Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság működéséről az 1914. évben.
Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság működéséről az 1914. évben.
Mélyen Tisztelt Nagygyülés!
A mikor választmányunk utolsó ülésén elhatározta, hogy a nehéz viszonyok ellenére is megtartja idei nagygyülését, egyrészt az a gondolat vezette elhatározásában, hogy ne térjen ki ezen alkalom elől, mely egy hosszu év munkájáról való beszámolásra van hivatva, másrészt pedig alkalmat akart nyujtani Társaságunk tagjainak arra, hogy a sok háborus gond közepette az általa művelt tudományágakra fordithassák figyelmüket, ha csak rövid időre is.
Társaságunk 32. évét tölti be a most már végét járó esztendővel; az az életerős kis csemete, a melyet 32 évvel azelőtt odaadó gondossággal ültettek be a hazai tudomány televény ugarába lelkes munkás kezek, virult, erősbödött, uj hajtásai bőven pótolták az elveszett galyakat. Mikor már azt hihettük volna, hogy daczolni tud mindenféle vészszel, lassan kikezdte pusztitó féreg, az anyagi gond, mely ellen mind sürübben hangzottak el panaszok az utóbbi években az elnöki székből s a titkári jelentések soraiból. Sajnos, az idei esztendő csak sulyosbítani fogja Társaságunk nehéz pénzügyi helyzetét; de most, a mikor mindenki egyformán érzi a nehéz idők járását, a legkisebb csak ugy mint a legnagyobb, nem nyilik panaszra ajkunk, csak megállapitjuk, hogy Társaságunk kétszeresen érzi azt.
De megérzi más oldalról is: munkatársaink, tagjaink jó része a harczmezőn teljesiti a haza iránt való legszentebb kötelességét, – köztük van Társaságunk titkára is – s a mikor lelkes, meleg üdvözletünket küldjük kardot forgató társainknak, fájdalmas szivvel emlékezünk meg azon tagtársainkról, a kik hősi halált haltak hazánkért: Forgon Mihály és Nosiczi Thurzó Kálmán szerepelnek a mi külön veszteség-lajstromunkon és sajnos, valószinüleg növekedni is fog még a számuk. Felejthetetlen hőseink emlékét büszke kegyelettel fogjuk megőrizni!
Sulyos veszteség érte igazgató-választmányunkat is ez elmult esztendőben; azon a napon, a melyen a most folyó világháborut felidéző sarajevói gyalázatos merénylet történt, hunyt el báró Nyáry Jenő ig. vál. egyik legrégibb tagja és Hattyuffy Dezső érdemes levelezőtagunk. Báró Nyáry Jenő a családi otthon levegőjével együtt szivta be a multunk emlékei iránt való nagy lelkes szeretetet s bár nem volt tényleges munkása a Társaságunk által müvelt tudományszakoknak, mindig nagy érdeklődéssel viseltetett müködésünk iránt, hiven ahhoz a hagyományhoz, mely annyira kitüntette a Nyáry- és Kubinyi-családot. Kegyelettel fogunk rá mindenkor emlékezni! Hattyuffy Dezsőben hazai történetirodalmunk szorgos munkását veszitettük el. Számos történelmi, régészeti és irodalomtörténeti czikket és tanulmányt irt és nagy része volt a fejérmegyei történeti és régészeti társaságnak és muzeumának megalapitásában és fejlesztésében is. Alig volt 19 éves, mikor a Hazánk és a Külföld czímü képes hetilap 1869. évfolyamában megjelentek első czikkei, mint pesti jogász a czimertani kérdéssel dicséretet nyert s később is sokat foglalkozott pecséttani és heraldikai tanulmányokkal; ezeknek gyümölcse volt következő két munkája: A hazai vármegyék és városok 136czimerei (Kolozsvár, 1881.) és A pecsétekről (Székesfehérvár, 1883.). Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni!
Társaságunk tudományos munkássága nem mutathatta fel azt az eredményt, a melylyel normális viszonyok között beszámolhatott volna. A nyár elején már annyira előhaladtak a Nemzetségi Zsebkönyv II. sorozata II. kötétének munkálatai, hogy szeptember elejére tervbe vettük a kéziratnak sajtó alá adását; erről azonban a háborus események okozta sulyos viszonyok miatt le kellett mondanunk. Nem volt alkalmas az idő a Magyar Czimeres Emlékék III. kötetének közreadására sem, pedig az Akadémia segélye teljes lévén, annak mi sem állt volna utjában. Sőt még a Turul 3. füzete sem jelenhetett meg az ősz folyamán; miután azonban az igazgató-választmány legutolsó ülésén ugy határozott, hogy a még hátralevő két füzet kettős szám alakjában adassék ki, redukált terjedelemmel, a késés nem lesz nagy. Az elmult évben tulajdonkép három füzetet adtunk ki, az 1913. évi 4. füzetet s az idei első és másodikat; ezeknek tartalma ismeretes a mélyen tisztelt nagygyűlés tagjai előtt, részletezésük felesleges volna ez alkalommal. Röviden csak annyit emlitek meg, hogy azok felölelik a Társaságunk müvelte történelmi segédtudományok minden ágát, s bár a családtörténelmi irodalomnak van nálunk a legtöbb müvélője, még sem nyomulnak nagyon előtérbe e számokban a genealogiai czikkek, hanem arányosan szerepelnek benne pecséttani, czimertani, sőt jelentős diplomatikai tanulmányok is. Könyvismertetéseik a hazai irodalom mellett figyelemmel kisérték a külföldit is, s a bibliografiai tájékozódást megkönnyitendő Lapszemle czmén uj rovatot is nyitottunk folyóiratunkban.
Utolsó nagygyülésünket 1913 deczember hó 18-án tartottuk meg, ezen Fejérpataky László elnök hoszszabb, tartalmas elnöki megnyitója után Komáromy András ig. vál. tagtársunk olvasta fel Verbőczy István nemzetsége czimü, nagy tetszéssel fogadott tanulmányát.
Az ig. választmány három ülésen tárgyalta a Társaság belső ügyeit; hogy nem tartotta meg korai őszi ülését s igy eltért az alapszabályok rendelkezésétől, azt a rendkivüli viszonyok igazolják. Két igazgatóválasztmányi ülés felolvasással volt egybekötve, az elsőnek tárgya volt: Kállay Ubul ig. vál. tagtársunk Kopán krónikája czimü tanulmánya, a másodikon pedig Fraknói Vilmos ig. vál. tagnak Hunyadi János származása és a vajdahunyadi freskók, továbbá Wertner Mór ig. vál. tagnak A Kondé-család czimü tanulmánya olvastattak fel. A harmadik ülés csak a háborus helyzet teremtette rendkivüli viszonyokkal foglalkozott.
Ez évi első ig. vál. ülésünk fontos személyi ügyeket is tárgyalt. Miután ugyanis Áldásy Antal bejelentette, hogy megbizatása lejárván, egyéb elfoglaltsága miatt a titkári teendőket a jövőben nem láthatja el, az ig. vál. a társaság titkárává dr. Bártfai Szubó László addigi jegyzőt, jegyzővé pedig dr. Holub József ig. választmányi tagot választotta meg.
Az a sajnálkozás, mely Áldásy Antalnak a titkári székből való távozását kisérte, nagy és őszinte volt, mert jól tudta mindnyájunk, mit köszönhet neki Társaságunk. Mint a Turul szerkesztője is fáradhatatlan lelkiisméretességgel munkálkodott a szerkesztéssel járó, közismert nehézségek leküzdésén s igyekezett magas szinvonalon tartva változatossá tenni folyóiratunkat. Érthető örömmel vette tehát tudomásul az ig. vál., hogy a Turul szerkesztésére továbbra is hajlandó vállalkozni, s meg is választotta ujból szerkesztővé, melléje társul pedig a társaság jegyzőjét.
Ezen kivül több fontos ügyet tárgyalt még az ig. vál. az emlitett három ülésen. A Nemzetségi Zsebkönyvről több alkalommal volt szó, mivel azonban a kiadására nem kerülhet most sor, az ig, vál. elhatározta, hogy felkéri az Országos Kaszinót, tartsa fenn az igért segélyt a nyugalmasabb idők bekövetkezéséig.
Az őszi ig. vál. ülés tárgyalta a hadi kölcsön ügyét s az elnök inditványára egyhangu lelkesedéssel elhatározta, hogy 2000 koronát jegyez a kibocsátandó kötvényekből.
A társaság pénzügyi viszonyait a pénztárnoki jelentés fogja részletesen ismertetni, ezt tehát elmellőzöm. A tagjaink sorában beállt változásokat a következőkben ismertetem.
Alapitótagjaink közül az elmult évben elhunyt egy 200 koronás alapitónk; pártoló tagjaink közül kilépés és halálozás folytán három tagot, évdijas tagjaink közül ugyancsak halálozás és kilépés folytán 11 tagot veszitettünk. Belépett egy 200 koronás alapitó, 3 pártoló és 16 évdijas tag, ugy hogy a társaság tagjainak létszáma: nyolcz alapitótag 1000 koronával (élő és elhunyt), 39 alapitótag 400 koronával (élő és elhunyt), 39 alapitótag 200 koronával (élő és elhunyt) 84 pártolótag, 554 évdijas tag, ugy hogy az összes tagok száma, beleértve az elhunyt alapitókat is, a mai napon 724. hattal több, mint az elmult esztendőben.
Ezekben voltam bátor e jól indult, de derékban megroppant társulati év képét adni; beszámoltam társaságunk belső ügyeiről és tudományos munkássága eredményeiről. A háboru kitörését követő első izgalmak, megrendülések jórészt elcsendesedtek már, a lehetőséghez képest visszatért minden a rendes kerékvágásba s reméljük, hogy Társaságunk müködése is a rendes mederben fog folyni, ha szükebb keretek 137között is. A kiket a kötelesség a harczmezőre hivott, ott állnak helyt, a hires régi magyar vitézség ragyogó példáit elevénitve fel; a jobbjukban kivont kardot tartó oroszlánok, a kardot tartó karok halált osztogatnak, a havas mezőn vágtató lovon ülő, sárgacsizmás, vörös nadrágos, kék attilás vitézek rontanak az ellenségre, ellenséges vértől csöpögnek a kardok, nekünk pedig, a kik itthon maradtunk, nemcsak a fiait saját vérével tápláló pelikán példájára kell segitenünk a küzködőket, hanem a követ tartó daru éberségével kettőzötten kell őrködnünk feladatainkon, mig a csőrében olajágat tartó galamb meghozza diadalmas harczok után további eredményes munkálkodásunk alapját, a nyugodt békét!
Kérem a mélyen tisztelt nagygyülést, hogy jelentésemet tudomásul venni sziveskedjék.
Budapest, 1914 deczember hó 17-én.
Dr. Holub József.
jegyző.
