Illés József: A magyar czímer és a királyi czím története 1804-től kezdve. 20 szövegközti képpel és 4 melléklettel. Budapest, 191…
Illés József: A magyar czímer és a királyi czím története 1804-től kezdve. 20 szövegközti képpel és 4 melléklettel. Budapest, 1916. Kiadja a M. T. Akadémia. Értekezések a történeti tudományok köréből. XXIV. k. 6. sz. Ára 4 korona.
A magyar czímer történetének utolsó száz esztendeje, a melyben a legfontosabb változások mentek rajta végbe, mindezideig homályban volt. Nem állt rendelkezésünkre oly munka, mely a XIX. század nagyfontosságu czímerrendezésének körülményeit a rájuk vonatkozó akták nagy tömegére támaszkodva hűen elénk állitotta volna. Nagy Ernő jeles akadémiai értekezése ugyan az ausztriai császári czím felvételéről a czímkérdéssel kapcsolatban sok fontos momentumot deritett ki s világitott meg a czímerkérdés területéről is a bécsi akták alapján, de csak az 1804–1806-os évekből, s igy valóban nagy hiányt pótol Illés Józsefnek, a kitünő jogtörténésznek fenti műve, melyben a czímerkérdést a czímrendezésekkel kapcsolatban mutatja be 1804-től 1874-ig.
Ez alapvető munka létrejöttét is a legutóbbi czímerrendezésnek köszönhetjük. A mikor a hivatalos lapban 1915 november 6-án az október 12-én megjelent legfelső kéziratokhoz pótlólag az uj czímerek rajzai is közreadattak, ezekkel egyidejüleg jelent meg a Pester Lloyd november 6.-i számában szerzőnek Die Heraldik und der Dualismus czímü tanulmánya, melyben alapos heraldikai tájékozottsággal fejtegette az uj czímerek jogi jelentőségét és tolmácsolta a nagyközönségnek azt, a mit az új czímerek a heraldika nyelvén és formáiban fejeznek ki. Mint jogtörténészt azonban erősen érdekelték az előzmények, a fejlődésnek régibb fázisai is; az Országos Levéltárban felkutatta az idevonatkozó akta-csomókat, eredeti typariumokat, hogy ezek alapján világítsa meg a czím és czímer történetét az ausztriai császári czím felvételétől, 1804-től, 1874-ig, a magyar czímernek az alkotmányos időkben történt első megállapitásáig; s alig egy évre rá, 1916 október 9-én, akadémiai székfoglalójában már be is számolt kutatásai gazdag eredményéről.
A munkát, mely jelen czímerszámunk kereteibe vág s szépen kiegésziti azt, a következőkben részletesebben mutatjuk be.
A mint az ausztriai császári czím felvételéről szóló pátenst 1804 augusztus 10-én a magyar kanczelláriával közölték, ez rögtön észrevette és tiltakozott az ellen, hogy az új czímerekből hiányzanak a magyar király apostoli czíme és igényczímei. A király döntése e kérdésben igen jelentős volt, mert kifejezésre juttatta a magyar király különállását: ugy döntött u. i., hogy a fenti czímekel a Magyarországot illető leiratokban és kiadványokban továbra is használják, mint az addig szokásban volt, az uralma alatt álló többi tartományok kiadványaiban azonban e czímek használatának nem lehet helye. A pecsétet illetőleg is a magyar kanczellária érvelését fogadta 60el a király, s ugy döntött, hogy mig az új pecsétek elkészülnek, a régieket használják.
Ezeknek terveit – az új czímről és czímerről szóló nyomtatványt – deczember 6-án küldte meg gróf Cobenzl a magyar kanczelláriának; ennek czíme ez volt: «Neue Titulatus und Wappen Seiner Römisch- auch Österreichisch-Kaiserlich auch Königlich-Apostolischen Majestät». A mig azonban e nyomtatvány czíme a helyes dualisztikus felfogásról tesz bizonyságot, addig a czímerben hiába keressük ezt. A nagy czímerben csak az alappajzsban helyet foglaló kétfejü sas mellén nyugvó nagy pajzsot körülvevő középmellékpajzsok közt foglalja el az első helyet Magyarország czímere, a középczímeren a sas szárnyán elhelyezett czímerek sora kezdődik vele, a kisczímerben pedig már nyoma sincs Magyarországnak.
A magyar kanczellária átirata, melyben kifejti álláspontját s megteszi külön javaslatát, nagyon érdekes: összefoglalja ebben mindazon történeti és jogi érveket, a melyekkel mindig következetesen küzdött az egységesités ellen, elsősorban arra hivatkozva, hogy hasonló kisérlettel szemben sikerrel foglalt állást már II. József trónraléptekor is. Tervet is mellékel a nagy és középpecsétre, s mindkettőben a legfontosabb helyet, a szivpajzsot foglalja el a kis magyar czímer, a mint azt már az 1723 : XCVIII. t.-cz. is megkivánta.
Ez átiratára a magyar kanczellária nem kapott választ; a mikor pedig 1806-ban ujra kérte a császári kanczéllária véleményét, oly események köszöntöttek be, a melyek ujabb czímerrendezés szükségét hozták felszinre.
A német-római császárságról való lemondás (1806 aug. 6.) u. i. új czímnek megállapitását tette szükségessé. Minthogy az apostoli czím s a nagy magyar igényczím ismét hiányzott belőle, a kanczellár azonnal (aug. 9.) tiltakozott az új czím ellen s ezzel kapcsolatban felvetette a pecsét elintézetlen kérdését is és hangsulyozta, a mi nagyon fontos, hogy 1804 után is még mindig a régi pecsétet használták.
A czímre nézve Stadion már augusztus 12-én kijelentette, hogy nincs akadálya annak, hogy a pusztán Magyarországot illető kiadmányoknál az apostoli királyi czím és a magyar igényczímerek is felvétessenek.
A hivatalos nyomtatványban («Titulatur und Wappen seiner österr.-kais. und königlich apostolischen Majestät...») közölt nagyczímerben a fő változás az volt, hogy a német-római császári sas helyét az osztrák császári sas foglalta el az alappajzsban s a szivpajasba a genealogiai czimer került. Ebbe felvétettek a magyar igényczímerek is. A középczímerben az osztrák császári sas szárnyán vannak elhelyezve a czímerek.
Minthogy az alapgondolat itt is ugyanaz volt, mint az 1804-es czímerek megtervezésénél, gróf Pálffy a Stadionhoz intézett átiratában (aug. 28.) hivatkozik az 1804-iki átiratában kifejtett kifogásokra, a melyekre még nem is kapott választ, s uj terveket is küld, a melyek az 1804-iki czímerei mintájára készültek: a szivpajzsban a magyar kisczímer, körülötte a Magyarországhoz tartozó országczímerek s a nagypajzson a magyar szent korona.
Szeptember 6-án érkezett meg a Felség döntése, melyben tudomásul vette, hogy a két kanczellária a czímre nézve megegyezett s a pecsétet illetőleg úgy rendelkezett, hogy addig, mig az uj elkészül, a régieket kell használni. Ezekre vonatkozólag pedig 1807 február 7-én oly értelemben döntött, hogy az addig használt czímerének alakján a Magyarország számára szóló kiadványoknál semmit sem kell változtatni. A külön királyi pecsét tehát fennmaradt a császári mellett s igy a magyar kanczellárnak a czímer kérdésében is sikerült megőrizni a dualizmust. Az uj pecsétek november 5-ére készültek el a magyar kanczellária tervei szerint.
1813-ban azonban – s ebben már Metternich keze működött – ismét új czím készült, de csak egyfajta: középczím, a mely már csak azért sem felelhetett meg a magyar követelményeknek, mert hiányzott belőle az apostoli jelző; de különben sem nyugodhatott bele abba a magyar kanczellária, hogy a nagyczím és ezzel együtt a nagypecsét egyszerüen félretétessék. Előterjesztésének vezető gondolata az volt, hogy más a magyar király czímere és más ennek használata is, mint a császáré az örökös tartományokban, s azt czélozta vele, hogy a külön magyar czímer- illetve pecséthasználatot, mint 1807-ben, most is sikerüljön megmentenie és megőriznie.
A király ugyan (ápr. 17) Metternich szellemében döntött, de a kanczellária azért nem adta fel a küzdelmet, ügyesen védekezett továbbra is, s eredménynyel, mert bár ujabb döntést nem kapott előterjesztésére, nem kapott választ Metternichtől sem a szükséges változtatások végrehajtására nézve. Igy tehát továbbra is használta az 1806-ban megállapitott magyar királyi czímeket és az 1807-es nagy- és kisczímert.
A napoleoni háboruk befejezése után ujból felmerült a czímek revideálásának szüksége, s Metternich hivatkozva a Felség döntésére 1815 szeptember 9-én megküldi a magyar kanczelláriának az új császári közép- és kisczímre és czímerre vonatkozó nyomtatványt. Ez csak deczember 1-én válaszol rá s bejelenti 61Metternichnek, hogy ő még mindig az 1807-es czímereket használja, minthogy 1803-iki előterjesztésére melyben azt kérte, hogy legalább a nagypecsét alakja maradjon meg, nem kapott választ; mivel ugy látja, hogy a nagyczím és czímer rövidesen elkészül, tanácsosabbnak tartja, hogy egyelőre a magyar kiadmányoknál az 1807-es czímerek maradjanak meg. Az 1807-es nagyczímer megtartásába még beleegyezett Metternich, az ellen azonban tiltakozott, hogy az uj közép- és kisczím illetve czímer helyett is a régit használják. A kanczellária el is készitette a nagy pecsét tervezetét és felterjesztette a királyhoz; minthogy azonban a Felség ezt nem fogadta el, a magyar király Hivatalos czímei és czímerei változatlanul megmaradtak az 1815. évi uj megállapitás után is. A kanczellária tehát ismét elérte czélját: sikerült megmentenie ezuttal is a külön magyar királyi czímert és czímet.
A következő czímerrendezés, az 1836-iki, a melyet az 1835-iki trónváltozás tett szükségessé, annyiban bir különös jelentőséggel, hogy néhány 1366-ban eszközölt változtatástól eltekintve, napjainkig érvényben volt.
Metternich 1836 augusztus 15-ikén kelt átiratával küldte meg a magyar kanczelláriának az ujonnan megállapitott császári nagy-, közép- és kisczímről és czímerről szóló nyomtatványt. («Wappen und Titeln Seiner Kais. Königl. Apostolischen Majestät...») Minthogy a magyar kiadmányoknál – irja – a czímre és a czímerek beosztására nézve eddig különös tekintetek voltak irányadók, nincs a Felség szándékában, hogy e tekintetben valami is megváltoztattassék. Hanem ezeknek a tekinteteknek kell az új czímeknél és czímereknél is érvényesülni. Metternich e meglepő kijelentése a magyar kanczellária következetes magatartásának volt az eredménye. A bemutatott czím és czímerek fölött Ferdinánd király ugy döntött, hogy a czímre nézve jóváhagyta a kanczellária javaslatát, a czimerre nézve azonban Metternichhel kellett továbbra is a megegyezést keresni. Az általa készitett czímereket a kanczellária el is fogadta, mert egészben véve megfeleltek saját tervezetének és a magyar igényeknek, és elrendelte az uj pecsétek vésetését a kanczellária, helytartótanács és kir. tábla részére. Érdekes azonban, hogy mig a kanczellária és helytartótanács ez uj királyi pecséteket használták, addig a magyar királyi udvari kamara egészen 1848-ig azt a nagy titkos pecsétet alkalmazta dekretális alakban kelt kiadmányain, a mely 1807-ben állapittatott meg.
Az 1848-as y törvényhozás (XXI. t.-cz.) törvénybe iktafta az ország czímerének ősi jogaiba való visszaállitását, de a czímer megállapitásával nem foglalkozott. A törvény eredeti szövegének két példánya közül az egyiken a magyar kis czímer látható s körülötte külön pajzsokon tiz kisczímer: a társországok czímere és az igényczímerek.
Az abszolut korszak eltörölte a külön magyar királyi pecséteket is, s a Magyarországot illető ügyekben is az 1836-ban megállapitott császári pecséteket használták. A mikor azonban az októberi diploma ismét életre keltette a magyar kanczelláriát, ez sietett a királyi pecsétek használatát is feltámasztani. Azt ajánlotta, hogy az 1836.os magyar királyi nagy- és kis titkos pecsétet vegyék elő ujra, s csak a köriratban tegyék I. Ferdinánd helyébe I. Ferencz József nevét. A Felség döntése alapján ez meg is történt.
A magyar királyi pecsétek változatlanul maradtak meg az 1866-os változások után is, s az 1867. és 1868. évi törvényeken is az 1836-ban megállapitott kétfejü sasos kis titkos pecsét van. Az 1869-es törvények szentesitő pecsétjén jelenik meg végre az a czímer, a mely jelvényeivel tisztán és egyedül a magyar államot hivatott kifejezni. A négyelt nagypajzsban Dalmáczia, Horvát-, Tótország és Erdély czímere látható, a középpajzsban, pedig a magyar kisczímer. Ez tulajdonkép az a pecsét, mely az 1836-os császári nagypecséten látható s a mely már az 1804-es császári nagyczímeren is megvolt. Az új czímer megalkotása azután 1874-ben történt a magyar állampecsét megállapitásával; ebben már megjelenik Fiume czímere is és pajzstartókul már angyalok szerepelnek. Ez 1874-ben jováhagyott czímer és ennek heraldikai leirása 1896-ban minisztertanácsi határozat alapján miniszterelnöki rendelettel tétetett közzé.
Ezekben próbáltuk meg röviden összefoglalni ez értékes munka gazdag eredményeit. Látjuk, hogy a magyar kanczellária következetes küzdelme meghozta gyümölcsét; ügyes ellenállásán mindig megtört mindenféle egységesitő czélu kisérlet és próbálkozás, és czéltudatos magatartásának eredménye volt, hogy sikerült annyi nehézség közepette is megőriznie a külön magyar királyi czimet és czímereket, természetesen olyan formában, a mint azt a kor felfogása kivánta és az akkori államjogi viszonyok engedték. Külön ki kell emelnünk a munkának azt a nagy előnyét is, hogy az a hatalmas apparatus, melynek alapján készült, nem tette szárazzá és nehézkessé, hanem világos és élvezetes előadással vezeti, az olvasót, a magyar czímer történetének e jelentős száz esztendején keresztű.*
Illés József e munkájának részletes ismertetéseit l. még a Századok, Budapesti Szemle és Jogállam 1916. évi folyamában Iványi Béla, Barabási Kún József és Csekey István tollából.
H. J.
