EGY MAGYAR CSALÁD RIETIBEN.
64EGY MAGYAR CSALÁD RIETIBEN.
A sabin és abruzzói hegyek koszorúzta Rieti többrendbeli magyar vonatkozású emléke és adata miatt kelti fel figyelmünket. Ezek ugyan csak hiányos tájékoztatásokat nyujtanak, mégis újabb adalékokként járulnak a magyarságnak a középkori Itáliában vitt szerepe megvilágosításához.
Különösen Anjou királyaink, valamint az Itáliával való számos politikai, hadi és gazdasági érdekeink közössége révén, a XIV. és XV. században találkozunk a legtöbb magyarral olasz földön. Ezek jórésze az ottani különböző hatalmak szolgálatában álló zsoldos, akik a guelf és ghibellin küzdelmek során nagyobb szerepeket is játszanak.
E harcokban maga Rieti városa is szerepet visz és VI. Ince (1352–1362.) pápának a számos magyar vitézt magába foglaló és az Egidio Albornoz kardinálistól irányított zsoldos serege műveleteinek sokszor gyúpontjába, számtalan esetben pedig ahhoz nagyon közel esett.
Egy ilyen, az Albornoz seregével Rietibe került zsoldosvezér lehetett az a Nicolaus Ongarus is, akinek nevét a város S. Agostino-ról elnevezett temploma főkapujának architrávja, mint donatorét, 1354 óta még ma nap is őrzi.*
Colasanti: Reate. Ricerche di topografia medioevale ed antica. Perugia, 1910. (Estratto dal Bollettino della Regia Deputazione di Storia Patria per l’Umbria, Vol. XVI.) 72. l.
Rieti város számadáskönyveinek egyes egykorú adatai még egy másik, ugyancsak zsoldosseregből kikerülhetett magyar emlékét is megőrizték. Ez az umbriai Gubbioból való Bosone Ungaro, vagy amint egy másik feljegyzés említi: Busonus Ungarus, kiváló érdemű lehetett a rietii lakosság előtt, mert 1381-ben Rieti város népkapitányává (capitano del popolo) választották, magnificus, potens és milex dominusnak nevezik az iratokban* és ő hozzá fordulnak tanácsért 1385-ben, amidőn is arra kérik, hogy ajánljon és jelöljön nekik a podestŕ-i állásra méltó egyént.* Egy, 1382-ből töredékesen reánk maradt adatból következtetve, népkapitányi tisztét önzetlenül viselhette, mert bizonyos összegű, neki járó aranyakra nem tartván igényt, azok visszajuttatásáról intézkedik.*
1381. Die XV. mensis inlii. Magnificus et potens milex dominus Busonus Ungarus de Eugubio… iuravit. (Libri delle Riformanze III., fol. 2. B. Rieti város levéltárában.) Alessandro Bellucci: Albo dei capitani del popolo del comune di Rieti nell’ ultimo quarto del sec. XIV. Roma, 1889. (Estratto dall’ Archivio della R. Societŕ Romana di Storia Patria, vol. XII.) 10. l.
«E nel 18 del luglio 1385 mandano a Bosone Ungaro (giŕ capitano del popolo in Rieti nel 1381), perchč indichi loro un degno personaggio per farne un potestŕ.» mint ahogy Bellucci (Id. mű 7. l.) mondja. Libri delle Riformanze. c, 174. B. 5. Arch. di Rieti.
1382. Die XVI. mensis ianuarii… fecit refutationem de… de M. florenum auri… Libri delle Riformanze III., fol. 60 B.
Ezen szórványos adatok mellett, a rietii Biblioteca Comunale-ban, valamint a város székesegyházában őrzött Archivio Capitolare-ban reánk 65maradt feljegyzések és összeállítások, valamint más adatok révén azonban összefüggőbb nyomokra is bukkanunk, melyek egy, a XIV. század folyamán Rietibe került és ott letelepedett magyarról, valamint annak ottani leszármazóiról emlékeznek meg, úgy, hogy ezek birtokában egy, Rieti városában a XIV. század utolsó negyedében felbukkanó és ot a ma is élő, magyar származású családot mutathatunk ki.
Az e családra vonatkozó adatok jó része Romoaldo Perotti de Cavalli-nak, egy XVII. századi rietii derék polgárnak köszönhető, aki, mint a kéziratban reánk maradt művében mondja, Rieti csaknem valamennyi családjának genealógiáját, a hiteles okmányok adatai alapján, nagy szorgalommal összeállította.*
A rietii Biblioteca Communaleban, valamint az Archivio Capitolareban őrzött, kéziratban levő művének címe: Geneologia fere omnium familiarium huius Civitis Reatis. Ex Authenticis Scripturis magno cum labore extractae et recollectae per D. Romualdum Peroctum de Caballis eiusdem Civitatis.
E művében a «De Petrungaris et Ricciardis» cím alatt ennek a Petrungaris, vagy ahogy ma Rietiben nevezik, a Pierongaro család közel harminc tagjáról emlékezik meg és róluk adatokat nyujt a XIV. század utolsó negyedétől kezdve a XVII. század hatvanas éveiig.
Szerinte Petrus Johannis Ungari de Monte Creste a család első ismert tagja, akinek a nevéből, valamint a származási hely (Monte Creste) feltüntetése révén, a család elsőnek ismert tagjáról és annak Rietibe kerüléséről is valószínű megállapításokat tehetünk.
Úgy Rietiben az általánosan elterjedt, valamint magában a Pierongaro családban ma is élő és a család magyar származására vonatkozó hagyományos tudat, azonkívül pedig az a tény is, hogy magyar származása emlékét ez a család a nevében mindmáig megőrizte, továbbá az, hogy az egykorú iratok állandóan magyarnak nevezik és jelölik a család egyes hozzátartozóit, kétségtelenné teszik annak magyar eredetét. Az első ismert ősnek származási helyéül feltüntetett Monte Creste pedig némi útbaigazítást ad ennek a Rietibe került és ott véglegesen megtelepedett magyarnak előbbi tartózkodási helyéről, valamint a valószínű volt foglalkozásának a megállapítására is nyujt támpontot.
Monte Creste ugyanis a novarai tartományban levő Montecrestese-vel azonos* és minthogy ennek a Petrus Johannis Ungari de M. C.-nek felbukkanási ideje Nagy Lajos harmadik hadjárata és a turini béke idejébe esik, amidőn is a genovaiakkal szövetkező és Velence ellen harcoló királyunk érdekszálai mélyen gyökereztek Felső-Olaszországnak a Piemontok felé eső részeiben is, azt kell tehát hinnünk, hogy ez a Petrus Johannis Ungari de M. C. ezekben a katonai kapcsolatokban és szolgálatokban szerephez jutván, ezek útján juthatott a piemonti vidékben levő Montecrestesebe.
Amato Amati: Dizionario corografico dell’ Italia. Milano, 1878. Vol. V. 328. l.
Feltevésünket azok a tények látszanak megerősíteni, hogy a Rietiben élő hagyomány zsoldoskatonától leszármazott családnak tudja a köztük levő Pierongarokat, valamint az, hogy a családról fennmaradt több régi feljegyzésben számos, katonai jellegű szolgálatokat teljesítő családtagot találunk.
Perotti de Cavalli a Pierongaro családra vonatkozólag ezeket az adatokat gyüjtötte össze:
De Petrungaris et Ricciardis.*
Romoaldo Perotti ugyanezen kéziratos műve a Biblioteca Comunalén kívül megvan az Archivio Capitolareban is. Ez utolsóban «De Petruncaris et Riccardis» olvasható. – Itt említjük meg, hogy az Arch. Capitolareban Mons. Can. Ferdinando Veronesi szíves segítségével dolgozhattunk.
2. Petrus Johannis Ungari de Monte Creste 1376. ex quo natus est
3. Cola, ex quo natus est
4. Laurentius 1440; ex quo nati sunt
5. Domenicus Antonius. 1472. Petrus
5. Ricciardus, ex Petro Nicolaus et ex Ricciardo natus
6. Bartolomeus Ricciardi: 1500. ex Bartolomeo natus est
7. Caps. Jo. Bapta Ricciardis 1513. Ex Cap°. Jo: Bapta nati sunt
8. Caps. Jo. Mutis Ricciardus. 1524. et Octavianus. Ex Cap°. Jo. Mutio nati sunt
9. Pompeius. 1530. et Hieronima Uxr. Scipionis Colella. Ex Dńico Ant°. Laurentij Petri Ungari nati sunt
66Ludovicus. Sebastianus et Joés. 1485.
Cristoforus Vinci Petri Ungari, Corpo de an: 1524–1533.
Petrungarus Xfori. 1555.
Jo: Laurentius Petrungari. 1590. Xforis et Domenicus Ant°.
Ex Xforo natus est Fulvius natis 1635. ex Fulvio, et ex N. Collina N. est
Ex Jo. Laurentio natus est Petrus. 1609. 1630.
Ex Petro, et ex Lucia Flaviani.* Vxre nati sunt Carolus ob. 1646.
Az Arch. Capitolare kézirata Flaviana-t ír és hozzáteszi az ejus szót is, ami a Bibl. Comunaleban levő példányban hiányzik.
Dnicus Antus vivens 1666.
Jo. Laurentius vivens 1666.
Xfori vivens in Vrbe 1666.
Paula Vxr Pauli Ciccarelli.* 1666.
Az Archivio Capitolare példányában: Ciccarellio.
Elena Vxr Franci. Romanetti. 1666. Ex Jo. Laurentio nati sunt
Petrus N. N. N. est viventes 1666. Ex Dnico Ant°. nati sunt N. N. viventes 1666.
Ezen útbaigazító adatok birtokában a Pierongaro család leszármazási táblázatának összeállítását is megkísérelhetjük:
Petrus Johannis de Monte Creste 1376; Nicola; Laurentius 1440; Domenicus Antonius 1472; Petrus; Ricciardus; Ludovicus; Sebastianus; Johannes 1485; Nicolaus; Bartolomeus Ricciardi 1500; Capitanus Johannes Baptista Ricciardis 1513; Vincenzio; Cristoforus Vinci Petri Ungari 1524–1533; Capitanus Johannes Mutius Ricciardus 1524; Octavianus; Petrungarus Xfori 1555; Pompeius 1530; Hieronima ~ Scipionis Colella; Johannes Laurentius Petrungari 1590–1666; Xforis 1666; Fulvius ~ N. Collina; N.; Domenicus Antonio 1666; N. N. 1666; Petrus 1609–1666 ~ Lucia Flaviana; Carolus † 1646
Perotti szűkszavúsága, valamint a családnak a XVI. század első felében élt tagjaira vonatkozó adatai homályos felsorolása miatt, a familia leszármazási táblázata folyamatosan, azaz egy összefüggésben nem állítható össze. Az 1524. és 1533. évek között említett Crist. Vinci Petri Ungari-nak, noha nevéből tudjuk, hogy Vincenzo Petri Ungari fia, nem állapítható meg határozottsággal a családdal való genealógiai helyes viszonya és ilyképp, további útbaigazítások hiánya miatt, a család leszármazási táblázatának megfelelő helyére be nem illeszthető.
Kitűnik az adatokból, hogy a Pierongaro családnak a Laurentius (1440) fiától, Ricciardis-tól leszármazó ága jutott tekintélyre, mert ebben, két nemzedéken keresztül, kapitányokat találunk. Már maga az a tény is, hogy Perotti ezt a családot «De Petrungaris et Ricciardis» címmel illeti, bizonyítja, hogy a familia életében nagyobb szerepet vivő ág ez, a Ricciardis-tól leszármazó.
A Pierongaro családra vonatkozó újabb adalékok szerzése végett a rietii familiák és neves polgárok adatait közlő Ceccarelli*, valamint az ugyancsak a rietii nemes családokat felsoroló Luca de Linde* műveit is átnéztük; e szerzők azonban a Pierongarokra vonatkozó anyaguk közléseit mellőzik.*
Alfonso Ceccarelli: Memorie inedite di Rieti. 1563. Kézirat a római Német Archaelógiai Intézet (Istituto Archeologico Germanico di Roma) könyvtárában.
Le relationi et descrittioni vniversali Et Particolari del Mondo. Di Luca di Linda, et dal Marchese Maiolino Bisaccioni tradotte, e corrette. Venetia, MDCLXXII.
Rieti történetét a legalaposabban a mult század nyolcvanas évei táján Michele Micheli írta meg. Művéhez azonban, amelyben bizonyára számos, a Pierongar-családra vonatkozó adat lehet, nem tudtam hozzájutni, mert Itália számos nagy könyvtárában, így a köteles példányokat őrző firenzei Biblioteca Nazionale-ban is hiányzik.
Ez annál inkább érthetetlen és talán csak hanyag kompillációval magyarázható, mert Rieti városának régi számadáskönyvei, valamint más adatok, a családnak állandóan Rietiben való létét igazolják, sőt a familia egyes tagjait névszerint is megemlítik.*
Ez adatok közül többre Dr. Tóth László egyetemi magántanár úr, kedves barátom volt szíves figyelmemet felhívni, akinek ezért e helyütt is őszinte köszönetet mondok.
67Így, az 1470. évből, Rieti városának egykorú számadáskönyvei alapján, három Pierongarot is ismerünk. Még pedig a «Petrojacobo Petrongari»-t*, a «Nicholao Petrongari»-t* és a «Christoforo Petrongari»-t. További adatok birtokában azt is tudjuk, hogy közülük Nicolao de Petrongaris a Rieti közelében levő Belmonte (in Sabina)* vikáriusa,* Christoforo Petrongari pedig a ma már Teramoval összeépült Interamnia* városkába küldött orator volt.*
Rieti város számadáskönyve az 1470. évből (Arch. di Stato di Roma), Arch. Camerale, Parte III. Busta 1724), f. 83. r.
U. ott, f. 124. r.
A. Amati: Id. mű Vol. I° 713. l.
Et Nicolao de Petrongaris vicario Castri Belmontis pro eius provisione unius mensis finiti XXVII Augusti solvi unum florenum et l. 2. s. 10 d. – Rieti város szkve 1470-ből. Arch. di Stato ecc… f. 24. r.
Amati: Id. mű Vol. IV° 375. l.
Christoforo Petrongari oratori destinato ad Civitatem Interamnia pro eius salario cott XX et pucciaranti destinato Ameliam cum litteris cott XII in totum Ir 3 s(oldi) 24 d 8. Rieti v. szkve 1470-ből. Arch. di Stato, id. h. f. 62 v.
Cristoforo P(etri) Vngarj-ra 1473-ban is reábukkanunk,* míg egy másik, az 1476. évből származó feljegyzés Johannes de Ongaria-ról és annak a város székesegyházába temetett legényéről tesz említést.*
Rieti v. szkve 1473-ból. Arch. di Stato (di Roma), id. h. f. 117. v.
A rietii dómban levő Archivio Capitolare 1476. évi számadáskönyvében, a Pecunia recepta de testamentis videlicet de sepultis c. rovat alatt:
Item pro uno Ongaro fam(u)lo dni Jo(hannes) de ongaria sepulto in ecclesia videlicet in Capella Sancti Laurentii ducatos duos ongaros pro ara et officio funerali fiendi prodicto sepulto…y 14 l(ibra) 18. d. 8. – Érdekes, hogy a magyar dukáttal való fizetésre más alkalommal is reá lehet bukkanni. Így pl. ugyanennek a számadáskönyvnek a Pecunia recepta de oblatione altaris címmel ellátott rovatában a következőket találjuk:
Acertis dominis de Ongaria recepimus die 22 Augusti ducatos ongaros tres et ett tresdecim qui institunt (?) Corpus beate barbare y… 22 l. 8. d. o.
A «Del Divino Amore San Pietro Martire» nevet viselő apácaszerzet Rietiben levő S. Pietro Martire-temploma sekrestyéjének két oldalfalára írt alapítványi mise kimutatásban pedig Elena Petrongari-val ismerkedünk meg, kiről azonban ezek, a XIX. század 70–80-as éveire mutató írások bővebben nem beszélnek. A templom halotti archiconfraternitásának levéltárában bizonyára vannak Elena Petrongari-ra és valószínűleg még más Pierongarok-ra is vonatkozó feljegyzések. Ezekhez az okmányokhoz azonban nem tudtunk hozzáférni és így nem állapíthatjuk meg azt, hogy mikor élt ez az Elena Petrongari és kik alapították az elhunyt lelkiüdvéért ezeket a miséket.*
A halottak emlékezetére és lelki üdvéért tett alapítványi misék, a sekrestye két oldalán vannak felsorolva. Az egyik oldalon a betűk festékének lepattogzódása és részbeni átmeszelése miatt a feliratok ki nem betűzhetők, míg a vele szemközti falra jegyzettek karbantartott állapotban vannak. Ezek közt olvashatjuk a következőket:
Messe X. lette per l’anima della q. Elena Petrongari da celebrarsi nel giorno, che si sollennizza la festa della B. Colomba, dalla nostra compagnia.
Messe II. lette per l’anima della D. Elena Petrongari da sodisfarsi in D. giorno.
Messe VI. Lette ed una cantata, parata in terzo della q. Elena Petrongari da celebrarsi nel primo giorno, non impedito dopo la festa della B. Colomba.
Ma az a hagyomány él Rietiben, hogy a Pierongaro család az utóbbi évszázadok óta nyomdászattal foglalkozik. Ez a közhit azonban helytelen, mert Andrea Sacchetti Sassetti tanulmányából, amelyben a rietii nyomda- és könyvipar történetét írta meg, úgy értesülünk, hogy a még ma is meglevő Pierongaro nyomdát Pietro Petrongari, Salvatore Trinchi helybeli nyomdász egykori munkása alapította, az 1889. évben. Ez, a rietii nyomdák sorában harmadik műhely, kezdetben csak egy kis kézisajtóval rendelkezett és szerény keretek között működött. Két évtizeddel ezelőtt 68szép betűanyaggal látták el és 1910-ben rotációs géppel is felszerelték, úgy hogy a sokáig csak jelentéktelen nyomda ma már a modern kor követelményeinek megfelelően van berendezve.*
A. Sacchetti Sasetti: Librai e tipografi a Rieti dal XVI al XIX secolo. Bollettino della Regia Deputazione di Storia Patria per l’Umbria. Anno XXI. Perugia, 1915. 503. l. – A. Sacchetti Sassetti e dolgozatában, a 485. l.-on, Giovanni Pitoni (1656–1714) nyomdász familiáris ügyeinek kapcsán, az 1692. évből, említi Giuseppe Petrongarit is, akiről az Arch. Not. Atti di Giuseppe Petrongari, vol. III. c. 98. ad bővebb felvilágosítást.
A Pierongaro család címerét, mint ahogy erről Romoaldo Perotti de Cavalli művéből értesülünk,* hármas hegy felett lebegő üstökös alkotja. A színekre vonatkozólag, ugyancsak Perotti, a következőket mondja: «Cometa gialla, Monti Verdi, Campo turchino».
Perottinak a Biblioteca Communaleban levő kéziratos művéhez egy, a rietii családok címereit tartalmazó füzet van mellékelve. Ebben leljük meg a Pierongaro familia címerének rajzát is.
MIHALIK SÁNDOR.
