Hiteles helyeink oklevél kritikája.
158Hiteles helyeink oklevél kritikája.
A mai oklevélkritika alapja, az irás és szöveg-összehasonlitás, a középkorban sem volt teljesen ismeretlen. Ha nem is lehet szó oly módszeres eljárásról és a részletekbe menő vizsgálatról, mint a minőt a mai kritika végez, gyakran előfordult, hogy midőn meg kellett állapitani, vajjon egy oklevél eredeti-e, avagy hamisitvány, más oklevelekkel hasonlitották össze, melyeknek kiállitója ugyanaz volt, mint a kérdéses oklevélé.* A különbség, mely lényegesen befolyásolta a kritika eredményét, a mai és a középkorban követett eljárás közt az volt, hogy az összehasonlitás anyaga kisebb volt, rendesen csak arra szoritkozott, a mi egy-egy oklevelet nyerő fél levéltárában volt. Biztosabb eredményt csak akkor tudtak elérni, ha a közelmultból eredő oklevelek forogtak szóban, melyeknél vagy még érvényben levő kanczelláriai szokásokra vagy még müködő kanczelláriai személyzet emlékezetére lehetett támaszkodni. A pápai kuriában már III. Incze megállapitotta ismert decretalejában «De crimine falsi» az elveket, melyek az egyházat az oklevelek megbirálásánál vezessék.* Mindazonáltal hányszor megesett, hogy a kuria szakértőit hamisitványokkal csapták be.* Azokat a már emlitett körülményben kell keresnünk. De vajjon nem téved-e akárhányszor a legképzettebb modern kritikus is itéleteiben? Ne gondoljuk azonban, hogy az oklevélkritika rendesen oly alapon folyt, mint ma. Ez csak kivétel volt és csak igen fejlett kanczelláriai gyakorlat mellett fordult elő. Legtöbbször csak a pecsétvizsgálatra szoritkoztak. A pecsét alakja, anyaga, sulya voltak azon tényezők, melyekre egy-egy biróság az oklevélbirálatnál támaszkodott.
L. czikkemet: A diplomatikai kritika és a hazai okleveles anyag. Tört. Szemle I. évf. 562.
C. 6. de crimine falsi X. 5., 20.
L. M. Tangl. Eine Rota-Verhandlung vom Jahre 1323. Mitteil, d Instituts für österr, Geschichtsforsch 6. Ergb.
Hazai biróságaink és elsősorban a király, oklevélvizsgálatnál a pecsétet vették figyelembe. A pecsét alakja, köriratának betüi, épsége, anyaga, felfüggesztésének módja voltak azon kérdések, melyeket a vizsgálat alá veendő oklevéllel szemben elsősorban vetettek fel nálunk is az oklevélkiállitók.* Különösen fontos volt, hogy kétségbe vont oklevélben ne legyen rasura és hogy a szokásos formulák szerint legyen kiállitva. 1351. pl. az országbiró elvet egy állitólag I. Károlytól eredő oklevelet, mivel egész terjedelmében ellentmond stilusa az országos szokásnak és teljesen elütő és idegen a szövege és oly gyanus helyen, minő a birtok neve, rasura teszi gyanussá. Különben is nem Tothsolyumus szó van a rasura helyére irva, mely birtokról a perben szó volt, hanem Somlyo, mely szó rövidebb lévén, nem tölti be a vakarás helyét, ugy hogy még annyi hely maradt, hogy más birtok nevét is oda lehetne irni; a kiállitás évét nem ugyanaz a scriptor irta, ki az oklevelet egész a dátumig leirta, a pecsétet sem a szokásos helyen függesztették az oklevélre.*
A király 1284. Wenzel IX. 385. Az esztergomi érsek 1281. Knauz II. 148.
Fejér IX. 3. 653.
Hiteles helyeink is gyakran jöttek olyan helyzetbe, hogy régebben kiállitott okleveleiket meg kellett vizsgálniok. Különösen három esetben kellett kritikát gyakorolniok. 1. Ha ujra kiállitották valamely oklevelüket. 2. Átirásnál. 3. Ha az oklevéllel szemben a biróság előtt kételyek merültek fel. Ujra akkor állittattak ki a hiteles helylyel oklevelet, ha az pecsétjét megváltoztatta, avagy ha a fél elvesztette eredeti oklevelet vagy az oklevél külső körülmények folytán olyan állapotba került, hogy bizonyitás esetében a biróság előtt kétségek merültek volna fel vele szemben. A hiteles pecséthez a hiteles helyek szigoruan ragaszkodtak és azt gyakran évszázadokon át sem változtatták meg. A jászói konvent pl. a XIII. századtól kezdve ugyanazt a pecsétet használta.* Mindazonáltal különböző körülmények: a pecsét elvesztése, elrablása stb. szükségessé tehették a megujitást, illetőleg átalakitást, mi a XIV. század óta csak királyi intézkedéssel történhetett. Ily megujitásokkal még a XIII. században elég gyakran 159találkozunk. A vasvári káptalan egy oklevelét igy datálja: Anno ab incarnatione 1257. sigilli nostri innovationis anno primo.* 1265-ben a nyitrai káptalan előtt az esztergomi keresztes konvent egy oklevelét mutatják be, mely annak régi pecsétjével volt megerősitve.* Mikor 1276-ban a veszprémi káptalan elveszti pecsétjeit, a király az egész országnak tudtára adatja, hogy azokat megujittatta. Mint maga a káptalan irja Amissis nostris sigillis autenticis casualiter et tandem ex clementa regie maiestatis reformatis iuxta edictum regalis providentie promulgatum aput omnes regnicolas.*
Tóth-Szabó Pál. Turul 1909. 117.
Wenzel VII. 474.
Knauz II. 170.
Hazai Okm. I. 68.
Történhetett a pecsét átalakitása visszaélések meggátlása czéljából is. Igen szép példája ennek a csornai konvent esete, melynek II. Ulászló oly módon változtatta meg pecsétjét, hogy a régi pecséten levő angyal fölé egy csillagot vésetett.*
Pór Antal. Turul XI. 182.
Miként ha a király megváltoztatta pecsétjét, a régi pecsét alatt kiállitott okleveleket ujra meg kellett erősittetni az uj pecséttel, ugy 160a hiteles helyeknél is a pecsét megváltoztatása az oklevelek uj kiállitásával járt, rendesen transsumptum formájában, melyben meg van mondva az átirás oka. A feleknek érdekükben állott okleveleiket ujra kiállittatni, hogy bizonyitás esetében semmi kétség se merülhessen fel az oklevél ellen a miatt, hogy pecsétje nem volt ismert. A veszprémi káptalan előtt 1278-ban bemutatnak egy oklevelet azon kéréssel, hogy a káptalan azt ujra kiadja azon pecsétje alatt, melyet most használ.* A győri káptalan 1279-ben átirja a bemutatók kérésére egy oklevelét, mely azon pecsétjével volt megerősitve, melyet akkor használt, mielőtt a németek a király gyermekéveiben elpusztitották az egyházat.* A rendes formula, az ily ujrakiadások bevezetésére: exhibuit nobis quasdam litteras nostras sub antiquo sigillo nostro confectas petens nos instanter, ut easdem ... transscribi ... faciendo nostro novo sigillo et autentico dignaremur confirmare ...
Hazai Okm. VII. 170.
Wenzel IX. 260.
Az ily átirás, illetőleg uj kiállitás czélja volt a régi pecséttel való visszaéléseket, mely esetleg idegenek kezébe kerülhetett, hamis oklevelek készitését megakadályozni, hisz az uj kiállitásnál módjában volt a hiteles helynek megállapitni, hogy vajjon ilyennel van-e dolga. A szepesi káptalantól 1286-ban László király és tatárjai elrabolták a pecsétjét és elrejtették. «Hogy ugy a magunk, mint mások tisztességét fenntarhassuk – irja a káptalan – kik különböző ügyekben nálunk okleveleket kapnak és hogy senkise követhessen el csalárdságot oklevelek kiállitásában», elhatározták, hogy uj pecsétet készittetnek, közhirré téve, hogy összes a régi pecséttel megerősitett okleveleiket mutassák be az uj pecséttel való megerősités végett.* Ugyanakkor mindazon okleveleiket, melyeket uj pecsétjükkel nem erősitettek meg, semmiseknek és érvényteleneknek nyilvánitják.*
Fejér VI. 3. 442.
Hazai Okm. VII. 226.
Hogy senki a pecsétváltozással ne károsodhassék oly módon, hogy nem vevén róla tudomást, nem ujittatja meg okleveleit, a hiteles hely kihirdette környékén, hogy az okleveleket mutassák be átirás végett. Igy mikor 1287-ben a szászok felgyujtották a gyulafehérvári egyházat és az erdélyi káptalan elvesztette pecsétjét, a káptalan kihirdettette egész Erdélyben, melyre hatásköre kiterjedt, hogy a kinek az elveszett pecséttel megerősitett oklevelei vannak, mutassák be, hogy uj pecsétjük alatt megujithassák.* Rendezett viszonyok között, minőkről a IV. László alatti zavarok idején alig beszélhetünk, maga a király őrködött azon, hogy alattvalói ilyen változások folytán kárt ne szenvedjenek. A vasvári káptalan pl. 1328-ban tömegesen erősíti meg uj pecsétjével a régi alatt kiadott okleveleit «iuxta regie maiestatis preceptum».*
Zimmermann-Werner Urkundb. I. 152.
Hazai Okm. IV. 130–141. III. 91–94. Anjou II. 356.
Uj kiadás végett fordultak a hiteles helyhez, akkor is, ha az először kiállitott oklevél elveszett vagy ugy megrongálódott, hogy biróság előtt nem lehetett volna gyanu veszélye nélkül bemutatni. A hiteles helynek módjában állott az oklevelet ujra kiadni, még ha az első példány, melyet a bevallást tevőnek adtak át, el is veszett. A hiteles helyek ugyanis kezdettől fogva megőrizték productumaik egy példányát akár chirografálás révén, akár protocollumba vezetve. A chirografálás szokását kétségkivül a külföldről vették át. Ott a chirografálás czélja az volt, hogy kétség esetén egyik fél ellenőrizhesse a másikat. Az oklevelet egy pergamenlapra teljesen megegyező módon kétszer leirták és a szövegek közti helyet az Abc betüivel vagy bizonyos szavakkal töltötték ki. Azután a pergamenlapot az Abc betüin át keresztülvágták és a felek mindegyike kapott egy-egy példányt az oklevélből. Ha bizonyitásra került a sor, a biróság előtt bemutatott két példánynak össze kellett illeni, hogy a kétoldalu szerződéssel szemben semmi gyanu se merülhessen fel. Az oklevélhitelesitésnek ez a módja különösen addig volt fontos, mig a pecséttel való megerősités szokása el nem terjedt.*
L. bővebben Redlich die Privaturkunden des Mittelalters 97 s köv. l.
A chirografálás ily czéllal kétoldalu jogügyleteknél nálunk sem volt ismeretlen. Mint csekély számu emlékeinkből látható, ha a földesur és népei közti viszonyt szabályozták és azt irásba foglalták, gyakran chirografummal szétválasztott kettős példányban helyezték azt jogi biztosság alá. Az esztergomi érsek 1209-ben Imre királytól nyert colonusai jogviszonyát szabályozva chirografált oklevelet állit ki.* Sőt a király is ily oklevelet állit ki, mikor a földesur és népei közti viszonyra vonatkozólag dönt. II. Endre megállapitván a feltételeket, melyek mellett az esztergomi káptalan fellázadt német telepesei Szebelléb birtokba visszafogadtatnak, erről kettős oklevelet állit ki, melynek egyik példánya a káptalannál, másik a vendégeknél őriztessék meg.* A czél világos: ha kétség merülne fel bizonyos kötelezettségek felett, összehasonlitás utján lehet dönteni.
Knauz I. 194.
Knauz I. 298.
Mikor tehát a 13. század elején a hiteles helyek megkezdik müködésüket, a chirografálás szokása már ismert volt a magyar okleveles gyakorlatban. A hiteles helyek átvették a szokást, az első káptalani oklevelek mind chirografáltak (litterć alphabeto bispartitć,* alphabeto medio intercisć* divisć). A chirografálás, ugylátszik, eleinte azon szándékkal is készült, hogy ha a hiteles hely előtt kötött valamely kétoldalu szerződés bizonyitására került a sor, a két oklevél összeillesztése utján lehessen dönteni. A zágrábi káptalan előtt 1234-ben ajándékozásról tesznek bevallást. A káptalan kettős oklevelet állit ki a felek kérésére chirografált alakban, hogy a betük összeillesztésével lehessen szükség esetén bizonyitani. (Duobus litterarum paribus per ordinem alfabeti signatis et per medium divisis factum dedimus annotari, ut ex litterarum conferenta rei probatio possit reperiri.* A nagy oklevélanyagban ez az egyetlen előttünk ismert hivatkozás a chirografálás ily czéljára, de közvetve sem tudunk erre bizonyitékokat felhozni. Ha valamely hiteles helyi oklevéllel szemben kétség merül fel, sohasem bizonyitanak a két példány összeillesztésével a biróság előtt, hanem mindig a pecsétet, mint a bizonyitás legfőbb eszközét vizsgálják.
Wenzel VII. 537.
Hazai Okm. II. 161. Zalai Okl. I. 87.
Wenzel XI. 273.
A chirografálás csak formalitás volt. A főczél volt a félnek, illetőleg a feleknek kiadott oklevél egy-egy példányát a hiteles hely levéltárában megőrizni, hogy szükség esetén annak alapján ujra ki tudják az oklevelet állitani. Azért is, ha oly jogügyeletekről volt szó, melyekben mindkét félnek érdekében állott oklevéllel rendelkezni: mint csere, osztozkodás, egyesség, akkor az oklevelet három, esetleg négy példányban is kiállitották (litterć alphabeto, in ordine alphabeti tripartitć.)* 1231-ben, irja egy osztozkodás alkalmával, a pécsi káptalan: Ut igitur nulla super hoc in posterum hesitatio habeatur, presentum paginam huius facti testimonium continentem sigilli nostri munimine fecimus insigniri et duabus ab eisdem resectis per alphabetum partibus, mediam in camera b. Petri fecimus reservari, duas vero extremas predictorum fratrum duabus commisimus partibus.* A győri káptalan 1258-ban állit ki egy oklevelet négy példányban, tehát háromszoros chirografumot: «quartam partem earundem in nostra camera reservando».* A hiteles helynél maradt 161oklevelet is annak módja szerint megpecsételték. Hogy csak egy példát hozzunk fel: 1274-ben irja az esztergomi káptalan, mikor valaki elveszett oklevél párját keresi nála: invenimus in nostra camera sub authentico et vero sigillo nostro.* Valahányszor ily régi oklevél kikereséséről van szó, csaknem mindig megemlitik, hogy a megőrzött példányon pecsét függ.
Wenzel XI. 514. Soproni okl. I. 191.
Hazai Okm. VIII. 28.
Wenzel II. 309.
Wenzel IX. 89.
A hiteles helyek nem mindig ily alakban őrizték meg kiadványaikat. A chirografálással egyidejü a registrumvezetés, vagyis az a szokás, hogy az okleveleket egy-egy protocollumba irták be. Egyes helyeken az egyik, másokon a másik módot gyakorolták a hiteles műkődés productumainak megőrzésére. A XIII. században a másodpéldányt tulnyomóan chirografálással állitják elő. A XIV-ben a registrumvezetés és a chirografálás ugy látszik, egyformán voltak képviselve; az egyik hiteles hely még ragaszkodott a chirografáláshoz, a másik meg már állandóan vezetett registrumot. Arra is van emlékünk, hogy a hiteles hely a chirografálás mellett is vezetett registrumot, szóval mindkét módon megőrizte az oklevelet. 1355-ben irja az esztergomi káptalan: Quarum tenorem ad uberiorem cautelam de verbo ad verbum nil addendo, neque diminuendo in nostro registro rescribi faciendo in custodia seu conservatorio predicte nostre ecclesie sub sigillo nostro fecimus reponi perpetuo conservandum.* Avagy még világosabban 1356-ban; rescribi faciendo cum pare eiusdem privilegio interciso in custodia ... fecimus reponi.* A XV. században a registrumvezetés lesz csaknem kizárólag uralkodóvá. A chirografálásra is találunk azonban még a XV. század második felében is példát. A vasvári káptalan ragaszkodott talán leginkább az oklevélmegőrzés e módjához.*
Anjouk. okm. VI. 353.
U. o. 460.
Chirografált oklevelei: 1433. Hazai okm. III. 367; 1464. Hazai okm. III. 415; 1478. Hazai okm. IV. 430.
Akár meglevő, de megrongált eredeti példány alapján, akár a hiteles hely levéltárában megőrzött chirografum alapján történt az ujrakiállítás, azt mindig oklevélvizsgálat előzte meg. A hiteles helynek meg kellett győződnie arról, hogy a bemutatott példány valóban tőle való és nem hamisitvány. Elsősorban természetesen a pecsétet vizsgálták.* Ily vizsgálat alkalmával pl. az esztergomi káptalan azt találja, hogy az oklevél rendben van, csak a pecsét oly régi, hogy már pusztulóban van és leirja, mit látni a pecséten.* A váradi káptalan egy oklevele elárulja, hogy az ilyen vizsgálat nem szoritkozott mindig csak a pecsétre, hanem valósággal szakszerü összehasonlitáson alapult. Az összehasonlitásra a hiteles hely levéltárában őrzött másodpéldányok nyujtottak anyagot. A váradi káptalan 1379-ben királyi parancsra átirja egy 1284. évi oklevelét, mely régebbi pecsétjével volt megerősitve. Hogy az oklevelet alaposan megvizsgálják, kikeresnek levéltárukból több olyan oklevelet, melyen régi pecsétjük függött, azokkal összehasonlitják a bemutatott oklevelet, azok hártyáját, irását és stilusát és miután semmi gyanusat sem találtak az oklevélben, átirják azt és megerősitik uj pecsétjükkel: Nos itaque .... predictas litteras nostras sub nostro sigillo priori confectas recipientes et cum aliis nostris litteris in conservatorio nostro repositis dicto nostro priori sigillo consignatis conformantes, licet eas in cera et sigillo propter nimiam vetustatem in parte corruptas fore reperimus, tamen examinatis carta scriptura et stlio veras nostras litteras omni prorsus suspicione carentes ... nisto modo emanatas fore ... pronunciamus ....* Ha az ujra kiállitás a hirtelen hely levéltárában őrzött chirografum alapján történt, azt is megvizsgálták, vajjon tényleg megilleti az uj kiadást kérőt az oklevél és csak azután állitották ki neki. Ha az oklevél tényleg megillette az illetőt, ugy a hiteles hely kötelessége volt azt kiadni, melynek teljesitését a közigazság parancsolta.* Ily ujra kiadásoknál természetesen kevesebb óvatossággal járhatott el a hiteles hely, hisz már az a körülmény, hogy az oklevél a levéltárban őriztetett, eléggé bizonyitotta annak hitelességét.
