TÁRCZA.

Teljes szövegű keresés

114TÁRCZA.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1915. évi deczember hó 9-én tartott ig.-választmányi ülésén Fejérpataky László elnök elnöklete alatt jelen voltak: Áldásy Antal, Csánki Dezső, Dőry Ferencz, Gárdonyi Albert, Hóman Bálint, Reiszig Ede, Pettkó Béla, Szentpétery Imre ig.-választmányi tagok, Sohár László pénztárnok és Holub József jegyző.
Elnök az ülést megnyitván, sajnálattal jelenti be azt a nagy veszteséget, a mely a társaságot az ig.-választmány két régi, érdemes tagjának, Bunyitay Vinczének és Lehóczky Tivadarnak halálával érte; inditványára az ig.-választmány részvétének és fájdalmának az ülés jegyzőkönyvében kifejezést ad és elhatározza, hogy az elhunytak emléke a Turul legközelebbi füzetében nekrológgal örökittessék meg.
Ezután Áldásy Antal ig.-választmányi tag érdekes magyarázatok kiséretében bemutatta az Óbudai-család 1492-ben nyert czimeres levele czimerképének szines másolatát, majd a következő ujabb heraldikai és genealogiai német értekezéseket ismertette részletesen: O. Forst-Battaglia: Katalog des westfälischen Herrenstandes, Bonn, 1915.; E. Hermberg: Zur Geschichte des älteren holsteinischen Adels, 1914.; W. Kehl: Verleihung und Entziehung von Orden und Ehrentiteln nach preussischem Staatsrecht, Greifswald, 1914.; R. Bezzenberger: Über die Verleihung udn Entziehung von Orden und Ehrentiteln durch den König von Preussen, 1914,; A. Hönger: Die Entwicklung des literarischen Darstellungsform der Genealogie bei den germ. Stämmen bis in die Karolingerzeit, 1912.
Uj tagokul megválasztattak 200 korona alapitványnyal: gróf Lónyay Elemér, Oroszvár, aj. a jegyző és dr. Jékey László, Budapest, aj. a jegyző; évdijas tagokul 1915-től: Vecsey Ferencz, Kiszombor, aj. Daróczy Zoltán lev. tag, a kir. m. tudomány-egyetem Könyvtára, aj. Hóman Bálint, ig.-vál. tag, dr. Sufflay Milán, Zágráb, aj. a jegyző, dr. Szabó Mihály, Dicsőszentmárton, aj. a jegyző és dr. Illés József, Buda pest, aj. a jegyző, 1916-tól Gagyi Jenő, Budapest, aj. Csánki Dezső, ig.-vál. tag.
Jegyző ezután felolvasta Reiszig Ede ig.-vál. tagnak, a Nemzetségi zsebkönyv társszerkesztőjének levelét, a melyben bejelenti, hogy szerkesztői megbizatásáról lemond, minthogy a háboru alatt nincs kilátás arra, hogy a nagy költségeket igénylő kötet megjelenhessék; ha pedig a most már jórészt kész kézirat csak évek mulva kerül sajtó alá, az időközben történt változások következtében uj átdolgozásra fog szorulni. Dőry Ferencz hozzászólása után elnök inditványára kimondotta az ig.-választmány, hogy nagy sajnálattal veszi tudomásul Reiszig Ede lemondását, de reméli, hogy a viszonyok megváltoztával ujra folytatni fogja üdvös munkáját a Nemz. Zsebkönyv körül. Reiszig Ede köszönetet mondott a bizalomért s bejelentette, hogy a nála levő anyagot őrizetre át fogja adni a Társaságnak.
Elnök ezután bejelentette, hogy a tavalyi és idei évben halálozás és lemondás folytán hat hely üresedett meg az igazgató-választmányban s az alapszabályokban meghatározott időpontig három ajánlat érkezett be. A levelek felbontatván, azokból a következő ajánlatok tüntek ki: Baranyay Béla, ajánlják Csánki Dezső, Reiszig Ede és Dőry Ferencz, Sörös Pongrácz, R. Kiss István, Závodszky Levente, Jakubovich Emil, ajánlják Áldásy Antal és Szentpétery Imre és végül Sárközy Imre, ajánlják Reiszig Ede és Dőry Ferencz ig.-vál. tagok. A megejtett szavazás eredménye a következő volt: beadatott 11 szavazat, melyekből az ajánlottak mindegyike 11–11 szavazatot kapott s igy az elnök megnevezetteket az ig.-választmány tagjainak jelentette ki.
A pénztárnok jelentése szerint az ülés napjáig a pénztár bevétele 4723 K 96 fill., kiadása 4047 K 66 fill. volt, az egyenleg tehát 676 K 66 fill. A pénztári jelentés kapcsán elnök inditványozta, hogy a katonai szolgálatot teljesitő titkár, B. Szabó László, tiszteletdija továbbra is kiutaltassék, a mit az ig.-választmány egyhangulag elfogadott, majd bejelentette, hogy Bunyitay Vincze végrendeletében társaságunkról is megemlékezett, továbbá, hogy a Franklin-Társulat 30%-os áremelésről értesitette a társaságot s végül, hogy a harmadik hadikölcsönre 200 koronát s igy eddig összesen 2200 koronát jegyzett a társaság.
A számvizsgáló-bizottság tagjaiul elnök inditványára Dőry Ferencz elnöklete alatt Domanovszky Sándor és Hóman Bálint ig.-vál. tagok kérettek fel.
A nagygyülés napját elnök inditványára az ig.-választmány az 1916. év elejére tüzi ki, a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó Fejérpataky László elnöktől. 2. Az uj czímer méltatása Fejérpataky László elnöktől. 3. Magyar zászlók a XIV. századból Jakubovich Emil ig.-vál. tagtól. 4. Elnök és egy másodelnök választása. 5. Titkári jelentés. 6. Pénztárnoki jelentés. 7. Esetleges inditványok.
Több tárgy nem lévén, elnök a jegyzőkönyv hitelesitésére Szentpétery Imre és Hóman Bálint ig.-vál. tagokat kérve fel, az ülést bezárta.
115A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1916. év junius hó 9-én tartott ig.-vál. ülésén Ortvay Tivadar másodelnök, majd Fejérpataky László elnök elnöklete alatt jelen voltak: Baranyay Béla, Dőry Ferencz, Gárdonyi Albert, Iványi Béla, Jakubovich Emil, R. Kiss István, Sárközy Imre, Soós Elemér és Szentpétery Imre ig.-vál. tagok, Relkovič Neda rendes tag, Relkovič Davorka vendég, Sohár László pénztárnok és Holub József jegyző.
Ortvay Tivadar másodelnök az ülést megnyitván, kegyeletes szavakkal emlékezett meg dr. Fejérpataky Kálmánnak elhunytáról, a ki kezdettől fogva tagja, 1895 óta pedig ügyésze volt társaságunknak s mindig érdeklődéssel viseltetett müködése iránt s mindenha a legnagyobb készséggel állt rendelkezésére tanácsaival. Bejelentette, hogy a társaság koszorut helyezett az elhunyt koporsójára, képviseltette magát temetésén s részvétének kifejezést adott az elhunyt özvegyéhez és testvéröcscséhez, elnökünkhöz intézett soraiban. Inditványára az ig.-választmány részvétének és fájdalmának az ülés jegyzőkönyvében is kifejezést ad. A jegyző ezután felolvasta a részvétiratokra érkezett válaszokat.
Fejérpataky László elnök, átvévén az elnökséget, bejelentette, hogy a nagygyülés idejének megtartása elé sok akadály gördült, s azért azt javasolja, hogy az ősz folyamán tartassék meg; ezt a választmány egyhangulag tudomásul vette.
Jegyző bejelentette ezután, hogy a legutóbb megválasztott ig.-vál. tagok megválasztatásukért köszönetet mondtak, továbbá hogy Karácsonyi János ig.-vál. tagtársunk, végrendeleti végrehajtó, értesitése szerint Bunyitay Vincze hagyatékának szétosztása rövid időn belül foganatositható lesz.
Uj tagokul megválasztattak 200 korona alapitványnal: R. Kiss István, Debreczen, ajánlja az elnök; évdijas tagokul: Reininger J. László, Dunaszerdahely, aj. a jegyző; dr. Bossányi Árpád, Magyarkeresztur, aj. Gagyi Jenő r. tag; Vörös János, Budapest, aj. a jegyző; ifj. Szabó Aladár, Budapest, aj. a jegyző; Gyulafalvi Rednik Gábor, aj. Petrovay György, ig.-vál. tag: Horánszky Zoltán, Zombor, aj. a jegyző; Miklósy Zoltán, Selmeczbánya, aj. a jegyző; Bossányi György, Mödling, aj. Daróczy Zoltán, lev. tag.
Jegyző tájékoztatta az ig.-választmányt, hogy a Turul 1915. III–IV. kettős füzete kizárólag az uj czimerekkel fog foglalkozni s előkészitése hosszabb időt vesz igénybe.
Ezután ugyanő előterjesztette az 1915. évi zárszámadást és vagyonmérleget, melyek a következők:
A M. Heraldikai és Genealogiai Társaság 1915. évi költségvetési előirányzatának és a tényleges pénztári eredménynek egybevetése.
Bevétel. Előirányzat Eredmény Különbözet
K f. K. f. K f.
1. Pénztári maradvány
1914-ről 322 96 322 96 – –
2. Értékpapirok kamatai 1370 – 1378 75 + 8 75
3. Be nem fizetett
alapitványok kamatai 180 – 90 – – 90 –
4. Tagdijakból:
a) Pártoló tagok után
1500 K 1120 K
b) évdijas tagok után
2500 K 2475 K 4000 – 3595 – – 405 –
5. A társulati kiadványok
eladásából 250 – 251 38 + 1 38
6. Rendkivüli bevétel 20 – 20 – – –
7. Alapitány-befizetés – – 297 50 + 297 50
Összesen 6142 96 5955 59 – 187 37
A tényleg bevétel e szerint 187 kor. 37 fillérrel kevesebb az előirányzatnál.
Kiadás. K. f. K. f. K. f.
1. Személyi járandóságok 1600 – 1600 – – –
2. A Turul irói és szerkesztői
tiszteletdijai 812 – 623 – – 189 –
3. Nyomdai költségek 2300 – 2008 20 – 291 80
4. Metszetek és rajzok
készitése 200 – 86 – – 114 –
5. Irodai átalány 120 – 60 – – 60 –
6. Társulati szolga dijazására 120 – 120 – – –
7. Ujévi ajándékok, tagjdij-
beszedési költségek, stb. 200 – 52 – – 148 –
8. Lombard-kölcsön utáni
kamatok és költség 700 – 729 40 + 29 40
9. Rendkivüli kiadás 20 – 50 – + 30 –
10. Alapitvány-tőkésités – – 291 60 + 291 60
Összesen 6072 – 5620 20 – 451 80
A tényleges kiadás tehát 451 kor. 80 fillérrel kevesebb, mint az előirányzatban.
Előirányzott maradvány 70 kor. 96 fill.
Tényleges maradvány 335 kor. 39 fill.
Több tehát 264 kor. 43 fill.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem