I. FERENCZ JÓZSEF 1830–1916.

Teljes szövegű keresés

I. FERENCZ JÓZSEF
1830–1916.
November hó 21-ikén örökre lezárta szemeit az a fejedelmi férfiu, ki nemzetünk sorsának két év hiján két évtizeden át irányitója, nemzetünk jövendőjének megalapozója volt.
Uralkodói pályája háború zajában kezdődött, s a létünkért folyó mostani élet-halálharczban ért véget.
Uralkodása kezdetén reménytelennek látszott nemzetünk jövendője; sok évtizedes munka, királyi bölcsesség, a nemzet lelkének megértése s a nemzettel való együttműködése juttatott bennünket odáig, hogy államiságunkban és nemzeti érzésünkben megerősödve, hittel, bizalommal és reménynyel tekinthetünk jövendőnk elé, – még a most folyó ádáz küzdelem közepette is.
A mélységes gyászból, mely nemzetünkre borult, a mi Társaságunk is kiveszi a maga részét. A gyásznak s a nagy veszteség lesujtó érzésének ez első ideje nem alkalmas arra, hogy kimeritő beszédben áldozzunk nagy uralkodónk emlékének és hogy Hozzá méltó módon szóljunk eredményekben oly gazdag és nemzetünkre oly áldásos hosszu uralkodásáról, melyet a Mindenható kegye elhunyt királyunknak juttatott. Erről alkalmas időben, mikor a lelkek megnyugosznak a veszteségben, s a változott külső körülmények között az itélet is higgadtabb lesz, könyvtárt kitevő irodalom fog szólni hazánkban és külföldön egyaránt, – aminthogy Róla, különösen pedig az ő uralkodása utolsó harmadfél esztendejének eseményeiről, – a melyekben döntő része volt fenkölt királyunknak, – már eddig is irodalmi termékek hosszu sora látott napvilágot.
Ferencz József neve örökre kitörölhetetlen betükkel van beleirva minden magyar szivébe és tetteiért, intézkedéseiért, nemzetünk javát célzó szándékaiért minden időkben hálás lesz neki az utókor.
A mi Társaságunk pedig, mely a magyar történelem néhány segédtudománya művelését tüzte ki czéljául, mélyen érzett hálával gondolhat arra a bölcs uralkodóra, a ki alig egy évvel ezelőtt, – 1915. október 11-én – kelt legfelsőbb elhatározásával minden időkre és minden jogos kivánságnak megfelelőleg szabályozott egy olyan kérdést, mely a Habsburgház uralma, tehát évszázadok óta folytonos vitának, félreértésnek és félremagyarázásnak volt okozója. A czímerkérdés rendezése, a közös intézmények használatára, közjogi viszonyainknak megfelelő czímerről való gondoskodás, e czímer legapróbb részleteinek pontos és félreértést kizáró meghatározása, korszakot alkot államiságunk és nemzeti heraldikánk történetében, melynek horderejét csak akkor fogják érdeme szerint méltatni, mikor a lelkeket a napról-napra izgatottsággal és aggodalommal eltöltő harcztéri események már nem kötik le.
Mélységes gyászunkhoz ezért és nemzetünk érdekeit előmozditó sok más bölcs királyi intézkedéseért is lelkünk mélyéből fakadó hála fűződik megdicsőült nagy királyunk emlékéhez.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem