FRAKNÓI VILMOS EMLÉKEZETE Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságnak 1926. évi március hó 16-án tartott nagygy…
1FRAKNÓI VILMOS EMLÉKEZETE
Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságnak 1926. évi március hó 16-án tartott nagygyülésén.
Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságnak 1926. évi március hó 16-án tartott nagygyülésén.
Huszonkét esztendeje annak, hogy Társaságunk tagjai rendes évi nagygyűlésre jöttek össze, hogy meghallgassák Karácsonyi János tagtársunk emlékbeszédét az Árpádok korának legkiválóbb ismerője, Pauler Gyula felett. Az emlékbeszéd alatt Fraknói Vilmos egy papírlapot nyujtott át Fejérpataky László másodelnökünknek. «Fog-e a Heraldikai Társaság felettem is emlékbeszédet tartani?» ezt a kérdést olvastuk le Fejérpatakyval együtt a papírlapról. «Remélhetőleg minél később fog ez megtörténni» – volt Fejérpataky válasza, mire Fraknói a következő szavakat veté papírra: «Erre az esetre Áldásy urat kérem fel az emlékbeszéd megtartására». Húsz évvel később, 1924 novemberében Fraknói Vilmos is elköltözött az élők sorából és amidőn néhány hónappal halála után Társaságunk igazgató-választmánya úgy határozott, hogy Fraknói emlékének rendes évi nagygyűlés keretében kíván áldozni, úgy éreztem, hogy nem vonhatom ki magamat az elhúnyt ezen óhajának teljesítése alól, melyet meglehet, hogy csak a pillanat hatása alatt fejezett ki, de amelyet tudtommal élte végéig nem másított meg.
Fraknói Vilmosról Társaságunkban megemlékezni nem könnyű feladat. Nem pedig azért, mert Fraknói tudományos munkássága kiterjedt ugyan a magyar történetnek majdnem minden egyes korszakára és a politikai, kulturális, jogi és intézménytörténeti kérdések egész sorát tárgyalta meg munkáiban, de a Társaságunk művelte, a szorosabb értelemben vett történeti segédtudományokkal nem foglalkozott. Az oklevéltan, címertan és családtörténet, melyek művelése képezi Társaságunknak elsősorban feladatát, nem gyakoroltak reá nagyobb vonzerőt. Nem mintha nem érdeklődött volna azok iránt. Társaságunk működését mindenkor élénk figyelemmel kísérte és amidőn őt, mint a Múzeumok és Könyvtárak országos főfelügyelőjét állása újból a fővároshoz kötötte, üléseinken szorgalmasan résztvett, de tudományos munkássága sem akkor, sem előbb nem fordult intenzívebben e tudományszakok felé. Folyóiratunkban csak néhány dolgozata jelent meg. Az egyik: «Genealogiai és Heraldikai Közlemények a vatikáni levéltárból», mely IV. Eugen pápa supplicatios registerein alapul. Azokat a supplicatiókat ismerteti, melyeket Zsigmond császár és kísérete 1433-ban a római császárkoronázás alkalmából a pápához benyujtottak. A Zsigmond által benyujtott kérvények a sárkányrendre vonatkozó ismereteinket bővítik ki, felsorolva a sárkányrend tagjainak az elhalt rendtársak iránti jámbor kötelességeit, melyeket az uralkodó akkor módosítani kívánt olykép, hogy azok helyett a rendtagok évi meghatározott összeggel támogassák az óbudai Szent Erzsébet egyházat charitativ működésében. Másik kérvénye a rend tagjai részére, ha azok a törökök, schizmatikusok, eretnekek és hitetlenek ellen tényleg harcolnak, ugyanannak a búcsúnak engedélyezését kéri, mint aminőben a Szentföldön harcoló keresztények részesülnek. Azok a kérvények pedig, melyeket akkor Zsigmondnak, túlnyomórészben magyarokból álló kísérete a pápához benyujtott, a legkülönbözőbb 2egyházi kiváltságok adományozására vonatkoznak és a magyar nemzetségek és kisebb nemesi családok középkori történetére rendkívül bő anyagot tartalmaznak, melyek csak egyes névadatokból állanak ugyan, de még így is nagy nyereséget jelentenek a középkori magyar családtörténetre.
Fraknóinak másik, folyóiratunkban megjelent dolgozata «Genealogiai kérdések» címen Vasvári Miklós esztergomi érsek származásához közöl adatokat Nagy Lajosnak 1355 március 27-iki adománylevele alapján, melynek adatai segítségével az érsek családjának leszármazási fája a XIII. század végétől egészen a XIV. század 80-as évéig összeállítható. E dolgozat megírására Fraknói régi barátjának, Pór Antalnak felszólalása adott alkalmat, ki történetíróinktól az érsek családjára vonatkozó újabb adatok közlését kérelmezte volt.
Fraknói ebben a dolgozatában úgy nyilatkozott, hogy nem számíthatja ugyan magát a genealogusok díszes társaságához, de azért igyekezett az általa írt életrajzokban az egyes családok multját is felderíteni. Tényleg azokban az életrajzokban, melyeket a magyar történet egyes kimagasló alakjairól közzétett, az illető családok történetére is kiterjeszkedik, azonban legtöbbnyire csak az irodalom alapján, melyet egyes esetekben kézirati anyaggal egészített ki. E genealógiai részek általában rövid terjedelműek, kivételt a Hunyadi Mátyásról írt életrajz képez, melyben Mátyás származására részletesebben kiterjeszkedik. Évekkel utóbb folyóiratunkban még egyszer visszatért a Hunyadi-ház származásának kérdésére «Hunyadi János származása és a vajdahunyadi freskók» című dolgozatában, melyben Möller Istvánnak, Magyarország műemlékei IV. kötetében megjelent tanulmányával foglalkozik, kimutatva, hogy azok a következtetések, melyeket Möller a freskók alapján Hunyadi János származására nézve levon, bebizonyítottnak mondva azok alapján Hunyadi János származását Zsigmond királytól, nem felelnek meg a valóságnak.
Csodálatosnak tűnhetik fel, hogy Fraknóit, aki egész életét szakadatlan levéltári kutatásokban töltötte el, akinek kezén a közép- és újkori iratok ezrei fordultak meg, a magyar családok multja oly kevéssé vonzotta. De megértjük munkásságának ezt a hiányát, ha tekintetbe vesszük történetírói egyéniségét, mely őt kezdettől fogva a politikai történet nagyszabású problémái felé irányította, melyek művelésében utólérhetetlen mesternek bizonyult.
De a magyar családtörténet és általában a történeti segédtudományok Fraknóinak mégis nagyon sokat köszönhetnek. Az általa szerkesztett vagy kezdeményezésére megjelent oklevéltárak terjedelmes családtörténeti anyagot foglalnak magukban és oklevéltani, pecséttani és heraldikai ismereteinket is számtalan érdekes adattal gyarapították. Ilyenek a Monumenta Vaticana vállalatban megjelent publikációk, a Római Szent Lélek Társulat anyakönyve, mely százakra menő bejegyzéseivel nemzetségeink középkori családfáinak kiegészítésére rendkívül becses anyagot rejt magában, a IX. Bonifác pápa bulláit tartalmazó kötetek, melyek egyháztörténeti anyaguk mellett a családtörténetre is értékes forrást képeznek, a pápai tizedszedőknek Fraknói kezdeményezésére Fejérpataky László által készített jegyzékei, melyek a XIV. századi birtok- és földrajztörténeti és családtörténeti ismereteinket viszik előbbre, a Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis, melynek kötetei épp úgy, mint az előbbiek, családtörténeti szempontból még nincsenek teljesen kiaknázva és a családtörténeti kutató úgy a családi összeköttetésekre, mint a birtoktörténetre még mindig fog bennük még fel nem használt adatra bukkanni.
Fraknói Vilmosnak e dolgozatai jóformán ki is merítik tudományos munkásságát a történeti segédtudományok terén. De Fraknói nevéhez két alkotás fűződik, melyek létesítésével elévülhetetlen érdemeket szerzett magának a történeti segédtudományok körül. Mindkettő a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárában kifejtett működéséhez kapcsolódik, melynek őrévé 1875-ben neveztetett ki. Az egyik a családi levéltáraknak örök letéteménykép való elhelyezése a Nemzeti Múzeum Könyvtárában. Fraknói ezzel kettős célt kívánt elérni. Az egyik megmenteni a családi levéltárakat az esetleges megsemmisülés veszélyétől, melynek azok, ha a családnál maradnak, minden elővigyázat dacára, ki vannak téve. A másik, hogy a családi levéltárak anyagát megfelelő feltételek mellett a tudományos kutatás számára könnyen hozzáférhetővé tegye. E mellett Fraknóit az a meggyőződés is vezette, midőn e tervét megvalósította, 3hogy ezzel a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára egy újabb lépéssel jut közelebb ahhoz a célhoz, melyet nagynevű alapítója neki kijelölt, az idegenben és az ország határain belül található minden hungaricumnak megmentése a hazai tudományosság részére. Ez vezette őt akkor, amidőn a családi levéltárak örök letétének gondolatát felvetve, körvonalazta az irányadó elveket: a család tulajdonjogának legteljesebb figyelembevételével az intézet részéről az emberileg legteljesebb garancia nyujtása a biztos megőrzés céljából és az anyag kizárólag tudományos célra való felhasználásának ellenőrzése. Hogy Fraknói gondolata milyen szerencsés volt, azt a következmények megmutatták. Ötven évvel ezelőtt kapta a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára az első családi levéltárat örök letéteményül, a Kállay-család levéltárát. Ma 125 család levéltárát őrzi a múzeumi könyvtár, mint örök letétet. Ezzel a múzeumi könyvtár oly tudományos kincsnek van birtokában, melyhez foghatót a külföld is alig tud felmutatni. Azt hiszem, nincs Európában olyan nemzeti könyvtár, mely hasonló intézménynek volna birtokában, mint múzeumunk könyvtára a családi levéltárak révén. Talán csak a stájer tartományi levéltár az, mely vele össze volna hasonlítható, a stájer nemesi családok levéltárai egy részének őrzésével. Ezért a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára örökre hálás lehet Fraknói Vilmosnak, aki ezzel az alkotásával a múzeumi könyvtárnak még két más irányban is tett nagy szolgálatot.
A gróf Széchenyi Ferenc által alapított múzeumi könyvtár a nyomtatványokon és kéziratokon kívül csekélyszámú okleveles anyagot is foglalt magában. Ez utóbbi anyag a nyomtatványok és kéziratokkal szemben aránylag lassan gyarapodott. Fraknói könyvtárnoksága kezdetén alig volt nagyobb az okleveles anyag száma 15–20,000 darabnál, mely akkor még a kézirattár anyagával volt egyesítve. A családi levéltárak letéteményezése egyszerre megváltoztatta a helyzetet. A könyvtár vezetősége mind nagyobb gondot kezdett fordítani az okleveles emlékek megszerzésére is és a folyton növekvő gyarapodás 1882-ben a könyvtár levéltári osztályának felállítására vezetett, mely a vétel és ajándékozás útján létrejött törzsgyüjteményen kívül a letéteményezett családi levéltárakat is magában foglalja. Ez a levéltári osztály különösen néhai, felejthetetlen elnökünk, Fejérpataky László odaadó, fáradhatatlan tevékenysége folytán a magyar tudományosság egyik büszkesége lett, mely azt az önfeláldozó munkát, azt az anyagi és szellemi áldozatot, melyet reá a könyvtár vezetősége fordított, búsásan megjutalmazta. A levéltári osztály kialakulásával és fejlődésével párhuzamosan haladt előre a magyar történeti segédtudományok hatalmas föllendülése. A levéltár anyagának családtörténeti tekintetben dúsgazdag állománya a tudományos családtörténeti kutatás központjává az utolsó évtizedekben a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárát tette. Itt, ennek a levéltári osztályában futottak össze a családtörténeti, heraldikai, oklevéltani és sphragistikai kutatások szálai és ez a körülmény a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára és a nagyközönség között a legbensőbb összeköttetést létesítette, mely a Nemzeti Múzeum Könyvtárának tudományos és erkölcsi tekintélyének emelésére kiszámíthatatlan hatással volt.
Fraknói Vilmos a családi levéltárak letéteményének alkotásával, ha mindjárt csak közvetve, Társaságunk megalapítását is előmozdította. Ha ő nem gondol a családi levéltárak letéteményére, ki tudja, vajjon Társaságunk létrejött volna-e? Amidőn 1882/83-ban Társaságunk megalakult, azokat a férfiakat, kik az alapítást tervbevették, épp a Nemzeti Múzeum levéltári anyagának családtörténeti gazdagsága vezette erre a gondolatra. Nem véletlen, hogy Társaságunk szellemi életének irányítói a Nemzeti Múzeum Könyvtárának tisztviselői sorából kerültek ki túlnyomórészben. Társaságunknak alapszabályilag körülírt célja a magyar családtörténet, heraldika és sphragistika tudományos művelése. Erre a leggazdagabb, szinte kimeríthetetlen, mert folyton gyarapodó anyagot a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára szolgáltatja, ennek őrzői akkor is, most is e tudományszakok leghivatottabb művelői voltak és így szinte magától értetődött, hogy Társaságunkat a Nemzeti Múzeum Könyvtárával hozták szorosabb összeköttetésbe. Azok a férfiak, akik Társaságunkat 43 évvel ezelőtt megalapították, a cél érdekében nem is tehettek máskép, hiszen az a férfiú, aki Társaságunk szellemi életének, alakulásától fogva, negyven éven keresztül volt vezetője, aki a történelmi segédtudományok terén hazánkban 4a vezető volt, Fejérpataky László mindvégig ennek a könyvtárnak is tisztviselője volt. A történeti segédtudományok művelése a legszorosabb összeköttetésbe hozta Társaságunkat a Nemzeti Múzeum Könyvtárával és e folyton erősbödő összeköttetésnek mindkettő egyaránt hasznát látta. Azt, hogy társaságunk – és ezt öndicséret nélkül mondhatjuk – a történeti segédtudományok, jelesül a családtörténet és a heraldika terén oly nagy eredményeket ért el, annak a szoros kapcsolatnak köszönheti, mely közte és a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára között fennáll, viszont Társaságunk is busásan meghálálta azt a tudományos és erkölcsi támogatást, melyben őt a múzeumi könyvtár részesítette. A múzeumi levéltár anyagán alapulnak jórészt azok a közlemények, melyek folyóiratunk 39 évfolyamában napvilágot láttak és ezzel Társaságunk is hozzájárult azon benső kapocs megerősödéséhez, mely a magyar családtörténet művelőinek nagy táborát a Nemzeti Múzeum Könyvtárához fűzi. Ez a két intézmény, a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára és Társaságunk az évek hosszú során át szinte elválaszthatatlanul összeforrt egymással, a köztudatban szinte azonos fogalommá vált. Hogy az így lett, az végeredményben a Fraknói Vilmos létesítette családi levéltárak letéteményezésére megy vissza és ha Fraknóinak a történeti segédtudományok körül más érdeme nem volna, ez az egy is indokolttá teszi, hogy Társaságunk lerójja emléke iránt a kegyelet adóját.
Fraknói Vilmosnak másik alkotása, mely könyvtárőri működésével szintén a legszorosabb összefüggésben van, a Magyar Könyvszemlének, a magyar bibliographiai tudomány e vezető organumának megalapítása. 1876-ban indult meg e folyóirat, melyet megindítója a magyarországi könyvészet és a hazai könyvtárak közlönyének szánt. Feladatául jelezte a régibb magyar bibliographia körébe tartozó értekezések, valamint az újabb felfedezésekről szóló értekezések közlését, azonkívül a hazai könyvtárak történetének, szervezetének, nevesebb tudományos kincseinek és szerzeményeinek ismertetését, a magyarországi sajtó irodalmi értékű termékeinek és a hazánkat érdeklő külföldi munkáknak lehetőleg teljes és pontos jegyzéke közlését. A folyóirat megindítása, mely a múzeumi könyvtár hivatalos közlönye volt, merész vállalkozás volt, mert hiszen akkor, ötven évvel ezelőtt a magyarországi könyvtárügy még bölcsőjében szunnyadt és a folyóiratnak nemcsak a kezdet nehézségeivel kellett megküzdeni, hanem valósággal nevelni a maga közönségét. Fraknói jól tudta, hogy egy ilyen folyóiratra nagy szükség van, hogy ilyet a magyar tudományos világ nem nélkülözhet, tudta, hogy ennek a folyóiratnak megvan a maga jövője. Az eredmény Fraknóit teljesen igazolta. A Magyar Könyvszemle, melynek első évfolyama terjedelemre nézve szerény méretű volt, egyszerre megizmosodott és fokozatosan kifejlődött. A magyar bibliographiai tudomány fellendülése a «Könyvszemle» megindultával vette kezdetét és alapítása óta szakadatlanul megjelenve, ma már a külföld legjelesebb könyvtártani folyóirataival méltóan veszi fel a versenyt. Tudományos tartalmával, azzal a nagybecsű anyaggal, melyet évfolyamai magukban foglalnak, megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy a bibliographiai tudomány hazánkban is tudományos szempontból teljesen iskolázott, a tudomány mai színvonalán álló szakerőkkel rendelkezik. A tágabb értelemben vett történeti segédtudományok legfontosabbika, a bibliographia és a levéltártan hazánkban a Magyar Könyvszemle hatása alatt emelkedett arra a fokra, melyet ma elfoglal, ami végeredményben szintén Fraknói Vilmos elévülhetetlen érdeme.
Ebben a folyóiratban láttak napvilágot Fraknóinak e tudományszakok körébe vágó dolgozatai. Messze vezetne, ha mindezeket fel akarnám sorolni, tudományos eredményeiket ismertetni. Itt láttak napvilágot tanulmányai a mohácsi csatáról szóló egykorú újságlapokról a Nemzeti Múzeum Könyvtárában, Pázmány Péter ismeretlen munkáiról, a régi könyvtáblákból kiáztatott XVI. és XVII. századi magyar ősnyomtatványokról, s Pray-codexről, Árpád-házi Szent Erzsébet cividalei imakönyveiről, beszámolói külföldi levéltárak és könyvtárakban végzett kutatásairól, a vatikáni levéltár kézikönyvtáráról, hogy csak a főbbeket említsem. Különösebben ki kell emelnem azokat a tanulmányokat, melyeket a «Magyar Könyvszemlé»-ben a Mátyás-korabeli magyar szellemi és tudományos élet egyik legkimagaslóbb alakjáról, Vitéz Jánosról tett közzé, akinek élete körülményeit, könyvtárát, irodalmi munkásságát, a korabeli szellemi élet egyik, nevéhez fűződő tényezőjének, az Academia Istropolitana-nak működését 5mindig újabb és újabb adatokkal világította meg. Ifjabb Vitéz János emlékét kívánta megörökíteni azzal a fényes kiadvánnyal, mely az érsek pontificalejának legdíszesebb lapjait ismertette meg a magyar közönséggel. A Mátyás-korabeli szellemi és tudományos viszonyokat ismerteti összefoglalóan a millenniumi történetnek általa írt kötete és az irodalmi és tudományos életnek ismeretéhez különböző értekezéseiben megbecsülhetetlen anyagot hordott össze. Így a Pruisz János váradi püspök pontificalejáról, Kazai László budai prépostról, a könyvnyomtatás meghonosítójáról hazánkban, szóló értekezéseiben, a budai krónika facsimiles kiadásához írt bevezetésében, hogy ismét csak a főbbeket emeljem ki e tárgyú tanulmányai közül. Csak a világhírű Corvina történetének megírásához nem fogott hozzá, pedig ha valaki, úgy Fraknói lett volna erre a leghivatottabb, aki életének túlnyomó részét épp Mátyás kora történetének felderítésére szentelte. Hogy mi volt ennek oka, nem tudjuk, de élete utolsó éveiben úgy érezte, hogy ezzel a kötelezettséggel tartozik még a magyar tudományosságnak. Ő maga már nem gondolhatott arra, hogy a Corvina monographikus történetét egymaga megírja. A magyar renaissance és humanizmus történetével foglalkozó fiatalabb szakerők legjelesebbjeit nyerte meg e nagyszabású kiadvány megírásához, melynek egyik fejezetét magának tartotta fenn. A Corvina története körül akkor végzett kutatásai vitték őt azon feltevés felállítására, hogy a Hunyadi János és V. Alfonz aragon király közötti szoros diplomáciai összeköttetés, melynek egyik megnyilatkozása volt a terv V. Alfonzt a magyar trónra ültetni, szellemi téren is éreztette hatását és hogy a Corvina első nyomai erre az időre vezethetők vissza. Ennek a nagyszabású díszműnek megjelenését Fraknói már nem érhette meg, de gondoskodott arról, hogy annak megjelenése ne maradjon el. Ha ez a munka megjelenik, pótolva lesz az a hiány, amit a Mátyás korabeli kulturális és tudományos élet ismerete körül eddig éreztünk és Fraknói Vilmos elévülhetetlen érdemei a magyar tudományosság körül egy újabbal fognak gyarapodni.
Életének utolsó nagyszabású alkotása a Római Magyar Történeti Intézet, melynek alapjait 1892-ben rakta le, amelyet az örök városban kutató magyar tudósok otthonául szánt. Ez az intézet a felépültét követő időben, a mult század 90-es éveinek végén, a magyar történettudósok díszes sorát fogadta be hosszabb-rövidebb tartózkodásra falai közé. Azután hosszabb ideig szünet állt be az intézet működésében, míg végre Fraknói az intézetet felszerelésével, könyvtárával együtt 1913-ban a magyar államnak ajándékozta. A világháború következtében az intézet működését csak 1923-ban kezdhette meg. Azok a nehéz viszonyok, melyekkel a magyar tudományosság az utolsó években küzdött és még ma is küzd, nem engedték meg az intézet nagyobbszabású működésének kifejtését. De azok a kiadványok és tanulmányok, melyek az intézettel kapcsolatban megjelentek, annak idején a Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis, később a Bölcs Leó-féle Taktika új kiadása, a római levéltárak és könyvtárak ismertetése a magyar történet szempontjából, az Árpádházi királyok ércpecséteivel foglalkozó tanulmány és egyéb kisebb közlemények feljogosítanak arra a reményre, hogy az intézet tudományos működése nemcsak a magyar történet, hanem annak segédtudományaira nézve is be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket.
Közel másfél esztendeje annak, mélyen tisztelt nagygyűlés, hogy Fraknói Vilmos örökre elköltözött körünkből. Utolsó nyugvóhelyét nem ékesíti művészi kéz alkotása. Csillogó márványba, fényes ércbe vésett felirat nem örökíti meg emlékét, egyszerű fakereszt jelzi a sírdombot, mely alatt a magyar történettudománynak korunkban legkiválóbb, legnagyobb érdemű művelője örök álmát alussza. Érdemeit a hazai történettudomány körül márványnál és ércnél jobban megőrzik tudományos alkotásai, munkáinak hosszú sora, az általa létesített tudományos alkotások. És a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság, mely Fraknói Vilmos tudományos munkásságának és alkotásainak oly sokat köszönhet, amidőn mai nagygyűlésén lerótta a kegyelet adóját emléke iránt, teszi ezt azzal a fogadalommal, hogy Fraknói Vilmos emlékét mindaddig, míg a Társaság fennáll és működik, kegyelettel fogja megőrizni.
ÁLDÁSY ANTAL
