VII. Zágráb.
VII. Zágráb.
A zágrábi ötvösök, kardcsiszárok, lakatosok és kovácsok együttes céhének a trébelő Szent Eligius-szal és az egyesült iparágak főbb jelvényeivel szerkesztett pecsétje a zágrábi vegyescéh egy 1678-ban kelt s a győri bencésgimnáziumban őrzött iratáról a szakirodalomban már ismeretes.* A pecsét belsejének renaissance címermezejében és a paizs tetején elhelyezett attributumok ügyesen és akként vannak elhelyezve, hogy ezt a művet a jól megoldott céhpecsétjeink közé sorolhatjuk.
Kőszeghy: Id. cikk, 293. l.
A magyar ötvösségtörténet szempontjából azonban sokkal érdekesebb a zágrábi ötvösöknek egy másik, az előzőnél későbbi, de még a XVII. század végén használt pecsétlője. Ennek a lenyomata a zágrábi ötvöscéh azon levelén látható, melyet Spoliarich János (Joannes Spoliarich) 1687. november 26-án adott ki Kostyál János ötvösmester bizonyos ügyével kapcsolatban.*
A nagy ívalakú levél e cikk szerzőjének a birtokában van.
A köralakú pecsét 4.3 cm átmérőjű. Vastag, 27síma, olyan gyűrű köríti, mely négy helyen hengeres dísszel van ékítve. Ezen belül mondatszalag, melynek végei visszahajlanak. A szalag két vége között az S, V és a C betűkből szerkesztett jegy. A szalag nagy latinbetűs legendája:
SIGILLVM · VENE · CAPITV · ZAGRA ·
CEHAE · AVRIFA.
CEHAE · AVRIFA.
Vagyis: Sigillum Venerabilis Capituli Cehae Aurifabrorum. A pecsét középrészén egy háromlábú ülőkén ülő jobbrafordult mestert látunk, aki az előtte álló tuskóba erősített kétágú üllőn levő nagy öblös edényen dolgozik. A hajadonfőtt ülő ötvösgombsorral díszített kabátba van öltözve, lábai bugyos nadrágba bujtatottak. A pecsétlő egyéb részeiben pisztoly, csizma, patkó, lámpa és egy tokjában levő kard van elhelyezve.
A pecsét legendája csupán azt mondja, hogy ez a sigillum a zágrábi káptalani ötvösök céhének a pecsétje. Azonban éppen a pecsétlő, belsejében alkalmazott s nem kizárólagosan az ötvösségre, hanem egyéb más iparágakra vonatkozó attributumok jelenléte nyilvánvalóvá teszik, hogy a zágrábi ötvösök ezen céhe nem más, mint egy olyan vegyes céh, amelybe az arany- és ezüstműveseken a kardcsiszárokon és a kovácsokon kívül a csizmadiák is beletartoztak.
Az a Joannes Kostyál, akinek ügyében a zágrábi ötvöscéh 1687-ben azt a fentebb idézett levelet kiadta, melyről a zágrábi ötvösök szóbanforgó pecsétjét ismerjük, azzal a Kostyál János ötvössel azonos, aki még ugyanebben, vagyis az 1687. évben Nagyszombatban próbálkozott letelepedni. E végből tárgyalásokat is kezdett az ottani ötvöscéhhel. Mivel a tanulólevelét fel nem tudta mutatni, – ami nélkül pedig a remek fel sem adható – könyörgött a céhnek, hogy az bizonyos terminusig várakozzék. A céh, látván Kostyál méltó és helyes kívánságát, «mivelhogy most zenebonás és háborús idő lévén, nem bátorságos és félelmes a fel s alá való járás», a remeket jó kezesség alatt feladta neki.*
Mihalik S.: Id. cikk, 83. l.
Kostyál János nagyszombati mentegetődzéseiből következtethető tehát, hogy az akkori zavaros és nehéz viszonyok nem kedveztek újabb önálló céhek alakulásának. Az egyes újabb iparágak gyakorlói igyekeztek könnyíteni terheiken és éppen ezért szívesen társultak más céhekbe tartozókkal.
A zágrábi ötvösöknek még 1678-ban használt pecsétjéből láthatjuk, hogy akkor az ötvösökkel a lakatosok, kovácsok és kardcsiszárok voltak egy céhben. Az egy évtized mulva használt másik, újabb pecsétlőn a fenti négy iparág képviselőin kívül a puskaművesek, lámpások és csizmakészítők jelvényeit is láthatjuk. Valószínű tehát, hogy a zágrábi ötvösöknek ezen újabb pecsétje szoros kapcsolatban van a megnehezült, változó időkkel, és azért vált szükségessé egy újabb pecsétlő készítése, hogy az időközben egyéb iparágak képviselőivel megnagyobbodott céh megbővült jellegét kifejezhessék.
A zágrábi ötvösöknek ezen újabb céh pecsétje a magyar ötvösségtörténetnek igen figyelemreméltó és érdekes emléke. Ezzé azzal a rajta alkalmazott jeggyel válik, amelyik a mondat szalag két vége között látható. E betűjel ötvösségünk története szempontjából mar régóta vitatott és érdekes dolgával van kapcsolatban, úgyhogy a zágrábi ötvöscéh ezen jegye egy lépéssel továbbsegít a magyar ötvösségtörténet egy homályos problémájának a tisztázása és megoldása felé.
A XVII. század elején ugyanis az esztergomi, a komáromi, a győri és az érsekújvári ötvösök unióba szövetkeztek. A dunamelléki ötvöscéhek ezen konföderációja közösen nyerte 1603-ban szabályzatát. Ezen céhszabályok alapjául a pesti ötvösök 1529-ben nyert ama szabályzata szolgált, amely a trencséni ötvösök 1662-ben kiadott céhlevelében már csak átiratban maradt reánk. A dunai konföderált ötvösök céhszabályzatát gróf Eszterházy Miklós a pápai ötvösmesterek számára is kiadta, valószínűleg azért, mert Pápa ötvösei is csatlakoztak a dunamelléki mesterek uniójához. Ezen céhleveleken kívül az esztergomi, komáromi, győri és érsekújvári ötvösök számára 1681-ben készült átirat, illetőleg másolat is fennmaradt korunkra.
E céhszabályzatok azért bírnak reánk nagy fontossággal, mert ezek az ötvösművek hitelesítésére vonatkozólag elrendelik, hogy az ötvösműveket azzal a jeggyel kell ellátni, amely a SVC betűkből van összeállítva. Az egymásbafonódó SVC betűkből álló monogramm a fenti céhszabályzatokon kívül a komáromi ötvöscéh 28pecsétjének mezejében, a trébelő ötvös üllője fölött is látható. Ez a jel tehát a céhszabályzatok előírása alapján nem más, mint a dunamelléki ötvöscéhek konföderációjának az ötvöstárgyak hitelesítésére használt bélyege. Bizonyítja ezt az is, hogy több magyar ötvöstárgyon, az Ötvöskiállítási Katalógus (1884) XXX. táblája tanusága szerint mint hitelesítőjegy előfordul. Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumban például egy valószínűleg komáromi eredetű, XVII. századi övön is – CP mesterjeggyel kapcsolatban – látható.
Kétségtelen tehát, hogy ez a jegy a dunamelléki konföderált ötvöscéhek egyikében, jelesül pedig a komáromiban a hitelesítő bélyeg szerepét töltötte be. Kétséges azonban, hogy az unióba tartozó más ötvöscéh is használta-e ezt, vagyis azt a jelet, melyet a közös szabályzat részükre előírt. Kőszeghy Elemér, a magyarországi ötvösjegyek első nagyobbszabású gyüjtője, tapasztalatai alapján ezt valószínűtlennek tartja. Véleménye szerint ez a jegy csupán a komáromi ötvösök hitelesítő bélyege volt.
Máshol ennek gyakorlatát nem tapasztaljuk. Pápa XIX. századi jegye egészen elütő ettől, XVII–XVIII. századi jegye pedig ismeretlen; Érsekújvár a XVIII. század közepétől a város címeréből vett s a vár alaprajzát ábrázoló hatszögű csillagszerű ábrát használt. Esztergom pedig igaz ugyan, hogy az eddigi gyűjtések szerint csak a XVIII. század végétől, de egy öttornyú épületet vésett a hitelesítő bélyegzőjébe. Győr pedig előbb egy keresztet, később pedig a magyar címert használta ötvösművei hitelesítésére.
Nyilvánvalónak látszik tehát, hogy a dunamelléki konföderált ötvöscéhek az ötvösművek hitelesítésénél nem használtak azonos jelet, hanem a szövetség minden egyes céhe más és más, egymástól különböző, tehát önálló jegyet bírt. A céhszabályzatokban szereplő SVC jegy tehát csak Komárom városa ötvöseinek lehetett a kötelező jegye, az unióba tartozó többi céhek leveleibe ily kép csak az egységes szabályzat szó- és betűszerinti másolásakor csúszhatott be ennek a jegynek a leírása. Hihető tehát, hogy a komáromi ötvösök céhük pecsétlőjébe azért is vésették ezt a jegyet, mert azt kizárólagosan a sajátjuknak tekintették. Éppen ez okból találjuk a győri ötvösök 1610-ben készült pecsétjének mezejében a keresztet, vagyis a győri ötvöscéh akkori hitelesítő jegyét.
Ennél a pontnál válik érdekessé és a magyar ötvösség multjának szempontjából fontossá a zágrábi ötvöscéh szóbanforgó második pecsétje. A zágrábi ötvösök pecsétje mondatszalagjának két vége között ugyanis egy, a SVC betűk összefonásából szerkesztett jegyet találunk. Ez a jel azonban nem tökéletesen azonos, hanem csak analóg a komáromi ötvösök pecsétjén levő jeggyel, illetőleg a komáromi ötvöscéh hitelesítő bélyegével. A zágrábi SVC jegy V betűjének alsó pontjából jobbfelé ugyanis egy vízszintes meghosszabbítást találunk, miáltal a komáromi és a zágrábi SVC jegy között jellemző és fontos eltérés támad. Itt tehát egy tudatosan alkalmazott és a komáromi ötvöscéh hitelesítő jegyéhez hasonló, de attól szándékosan megkülönböztetett jeggyel állunk szemben.
A komáromi ötvöscéh pecsétjén alkalmazott SVC és a győri ötvösök sigillumába vésett keresztalakú hitelesítő jegyek analógiája alapján azt a véleményt lehet tehát megkockáztatnunk, hogy a zágrábi ötvösök pecsétjén alkalmazott jegy nem más, mint a zágrábi ötvösöknek a XVII. században az ötvösművek hitelesítésére használt bélyege.
Ezzel válna megmagyarázhatóvá a dunamelléki konföderált ötvöscéhek szabályzataiban az ötvösművek hitelesítésére előírt SVC bélyeg értelme is. Nem arra kell gondolnunk tehát; mint azt régebben hitték, hogy a SVC betűk az unió három céhének (Strigonium, Vjvar, Comarom) kezdőbetűiből szerkesztett jegyet formáinak, hanem az egész abbreviaturát Sigillum Ceharum Unitarum-nak kell olvasnunk. És mert hogy ez az értelme, éppen azért ezen jegyet a győri, később pedig a pápai ötvösök részére is elő lehetett írni.
Noha errevonatkozólag adataink nincsenek, mégis valószínűnek látszik, hogy a XVII. század második felében Zágráb ötvösei is csatlakoztak a dunai ötvösök szövetségéhez. Éppen ezért ők 29is megkaphatták a SVC jegy használatára vonatkozó utasítást. A zágrábiak azonban, hogy magukat a komáromi ötvösök jegyétől megkülönböztessék, egy szár hozzátoldásával bővítették e jegyet.
Az errevonatkozó további adatok hiányában természetes, hogy mindezeket a kérdéseket még véglegesen megoldottaknak tekinteni nem lehet. Valószínű, hogy a megoldás felé azonban az az út vezet, amelyre ezeknek a régi magyar ötvöscéhpecséteknek a vizsgálata folyamán tértünk reá. Ezeknek a művészeti szempontokból is csak igen mérsékelt jelentőségű céhemlékeknek a kutatása is azonban érdekesen mutatja azt, hogy mily tanulságokkal bírnak ezek a magyar ötvösségtörténet szempontjából, és hogy mennyi probléma tisztázására vezethet az ilyen szerény emlékeknek is a gyüjtése és vizsgálata.
MIHALIK SÁNDOR.
