Kempelen Béla: Magyar nemes családok. X. kötet. Szabad-Üveges. Budapest, 1931. VIII. 461 l.
Kempelen Béla: Magyar nemes családok. X. kötet. Szabad-Üveges. Budapest, 1931. VIII. 461 l.
Örvendetes dolog, hogy nemesi családaink tagjainak érdeklődését családjuk multja iránt sem a történeti Magyarország feldarabolása, sem pedig a súlyos gazdasági helyzet nem csökkentette. Erre vall legalább is az a körülmény, hogy Társaságunknak a tudományos genealogiát művelő folyóiratán és egyéb önálló családtörténeti kiadványokon kívül (Bánffy) oklevéltár II. kötete, Csáky-oklevéltár, Széchenyi-oklevéltár, Forster Gyula és Rudnay Béla munkái szép számmal jelentek meg olyan családtörténeti 77kiadványok is, amelyek elsősorban a nagyközönség igényeit, a praktikus genealogia szükségleteit tartják szem előtt. Elég legyen itt csak Daróczy Zoltán sorozatos kiadványának, a Nemesi Évkönyvnek négy kötetére utalni, amely kétségkívül jó és hasznos szolgálatokat tesz az újabbkori genealogia problémáinak megoldásánál. Teljességről természetesen nála sem lehet szó, de már elismerésreméltó, ha a közölt anyag ellen nem emelhető lényegesebb módszeres kifogás.
Most meg Kempelen Béla látta elérkezettnek az időt, hogy a világháború alatt a IX. kötettel (Raaperger-Syxt) 1915-ben megszakadt összefoglaló genealogiai művét befejezze. Eredetileg tizenkét kötetre tervezte művét, s így még három kötet megjelenése volna hátra, de éppen a viszonyok arra késztették, hogy a három kötet anyagát kettőbe szorítsa össze, így az előttünk lévő kötet már az utolsóelőtti.
Nem akarunk hosszadalmasak lenni, éppen azért feleslegesnek tartjuk itt újból elmondani mindazt, amit a sorozat előző köteteiről s általában Kempelen Béla genealogiai munkásságának értékéről Döry Ferenc és Horváth Sándor a szakirodalomban már bőven elmondottak. (V. ö. Századok, 1907, 558–61; 1911, 719–26, 801–3; 1915, 184–8.) Csak megállapítani kívánjuk, hogy a szerző módszere úgy az anyaggyüjtést, mint a feldolgozást illetőleg azonos az előző kötetekéhez, természetes tehát, hogy tudományos szempontból azonos az eredmény is. A középkori magyar genealogiai kutatás szempontjából munkája értéktelen, mert hiszen ezen a téren nemcsak eredeti kutatásokat nem végzett, de az eddigi eredményeket is csak hézagosan regisztrálja. Az újkorban feltűnt nemesi családaink genealogiája is rendkívül hiányos, legtöbbször megelégszik a nemességadományozás tényének említésével, amelyhez a megfelelő bibliográfiai utalás járul. Részletes genealogiai levezetés csak igen gyér számmal található, ezeket még ott is mellőzi, ahol az könnyen összeállítható lett volna, például a Teleki-családnál. Nyilván a kiadvány anyagi sikerét van hivatva előmozdítani az a feltűnő eljárás, hogy ezek a részletes genealogiai tabellák éppen új, sőt legújabb nemesi családainknál találhatók inkább.
Kempelen kötetét olvasva megállapíthatjuk, hogy a genealogiai tudomány ezért a kötetéért vajmi kevés elismeréssel adózhat. Munkája, éppen hiányai miatt, még a magyar nemesi családok repertóriumának sem nevezhető. De ha igazságosak akarunk lenni, meg kell állapítani, hogy egy anyagában, módszeres feldolgozásában új Nagy Iván kiadásának, bármennyire szüksége is volna erre éppen a magyar történettudománynak, ma még egyáltalán nem érkezett el az ideje. Levéltáraink újkori történeti anyaga éppen család- és birtoktörténeti szempontból még csak igen kis mértékben van átkutatva és feldolgozva. Ez még évtizedekre terjedő munkát jelent. Azután a családok birtoklásának történetére vonatkozó kutatások is még a kezdet kezdetén vannak. Márpedig modern genealogia nem képzelhető el birtok-, illetőleg településtörténet nélkül. Kempelen meg se kísérelte munkájának kereteit így megszabni, ezért nem csodálkozhatunk rajta, hogy fáradozása – tudományos szempontból – meddő és eredménytelen maradt, de jobb híjján kellő óvatossággal gyakorlati genealogiai kutatásoknál műve sokáig használatban marad.
Dr. Tóth László.