Knauz II. 191. Wenzel IX. 503.
Knauz II. 389.
Zichy IV. 86.
Et quia prefatum dominum Gregorium prepositum et ecclesiam suam legitime concernere agnovimus, ideo fraude et dolo absque omni pro defensione suorum iurium eidem domino Gregorio duximus concedendas communi institia regni requirente ... Hazai Okm. II. 322.
162Másként volt ez a közönséges átirásnál, akár valamely fél kérésére, akár királyi parancsra. Itt az átirandó oklevelet alaposan megvizsgálták. Persze, minthogy nemcsak, sőt többnyire nem az átirást végző hiteles hely kiadványáról van szó, nem állott az összehasonlitásra anyag rendelkezésre és a vizsgálat csupán a pecsétre, a hártya épségére és bizonyos mértékben az irásra szoritkozott. Mindez kevés alapot nyujtott az itéletre, ugy hogy a hiteles helyek leginkább ily átirásoknál lehettek tévedésnek kitéve.
Legjobban érdekel azonban bennünket az az eljárás, melyet akkor követtek, ha a biróság előtt támadta meg valaki okleveleiket, azt hamisnak mondotta (litteras falsificare) akár azt állitván, hogy az oklevelet nem a hely állitotta ki, akár azt, hogy a hiteles helyet rászedték pl. hogy álszemélyeket (personć larvales, fictitić) állitottak a hiteles hely elé és az jóhiszemüleg járt el,* vagy maga a hely járt el rosszhiszemüleg. A biró mindezen esetekben vizsgálatot rendelt el. Az oklevelet a biró minden csalás elkerülése végett dobozba tette, melyet pecsétjével lezárt (in trapellum sub capite sigilli nostri includendo ...). Mindkét fél, felperes és alperes mellé adott egy-egy megbizottat, kikhez még egy más hiteles hely megbizottja járult. Ezeknek a biró mandatumot adott át, hogy azzal a meggyanusitott hely elé járuljanak. A birói megbizottak a melléjük rendelt hiteles helyi emberrel az illető káptalan vagy konventhez mentek bemutatták a birói mandatumot, mely a vizsgálatot elrendelte, átadták a lezárt dobozban az oklevelet, felszólitva a káptalan, illetőleg a konvent tagjait, lelkiismeretükre és a közigazságnak tartózó hüségükre hivatkozva, hogy vizsgálják meg a benyujtott oklevelet és mondjanak róla véleményt. A hiteles hely tagjai testületileg összegyülvén, felnyitották a dobozt és vizsgálat alá vették az oklevelet. A vizsgálat után ujból a dobozba zárták az oklevelet, ráütvén a káptalan pecsétjét és a bizottsággal visszaküldték a birónak. A vizsgálat eredményét a kiküldött hiteles hely jelentette.* Jogában állott a feleknek még a hiteles hely véleményadása előtt megegyezni, mely esetben a vizsgálat elmaradt.*
Fejér III. I. 365. Knauz II. 335.
Soproni okl. I. 214. Anjou okm. IV. 574.
Hazai okm. III. 219.
A hiteles helyek, midőn saját okleveleik felett mondtak itéletet, nem elégedtek meg az oklevél hiányai megállapitásával, hanem valósággal modern oklevélkritikát gyakoroltak. Külső és belső kritériumokat egyaránt figyelembe vettek. A külsők közül itt is elsősorban a pecsét, de azonkivül a pergamen, az irás, a belsők közül a formulák, mint mondják modus dictandi voltak elsősorban a vizsgálat tárgyai. Ha nem régen kiállitott oklevélről volt szó, mindehhez még az oklevél kiállitásában résztvett tagok emlékezete is járult.
Irásnál és dictatumnál a modern oklevélkritikának megfelelő összehasonlitást végeztek. Nem elégedtek meg az irásnál annak megállapitásával, hogy a kornak megfelel-e, melyben az oklevél kelt, hanem azt is kutatták, hogy megegyezik-e az a hiteles hely kanczelláriájában a kiállitás idejében müködő jegyző irásával, szóval az individuális kézirást keresték. Az anyagot ugy a pecsét, pergamen, mint az irás összehasonlitására azon oklevelek szolgáltatták, melyeket a chirografálás után a hely levéltárában helyeztek el. Szép példát nyujt a váradi káptalan egy 1347 évi oklevélvizsgálata, mikor egy 1275-ben kelt okleveléről mond véleményt: Nos itaque mandatis regiis obedientes – irja a káptalan – ut tenemur in pleno capitulo simul congregati, easdem litteras nostras tam in sigillo, quam in pergameno et litteris atque forma scribendi notariorum illuis temporis diligenter examinavimus mensurando sigillum, perspiciendo, litteras nostras comparando eodem tempore emanatas et in sacristia nostra depositas ac diligenter custoditas invenimus easdem litteras per ipsum Zoard nobis reportatas nostras fore veras omnique suspicione carentes et in nullo penitus vitiatas.* Már 1296-ban olvassuk a győri káptalan egy oklevelében, melyben régibb kiadványát átirja, hogy a káptalan a vizsgálat alkalmával felismerte jegyzője kézirását: recognoscendo sigillum nostrum et manus notarii nostri de verbo ad verbum presentibus litteris nostris duximus inserendas.*
Fejér IX. I. 523.
Pannonh. rendtört. II. 345.
Hasonló, talán még érdekesebb esetet ismerünk 1631347-ből, melyben a biróság előtt azt a vádat emelik, hogy az oklevélben szereplő egyén sohasem jelent meg bevallás megtételére a hiteles hely előtt, mely az ő állitólagos bevallásáról oklevelet állitott ki. Az országbiró a feleket a kiállitó hiteles hely, a győri káptalan elé küldi és meghagyja a káptalannak, hogy összegyülvén, vizsgálja meg alaposan az oklevelet és mondja meg, vajjon a vádló tényleg megjelent-e előttük a bevallás megtételére. A káptalani tagja harangszóra összegyültek, felolvastak az országbiró parancsát és azt megértvén, elővették a kétségbevont privilegiumokat és 1. mivel az oklevélre függesztett pecséteket szorgos vizsgálat után a sajátjukénál kisebbnek találták; 2. mivel azok irása sem mostani, sem régi jegyzőjük irásának meg nem felelt; 3. mivel ők a római naptár szerint, mint az oklevélben találták, sohasem állitottak ki oklevelet;* mivel a szomszédok közül senkisem jelent meg a hiteles hely előtt ily fontos bevallásnál, minő az eladás volt; 5. mivel nem emlékeznek, hogy az eladó vagy képviselője valaha megjelentek volna előttük az eladás bevallására; 6. mivel a megfelelő cartat, vagyis a chirografált másodpéldányt nem találták meg levéltárukban; 7. mivel a régibb oklevelen függő pecsét viasza ujabb volt, mint az ujé; 8. mivel pecsétjük titkos jelei az oklevelek pecsétjein nem voltak találhatók, az okleveleket hamisitottaknak jelentik ki.*
A 13. században bizony állitottak ki.
Anjou V. 5.
Ily részletekbe menő pontos kritika csak oly fejlett oklevéladó fórumoknál volt lehetséges, minők a hiteles helyek voltak. Nagy kanczelláriai praxisuk, a tagok jártassága az oklevélkiadásban, a szervezett levéltár, a tagok tanultsága és felelősségérzete az oklevélkritika terén is magasan kiemelik a hiteles helyeket, a külföldi hasonló hatáskörrel müködő oklevéladó testületek fölé.
ECKHART FERENCZ.
