A DATUM ÉS AZ ACTUM JELENTÉSE AZ OKLEVELEK KELTEZÉSÉBEN.
A DATUM ÉS AZ ACTUM JELENTÉSE AZ OKLEVELEK KELTEZÉSÉBEN.
A Historische Vierteljahrschrift 1911. évfolyamának 489. sk. lapjain feltünést keltő czikk jelent meg Riess Lajostól «Was bedeutet Data und Actum in den Urkunden Heinrichs Il.» czimmel, mely a modern oklevéltan egyik fontos elvének vág neki merészen. Riess fejtegetései ugyan csak II. Henrik okleveleire vonatkoznak, a szerző azonban annyira bízik felállitott tételének igazságában, hogy mindjárt általánositja is azt. Czikke végén azonban mégis úgy fejezi ki magát, hogy a minek kimutatása II. Henrik uralkodásának első 16 évére nézve sikerült neki, az remélhetőleg más korokra nézve is sikerülni fog; mindenesetre meg kell tenni – úgymond – a kisérletet arra, hogy az uj theoriát más korszakokból származó császári oklevelekre is alkalmazzuk.*
510. l.
A Ficker és Sickel vizsgálatai által megalapozott modern diplomatika ugyanis fontos alaptétel gyanánt ismeri a nem egységes datálás elvét, mely annyit jelent, hogy az oklevelek keltezésének adatai, főleg pedig a keltezés helye és ideje olykor nem egyazon időpontra vonatkoznak, hanem az egyik az oklevél kiállitását megelőző eljárásnak, az intézkedésnek valamelyik fázisát, a másik pedig az oklevél kiállitásának idejét mutatja.
Ezt a tételt támadja meg Riess és II. Henriknek a Monumenta Germaniae Historica okleveles osztályában Bresslau Harry és munkatársai által kiadott okleveleinek adatait Thietmar merseburgi püspök krónikájának adataival összevetve, megállapitja, hogy a dátumok nem egységes voltának elmélete alapjában hibás, mert a nem egységesnek látszó dátumok adatai igenis ugyanazon 124időpontra vonatkoznak. Csakhogy ez az időpont nem az intézkedésnek, sem az oklevéladásnak az ideje, hanem az oklevél kiállitására vonatkozó királyi parancs bejegyzéséé a kanczellár naptárába, a memorandumba.* Ezt jelenti a keltezésekben olvasható actum.
489. l.
E szerint tehát, mint Riess kereken kijelenti,* az oklevéltannak a nem egységes keltezés korcs fogalmát (Zwitterbegriff) egészen el kell vetnie.
510. l.
Csak nemrégiben vettük vizsgálat alá a nem egységes keltezés szempontjából Árpád-kori okleveleinket s az «Oklevéldátumok hibái és ellentmondásai» czimü tanulmányban* arra a következtetésre jutottunk, hogy a nem egységes keltezés elve a mi okleveleinkre is sikerrel alkalmazható és segitségével sok, hibásnak látszó oklevéldátumnak helyes értelmezését találhatjuk. Riess fejtegetései tehát a hazai oklevéltant is közelről érintik.
Századok, 191l. é. nov. és decz. havi füzet.
Kállay Ubul a Heraldikai és Genealogiai Társulat ülésén tartott felolvasásában* felhivta a figyelmet Riess theoriájára és mindjárt alkalmazta is azt a mi okleveles viszonyainkra, megállapitván, hogy ez az elmélet a hazai oklevélkeltezésekre is tökéletesen illik, s igy az actum nálunk is a memorandumba való bevezetés időpontját jelöli.
Megjelent a Turul 191l. évf. 174. sk. l.
E helyütt tulajdonképen a kérdésnek csupán ezt a bennünket érintő oldalát kellene vizsgálat alá vennünk, mig a Riess-féle elméletnek alapjaiban, II. Henrik oklevelei szempontjából való birálatát a legilletékesebb helyről, II. Henrik okleveleinek kiadóitól kell várnuk.
De bár tudomásunk van róla, hogy a válasz innen legközelebb valóban meg fog jelenni,* mégis szükségesnek látjuk, hogy erre vonatkozólag a magunk részéről is tegyünk néhány futólagos megjegyzést.
Értesülésünk szerint a DHII. kötet egyik szerkesztője, Bloch H. professor a Hist. Vierteljahrschrift egyik közelebbi füzetében fog Riess theoriájának értékéről nyilatkozni.
