Szentpétery Imre: Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I. 3. füzet. Budapest, 1930. 353–576 4°.
Szentpétery Imre: Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I. 3. füzet. Budapest, 1930. 353–576 4°.
A nagy gonddal szerkesztett regesztagyüjtemény most közreadott harmadik füzetével IV. Béla király okleveleinek kritikai felsorolása befejezést nyert. Ezzel le is záródik a mű első kötete, mely így a magyar királyok, királynők és hercegek okleveleit 1270-ig bezárólag rövid kivonatban, a kiadatlanokat pedig teljes szövegükben foglalja magában. Az oklevelek teljes diplomatikai leírásán és a kiadások feltüntetésén kívül becsessé ezt a gyüjteményt éppen az teszi, hogy megtalálja benne a kutató az egyes oklevelek valódiságának oklevéltani bírálatát is. A magyar történeti irodalom Szentpétery regesztagyüjteményében egy értékes segédkönyvvel gazdagodott, mert kritikai jegyzéke a legjobb, legmegbízhatóbb cicerone szerepét tölti be a valódiság és hamisítás fogas kérdéseiben. Hiszen nincs komoly tudományos munka a feldolgozásra váró anyag kritikai megrostálása nélkül. Az út az igazi tudományhoz a hamisítványok felismerésén keresztül vezet. Nagy körültekintéssel és mindig az eddigi tudományos kutatás eredményeinek felhasználásával különíti el az eredeti daraboktól a hamisítványok konkolyát.
Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy a hamisítványoknak ne lenne tudományos jelentőségük. Az újkori, durva hamisítványoktól meg kell különböztetni azokat, melyek még a középkor folyamán készültek, nem egyszer éppen úgy, hogy egy valódi oklevél szövegét megváltoztatták. Ezeknél az okleveleknél tudnunk kell a hamisítás korát, mert a hamisítás korára nézve az oklevél tudományosan gyümölcsöztethető. De ajánlatos kiemelni az oklevél interpolált részeit is. Ezeknek a követelményeknek természetesen nem tud a kritikai jegyzék mindenben eleget tenni, az interpolált részek feltüntetésétől pedig egyáltalán elállt.
A teljes egészükben közreadott szövegek közül különös figyelmet érdemel az 1618. számú oklevél, mely a Szepesség betelepítésére szolgáltat adatot, s megadja a megye északi határát. Az 1183. számú oklevél várjobbágyokat emel a királyi serviensek közé és azzal a szabadsággal ruházza fel őket, «qua ... naturales regni nostri nobiles gratulantur». Ebben a korban tehát a nemest királyi szolgának tekintették.
Pótlások és igazítások egészítik ki a gazdag tartalmú regesztagyüjteményt. A 22. számú oklevélről már Jakubovich Emil megállapította, hogy valódi, keletkezésének idejét pedig 1130–40 közé kell tennünk. Az oklevél ebben a formájában nem Szent László 1086. évi összeírása, hanem a XII. század elején keletkezett, mégpedig az 1086-ban elveszett összeírás átdolgozása folytán. (Lásd erre: Levéltári Közlemények, 1930. 314–331. l.)
A mutatónak hátránya, hogy csak a személy- és helyneveket tartalmazza. Tárgyi index a kritikai jegyzék használhatóságát sokban emelte volna.
V–y.
