KÚN ERZSÉBET NŐTESTVÉRE.
14KÚN ERZSÉBET NŐTESTVÉRE.
Karácsonyinak fenti ragyogó történeti tudással megírt, ötletes – mint tőle megszoktuk – de merész hipotézisek egész láncolatára felépített értekezése után legyen szabad egy hiteles egykorú oklevélen alapuló, pozitiv adattal járulunk V. István király kún rokonságának kérdéséhez. Néhai Szalay Ágostonnak legújabban a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárába került gazdag kéziratgyüjteménye három, illetve négy kiadatlan okleveléből kiderül, hogy V. István kún feleségének, Erzsébetnek, tényleg volt egy leánytestvére, ki az éppen e korban feltünő módon emelkedő, délvidéki Monoszló másként Tamás bán nemzetsége egy tagjának nyujtotta kezét. A szerencsés férj ilymódon V. István királlyal sógorságba jutva, udvarában fitestvéreivel együtt magas méltóságokba került, IV. László uralmának első éveiben pedig, mikor az ország kormányát az anyakirályné, Kún Erzsébet tartotta kezében, nevezetes, bár koronként szomorú szerepet játszott hazánk történetében. Eme rokonsági kapcsolatok teljes kiderítésével IV. László zavaros korának számos pártvillongására, eddig megokolatlan, gyors kormányváltozására fog fény derülni.
I. Az első oklevélben, mely 1274 augusztus 8-án kelt, IV. László király elmondja, hogy atyja «serenissimus rex Stephanus (V.), karissimus pater noster inclite recordationis, quandam terram reginalem Paan vocatam, domine matertere nostre, uxori, scilicet Gregorii comitis Castri Ferrei, dilecti et fidelis nostri in dotem contulisset et etiam domina regina, karissima mater nostra (Kún Erzsébet) eandem terram ex parte sua eidem, domine, sorori sue condonasset, collationi huiusmodi plenum consensum adhibendo», később azonban, folytatja IV. László, úgy tetszett nekünk, hogy ezen birtokot elvegyük nevezett úrasszonytól, s Aba nemzetségbeli Csobánka fiainak János comesnek és testvéreinek adományozzuk.*
Ebből kiderül, hogy Paan királynéi birtok nem lehet más, mint az abaujvármegyei, Sepsi mellett fekvő Pány (Csánki: Magyarorsz. tört. földrajza, I. 214.), mely az adományozott Csobánka fia, János fiainak 1301. évi osztozkodása aIkalmával Zsadánnyal együtt Sámuelnek jutott (Anjou-kori Okmt. I. 3., Karácsonyi, Magyar nemzetségek I. 52.). Csobánka fia Jánost, Gyöngyös urát, még atyja V. István korában szerzett érdemeiért jutalmazta vele IV. László. Vitézül harcolt V. István ifj. király oldalán Isaszegnél (1265 március); az Ottakár elleni harcokban, az 1271 május 21-iki Rábcza-melléki ütközetben is kitüntette magát. (Pauler: Magyar nemz. tört. II. 2. 289.; Karácsonyi id. m. I. 22., v. ö. Fejér: Cod. Dipl. IV/3. 414., VII/1. 345.; Wenzel: Árpádk. új okmt. VIII. 389)
Paan birtokért cserében anyja nővérét a somogymegyei Kárán birtokkal kárpótolta a király: «in cuius terre concambium nos de baronum nostrorum consilio contulimus et dedimus eidem domine, sorori seu matertere nostre quandam terram uduornicorum nostrorum Karan vocatam, in comitatu Symigiensi existentem, perpetuo et inrevocabiliter a se et suis heredibus possidendam.» A király nagynénjét Fyntur Jakab királyi ember és az okuri keresztesek házának tanubizonysága, a ház preceptora, iktatták ellenmondás nélkül azon föld birtokába; megjárván és kijelölvén annak határait is.*
Kárán-birtok, mint a határjárás többször mondja, «iuxta aquam Kara» feküdt. Nyilván a Somogy megyében, Kaposvártól nyugatra, Szomajom, Bárd, Kaposmére vidékén elpusztult Kyskarával azonos (Csánki II. 616.). Nevére nézve l. Karácsonyi: Századok, 1908. 103.
A privilégiális levél záradékában az országnagyok közt Gergely vasvári ispán neve is fel van említve.
II. A második oklevél a pécsi káptalan kiadása, 1313 januárjában kelt. Ennek bizonysága szerint egyrészről Csabi (de Chob) Sándor fia István 15comes, másrészről Adulmas (többször így, később 1317-ben Aldumas) fia Mihály comes és testvére Pető megcserélik Füzegy bácsmegyei és Kárán somogymegyei birtokrészeiket, melyeket hű szolgálataikért néhai jóemlékezetű uruktól Gergely mester fiától, Egyed mestertől (per magistrum Egydium filium magistri Gregorii bone memorie dominum ipsorum) kaptak. Úgy az egyik, mint a másik fél Füzegynek és Káránnak fele-fele részét kapta Egyed mestertől. Most a csere révén Kárán teljesen, «integraliter et in toto» István comesé, Füzegy egészében Adulmas fiaié, Mihály comesé és Petőé lett.*
A bácsmegyei Füzegy birtokot (Szond mellett, Csánki II. 150.) Monoszló nemzetségbeli II. Gergely mester még 1244-ben vette 15 márkáért Petkü fiaitól, Pétürke és Petkütől, de nemsokára, 1252-ben kénytelen volt a kalocsai érseknek átengedni, mert ennek a szomszédság révén elővételi joga volt rá (Wenzel XI. 336., Fejér IV/2. 156.; Karácsonyi: Magyar nemzetségek II. 379.) Később ő vagy fiai mégis megszerezték, mert, mint látni fogjuk, 1307-ben a pécsi káptalan oklevele szerint fia II. Egyed mester rendelkezik vele.
III. A harmadik, 1317 február 15-én kelt oklevélben I. Károly király Csabi Sándor fia István comes részére átírja először a pécsi káptalan 1307 januárjában kelt kiadványát. Ez arról tanuskodik, hogy a káptalan Monoszlai Gergely mester fia Egyed mester (nobilis viri magistri Egidii filii magistri Gregorii de Munuzlo) kérelmére kiküldötte nevezett nemes úrhoz tanubizonyságát, Gál mester káptalani jegyzőt és kanonokot, ki előtt Egyed mester ama bevallást tette, hogy: «quandam terram seu possessionem suam Karan vocatam, in comitatu Symigiensi existentem, quam dominus Ladislaus (IV.) quondam illustris rex Hungarie in concambium terre Paan nominate per dominum Stephanum (V.) regem patrem ipsius regis Ladislai et dominam reginam matrem eius (Kún Erzsébet) domine consorti magistri Gregorii, matri eiusdem magistri Egidii in dotem date et collate, mediante privilegio suo (1274) eidem domine dederat et contulerat, terram – inquam – Karan predictam hereditario iure sibi remanentem» a Szűz Mária tiszteletére emelt kőegyházával és minden tartozékaival együtt azon határok közt, melyek IV. László föntemlített 1274. augusztus 8-án kelt privilegiális levelében felsoroltatnak, hű szolgálataikért felerészben Csabi Sándor fia István comesnek, felerészben Aldumas fiai Mihály comesnek és Petőnek adományozza. Főérdemük erre az volt, hogy vitézül harcoltak az adományozó Egyed mester notórius ellensége Kozma fia Szerje (v. ö. Karácsonyi, i. m. III. 98–100.) ellen. István comes halálos sebet kapott a Szerje ellen viselt harcban, Mihály comes pedig Szerje seregének vezérét vagy kapitányát elfogta és Egyed mester kezébe adta. Az adománylevélben első, 1274. évi (I. sz.), oklevelünk is egész terjedelmében át van írva. Átírja továbbá ezen oklevélben Károly király a pécsi káptalan 1313 januárjában kelt oklevelét is Füzegy és Kárán birtokok megcseréléséről, Csabi István comes és Áldomás fiai közt. (II. sz. okl.) Végül megerősítve úgy Egyed mester adományozását, mint a birtokcserét is, Kárán birtokot nova donatióban Csabi István comesnek adományozza a király.
IV. 1323 május 25-én ezen nova donatióját új pecsétje alatt Csabi Sándor fiá István comes kértére ismét megerősíti I. Károly, melyről viszont a pécsi káptalan ad ki 1349 február 1-én Káráni Szakállas István fia András számára átiratot.*
Feltünő, hogy az 1313. évi birtokcsere, Károly király 1317. és 1323. évi megerősítése és új adománya dacára 1324. december 21-én még mindig Áldomás fiai, Mihály és Pető rendelkeznek Kárán egy részével, melyet a csázmai káptalan előtt elcserélnek Sándor fia István kőrösi ispán (nyilván Csabi Sándor fia István comesszel azonos) és testvére Imre Lacsinafő nevű verőcemegyei birtokával. (Magyar Nemzeti Múzeum lt. törzsgyüjt., Anjouk. okmt. II. 170.)
Ez a negyedik idevonatkozó oklevél Szalay Ágoston gyüjteményében, mely az összes korábbi (I., II., III. sz.) oklevelek átiratát is magában foglalja.
Vegyük már most vizsgálat alá ez oklevelek genealogiai adatait.
Az 1274. évi oklevélből megtudjuk, hogy IV. László király atyja István és anyja Kún Erzsébet egy királynői birtokot adott hozományul (in dotem) Gergely vasvári ispán feleségének, ki az anyakirálynőnek; Kún Erzsébetnek leánytestvére (soror), IV. Lászlónak pedig anyai nagynénje (matertera) volt.
