A MAGYAR HERALDIKAI ÉS GENEALOGIAI TÁRSASÁG ÖTVENÉVES JUBILEUMA

Teljes szövegű keresés

A MAGYAR HERALDIKAI ÉS GENEALOGIAI TÁRSASÁG ÖTVENÉVES JUBILEUMA
Társaságunk a jövő évben fennállásának 50-ik esztendejébe lép. 1882 őszén született meg tudományszerető, lelkes férfiak összefogásából azzal a céllal, hogy a történettudomány kisegítő ágaként a családtörténet-, címer-, pecsét- és oklevéltan művelésének mozgatója, istápolója legyen. Feladatai megvalósítása végett a következő évtől kezdve megindította évente négyszer megjelenő folyóiratát, a Turul-t, mely – közben a világháborúval karöltve jött események nyomása alatt szünetelvén – ezúttal 45-ik évfolyamát zárja.
Társaságunk igazgatóválasztmánya már 1930. november 20-án tartott ülésén kimondta, hogy ezt az évfordulót, méltó heretek között, kiállítás rendezése kapcsán kívánja megünnepelni s e végből héttagú előkészítőbizottságot választott. E bizottság tagjai: Áldásy Antal elnök, Dőry Ferenc, Hóman Bálint, Szentpétery Imre, Varjú Elemér, Végh Gyula igazgatóválasztmányi tagok és Czobor Alfréd titkár. Az előkészítőbizottság f. évi május 6-i első ülésében nagyjában körvonalozta a jubiláris év megünneplésének módozatait. Elsősorban a Turul jövő, 1932. évfolyamában a Társaság ötvenéves történetének ismertetését és ebből a nagyközönség számára különlenyomatok készítését irányozta elő. Megírására Áldásy Antal elnökünket kérte fel. A Társaság történetének közlésével egyidejűleg ugyanott a Turul eddigi évfolyamairól szintén Áldásy által összeállított, sajtó kész tartalommutató közreadását is elhatározta.
A rendezendő kiállítás helyére és pontos idejére nézve a döntést, az illetékes tényezőkkel történő megállapodás után, egyik későbbi ülésére halasztotta. Kereteit és csoportjait azonban már ezúttal megjelölte. Ezek rövid összefoglalásban következők: 1. Címeres emlékek, ú. m. címeres levelek, címeres pecsétnyomók, pecsétlenyomatok, zászlók, metszetek, exlibrisek, kódexek, színes címerképeket tartalmazó heraldikai művek, címeres könyvkötések, superexlibrisek, hímzések, bútorok, kő- és fafaragványok, valamint az ily emlékeket feltüntető kerámia. A kiállítás e csoportjában a magyar címer fejlődésének fázisai is bemutatásra kerülnének. 2. Nevezetes és díszes kivitelű genealogiai táblák, családi krónikák stb. 3. Társaságunk kiadványai, genealógiai és heraldikai irodalmunk kimagaslóbb termékei, valamint a külföld ilyirányú, a mi közönségünket is érdeklő, főleg gyüjteményes kiadványai. Mindezek összegyüjtésére munkakörük szerint egyénenként részint a bizottság tagjai vállalkoztak, részint Jakubovich Emil, a Magyar Nemzeti Múzeum Orsz. Széchényi-könyvtárának igazgatója, igazgatóválasztmányi tagunk és Hoffmann Edith, a Szépművészeti Múzeum igazgató-őre kérettek fel. A kiállított anyagról készítendő katalógust illetőleg szükségesnek találta a bizottság, hogy azt a nagyközönség tájékoztatása végett a magyar genealogia és heraldika körét felölelő tudományos ismertetés vezesse be, s hogy egyes érdekesebb daraboknál a szakszerű leírást, minthogy a Társaság kellőszámú klisével rendelkezik és így anyagi megterheléssel nem jár, képlenyomatok is kísérjék. A jubileumi díszgyűlés tartását szeptember vagy október hónapra tűzte ki.
Mily terjedelemben engedik meg körülményeink és a jelenlegi helyzet programmunk megvalósítását, ma nem tudjuk előre megmondani. Teljes kivitele a Társaság ügyei irányítóinak igyekezetén és az előkészítőbizottság buzgalmán nem fog múlni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem