Az Armbuster-család czímereslevelei. (Szines czímerképpel és két szövegközti rajzzal.)
Az Armbuster-család czímereslevelei.
(Szines czímerképpel és két szövegközti rajzzal.)
(Szines czímerképpel és két szövegközti rajzzal.)
AZ ARMBRUSTER-CSALÁD CZÍMERE 1518-BÓL.
A Magyar Nemzeti Múzeum levéltára 1906-ban szerezte meg az Armbruster-család három czímereslevelét. Mindhárom a XVI. században kelt, az elsőt 1518 junius 3-án Budán adta ki II. Lajos király néhai Armbruster Mihály szebeni polgármester fiának, Jakabnak, a másik kettőt 1557 január 20-án Regensburgban és 1559 junius 20-án Augsburgban I. Ferdinand adta Armbruster Kristófnak, a magyar királyi kamara hivatalnokának.
Az első czímereslevél szerzőjével, Armbruster Jakabbal, együtt testvérei Mátyás, Lőrincz, János és Ferencz részesülnek czímeradományozásban. Armbruster Kristóffal együtt nyerik 1557-ben a nemességmegerősitést és czímerbővitést felesége, Seyberlich Magdolna és néhai testvére, György, utódai, mig az 1559-i armálisban a nevezetteken kivül még Kristóf nővére, Margit utódaira is kiterjesztetik a czímeradományozás.
Az Armbruster-család egyes tagjairól a szebeni városi számadáskönyvek szolgáltatnak néhány adatot. Minden valószinüség szerint az 1518-i czímerszerző Jakab testvére, Mátyás az, a kit a szebeni városbirói számadások 1520, 1522, 1523, 1528, 1530 és 1539-ben megemlitnek. 1522-ben mint városi kamarás, 1530-ban mint polgármester szerepel. 1520-ban egy névleg meg nem nevezett testvéréről is van szó. Fiáról, Györgyről 1538-ban tesznek emlitést a számadások, leányáról pedig 1530-ban, a mely évben esküvőjét tartotta. Valószinüleg a czímerszerző Jakab második testvére az 1523-ban emlitett János.
Vajjon a czímerszerző Jakabbal azonos-e azon Jakab, a kit a számadások 1534, 1535 és 1536-ban emlitenek, nem merem igenlőleg eldönteni. Az a körülmény, hogy 1536-ban Jakab esküvőjét emlitik, a melyen a brassói biró és Hoch János is részt vettek, ellene látszik mondani ennek a föltevésnek. Alighanem a családnak egy másik Jakab nevü tagjával van itt dolgunk. A későbbi időből, a XVI. század végéről és XVII. század elejéről a brassói várostörténeti források szintén megemlitik a család néhány tagját. 1590 ben Weisz Mihály Liber annualium-ában Armbruster János szabó mint «homo peritus» szerepel. Hegyes András diariuma 1613-ban emlit egy Armbruster Jánost, a kit aztán még több izben, utoljára 1615-ben emlit. Felesége Heltner György leánya volt, keresztneve nincs megemlitve. Két gyermekükről olvasunk, az egyik 1614 junius 6-án született és apja nevét nyerte a keresztségben. Születésekor atyja Bécsben időzött, a honnan csak augusztus 23-án érkezett haza. A második gyermek 1615 deczember 19 és 20 közti éjjelen halva született, és deczember 20-án délután 2 órakor meghalt az anya is, a kit 21-én temettek el. Az idősb Benkner P. diariuma szintén megemliti a család egyik tagját, Györgyöt 1674-ben.*
L. mindezekre nézve Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt in Siebenbürgen. I–VI. köteteit.
Az 1518-iki oklevél csak czímeradományozást tartalmaz. A szöveg több helyen nemesi czímerről, nemesekről «arma seu nobilium insignia», «instar aliorum nobilium», «alii nobiles nostri armis utentes» szól, azonban a nobilium, nobiles szavak rasurán állanak és kétségkivül bele vannak hamisitva az oklevél szövegébe, a hol helyettük alkalmasint más szavak álltak. A hamisitás közel egykorulag, valószinüleg az 1557. évi oklevél kiállitása előtt történhetett; az utóbbi oklevél már nemesség megerősitésről szól.
Az 1518-iki oklevél czímere beszélő czímer. A számszerij a czímerszerző családi nevére mutat. A mellékelt szines kép nem szorul részletesebb blasonálásra; az oklevélben a czímerleirás is bennfoglaltatik. Kivitel tekintetében e czímerkép teljesen német stílust mutat, valószinüleg német származásu festő munkája, a ki előtt valamely német minta, talán valamely Dürer-rajz, lebeghetett a czímer megfestésénél. Rendkivül érdekes a czímerképet az eredetiben köritő, valamint az oklevél jobb oldalát ékitő virágdiszités. A czímerképet aranynyal befuttatott galyakból alkotott félkeret veszi körül, a mely köré hónaposrózsák, szegfük és buzavirágok fonódnak, közbül hat pillangó röpköd. Az oklevél másik oldalát remekbe festett, teljesesen természethüen ábrázolt iris-ág ékesiti, alatta két-két egymásba fonódó buzavirág, árvácska és négy eperszem. A lapszéli diszitéseken meglátszik, hogy a festő a teljes természethü ábrázolásra törekedett, különösen az iris, az eperszemek és a pillangók vannak természethüen festve, mig ellenben a szegfük és árvácskák kissé stilizáltak. Ugy látszik, hogy a festőben küzdött a naturalistikus irányzat a stilizálással, helylyel-közzel merevebb vonásokkal dolgozott, eltért a természethü ábrázolástól, így a keret, a virágok, illetve a galyak egybefonódása is bizonyos fokig stilizáltak.
Az Armbruster armálishoz hasonló lapszéli diszitést mutat fel Kanizsai Dorottya czimereslevele, a melyen az irisvirág is előfordul, ugy 98hogy nem lehetetlen, hogy a két czímereslevél egy és ugyanazon festőnek a kezemunkája.
Az 1518-iki oklevél szövege a következő:
Commissio propria domini regis.
Lodovicus dei gratia rex Hungarie et Bohemie etc. tibi fideli nostro circumspecto Jacobo Armbrust, filio quondam fidelis nostri prudentis et circumspecti Michaelis Armbrust magistri civium civitatis nostre Cibiniensis salutem et gratiam. Regalis sublimitas inter ceteros actus suos mirificos id semper precipuo studio operari consuevit, ut troni et nominis sui gloria veluti radii solis late per orbem diffusa, eterno nominis sui splendore coruscaret, ad quod accidit, ut diligenti sua prudentia meritorum atque obsequiorum quorumcunque suorum subditorum pensata qualitate hos favore et benivolentia regia complectatur, alios honoris et dignitatis prestantia attollat et illustret, ceteros vero iuxta fidelia subditorum ipsorum donariis libertatibusque precipue dignos sibi conciliet, devinciat. Sane igitur tum ad humillimam suplicationem et intercessionem illustris principis domini marchionis Brandemburgensis Georgii affinis nostri charissimi, nostre per eum propterea porrectam maiestati, tum vero revocantes in animum quanta fide et fidelitate prefatus condam Michael Armbrust, magister civium memorate civitatis nostre Cibiniensis, pater scilicet tuus primum serenissimo condam domino Wladislao regi, genitori nostro charissimo felicis reminiscentie, deindeque dicte civitati Cibiniensi et toti reipublice eiusdem adhuc in humanis agenti complacere studuit et servire, attentis etiam et consideratis fidelatibus et servitiis fidelibus, que uti didicimus pretactus condam genitor tuus dum viveret, sacre imprimis huius regni nostri Hungarie corone iuxta sue possibilitatis exigentiam constanter exhibuit et ostendit, quorum contemplatione de singularibus honorum gratiis et liberalitate nostra regia amplecti volentes, hec arma seu nobilium insignia, scutum videlicet triangulare variis divisum coloribus superne rubro, inferne nigro, cuius campus excipit candidi leonis preferocis effigiem, ore hiante, caudaque crispata, que sinistro posteriore pede innixa, dextro baliste auree incurvum arcum compressisse, ambobus itidem anterioribus pedibus diductis, altero nervum baliste, altero temonem tenaciter cepisse visitur. Supra scutum galea est argentea, aureis intermediis ornata, e cuius vertice du ale aquile prominent eodem colore quo campus scuti, hec similem formam leonis in scuto existensis gestare cernuntur. Conus galee demittit flores non ignobiles interim aureo, interim rubro albicanteque coloribus contortos et vento quasi confusos, cassidemque et scutum undique collustrantes, prout herc in capite seu principio presentium litterarum nostrarum suis apropriatis coloribus arte pictoria non indocte figurata et distinctius expressata sunt, tibi fratribusque tuis, videlicet Mathie, Laurentio, Joanni et Francisco ac heredibus et posteritatibus vestris universis animo deliberato et ex certa nostra scientia, regiesque potestatis plenitudine dedimus, donavimus et contulimus, immo damus, donamus et concedimus ac presentibus elargimur, ut tu tuique fratres prescripti vestrique heredes et posteritates universe a modo in antea pretactis armis sive honorum insigniis, instar aliorum nobilium nostrorum armis utentium perpetuis futuris semper temporibus ubique in preliis, hastiludiis, necnon sigillis, velis, anulis, vexillis, domibus et generaliter in quarumlibet rerum et expeditionum generibus, uti, frui et gaudere ac ea deferre et gestare possis et vales, tuaque et fratrum tuorum cuncta posteritas valeat atque possit, sub eisdem gratiis, honoribus et libertatibus, quibus alii nobilse nostri armis utentes de iure et concuetudine gaudent et fruuntur ex speciali nostra annuentia et gratia. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam presentes litteras nostras secreto sigillo nostro, quo ut rex Hungarie utimur, impendenti communitas, tibi, fratribusque tuis ac heredibus et posteritatibus vestris universis duximus concedendas. Datum Bude in festo sacratissimi corporis Christi, anno eiusdem millesimo quingentesimo decimo octavo, regnorum nostrorum Hungarie et Bohemie etc. anno tertio.
1557.
Az oklevélen arany és ezüst, valamint aranynyal átfont vörös és ezüsttel átfont fekete fonálról tejesen ép viaszpecsét függ.
A másik két czímereslevélnek szerzője Armbruster Kristóf, a magyar királyi kamara hivavatalnoka, a kinek életéről a két oklevél szövege is megemlékezik. Iskolázott ember volt, tanult Bécsben, majd Páduában, utóbbi helyen a rektor oldala mellett mint tanácsadó működött. Később a magyar kanczellariában Oláh Miklós alatt szolgált. Szinnyei József a Magyar 99Irók-ban rövid életrajzát közli. Följegyzi róla, hogy 1557 február 23-án Várdai Tamás és Petrus Paulinus Páduából ajánlják őt Sbardelati Ágoston esztergomi nagyprépostnak, minthogy szegénysége gátolja őt tanulmányai folytatásában. Ugyancsak Szinnyei megemliti róla, hogy a Révai-fiukkal szoros barátságot tartott fenn és hogy a Révai-levéltár tőle leveleket őriz. 1546 augusztus 1-én a juristák alakuló ülésén conciliariussá választatott. 1548 márczius 20-án Augsburgban volt, onnan keltezi egyik levelét és igy alkalmasint ez év elején hagyta el Páduát.* Irodalmi téren is müködött, munkája: Ének a gonosz asszony embereknek erkölcsökről 1550-ben Bécsben látott napvilágot.
Veress Endre: Matricula et acta Hungarorum in universitatibus Italić studentium. Vol. I. Padova a 34. és 36. lapon. Szinnyei Magyar irók I. kötet. Az itt emitett Sbardaleti-féle adat Veressnél 35. lapon.
Az 1557. évi czímert az oklevél a következőkép irja le:
«Scutum videlicet distinctis coloribus, parte superiori rubeo, inferiori albo variegatum, in cuius campo leo iubatus, duobus posterioribus pedibus erectus stans, ore aperto, lingua exerta et cauda extenta, tensam pedibus anterioribus tenens balistam. Supra scutum galea cratenata, cui appensus est lapis adamas, diffusis ac fluctuantibus laciniis partim rubeo et albo, partim nigro et iacintino coloribus tinctis circumredimita depicta est, cui similiter supra umbonem galeć corona, cui leo insidet tensam habens, quemadmodum in scuto, balistam. Scutum sinistra manu angelus in veste candida, in dextra manu ramum lauri tenens et ex parte altera iuvenis similiter sinistra manu scutum tenens, in dextro vero rosam rubeam. Literis siquidem ornatus, non modo in spem magnam natus es, sed et morum integritate tum fidei fortitudine magnum virtutis specimen de te ardidisti, candidus color synceros decet et macula carentes, rubeus autem fortitudinem, niger constantiam, iacintinus vero eos ornat, qui sua sorte sunt contenti, fortunćque taedia ćquo animo ferre et virtute superare sciunt. Adamos autem invincibilem animum, veramque innatam nature nobilitatem, angelus vero ramum lauri tenens ostendit omnem humanam diligentiam infoelicem esse omnesque conatus esse frustraneos, nisi divinitus gubernentur et clementia divina adiuventur, qua sola fit, ut futura etiam prćscire possimus et secundis nos accomodare, adversa vero imminentia prćcavere, prćscia enim futuri laurus esse solet, iuvenis rosam in manu tenens mitissimos et iucundissimos mores suavitatemque sermonis et affabilitatem designet, quibus rebus, nisi in iuventute aliquis se asvescat, maturior aetas rudior et durior etiam esse solet, leo et balista fortitudinem et dimicationem patris tui cum hostibus superius enarratam declarant, leo festivus esse fertur cum suis sociis, doloque carens, vigilis, iustus et in ulciscendo modum tenens.»
Az 1559-iki oklevél a czímert a következőképen irja le:
1559.
«Scutum videlicet quadripartitum, distinctis coloribus albo et rubeo variegatum, in parte superiori a parte dextra leo iubatus, duobus posterioribus pedibus erectus stans, coronam in capite habens, ore aperto, lingua exerta et cauda extenta, tensam pedibus anterioribus tenens balistam, a sinistra collis viridis, ex qua laurus eminet, similiter in parte inferiori a dextra rosa rubea, a sinisitra leo cum balista similis priori. Super scutum galea cratenata, cui appensus est lapis adamas, diffusis ac fluctuantibus laciniis, partim rubeo et albo partim coeruleo et violaceo coloribus tinctis, circumredimita depicta est, cui similiter supra umbonem galeć corona, cui leo coronatus insidet, tensam habens, quemadmodum in scuto, balistam. Scutum sinistra manu angelus, in veste candida, in dextra manu ramum lauri tenens et ex parte altera iuvenis similiter sinistra manu scutum tenens, in dextra vero rubeam rosam scarlatinam. Literis 100siquidem» stb. kevés változattal megfelel az 1557. oklevél fentebb közölt szövegének.
Az itt közölt rajzok a czímerek további magyarázatát feleslegessé teszik. Az 1559-iki armális czímerképe a leirástól azonban annyiban eltér, hogy a pajzstartó jobboldali angyal ruházata nem fehér, hanem vörös-zöld-arany szinben irizáló, hosszu szárnyai zöld-arany-vörös-ibolya szinüek, hosszu., leeresztett szőke hajában vörös rózsakoszoruval. A baloldali pajzstartó ifju jobbkezével tartja a pajzsot, baljában pedig a rózsagalyat. Ruházata vörös, aranynyal brokatirozva, alsókarján ibolyaszinü ruházattal, felsőkarján a hasitékokból kibuggyanó szövet szintén ibolyaszinü, épugy mint a nyakot ékitő négyszögletü diszités és a fodros öv. Csizmája arany (sárga).
A három czímer érdekesen mutatja a változást, a melyen keresztülment. A pajzsbeli alak az 1518-iban fehér, a másik kettőben arany, az 1559-iben koronát visel a fején. Az 1518-iki fekete pajzslába az 1557-ikiben elmarad, ez már vörössel és fehérrel jobbharánt osztott, az 1559-iki pedig négyelt és bővül a babérnövénynyel és rózsával. Az 1557- és 1559-iki oklevél külső kivitel tekintetében is eltérnek egymástól, az előbbi latin betükkel van irva, az utóbbi gót betükkel, és szövege első sorának betüi diszesebb kivitelüek, czifrázatokkal vannak kisérve. Az 1557-iki czímerkép egy halvány-kékes-zöld szinü architektonikus építménybe van belehelyezve, melynek két márványoszlopa rózsaszinü, arany talapzattal és oszlopfővel. Mindkét oklevélen érczfonálról függ I. Ferdinand kettős pecsétje.
A két oklevélben az adományozott személyiségéről részletesebben történik megemlékezés. A két szöveg csekély változással azonos lévén, csak az 1557-it közöljük. Hangzik pedig a következőképen:
«... pater tuus superioribus annis, dum suscepta per nos legitime regni Hungarić corona res eiusdem regni nostri, diversis diversorum factionibus turbari, variisque dissensionibus fluctuare cepissent, nobis et sacro nostro diademati, fideliter ac intrepido pectore non sine magno sudore, capitisque sui periculo serviverit et Transsylvanos in fide nobis iampridem dedita subinde vacillantes ac in adversas partes et factiones transire tentantes, in firma et constanti erga nos fidelitate conservarit, tumultusque et seditiones intestinos plerumque sedavit, publicćque pacis et tranquillitatis ac fidelium nostrorum in regno ipso nostro Transsylvanić, quć veteribus Dacia fuit, turbatores extirparit, Cibiniumque urbem, hostilibus obsessam armis et rebellibus nostris in quintum iam annum viriliter et strenue repugnantem virtute et industria sua viriliter et egregie propugnarit, neque immerito, a concivibus suis nomen et gloriam patris patrić promeruisse dicatur, eiusque prudens quo prćcipue polluisse fertur consilium Transsylvanorum non minima pars gravibus et arduis in rebus plerumque exquisivisse et secuta esse perhibeatur, ita ut cum unversa Transsylvania non immerito coluerit nobis ob insignem erga nos fidem et constantiam, in diversis fortunć casibus probatam, penes quam et vincula et duros quoslibet labores sufferre non dubitavit, non nisi charus dum vixit esse potuit, quo tandem senectute a continuis morbis confecto et sublato tu quoque maiorum tuorum vestigiis innitens, non modo in patria, verumetiam civitate nostra Vienna, optimis literarum studiis excultus et honeste educatus, postea multo excultior, Patavio totius Italić gymnasio celeberrimo rediisti, ubi studiosa honestorum literarum cohors, sponte sua te elegisse ducemque constituisse fertur, cui communia rerum et negotiorum ipsius collegii pondera incumberent, teque rectori illius universitatis ita adiunctum esse, ut te omnium consiliorum participem haberet. Et mox inde in aulam nostram te contulisti et quidem eo tempore, quo non modo Germania sed et regnum nostrum Boemić iniqua contra nos arma sumpserant, ubi quidem ita fidelia tua servitia nos in diversa regna secutus, per aliquot annos declarasti operamque tuam et diligentiam in cancellaria nostra Hungarica sub fidele nostro nobis syncere dilecto reverendissimo in Christi patre, domino Nicolao Olaho, archiepiscopo ecclesić Strigoniensis, primate Hungarić, legato nato, summo et secretario cancellario, consiliario nostro, cuius patrocinio utebaris, exhibuisti, ut eius favore et promotione, nobis apprime commendatus fueris, tandem memor paternć fidelitatis, eam spem in nostram erga te clementiam posuisti, ut relictis dulci patria et bonis tuis paternis, sub alas nostras potius confugere malueris, quam adversć factioni amore soli ipsius tui natalis patrimoniique contra nos adhćrere. Temporum postea successu in cameram nostram Hungaricam per nos translatus, in ea subducendis rationibus tuam diligentiam sic declarasti, ut mox ad maiora altioraque viam tibi prćpararis. Functus enim multis vicibus, diversis in locis, plerumque etiam ob metum Thurcarum periculosis officio commissariatus ubique prudentiam, diligentiam et in conficiendis negotiis nostris solertiam tuam ita ostendisti, ut te officio qućstorio in dicta camera nostra prćficeremus, dignumque te omnibus modis iudicaremus, quem ex gratia et munificentia nostra regia, in perpetuum tuć fidelitatis argumentum eo munere ornaremus.»
Az 1559-i oklevél szövege végén a «more aliorum regni nostri tam Hungarić nobilium» formulához még a következő szavak vannak hozzáfüggesztve: «quam more etiam nobilium sacri Romani imperii et aliorum regnorum nostrorum provinciarumque de nobili prosapia, a quatuor avis paternis et maternis geniti...» E szavak az 1557-i oklevélben hiányoznak. Egyébiránt a kifejezés, a négy apai, négy anyai nemesi ősre való hivatkozás a magyar armálisokban egészen szokatlan. Előfordul ugyan, de aránylag ritkán és ekkor rendesen – tapasztalatom szerint – 101vagy oly oklevélben, a melylyel idegen, birodalmi nemes nyer magyar nemességet vagy olyanokban, a melyekkel német városokban lakozó német polgárok nyernek nemesitést.
Á. Á.