Az 1317. évi oklevélben átírt 1307. évi oklevél szerint pedig Monoszlai Gergely mester fia Egyed mester azt vallja, hogy ezen úrnő, Gergely mester felesége, neki anyja volt, s a hozományul kapott 16birtok örökségképpen szállott ő reá. Mint Karácsonyi fentebb bebizonyítja, V. István király Kún Erzsébetet 1253-ban vette nőül. Monoszlai Gergely házasságának Erzsébet leánytestvérével később kellett történnie, mert Erzsébet csak mint királyné adományozhatott el egy királynői birtokot hozományul nővérének. Az adományozás azonban minden bizonnyal még V. István ifj. királysága idejében történt, Abauj vármegye vidéke akkoriban az ő fönhatósága alá tartozott. IV. Béla halála után, midőn már az egész ország V. István uralma alá került, bizonyára a Monoszló nemzetség törzsbirtokai közelében, Szlavoniában, Somogyban vagy a Bácskában kértek volna birtokot. Az abaujmegyei Pányt nyilván még akkor kapták, mikor az ifjú király udvarát a közeli Sárospatakon tartotta.
Ki volt már most Erzsébet leánytestvérének férje? A Monoszló nemzetségnek két szerepvivő Gergely nevű tagja élt ez időben. A Kárán birtokot továbbadományozó Egyed mester atyja, II. Gergely és ennek fia, tehát Egyed mester fitestvére III. Gergely mester. Életük folyását meglehetős részletességgel kiderítették már neves genealogusaink, Karácsonyi és Wertner, (Karácsonyi, Magyar nemzetségek II. 377–381.; Wertner. Nemzetségi kutatások, Turul, 1899 XVII. 167–170., 1900 XVIII. 86–87., Századok, 1909. 473., 481.) Mégis fel kellett vetnünk e kérdést, mert fent felsorolt okleveleink genealogiai adatai e két Monoszlai Gergelyre vonatkozólag sem egyeznek két genealogusunk számos más, hiteles oklevélből levont megállapításaival.
Monoszlai Tamás bán (1202–1237) fiát, II. Gergelyt 1237–69. közt emlegetik okleveleink. 1237-ben osztozkodik testvérével II. Tamással (1237–1247), 1244-ben, mint már mondottuk, megszerzi Füzegy bácsmegyei birtokot, de 1252-ben kénytelen a kalocsai érseknek átengedni. 1247., 1256., 1266. és 1269-ben anyagi ügyeit rendezi. 1255-ben, mint krassai ispán, IV. Béla kedves rokonának a kúnok vezérének, a Karácsonyi értekezésében is említett Szejánnak («Zeyhanus karissimus cognatus noster, dux cumanorum») embereit iktatja be a bodrogmegyei Szőlős birtok és Bársonyos nevű halászóhely tulajdonába, (Hazai okmt. VIII. 62.), 1269-ben a kúnok bírája tisztségét viseli (u. o. VII. 115–116. «comes Gregorius iudex Cumanorum»). Ez alkalommal, 1269-ben szerepel utoljára élőként, semmi nyoma sincs annak, hogy a vasvári ispánságot is viselte légyen valaha. Karácsonyi bizonyosra veszi, hogy felesége a Bő nemzetségbéli Ders leánya volt (Magyar nemzetségek I. 275., 278.,. 279.; II. 378., 380.), Nővérének Nabuth-nak (1237–1278) férje Héder nemzetségbeli Jakab volt. (1278.)
II. Gergely fiai: II. Egyed, III. Gergely és III. Péter 1265–1270 közt tünnek fel mint V. István ifj. király, majd király udvarának már magas méltóságokban ülő tisztviselői. Mindhárman sokra vitték, többre atyjuknál, sok dicsőség, de árnyék is fűződik nevükhöz.
A legidősebb, II. Egyed., 1265-ben V. István ifj. király főasztalnokmestere, 1266-tól egész a király haláláig a tárnokmesteri méltóságot tölti be, a király trónralépte után Pozsony vármegye ispánságát is megkapja. Magas állásának megfelelően a harctéren és a politikában is korán szerepet játszik. 1266-ban a szörényi bánságot dúló Szventiszló Jakab (Zvetislaus, Bulgarorum imperator, karissimus gener noster mondja V. István 1270-ben. Wenzel, XII. 8.) ellen vezetett bolgár hadjárat egyik vezére, «az ellenséges és schismaticus bolgárok földjét egész a fővárosig, Trnovóig pusztította». 1271-ben II. Ottakár ellen harcol, s egyike azon követeknek, kik Marcheggen Ottakárral a békefeltételek ügyében tárgyalnak. Még a jól értesült osztrák krónikák is tudják, mily nagy kegyben állott V. István királynál.*
Cortinuatio Vindobonensis az 1272. év alatt: quidam comes dictus magister Egidius, quem rex Hungarie super modum diliebat (!), Pertz: Mon. Germ. Hist. Scriptores IX. 705.; Annales Heinrici de Heimburg az 1272 évnél: Mortuo autem rege Stephano comes Egidius, qui fuerat summus (camerarius) ipsius Stephani ... 1273. évnél az évkönyv magyarosan «comitem Eget mistri» néven említi, Pertz: M. G. H. SS. XVII. 715.
Öccse, III. Gergely, 1270-ben Kún Erzsébet királynénak tárnokmestere, azonfelül a vasári ispánságot is viseli. Miként bátyja Pozsonyban, ő itt áll őrt az Ottakárral szemben legexponáltabb megye élén. Így azután az 1271. évben Stiriába törő magyar seregnek is Gergely mester lesz egyik vezére. Mint vasvári ispán, a bátyja által közvetített béke megkötése után: ő foglalja vissza a lázadó, Ottakárhoz menekült Németujvári (Kőszegi) Henrik bán vasmegyei várait.
17V. Istvánnak köszöni emelkedését a harmadik testvér, Péter is, ki a papi pályára lépett. 1266-1270-ig az ifj. király alkancellárja, 1270 elején elnyeri az erdélyi püspökséget és bírja 1307 movember 27-én bekövetkezett haláláig. (Temesváry János: Erdély középkori püspökei. Kolozsvár, 1922. 46–III.) Hosszú főpásztorsága alatt a királyi családdal való rokonsága révén sok értékes birtokot és kiváltságot szerzett V. Istvántól és IV. Lászlótól az erdélyi püspökség részére.
V. István halála után Egyed és Gergely rettenetesen magukra haragították az özvegy királynét, Kún Erzsébetet. A kis trónörököst IV. Lászlót elrabló s ezzel V. István halálát is okozó Gutkeled nemzetségbeli Joachim bán* és a vele tartó özvegy királyné ellen támadtak, székesfehérvári palotáját megrohanták, de leverettek. A királyné és az udvari párt haragja elől menekülni voltak kénytelenek. A pártütők menedékénél, Ottakárnál szíves fogadtatásra találtak, mert Pozsonyt és a szomszéd várakat is kezére játszották. Ottakár Pozsonyon kívül Laa, Korneuburg és Stockerau várak igazgatását bízta Egyedre, de ezzel felkeltette régi ellenfelük, a korábban Ottakárhoz menekült másik áruló, Németujvári (Kőszegi) Henrik bán féltékenységét. Henrik visszatért Magyarországba, az özvegy királyné és Joachim kegyesen fogadta, sőt Ottakár sógorának Béla mácsai és boszniai hercegnek, IV. László unokatestvérének összekaszabolása (1272) után, ennek földarabolt tartományából a sói és ozorai bánságot is megkapta (1273). A herceg meggyilkolása miatt kitört a háború Ottakárral, majd az osztrákok dulták az országot s elfoglalták Győrt. A haza pusztulása észretérítette a két pártütő testvért, 1273-ban visszatértek Magyarországba, Pozsonyba és a többi elszakított várba beengedték a magyar őrséget. (M. G. H. SS. IX. 705. «quidam comes dictus magister Egidius ... una cum fratre suo comite Gregorio») Az özvegy királyné s kormánya, melyből ugyanekkor Joachim rövid időre kibukott, tárt karokkal fogadta a megtérőket, Egyed Mácsó és Bosznia bánjává (1273 máj. 23-tól szept. 22.), majd a következő két évben (1274 dec. 29-től 1275 június 4.) ismételten királyi tárnokmesterré lett. Gergely visszakapta Vas vármegye ispánságát (1273 márc. 30–1274. szept. 25.) s 1273 nyarán Németujvári (Kőszegi) Ivánnal együtt ostromolja s beveszi az osztrákok által elfoglalt Győrt (1273 június közepe), mire megkapja Pozsega vármegye ispánságát is, melyet azonban csak rövid ideig viselt (1273 június 26., Haz. Okmt. VIII., 154.). Első számú oklevelünk leltekor, 1274. augusztus 8-án tehát ő, Monoszlai II. Gergely fia III. Gergely a vasvári ispán. IV. László egy 1273 május 27-én kelt oklevele testvéri viszonyukat és akkori méltóságukat expressis verbis kifejezi «magister Gregorius frater magistri Egidii bani de Macho, comes Castri Ferrei coram nobis personaliter conparendo etc.» (Haz. Okmt. VII. 141.) 1274. évi első oklevelünk egyéb adatai is teljesen megmagyarázhatók a két testvér politikai szerepéből. Elpártolásuk idején IV. László, illetve a helyette uralkodó Kún Erzsébet és kormánya elveszi a Monoszlai testvérek birtokait. A III. Gergely feleségének hozományul adott abauj vármegyei Pányt az azon vidéken birtokos Csobánka fia János kapja, a Rábcza-melléki harcban szerzett talán egyéb érdemeiért is. Megtérésük után birtokaikat is visszakapják, de a már eladományozott Pány helyett Gergely egy somogymegyei birtokaihoz (Ropoly, Márk, Omak, Rengősár, Kaposvár vidéke stb., l. Karácsonyi id. m. II. 383.) közelebb eső birtokot, Káránt kéri cserében a királytól.
Gutkeled nemzetségbeli István bán, herceg, Stiria kapitányának fia, ki neje, Bábenberg (Himbergi) Gertrud és halicsi Román leánya révén sógorságban volt V. István királlyal (cognatus). V. István nővére Konstancia Román fivérének, Leónak volt felesége. (Hornecki Ottakár; Reimehronik, Caput 27. M. G. H. SS. qui lingua vernacula usi sunt V. I., 35. l.)
1275 júniusában Egyedet újra Gutkeled Joachim bán szorítja ki a tárnokmesterségből. Úgy lehet erre júliusban II. Majs nádorral és Csák Ugronnal együtt ők is részt vettek a fővényi támadásban (magister Mois, Vgrinus et complices eorundem patris nostri et nostre dilectionis immemores. Fejér, Cod. Dipl. V. 2. 268.), mert ettől kezdve mindkettő visszavonul a közélet teréről. Talán III. Gergely egyebütt sehol sem emlegetett feleségének korai halála is megszakította összeköttetésüket IV. László mindjobban a bűn fertőjébe merülő, züllésnek indult udvarával, mellyel kénytelen-kelletlen csak Péter erdélyi püspök tartotta még fenn koronként az érintkezést, noha Magyarország több főpapjával egyetemben 18ő is csatlakozott Fülöp fernói püspök pápai követhez, s igyekezett elősegíteni purifikáló működését. Így Lodomér esztergomi érsek és az érseki zsinat rendelete értelmében 1288-ban elfogatta Majs erdélyi vajdát és Árboczot, IV. László anyai ági kún rokonát, tehát saját rokonát is, s utóbbinak két unokáját (Arbuz Cumanum, cognatum nostrum et duos nepotes eiusdem ac Moius vajvodam nostrum Transsilvanum captivasset, Wenzel, IV. 336.; Wertner, Századok, 1900., 774.) azon hiszemben, hogy a király küldetésében a tatárokhoz mennek követségbe (Karácsonyi: A mérges vipera és az Antimonialis, Századok, 1910., 21–22.; Temesváry id. m. 80–81.). El is koboztatta Péter püspöktől a haragra gerjedt király Kolozsvárt és Gyulaféhérvárt minden tartozékaival együtt, de a következő (1289) évben már megenyhült haragja rokona iránt, visszaadta birtokait, meglátogatta őt Gyulafehérvárott és újabb kiváltságokkal tetézte eddigi adományait. (Temesváry, id. m. 81.) Egy évnélküli oklevélben 1292 táján még együtt szerepel a három Monoszlai testvér (Petri episcopi Transsilvani ... quod fratrum suorum ... Egidio et Gregorio filiis magistri Gregorii ..... Hazai Okmt. VIII. 353.; Karácsonyi, Hamis, hibáskeltű és keltezetlen oklevelek 124–125.; Magyar nemzetségek, II. 380.).
1294-ben azonban Egyed mester már fitestvére Gergely halálán keseregve (siquidem magistro Gregorio fratre suo carnali viam universe carnis ingresso, per cuius mortem solacio proprie fraternitatis orbatus est et privatus ... Wenzel, XII. 557.) másik testvérének, Péter erdélyi püspöknek beléegyezésével (anyjáról) másodfokú rokonait, a Bő nemzetség Ders ágából származó István comes fiait Mihály gyulaféhérvári prépostot (1296 zágrábi püspök, 1303 kinevezett esztergomi érsek) és (Fogas) Péter mester székely ispánt fogadja testvéreivé s atyinai uradalma egy részét ajandékozza nekik (Wenzel, XII. 558.), ezért nevezi 1299-ben III. Endre Fogas Péter székely ispánt Péter erdélyi püspök fraterének. (U. o. V. 202.) Későn, 1300. évi oklevélből értesülünk Egyed feléségéről, ki Kökényes-Radnót nemzetiségbeli Mikód szörényi bán (1265–98) testvérének, Dobokai Imrének leánya, Kata volt. De ez úgy látszik második felesége, mert 1313-ban még kiskorú leányokat hagyott árván Egyed mester. (Wertner, Turul, 1900., 87., Századok, 1887. tört. kiránd. VIII. 45.; Múz. t. a. 1300. VII. I.)
1308-ban 1294. évi rendelkezését megváltoztatva vejének Aba nemzetségbeli Soproni (Nyéki) II. Lőrinc (1277–90) fia I. Miklósnak adja atyinai uradalmából Darnócz várát (a vár történetét l. Csánki, Kőrös megye a XV. században 52.). Vejének atyja, Lőrinc mester szintén rokoni viszonyban volt Kún Erzsébettel. 1290-ben az öreg királyné cognatus carissimusának nevezi Lőrincet, és a ratio proximitatisra hivatkozva a verőczemegyei szentmártoni viznikátust adja neki, (Wenzel, XII. 487.; Wertner, Árpádok családi tört. 617.; Turul, 1899., 169.) Úgy lehet, ő is Kún Erzsébet nőrokonát bírta feleségül. Egyed halála 1313 március 11. előtt következett be. Ekkor bontják fel Nagyszombatban végrendeletét (Knauz, Monum. eccl. Strigoniensis II. 677–678.), melyben örököseiül két vejét Aba nemzetségbeli Soproni (Nyéki) II. Lőrinc fia I. Miklóst és Kórógyi Lőrinc fia Fülöpöt,* hátrahagyott feleségét és még hajadon leányait teszi, kik közül egyik később Borsa nemzetségbeli II. Istvánhoz, Kopasz nádor unokaöccséhez ment nőül. Hagy még egy rokonának, Gutkeled nemzetségbeli II. Amadé fia (Felső-lendvai) I. Miklósnak (1292–1325) is, ki később Szlavónia bánja lesz. Vele való rokoni viszonya még felderítetlen. Phylek nevű birtokával később akar rendelkezni. Tudomásunk szerint a nógrádmegyei Fülek sohasem tartozott a Monoszlaiak birtokai közé, azért nem lehetetlen, hogy tárgyalt okleveleinkben emlegetett Füzegy (Fyzeg, Fizek) birtokról van szó. Megfejtésre vár még, mi címen nevezik az Aba nemzetség Galgóczi ágából származó I. Aba fia II. (Nagy) Abát 1272-ben II. Egyed mester fraterének. Egyed, akkor tárnokmester és pozsonyi ispán kérésére két Nyitra-Újlak mellett eső nyitravárföldet, Tárnokot és Ursédet adományozza neki V. István király. (Wenzel, VIII. 379.; Karácsonyi, Magyar nemzetségek, I. 9., 54.) II. (Nagy) Aba comes mint Csák Máté hadainak vezére RozgonynáI esett el 1312-ben.
Az atyinai uradalom története, l. Csánki: Kőrös megye a XV. sz.-ban 50–53.
Lássuk most már miben térnek el tárgyalt okleveleink genealogiai adataitól a fölsorolt megállapítások. Mint említettük az 1274. évi. IV. 19László-féle (I.) oklevelünk Gergely vasvári ispánja csak Monoszló nemzetségbeli II. Gergely fia III. Gergely mester (1270– †1294 előtt) lehet. Csakhogy ennek több idézett oklevél tanusága szerint II. Egyed mester (1265–1313) testvére volt. Ezzel ellenkezik 1317. évi oklevelünkben (III.) átírt 1307. évi pécsi káptalani oklevél azon adata, hogy az 1274-ben megadományozott Gergely mester felesége, Kún Erzsébet nővére, IV. László nagynénje, Egyed mesternek anyja volt (domine consorti magistri Gregorii, matri eiusdem magistri Egidii). Világos, hogy az oklevél megfogalmazásakor a Monoszlai családban egymásután következő két (II. és III.) Gergelyt zavarták össze. II. Gergely comest 1269 után egy oklevél se említi élőként, de több oklevél expressis verbis mondja, hogy II. Egyed, III. Gergely és Péter püspök az ő fiai. Ha Kún Erzsébet leánytestvére az ő felesége lett volna, az akkor sem lehetett volna anyja az 1265-ben már V. István. ifj. király főasztalnokmestere, 1266-ban tárnokmestere gyanánt, győztes hadvezéreként szereplő Egyednek, hisz említettük, hagy Monoszlai Gergely és Kún Erzsébet nővérének házassága csak V. István és Erzsébet 1253. évi házassága, sőt 1258 után történhetett, ez év elején lett ugyanis ifjú királlyá V. István, s felesége mint királyné Pány királynéi birtokot hozományul csak ezután adhatta nővérének. 1262 végén kapta V. István a Dunától keletre eső részeket (Pauler id. m. II. 2. 250.). Az 1307. évi oklevél ez adata mindenkép téves. Kún Erzsébet nővérének férje Monoszló nemzetségbeli III. Gergely volt, ki számos oklevél tanusága szerint 1274-ben tényleg a vasvári ispánságot viselte. Felesége Egyednek nem anyja, csak ángya (sógorasszonya) volt. A három testvérnek gyors emelkedése V. István udvarában és politikai szereplése IV. László korában e rokoni kapcsolatból magyarázható, annak okát pedig, hogy hármuk közül a legkisebb szerepet éppen a királyné leánytestvérének férje, III. Gergely vitte, bizonyára mérsékeltebb egyéni képességeiben kell keresnünk. E tekintetben bátyja Egyed, úgy, látszik, jóval fölülmulta őt. III. Gergely mester, bátyja II. Egyed mester előtt, örökösök hátrahagyása nélkül húnyt el. Birtokai közül a hozományul kapott Kárán öccsére, Egyed mesterre szállt a róla szóló 1274. évi oklevéllel együtt. Ez oklevélnek külalakja és szövege ellen a legkisebb kifogás sem emelhető. Kétségtelen hitelű egykorú, eredeti kiadványa IV. László kancelláriájának. Egyed adományából került Kárán birtok felerésze ez oklevéllel együtt Csabi Sándor fia István comes kezére. A másik két illetőleg három oklevél az ő birtokügyeivel foglalkozik. Palaeographiai vagy diplomatikai kifogást ezek külseje ellen sem emelhetünk, kétségtelenül egykorúak, de a pécsi káptalan átiratban fennmaradt 1307. évi és 1313. évi eredeti okleveleinek szövege nem állja ki minden adatában a velök egykorú oklevelek tanuskodását. Az 1307. évi oklevél genealogiai tévedésére már rámutattunk, és ha Egyed mester fentemlített 1313. évi végrendeletében Phylek Füzegynek magyarázandó, ezzel is ellenkezik, mert Egyed ebben e birtok felől még nem rendelkezik, 1307. évi oklevelünk szerint pedig már eladományozta. Második, 1313 mense Januario kelt oklevelünk már januárban «néhai jó emlékezetűnek» nevezi Pécsett Egyed mestert (per magistrum Egydium filium magistri Gregorii bone memorie dominum ipsorum). Egyed mindenesetre ez év elején halt meg, mert végrendeletét – mint említettük – március 11-én bontották fel. De kétséges, hogy a már ez évben (1313) Nagyszombatban végrendelkező mester halálának híre januárban eljutott-e Pécsre. Ez oklevél szerint Kárán birtok teljesen «integraliter et in toto» Csabi István comesre száll, feltünő mégis, mint már jegyzetben említettük, hogy ennek dacára 1324. évben újra csere útján szerzi meg egy részét a másik adományozott fél, Áldomás fiaitól. Legalább is gyanusnak nevezhető okleveleket irattak át 1317-ben és 1323-ban I. Károly királlyal. Bizonyos megtévesztő szándék aligha nem volt Csabi István comes pécsi bevallásaiban.
Mindezek azonban semmit sem változtatnak azon a tényen, hogy a Monoszló nemzetség III. Gergely házassága révén került rokoni kapcsolatba az Árpádok királyi házával. A házasságot esetleg III. Gergely atyja II. Gergely mint a kúnok bírája közvetítette.
Kán III. László, a híres királyfogó erdélyi vajda (1290–1315) 1306-ban «charissimus frater noster»-nek nevezi Monoszló Péter erdélyi püspököt (Fejér, Col. Dipl. VIII I. 203.; Temesváry, id. m. 108.; Turul, 1908. 128.). A püspök fivérének III. Gergelynek felesége kimutatásunk szerint Kún Erzsébet nőtestvére volt. Karácsonyi fenti értekezése 20szerint a vajda atyja Kán II. László vajda szintén Kún Erzsébet nővérét, Anna hercegnőt bírta nőül. Ezt elfogadva, a közeli rokonság kimutatható volna köztük.
Ez az egyetlen pont, melyben okleveleink adatai találkoznak Karácsonyi feltevéseivel. Nem vonom kétségbe a két hatalmas erdélyi vajda rokonságát a királyi családdal, sőt Miklós érsek pályafutása valószínűvé teszi, hogy a rokonsági kapocs V. István kún felesége révén kötődött. Karácsonyi eredményei azonban szerény véleményem szerint nem mindig megnyugtatók és korántsem fogadhatjuk el a feltevések hosszú sorozatát «biztos történeti valónak».
A hipotézisek láncolatának egy szemét megbontva, felbomlik az egész, meginog a valóban nagy tudással és fáradsággal, de nem biztos, pozitív alapokra rakott épület főrésze. A történeti igazságnak vélünk szolgálatot tenni, mikor megvizsgáljuk egy-két alapkövének, pillérének szilárdságát.
Nem hallgathatjuk el ama meggyőződésünket, hogy Karácsonyi értekezésének egyik főpillére megbízható, pozitív történeti adat helyett olvasási hibára épült. Az olvasási hiba boldog Margit szentté avatását előkészítő, 1276. évi tanukihallgatási jegyzőkönyv kései másolataiban van.
Eléggé ismeretes, hogy a jegyzőkönyv eredetije nem maradt fenn. Meglévő másolatai, melyekből a Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis kiadása készült, csak a XVII– XVIII. századból valók. Nem egy tévedés konstatálható a tanuk vallomásában, hibásan írtak az eredeti jegyzőkönyvet vezető olasz papok, még több hiba csúszott be a kései másolatokba. (Mon. Ep. Vespr. I. CXVII–VIII.)
E jegyzőkönyvből idézi Karácsonyi az ötödik tanu saját bevallásu nacionáléját: Domina Margareta filia domine Anne, sororis coniugis regis Stephani. (U. o. I. 181.)
Eszerint a pápai biztosok előtt vallomást tevő Margit apáca anyja, Anna, V. István király feleségének, Kún Erzsébetnek nőtestvére volna, kit Karácsonyi szerint élesen meg kell különböztetnünk IV. Béla Anna nevű leányától, V. István nőtestvérétől, Rászló (Rosztiszló) orosz herceg feleségétől (illetve 1263 óta özvegyétől), II. Ottakár cseh király anyósától, röviden szólva mácsai Anna hercegnőtől. Hisz Margit apáca, ki a vallomás tevéskor; 1276-ban, 28 éves volt, s később a Margitszigeti kolostor fejedelemasszonyává lett,* «csak jobban tudta, ki volt az ő anyja? s milyen rokoni összeköttetésben állott a királyi családdal».
Domine Margarete sororis nostre karissime filia (!) Anne ducisse írja róla 1290-ben IV. László király. Wenzel, IX. 519.
Meghisszük, hogy Margit apáca tudta, ki volt anyja, de vajjon jól értették-e vallomását a jegyzőkönyvvezető olasz papok, jól másolták-e a jegyzőkönyv illető passzusát a kései másolók? Szabad-e ez egy adatra, mint alapkőre, mint «biztos történeti valóra» támaszkodva egész sereg következtetést építeni?
Maga a jegyzőkönyv pár lappal hátrább ugyanazon Margit apácát «soror Margaretha, filia domine Anne, sororis quondam regis Stephani»-nak írja (u. o. 187.), ezt mindkét esetben nagyon közeli rokona, Erzsébet apáca «filia clare memorie regis Stephani Hungarie», néhai V. István király leánya (u. o. 185.) vallja róla. Egy másik rokona, II. Endre király Margit nevü nőtestvérének Saint Omeri Miklóstól született fiának, Vilmos mácsai hercegnek szintén Margit nevű apáca-leánya, hasonlóképp «domine Margarethe filie domine Anne sororis quondam regis Hungarie»-nak nevezi az előbb említett Margit apácát (u. o. 192.). Ugyan ő Margit anyját, Annát, Szent Margit nővérének «domina Anna sorore ipsius virginis Margarethe», tehát IV. Béla leányának, néhai V. István király nőtestvérének ismeri (u. o. 191.). Megerősíti ezt Candida apáca, midőn «domina Annát» Szent Margit «soror sua»-jának. (u. o. 259.), Judith apáca pedig Margit apácát Szent Margit unokahugának vallja («sorori Margarethe filie [domine] Anne, nepti dicte sancte Margarethe») (u. o. 234.).
Higyjünk-e most már a jegyzőkönyvnek akkor, mikor Margit apácát «filia domine Anne sororis coniugis regis Stephani»-nak nevezi és elvessük adatait, mikor kétszer is «filia domine Anne sororis quondam regis Stephani, regis Hungarie»-mak írja.
Nem egyszerű írás- vagy másolói hiba-e a «sororis coniugis regis Stephani» a «sororis quondam regis Stephani» helyett? Hisz V. Istvánt minden más alkalommal is «quondam»-nak, «clare memorie»-nak írja a jegyzőkönyv: 180. l. «domina Elisabeth 21filia quondam regis Stephani»; 185. l. «domina Elisabeth filia clare memorie regis Stephani»; 228. l. «soror Elisabeth filia quondam domini Stephani regis»; 245. l. «soror Elisabeth filia quondam domini régis Stephani» stb.
Akár diktálták, akár írták vagy másolták a jegyzőkönyvet, könnyen érthették vagy olvasták amaz egy alkalommal a «quondam»-ot «coniugis»-nak, kivált ha a conventionalis 9-es alakú «con»-jellel volt írva. A «domina Anna soror quondam regis Stephani» pedig senki más nem lehet, mint V. István számtalan eredeti forrásban emlegetett édes nővére, Anna hercegnő, ki férje Rosztiszló hg. halála után fiaival Mihállyal és Bélával együtt 1264-ben megkapta atyjától IV. Bélától férje volt hercegségét Boszniát és Mácsót (ducissa Anna, domina de Bozna et de Mazo», Pesty Frigyes, A mácsói bánok, Századok, 1875. 368.; Mon. Hung. Hist. Dipl. XXXIII. Thallóczy-Áldásy: Magyarorsz. melléktart. oklt. Függelék, 456.; Wertner: Árpádok családi tört. 470.). Ha két külön Annáról, eme mácsairól és Anna «kún hercegnőről» volna szó, bizonyára megkülönböztetné személyüket a szentté avatási jegyzőkönyv.
De mi ne essünk a könnyelműség hibájába, ne ítéljünk elhamarkodva.
Vizsgáljuk, mit mondanak a bold. Margitra vonatkozó többi források. Hallgassuk meg azok vallomását is, bár Karácsonyi immár ingataggá lett alapkövé védelmében hajlandó nagyon lebecsülni értéküket.
Garinus de Giaco dominikánus rendfőnöknek az 1276. évi eredeti jegyzőkönyv alapján a XIV. század közepén (1340) készült legendája, melynek XV. századi másolata a nápolyi Bibliotheca Nazionale codexe, Anna hg-nőt kétféle kifejezéssel is Szt. Margit egy méhbeli, atyul-anyul édestestvérének, tehát IV. Béla leányának, V. István nővérének mondja («domina anna sancte Margarete germana» és «domine anne sororis quondam uirginis Margarete» Magy. Sion, 1868., 334. és 482.) s csak abban hibáz, hogy ennek leányát, a fent említett Margit apácát egy helyt V. István leányának («soror Margaretha filia regis Stephani», u. o. 482.) veszi.
A Ráskai Lea-féle, 1510 körül írt, nemz. múzeumi magyar legenda oly latin szöveg után készült, mely a szentté avatási jegyzőkönyvön kívül Johannes de Vercellis domonkosrendi generális († 1283) 1273. évi eredeti adatait és 1276. évi jegyzőkönyvünket megelőző, már 1275-ben Rómába küldött első nyomozás (1273–75) eredményeit is magában foglalta. (Horváth Cyrill: A Margit-legenda forrásai, Budapest, székesfőv. IV. ker. főreálisk. 1907/8. évi Értesítője; u. ő.: Joannes Vercellensis és a magy. Margit-legenda. Akad. Értk. a nyelv és széptud. köréb. XX/8. f.) Tehát a jegyzőkönyvtől független, sőt annál korábbi adatokat is tartalmaz.
Lássuk, mit mond Anna hercegasszony, leánya Margit apáca, Szt. Margit és V. István király rokoni viszonyáról? «egy Soror zent margit azzonnak evcche, istvan kyralnak huganak anna azzonnak leanya, margyt azzon». (Nyelvemléktár VIII. 22.); «Vala nemely zvz apaccha ez chastromban (!) es ev vala nemes kyraly gevkerbevl tamaduan. ev vala bela kyral(nal)nak huganak anna azzonnak leanya, evneky vala neue margyt» (u. o. 52.); «ot vala anna azzon nemely hercheknek felesege, mely anna azzon vala iffyv lazlo kyral atyanak istvan kyralnak huga» (u. o. 65.); «Azert veue ez herchekne azzon anna azzon lazlo kyralnak nenye» (u. o. 66.); «Vala egy jobbagy. kynek vala neue albert, es ev vala chychety ban ... vala ez bannak egy azzonya, ky vala machoy herchegnek felesege ... ez herchegne azzon anna azzon ez Albert bannal evzve el juvenek zent margyt azzonnak koporsoyahoz ... ev velek byzanehtak ez choda tetelt myklos prepost. syrymerlsysbely prepost es bocynay ompud ban» (u. o. 69.); «Es zent margyt azzonnak velomat nagy keressel el kerek zent margyt azzonnak nenyetevl anna azzontvl herchekne azzontvl. ky zent margyt azzonnak egy mehben fekevt nenye vala ... ez felyvl meg mondot herchegne azzonnak anna azzonnak jelen voltara. es mynd ev bevseges nepenek jelen voltara. zent jreneusnak monostoraban» (u. o. 70.); «Negedyk Sorornak vala neue. Soror margareta. Es ez vala istvan kyralnak nennyenek Anna azzonnak leanya ... Ez soror margareta vala zent margyt azzonnak evcche. es tarsa» (u. o. 74.).
Ha a «domina Anna»-t a fentnevezett mácsai Anna hgnőnek vesszük, e számos, pontos, körülményes adat közül csak egyetlen egy téves, midőn Anna hgasszonyt IV. Béla király hugának nevezi, jóllehet leánya volt s V. Istvánnak volt nőtestvére, mit a latin «soror» szónak megfelelőleg magyarra egyszer hugának, másszor nénjének fordít. De e 22pontatlanságát, mely a latin szöveg fordításán alapszik, felesleges hibáztatni akkor, midőn precise megmondja, hogy Anna Szt. Margittal egy méhben feküdt testvér vala, a mácsai herceg felesége volt és székhelyét, udvarát Szt. Ireneus monostora mellett tartotta.
Karácsonyi egyetlen, ingatag adatát tehát a többi forrás még jobban megingatja. Csak nem tételezzük fel Garinusról vagy Ráskai Leáról, hogy történeti forráskutatásokat végeztek s az eredeti jegyzőkönyvek adataitól függetlenül kikutatták és belekeverték a szentté avatás processzusába mácsai Annát, kinek Karácsonyi szerint 1270 után hazánkban semmi szerepe sem volt. IV. Béla halála után Csehországba menekült s «nincs semmi nyoma, hogy V. István halála után visszatért volna». Merész állítás s mi biztos történeti adatok alapján azt feleljük rá, hogy igenis visszajött, ha nem tévedünk, éppen a két Monoszlai testvérrel együtt vagy közel egyidőben, 1273-ban, legkésőbb 1274-ben. Monoszlai Egyed védelme alatt, ki 1273-ban – mint mondottuk – Bosznia és Mácsó bánjává lett, visszakapta régi hercegségét, mely távolléte alatt fiára, Bélára († 1272) maradt. Udvarát a királyi udvartól jó távol, atyjától IV. Bélától kapott birtokán Szávaszentdemeteren, Szt. Ernye monostora közelében tartotta. Innen járt fel apáca-leánya, Margit látogatására a Nyulak-(Margit)-szigetére. Magánál tartotta édes nővére, Szt. Margit vélumát. Ott volt IV. László betegágyánál. Hercegsége két bánjával, Albert mácsai és Ampod boszniai bánnal feljött tanuskodni huga szent életéről és csodatételeiről. Sőt annak is van biztos történeti nyoma, hogy politikai-, Ottokár és IV. László közt békeközvetítő szerepet játszott 1275-ben, még pedig László oldalán. Karácsonyiénál nem merészebb hipotézissel azt is állíthatjuk, hogy fentnevezett birtokán húnyt el, itt is temették el ideiglenesen Szt. Ernyén a minoriták egyházában, honnan tetemeit később – talán éppen leánya Margit – felemelvén, véglegesen atyja, IV. Béla, anyja Mária királynő és öccsé ifj. Béla hg mellé Esztergomban a minoriták egyházában temették el.
Honnan tudjuk mindezeket? Praytól Paulerig (Magy. nemz. tört. II. 2. 319–320., 549.) minden történetírónk arra a következtetésre jut, hogy IV. Béla leánya, mácsai Anna 1273 vagy 74-ben visszajött Csehországból. Fraknói is őt látja az 1276. évi szentté avatási jegyzőkönyv Annájában s megerősítésül hivatkozik a magyar Margit-legendára (Mon. Ep. Vespr. I. CXXII., CXXIX., 181. s index). De «nemcsak a Margit-legendából, nemcsak az 1276-iki tanuvallomások jegyzőkönyvéből, hanem más adatokból is bizonyos, hogy Anna hercegné, Rasztiszláv özvegye, az 1274–76. években újra Magyarországban tartozkodott», mondja Sándorhegyi (Századok, 1902. 679.) Hazatérése körülbelül arra az időre esik, midőn Karácsonyi szerint 1273 június havában Erzsébet (özv.) királyné és párthívei elbuktak, Monoszlai Egyed is visszajött Csehországból és megkapta a boszniai és mácsai bánságot. Kibékülése a magyar királyi udvarral, amelynek élére a gyermekkirály helyett csakhamar ismét Kún Erzsébet állott, bizonyos. Hisz az Ottokár és IV. László közti 1275. (és nem 1273. évi l. Huber, Ausztria tört. I. 501. és 464. jegyz.) évi béketárgyalásoknál már a magyar király oldalán, mint annak tanácsadója szerepel.*
Nos O(ttocarus) dei gratia rex Bohemie ... pacem cum domino L(adislao) Ungarie rege ... quod parte dicti regis Ungarie rex Karolus (Anjou. Károly), in ipsius consiliarii domina ac ducissa de Machav etc. et pro parte nostra dux Bawarie, marchio Misnensis etc, debeant convenire ... (Archiv für Kunde österreichischer Geschichts-Quellen XXIX. 38. l. Joh. Voigt: Das urkundliche Formelbuch des königl. Notars Heinricus Italicus aus der Zeit der Könige Ottokar II. und Wenzel II. von Böhmen; Dollinger: Cod. epist. Ottocari II. 8–9.; Emler: Regesta Bohemiae et Moraviae 339.) V. ö. Hornecki (illetőleg Steiermarki) Ottakar, Reimchronik c. 96. id. m. 150–152. Pauler, II. 2–549.
IV. Orbán pápa 1264-ben IV. Béla királynak Belin és Szent Demeterre vonatkozó adományát leánya Anna (Agna, Ágnes), Rosztiszló galiciai hg özvegye, Bosznia és Mácsó úrasszonya és fiai Mihály és Béla hg-ek számára megerősíti, egyben inti V. István királyt, hogy nővérét Agnát e birtokokban ne háborgassa.*
Dilectis filiis nobili mulieri Agne vidue Ducisse Galitie, de Bosna et de Mazo Domine, ac nobilibus viris Michaeli et Bele natis eiusdem ... filius noster B(ela) Ungarie rex illustris pater tuus, filia Ducissa quondam Radizlao duci Galitie viro tuo ... terras et possessiones que Belin et Sancto Demetrio nuncupantur ... donavit, confirmamus; Wenzel i. m. III. 99.; Agna vidua. soror tua, ducissa etc. írja IV. Ordán V. Istvánnak; u. o. III. 101.).
Szent Demeter és Belin pedig csak Szávaszentdemeter (ma Mitrovic) és Bellyén lehetnek, 23mindkettő Szerém megyében (Csánki, Magyarorsz. tört. földr. II. 238., 239., 241.). Szávaszentdemeter közvetlen közelében feküdt Szent Ireneus monostora (Szt. Ernye, Csánki, II. 239.), hol a tatárjárás után a szerémi püspök székelt («Ecclesia – alább villa S. Yrinei, ubi episcopus Syrmiensis consueuit immorari. – Prepositus ecclesie S. Irenei Syrmiensis (u. o. 238–39.; Ortvay, Magyarország egyházi földleírása I. 350.). 1344-ben a bylini főesperes a szenternyei káptalan egyik kanonoka (Csánki, II. 241.).
Már most a magyar Margit-legendában azt olvassuk, hogy «zent margyt azzonnak halala neged eztendeveben», azaz 1274 jan. 18–1275 jan. 18-iki évben Anna hgasszony, «ky zent margyt azzonnak egy mehben fekevt nenye vala», Szávaszentdemeter közvetlen közelében Szenternyén tartotta udvarát: «ez felyvl meg mondot herchegne azzonnak anna azzonnak jelen voltara. es mynd ev bevseges nepenek jelen voltara. zent jreneusnak monostoraban» (Nyelvemléktár VIII. 70.). Itt őrizte szent huga vélumát «ez herchegne azzon targya vala ev nala ez velomot nagy alkolmas tyztesseggel» (u. o.). A Karácsonyi által emlegetett Gellért orvos tanusága szerint elhozták e velumot 1275 szeptemberében IV. László betegágyához is és Anna asszony tette a kis király fejére: «quod velum dicte sancte Margarethe portatum fuerat ipsi domino regi ... et domina Anna et nutrix domini regis ipsius dixerunt mihi, quod posuerunt dictum velum super caput predicti regis» (Mon. Ep. Vespr. I.199.). E velummal gyógyítja meg nevezett Anna hgaszony Ampudinus fiát Jánost (Nyelvemlkt. VIII. 70.). Az ő tanácsára és bold. Margit közbenjárására gyógyul meg a bélpoklosságból Albert «chychety ban», kinek ő, a «machoy herchegnek felesege» az asszonya, azaz úrnője (u. o. 69.; röviden megvan e rész az 1276-iki jegyzőkönyvnél korábban írt Johannes de Vercellis-féle legendának. Valter György dominikánus által készített német fordításában is: «Ein herzogin Anna genant wallet zu dem grab S. Margr. dye veriach bey irem ayd. daz ir graff Albrecht banus genant von kuchet. nach grosser seiner krankheit dy er het etc.». Horváth Cyrill id. reálisk. Ért. 52. Ampudinus fiának gyógyulása. u. o.). Ez Albert bán pedig a bácsi káptalan egy 1275. évi eredeti oklevelének tanusága szerint valóban Anna mácsai hgnő alattvalója volt, mert mácsai bán volt: «venerabili patre Pouka episcopo Syrimiensi, magistro Laurencio et Alberth Bano de Machou». (Magy. Nemz. Múzeum Tört. Társ. letétje, Sándorhegyi, Századok, I902. 681.) Az első, 1275-ben már Rómába küldött, Joh. Vercellensis legendájában feldolgozott szentté-avatási nyomozásra jött tehát fel Anna mácsai hgnő ezen Albert mácsái bánnal Szt. Margit koporsójához «es meg eskevuen meg mondak ez felyvl meg mondot choda tetelt». Fentebb már idéztük, hogy boszniai Ampod bán és az ugyancsak Szenternyén székelő Miklós szerémi prépost «ev velek byzonehtak ez choda tetelt». (Nyelvemléktár VIII. 69–70. v. ö. Csánki II. 238/9.) Ezek után alig kételkedhetünk a magyar Margit-legenda jólértesültsége felett, de a felett sem, hogy melyik Anna hgnő szerepel bold. Margit 1276. évi szentté avatási jegyzőkönyvében. Vajjon fel tud-e mutatni Karácsonyi csak egy adatot is arra, hogy a szereplés teréről 1264-ben végleg letünt Kán II. László erdélyi vajda valaha is mácsai herceg lett légyen? Vagy meg tudja-e okolni, miért ápolta oly kegyelettel «kún Anna» hercegnő bold. Margit kultuszát? Szerény véleményem szerint ez argumentumok súlya alatt összeomlik Karácsonyi «döntő bizonyítéka» s «kún Anna hercegnő» személye szerteoszlik mint a köd s felborul a sok kombináció is, mit Karácsonyi soha sem létezett személyéhez fűzött. Margit apáca anyja csak a hazatért mácsai Anna lehet. Atyját azért nem emlegetik, mert még 1263-ban elhalt.
Mácsai Anna Csehországba szökése útán (1270) fia Béla kormányozta Mácsót és Boszniát (Mon. Hung. Hist. Dipl. XXXIII. 456., Wertner d. m. 473). 1272 novemberében történt meggyilkolása után hercegségét négy bánságra: barancs-kucsóira, mácsaira, só-ozoraira és boszniaira osztották. 1273 májusában eltünik e négyféle bánság okleveleink záradékából, mert a Csehországból hazatért Monoszlai Egyed osztatlanul kapja Mácsót és Boszniát (Pauler id m. II. 2. 306. Századok, 1902. 679–80.). Klaic szerint Egyed «valószinűleg az egykori mácsó-boszniai hercegek és hercegnőkhöz hasonló hatalommal volt felrulázva. (Bosznia története, Nagybecskerek, 1890. 98–99.). Ugyanekkor Kún Erzsébet királyné nővérének szintén hazatért férje Monoszló nemzetségbeli III. Gergely, csak vasi ispánságát kapta vissza.
241274–75-ben – mint kimutattuk, újra Anna hercegnő áll Bosznia és Mácsó tartományok élén és két bán: Albert mácsai és Ampod boszniai bán áll szolgálatában. Véleményem szerint nehéz Anna hercegnő és Monoszlai Egyed hazatérése között összefüggést nem találni. Nagyon valószínűnek látszik, hogy Egyed védelme alatt kapta vissza és kormányozta tovább mácsai Anna hercegségét vagy a neki átengedett hercegségért kapta kárpótlásul 1274-ben Egyed a királyi tárnokmesterséget. 1275–79 közt «dominus de Macho et de Bozna» titulussal Csák nemzetségbeli III. Ugron lesz Anna közvetlen utóda (Klaić id. m. 99.; Mon. Hung. Hist. Dipl. XXXIII. 456.; Karácsonyi, Magy nemzetségek, I. 339.).
Domanovszky Sándor a Századok 1905. évfolyamában (519., 523., 524–526.) kimutatta, hogy a Pozsonyi Krónikát egy ezen III. Ugronnal szoros összeköttetésben álló, délvidéki, valószínűleg szláv pap írta. E krónika idevonatkozó helye elmondja, hogy IV. Béla király meghalt 1270-ben, eltemették Esztergomban «apud fratres minores in ecclesia beate, Virginis, quam edificare ipse inchoauerat», mellette nyugszik felesége Mária királyné és fia Wela herceg. Majd így folytatja: In qua ecclesia etiam nunc domina Agatha, cuius ossa de Sancto Yrineo de ecclesia fratrum Minorum contumularunt, requiescit. Ezek után említi még a királyi tetemek felett folyt harcot Fülöp esztergomi érsek és a minoriták közt. A harc 1275-ben ért véget a minoriták győzelmével (M. Florianus Hist. Hung. fontes dom. IV. 36–37.). A fentírtak után talán nem követünk el túlságos merészséget, ha ezen «domine Agathá»-ban mácsai Anna hgnő személyét keressük. Tudjuk, hogy a Pozsonyi Krónika XV. századi kéziratában százszámra van hiba nemcsak a tulajdonnevek írásában, de még a közszavakéban is.
Ez a temérdek hiba bátorít bennünket arra, hogy a «domine Agatha» névben is hibát keressünk «domina Anna», «Agna» vagy «Agnes» («Annos») helyett. Tudvalevő dolog, hogy mácsai Annát épp fordítva, mint III. Béla király első nejét Ágnest, kit sokszor Annának neveznek, gyakran Agnának, Ágnesnek nevezik (Klaić, id. m. 97.; Wertner: Árpádok csal. tört. 358„ 469.) E névcsere nem véletlen. Az Annus, Annos, Ágnes név nyelvészeink szerint azonos (l. Gombocz–Melich: Etymologiai Szótár Ágnes címszó alatt).
«Több naptár szerint Annos, Anglit és Ágota is Ágnessel azonos», «január 21-ike némely forrásban Angnesentag, Angnettentag és Agnetis Virginis» (Wertner: «Régi magy. női nevek» Anglent címszó alatt. Magy. Nyelvőr, 1916. 151.). Szent Ágotának a görög keleti naptárban «Agnita» felel meg. A Pozsonyi Krónika írója, mint fentebb említettük, valószínűleg délszláv pap volt, s Száva-Szt. Demeteren 1344-ig görög apátság és monostor is állott (Csánki: II. 238.).*
A nagyküküllő-megyei Szentágota községet az oláhok Agnitá-nak, a szászok Agnetheln-nek nevezik. Moldován–Togan: Dictionarul numirilor de localităti – din Ungaria. Sibiiu 1909. 4.
Ifj. Béla herceg volt IV. Béla legkedvesebb fia, legkedvesebb leánya, ki betegségében ápolta s kincseit is örökölte, mácsai Anna hercegnő volt (Wertner id. m. 470.). Igen természetes, hogy ő is atyja és anyja mellett kívánt nyugodni. Hisz bold. Margiton kívül ő volt egyetlen leányuk, aki az országban élt s a fentírtak után bátran mondhatjuk, itt is halt meg. Bold. Margit margitszigeti kolostorában, a többi külföldön talált temetkezőhelyet. Talán IV. László zavaros éveiben, vagy Kún Erzsébet haragja folytán, vagy IV. Béla sírhelye felett az esztergomi érsek és a minoriták közt kitört harc miatt nem szállíthatták tetemét mindjárt halála után Esztergomba, hanem székhelyén Szt. Ernyén temették el atyja kedvelt minorítái és csak később került innen – nyilván leánya Margit, nyulak-szigetei apácafejedelemasszony kegyeletéből – végleges nyugvóhelyére atyja, anyja, és fivére mellé ő is. A Pozsonyi Krónika «etiam nunc»-jából valami összetartozandóságot vélünk kiérezni, meg abból is, hogy csak a kérdéses passzus után beszél a királyi tetemek felett támadt harcról. Domanovszky kieméli, hogy a krónikának pontos értesülései vannak a királyi család egyes tagjainak temetkezőhelyéről (id. h. 1905. 525.). Annak egyébként sem lett volna sok értelme, hogyha egy idegen úrnő eltemetését, tetemének átszállítását kilétének minden körülményesebb megmagyarázása nélkül csak úgy odadobja a krónika írója, ellenben ha az Agatha név helyett tényleg Anna vagy Ágnes állott a Krónikában (vagy írója a neveket azonosította), világos volt a kortársak vagy közvetlen utódaik előtt, hogy kiről van szó. Megemlítése tehát a maga keretében nagyon természetes, 25éppúgy a holttestnek ily nagy távolságra való átszállítása is. III. Ugron feleségére a «domina Agathá»-ban nem gondolhatunk, mert Ugron nem Szt. Demeteren, Szt. Ernye egyháza közelében, hanem ettől jó távol levő újlaki birtokán székelt (Karácsonyi id. m. I. 340.), esztergomi házát már 1279-ben eladta (u. o. 339.), holott özvegye még 1317-ben is élt (u. o. 342.). Leánya tudomásunk szerint nem volt, csak egy fia.
Megállapítván így mácsai Anna visszatérte után való szereplését, bátran kimondhatjuk, hogy a boldog Margit szentté avatását előkészítő 1276. évi jegyzőkönyvben is csak egy Anna hgnőről és pedig mácsai Annáról lehet szó. Margit apáca az ő leánya s «Kún Anna» hgnő csak Karácsonyi túlmerész hipotézisének szülötte s valójában sohasem élt. Nem lehetett hát az ő leánya «Magyar Sibilla» sem, kinek létezését egyébként legkevésbbé sem tagadjuk, csak a fentiek után «nem gázolván még ki a régi tévedések bokraiból», nem tudjuk, hogy ki volt.
Dáray II. Majs nádor felesége nehezen volt. Hisz' a magyar Margit legenda, mely mint kitünt, elég megbízható forrásokat használt, azt mondja, hogy Májs feleségének Erzsébet volt a neve: «Ot vala evrsebet azzon moyses nadrospan felesege. es matyvs ban ky vala erdely hercheg. es vala lazlo kyralnak mestere es evryzevye» (Nyelvemléktár VIII. 65.). Honnan vette volna a Margit-legenda e neveket, ha forrásában nem találja? Az említett (Csák II.) Mátyus például tényleg erdélyi vajda volt másodízben IV. László betegsége idején (1275), sőt harmadízben a jegyzőkönyv felvétele körüli időkben is. (Karácsonyi: Magyar nemzetségek I. 319.) Özvegyült anyja ugyanakkor apáca volt a szigeti klastromban és vallott Margit szentsége mellett: «Domina Margaretha, mater domini Matthei ducis Transylvani, soror et monialis eiusdem monasterii de insula Danubii (Mon. Ep. Vespr. I. 248.); domina Margaretha matre domini Matthei bani, que est soror in isto momasterio (u. o. 353.). Gellért orvos vallomásából sem az tünik ki, «hogy nem ezek, hanem Majs mester orvosa Garczianus» stb. voltak csak ott – mint Karácsonyi állítja – mert Gellért azt vallja, hogy «alii quam plures» is voltak ott, «de quorum nominibus non recordor,» (u. o. 300.).
Mindezzel persze nem vesszük tagadásba annak lehetőségét, hogy Majs nádor felésége IV. Lászlónak anyai ági (kún) rokona volt, mint ezt már Wertner is állította (Árp. csal. tört 609.). Ámbár ennek is ellentmondani látszik azon körülmény, hogy III. Endre király is «soror nostrá»-jának nevezi 1296. évi eredeti oklevelében Majs özvegyét («quos soror nostra nobilis et religiosa domina, relicta magistri Moysi bone memorie», Hazai Okmt. VIII. 363. Orsz. Levt. Dl. 30. 587.). Figyelemreméltó mindazonáltal, hogy Majs a második, aki a «iudex Cumanorum» tisztséget viseli, első – mint említettük – Monoszlai II. Gergely.
Majs nádornak, mint számos oklevélből (Fejér: Cod. Dipl. V/I. 253–4., V/2. 157.; Múz. br. Mednyánszky lt. 1272.), 1280 szept. 26-iki végrendeletéből (Haz. Okmt. VI. 259.) is tudjuk, Karácsonyi is említi, 2 apáca leánya élt a szigeti kolostorban, Judith és Czeczilia. 1276-ban mindkettő tanuskodik a pápai biztosok előtt bold. Margit szent életéről. Judith 44 évesnek vallja magát (Mon. Ep. Vespr. I. 250.), Czeczilia legalább is 50-nek. Ő még a szigeti kolostor építése előtt (1252) a veszprémiben is apácáskodott (u. o. 235., 237.). Majs nádor tehát ekkor, habár nem is volt néhai (quondam), mint a jól értesült jegyzőkönyv kétszer is mondja,* mert csak 1280 szept. 26. és dec. 30. közt húnyt el (Smičiklas, Cod. Dipl. regni Croat. Dalm. et Slav. VI. 371.), idősebbik leányánál legalább is 20 évvel öregebb, 70 éves aggastyán volt 1276-ban. Karácsonyi szerint «Magyar Sibilla» 1249–50. táján született, 1269-ben körülbelül 20 éves volt. Ennek következtében 1267-ben vagy 68-ban, midőn – Karácsonyi szerint – Majs nádornak nyujtotta kezét, 18–19 évesnek kellett lennie. Majs ekkor a fenti számítás szerint 61–62 éves, öregedő özvegyember, 35–41 éves leányok atyja volt. Nehéz elhinni, hogy Kún Erzsébet királyné, ki büszkén vallja magát pecsétjén a kún imperátor leányának, ily koros s hozzá még rangban is alacsonyabb emberhez adta volna nőül serdülő unokahugát. A budai beginák háza, bár oklevelesen bebizonyíthatólag Majs özvegyétől kapták e szesztrák, viselhette utóvégre egy korábbi tulajdonosnője nevét is. Hacsak nincs a magyar Margit legendában, 26latin forrásában vagy a Karácsonyi idézte 1312. évi (Orsz. Lt. Dl. 29,662.) oklevélben névelírással, esetleg dupla, az új életbe lépéssel (Majs özvegye is apácává lett) megváltoztatott névhasználattal dolgunk.* Ez esetben sem igen lehetett a Majs nádorral szemben fennálló természetes korkülönbség okából Kún Erzsébet (nem Anna nevű) nővérének lánya. Nem tartjuk ezzel kizártnak annak lehetőségét, hogy Erzsébetnek Monoszló III. Gergely feleségén kívül több Magyarországon élő, magyar főúrral összeházasodott nővére, vagy közeli nőrokona ne lett volna. Firokonait (Zeyhanus, Árbocz és két unokája) okleveleink is emlegetik.
A magyar legenda helyesen feleségéről és nem özvegyéről beszél.
V. ö. Monum. Vatic. Ser. I. tom. II. 101–112. Acta leg. card. Gentilis: 1308. év «pro dictis Beghinis de quadam domo et media vinea, que fuit condam domine Elisabet» 108.; a ház Budán volt, u. o. 106.; Albert budavári plébános 105–106.; Alahad soror=Alheyd? 103. l.
Karácsonyi roppant történeti tudásával meglátta az összefüggéseket és fent tárgyalt okleveleink ismerete nélkül is valószínűvé tette, hogy úgy Kán II. László vajda, mint Majs nádor Erzsébet kún atyafisága révén került rokoni kapcsolatba az Árpád-házzal. A ma rendelkezésünkre álló adatokból azonban pontos eredményeket, biztos történeti valót megállapítani még nem lehet. A túl merész feltevések pedig ily magas kathedráról hangoztatva – szerény véleményünk szerint – inkább ártanak, mint használnák, mert gátat vetnek a további kutatásnak.
Nem érzünk magunkban elegendő tudást ahhoz, hogy a «legnagyobb rejtély» megfejtéséhez, Kún Erzsébet atyja, «a kún király», az «imperator Cumanorum» személyének megállapításához érdemileg hozzászóljunk.
Karácsonyi egy Terter nevezetű kún fejedelemben keresi, ki 1220–1254 közt élt volna. Lehetséges. Mi ugyan nem ismerjük. Azt sem olvastuk sehol, hogy Szventiszló Jakabnak e Terter lett volna az atyja. I. Terter Györgyöt és öccsét Eltimirt sem nevezi egy forrás sem Szventiszló fiának.*
Az Aldamur (Oldamur, Oldamir) nevet Gombocz Zoltán is a török nyelvből magyarázza, de a demir (=vas) szóhoz semmi köze sincs (Magyar Nyelv 1915. 149–150., 1917. 98.). Tudtunkkal csak egyetlen, nagyon megbízhatatlan forrás nevezi meg Aldamur atyjául. Kuthen kún fejedelmet. Ez a Târikh-i Üngürűsz (=Magyarország Krónikája) egy székesfehérvári latin krónikának Mahmud Terdsümân (tolmács) által a mohácsi vész utáni években készített rossz török fordítása (Magy. Akad. Értesítő, philos. törv. és tört. tud. oszt. 1861. II. 275.). Adata elfogadhatatlan. Eltimir 1309-ben tűnik el szemünk elől, Kötenynek (Kotján) pedig már 1226-ban veje Misztiszló halicsi fejedelem († 1228; Hodinka, Az orosz évkönyvek magy. vonatkozásai 349.). Rogerius Carmen miserabiléje szerint Kuthent 1241-ben egész családjával együtt (cum suis) legyilkolták Pesten a magyarok és németek (cap. XXIV. v. ö. cap. XII. és XV.).
Karácsonyinak tehát pusztán a nevek azonosságára támaszkodó bizonyítását: mivel Szvenoszló Tódor atyja I. Terter György volt, azért I. Terter György atyja is nyilván Szventiszló Jakab lehetett, ennek atyja meg bizonyára egy Terter nevű kún fejedelem volt, meglehetős ingatag alapkőnek véljük. Terter György kún származású volt (Pachymeres, bonni kiad. II. 265.). Szventiszló Jakab pedig, mint Karácsonyi is említi, orosz hercegek ivadékának vallotta magát, bár lehet, hogy csak anyai ágon volt az. Ez utóbbi esetben bizonyára még gyermekkorában kapta a Rurik-háznál oly gyakori Szvjatoszláv (Zuetislaus) nevet s kicsi korától kereszténynek kellett lennie, mint Karácsonyi helyesen következteti. Úgyde a nőtestvérének tartott Kún Erzsébetről még 1273-ban is azt jelenti Brunó olmüci püspök X. Gergely pápának, hogy «Ecce ipsa Regina Ungarić est Cumana, proximi parentes eius gentiles sunt et fuerunt» (Theiner, Monum, Hung. sacr. illust. I. 306.). Az olmüci püspök e nyilatkozatát is magyarázhatnók gyűlölködő, rágalmazó árulkodásra, ha maga Kún Erzsébet nem sejtetné egy oklevelében, hogy serdült korában jutott az igaz hit világosságának megismerésére, miután az isteni kegyelem őt a pogányság tévelygéséből kivezette (1290. máj. 3. «quod nos in signum retributionis seu recompensationis donorum nostri creatoris, quibus nos a gentilitatis errore reuocatam et ad agnitionem ueri luminis perductam multiplici effectu gratie sue decorauit», Wenzel d. m. IX. 524–5.; v. ö. még Chronicon Joannis Marignolć: «uxor Regis Stephani Cumana natione, licet baptizata», Dobner. Mon. Hist. Boemlć II. 218. és Contin. Cosmć Pragensis: «regis Stephani uxor natione Comana, sacramentis tamen fidei initiata» Mon. Germ. Hist. SS. IX 182.). Kétségeinket tetézi még az is, hogy IV. Béla és IV. László Kún Erzsébet közvetítette, okleveleikben 27említett kún cognatusai: Zeyhanus dux Cumanorum (1255., Hazai Okmt. VIII. 62.) és «Arbuz Cumanus» (1289., Wenzel, IV. 336.) magyarországi kúnok voltak. Nem tudjuk, mily alapon nevezheti Karácsonyi az előbbit, Szejánt, Kán I. László bán testvérének és II. László vajda nagybátyjának, holott az egyetlen oklevélben, mely említi, erről egy szó sincs. Az, hogy Bodrog megyében kap birtokot, még nem elég ok arra, hogy Kán-nemzetségbelinek tartsuk. Neve pogány kún név. 1347-ben egy Alpra nevű kún fiát nevezik így: «pro Zayhano filio Olpra cum, procuratoriis litteris capituli eccl. sancti Irinei mart.» (Dőry lt Múz. 1374. évi átiratban). Karácsonyi névazonosító módszerével ebből mi is tudnánk némi – előre is megmondjuk, nyilván hamis – következtetést vonni, hisz a XIII. század 60-as, 70-es éveiben Alpra volt a magyarországi kúnok fővezére. 1298 februárjában a bécsi fejedelmi találkozón a Stubenthornál meggyilkolt fiával kapcsolatban őt is «kún, pogány-király»-nak nevezik az osztrák évkönyvek (Continuatio Vindobonensis: «Dicitur, quod unus illorum fuerit filius Albrammi regis Comanorum» Mon. Germ. Hist. SS. IX. 720.; Continuatio Zwetlensis III. «et rex paganorum nomine Albrandus in civitate Wiennensi eodem tempore est occisus», u. o. IX. 659., Pauler, id. m. II. 2. 451.). Mely bécsi eseményből az is kitűnik, hogy Alpra fiai visszakerültek az országba, sőt III. Endre környezetébe is bejutottak, noha hűtlenségükért, mert bizonyára Aldamurhoz csatlakozva 1282-ben fegyverrel támadtak a királyra és «ad partes remotas» kiszöktek az országból, IV. László birtokaikat elkoboztatta (Gyárfás, Jászkúnok tört. II. 449.; Fejér, Cod. Dipl. V. 3. 258–61). Alprát azonban egy forrás sem nevezi Kún Erzsébet, V. István vagy IV. László rokonának. I. Károly, Szicilia királya, V. István és Kún Erzsébet Mária nevű leányának ipa is csak «Magnificus vir, Albret, amicus suus»-ának nevezi őt 1273-ban, midőn csupán a «nationis identitas»-ra hivatkozva felkéri, hogy vejének, az ifjú IV. Lászlónak legyen hűséges támasza (Gyárfás id. m. II. 427.).
A kúp imperátor, Kún Erzsébet atyja rejtélyének megfejtésénél szóba jöhető Alpra kúp fejedelmet tehát épp úgy elejthetjük, mint hogy el kell ejtenünk a nagy korkülönbség miatt Köteny (Kuthen, Kotján) fejedelmet is, kit régebben általánosan Kún Erzsébet atyjának véltek. Karácsonyi kombinációja egészen új, tágterű perspektívát tár elénk. Kiinduló pontja V. István egy 1270. évi oklevelének «Zuetislaus Bulgarorum imperator, carrissimus gener noster» kitétele. Mivel pedig a «gener» középkori terminológiánkban gyakran «sógort» is jelent, Szventiszló Jakabot Kún Erzsébet révén véli V. István sógorának, miután veje eddig ismert adataink szerint nem lehetett. Ezt elfogadva könnyű megmagyaráznunk Monoszló III. Gergely és Kún Erzsébet nőtestvérének, s így Szventiszló húgának házasságát is. Gergely bátyja, az 1266. évi bolgár háború vezére, a trnovói győző, II. Egyed hozta esetleg fogolyként vagy a béke zálogául – miután maga már nős volt – öccsének feleségül a legyőzött bolgár cár nővérét. V. István ifj. király országrészébe eső, hozományul kapott Pány birtok holfekvéséből mi is körülbelül ezen időtájra határoztuk meg a házasságkötés idejét. Feltűnő, hogy Pachymeres Kún Erzsébetről mondja, hogy fogságból lépett szépségénél fogva a trónra (IV. könyv 29. cap., bonni kiad. I. 318.). Pecsétjén «imperator»-nak nevezi atyját, mi a bolgár cárok latin címének (vagy a kún káni méltóságnak?) reminiscentiája is lehet. 1272-ben Majs nádornak is régi, Bulgáriában teljesített nagy szolgálataiért – propter obsequiorum merita, que Nobis – specialiter in Bulgaria cum suprema fidelitate impendit (Fejér, Cod. Dipl. V.1. 238.) – adja vissza birtokait. Pauler elég távoleső görög összeköttetésekből magyarázza V. István és Szventiszló sógorságát (id. m. II. 2. 264–5.). Mi fenntartva előbbírt kifogásainkat, noha a kérdés e részében Karácsonyi feltevését tartjuk kézenfekvőbbnek, a rejtélyt: ki volt Kún Erzsébet atyja? nem tartjuk megoldottnak.
Nagy nyereség volna a magyar történelemre s mi örülnénk neki legjobban, ha Karácsonyi e kún rokonságot megnyugtatóbb, hitelt érdemlőbb formában tudná bizonyítani. Ezért voltunk bátrak értekezése e részéhez is egy-két észrevételt fűzni.
Dr. JAKUBOVICH EMIL.
