Bonyodalmak a Vellesz armális körül.
32Bonyodalmak a Vellesz armális körül.
E családról Nagy Ivánnak alig van adata, illetőleg csak annyit tud, hogy Komárom megyében lakott, bár címerét, vagy adományozását nem említi. A megyei monografiában még ennek sincs nyoma, viszont a Királyi Könyvekben csak az 1802-iki évi nemesség megújításáról van szó, ami magában is bizonyos nehézségeket involvál a régebbi nemességi jogok gyakorlása körül, ennélfogva alkalomszerű lesz erről a dubiózus armálisról néhány szót ejteni két hiteles barsvármegyei kiadvány nyomán. E szerint II. Ferdinánd 1623. évi szeptember 7-én Bécsben Vellesz Balázs és neje Szabó Heléna számára, kiemelvén mindkettőt a közrendből, a következő armálist adja:
«Scutum videlicet militare erectum cślestini coloris fundum illius viridi campo occupante, in quo integer lupus naturali suo colore effigiatus posterioribus pedibus insistendo erecte stare, et cauda elevata, oreque hianti ac lingua exerta, et utrisque anterioribus pedibus protensis, sagitta fuscinata per medium collum inhćrente telo transfixus ad dextram scuti partem tendere visitur. Scuto incumbentem galeam militarem craticulatam; sive apertam regio diademate inter duo cornua bubalina, hinc rubro et candido, illinc cśruleo et flavo coloribus per medium discriminata, alium lupum mediotenus eminentem, et alioquin inferiori similem proferente ornatam. A summitate vero, sive cono galeć lacinys seu lemniscis, hinc flavis, et cśruleis, illinc vero candidis et rubris in Scuto extremitates sese diffundentibus, scutumque ipsum decenter exornantibus, quemadmodum hćc omnia in principiis seu capite prćsentium literarum nostrarum pictoris manu, et artificio propriis suis coloribus clarius depicta esse conspiciuntur ...»
A család az oklevél kiállításakor Komáromban tartózkodott Burchardt-Vellesz néven, úgylátszik egyik őse szerint, mert még az adományos első szülött fiát is Burchardnak keresztelték. 1689-ben Bars vármegye Kis-Tapolcsányban tartott közgyűlésén feljelentés folytán vizsgálatot tartott, miként jutott az «öreg-német» Vellesz, aki holtanapjáig sem tanult meg magyarul, armálishoz és Kisbélad birtokához, továbbá miért mulasztotta el az 1630-ik évi XXX. és 1655-ik évi XXXVI. t.-c. értelmében, tehát oklevele nyertétől kezdve, teljes 66 éven át nemessége kihirdetését még Bars vármegyében is, ahol ugyancsak régen birtokol? A kihallgatott tanuk valóban azt igazolják, hogy Vellesz annyira idegen volt, hogy sem magyarul, se németül, se tótul nem tudott. «Ördög tudja honnan származott.» Egyesek szerint Csehországból jött volna, de még cseh beszédje is hibás volt. Bars vármegye eleinte nem is igazolta a kifogásolt nemességet, főleg azért, mert az adományos annak idején elmulasztotta az előzetes honosítást. A védő-ügyvéd ezzel szemben arra hivatkozott, hogy a honosítást kifejezetten csak az 1630-ik évi XXX. t.-c. írja elő, tehát ez 1623-ban az armális nyerésekor még nem lehetett mulasztás. Különben is a család Komáromból Csongrádba, majd Sopronba került, az elsőszülött fiú Burchard is itt született, aki mint diák (körülbelül 1644 tájban) önként beállott katonának és utóbb gróf Götzen nehéz lovasezredében 25 évig szolgált, mint zászlótartó és ideje legnagyobb részét Tropauban töltötte. Ezt igazolta gróf Götzen is, hogy a deákot már mint nemes fiút vette fel ezredébe. Mind a mellett a vármegye a másik kihallgatás alkalmával elévültnek és törvénytelennek mondta az armálist, noha elismerte, hogy a család nemesi jogaival valóban élt. A formális igazolás úgylátszik elmaradt, de a Vellesz-család ezután is gyakorolta nemesi jogait, fizette pl. az 1690. és 1701-ben kivetett nemesi taxát, résztvett az 1704. évi nemesi insurrectióban Forgách Simon alatt és nemesi jogát nem kereste senki, míg 1772-ben nemes Vály Péter följelentésére a vármegyének újból foglalkoznia kellett a Vellesz armális hitelességével. Ezúttal a helytartótanács is (1774) a dubiózus nemesek sorába vette és Bars vármegyének újból kellett investigálnia, de ezúttal bár föltételesen mégis igazolta. Harmadszor 1801-ben valami peres ügyben kellett volna Vellesz Lászlónak igazolnia nemesi származását, mikor a vármegye Simonyi Simon alispán, Boronkay Ferenc főjegyző, Sembery, Litvay, Lipovniczky és Pállya szolgabírák hitelesítésével kiadja a vármegye jegyzőkönyveiben és levéltárában talált adatokat, közte a nemesi levélnek két hiteles megyei másolatát. Egyébként ez a peres ügy lett alapja az 1802 december 1-én történt végleges igazolásnak, illetőleg a nemesség megújításának, amiről lásd: Illéssy–Petkó: Királyi Könyvek, Budapest, 1895. 230. ol. (A hivatalos megyei másolatok Magyar Nemzeti Múzeum levéltára Odeschalchi iratok között.)
Ernyey József.
