HIVATALOS ÉRTESÍTŐ.
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ.
A Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztályának anyaga az 1931 júl. 1-től 1932. jún. 30-ig terjedő időszakban 20,766 megszámlált darabbal és 160 iratcsomónak hozzávetőlegesen 36,000 meg nem számlált darabjával, összesen körülbelül 56,766 darab irattal és nyomtatvánnyal gyarapodott. E gyarapodásnak túlnyomó része: 56,758 darab esik a hazai iratok osztályára és csak 8 darab a külföldi iratok osztályára. A teljesen külföldi érdekű, nem hungaricum-jellegű iratok az intézet célkitűzésénél és fejlődése irányánál fogva a multban sem képezték, a mai nehéz körülmények között pedig még kevésbbé képezik állandó, nagyarányú gyüjtés tárgyát, bár egyébként úgy tudományos, mint magasabb kulturális és országos szempontból, s különösen a szomszéd államokra vonatkozó levéltári anyagot illetőleg, a céltudatosan megszervezett gyüjtést e sorok írója még súlyos áldozatok árán is programmba veendőnek tartaná. Ez adja meg annak magyarázatát, hogy a külföldi iratok osztálya általában oly ritkán és alig mutat fel valami fejlődést, mint ez a jelzett időszakban is történt. A hazai iratok osztályán belül a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonát képező Törzsanyag 7084 darabbal, a letétképen elhelyezett iratok nagy csoportja pedig 13,674 megszámolt darabbal és 160 iratcsomóval, összesen hozzávetőlegesen 49,674 darabbal szaporodott. Ez utóbbi szaporulat 9 új letétnek és 15 régebben letéteményezett családi levéltárhoz beküldött kiegészítésnek az anyagából áll. Az új letétek a beérkezés sorrendjében a következők: Paksy-Kiss-, Radisics-, Benda-, Benedicty-, Jósa-, Máthé-, Csernovics-, Both-családok és Kiss-Jankovics családi alapítvány levéltárai. Ezekkel a letétképen őrzött családi levéltárak száma 166-ra emelkedett. Kiegészítést a következő régebbi letétek nyertek: Abaffy-család (25 drb), Abonyi Közbirtokossági Uradalom (31 drb), Beniczky- (44 drb), Darányi- (1 drb), gróf Forgách(172 drb), Görgey- (82 drb), gróf Hugonnay- (1752 drb), Komoróczy- (2 drb), Kesselőkeői Majthényi- (4 drb), Pataky- (1 drb), Péchy- (5 drb), Podhradszky- (7 drb), Reviczky- (277 drb), gróf Széchenyi- (634 drb), Szirmay- (1710 drb) családok levéltárai.
A Beniczky-kiegészítés csak ideiglenes jellegű letét, kiválik azonban 17 darab eredeti középkori oklevelével, melyek között két árpádkori is van. Az egyikben IV. László király 1272-ben Gergely fia Murennek a turócmegyei Újfalut adományozza. (A turóci registrum alapján kivonatát közli Fejér V. 2. 60–61. l.) A másik az esztergomi káptalannak 1285. évi, okmánytárainkban eddig ugyancsak a Turóci Registrum alapján, kivonatban ismert kiadványa. Ebben az esztergomi káptalan IV. László király parancsára a szoboszlaiak részére átírja II. Endre királynak Buhtha és Márk részére – cserében ezek Nemti földjéért és jutalmul a ruthének elleni hadban tett szolgálataikért – a turócmegyei Szoboszló (a későbbi Folkusfalva) birtokról szóló adományát. A XIV–XVI. századbeli oklevelek leginkább a Beniczky- és Folkusfalvi-, továbbá a Kotányi-, Mikefalvi-, Udvardi Kossuth- és Záborszky-családokra és turóci birtoklásukra vonatkoznak.
A Szirmay-család levéltárának mostani kiegészítésével került a Múzeumi Levéltárba a család részére Zsigmond király által 1417. június 27-én adományozott címereslevél, mely egyébként a szakirodalomban eddig is ismeretes volt. A kiegészítés többi része XVIII–XIX. századbeli iratokból áll, melyek a zemplén-, abaújtorna- és ungvármegyei családi birtokok kezeléséről nyujtanak összefüggő képét. A nevezetesebb birtoktestek térképei is megvannak. Érdekesek a só árusítására vonatkozó, XIX. század elejei iratok. Ugyane levéltár adatai alapján több éven át figyelhetjük egy magyar birtok üvegházának hortikultúráját: az alsókörtvélyesi üvegházban talált növények és virágok összeírásaiból, 1794-től az 1830-as évekig. Említésre méltók még Kiss József és Gábor főmérnökök 1791–92-i tervezete és memorandumai egy hajózható, Duna–Tisza közötti csatorna tárgyában.
A Reviczky-kiegészítés a báró Luzsénszky-, báró Jászy- és gróf Berényi-családokra vonatkozó, újkori iratokat tartalmaz, közöttük a gróf Czobor Ádám jószágigazgatójának, Jászy Jánosnak és Tolvaj Gábornak kuruc fogságba eséséről szóló, 1707-iki iratokat, továbbá gróf Berényi Antal misszionáriusnak az 1855–58. években Amerikából testvéréhez intézett leveleit. Utóbbiak az északamerikai Egyesült-Államok vallási, gazdasági és közviszonyaira vetnek érdekes világot.
A Görgey-kiegészítés Görgey Ármin 1848/49-es honvédezredes levelezésének egy részéből és Görgey Arturnak Görgey Lászlóhoz intézett leveleiből áll.
82A gróf Hugonnay-család levéltárának kiegészítésében nagyrészt a pestmegyei Nagytétény, a zalamegyei Kerétye, a kőrösmegyei Attak; a krassómegyei Tomesty helységekre vonatkozó, újkori iratok fordulnak elő. Itt különösen a következő családok nevei szerepelnek: Bezerédy, báró Biedermann, Csáfordi Csillagh, Csuzy, Jobbaházi Dőry, Berényi Gotthard, báró Inkey, Mikes, gróf Orssich, Pántzély, Pázmándy, báró Rudnyánszky, Sárközy, Sombor. Külön érdekességet jelentenek az orvosi diplomát szerzett és orvosi gyakorlatot folytatott első magyar nőre, dr. gróf Hugonnay Vilmára vonatkozó adatok.
A Batthyáni Paksy-Kiss-család levéltára 2961 drb XVI–XX. századi iratot, köztük több címereslevelet tartalmaz. Elsősorban Bihar- és Szabolcsmegye területére, továbbá Debrecen városra nyujt adatokat. Az iratokban szereplő családok: Bay, Bégányi, Budaházy, Csákány, Csatári, Dalnoky, Dolinay, Félegyházy, Hatvani, Huszty, Jánky, Pankotai Józsa, Kulcsár, Medve, Mérey, Miskolczy, Ocskay, Paksy, Parlaghy, Patay, Vékey. Adatok fordulnak elő benne (1770-ből) Hatvani István debreceni professzorról, a«magyar Faust»-ról is.
A Radisics-iratok (7 csomagban) zárt letétet képeznek.
A Marczinfalvi Benda-család levéltárát 63 újkori darab: a család részére kiadott címereslevél, 1 nemesi bizonylat és XIX–XX. századi iratok alkotják.
A Benedicty-család levéltára magában egyesíti a Benedicty- és a Dubraviczky-család iratait, összesen 1025 darabot. A Benedicty-család iratai a XVII. századdal kezdődnek, de túlnyomóan a XIX. és XX. századra vonatkoznak. Közöttük vannak Benedicty Gyula kamarási iratai is. A Dubraviczky-család iratai azonban már a XVI. század elejétől indulnak ki és folytatódnak a XIX. századig. 5 mohácsi vész előtti, a Dubraviczky- és Lukanyényei Luka-családra vonatkozó oklevél is található közöttük. E letét anyaga területileg Pest-, Nógrád- és Zólyomvármegyékre terjed s a jelzett két családon kívül adatokat tartalmaz még elsősorban a tápiószelei közbirtokosságra s a Géczy- és Bezegh-családokra, másodsorban a Ruttkay-, Viczián-, gróf Eszterházy-, Rakovszky-, Egri-, Schindler-, Folkusházy-, Farkasfalvai-, Mikovinyi-, Desseőffy-, Kopcsányi-családokra.
A Jósa-család levéltára 3455 újkori iratot, nyomtatványt és emléktárgyat tartalmaz, közöttük a családnak Rudolf király által 1583. IX. 27-én adományozott címereslevelét. Az iratok leginkább Szabolcs-, Szatmár-, Békésvármegyékre és a Jósa-családon kívül a következő családokra vonatkoznak: Bengyel, Kossutány, Felsőszopori Kovács, Mádi Kovács és Székelyföldvári Szilágyi.
A Bikafalvi Máthé-család levéltára 75 újkori darabot számlál. Ezek a családi címereslevél kivételével a XIX: és XX. századra vonatkoznak.
A Mácsai Csernovics-családnak ugyancsak 75 darabból álló levéltára a kamarásságért folyamodó Csernovics Diodórnak nagyrészt hiteles másolatban lévő XVII–XX. századbeli iratait foglalja magában.
A Bothfalvi Both-család levéltára 1282 darabbal szaporította az osztály levéltári állományát; közöttük 64 darab kevésbbé ismert, tudományosan alig kiaknázott középkori oklevéllel, melyek közül csak egy nem eredeti. Legrégibb oklevele a szepesi káptalan egy 1319-iki kiadványa. A földesúri bíráskodásra tartalmaz fontos adatokat Nagy Lajos király egy 1359-iki oklevele. De a levéltár legbecsesebb darabja kétségtelenül a Mátyás király által 1460. II. 18-án a család részére adományozott címereslevél. (Közölte dr. Meliórisz Béla. Turul, 1901. 38–41. l.) A többi középkori oklevélben a következő családok szerepelnek: Nebojszai Balogh; Csicseri, Csornai, Dacsó Ruszkai Dobó, Homonnai Drugeth, Füzesséry, Helmeczi, Keresztury, Palágyi és Tarnóczi; az újkoriakban meg: Bánó, Bernáth, Komlósi Fejérváry, Petényi Gyöngyössy, Hidegkövy, Muranyiczi Horváth, Izdenczy, Kalnásy, Kapy, Horváth Katona, Kazinczy, Kozma, Körtvélyessy, Kükömezey, Lehoczky, Matyasovszky, Mokcsay, Nemessányi, Okolicsányi, Palágyi, Cselfalvai és Lubóczi Pulszky, Sipos, Tahy, Tarczali Zombory, Turóczi Turóczy.
A Kiss-Jankovics-család alapítvány levéltára ideiglenes letétként került a Levéltári Osztályba. Az alapítvány és a levéltár keletkezéséről és történetéről a következőket említjük: Az egyszerű nemesi családból származó, de későbben grófi rangra emelt Jankovics Antal 1765-ben feleségül vette Nemeskéri Kiss Sándor és Daróczy Zsófiának Katalin nevű leányát. Huszonnégy évi boldog házasélete után 1789. augusztus 16-án gyermektelenül hunyt el (egyetlen gyermeke hét éves korában meghalt), de még nem sokkal halála előtt vagyonára nézve megtette a szükséges intézkedéseket. Három év mulva, 1792. augusztus 29-én elhunyt nemeslelkű özvegye is, aki 1791. április 8-án kelt végrendeletében vagyonának legnagyobb részét egy családi alapítvány céljaira hagyományozta. Utolsó akarata ugyanis az volt, hogy, miután a szüleitől örökölt vagyona és hozománya amugyis vissza fog szállni a családra, többi ingó és ingatlan vagyona adassék el és az ebből befolyó, állandóan biztos módon gyümölcsöztetendő összeg túlnyomó nagy részéből oly alapítvány létesíttessék, melynek kamatait részben vagy egészben a következő célokra kell fordítani: Testvéreinek gyermekei és ezeknek leszármázottai, tehát Kiss Sándor és Daróczy Zsófia 83gyermekeinek utódai 7 éves koruktól kezdődő neveltetésük és iskoláztatásuk ideje alatt évi 200 ezüst forint nevelési segélyben részesüljenek. Ezenkívül minden fiúgyermek, ha «bizonyos és állhatatos hivatalba lép» s minden leánygyermek, mikor férjhez megy, egyszersmindenkorra kapjon 2000 ezüst forintot. Végül, ha közülük valamelyik, akár fiú, akár leány, «igen helyes becsületes és istenes magaviselése által» a többi közül kiválnék és «jó erkölcsei és indulatai által reménységet mutatna, hogy hazánknak hasznos tagja lészen, az olyannak az említett 2000 forinton felül még egy ezer forint mint maga jól viselésének jutalma» adható. E segélyek kiadását azonban az alapítónő szigorúan hozzákötötte az érdekeltek kifogástalan erkölcsi magaviséletéhez és jó tanulási előmeneteléhez, melyet minden esztendőben iskolai vagy más, megfelelő bizonyítvánnyal tartoztak igazolni. Amennyiben az iskolai előmenetel nem volt kielégítő, a szülők szigorú intésben részesültek; ha pedig az erkölcsi magaviselet esett kifogás alá, a család nemesi hírnevét ért szégyen miatt az illetők kizárattak a segélyezésből. A családi alapítványnak ebben rejlett igazi jelentősége és nevelő hatása. Végső célja az volt, hogy az előkelő család egyes ivadékai, megfelelő jó nevelésben, iskolázottságban részesülvén, kitünő és hasznos hazafiakká váljanak, rossz útra térésük, elzüllésük pedig megakadályoztassék. E cél elérését hosszú időre biztosítani látszott az alapítvány összege. A végrendelet végrehajtói által 1794. elején megállapított alapítványi vagyon, melynek kamataiból 1793-ban már az első kifizetések megtörténtek, 450,604.13 ezüst forintra rugott. Ez az összeg az 1811. év elejéig 727,495.09 forintra szaporodott. Utána azonban az idők folyamán bekövetkezett különböző devalvációk, pénznem-változások, valutahullámzások s egyéb hátrányos, országos intézkedések, továbbá bizonyos időszakokban a gondatlan pénzkezelés és felületes ellenőrzés az alapítványi tőkét elapasztották; pedig annak lelkiismeretes, gondos és szakértelemmel vezetett vagyonkezelése mellett milliókra lehetett volna felszaporodnia. Emellett az alapítványból kiosztandó segélyekre jogosult igényttartók számát az idő természetesen folyton növelte. Az alapítványi vagyon, melyet 1878. vége óta a Magyar Földhitelintézetnél őriztek még így is egészen a világháborúig képes volt megfelelni rendeltetésének. A világháborút követő szomoru idők azonban az egykor oly hatalmas alapítványi vagyont, amely legnagyobbrészt értékpapirokból állott, annyi más békebeli érték sorsára juttatták semmivé tették. Így az 1931. november 25-én tartott LVI. rendes alapítványi közgyűlés, megállapítván, hogy az alapítványi tőkék elértéktelenedése következtében az azoknak kezelésére vonatkozó szabályok többé meg nem tarthatók, kimondta az alapítvány szüneteltetését. Ennek következtében került a gazdag alapítványi levéltár letétképpen a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztályába. Az eddigiekből könnyen érthető, hogy ennek a levéltárnak, noha csak a XVIII., XIX. századra és a XX. század elejére vonatkozó iratokból áll, nagyterjedelmű, speciális jellegű és családtörténeti szempontból igen fontos anyagot kell tartalmaznia. Az alapítvány keletkezésére, kezelésére, ellenőrzésére, a vagyon fejlődésére és őrzési módjára, az alapítványi család összes ágaira és tagjaira vonatkozó iratok képezik e levéltár anyagát, melynek értékét és használhatóságát emeli az, hogy nagyrészt rendezett állapotban került a Magyar Nemzeti Múzeumba. Külön vannak például a kezelési könyvek, melyek a különböző ülési és gyűlési jegyzőkönyveket, pénzkezelési, nyilvántartási naplókat, az alapítványi család érdekeltségének név- és címkönyvét stb. foglalják magukban. Ugyancsak külön vannak az iratcsomók, a következő hat, tartalomszerinti csoportban: 1. Levelezés (1789–1916). 2. Számadási mellékletek (1793–1916). 3. A Kiss–Jankovics-család alapítványi érdekeltségi tagok leszármazási, önállósági, honossági és elhalálozási okmányai (1820–1921). 4. A Kiss-Jankovics-családi alapítványból nevelési járandóságot élvezett gyermekek nevelési bizonyítványai (1792-től kezdve). 5. Vegyesek. (Közöttük több mint 20 külön alcsoportban megtaláljuk az alapítónő örökségére, az alapítvány létrejöttére és kezelésére, a hűtlen gondnokok elleni kártérítési perekre vonatkozó aktákat; a felügyeletet gyakorló állami hatóságok leiratait; értekezletek, bizottsági ülések, közgyűlések jegyzőkönyveinek másolatait stb.). 6. Kölcsönök. Ezen kívül több példányban megvan az alapítványi családnak 1883-ban és 1903-ban készült leszármazási táblája. Egy címereslevélnek a másolata is őriztetik itt. Ez a levéltár tehát végigvonultatja lelki szemeink előtt a régi alapitvány részletes történetét s egyben azt is megismerteti velünk, hogyan, milyen szempontok szerint szokták a multban ilyen intézmények levéltárait rendezni és felállítani. Vagyis történeti és levéltártani szempontból egyaránt megvan a fontossága ez új gyarapodásnak. Ezenkívül ez a speciális tartalmú, új letét a Múzeumi Levéltár kebelében külön jelentőséget is nyer azáltal, hogy első ily természetű gyüjteményünket képezi. A Múzeumi Levéltár a magyar társadalom önzetlenségének, áldozatkészségének s a tudományos és kultúrális kérdések jelentősége iránti nagy fogékonyságának köszönheti, hogy a magyar történetírás elsőrendű forrásainak egyik fő gyüjtő és őrző helyévé válhatott. Keletkezésénél, fejlődésénél, egész múltjánál és hagyományainál fogva elsősorban oly levéltári anyagot kellett rendszeresen és céltudatosan 84gyüjtenie, mely nem esett az állami és törvényhatósági levéltárak gyüjtési körébe s így nőtte ki magát az egész magyar társadalomnak nagy, közös levéltárává. Ebben a szerepében most, ezzel a szerzeménynyel jutott először olyan levéltári anyag birtokába, mely eddigi családi levéltárainkhoz sok tekintetben hasonlít, de mégis különbözik tőlük azáltal, hogy az illető családok történetéből csak az alapítvánnyal összefüggő részt tartja számon. Tehát ha családi gyüjteményeink eddig a kisebb és nagyobb családok, uradalmak, közbirtokosságok levéltárait számlálhatta soraihoz, úgy most ez első alapítványi levéltárunk a kategóriák sorozatát újjal bővítette ki.
A törzsanyag gyarapodásából említést érdemelnek egyrészt egyes darabok, másrészt a tárgyilag összefüggő, gyüjtemény- vagy családi levéltár-jellegű s külön felállítást és kezelést igénylő szerzemények. Így az új szaporulat három eredeti középkori oklevele között egy 1275. VII. 28-án kiadott, ismeretlen, árpádkori királyi oklevél is van. Ebben IV. László király Pous és Domonkos mester comesek kérésére nekik adományozza Dobsza királynői föld (Abaújvármegye) egy részét, mely László, Balázs, Jakab és Péter magtalan halála folytán a királyra szállt, és rájuk ruházza az ugyane földön levő egyház kegyuraságát is. Egy János Zsigmond király által 1568. V. 2-án Tordán kiadott hártyaoklevél, – melyet Sekula Béla külföldön élő hazánkfia vásárolt külföldi aukción s egy másik oklevéllel együtt a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott, – átírja az Izabella királynő által 1548. VII. 28-án Gyulafehérvárott a kolozsvári kovácscéh számára adományozott privilégiumot és Kolozsvár város hatóságának a kovácscéh szabályait megerősítő 1477. IX. 12-i oklevelét. – Egyéb, a törzsanyag nemcsoportosított, általános gyüjteményének újkori részébe került darabok Bodrogkisfalura, Olaszliszkára, Székelykeresztúrra, Hevesvármegyére, Pozsonyvármegyére, a Hegyi-, Mohorai Widffy-, Dersy-, Kakasfalvi Kakas-, Csenkey-, Krechmer-, Sbardelatis-, Fáy-, Görgey-, Münnich-családra vonatkozó adatokat tartalmaznak.
A törzsanyag kötelékében külön felállított családi levéltárak közül kiegészítést nyertek a Nedeczky-család levéltára és a Baracskai Közbirtokossági Iratok. A Nedeczky-kiegészítés 43 drb XVI–XIX. századbeli iratból áll s a régente «Spanik» ragadványnevet használó Nedeczkyeken és trencsénmegyei birtokaikon kívül a trencsénmegyei Hliniczky- és a Lengyeltóthi Lengyel-családra és ennek vasmegyei birtokaira tartalmaz adatokat. Külön figyelmet érdemel egy ismeretlen középkori címeradomány: a Nedeczky-család részére II. Lajos király által 1526-ban adományozott címereslevél, melynek részletesebb ismertetését folyóiratunk következő számában fogjuk adni. – A Baracskai Közbirtokosság újabb iratanyaga 564 drb. XIX–XX. századbeli gyászjelentést és 412 drb XIX–XX. századbeli iratot foglal magában.
