Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság működéséről az 1911. évben.
Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság működéséről az 1911. évben.
Mélyen Tisztelt Nagygyülés!
Fájdalmas veszteségekről való megemlékezéssel kell megkezdenem ez évi jelentésemet, mely társaságunk életének huszonkilenczedik évéről számol be a mélyen tisztelt nagygyülésnek. Veszteségekről kell megemlékeznem, melyek a társaság tisztviselői karát egy régi, kipróbált munkásságu tagjának és az igazgató választmánynak két érdemdús, munkás tagjának elhunytával érték, kiknek halála érzékeny veszteség társaságunkra és az általa müvelt tudományszakokra.
Közel két évtizednyi, a társaság szolgálatában odaadó lelkes buzgalommal eltöltött munkásság után f. évi május hó 12-én költözött el az élők sorából társaságunk pénztárnoka, Tóth Árpád, a Magyar Nemzeti Múzeum titkára. Az a lelkiismeretes kötelességtudás, odaadó buzgalom és fáradhatatlan munkásság, mely az elhunytat a maga rendes munkakörében jellemezte, vezette őt társaságunk szolgálatában is. Pihenést nem ismerő szorgalommal, szinte aprólékos pontossággal és lankadatlan fáradozással vezette egyéb bokros és idejét javarészt lekötő hivatalos foglalkozása mellett társaságunk pénztári ügyeit, aggódó körültekintéssel és gondossággal ügyelve érdekeink megóvására. Mintaképe volt a munkás, odaadó buzgalmu, becsületes tisztviselőnek, kinek halála súlyos veszteség társaságunkra, mely meg nem szünő kegyelettel fogja őrizni hű és odaadó munkásságu tisztviselőjének emlékét.
Alig néhány héttel Tóth Árpád elhunyta után, Emich Gusztáv ig. vál. tagtársunkat szólitotta el a halál az élők sorából. Megalakulásunk óta tartozott igazgató választmányunk tagjai sorába, melynek munkálataiban mindhaláláig tevékeny részt vett. Nem tartozott ugyan a megboldogult a czéhbeli tudósok közé, nem volt szakember a genealogiai és heraldikai tudományok terén, de egyike volt azoknak, a kik daczára ennek, a magyar tudományos mozgalmaknak és törekvéseknek buzgó támogatói. Bizonyos tekintetben nem szakbeli létére is hozzászámithatta magát a szakkörökhöz, mert hisz hivatásánál fogva, mint a főváros egyik legnagyobb nyomdájának és könyvkiadóhivatalának előbb tulajdonosa, később elnöke és 39igazgatója, élénk összeköttetést tartott fenn az irodalmi és tudományos körökkel. Igaz barátunkat, törekvéseinknek lelkes támogatóját vesztettük el benne, kire kegyelettel fogunk mindig visszagondolni.
A harmadik, kinek halála társaságunkat gyászba boritotta, Pór Antal esztergomi prelatus kanonok, igazgató választmányunk huszonegy év óta tagja, a magyar Anjouk korának történetirója, ki munkás életének 77. évében, f. évi szeptember 8-án fejezte be földi pályafutását. Elhunyta súlyos veszteség a hazai történettudományra, mely legfényesebb korszakának történetiróját vesztette benne, a ki az általa müvelt korszakot, a magyar történelem legfényesebb korszakát, midőn Magyarország valóban nagyhatalmi tényezőként szerepelt a világpolitikában, úgy ismerte, mint tán senki más szaktársai között. De érzékeny veszteség elhunyta reánk, a történelmi segédtudományok müvelőire is, mert folyóiratunkat az Anjoukori pecséttannak és családtörténetnek köréből vett számos tanulmányával gazdagitotta. Alig volt folyóiratunknak évfolyama, melyben Pór Antal tollából nem jelent volna meg valamely tanulmány, mely akár a XIV. századbeli pecséttan vagy családtörténet egyik-másik kérdésére nem vetett volna világot, nem szolgáltatott volna ujabb adalékot. A fővárostól távol lakván, csak nagy ritkán jelent meg, főleg az utóbbi években, személyesen körünkben, de igyekezett ezt fokozottabb irodalmi munkássággal kipótolni, s még halála előtt nehány héttel látott napvilágot folyóiratunkban egy czikke, a mely Opuli László nádor családi viszonyaival foglalkozott, kinek élete képezte munkásságának utolsó tárgyát. Áldás emlékére.
