichte der Heraldik» talán helyesebben viselné a német heraldika története czimet; daczára ennek, sokat találunk benne, a mi magyar czimereink fejlődési menetét is megvilágitja, és azt hisszük, alig akad magyar szakember, ki Seyler munkáját ne ismerné és a benne foglalt elveket és tanulságokat hazai viszonyainkra nézve is haszonnal ne alkalmazná.
Megbecsülhetetlen előnyt biztositana az egyetemes czimertudománynak, ha más nemzetek heraldikai története ugyanolyan feldolgozást nyerne, mint a milyent a német heraldika Seyler munkájában nyert. Itt mellesleg felemlitjük, hogy e tudományos rendszer Francziaországban lelkes és képzett követőt talált Louis Bouly de Lesdain tagtársunkban, ki ezen az alapon a tizenkettedik század heraldikáját egy érdekes tanulmányban ismertette.*
Etudes héraldiques sur le XII. Siécle. I. rész, Paris, Honoré Champion, Editeur, 5, quai Malaquais. 1907).
Jelen értekezésünk tárgyát egy angol czimertudós: Fox-Davies* és egy angol czimerművész: G. W. Eve munkái képezik, melyek módot nyujtanak, ezen ország heraldikáját több oldalról megismerni. Végül pedig egy ujabb angol sphragistikai munkáról lesz szó, mely a benne közölt számos czimeres pecsét által a heraldika szempontjából is értékes.
A Complete Guide to Heraldry by Arthur Charles Fox-Davies, of Lincoln's Jun, Barrister-at-Law etc. London, T. C. & E. C. Jack, 16, Henrietta Street, W. C. and Edinburgh, 1909. XII + 647 lap. Kilencz szines táblával és 779 ábrával. Ára 10 1/2 shilling.
Fox-Davies munkája elején szembeszáll azon elterjedt véleménynyel, mintha a heraldika mai nap egy elavult és létjogosultsággal nem biró intézmény volna. Igaz, hogy a czimernek nincs meg mai nap az a nagy fontossága és jelentősége, mint a középkorban volt, különösen a mi a hadi, katonai dolgokban való szereplését illeti, mely mostanában minimumra redukálódik, de a mig törvények irányitják és korlátozzák a czimer használatát, a mig a czimer viselése társadalmi és hivatalosan is elismert rangot adhat, addig a heraldika és a czimerintézmény halálhirét költeni nem lehet.
A mi a czimerek keletkezését illeti, Fox-Davies sokban a régebbi irók véleményét látszik osztani, mely a czimer eredetét a pajzson ábrázolt, vagy pajzsra festett alakokra viszi vissza. Bár több német irodalmi művet idéz, úgy látszik, nem ismeri Seyler müvét és azon elméletet sem, mely a mai értelemben vett czimerképeket plasticusan előállitott jelvényektől eredezteti, a mint például sas, sárkány stb. alakja szolgált hadi jel gyanánt, mielőtt ezeknek képét pajzsra vagy zászlóra, mint ábrázolási substratumra, alkalmazták volna. Ezen, nyomós érvekkel támogatott és meggyőző példákkal illusztrált theoriát pedig megtalálhatta volna Siegenfeldi Anthony Alfréd, m. kir. honvédhuszárszázados művében: «Das Landeswappen der Steyermark», melyet különben más vonatkozásban idéz is.*
Heraldry as Art. An account of its development and practice chiefly in England by G. W. Eve. B. T. Batsford, 94 High Holborn, London 1907. X + 308 lap, 299 képpel. Ara 12 1/2 shilling.
Angol heraldika nem volna teljes a heroldok, czimerkirályok 137és egyéb czimertisztek története nélkül. Ezek ott mint a czimerügyek hivatalos elintézői és ellenőrzői nagy szerepet visznek és III. Richard király uralkodása óta «czimercollegium» – College of Arms – néven – testületet – Corporation – képeznek. E collegium feje és főnöke az Earl Marshal, mely örökös méltóságot a norfolki herczeg viseli. A főczimerkirály – Garter King of Arms – alatt áll két más czimerkirály: Clarenceux és Norroy Kings of Arms; előbbinek hatásköre alá esik a Trent folyótól délre fekvő terület, a királyságnak többi, a Trenttől északra terjedő része pedig Norroy alá tartozik. A heroldok nevüket hely- és tartománynevektől veszik: Windsor, Chester, Richmond, Somerset, York és Lancaster; azonkivül szerepel még két rendkivüli herold is, kik hivatali nevüket a norfolki herczeg két peerageczimétől kölcsönzi: Surrey és Maltravers. Azonkivül tagja a czimercollegiumnak négy alsóbb rangu tiszt «pursuivant» (poursuivant, persevandus) névszerint Rouge-Croix – veres kereszt, Anglia patronusa, Szent György keresztje után; Blue-Mantle – kék köpeny; Rouge-Dragon – veres sárkány és Portcullis – csapórács; e két utóbbi nevét VII. Henrik király egyik pajzstartójától, illetőleg badge-étől kölcsönzi. Irlandnak czimerkirálya: Ulster King of Arms; hajdani czime «Ireland» volt, igy emliti Jehan Froissart krónikás is: «Chandos le Roy d'Irlande». Az irlandi czimerügyeket Ulster vezeti, hatásköre és kiváltságai nagyjából ugyanazok, mint Garteré Angliában. Skócziában a czimerkirály: Lyon King of Arms; a czimerhivatal: Lyon Court; ezeknek hatásköre sok tekintetben kiterjedtebb, mint az előzőké. --- Mindezen czimerkirályoknak külön hivatalos czimerük van és ezt családi czimerükkel, hasitott pajzsban egyesitve viselik; hivatalos diszruhájuk kiegészitő része a czimerkirály korona, mely pajzsukat is fedi és melyet most kizárólag a király koronázásakor viselnek tényleg fejükön. E korona hajdan a szokásos fleuronos heraldikai korona volt, az utóbbi századokban pedig a párta körületén tizenhat, váltakozva kisebb-nagyobb tölgyfalevéllel van diszitve; a pártán magán az 51. zsoltár első verse olvasható, Lyon King of Arms jelenleg ugyanilyen koronát használ; régebben koronája ugyanolyan volt, mint a skót királyé, de drágakő és gyöngydisz nélkül.
Ugy látszik, hogy mindezen emlitett czimerhivatalnokok már a középkorban is nagyobb tekintélyben állottak, mint például németországi kartársaik. Jelenleg a czimerkirályok főbbjei rendszerint lovagi rangot nyernek és úgy ők, mint a czimercollegium többi tagjai is, tudományosan művelt férfiak; sokan közülök irodalmi téren is érdemeket szereztek a heraldika szakszerü művelése körül.
Erzsébet királynő idejétől a czimerviselés jogosultságának és helyességének ellenőrzése az úgynevezett «Visitation» utján történt; a czimerkirály «kiszállott» a fenhatósága alatt álló területre és magához idézve a czimerviselésre jogosultakat, czimerüket megvizsgálta, hibás, vagy jogtalanul használt czimereket megfelelő elbánásban részesitvén. A peerek ezen vizsgálatnak nem voltak alávetve; czimerüket egyedül a Garter ellenőrizte; e kiváltság mai napig fennáll. A régi «visitatiok» megszüntek, helyettük a felügyelet és ellenőrzés a czimerlajstromba való bejegyzés által történik; ennek módja: a registrálás (record) és az anyakönyvezés (matriculation). Mindez, valamint sisakdisz, pajzstartó adományozása stb. jelentékeny dijak lefizetésével jár; uj czimeradományért mintegy 1800 korona. A czimerviselés maga Nagybritanniában adó tárgyát képezi, a viselés módja szerint, egy vagy két guinee (mintegy 25–50 korona). A kincstárnak ebből körülbelül 70000 font sterling (1.680,000 korona) évi jövedelme van. Uj czimer adományozásánál tisztán csak a folyamodó vagyoni és társadalmi állása jön tekintetbe; ezért is, valamint más okokból is, téves volna eme czimerviselésre jogositottakat a continens nemesitettjeivel összehasonlitani.
A munkában több részlet nem Mr. Fox-Davies tollából ered. A negyedik fejezetet: «Heraldic Brasses» Rev. W. I. Kaye irta; érdekesen ismerteti az Angliában nagyszámban fennmaradt sárgaréz síremléklapokat, melyek az elhunyt alakját, czimerét stb. örökitik meg és a heraldika, fegyver- és viselettannak elsőrangu forrását képezik. Legrégibb példa gyanánt szerepel Sir John d'Aubernoun emléklapja 1277-ből; czimere: kékben arany szaruzat, mely pajzsán és kopja lobogóján ismétlődik. A királyi koronáról szóló rész: «The Crown of Great Britain» Cyril Davenport jeles régésznek egy munkájából* van kölcsönözve, a korona különböző variansait a legrégebbi időktől a jelenkorig tárgyalja; az illusztratiók között találjuk azon korona fénynyomatu képét, mely Alexandra királyné koronázásánál szerepelt. A negyvenedik fejezet Reverend I. R. Crawfordtól a világszerte tisztelt brit lobogó: az «Union Jack» történelmi kialakulását adja; e lobogó Anglia, Skóczia és Irland védőszentjeinek: Szt. György, Szt. András és Szt. Patrick keresztjeinek egyesitésével jelképezi az Egyesült Királyságot.
The English Regalia (Kegan Paul, French, Trübner & Co.)
A kézikönyvek szokásos beosztásával találkozunk a heroldképek, természeti és képzeleti: emberi, állati, mesterséges alakok, égi testek stb. bő, és gazdagon illustrált felsorolásánál. Szerző nem mulasztja el megjegyezni, 138valjon egyik-másik szokatlan ábra hiteles czimerben előfordul-e? mert mint tudjuk, egyes exoticus czimerkép valamely iró fantáziájában született és soha valóságos czimerben nem szerepelt. A képzeleti czimerfauna érdekesebb angol példái közöl felemlitjük a heraldicus tigrist; – a «him griffet» -male griffin, keythong – ez szárnyatlan, testéből sugarak törnek elő (Butler Marquess of Ormonde egyik pajzstartója és badge-je;); ez nyilván rokona a heraldikus párducznak, mely angol példákban száján, fülén tüzet és füstöt ereszt és ebben hasonlit a teste minden nyilásán tüzet hányó styriai párduczhoz.
Az angol heraldika furcsaságai közöl álljon itt a derbyshirei kihalt Fitz Ercald család czimere: «ezüstben három, dudát fujó, veres nyul, 2, 1» – és a Dodge családé: aranynyal és feketével ötször vágott mezőn veres czölöpön levágott női mell, melyből tej csepeg».
A munka illustratiója egészben sikerültnek és izlésesnek mondható; nagy része Graham Johnston, a Lyon Court czimerfestőjének keze munkája. Rajzmodorát egyszerü, erőteljes vonalak jellemzik; a sisak ábrázolásában gyenge. A munka czimlapját a királyi czimer szines képe disziti; feltünő, hogy a sisakdisz oroszlánja nem arany, de veres szint mutat. A bekötési táblán szerző czimere látható. Johnston rajzai mellett többet látunk H. G. Strőhl Herald. Atlasából, valamint egyes szép, művészies rajzot I. Forbes-Nixon, Miss Helard és G. W. Eve kezétől.
A sisak, sisaktakaró, sisakdiszről szóló fejezetekben az angol és skót heraldika számos sajátságával ismerkedünk meg. A sisaknak körülbelül a tizenhatodik század végétől fogva rangjelző jellege van: a királyi ház szemben álló, aranyos, pántos sisakot használ; a peerek pántos, ezüst sisakjukat jobbra forditják; a baroneteké és lovagoké: szemben álló, nyitott arczvédős aczélsisak. Ugyanez, de zárva és jobbra forditva, vagy ugyanilyen helyzetü csőr- avagy csöbörsisak áll az Esquire és Gentleman pajzsán. Minthogy a hivatalos gyakorlat e szabályokat szigoruan betartja, a művész gyakran azon kétségbeejtő helyzetbe jut, hogy például szemben álló sisakon jobbra lépő oroszlánt, profilba helyezett sisakon pedig szembe néző emberi főt kénytelen ábrázolni. Ez graphicus ábrázolásnál is sértő, de legfeltünőbb a plasticusan, kőbe faragott, érczbe öntött stb. sisakoknál, Szerző erre megjegyzi, hogy bármennyire is kivánatos volna a rideg hivatalos szabályoknak az élő, tiszta heraldika szellemében való módositása, önkényes eltérés azoktól nem engedhető meg. Ha egy czimerrel több sisakdisz jár, úgy rendszerint csak egy sisak ábrázoltatik, két sisakdisz jobbra-balra lebeg; ha három a szám, akkor a középső a sisakon nyugszik, a szélsők pedig lebegnek. Különben igen gyakori a sisaknak elhagyása. Régebben pajzsczimer sisakdisz nélkül is adómányoztatott; a hiányt utóbb: pótlólagos sisakdiszadománya, vagy pedig annak önhatalmu felvétele által pótolták. Érdekes, hogy több család a sisakdisz hiányát strucztoll forgóval igyekezett palástolni; ez tehát az igazi sisakdisz surrogatumaként szerepel. Erre hazai heraldikánkban is találunk analogiát és pedig azon családoknál, melyeknek czimere a tizenhatodik -század első negyedében adományoztatván, a sisakon, disz helyett levél vagy virágszerü, semmitmondó czifraságot mutat; az utódok ennek helyébe vagy a pajzsbeli alakot, vagy pedig strucztollakat alkalmaznak. Valószinü, hogy a Révai-család czimerét idevágó példának lehetne felhozni. A sisak és sisakdisz közvetitő járuléka rendszerint a tekercs; ritkább a többnyire veres, hermelin peremmel ellátott diszsüveg- vagy kalap: chapeau of estate, cap of maintenance, mely Angliában jelenleg kizárólag peereknek adományozható; és a különböző sisak-korona. Utóbbinak régi, heraldikus fleuronos formája Angliában már egyáltalában uj sisakdiszszel nem adományoztatik; két másik válfaja: a «tengeri korona» – naval crown – és a sugaras, antik korona: «eastern crown» – magas kitüntetés számba megy, mert előbbi csakis a haditengerészet tisztjeinek adományozható, még pedig admiralistól felfelé; utóbbi, a sugaras korona pedig olyan magasrangu hivatalnokok és katona tisztek jutalmazására szolgál, kik magukat erre Indiában és általában Keleten végzett szolgálataik által érdemesitették. A falkorona –– mural crown – jelenleg magasrangu, legalább tábornoki fokozatban álló katonatrszteknek jár. Skócziában e megszoritások nem birnak ennyire korlátozó jelleggel. Megjegyzendő, hogy mindezen sisakkoronák különféle mázuak és ez a blazonálásnál rendszerint felemlittetik. A mi pedig a sisakkorona két másik válfaját illeti: a «paliszádos» és «sánczkoronát» – crown palisado; crown vallary – ezeket Mr. Fox-Davies szerint, bármely kérelmező megkaphatja, ki eléggé «türelmes, tolakodó és makacs» azokat magának kijárni.
Ugyancsak rangjelző jelleggel birt hajdan a sisaktakaró is, a mennyiben a peereké hermelinnel bélelt veres volt; ujabban Angliában e szokás megszünt, ellenben a király és a walesi herczeg sisaktakarója arány, hermelin-béléssel, a királyi herczegeké pedig arany, ezüst-béléssel.
Különös érdekkel birnak reánk nézve azon fejezetek, melyek a brit heraldika sajátságait tárgyalják: a czimertöréseket, melyek a család tagjainak a családfőhöz való viszonyát jelzik (cadency, difference) vagy pedig törvénytelen származást documéntálnak (distinction); továbbá az egyes czimerrészek, vagy czimerek 139ősszeállitása, melyet «marshalling» műszóval fejeznek ki; a női czimerekre vonatkozó rendelkezések az egyházi férfiak czimergyakorlata; a brit specialitas: a badge és a heraldikus zászlók használata.
Angliában (és Irlandban) a czimertörés bizonyos megkülönböztető jelek hozzáadása által eszközöltetik: az elsőszülöttnél háromágu tornagallér; a második fiunál félhold, a harmadiknál ötágu csillag stb. pajzson és sisakdíszen alkalmazva. Skócziában ezek helyett ráma szokott szerepelni a pajzson; a sisakdisz azonban változatlan marad. A törvénytelen eredetet Angliában mai nap rendszerint hullámos ráma, és a sisakdiszre alkalmazott hullámos pálcza árulja el.
A «marshalling» különösen azáltal képezi a brit heraldika egy fontos tárgyát, mert egyrészt a férj és feleség czimereinek egyesitése több, szövevényes szabálynak van alávetve, másrészt pedig a czimerek bizonyos esetekben női ágon is örökölhetők: Ha egy leánynak nincs fitestvére, vagy pedig testvéreinek ivadéka kihalt, úgy ő heraldikai értelemben örökösnővé válik atyja halála által. Czimerét gyermekei pajzsukba felvehetik. Némely család ily módon 10, 20, 50, sőt 200 czimert is egyesithet czimerpajzsán. Leányok apjuk czimerképét – az esetleges czimertöréssel együtt – rutaalaku (rhombus) pajzsban – lozenge – viselik; ezt felső csucsán többnyire kék szalagból kötött csokor disziti, melyet «true lover's knot» – hű szerető csokrának – neveznek. A ruta pajzs a nyugati heraldikában általánosan használt női czimerforma; eredetét több módon igyekezték magyarázni. Némelyek a nőies szereplő guzsaly, orsó, varróvánkos (olaszul guanciale) alakjából eredezteti; mások somatologicus okokra vezetik vissza*; legvalószinübbnek tartjuk azonban, hogy ezen alakot egyszerüen azért választották, hogy a nő czimerét megkülönböztessék a férfiétől, ki azt a hadban, tornajátékban használt pajzson viselte. A középkor folyamán több példára akadunk, hol az erősebb nem is rhombusalaku czimeralapot használ; ez esetben a czimertulajdonos rendszerint vagy egyházi renden levő férfi, vagy pedig kiskoru, ki tehát a hadakózó férfi fegyverzetét nem viseli. Példa erre Nagy Lajos királyunk ifjukori, herczegi, remek kivitelü pecsétje, melynek mása folyóiratunkban látott napvilágot.*
«Les chercheurs, qui ont voulu connaitre le motif qui avait fait adopter la forme rhomboďdale pour les écus des filles, n'ont pu que rappeler 1'opinion des vieux héraldistes des temps passés qui prétendent que 1'écu représentant chez la femme le bouclier de son honneur, il avait dű prendre la forme en harmonie avec son sexe.» (L'Art Héraldique, par H. Gourdon de Genouillac p. 14.
Turul, 1893. 177. lap-
Ugyancsak rutát használ az angol özvegy; hasitott mezejében elől a férj, hátul a nő czimerével. Mig nálunk a nő veszi fel férje czimerét és azt a sajátjával egyesiti, addig ott a házaspár közösen, hasitott pajzsban egyesitett czimert visel; a külömbség az, hogy a férj sisakot, jelmondatot is használ, e járulékok a nőnél elmaradnak, mert Nagybrittanniában ezeket kizárólag csakis a királynő (de nem a király neje) viselheti. Más eljárásban részesül az «örökösnő» – heiress vagy co-heiress – czimere: ez pajzson, nem rután – ábrázolva, a férj pajzsára mint szivpajzs helyeztetik; özvegységre jutás esetén pedig a férj czimere rutapajzs alakot nyer, melyre szivpajzsban a nő czimere illesztődik. Sajátságos, hogy a férjes nő czimerhasználata hivatalosan nincs megállapitva, a mennyiben a nő nem örökösnő vagy saját jogán peerage-tulajdonos (peeress in her own right); utóbbiakra más-más szabályok érvényesek, férjének rangja szerint; ezeknek ismertetése azonban czikkünk keretén tul esik.
Az egyházi férfiak czimerhasználatát illetőleg megjegyezzük, hogy régebbi felfogás szerint sisakdisz és jelmondat őket sem illette meg; a jelmondat használatának ezen korlátozásai bizonyára a csakis hadi férfiaknak való csatakiáltással való rokonságára vezethetők. Fox-Davies szerint, ujabban az alsó papság tagjainak adományozott czimerek sisakdiszszel ábrázoltatnak; a főpapoknál: püspököknél a czimerlevél a pajzson infulát mutat, a sisak és disze pedig különválasztva festetik le, az esetleges utódok számára.
A badge tulajdonképen emblema, mely rendszerint nem pajzson, de magában ábrázoltatik; sokszor a czimerkép, sisakdisz vagy pajzstartóval azonos; és ép úgy mint a czimer, összetartozást, birtokjogot fejez ki. Legismertebb példái a veres és a fehér rózsa; és a koronába fűzött három strucztoll, a trónörökös badge-je, melyet mint ilyen, nem pedig mint Wales herczege visel. Szerzö számos érdekes megfigyelései közül megemlitendő, hogy a hol a badge valamely alapon ábrázoltatik, az rendszerint az illető tulajdonos szineit – livery colours – melyek a czimerszinekkel nem tévesztendők össze –- mutatja. A hires fekete herczeg «the Black Prince» melléknevét annak szokták tulajdonitani, hogy fekete fegyverzetet, pánczélt viselt volna. Fox-Davies arra figyelmeztet, hogy a «Fekete Herczeg» tudvalevően «háborura» és «békére» különféle pajzsot használt; végrendeletében is kikötötte, hogy végső gyásztisztességénél mindkettőt: nos armes pour la guerre – és nos armes pour la paix – szerepeltessék; utóbbi pedig: feketében három ezüst strucztoll «ich dien» jelmondatos szalagba tüzve, 2, 1. Ebből gyanitható, hogy a «fekete» mellékneve nem pánczélától ered, a mi valószinütlen 140volna, de kedvencz, választott szinéről, a «livery colour»-ról. Szerző tudomása szerint mai napig is használatban vannak e régi jelvények, egyes urak cselédségének diszruhájába himezve: igy a Pelhamek csatja, a Stourtonok szánkója, a Daubeney család denevér szárnyai.
Mint curiosum emlitésre méltó, hogy ujabban többen bejegyeztették a College of Armsnál ujonnan választott badge-eiket és lobogójukat (standard); egyik szinnyomatu tábla négy ilyen lobogót ábrázol. (Plate VIII.)
A mi a badge eredetét illeti, azt homály boritja; most már nem igen lehetséges megállapitani, mi szabályozta hajdan annak felvételét, örökölhetőségét, változtatását. Előkelő személyiségek a különféle badge-ek egész sorozatát használták.