Mint új családi levéltár került a törzsanyag önálló gyüjteményei sorába a Nagykéri Vállyi-család levéltárának töredéke (1152 drb), mely legnagyobb részben XVIII–XIX. századbeli s igen kis számban (31 drb) XVI–XVII. századbeli iratokból áll. Ezekben a Vállyi-családon kívül a Kis-Dobronyi Izsaák-, Szentmiklósi és Óvári Pongrácz-, Csicseri Ormos-, Fráter-, Kende-, Osváth-, gróf Székhelyi Majláth-, Kölcsey-, gróf Károlyi-, gróf Sennyey-családokat és Szatmár-, Szabolcs-, Bereg-, Ugocsa-, Máramarosvármegyéket érintő adatok fordulnak elő. A régebbi iratokból felemlíthetők a leleszi konvent kiadványai, több erdélyi fejedelem és I. Ferdinánd király féle oklevél, valamint VII. Kelemen pápának egy 1526-i breveje, melyben Miklós, zágrábi egyházmegyei papnak egy appelatiós ügyben engedélyt ad a további eljárásra. Az anyag legnagyobb része azonban gazdasági vonatkozású, sok határleírással, nyilak feljegyzéseivel, olykor a határt s nyilakat feltüntető vázlatokkal, térképekkel, különböző statisztikai kimutatásokkal. Az anyag többi részét a családi levéltárakban szokásos periratok alkotják.
Egyik ismertnevű jeles magyar történetírónk tudományos levelezésének egy részét egyelőre zárt gyüjteményként való kezelésre vette át a Levéltári Osztály. – Egy francia történetírónak, Sayous Eduard-nak két levele szintén az új gyarapodás érdekesebb tartalmú darabjaihoz tartozik. Az egyik levél 1871. III. 6-áról kelt, a másik 1871. XII. 13-ról. Sayous, mint ismeretes, behatóan foglalkozott Magyarország történetével is s összeköttetésben állott magyar tudósokkal és magyar tudományos és irodalmi körökkel. Mindkét említett levelet Nagy Miklóshoz, a Vasárnapi Ujság szerkesztőjéhez intézte. A március 6-i hosszabb levélben Sayous megígéri Nagy Miklósnak, hogy ha fontosabb események adódnak elő, minden hónapban ír neki hosszabb levelet ez eseményekről s levelét Nagy Miklós magyar fordításban egész terjedelmében vagy kivonatosan, tetszése szerint, kiadhatja a Vasárnapi Újságban – s utána mindjárt igen élénk színekkel írja le, mint szemtanú, a poroszok bevonulását Párizsba. A Vasárnapi Újságban több ily Sayous-féle levél megjelent, közöttük ez is. December 13-i rövidebb levelét Sayous már magyarul írja. Jelzi benne, hogy «Histoire des Hongrois et de leur litterature politique 1790–1815.» című művéből egy nappal azelőtt tíz példányt küldött Gyulai Pálnak az Akadémiába címezve – mert Gyulai címét nem ismeri – oly célból, hogy a következők között ossza 85azokat szét: Nagy Miklós, Szász Károly, a Magyar Akadémia, Horváth Mihály, Gyulai Pál, Toldy Ferenc, Pulszky Ferenc, Csengery Antal, Jókai Mór és Budenz József. Ezenkívül elmondja még, hogy most az «egész éjszaki-reggeli nyelvek családját» tanulja s hogy későbben meg szándékozik írni Magyarország történetét egészen Szent Istvánig. (Bizonyára visszamenőleg érti.)
Az ismertetett két Sayous-féle levél megszerzése a Levéltári Osztályt arra ösztönözte, hogy megkísértse hozzájutni ugyanabból a forrásból más, hasonló fontosságú iratokhoz is. Ez iparkodás eredménye lett az az igen érdekes tartalmú, legújabbkori anyagot felölelő gyüjtemény, melyet az Osztály dr. Schmidt Béláné szül. Nagy Pálmától vásárolt meg. E gyüjtemény az eladó édesatyja, Nagy Miklós, a Vasárnapi Ujság volt szerkesztője (1840–1907.) hagyatékának egy részét foglalja magában. Az eredetileg egész termet elfoglaló, könyvekből, kéziratokból, levelekből és képekből álló hagyatékot az eladó pár évvel ezelőtt teljes egészében felajánlotta vételre a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. De a megszerzésre irányuló komoly tárgyalásoknak pénzügyi okok – miatt történt abbamaradása következtében a gyüjtemény, mely tudományos szempontból kétségtelen nagy beccsel bír, annak idején nem kerülhetett a Magyar Nemzeti Múzeumba, hanem részekre szakadt s a legkülönbözőbb gyüjtőhelyekre szóródott szét. A könyveket (leginkább szépirodalmiakat, köztük sok editio princeps-szel) a Fővárosi Könyvtár, a képeket a Parlamenti Múzeum, Fővárosi Múzeum, Operaház és magángyüjtők, a képekkel együtt a politikusok levelezésének, kéziratainak egy részét a Parlamenti Múzeum szerezte meg; a kéziratok és a levelezés más, tekintélyes és igen becses részét pedig egy szegedi magángyüjtő (dr. Szalay József ny. kerületi főkapitány) vette meg. Csak ami így a gyüjteményből még megmaradt, azt sikerült alulírottnak megszerezni a Magyar Nemzeti Múzeum számára. Úgy az egész eredeti gyüjtemény, mint a Levéltári Osztálynak jutott töredék igazi, nagy jelentőségét az a fontos szerep adja meg, melyet a Vasárnapi Ujság a mult században a magyar közművelődés, Egész-Magyarország szellemi nevelése terén betöltött. Az 1848/49-i szabadságharc bukása ugyanis magával rántotta az egész magyar szellemi életet, az irodalmi, tudományos és sajtómozgalmakat egyaránt. Az akkori nyomott, fájdalmas atmoszférában, mikor egymásután tűntek fel és el az új irodalmi munkásság megindítására és a magyar közművelődés emelésére és terjesztésére irányuló, komoly és komolytalan folyóiratalapítási kísérletek, azok közül teljes eredményt és hosszú életet csak a Vasárnapi Ujság tudott elérni, mely 1854. elején született meg, Jókai Mór és Heckenast Gusztáv kezdeményezéséből, Pákh Albert szerkesztésében. Egyszerű képes néplapnak indult ugyan, de teljesen elütő programmal a Vas Gereben szerkesztésében 1853 óta megjelenő Falusi Esték-től, mely elterjedtségét éppen népieskedő, a néppel való bizalmas viszonyát túlzottan fitogtató szellemének köszönhette. Pákh ezzel szemben magyar «Illustrierte Zeitung»-ot akart csinálni, állandóan a legelső íróktól származó, a kor tudományos és irodalmi színvonalán álló tartalommal. A kitűzött programmot eleinte lassan és fokozatosan, de mindig lépést tartva a kor haladásával, sikerült végrehajtania. E réven a Vasárnapi Ujság gondosan megválasztott irodalmi olvasmányaival, művészi képeivel, a magyar közéletnek és a külföldnek közérdekű eseményeiről, szellemi és társadalmi mozgalmairól mindig hazafias és nemzeti szellemben nyujtott cikkeivel, továbbá a közhasznú ismereteket terjesztő közleményeivel a művelődésnek széles magyar körökben egyik főtényezőjévé vált. Tompa Mihály, Arany János, Petőfi (sok, addig kiadatlan, posthumus költeményével), Gyulai Pál, Lévay József, Szász Károly, Vajda János, Reviczky Gyula, Szabolcska Mihály, Jókai Mór, Baksay Sándor, Mikszáth Kálmán, Csiky Gergely, P. Szathmáry Károly, Bársony István, Rákosi Viktor, Beniczkyné Bajza Lenke, továbbá a mult század második felének összes kiváló magyar történészei és más tudósai, végül a magyar művészek közül: Munkácsy Mihály, Zichy Mihály, Székely Bertalan, Lotz Károly, Benczur Gyula, Feszty Árpád és sok-sok más ismert név szerepel a Vasárnapi Ujság munkatársai között, mint az egyes cikkek, közlemények és illusztrációk szerzőinek nevei. Mikor aztán így az eredetileg néplapnak szánt Vasárnapi Ujság a művelt magyar rétegek legkedveltebb családi lapjává lett, 1873-tól kezdve a szerkesztőség szükségesnek találta «Képes Néplap» cím alatt egy népies illusztrált hetilap kiadását is. A Vasárnapi Ujság tehát úgy belső tartalma, mint külső kiállítása által a magyar irodalomnak, tudománynak, művészetnek és közművelődésnek lelkes előmozdítója volt s hű visszatükrözője a XIX. század egész második felében a felbuzduló, gazdag szellemi életnek. Mindez elérésében legnagyobb érdeme, oroszlánrésze a lap második szerkesztőjének, Nagy Miklósnak volt. Az első szerkesztő, ki még a kezdet nehézségeivel küzdve igyekezett lerakni a lap szilárd alapjait, Pákh Albert volt. Ő 13 évi munkássággal, utána pedig Nagy Miklós több mint 38 évi szerkesztői működéssel volt részese a nagyszerű eredményeknek. De Nagy Miklós, kiről munkatársai szóban és írásban egyhangúlag megállapították, hogy a legjobb és legkiválóbb, valóságos 86«mintaszerkesztő», nemcsak a Vasárnapi Ujsággal kapcsolatban, hanem két másik (egy tudományos és egy jótékonycélú) esemény alkalmából is maga köré tudta csoportosítani a magyar irodalom és tudomány színejavát. Egyik alkalom az volt, mikor 1887. évben három magyar város: Eperjes, Nagykároly és Torockó porrá égett. A városok talpraállításához a természetszerű, hivatalos intézkedéseken kívül az az irodalmi és művészeti Album is nagyban hozzájárult, melyet Nagy Miklós Jókai Mórral és Roskovics Ignáccal együtt «Segítség. Az Eperjes–Nagykároly–Toroczkói Tűzkárosultak Emlékalbuma» cím alatt adott ki. E díszes albumnak, 230 szerző és művész költeményével, rövid közleményével, rajzával és zeneművével, páratlan erkölcsi és anyagi sikere volt, úgyhogy félszázezer forintnál nagyobb összeggel tudott hozzájárulni a leégett városok újjáépítéséhez. Ezt az Albumot Nagy Miklós szerkesztette, éppúgy, mint «Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben» című, hatalmas, irodalmi vállalkozásnak is ugyanő volt a lelke. Ez a mű az «Album»-nak gyors sikert hozó s röviden végrehajtott akciójánál sokkal szélesebb alapokon, tágabb mederben induló, messzebb célkitűzésű s tudományos szempontból is jelentősebb. Amannál három évvel előbb vette kezdetét, de csak 14 évvel amaz után fejeződött be. A nagy munka 1885-ben Rudolf trónörökös égisze alatt indult meg oly célból, hogy tüzetes ismertetést nyujtson a Monarchia összes országairól, a legújabb tudományos kutatások alapján. A kitűzött programm szerint az ismertetésnek ki kellett terjednie a földrajz, régészet, történelmi mult, állami alakulás, alkotmány, népélet, szellemi és művészeti mozgalmak és alkotások, gazdaság-, ipar- és kereskedelemtörténet és közművelődés szempontjaira, a felsorolt szempontok szerinti külön-külön leírásokat adva a birodalmat alkotó összes országokra és népekre vonatkozólag. Minden nép leírása az illető nép íróira és művészeire bízatott. Ezek feladatukat legjobb tudásuk szerint és attól az érzelemtől áthatva végezték, hogy írásukkal tanítani fognak, ismereteket és műveltséget terjesztenek, egyben munkájukkal a hazaszeretetet – úgy a szűkebb haza, mint az egész birodalom iránt-erősbíteni fogják olvasóikban, kiknek szívébe a Monarchiában élő összes népek egymásiránti szeretetének, megbecsülésének, szoros összetartozásának és elválaszthatatlanságának gondolatát kell belevésniök. E nagy művet, hogy végső, nagy célkitűzésének megfelelhessen, a birodalom lakossága legszélesebb rétegeinek szánták. Ausztria népei részére német nyelven, Magyarország népei részére magyar nyelven adták ki, rendesen havonkénti két füzetben. A magyar kiadás első füzete 1885. dec. 1-én, utolsó: 396. füzete pedig 1901. október 1-én látott napvilágot. Mindjárt az első füzetek megjelenése után lelkes közönség az egész vállalkozást «Trónörökös könyvé»-nek nevezte el, éspedig joggal, mert a még lelkesebb trónörökös egészen az 1889. év elején bekövetkezett haláláig lelke egészével, a legnagyobb szeretettel és buzgalommal csüggött e nagy irodalmi alkotásán, melynek folytatását, Rudolf halála után, az ő irányító szerepét özvegy felesége, Stefánia főhercegasszony vállalta. A mű terve már 1883. őszén megfogamzott Rudolf trónörökös agyában, mintegy annak előhírnökéül, milyen szellemben és eszközökkel szándékozik egykor – ha az összbirodalom gyeplői tényleg kezébe kerülnek – népeit kormányozni, egymáshoz közelíttetni és szorosan együtt tartani. Így «Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben» c. műnek a benne kifejezett, magas célkitűzések különös jelentőséget adnak Rudolf trónörökös életének és működésének tanulmányozásánál is, esetleg az utána következő Ferenc Ferdinánd trónörökös életprogrammjával való összehasonlítás útján. De fontos az is, hogyan fogadták a trónörökös gondolatát a nagyközönség és a magyar tudományos körök és utóbbiak hogyan hajtották végre a nagy tervet. Egyáltalán nem érdektelen megfigyelni, hogyan kapcsolódott bele az egész akcióba és az azáltal képviselt célkitűzésekbe, egyrészt Jókai Mórral az élén, a régebbi magyar generáció, mely annak idején résztvett még az 1848/49-es eseményekben és magával hozta ezeknek és az abszolutizmusnak emlékeit, másrészt az az újabb nemzedék, mely a jelzett eseményekben cselekvő részt nem vett ugyan, de annál nagyobb érdemeket szerzett Magyarországnak a XIX. század második felében úgy szellemi, mint egyéb téren elért nagy és gyors haladásában. A Szent István koronája alá tartozó országoknak leírásán 122 író és 88 művész 17 éven keresztül dolgozott s ezenkívül százakra megy azoknak a száma, kik az egyes cikkekhez adatokat szolgáltattak és a revizionális munkában résztvettek. Mondhatni, hogy a magyar szellemi élet egy egész korszakának legjobbjai állottak teljes tudásukkal és odaadással e hivatalos jellegű nagy kiadványnak a szolgálatában s ezért e mű alkalmas úgy az egyes írók, mint az egész korszak tudományos teljesítőképességének és színvonalának elbírálására is. Sőt ha nemcsak magát a kész művet olvassuk el, hanem mindazokat a leveleket és iratokat is, melyek bepillantást engednek abba a műhelybe, ahol az alkotás létrejött, s látjuk, hogy folyt ott a lázas, jól megszervezett munka, akkor bátran elmondhatjuk, hogy «Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben» a rávonatkozó iratokkal együtt, minden vonatkozásban, hű tükre egy elmúlt, boldog korszaknak. Mert a mellett, hogy a multnak tudományos, új kutatásokon alapuló, népszerűsítő leírását nyujtja, maga 87is minden viszonylatban, létrejötte, szerepe, hatása minden megnyilvánulási formájában egy darabka magyar történelem. A magyar rész főszerkesztője Jókai Mór volt, de a valódi szerkesztő Nagy Miklós. A szerkesztői munka ugyanis ebben az esetben fáradságot nem ismerő, nagy akaraterőt és szívósságot követelő feladatot jelentett, melynek elvégzéséhez Nagy Miklós tapasztalatai és lelkiismeretessége nélkülözhetetlenek voltak.
Mind e kérdésre nézve (Vasárnapi Ujság, Segítség-Emlékalbum, Osztrák-magyar monarchia irásban és képben) Nagy Miklós hagyatéka elsőrendű forrásanyagot tartalmaz. A hagyaték értékét kitűnően jellemzi és hatékonyan fokozza a számtalan kiváló lelki tulajdonsággal megáldott Nagy Miklósnak az a gondossága és pontossága, mellyel a különböző területeken mozgó, négy évtizednyi működésével kapcsolatos irományoknak nagy részét az elkallódástól megmentette. Bár együttmaradhatott volna az egész hagyaték egy gyüjtőintézet kebelén belül és ne szóródott volna szét annyi helyre, örök hátrányára a tudományos kutatásnak ! Ami belőle a Múzeumi Levéltárba került, az elsősorban az «Osztrák-magyar monarchia» című mű létrejöttére vonatkozó iratokat és levelezést s a Vasárnapi Ujság munkatársai levelezésének egy részét tartalmazza. Az «Osztrák-magyar monarchia» iratai közül kiemeljük Pauler Gyula, Thallóczy Lajos, Károlyi Árpád, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Jókai Mór, Márki Sándor, Ballagi Aladár, Lóczy Lajos, Badics Ferenc, Téglás Gábor stb., továbbá a horvát Krsnjavi Izidor és osztrák részről Weilen József, Zeissberg Henrik, Böck József, a Vasárnapi Ujsággal kapcsolatos kéziratokból pedig Baráth Ferenc, Baksay Sándor, Bársony István, Benedek Aladár, Beöthy Zsolt, Berczik Árpád, Bertha Sándor, Berzeviczy Albert, Blaha Lujza, Bulyovszky Lilla, Dömötör János, Kozma Andor, Kriza János, Lévay József, Paulay Ede, Petelei István, Platthy Adorján, Prielle Cornélia, P. Szathmáry Károly, Vadnay Károly, Vargha Gyula, Vámbéry Ármin, gróf Zichy Géza, Zilahy Károly stb. leveleit. A hagyaték, mely csonkán került a Múzeumi Levéltárba, csonkaságában is bizonyára sok tanulmány részére fog még becses és hálás adatokat szolgáltatni.
Befejezésül felsoroljuk a Levéltári Osztályba került címereslevelek ezen időszakbeli szaporulatát: 1. 1326. IV. 7. I. Károly címeradománya Imre fia, Miklós részére (fénykép). 2. 1417. VI. 27. Zsigmond c. lev. a Szirmay-családbeliek részére. (Eredeti. Szirmay-cs. lt.) 3. 1460. II. 18. Mátyás c. lev. a Both-család részére. (Eredeti. Both-cs. lt.) 4. 1526. V. 2. II. Lajos c. lev. a Nedeczky-család részére. (Színes képpel ellátott, egyszerű, későbbi másolat. Nedeczky-cs. lt.) 5. 1579. XII. 15. Rudolf c. lev. Szegedy Márton és családja részére. (Eredeti.) 6. 1583. IX. 17. Rudolf c. lev. a Jósa-család részére. (Eredeti. Jósa-cs. lt.) 7. 1604. III. 15. Rudolf c. lev. Burián György részére. (Egyszerű másolat. Kiss-Jankovics-családi alapitvány lt.) 8. 1619. VII. 9. I. Mátyás római császár birodalmi c. lev. Del Angelo András és testvére részére. (Eredeti. Külföldi.) 9. 1628. IX. 2. II. Ferdinánd c. lev. Batthiani Kys Lukács és családja részére. (Fénykép. Paksy–Kiss-cs. lt.) 10. 1630. I. 20. Brandenburgi Katalin c. lev. Váradi Baranyai Péter deák részére. (Hiteles kivonatos másolat. Csernovics-cs. lt.) m. 1632. VI. 28. I. Rákóczy György c. lev. Borosnyai Nagy Miklós és György részére (Hiteles kivonatos másolat. Csernovics-család lt.) 12. 1632. VII. 18. I. Rákóczy György c. lev. Máthé János részére. (Eredeti. Máthé-cs. lt.) 13. 1633. X. 31. I. Rákóczy György c. lev. a Létai Kultsár-család részére. (Eredeti. Paksy–Kiss-cs. lt. ) 14. 1637–57. III. Ferdinánd c. lev. Kucsár (!) György és Pál részére. (Eredeti. Paksy–Kiss-cs. lt.) 15. 1643. V. 31. II. Rákóczy György c. lev. a Szigethi Brinyi-család részére. (Hiteles másolat. Benedicty-cs. lt.) 16. 1646. XI. 17. III. Ferdinánd c. lev. a Benedicty-család részére. (Másolat. Benedicty-cs. lt.) 17. 1649. IV. 9. III. Ferdinánd c. lev. a Benda-család részére. (Eredeti. Benda-cs. lt.) 18. 1663. IV. 10. I. Lipót c. lev. Schindler János részére. (Hiteles másolat. Benedicty-cs. lt.) 19. 1667. II. 9. I. Lipót c. lev. Czippan Mihály és családja részére. (Hiteles másolat.) 20. 1671. XI. 10. I. Apafi Mihály nemesség- és címermegújító, valamint birtokadományozó oklevele a Kultsár-család részére. (Eredeti. Paksy–Kiss-cs. lt.) 21. 1680. VIII. 19. I. Apafi Mihály címereslevele Radnótfáji Nagy György részére. (Másolat. Csernovics-cs. lt.) 22. 1688. IX. 20. I. Lipót grófi diplomája Podgariczai Brankovich György részére. (Hiteles kivonatos másolat. Csernovics-cs. lt.) 23. 1698. II. 4. I. Lipót c. lev. Bonyhai alias Simon István és György részére. (Hiteles kivonatos másolat. Csernovics-cs. lt.) 24. 1716. VII. 6. III. Károly c. lev. Nagy György és családja részére. (Eredeti.) 25. 1720. IV. 29. III. Károly c. lev. Csernovics Mihály részére. (Hiteles kivonatos másolat. Csernovics-cs. lt.) 26. 1746. IX. 11. Mária Terézia c. lev. Joannovich Sacabent Arzén görögkeleti metropolita részére. (Hiteles kivonatos másolat. Csernovics-cs. lt.) 27. 1801. VII. 31. I. Ferenc c. lev. Karácsonyi Konstantin és családja részére. (Másolat. Szirmay-cs. lt.) 28. 1802. V. 21. I. Ferenc c. lev. Karisch alias Szerviczky Márton és családja részére. (Másolat. Szirmay-cs. lt.) 29. 1822. VI. 14. I. Ferenc grófi diplomája Szentgyörgyi Horváth Zsigmond részére (a családnévnek Hugonnai-ra való megváltoztatása engedélyezésével.) (Eredeti. Gróf Hugonnay-cs. lt.).
Dr. Sulica Szilárd.