***
Riess elmélete teljes egészében valószinütlennek látszik. Nem bir elég meggyőző erővel. A tétel bizonyitása majd minden ponton megtámadható. Alkalmazása nem következetes. Igy tehát még fenntartással is alig fogadható el.
Mindenekelőtt is azt kell kiemelnünk, hogy az actum-nak olyatén értelmezése, melyet Riess óhajt neki adni, hogy t. i. ez a kanczellári naplóba való bejegyzést jelentené, ellenkezik a középkornak erre vonatkozó fölfogásával. Igaz ugyan, hogy a kifejezések értelme időről időre változni szokott, de ez csak annál inkább Riess ellen szól. Hiszen még a XIV. században is azt irja egy formulator:
Datum quidem importat solummodo tempus, in quo datur littera, actum autem importat tempus, in quo ea facta sunt, super quibus littera datur.*
Lásd Bresslau, Urkundenlehre, 1. kiad. 857. l. 4. jegyz.
Ez félreérthetlenül mutatja, hogy az actum eredeti, igazi jelentése az intézkedés, s ezt még a XIV. században is igen jól tudták. Ez az eredeti jelentés ugyan főleg a mechanikus természetü kanczelláriai ügykezelésben nem élt mindig ily tisztán, de csak annyiban változott, hogy a dátumtól nem különböztették meg élesen. Hogy azonban egészen eltérő, nem a tárgyra, hanem a kanczelláriai bejegyzésre vonatkozó értelmet vett volna, azt legföljebb föltenni lehet, de bizonyitékot erre fölhozni nem lehet.
A másik, általánosságban kiemelendő dolog az, hogy még ha elfogadhatnók is a hely- és időadatoknak a memorandumra vonatkozását (az erre vonatkozó bizonyitékok értékéről alább lesz szó), ez egyáltalában nem zárná még ki a nem egységes keltezés lehetőségét. Hiszen maga Riess is elismeri, hogy vannak esetek, mikor az uralkodási év nem egyezik az évvel, mint pl. a Stumpf 1399. sz. oklevélben,* bár ő itt iráshiba feltevésével akar magán segiteni. Mint látni fogjuk, ez különösen fontos körülmény a hazai okleveles praxis szempontjából.
Riess, 490–91. l.
Igy tehát mind az actum jelentésére, mind a nem egységes keltezés lehetőségének kétségbe vonására nézve már a priori nagyon erős aggodalmaknak kell Riess elméletével szemben kifejezést adnunk. A részletekre nézve pedig, melyek a tétel bizonyitására vannak hivatva, a következőket kell megjegyeznünk.
Riess a merseburgi püspökség részére 1017. 125nov. 3-án kelt adománylevelet hozza fel,* mint a melynek keletkezése semmikép sem jelenthet mást, mint a kanczellári bejegyzés idejét. A dolog azonban aligha ilyen kétségtelen. Mert ugyan miért ne történhetett volna az adomány és az oklevél kiállitása ugyanaz nap? A vasárnap miatt? A középkori oklevelek egész sora kelt s iratott vasárnap. Igy a kelet itt is bátran jelentheti az oklevéladás napját. De még ha úgy volna is, a hogy Riess gondolja, Thietmarnak felhozott helye csak azt mondja, hogy az oklevél kiállitására vonatkozó királyi parancs történt nov. 3-án, s igy a kérdéses dátum legföljebb azt mutatja, hogy néha a keltezés mindenestül a királyi parancs idejére vonatkozik, a mit Ficker már sejtett, de határozottan állitani még nem mert. A memorandumról, vagy ilyesmiről itt szó sincs.
489–90. l.
Van azonban Riessnek arra is példája, hogy a kelet – szerinte – biztosan nem a királyi parancs, hanem a kanczellári bejegyzés ideje. Ez volna az 1002. augusztus 24-ről kelt DHII. 12.* Ennek kiállitására a parancs Riess szerint már aug. 12-én kiadatott, de a közbejött zavarok miatt a bejegyzést a kanczellár csak két hét mulva eszközölhette; ennek idejét mutatja az aug. 24-iki dátum.
493. l.
Itt aztán nem értjük, hogyan képzeli Riess a kanczellári bejegyzés eszközlését. Két hétig ne jutott volna hozzá ehhez a kanczellár? Hiszen máskor maga Riess annyira sürgősnek, illetőleg a királyi intézkedéssel egyidejünek veszi a bejegyzést, hogy egyazon nap kora reggelén és késő estéjén, egymástól 40 km-nél távolabb fekvő helyeken tett intézkedést azonnal följegyzettnek vesz.* De azonkivül ott van a DHII. 11. sz. oklevél, mely 1002. augusztus 18-án, tehát 12. és 24-ike közti időben kelt! Riess elmélete szerint ennek dátuma is a kanczellári bejegyzést mutatja; hogy lehet hát, hogy ezt előbb jegyezte be a kanczellár, mint azt, melyre nézve a végleges intézkedés már 12-én megtörtént?
495. l. a DHII. 64-re vonatkozólag.
Egyébként is egyáltalában semmi belső okát nem tudjuk találni annak, hogy az oklevélen nem az ügyet elintéző oklevéladási parancsnak, hanem az ehhez képest mellékes körülménynek, a kanczellári naptárba való bejegyzésnek idejét tüntették föl. Annak még van értelme, hogy az oklevéladási parancs ideje szerepel oklevélkeltek gyanánt. Hiszen tudjuk, hogy mint külföldön, ugy nálunk is mily fontos volt a királyi prćceptum. Ott van pl. III. Bélának ismeretes oklevele,* mely Kaba végrendeletének megerősitését adván elő, még azt is fölemliti, mit csinált a király, quando ista fieri iussit. Azonban általános szabályként oklevélkeltezési időpontul a királyi prćceptumot sem lehet fölvenni.
Wenzel, l. 69. l.
A Stumpf 1399. sz. oklevélre nézve* csupán annyit, hogy Thietmar illető helyének értelmezése legalább is erőszakoltnak látszik. De megint csak ugy áll a dolog, hogy még ha igaza volna is Riessnek Thietmar püspöki ordinatiójára nézve, ebből csupán annyi következik, hogy Thietmar illető helyét eddig hibásan értelmezték, tehát ez esetben fölösleges a kérdéses oklevél keltét nem egységesnek tekinteni. De ez még semmiképen sem érintheti a nem egységes keltezés elméletének általános érvényességét.
490–92. l.
Az oklevelek nyilvános felolvasásáról mondottak* sem meggyőzők. Teljességgel valószinütlen, hogy olyan ünnepélyes actusnál, a milyen a király jelenlétében az országnagyok előtt való felolvasás, ne a véglegesen megszövegezett oklevelet, hanem a kanczellári naplóba eszközölt bejegyzést olvasták volna föl, mely bizonyára csak lapidáris volt.
497. sz. l.
Abban viszont igaza van Riessnek, hogy a recognitio ellenőrzésül szolgált; ezt azonban eddig is tudtuk.
A Thietmarnál olvasható följegyzés, melyet Riess a kanczellári memorandum töredékének vesz,* szerintünk az actum jelentésére nézve, legalább a Ries által óhajtott értelemben, nem nyujt felvilágositást. Bizony egyszerüen csak a decretum hozatalát jelenti az, annál is inkább, mert az a magyarázat, melyet Riess az ejusdem-hez füz, teljességgel tarthatatlan. Miért kell fölvenni, hogy az ejusdem kitétele a sorozatos bejegyzéseknek II. Henrik korában történtét jelenti, mikor pár szóval előbb ott van a domni Henrici, melyre az ejusdem vonatkozik? Az ilyen 126erőszakolt magyarázat inkább kompromittálja, mint támogatja az elméletet.
499. l.
Különös egyébként, hogy ha a kanczellári napló oly fontos, sőt mások (igy Thietmar) számára is hozzáférhető volt, miért nem maradt reánk egyetlen egy sem, sőt még töredékét is csak erőszakolt magyarázattal lehet ugy ahogy helyreállitani. Már csak a nyilvános oklevél-felolvasások, utólagos oklevélkiállitás és a recognitio miatt is nagy gonddal kellett volna azt őrizni, ha csakugyan ugy állt volna a dolog, a mint ezt Riess felteszi.
A recognitióra nézve ismételjük, hogy annak ellenőrzésül tekintése helyes. Ámde az, hogy ennek módja a napi dátumnak utólagos rávezetése lett volna,* már kétes értékü feltevés, mert hiszen ha ez igaz, akkor a napi dátum utólagos, más kéz által való rávezetése sokkal több esetben volna megállapitható, mint a hogy ez valóságban előfordul, különösen ha maga a kanczellár eszközölte ezt, mint Riess hiszi. Hogy a kanczellárnak ebben szerzett gyakorlata tenné az utólagos rávezetést sok esetben felismerhetlenné, az megint kevéssé valószinü, mert hiszen csk nem utánozgatta a kanczellár az egyes scribák kezevonását?
504. sk. l.
Nem meggyőző az sem, a mit a hildesheimi oklevelek napi kelte hiányának magyarázatául mond Riess.* Alig hihető, hogy a kanczellár a hibásnak talált keltezést meghagyva, a napi kelet kitöltése nélkül terjesztette be az okleveleket megerősités végett, csak azért, mert nem akarta azokat ujra iratni. De még kevésbbé fogadható el az az érvelés, melyet az ötödik oklevél keltéről u. o. olvasunk. Teljességgel érthetetlen, miért tartja Riess lehetetlennek, hogy az oklevél márcz. 2-ára elkészülhetett, ha II. Henrik febr. 24. után már a kiállitási helyként szereplő Werlában volt.
506. l.
Ime, ezek Riess elméletének főbb bizonyitékai, melyek már ily futólagos vizsgálatnál is kétes értéküeknek bizonyulnak. Semmikép sem tartjuk megengedhetőnek, hogy ez adatokra olyan nagy fontoságu tételt épitsünk, mely hosszu korszakok adatainak beható vizsgálatán alapuló elméletet volna hivatva lerontani. Mert ne felejtsük, hogy Riess adatai csupán II. Henrik uralkodásának első 16 évére vonatkoznak, s magyarázatuknál a legfőbb támasz Thietmar krónikájának néhány kétséges értelmü helye. Thietmar illető helyeinek magyarázatára nézve egyébként nagyon kiváncsian várjuk a föntebb jelzett nyilatkozat megjelenését.
***
A memorandum-elméletnek a hazai okleveles praxisra való alkalmazására tulajdonkép csak akkor kerülhet sor, ha az elmélet helyessége ott, a hol felállitották, t. i. a német oklevelekre vonatkozólag legalább is nagy mértékben valószinünek bizonyult. A mi diplomatikánkban uganis az elméletre közvetlen bizonyítékul szolgáló adatot nem találunk. Csupán arról lehet tehát szó, hogy vajjon a már helyesnek bizonyult elmélet alkalmazható-e a hazai oklevelek keltezésére, illetőleg hogy a mi okleveleink keltezési adatai nem mondanak-e ellent az elméletnek.
Láttuk, hogy Riess elméletéhez nagyon is sok szó fér, s így a hazai praxisra való alkalmazására nézve legczélszerübb lenne egyelőre várakozó álláspontra helyezkedni.
Minthogy azonban alkalmazására már megtörtént a kisérlet, s Kállay Ubul a Riess elméletét ismertető czikkében éppen ami adatainkra támaszkodva úgy találta, hogy a memorandumelmélet nálunk is nagyon jól beválik, nem térhetünk ki a kérdésnek közelebbi vizsgálata elől.
Itt is egy általános megjegyzést kell előre bocsájtanunk, a melyet különben már föntebb érintettünk.
II. Henrik okleveleinek keltezése általában két főrészből áll: az időadatokból (nap, év, uralkkodási év), melyeket rendesen data vezet be és az actum-mal ezekhez csatolt hely-megnevezésből.* A nem egységes keltezés ez oklevelekben legtöbbnyire azáltal keletkezik, hogy az időadatok együttesen más időpontra vonatkoznak, mint a hely. Vagy az időadatok értelmezendők az intézkedés idejére s a hely az oklevéladásra, vagy megfordítva.
Lásd ezekre nézve Die Urkunden der deutschen Kaiser und Könige III. kötetét.
A keltezésnek ezen két része között olykor 127mutatkozó ellentmondást akarja Riess a memorandum-elmélettel kiegyenliteni, s vizsgálatai eredményekép vonja le azt a következtetést, hogy nem egységes keltezés egyáltalán nincs is. De már föntebb láttuk, hogy a nem egységes keltezés fogalma nem csupán a hely- és időadatok egybe nem vágására szoritkozik, mert vannak esetek, a mikor az időadatok egy része, pl. az uralkodási év vonatkozik az oklevéladásra, a többi pedig az intézkedés idejére.*
V. ö. erre vonatkozólag Bresslau, Urkundenlehre, 859–60. l.
Az Árpád-korból származó hazai okleveleinknél ez a körülmény különösen fontos.
A XIII. században ugyanis, mint ezt már másutt kiemeltük, ünnepélyes okleveleinkben rendesen hiányzik a hely megjelölése, s a dátum a következő alkatrészeket mutatja: a kanczellár megnevezése (recognitio), nap, annus incarnationis, a méltóságok felsorolása, annus regni.
Hogy miféle körülmények okozhatták, hogy ezek közül az időjelölő adatok közül némelyek az intézkedés idejére, vagy mondjuk általánosságban: az oklevél kiállitásánál korábbi időpontra vonatkoznak, mások meg az oklevéladás idejére, arra is rámutattunk Árpádkori okleveleink keltezési ellentmondásainak vizsgálata alkalmával. Itt csupán azt kivánjuk hangsulyozni, hogy igenis, okleveleink különböző időadatai között gyakran találhatók ellentmondások, s ezeket az esetek többségében a memorandum-elmélet elfogadása sem oszlatja el, hanem csupán annak felismerése, hogy az oklevél irója az adatok egy részét (akár megelőző oklevél, akár másnemü feljegyzés vagy egyéb ok alapján) intézkedés szerint irta s ehhez az oklevéladás idején érvényes adatokat csatolt.
Mert mit ér pl. II. Endre 1232-iki oklevelére nézve* annak felvétele, hogy a dátumot a memorandumba eszközölt bejegyzés szerint irták, ha kénytelenek vagyunk elismerni, hogy az időadatok az év végére illenek,* mig a méltóságok, kik a keltezésben föl vannak sorolva, ekkor már nem viselték hivatalukat? Itt más nem segít, mint vagy (Paulerrel) corrigálni az évszámot, mi azonban az uralkodási év miatt nehézségekbe ütközik, vagy pedig, a mint mi ajánlottuk, a méltóságokat az intézkedés idejére, az évet az oklevél kiállitására értelmezni.
Wenzel VI. 502.
V. ö. idézett tanulmányunk, 754. l.
Ilyen és hasonló esetek,* melyeknek ismételt tárgyalását itt fölöslegesnek tartjuk, azt mutatják, hogy a nem egységes keltezés hazai okleveleinkre nézve kétségtelenül megállapítható, illetőleg a dátumok látszólagos ellentmondásainak értelmezésére nézve sikerrel alkalmazható.
Egyéb idevágó esetekre nézve l. u. o. 754. sk. l.
Ezzel szemben azonban talán azt lehetne fölhozni, hogy miként Riess elsősorban az actum értelméhez füzi memorandum-elméletét, úgy nálunk is az actum jelenti a kanczellári naplóba való bevezetést. Igy tehát a keltezés adatait legalább olyankor kell a memorandum idejének venni, ha az adatokat actum vezeti be.
Valóban, idézett czikkében Kállay is csupán azon esetekre korlátozta a memorandum-elmélet alkalmazását, melyekben a keltezést actum vagy datum et actum vezeti be.
A mi vizsgálataink eredménye erre nézve az volt, hogy bár az actum és a datum között való különbséget a középkorban a magyar kanczelláriában is ismerték, mégis a kettőnek éles megkülönböztetéséről és egymástól elválasztásáról csak ritkán lehet szó. A kanczellária actum-ot irt az oklevéladást jelölő időadatok elé, mig datum akárhányszor oly adatokat vezet be, melyek biztosan az intézkedésre vonatkoznak. Különösen feltünik ez olyankor, ha a két kifejezés egybe van kapcsolva: datum et actum. Ilyenkor az intézkedésnek és oklevéladásnak egybe kellene esnie, holott ez sokszor világosan megállapíthatóan ki van zárva.
Kállay ezzel szemben úgy véli, hogy az általunk felhozott esetek közül többnél feltehető, hogy az illető oklevelek elintézése és irásba foglalása egy napon történt.*
Turul, 1911. 177–78. l.
Bár az erre vonatkozó érvelés szerintünk éppen nem meggyőző s okleveleink stylusának ismerete mellett pl. teljesen tarthatatlan az, hogy az egy napon elintézett és irásba foglalt ügyről tanácskozó főurakról irták volna, hogy «qui tunc aderant», mint Kállay mondja, ezen érvelés czáfolgatása helyett bátorkodunk a HO. VI. 65–75. l. közölt oklevélre mutatni, melynek keltezését datum et actum vezeti be, s mégis az 128évszám s az ezzel összevágó uralkodási év meg a méltóságok felsorolása között 3–4 évnyi időkülönbséget kell megállapitanunk.* Az egy időpontra vonatkoztatás tehát itt ép oly kevéssé engedhető meg, mint a föntebb idézett, W. VI. 502. oklevélnél.
Századok, 1911. 75. I.