* * *
Társaságunk tudományos munkássága az elmult évben is a rendes keretek között folyt le. Folyóiratunkból a mult évi nagygyülés óta négy füzet jelent meg, a mult évi negyedik és az idei első három füzet, mig a folyó évi negyedik füzet most van sajtó alatt és rövid idő alatt tagtársaink kezében lesz.
A megjelent négy füzet czikkeinek és tanulmányainak java része ez évben is a magyar családtörténeti kérdésekre esik, de e mellett a magyar heraldika művelését sem hanyagoltuk el, valamint nehány általánosabb érdekü és chronologico-diplomatikai tanulmány is bővitette folyóiratunk tartalmát.
A magyar családtörténet buzgó művelője, Wertner Mór ig. vál. tagtársunk az elmult évben is több izben felkereste tanulmányaival folyóiratunkat. Az Albeniakról irott tanulmányában kimutatja, hogy a Magyarországban szerepelt Albeni-család a Bajorországban virágzó Sulzbach-Albeni törzsből eredt. Ennek bizonyitása főleg a czimerazonosság alapján eszközölhető, de Wertner czikke egyuttal tisztázta azt is, hogy az 1419-ben elhalt Eberhard zágrábi püspök, a kit általában az Albeni-család tagjának tartanak, nem tartozik a család tagjai közé. Kutatásai alapján összeállitja a családnak az eddig ismert nemzedékrendjétől elütő uj leszármazási tábláját, megállapitva, hogy Eberhard nővére Albeni János felesége volt és innen a rokonság a püspök és az Albeniek között. Albeni Jánostól származott János pécsi és zágrábi, valamint Henrik pécsi püspök, kik közül Jánost régebben Eberhard testvérének tartották.
A Csém-nemzetségről szóló tanulmánya az e nemzetségből kiágazott családok megállapitásával foglalkozik. Ezek közé tartoznak a Szarvaskendi Sibrik, a vasmegyei Óváriak és a Csémiek családja. Az I. Miklós pécsi püspök családi viszonyairól szóló tanulmányában Miklós püspöknek, Nagy Lajos királyunk tanítójának családi nevével foglalkozik és fejtegetései végén kimutatja, hogy a püspök családjának az oklevelekben elforduló Zavan, Závony neve idegen eredetü és a jelenlegi Porosz-Sziléziában fekvő Schawoine község nevétől származott. Foglalkozott továbbá még a XIV–XV. században szerepelt Dunajecziek leszármazásával, kik a Tarkőiekkel együtt az idegenből beköltözött Rüdigertől veszik eredetüket.
Eckhardt Ferencz, a Guth-Keled-nemzetség genealogiájához szolgáltat egyes adatokat a Vay-család berkeszi levéltárának nehány oklevele alapján, melyek a sárvármonostori főágra, illetőleg annak különösen három alágára vonatkoznak, a melyekből kimutatható, hogy a nemzetség Apaj Adai, Bocskai és Berencsi alágai egy közös törzsből hajtottak ki. Az Apaj- és Bocskay-ág közötti rokonságát már Karácsonyi János is felismerte közvetett bizonyitékok alapján, de ő a nemzetség Csépán alágát, vagyis a Berencsiekét a Várday-ághoz csatolta, mig most kitünik, hogy a Csépán-ága is az Apaj- és Bocskai-ág ősét Miklós bánt vallja ősének.
Néhai Pór Antalnak «Adatok Opuli László nemzedékrendjéhez» czimü tanulmánya a nádor családi viszonyait tisztázza. Első felesége Erzsébet, Bazaráb Sándor havasalföldi vajda leánya, második felesége Ofka (Euphemia), III. Ziemovit masovi herczeg leánya volt. Első házasságából három, második házasságából szintén három leánya született, de Pór valószinűnek tartja, hogy első házasságából született Erzsébet nevü leánya azonos azzal a névleg ismeretlen leánynyal, ki 1369-ben mint Klarissza-rendű szerzetesnő emlittetik, ugy hogy ily módon Opuli Lászlónak csak öt leánygyermeke volt.
A Hédervári-család oklevelei alapján ismerteti dr. Závodszky Levente azt a nagy pört, a melyet a XV. században a Héderváryak és a Lorántffyak a Tamássy 40Henrik után maradt birtokok körül folytattak, s a melynek eredménye volt, hogy Héderváry Lőrincz halálakor a Tamássy-birtokok javarészt az ő családjának kezén voltak, kivéve Ujvárt, Hedrehelyt és Lorántffy György valkómegyei birtokait.
Daróczy Zoltán a Paksy-család ősének kérdésével foglalkozott. Összeállitotta a család leszármazási tábláját az 1238–1240 körül élt I. Domokostól kezdve, mig a család két ágának közös őse gyanánt az 1417 előtt elhalt II. Domokos tekinthető, kinek Zemere és Imre nevü unokái voltak a család két ágának megalapitói.
A Reviczky-levéltár adatai alapján Follajtár József a Patvaróczy-család történetével foglalkozott, melynek fiága 1613 előtt halt ki. Czikkéhez Rudnay Béla közölt helyreigazitásokat, a melyek az egyes családtagok chronologiáját helyesbitik.
Kiss Bálint hosszabb hallgatás után folytatta az erdélyi régi családokról szóló tanulmányait; újabb tanulmányában a Zécheniek, Gerébek és néhány velük egytörzsü családnak történetét tárgyalja. A Kacsics-nemnek az erdélyi részekre elterjedt ágazataival foglalkozik, a Folkus leszármazóival, kik közé a Zécheni, Harinai Farkas, a Palásthi vagy Libercsei Radó, a Libercsei Tompos, a Vingárdi Geréb és a Bogáthi-családok tartoznak.
Demkó Kálmán a Gyulai-családok történetét tette tanulmány tárgyává. Ifj. Biás István a Teleki-nemzetség levéltárából közölt nehány érdekesebb oklevelet és azon családok jegyzékét, melyekre a Teleki-nemzetség marosvásárhelyi levéltárában az 1711–1867. évek közti időből hiteles leszármazási adatok találhatók.
Egy elfeledett XVII. századbeli genealogus emlékét idézte fel Kemény Lajos, ki Bellény Zsigmondnak saját családjára vonatkozó feljegyzéseit tette közzé.
A heraldikai tárgyu dolgozatok között első helyen kell megemliteném Iványi Béla tanulmányát Eperjes szabad királyi város czimereiről és pecséteiről, a melyben a városnak V. Lászlótól 1456-ban és I. Ferdinándtól 1548 és 1558-ban nyert czimerleveleit, továbbá a városnak különböző pecséteit és az utóbbiak használatát ismerteti. Értekezéséhez az 1456-i czimernek szines képét, azonkivül a másik két czimernek és nehány pecsétnek sikerült rajzát is adtuk.
Gyárfás Tihamér folytatta a brassói czimeres levelekről szóló tanulmányát, a melyben két eddig ismeretlen középkori czimeres levelet irt le, u. m. a Benkner-családnak 1509 és 1517-ben nyert czimerleveleit, a melyek közül különösen szép az 1517-i, ugy a czimerképnek, mint főleg a lapszéli diszitéseknek gyönyörü kivitelét illetőleg, a melyek kivitele az Armbruster és Kanizsai Dorottya-féle czimerlevelek mögött semmikép sem marad vissza. Az ő szerencsés keze fedezte fel továbbá a Benkner-családnak egy harmadik armálisát is, 1569-ből János Zsigmondtól, mely ez uralkodótól ismert alig egy-két armális számát szaporitja.
Balogh Gyula Paulik Bertalan 1514-i czimeres levelét ismerteti, egyes a családra vonatkozó adatokat közölve Vasvármegye levéltárából. Holub József nehány heraldikai apróságot közölt, egy 1562-ből származó feljegyzést czimereslevél taksájáról, Vármezei Pethő Györgynek, Bocskay István szakácsának czimereslevelét 1666-ból és Tapolczai Tompa Mihály 1564-i armalisát, mely utóbbiban a czimeralakok jelentésének magyarázata érdekes.
Petrovay György a Máramaros vármegye levéltárában őrzött armálisok leirójegyzékét közölte a Magyar Nemzeti Múzeum czimeresleveleinek leirókatalogusa mintájára.
Gulyás Pál a Comédie Humaine szerzőjének, Honoré de Balzacnak heraldikai tudományát világitja meg érdekes tanulmányában, melyből kitünik, hogy Balzac képzett heraldikus volt, a ki ügyelt arra, hogy a munkáiban szereplő egyének czimerei szigorúan megfeleljenek a heraldika szabályainak.
Csoma József másodelnökünktől két tanulmányt közölt folyóiratunk. Az egyik heraldikai tárgyu és a kassai székesegyház kincstárában őrzött két XVIII. századi kongregácziós könyv czimereiről szól, a melyek sok uj adatot családi czimereinek ismeretéhez ugyan nem nyujtanak, de az egyes czimerek ábrázolása, különösen a házassági czimerek összekombinálása és diszitése tekintetében a XVIII. század heraldikai izlését igen érdekesen mutatják be. Másik dolgozata a pecséttan körébe vág, Omode nádor fiai és a Kassa városa közti, a nádor megöletése körül támadt viszályban kötött megegyezésről szólva, az egyezkedési oklevélen függő pecséteket ismerteti. A pecséttant szolgálja Gárdonyi Albert értekezése is, a melyben Buda legrégibb pecsétjéről szól. E pecsét a városnak egy 1329-i oklevelén maradt reánk. Fejtegetései eredménye az, hogy a háromtornyu vár Buda városának ujabb czimere, a melyet I. Károly alatt, valószinűleg 1310 után vett fel a város, mig a pólyás pajzs régibb czimer, melyet az Árpádok utolsó éveiben vettek fel és a mely valószinüleg eredetileg a királyi vár czimere volt. E két czimerből keletkezett aztán az a czimer, a melyet a város az egész középkoron át használt.
Benkó Imre Zsigmond királynak 1404-ben udvari szabója részére tett adománylevelét ismerteti, Szücsi József, Concha Győzőnek a Gentryről irt és a Budapesti Szemlében megjelent tanulmányával folytatott polemiát. Hóman Bálint végül az 1109. évi veszprémvölgyi görög oklevélről szóló, nagyobb terjedelmü tanulmányának első részét közölte folyóiratunkban.
41Szakirodalmi rovatunk, mint minden évben, ugy az idén is igyekezett megismertetni olvasóinkkal a családtörténeti és heraldikai azon munkákat, a melyek ismertetésre érdemeseknek mutatkoztak.
* * *
Áttérve társaságunk belső életére, jelenthetem, hogy a társaság ügyeinek intézése az elmult évben is az alapszabályainkban előirt négy rendes igazgató választmányi ülésen történt. Rendkivüli igazgató választmányi ülés tartására szükség nem volt.
Mult évi nagygyülésünket 1910. deczember 29-én tartottuk meg, a mely nagyérdemű ig. vál. tagtársunk, Thaly Kálmán emlékének volt szentelve, kiről Ortvay Tivadar ig.-vál. tagtársunk mondott nagyszabásu, az elhunytnak tudományos munkásságát és egyéniségét méltató emlékbeszédet, mely folyóiratunknak ez évi folyamát nyitotta meg. E nagygyülésen töltetett be a báró Radvánszky Béla elhunyta óta üresen állt elnöki szék is, melyre Fejérpataky László másodelnökünk választatott meg, mig az egyik másodelnöki tisztség ujból Csoma Józseffel töltetett be.
A folyó évi igazgató-választmányi üléseket márczius 13-án, junius 14-én, szeptember 28-án és november 29-én tartottuk meg. Ez üléseken felolvasásra került Závodszky Levente értekezése a Héderváry-Lorántffy perről, Gulyás Pálé Balzac heraldikájáról, Nagy Gézáé a Croy-családról, Szily Jenőé a Kisbotytyáni és Geresgáli Batthány-családról és Kállay Ubulé az Árpádkori oklevelek módszertanának egyes kérdéseiről. Bemutatásra került a Bezerédy-családnak 1431-i czimerlevele és Bártfai Szabó Lászlónak családtörténeti munkája, a gróf Széchényi-család történetének I. kötete.
A november havi igazgató-választmányi ülésen töltetett be a Tóth Árpád elhunytával megüresedett pénztárnoki állás, a melyre Sohár László, a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselője választatott meg.
Foglalkozott az igazgató választmány a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv folytatásával is és határozatilag kimondatott, hogy a Nemes Családok II. kötetére az előfizetési felhivásokat ki fogja bocsátani és a mennyiben az előfizetésekből befolyó összeg a nyomdai költségeket fedezi, a kötetet sajtó alá adja. Az előfizetési felhivásokat folyó év őszén kellett volna kibocsátani, azonban a szerkesztőség indokolt kérelmére azok kibocsátása a jövő évre halasztatott el.
Társaságunk tagjainak számáról a következőket van szerencsém jelenteni:
Alapitó tagjaink közül az elmult évben négy 200 koronás alapitónk hunyt el, pártoló tagjaink közül halálozás és kilépés folytán 4, évdijas tagjaink közül halálozás és kilépés folytán 5 tagot veszitettünk. Az 1000 koronás és 400 koronás alapitó tagok számában változás nem állott be. Belépett egy 200 koronás alapitó tag, 2 pártoló tag és 27 évdijas tag, ugy hogy a gyarapodás és veszteség egybevetése után a társaság tagjainak a létszáma a következő: 8 alapitó tag 1000 koronával (élő és elhunyt), 39 alapitó tag 400 koronával (élő és elhunyt), 41 alapitó tag 200 koronával (élő és elhunyt), 93 pártoló tag, 359 évdijas tag, ugy hogy az összes tagok száma, beleértve az elhunyt alapitókat is, 536, szemben a mult évi 519 taggal.
A tagok száma tehát az elmult évhez képest növekedést mutat, azonban ez a növekedés nem oly nagyméretü, hogy bevételeink tetemes növekedését is eredményezné. Pedig a nyomdai árak rohamos emelkedése nagyon is kivánatossá tenné tagjaink számának és ezzel együtt bevételeinknek is minél nagyobbmérvü növekedését. Az elmult évben a nyomdai árak mintegy 15%-al, emelkedtek, a mi a társaság elnökségét fokozottabb takarékosságra intette. Ez a kényszerüségból eredő takarékosság okozta azt, hogy az idei évfolyamban csak egy szines képmellékletet tudtunk adni, minthogy a készletben lévőkre ismét csak meg kell ujitanunk mult évi jelentésünkben tett panaszunkat, hogy a hozzájuk való kéziratot a szerzőtől megkapni minden igyekezet daczára ez évben sem sikerült. Mi magunk fájlaljuk legjobban, hogy a szines mellékletek számát meg kell szoritanunk, de a társaság pénzügyi helyzetével számolnunk kellett, és a pénzügyi egyensuly megóvása érdekében a szerkesztőségnek el kell viselni a mellékletek elmaradása miatt tett szemrehányásokat.
Kérem a mélyen tisztelt nagygyülést, hogy jelentésemet tudomásul venni sziveskedjék.
Budapest, 1911 deczember 29.
Áldásy Antal.
titkár
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság
A M. Heraldikai és Genealogiai Társaság költségvetési előirányzata az 1912. évre.
