TÁRCZA.

Teljes szövegű keresés

TÁRCZA.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság f. évi szeptember 29-én tartott igazgató választmányi ülésén jelen voltak Fejérpataky László másodelnök elnöklete alatt Barabás Samu, Csánki Dezső, Dőry Ferencz, Emich Gusztáv, Horváth Sándor, Ortvay Tivadar, Soós Elemér, id. Szinnyei József, Tóth-Szabó Pál, ig. vál. tagok, Benkó Imre, lev. tag, Áldásy Antal titkár, Szabó László jegyző, Tóth Árpád pénztárnok és Holub József, évdijas tag mint vendég.
Elnök az ülést megnyitván, Szabó László jegyző megtartotta felolvasását a Forgáchok fénykora czimén, bemutatva egyuttal most megjelent munkáját a Huntpázmán nemzetségbeli Forgách család történeté-t.
A nagy tetszéssel fogadott felolvasás után Benkó Imre lev. tag bemutatta Zsigmond királynak 1406-ban udvari szabójának Pochyknak nevezett Dénesnek adott nemeslevelét nehány magyarázó szó kiséretében. Az érdekes oklevél a Turul-ban fog napvilágot látni.
Uj tagokul megválasztattak dr. Kéler Ákos vármegyei főügyész, Nagybecskerek, aj. Horváth Sándor, Szily Jenő, Budapest, aj. a titkár.
Titkár bejelenti, hogy az ig. választmányban Széll Farkas és id. Bánó József ig. vál. tagok elhalálozása folytán két hely vár betöltésre, melyekre az alapszabályok 18. és 19 §. értelmében az ajánlatok irásban, két ig. vál. tag által aláirva az évi nagygyülés előtti ig. vál. ülést megelőző napig adandók be a titkári hivatalnál, jelen esetben tehát nov. 23-ig. Felhivja továbbá az ig. vál. figyelmét az alapszabályok 22. §-ára, mely szerint ugyanily módon korlátlan számu levelező tagok ajánlhatók.
A folyó évi nagygyülés napját és tárgysorozatát illetőleg az ig. vál. titkár előterjesztésére úgy határozott, hogy a nagygyülés f. évi deczember 1–15-ig terjedő napok egyikén – melynek megválasztását az elnökségre bizza – tartassék meg, a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó Fejérpataky László másodelnöktől. 2. Thaly Kálmán emlékezete Ortvay Tivadar ig. vál. tagtól. 3. Elnök és egy másodelnök választása. 4. Titkári jelentés. 5. Pénztári jelentés. b. Esetleges inditványok.
Tóth Árpád társ. pénztárnok jelentése szerint a bevétel szeptember 29-ig 4748 kor. 21 fillér, a kiadás 3798 kor. 14. fillér volt, egyenleg tehát 950 korona 07 fillér. A Nemz. Zsebkönyv II, sor. I. köteténél a bevétel 120, kiadás 90 kor. volt. egyenleg tehát 30 kor.
136Vagyonállás cselekvő vagyonban 38,340 kor. 07 fill., szenvedő vagyonban 4905 kor. 18 fillér, tényleges vagyon 33,434 kor. 89 fillér.
Azután elnök a jegyzőkönyv hitelesitésére idősebb Szinnyei József és Soós Elemér ig. vál. tagokat kérve fel, az ülést bezárta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem