SÖRÖS PONGRÁCZ 1873–1919.
SÖRÖS PONGRÁCZ
1873–1919.
1873–1919.
A kérlelhetlen halál értékes ágat tört le korán és kegyetlenül a magyar tudományosság fájáról. Sörös Pongrácz eltávozása a földi életből súlyos veszteséget jelent egész magyar történettudományi irodalmunkra. Pályája külsőleg a szerzetesi élet szerény kereteiben folyt le, mely munkájának elismerését a tiszta lélek igaz megnyugvásában lelte.
Született 1873 augusztus 24-én Komáromban. A benczések gimnáziumában Komáromban és Győrött végezte középiskolai tanulmányait és az itt szerzett benyomások kedveltették meg vele azt az igazi tudományos elmélyedéssel párosult szerzetesi életet, amelyet itt tanítóiban látott. Ennek hatása alatt lépett 1890 augusztus elsején, mint újoncz, a benczések közé. A theologiai és bölcsészeti tanulmányoknak az ősi monostorban Szent Benedek szellemében való elvégzése után 1896 június 28-án pappá szentelték és rövid ideig tartó középiskolai tanárkodás után a főmonostorba rendelték előljárói, a hol nemcsak a rendi levéltár őrzését bízták reá, de a Fehér Ipoly főapátsága idején nagy tudományos lendületet vett főiskola egyik történeti tanszékét is ő látta el.
Sörös Pongrácz ekkor már jó hírnévre tett szert a magyar történeti irodalomban. A két Forgách Ferenczről, valamint a XVI. századi magyar daliákról, a Századokban és egyebütt közzétett értekezései méltán keltették fel a figyelmet írójuk iránt. Ezért volt tehát kitűnő választás a rendi kormány részéről, a midőn a kereszténység kilenczszázados jubileumára megindított rendtörténet főmunkatársává Sörös Pongráczot tették. Ez a munka, mely szinte betöltötte élete hátra lévő részét, eltávolította őt kedvencz korszakának, a XVI. század történetének további művelésétől. Hosszas levéltári kutatások után megírja a főmonostor közép- és hitújításkori történetét, a fiókapátságok közül a tihanyi újabbkori történetét és reáhárult a leghálátlanabb és legnehezebb, tökéletesen soha meg nem oldható feladat, az ezredév alatt elenyészett benczés apátságok nyomainak felkutatása. A nagy mű befejezése után szándéka volt visszatérni régi kedvencz témájához, a XVI. század történetéhez; nagy kedvvel készíti a Történelmi Társulat megbízásából a XVI. század történetírásának történetét, a midőn a halál kegyetlen kézzel pontot tett az épen befejezett munka végére, rövid betegség után elszólítva őt 1919 jan. 5-én, azon napokban mikor a betörő cseh hadak ellenállás nélkül szakították le Szent István koronájának testéből szülővárosát, Komáromot.
Sörös Pongrácz csendes visszavonultságban végzett írói működésével hamarosan kiérdemelte a magyar tudományos körök elismerését. Az Akadémia 1909-ben választotta levelező taggá, társulatunk pedig 1916-ban választotta igazgató választmányi tagjává az elismerés szerény koszorúját akarván ezzel neki nyújtani nemcsak azért a számtalan becses genealogiai, heraldikai és diplomatikai adalékért, a melyekkel folyóiratunkat gazdagította, de megemlékezett azokról az eredményes genealogiai és diplomatikai kutatásokról, a melyekkel a Rendtörténet általa írt köteteit gazdagította. Áldás emlékére.
T. L.
