A téti (csúti) breviárium jogi szabályokat tartalmazó függeléke.
A téti (csúti) breviárium jogi szabályokat tartalmazó függeléke.
A középkori magyar oklevéladó testületek a communis iustitia alapján kötelesek voltak egyrészt a magánosok okleveles szükségleteit ellátni, másrészt az országos közhatóságok különböző birtok- és perjogi természetű megbízásainak eleget tenni.
Hogy ennek a felelősségteljes feladatuknak megfelelhessenek, tagjaiknak ahazai jogban igen jártasaknak kellett lenniök. Az oklevéladó testületek tagjai ezt a jogi tudásukat az iskolában szerezték meg, majd később a gyakorlat által kimélyítették. A középkori iskola a dictamen prosaicum-ban ismertette meg tanulóit a jog elemeivel és az oklevélszerkesztéssel. Leleszen a XIV. és XV. században már a rendi növendékek, sőt még az iskolásfiúk is résztvesznek az oklevélmásolásban és néhanapján az egyszerűbb vidéki végrehajtásokban.* Itt már gyakorlatilag értékesíthetik tanulmányuk eredményeit és e szereplésük átmenetül szolgálhatott a későbbi rendszeres hiteleshelyi működésre. Az iskolában és a konvent kancelláriájában bizonyára valamilyen – akkor divatos – jogi tankönyvet vagy esetleg egy házi használatra készült formuláriumot használhattak, noha ezt az állításunkat csak a XV. század utolsó negyedéből származó adatokkal tudjuk bizonyítani. Ilyen a téti (csúti) breviárium 417–419. lapjain található öt kolumnás függeléke, amely a XV. század utolsó évtizedeiben Leleszen került a breviáriumba.*
Kumorovitz B. L.: A leleszi konvent oklevéladó működése 1569-ig. Turul, 1928. 3. l.
Budapesti egyetemi könyvtár kézirattára, Cod. Lat. Saec. XV. 67. sz. – Timár Kálmán: Prémontrei kódexek: Huszita vagy prémontrei biblia? Kalocsa, 1924. 19–21. l.
Ez a 141 sornyi függelék nagyobb betűs címsorok által öt bekezdésre oszlik. Az első bekezdés 15 sorban azokat a jogi eseteket sorolja fel, amelyekben nincsen elévülés. (Sequitur de illis, in quibus non tenetur prescriptio.) A második bekezdés 10 sorban az elévülés különböző időtartamait adja. (Sequitur de scriptionibus regum, ecclesiarum, nobilium, civium rerum et causarum.) A harmadik fejezet csonka s a legitima aetasra vonatkozik. (Sequitur in qua etate quid homo facere potest.) Terjedelme kilenc sor. A negyedik és ötödik szakasz a leghosszabb s összesen 107 sorban különböző ingatlanoknak a közbecsűjét adja. (A negyedik pont címe: Sequuntur estimationes, az ötödiké: Item sequuntur alie estimationes.)
Amint ezekből a címekből is látható, ez a függelék tisztára olyan gyakorlati jelentőségű jogi tudnivalókat tartalmaz, amelyekre minden konventi kiküldöttnek és hatósági embernek hiteleshelyi működésében szüksége van. Azért nagyon érthető, hogy írója a breviáriumába jegyezte bele ezeket, abba a könyvébe, amelyet mint szerzetesnek mindenhová magával kellett vinnie. Írója még ismeretlen. Abból, hogy a breviárium 1455–56-ban a téti (csúti) konventben készült s a konventnek 1475-ben bekövetkezett abolíciója után vagy talán már előbb is Leleszre került,* arra következtethetünk, hogy a Tétről elhelyezett szerzetesek egyike vitte magával Leleszre. Lehetséges, hogy maga Csúti Tamás, a breviárium eredeti tulajdonosa hozta magával Leleszre, mert a leleszi rendtagok névsorában épp akkortájt kezd egy Tamás nevű is szerepelni.* A breviárium tulajdonosa Leleszen a hiteleshelyi teendőkben is részt vesz, azért, mint 30kezdőnek, szüksége van új munkaköre főbb szabályaira is. (Tét nem volt hiteleshely.) A bejegyzés ideje, egyrészt az írás paleographiai jellegéből, másrészt abból a körülményből ítélve, hogy Verbőczy a jegyzék egyik tételét (I. 11. tit. 6. bek.) már mint antiqua consuetudo-t említi, a XV. század 70–80-as éveibe helyezendő.*
Timár i. m. 20. l.
Leleszi Országos Levéltár 1466. 38., 1470. 17., 1471. 8., 1472. 18., 1478. 7. sz. stb.
A breviárium egy későbbi birtokosa a 11. lapon levő eredeti bejegyzésben a Thome… helyébe a maga nevét: Vincentius (?) de Lelez írta be. A név nehezen vehető ki, de, ha tényleg V., akkor szintén a fenti véleményünket erősíti meg; mert a leleszi konvent rendtagjai között Vincentius nevűvel 1415 után csak 1483-ban találkozunk (Leleszi Országos levéltár 1483. 14. sz.), s így a breviáriumban szereplő V. és az 1483-ból ismert V. azonos személynek vehető. A függelék azonban előbbi feltevésünk szerint V. idejében már meg lehetett írva.
A függelék különben feltűnő rokonságot mutat az úgynevezett Nyírkállói-kódexnek azzal a részével, amelyet Kovachich művének 267. s k. lapjain a 195. pont alatt közöl.* A Ny.-nak ez a fejezete három részre osztható. Ez a három rész megvan a leleszi szövegben is, de olyan elrendezésben, hogy az ötödik pontjának megfelelő rész van elől, az 1–3. bekezdésének megfelelő rész a középső helyet foglalja el s a 4-nek megfelelő szakasz fejezi be a sort. Az egymásnak megfelelő részekben sok az egyezés, de különösen a L. 1. és 2. pontja úgyszólván szóról-szóra egyezik a Ny. szövegének középső részével. A részek sorrendjén kívül különösen a becsléseket tartalmazó részekben van nagyobb eltérés.
M. Georgius Kovachich: Formulae Solennes Styli… Pestini, 1799.
Így 1. a megbecsült tételek száma kisebb, mint a Ny.-ban; 2. az egyes tételek sorrendje nem precíz és felsorolásuk hol az egyik, hol a másik szövegben bővebb és pontosabb; 3. egy-két esetben az azonos tételek becsűje nem egyenlő és 4. az előforduló magyar szavak helyesírása nem következetes. Ezen összehasonlítás alapján megállapíthatjuk, hogy a függelék nem az amúgyis magángyüjtemény jellegű Ny.-kódex szövege alapján készült, hanem azzal együtt egy harmadik szövegre, valószínűleg egy akkortájt általánosan használt jogi gyüjteményre vagy formuláriumra vezethető vissza. Hogy egy ilyen gyüjtemény tényleg létezhetett, bizonyítja az a körülmény is, hogy az itt ismertetett szövegek anyaga megfelelően korrigálva és rendszeresebb formában a Hármaskönyvben is megtalálható.*
V. ö. a Tripartitum I. r. 78., 111. és 113. titulusát.
Dr. Kumorovitz Bernát Lajos.
