II. ULÁSZLÓNAK EGY ISMERETLEN ARCKÉPE.
4II. ULÁSZLÓNAK EGY ISMERETLEN ARCKÉPE.
A magyar miniaturfestés történetét kutatva, alig áll értékesebb bizonyító anyag rendelkezésünkre, mint a címereslevelek. Mivel e darabokban gyakran ismerünk rá egyik vagy másik kódexfestő kezére, helyhez és időhöz kötöttségükkel tanuskodnak a mellett, hogy a magyar megrendelők számára készült pompás kéziratok egy lényeges része szintén magyarországi miniatorok kezétől származik. Teljes megbízhatóságukkal támogatják a gyakran hipotézisekhez menekülő rekonstrukció munkáját. Hála kiváló történészeinknek és családkutatóinknak, nagy kiadványok és egyéb publikációk könnyen hozzáférhetővé teszik az anyagot, melynek ezenfelül legnagyobb része pompás sorozatokban két nagy levéltárunk kincsei közé tartozik.
Bizonyos, hogy a magyar miniatura kérdéséhez lényegesen új adalékkal járulhatnának hozzá Csehország címereslevelei is, természetesen főleg arra az időre vonatkozólag, midőn a két országnak közös királya volt. Sajnos azonban, a cseh címereslevelek nincsenek úgy összegyüjtve, mint a mieink. Semmiféle kiadvány nem jelent még meg róluk s a nyilvános levéltárakban is alig van egy-két darab, mert a családok magánlevéltárakban őrzik a fennmaradt emlékeket. Így az összes prágai levéltárakban – az 1460–1530-ig terjedő időkből – mindössze 4–5 darabot találtam.
E pár darab között van azonban egy, mely fontos magyar vonatkozásainál fogva teljes figyelmet érdemel. A prágai városi levéltár egy csehnyelvű oklevele, a prágai Kleinseite (Malá Strana) 5kiváltságlevele,* melyet II. Ulászló király adott ki 1507 május 8-án Budán, megengedvén, hogy a Kleinseite várospecsétjében a király arcképét használhassa. A szöveget színekben pompázó bájos miniatür kíséri, mely Ulászló király alakját tünteti fel, ki sárga trónuson, zöldbélésű arany palástban, fehér ruhában van ábrázolva, őszbe vegyülő hosszú fekete hajjal, kezében az országalmával és karddal, lábainál a lengyel sasos címert tartó cseh oroszlánnal (?, az oroszlán nem kétfarkú), feje fölött a koronás W sziglával.*
I. 33. szám. Pecsét nélkül.
A képet a prágai városi levéltár tudós-igazgatójának, Prof. Vaclav Vojtišeknek szíves közlése szerint lenyomtatták 1891-ben, a prágai városok címereinek fejlődését bemutató, népszerű, szines litográfián, mely alapul szolgált a prágai Kleinseite újabb pecsétjének elkészítésénél. Az általunk közölt kép eredeti nagyságban van tartva. Az összehasonlítás kedvéért közölt Gersei Pethő-féle képet kisebbített alakban adjuk.
A kiváltságlevél fontosabb részeit, melyeket alább közlök, Dr. Czobor Alfréd úr volt szives számomra a cseh eredetiből magyarra fordítani: «... miután a prágai kisebb várost (= Kleinseite = Malá Strana) elődeinek régóta sok keggyel és kiváltsággal ajándékozták meg és látták el, de az a régi időkben elődeink alatt dúlt villongások és háborúk idején leromlott, felperzseltetett és mintegy pusztán maradt (t. i. husszita háborúkban), míg csupán a mi uralkodásunk alatt emelkedett lassacskán újra fel, szintén akarván e város számára emlékezetünket fenntartani, ismerve és 6figyelembevéve hozzánk való igaz hűségüket, teljes és kész alattvalói ragaszkodásukat, amellyel irántunk mint cseh király, az ő uruk iránt készséggel és alázatosan viseltettek, – előbbi kisebb pecsétjük helyébe új pecsétet kegyeskedtünk adományozni s e levelünkkel adományozzuk, amely is e levelünkben festőművészi kézzel és ügyességgel világosabban van megfestve, hogy azt használják és használhassák és ama fentírt város szükségéhez képest immár azzal pecsételjenek és pedig olyant, hogy mi felségi méltóságunkban ülünk, jobb kezünkben meztelen pallost tartva és másikban arany almát s a lábaink alatt oroszlán, amely vörös pajzsban első két lábával fehér nőstény sast tart, ami a mi természetes címerünk és fejünk fölött W, a korona alatt oly módon, amint mindez e levélben jobban és világosaabban megfestve és leírva van; mely pecsétet amaz előbbi kisebb helyett a föntírt «prágai kisebb város» örök időkre – a cseh királyság többi városai példájára – használhatja és vörös viasszal pecsételhet ugyanazon módon, amiként az elsőt is használta.» A továbbiakban a király azon akaratának ad kifejezést, hogy a Kleinseite öttornyos korábbi pecsétjét továbbra is használja. «Ennek bizonyságára királyi pecsétünket rendeltük e levélre függeszteni. Kelt Budán szombaton, szent Szaniszló napján, az Úr 1507-ik esztendejében, magyar királyságunk 17-ik és cseh királyságunk harminchatodik évében.»
Latinul: Nagyságos Liebsteini Colowrath Albert, Csehország főkancellárja előadására.*
Az eredeti szöveget teljes terjedelmében közli: Dr. Jaromir Čelakovský, Sbírka pramenů prává městskeho králastvi českého. Dil. I. Privilegia mest Pražských c. munkájában. Prága. 1886. 330–332. l. (Codex juris municipalis regni Bohemiae. Tomus I.) – Az oklevelet megerősítették: I. Ferdinánd Prága várában 1547 szept. 24., II. Ferdinánd Prága várában. 1628 május 15., I. Lipót Prága várában 1657 dec. 15., Mária Terézia Bécsben 1747 június 16. és I. Ferenc Bécsben 1808 május 13.
A prágai Kleinseite ezen kiváltságlevelének történelmi fontosságán kívül nagy jelentőséget ad a királynak az oklevél közepére festett arcképe. Ulászlónak eddig hat arcképe volt ismeretes. Az első kettőn, a kuttenbergi Vencel-kápolnának 1497-ből származó fogadalmi képén és a prágai székesegyház festményén még nejével együtt van ábrázolva. Mivel 1506-ig szakállt hordott, ezeken a festményeken is szakállosan jelenik meg. Az 1506 után festett arcképei azonban már mind borotváltan mutatják; így: a Gersei Pethő Jánosnak 1507 szeptember 22-én kiadott címeradomány-levél, továbbá Bernhard Strigel kiváló német festő keltezetlen, erősen idealizáló és fiatalító, pompás festménye a budapesti Ernst-Múzeumban, mely mindenesetre 1510 után keletkezett;* a keltezetlen arckép a bécsi Kunsthistorisches Museumban és végül a Dietrichstein-Rottel-féle esküvőt ábrázoló, 1515-ből való festmény a gráci múzeumban.* Ezekhez járul még Ulászló emlékérme is.*
Dr. Lázár Béla. Studien für Kunstgeschichte. Bernhard Striegels Wladislausbildnis. Wien. 1917. 51–71. l. – U. ő Strigel Bernhard II. Ulászló képe. Az Ernst-Múzeum kiadványa. Budapest. 1918. – Az eddig ismert arcképekről szóló összefoglaló tanulmányában a Dietrichstein-féle arckép és az érem kivételével közli az összes arcképek képét.
Magyar Nemzet Története. IV. 393. l.
U. o. 388. l.
A szakállnélküli képek közül tehát ez a prágai miniatür a legkorábbi és kétségtelenül igen hűnek kell lennie. Az arckifejezésben bizonyos fásultságot, a szemben a királyra oly jellemző fáradtságot és szomorúságot észlelhetünk, ezenkívül a lelógó húsos ajkak s az egész arc nagyfokú petyhüdtsége világosan mutatják azt a szakadást, mely Ulászló kedélyében Anna királyné elhúnyta után beállott. Noha az oklevél Budán van kiállítva, nem gondolnám, hogy a miniatürt valamely budai művész festette. Egyrészt, mert nem ismerek ettől a művésztől semmi más munkát, másrészt, mert nálunk ebben az időben a királyi udvarnál renaissance-stílben dolgoztak és nem oly gazdag gótikus modorban, mint amely Prágában akkor még használatos volt és amelyben ez a kép festve van.
E festményhez korban legközelebb áll a félévvel későbbi Gersei Pethő-féle címeradománylevél.* A királyi gyermekek e kitűnő nevelőjének Ulászló megengedte, hogy az ő saját arcképén kívül még gyermekeinek, Lajosnak és Annának 7arcképét is használhassa címerében. Ez a festmény a prágai miniatürhöz képest idealizálónak látszik. Ismertető cikkében Fraknói külön kiemeli a király arcának szelid, aluszékony, «Dobzse» kifejezését s ez mind igaz, de e mellett mégis az a benyomásunk, hogy az olasz ízlésű magyar miniator kedves festményén megszépítette a királyt. Ami a Gersei Pethő-féle címerlveél festményének művészi jellegét illeti, az éppen nem kelti azt a benyomást, amit Fraknói kiemel, «hogy a XIV. és XV. században uralkodó németalföldi v. Eyck-féle iskola realisztikus befolyása szembetűnő volna s hogy «tehát németalföldi vagy kölni» művész készíthette, «holott az ellenkezőt kellene feltennünk a Mátyás udvarában uralkodó olasz festészeti irányzatnál fogva». Ellenkezőleg. Olyan művész festette, ki a magyarországi renaissance modorában dolgozott s kinek munkájára más, e korbeli címeresleveleinkben is ráismerünk: így Csicsery András 1505 nov. 15-i címereslevelében,* Dombay János deák és Palásthi László címeres levelében 1506 aug. 1-ről,* a Baasi György-féle címeradománylevélben 1506 okt. 28-ról* és a Hegyi-féle címereslevélben 1508 ápr. 9-ről.*
Először ismertette: Frankl Vilmos. II. Ulászló és gyermekeinek arcképei. Archćologiai Értesítő. 1871. 238–240. l. – U. ő. Századok. 1871. 581. l. – Dr. Szendrei János. Magyar viseletképek címeresleveleinkben. Archćologiai Értesítő. 1891. 398. lapon közölt kép nem az eredeti oklevél után készült és nem is a Miksa-féle megújított címeradománylevélről. – A címerképet a maga egészében közli: Fraknói Vilmos. A Hunyadiak és Jagellók kora. (Magyar Nemzet Története. IV.) Budapest. 1896. az 588–589. l. között levő táblán és Ortvay Tivadar: Mária, II. Lajos magyar király neje. Budapest, 1914. a 48–49. lapok között levő táblán. – Királyportrék nem gyakoriak a címereslevelekben s ezért röviden utalunk még néhány előforduló esetre. Az 1526. év előtti címereslevelek között a II. Lajos által Bicskei Andrásnak adományozott armálist említjük fel, melynek címerképében vadászjelenet van ábrázolva. A főalak a fehér lovon ülő II. Lajos királyt mutatja arannyal áttört zöld ruhában, vállára omló szőke hajfürtökkel, fején arany koronával. A címerkép kicsiny volta miatt a király arcvonásait kevésbbé jól lehet kivenni. Eredetije a Bicskey-családnak a M. N. Múzeumban letéteményezett levéltárában. Fekete rajza Áldásy, a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címereslevelei, II. köt. 97. szám. A későbbi időkből megemlítjük a Röringer-családnak 1653 júliusban kelt németbirodalmi címereslevelét, melynek a címerképet környező kerete oszlopos csarnokban a trónon ülő III. Ferdinánd császárt ábrázolja, környezetében a hét választófejedelemmel. Eredetije a M. N. Múzeum levéltárában.
Országos levéltár. D. L. 32062.
Eredetije Dombay Hugó családi levéltárában Nyitrán. Színes hasonmása Fejérpataky, Monumenta Hungarić Heraldica. Magyar Czímeres Emlékek I. füzet, XXV. tábla.
Eredetije a M. N. Múzeum levéltárában. Fekete rajza Áldásy. A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címereslevelei, II. kötet 71. szám.
Eredetije a veszprémi Múzeumban. Színezett fényképe a M. N. Múzeum levéltárában. Fekete rajza Áldásy i. m. 74. szám.
A prágai városi levéltár ezen oklevele mindenesetre érdekesen egészíti ki Ulászló király külsejére vonatkozó ismereteinket.
DR. HOFFMANN EDITH.