Hogy tehát Riess elmélete nálunk «mindenütt bevált», mint Kállay véli,* az ép úgy nem fogadható el, mint a mily kétes ezen elmélet értéke a német császári oklevelekre vonatkozólag.
Turul, 1911. 178. l.
Van azonban Kállay tanulmányának egy igen fontos eredménye, mely a hazai diplomatikában nagyon jelentős körülményt emel ki. Ez a körülmény a kanczellár (vagy alkanczellár) változásának figyelembe veendő volta a dátumokban található ellentmondások értelmezésénél.
Minthogy ugyanis elméletének indokolására Riess oly példákat hoz fel, melyekben a kanczellár hivatali elődjének idejében elintézett oklevélre irja a maga recognitióját, holott dátumként olyan időpont szerepel, melyben ő még nem viselte hivatlát, Kállay az általunk felhozott hasonló eseteket, t. i. IV. Bélának 1240-iki két oklevelét* veti ezzel egybe, s megállapítja a következő két elvet:
W. XI. 312. és HO. VIII. 422.
1. Mindazon oklevelek, hol a kelt és a kanczellár neve nem vág össze és ezért vagy a keltet, vagy a kanczellár nevét tévedésnek minősítették, avagy akár az oklevelet magát jelezték hamisnak (természetesen ha gyanúra más alapos ok nem forog fenn), megvizsgálandók, vajjon a kelt nem vonatkoztatható-e az actum idejére, mint a memorandum keltje.
2. Vizsgálat tárgyává teendő, hogy vajjon az actum szerepeltetése, az actum szerint való keltezés egyes esetekben nem okolható-e meg a kanczelláriai változásokkal.*
I. h. 177. l.
E két pontra nézve teljesen egyetértünk Kállayval, csupán azt kell belőlük elhagyni, a mi a memorandum emlegetésére vonatkozik.
A memorandum-elmélet ugyanis a föntebbiek szerint ugy a külföldi, mint a hazai diplomatikában tarthatatlan. Ezt tehát figyelmen kivül hagyva, tiszta igaz, hogy a kanczellár-változás az actum, vagyis az intézkedés szerint való keltezés egyik gyakoribb okának tekintendő. Hogy a Kállay által idézett adatokhoz még néhányat csatoljunk erre nézve, megállapíthatjuk, hogy:
a) A Babonig fiai részére adott oklevél* dátumaként szereplő 1299. évi aug. 1. táján kanczellár-változás volt, mert az ellenjegyző alkanczellár, László titeli prépost, csak julius vége óta birja hivatalát.*
Blagay-oklevéltár, 65. l.
Fejérpataky, A kir. kanczellária, 145. l.
b) Hasonlókép kanczellár-változás volt 1255. márczius elején, mikor IV. Bélának Waskán kiadott oklevele* kelt. Az oklevelen ugyan nincs napi dátum, de a W. XI. 411–12. 1. közölt oklevél mutatja, hogy a király akkoriban járt ott. Smaragdus ép ezidétt foglalta el alkanczellári hivatalát* s valószinüleg ezzel függ össze az is, hogy oklevelünk nincs recognitióval ellátva.
W. VII. 387.
Fejérpataky, i. m. 105. l.
c) IV. Béla 1261. aug. 21-iki oklevelét* Pál alkanczellár adja ugyan ki, a ki már régebben viseli hivatalát, de a kanczellári állásban van éppen ekkor változás.*
W. VIII. 2.
Fejérpataky, 102. l.
Ez esetekben a kelet datum et actummal van bevezetve. Az tehát kétségtelenül megállapitható, hogy az actum kiemelésének az oklevelekben a kanczelláriai személyváltozással összefüggésben kell lennie.
A magyarázat valószinüleg abban keresendő, hogy az uj kanczellár vagy alkanczellár jónak látta valamikép megjelölni, hogy az intézkedés az ő hivataloskodása előtt történt s igy a felelősséget ő csupán részben viselheti.
Mindez pedig méginkább megerősiti azt az elvet, melyet másutt* állapitottunk meg a kanczellár nevének az időadatokkal való ellenkezésére nézve, hogy t. i. az oklevél hitelét magában véve még nem rontja az, ha korábbi keltü oklevelen később szereplő kanczellár nevét olvassuk, hanem ez csupán intézkedés szerint való keltezésre mutat. Ellenben gyanus az az oklevél, melyen oly kanczellár nevét olvassuk, ki a kelet idejében már nem viselhette hivatalát.
Századok, 1911. 749. l.
DR. SZENTPÉTERY IMRE.