Angliában a név- és czimerhelyettesités; más család nevének, czimerének királyi engedély – Royal Licence – mellett való felvétele igen gyakori; sokszor végrendeleti intézkedés köti ki, hogy örökös az örökhagyó nevét és czimerét vegye fel. Az ily módon keletkezett kettős, hármas vagy többszörös neveknél – a minálunk divatos szokással ellenkezően az eredeti, törzsnév a sorban rendszerint utolsó szokott lenni, például Henry Pelham-Clinton a Clinton ház sarja; J. Anderson-Pelham pedig a Pelham családé. A Grenville házból származó utolsó Duke of Buckingham and Chandos, Richard, a Temple-Nugent-; Brydges-Chandos-Grenville név viselésére volt jogositva. Az ilyen, eredeti törzsnévhez tartozó czimer rendszerint a több mezőre osztott pajzson az első, főhelyet szokta elfoglalni.
Mig uj czimeradományt az erre delegált czimerkirály saját keze és pecsétje alatt állitja ki: addig czimerbővitést –- augmentation of honour – egyedül az uralkodó, külön királyi rendelet –– Royal Warrant – által, sajátkezü aláirással, a királyi titkos magánpecsét –- Privy Seal – alatt történik.
Specialis magyar vonatkozás e műben alig várható, ha tekintetbe vesszük, mily kevéssé ismeretes külföldön heraldikánk. A sisaktakaróról szólva, szerző megemliti, hogy némely «slavoniai» (!) család teljesen prémből valót használ, a magyar Chorinski-családé pedig: medvebőr.* Sir Thomas Arundel Magyarországon a császár hadában szolgálván, egy ütközetben Esztergom táján – «near Strignum» – a törökök zászlóját saját kezével hóditotta el; ezért II. Rudolf császár őt 1595 deczember 14-én Prágában kelt diplomájával római szent birodalmi grófságra emelte.* E kitüntetésre jegyezte meg Erzsébet királynő: nem akarom, úgymond, hogy birkáimra idegen juhász süssön bélyeget.
Some Sclavonic families have mantlings of fur only, that of the Hungarian family of Chorinski is a bear skin … (p. 384.
p. 413
Mr. Fox-Davies e művében főképen a jogász szempontjából ismerteti a czimergyakorlat és használat technikai szabályait; melyek hazájában a kimüvelés magas fokán állva, más nemzeteknek is sokban példát adhatnak. A munka kiállitásához, bő tartalmához viszonyitott, meglepően alacsony ár bizonyitja legjobban, milyen széleskörü érdeklődésre és keresletre számithatott a kiadó.
A másik munka szerzőjének, Eve-nek hirnevét egy régebben megjelent munkája* alapitotta meg, mely reánk nézve is érdekkel bir és pedig specialis vonatkozásban is: Nagy Lajos királyunknak a zárai Szent Simeon ereklyetartóján lévő czimerét, melyet millennáris kiállitásunkról ismerünk, sikerült reproductióban közli. A hozzá fűzött fejtegetések során utalás történik ezen czimernek az Eccelini da Romana családéval való hasonlatosságára (149. 1.). Jelen munkája méltán sorakozik elődje mellé: a heraldika és a művészet, műipar kölcsönös viszonyát tárgyalja.
Decorative Heraldry. A Practical Handbook of its Artistic Treatment. Geo. Bell and Sons London, 1897.
Szerző, alapos heraldikus és tehetséges művész létére ilynemü kézikönyv megirására különös rátermettséget mutat; egyrészt a régi müremekek lelkiismeretes tanulmányozása képesiti őt e feladatra, másrészt pedig a graphicus és plasticus czimerábrázolás technikájának sok ágában való jártassága. Kielégítő eredmény pedig csakis ezen kettős képesités által érhető el. A czimertan sarkalatos elveinek és főbb szabályainak ismerete nélkül a legügyesebb kéz is vastag hibák, otromba tévedések által rontja le müvének értékét. Másrészt pedig bármely decorativ alkalmazásnál szem előtt tartandó, mily technika, mily anyag fog a czimer ábrázolásánál szolgálni. mi lesz a kivitel módja? Hogy példát hozzunk fel: az adott czimer tervezetét, vázlatát másként fogjuk késziteni, ha kovácsolt vasból akarjuk előállitani és másként, ha zománcz, himzés, vagy üvegfestés a szándékolt kivitel módja. De, hogy a tervezet czéljának megfeleljen, már a tervezet készitőjének is ismernie kell a választott technika természetét, hogy a mintarajz és a kovácsolt, zománczolt, himzett stb. munka összhangzó és kivihető legyen. Ezen szempontoknak elhanyagolása szüli azt a számos hibás, izléstelen példát, melylyel lépten-nyomon találkozunk.
Másrészt nem szabad elhallgatni, hogy számos esetben nem a művész vagy műiparos a hibás, hanem a megrendelő tájékozatlansága, mely bizonyos czimerábrázoláshoz ragaszkodik, tekintet nélkül a stilusra, 141czélra, helyre. Azért adja szerző a fontosabb heraldikai szabályok rövid vázlatát; ezeknek ismerete szükséges már csak azért is, hogy meg tudjuk itélni, milyen határok között engedhető meg a módositás, a czélnak és viszonyoknak megfelelő eltérés az eredeti mintától, heraldikai szabálytalanság és helytelenség elkerülésével. Sajnos, minálunk is gyakran alkalmazható a régi mondás «multa licent stultis etc.» a czimerábrázolással foglalkozó mesterek szem- és izléssértő hibáinak mentegetésére. Bámulatos az az önbizalom, mely a legotrombább heraldikai baklövéseket a legnagyobb hidegvérrel követi el; ennek párját abban találhatnók, hogy valaki, például egy felirat megfogalmazását és elkészitését elvállalta, bár a nyelvtani és helyesirási szabályokról halavány sejtelme sincs.
Szerző az elfogadott heraldikai szabályok tanulmányozását ajánlja, ép úgy, mint a classicus, virágzó heraldika szép példáinak megismerését. Ovakodjunk azonban – úgymond – ezeknek modern viszonyokban való, szolgai másolásától, mely kielégitő eredményre nem vezethet; önálló, individualis felfogás teremthet egyedül művészies becsü példákat.
Különösen azon fejezeteket emeljük ki, melyek a legkülömbözőbb, czimerábrázolásra szolgáló technikai eljárásokról szólnak: pergamentre való festés, a zománczmű különféle nemei; öntött, kovácsolt, vésett, berakott fémek használata. Külön fejezet foglalkozik az épitő-művészetben felhasznált heraldikai diszről: szobrászat, sgraffito, üvegfestés, fa és kőfaragványok ilyetén alkalmazása; az ezen rész illustratiójára szolgáló példák nagyrészt angol remekműveket ábrázolnak. Mint különösen hálás és izléses módot felemlitjük Mr. Eve módszerét, melylyel a már Cennino Cennini által leirt gesso-eljárást felujitotta. Eve gipsz helyett krétát használ, az ebből előállitott pépet gelatine segélyével tömörebbé és tartósabbá teszi; néhány csepp glycerin vagy olaj a repedezést gátolja meg. Az így készült gessoval szerző fapajzsokon domborművű czimereket alakit; aranyozás, ezüstözés, festés által e pajzsokban szép és változatos architectonicus diszt nyerünk. Mr. Eve az általa készitett gessomunkák sorozatából több példa mását adja. Egy szép régi szokás felelevenitésére követendő tanácsot ad és ez abból áll, hogy vendégszobákban a főbb, kedvesebb vendégek, látogatók czimerét mint faldiszt alkalmazzuk; legajánlatosabb a czimert zománczczal ábrázolni. Egy külön fejezet a heraldikai decoratiót a szövőipar terén tárgyalja: czimeres ruhák, lótakarók, zászlók, a czimeres disz himzett, festett példái, csipkék stb. ismertetése.
A könyvben sok pecsét ábrázolása is található; ezek között Zsigmond ismert nagy császári kettőspecsétjének hátlapja is «Aquila Ezechielis etc.» körirattal, mely itt tévesen Zsigmond «magyar királyi» pecsétjének mondatik.
Kivánatos volna, ha illetékes szakköreink figyelemre méltatnák e munkát, melynek szélesebb rétegekben való ismertetése, esetleg magyar viszonyainkhoz alkalmazott átdolgozása, a decorativ heraldikánk egészségesebb irányban való fejlődésére nyujthatna reményt.
Walter de Gray Birch munkája* a műtörténet külömböző ágait tárgyaló «The Connoisseur's Library» sorozat folyamában jelent meg. Szerzője hosszu éveken át az angol régészeti társaság titkára volt és sokáig a British Museum gazdag pecsét- és oklevélgyüjteményének rendezésével foglalkozott. A veterán iró legujabban a skót pecsétekről szóló nagy munkájával becses járulékot adott a szakirodalomnak.
Seals by Walter de Gray Birch LLD., F. S. A, Methuen and Co. 36 Essex Street London 1907. XXVII. + 327 lap 52 fénynyomatu táblával, Ára 25 shilling.
Őskori példák rövid ismertetése után, a mű javarészét a középkori pecsétek története tölti ki; ehhez természetesen az ezen tekintetben valóságos kincsesbányát képező Anglia adja a legtöbb anyagot. Külön tárgyaltatnak a királyi pecsétek, a királyi hivatalok, tisztségek pecsétjei; főpapi, káptalani és egyéb egyházi pecsétek. A városok, testületek, czéhek, egyetemek, iskolák stb. becses járulékot adnak; heraldikai szempontból azonban a lovas- és képmás pecsétek és a czimeres pecsétek költik fel első sorban figyelmünket. Talán nem érdektelen, a legmodernebb brit sphragistika egyik legelőkelőbb példájának: VII. Edward király nagy pecsétjének ismertetése. Az előlapon (VIII. Tábla) a király koronázási diszben, trónon ülve, symbolicus alakok között –- vitorlás hajót tartó Britannia, Justitia karddal és mérleggel – Szent György Anglia patronusa – ábrázoltatik; a körirat latin: Edwardus VII. D. G. Britt. et Terrarum Transmar. Quae in Dit. sunt Brit. Rex F. D.* Ind. Imp. A hátlapon a király alakja, koronás fővel, tábornagyi egyenruhában, vállán czimeres palásttal látható; balra lépő lovon ülve; jobbjában királyi pálczát, baljában pedig a katonai előirás szerint szerszámozott ló kantárszárát tartva. A háttérben tenger hullámain egy vitorlás kereskedelmi és egy hatalmas modern hadi pánczélos hajó; a pecsét mezején a királyi czimerpajzs a térdszalag rend jelvényével. A pecsét körületén a legenda helyét, fenn a hármas királyság badgei: az angol rózsa, a skót bogáncs és az ir herelevél kettős ábrázolása között a királyi jelmondat: «Dieu et mon droit» foglalja el; alul pedig tölgyfaágra füződő szalagon, 142a tengerentuli tartományok angol nevei: Canada, West Indies, Newfoundland, British Africa stb.; ezek között, a királyi lovas alatt, a tengeren való imperium jelvénye; a tridens. Százados traditio és modern felfogás egyesül e pecséten, melynek további feltünő sajátsága, hogy a körirat, illetőleg felirat három nyelvü: latin, angol és franczia.
Fidei Defensor.
A középkori angol pecsétek tárgyalásánál szerző nagy régészeti és hagiologiai tudásának adja számos tanujelét. Az angol főpapok, rendházak stb. pecsétjei páratlanul gazdag, remek művű kidolgozás által tünnek ki; úgy itt, mint a világi személyiségek pecsétjein is, gyakori az antik gemmák felhasználása; úgy önállóan, különösen a secretumon – de gyakran többes számban is, a typariumba illesztve szerepelnek. Egyházi és városi pecséteknél több példát találunk, melynél a pecsét előállitásához több, egymást kiegészitő, de néha önállóan is használható matrix szolgált. Sajnos, e munkában, mely tulajdonképen amateurök iratott – nincsen suly fektetve arra, hugy az olvasó az egyes pecsétek kelte, méretei, felirata stb. tekintetében tájékoztathassa magát. Három tábla modern pecséteket ad: kettőn előkelő személyiségek czimeres pecsétjei, a harmadikon angol főpapokéi szerepelnek. Előbbiek többnyire a XIX. század elejéről származnak és ezek között látunk egy gróf Zichy czimerét is, mely azonban hazai heraldikánk ezen korszakát nem mutatja valami kedvező fényben: pajzson korona, melyből sisaktakarószerű disz leng jobbra balra!
Sajátságos tévedésnek lett áldozata dr. Birch, mikor I. Károly királyunk második nagy pecsétjét IV. Károly császár «magyar királyi» pecsétjének nézte! (XLV. Tábla). A franczia, német, spanyol, olasz stb. sphragistikának példái közül felemlitjük Renatus király – le bon roi René –- remek pecsétjét (LI. Tábla), mely czimerét a pecsét mezején, pajzs nélkül ábrázolja ezen divat a spanyolországi uralkodóknál sokáig tartotta magát. René király czimere vágott, fent kétszer, alul egyszer hasitott; Magyarország, Ó- és Uj-Anjou, Jeruzsálem és Bar czimerképeivel; szívpajzsban Aragon. A körirat: Renatus Dei Gracia Hierusalem Sicilie Aragonum etc. Rex.
Haszonnal forgathatja a diszesen kiállitott munkát mindenki, ki a pecséttan elemeivel és főbb elveivel meg akar ismerkedni; különösen ajánlható azonban a benne közölt középkori angol és franczia pecsétábrázolások tanulmányozása. Ezek minden heraldikai művésznek, de legfőképen minden pecsétvésőnek tanulságos és követendő példát adhatnak.
Ghyczy Pál.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages