A MOGOROVICH NEMZETSÉG. Adatok a horvát nemzetségek történetéhez.
19A MOGOROVICH NEMZETSÉG.
Adatok a horvát nemzetségek történetéhez.
Adatok a horvát nemzetségek történetéhez.
Sokat vitatott kérdése a horvát történelemnek Tamás spalatói esperes Historia Salonitana-ja függelékének hitelessége, mely Kálmán király és a horvát törzsek 12 törzsfőnökének, comes-ének ú. n. paktumát tartalmazza.
A pro és kontra vélemények egész sorozatát ismerjük Fesslertől Karácsonyiig, Smiciklastól Klaičig, s úgy tetszik nekünk, hogy merőben nemzeti hiúság ügyévé vált ez a tisztán históriai kérdés s még genealogusaink is a helyett, hogy azt vizsgálták volna, volt-e tényleg Tamás esperes idejében, a XIII. század második felében, 12 vagy 13 törzsnemzetség Horvátországban, ami egyébként kétségtelen valóság, csupán azt kutatták, hogy Kálmán király fegyver jogán, vagy egyesség erejével ült-e a horvát trónra, amihez a családtörténelemnek voltaképpen alig van köze.
Mert akár tény és valóság az, hogy 1102-ben a Tamás esperesnél felsorolt 12 tribus megbízottai voltak jelen, akár nem, két dolog bizonyos 1. hogy több mint 450 évvel ennél korábban már a horvát nép 6 vagy 7 törzsre oszlott (a törzsfők neveit, is tudjuk, ha kissé elgörögösített alakban Biborbanszületett Konstantinustól), 2. hogy amióta a horvát nemzet öntudatos életet él, 6–7, később 12–13 törzs leszármazóit (nemzetséget, generációt) ősnemesnek tartottak.
Ezek a törzsfők voltak: Klukász, Lobelosz, Muhlo, Hrobatos, Tuga és Buga, kik közül a negyedik, Hrobatos, adta az egész népnek nevét, ahogy a Megyeri törzs, melyből Árpád eredett, adta a magyar nevet az egész nemzetnek. Az ősnemesség – spalatói Tamás szerint – 12–13 nemzetségből származott éspedig: Kaćich, Kukari, Subich, Ćudomerich, Swaćich, Mogorovich, Gusich, Karinjani, Lapćani, Poletćich, Lasnićich, Janumeti, Tugomirich.
Vannak okirati emlékeink, melyek igazolják, hogy annak a kérdésnek eldöntésénél, vajjon nemes-e valaki, azt vizsgálták csupán, hogy e 12 ősnemzetségből származott-e vagy sem, s hogy ha valaki ezenkívül nemességet állított magáról, de nem származott a 12 nemzetségből, akkor az volt nemességének címe, hogy ily generációból származott nővel kötött házasságot.
Az is kétségtelen, hogy később – amint a népesség szaporodott – új nemesi törzsek is keletkeztek; de a 12 ősnemzetség kiváltságos előkelőségét mindvégig megtartotta.
Előbb Pauler Gyula, majd Hóman Bálint, főleg Sisić Ferdinánd és Klaić Alajos alapvető munkálkodásai alapján, elismerik az ú. n. paktum érdemi részét, mert az lényegében a régi horvát ősnemesség kiváltságos helyzetének biztositása volt. Ebből azután visszakövetkeztetve igen könnyű Konstantinos Porphyrogennetos, Tamás főesperes, a XIV. századi névtelen és a részben okirati emlékek után megrajzolni, milyen volt a horvát nemesség helyzete a nemzeti dinasztiák s később a Magyarországgal való társországi viszony alatt. «Kálmán nem hódítóként lépett fel, hanem mint az ország örökös királya» – állapítja meg Hóman* – s magát Tengerbelgrádban 1103-ban megkoronáztatja. Ezzel aztán pontot tehetünk több mint száz esztendős történelmi vitatkozás után, mely magyar és horvát részről e felett folyt, pozitív haszon nélkül sok keserűséget keltve.
Hóman-Szekfű: Magyar történet I. k. 360 l.
Kálmán a horvát nemesség helyzetén nem változtatott. Ott talált 12 előkelő nemzetséget. Ezek közül 6 előkelőbb volt; mint Pauler mondja, «legelől» voltak: Kacsicsok, Kukarok, Svacsicsok, Csudomericsek, Muricsok vagy Mogorovichok és Subichok; kisebb nemzetségek voltak: Gusichok, Karinok vagy Lapcsánok, Polecsicsek, Lacsnicsiek, Zamometicsek és Tugomericsek. «Ezek a nemzetségek legjobban hasonlítottak ahhoz, ami akkor magyar nemességszámba ment, jószágai, emberei után adót nem fizetett és csak hadiszolgálattal tartozott a magyar királynak 10–10 fegyverest állítani hadseregéhez.»*
Pauler-Gy.: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt I. k. 260.1.
Jirećek páratlanul mélyenjáró tanulmányai alapján a horvát, nemzetségek kialakulását és helyzetét világosan – láthatjuk. Ami a délszláv nemzetségek organizációját illeti, – mondja az egy közös ősapától képzelt leszármazáson alapszik, 20mint a görög fülé s alosztálya a frátriá, mint a római gens, az albán fis, a longobard fara és a skót clan. A horvátoknál és szerbeknél a nemzetség neve pleme, Horvátországban latinul tribus, genus, generatio, progenies, parentela. A nemzetség testvérség-ekből – bratstvo – áll; a raguzaiaknál fraternitának írják s egyjelentőségű a görög fratriá-val. A testvérségek az egyes családokból állottak, melyeket vagy háznak (Kuca), a középkori horvátban hize-nak, vagy rokonságnak, rod-nak neveztek. A nemzetségek és testvérségek nevei sok évszázadon át változatlanok maradnak, míg ellenben az egyes házak patronimikus nevei rendszerint csak atya-nevek s minden nemzedékkel változnak.
Horvátországban a nemzetségek tagjai Zena és Almissa közti területen telepedtek le mint uralkodó faj az ott talált avarok, vlachok (olasz jellegű neolatin keverék), jobbágyok és rabszolgák felett és csakhamar egybeforrasztották magukkal az ott talált régebbi lakosokat s «facti sunt gens una vita moribus consimilis unius loqueli». Ennek az egységes, egynyelvű népnek élén, mely magát horvátnak nevezte, megmaradtak a régi nemzetségek, melyeknek száma az eredeti 6–7-ről 12-re emelkedett.
A XII–XV. században a tengerparti Horvátországban mindig 12 nemes nemzetség jelentkezik: «duodecim generationes nobilium Croatorum», horvátul plemena. Fel vannak osztva Koljena-kra (szószerint fordítva térdekre), ezek házakra (hize) vagy családokra. Az egyes nemesek neve: «nemzetségemberek» = plemeniti ljudi, egyesszámban nemzetségember = plemeniti clovik, avagy nemzetségi úr = plemeniti gospodin.
Minden nemzetségnek a XII. századtól kezdve közös, de egyszerű címere van. A zsupákban a nemzetségeknek saját külön nemesi táblájuk volt, hol a nemzetség tagjaiból álló bíróság bíráskodott. Az egyes bírák nevei mellett mindenkor pontosan felemlítik a házat, melyből való, s nemzetsége nevét. Idők folyamán hatalmas családok alakultak ki, nagy vagyonokkal és befolyással. A Kacsicsokat a bizánciak nagy számukra és hatalmukra tekintettel népnek nevezték (to kaczikion ethnosz). A Mogorovichok 1500 körül ötven családból állottak s egyetlen-egynek, a Draskovichoknak, 35 felnőtt férfitagja volt, úgyhogy a nemzetség tagjainak száma mintegy 3500-at tett ki.
Az 12 ősnemzetség mellett később új nevek bukkannak fel. Részben a régi nagy nemzetségek ágai ezek, részben újonnan szerzett területeken talált nemzetségek, jórészben narentai és nyugatboszniaiak, s végül a királyi szolgálatban felemelkedett új családok. A török hódítás vetett végett ennek az organizációnak a Cetina és Quarnero közti területen; de ezen ősrégi nemzetségek utódaiból északi Horvátország nemességében még ma is élnek.*
Jirećek K. I.: Staat und Gesellschaft im mitteralterlichen Serbien I. k. 27–28 l.
A Mogorovich-nemzetségből a nemzeti királyok idéjéből ismerjük Péter comest, ki 1102-ben egyike volt ama 12 törzsfőnek, akik Kálmán királlyal megegyeztek. Ismerünk még egy Pétert (Petárt), ki Zdeslav (878–879) és Zwoinimir király (1076–1089) idejében valamikor bán volt, mint ezt egy névtelen krónika említi.*
Sisic Ferdinand: Enchiridion 500 p.
A 12 ősnemzetség helyzete a horvát nemzet életében kiváltságos volt. Egybehangzóan írják a fennmaradt feljegyzések, hogy belőlük választották a zsupák főnökeiket, a comeseket, zsupánokat, kiket néhol bánoknak is neveznek. Hogy a «duklai pap névtelen» feljegyzései mikor és kitől erednek, nem tudjuk, de azért nem vethetők el, mivel igen sok adatát okiratok és egyéb emlékek, meg a hagyomány is igazolja. A 12 törzsfő már a nemzeti királyok idejében igen nagy hatalmat gyakorolt.
MOGOROVICH NEMZETSÉGBELI CSALÁDOK CIMEREI.
Raćki Ferenc azt írja,* hogy az utolsó horvát királyt, Slavić Pétert, voltaképpen a 12 nemzetség buktatta meg, kiknek törzsfői a Zwoinimir özvegye Szép (Lepa) Jelena mellé állottak s behívták ennek unokafivérét Kálmán királyt. Slavić Péter elhagyottan kis seregével ütközött meg a Kulpától délre a Gvozd-hegységben, de elesett s ezt az erdőt Péter erdejének (Petrova Gvozd-nak) hívják ma is (Petrova Gora). Ugyancsak Raćki írja egy más művében,* hogy Kresimir Péter idejében 1069-ben Horvátországban 7 bán volt, kiket a Kachich-, Kukar-, Swachich-, Chudomirich-, Mogorovich- és Subich-nemzetségekből választottak, s ezek mindegyike az ország egy-egy nagyobb 21területét kormányozta: Az egyik bánság már a X. század közepén a likai, korbáviai és gacskói zsupánságokat foglalta magába.* Itt a Mogorovichok voltak a bánok. A vatikáni könyvtárban levő régi glogol misekönyvben 1449-ből eredő feljegyzés szerint ekkor Petrichevich Franko volt a likai zsupán (comes) és ekkor volt Péter a horvát bán, szintén a Mogorovich-nemzetségből. Ezt a misekönyvet 27 aranyért vette meg Petrichevich Franko comes és ajándékozta a Mogorovich-nemesek által a Raduch melletti «Szent-Iván a Hegyen» nevű helyen építtetett zárdának, melyet azért alapítottak a Mogorovichok, hogy lelkük üdvéért imádkozzanak az alapítványból ellátott szerzetesek.* E zárda romjai ma is láthatók a Raduchtól nyugatra levő magas Velebit hegyháton Lika megyében.
Raćki Ferenc: Pótlások és helyreigazítások Horvátország régibb történetéhez, Rad XIX. 62–105 l.
Raćki Ferenc: A délszlávok küzdelme állami függetlenségökért a XI. században, Rad XXIII. 158 l.
Constantinos Porphyrogennetos: De adm. imp. XXX.
Prop. fidei ltár. Coll. S. Hieronymi Ill˙ric. Fényképmásolata nálam.
A Mogorovich-nemzetség nevének eredetét kétirányban vélték megtalálni. Az egyik felfogás szerint e név patronymikus, egy Hermagoras, horvátul Mogor, ősatya nevétől ered, ki a IX. században élt volna. Miután a horvát állam egyes részei a IX. században a gradeži (új Aquileja, Felső-Olaszországban) patriarchátus alá tartoztak, nyilvánvalóan az ottani főszentnek, Hermagorasnak a neve ezen időben megkeresztelkedés révén került Horvátországba. Éppen ez is igazolja e nemzetség ősiségét, mert a keresztség által e nemzetség ama még régibb, a megkeresztelkedés előtti időből való nevét elvesztette.* A másik feltevés az, hogy a név avar eredetű s összefüggésben áll a Lika és Korbavia megyék területén visszamaradt avar lakosság beolvadásával. Jireček uralaltáji hangzásúnak véli a Mogorovich nevet, míg egy jeles magyar nyelvészünk a mogor, magyar, megyer szótörzset látja benne. A bán (Boján) szó általánosan elfogadott azon etymologiája, hogy az egy avar fejedelem nevéből ered, mutatja, hogy talán sokkal erősebb volt a horvátok által ott talált avar Herrenvolk, semhogy egy-kettőre nyomtalanul beleolvadhatott volna a horvátba s ne hagyott volna fajilag, nyelvileg is olyan nyomokat hátra, melyek az asszimiláció nehéz és lassú munkáját mutatják. Nem lehetetlen azonban az sem, hogy a Mogorovich = Murithi elnevezés a Konstantinos által említett négy fivérvezér egyikétől, kit ő Muchlo-nak ír, ered, mivel a görög írásmód mellett az l és r betűk cseréje igen gyakori. Muchlo = Muchro. Ez esetben a Mugro-törzsből a filiaciót jelentő vics képzővel jött létre a Mogorovich. A görög chi betű sokszor jelez g-t és k-t is. Ezt a feltevést támogatja több más törzs nevének a többi vezértől való leszármazása. Így p1.: Tuga nevéből eredtek a Tugomerichek, Buga-tól a Buzániak, Klukasz-tól a Kukari-ak.
Sisic F.: Enchiridion 380 p.
A Mogorovich-nemzetség első települése a Velebit-hegységtől nyugatra a régi Dalmátfehérvár (Tengerbelgrád, Belgrad supra mare), Zara Vecchia táján, Zára megyében történt. A terra Mogorovigi-t, mint ahogy az 1069. okt. 1-én kelt oklevél említi,* északról a Korbaviai-ak, délről a Subichok földje határolta. A tatárjárás után a nemzetség egyrésze a Velebit keleti oldalára költözött át. Birtokviszonyaikról eleget tudunk. A Mogorovich-genushoz mintegy 50 család tartozott. Közülök nevezetesebbek a Mogorich, Mogoroevich, Perusich, Utyesenich, Tomasich, Mernyavchich, Draskovich, Babonisich, Buchich, Goichich, Jurislavich, Kobasich, Mihalovich, Nelkovich, Racich, Sopkovich, Vuchich s végül a három ágazatra szakadt Petrichevichek, kik magukat előbb a Lika megyében fekvő Raduch váráról Raduchi-aknak (középkori horvátul i Radinya vasi) nevezték.
Polichorion. Zárai tart. Itár, Kukuljevič: Cod. Dip. I. 132.
A Petrichevich név etymologiája ez: Petrich (Péter horvát középkori nyelven); a vich rag a filiaciót jelenti, annyi mint fiak, leszármazók. Petrichevich tehát = Péterfiak. Minden valószínűség szerint az 1102-ben élt Péter comes ősapa után nevezték magukat így a XV. század elején, mikor több ágazata a családnak Raduch-ról elköltözött. Majdnem egyidőben tűnik fel ez az elnevezés a Turmezőn, Likában és Zára megyében.
Nápolyi László király 1401. július 12-én kelt birtokadományában* Raduchi Jakabot már Petrichevichnek nevezi s 1439-ban egy okiratban* Miklós, Mihály fia szintén «a Petrichevich-házból» említtetik, mint a Mogorovich-nemesek tábláján bíró. A horvát-törzsek ugyanis saját táblájukon 22ítélkeztek, melynek elnöke a nemzetségekből felváltva választatott, bírái pedig az egyes nemzetségek által küldettek ki. Érdekes, hogy a Mogorovich-genustól több ily törvénykezési jegyzőkönyv maradt fenn, míg a többi törzseké elkallódott. Oka a török pusztitás, és hogy Zára, ahol a Mogorovich-törzs otthon volt, a pusztulást elkerülte.
Zagreb. Orsich ltár. 1401.
Mon. hist. jurid. sl. merid. VI. I. 154.
A Mogorovich-nemzetség egy részének és vele a Petrichevich-háznak a mohácsi vész előtti elágazásáról a mellékelt, okiratokon alapuló, de teljesnek nem tekinthető leszármazási tábla tájékoztat. A nemzetség levéltárából a mohácsi vész előtti rész zöme még lappang, de egy része a gr. Orsich-család irataival a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltárában, részben a zágrábi Horvát Országos Levéltárban és a Petrichevich Horváth-család birtokában található. A Drezneki és Lusei ágé (de Lusan) pedig a turmezei nemesség iratai között.
23A Mogorovich-nemzetség.
Petrich (Petrus) comes de gen. Mogorovich. 1102-ben megköti Kálmán királlyal az ú. n. pactumot, mint a horvát ősnemesség egyik követe; Gregorius de gen. Mogorovich 1188 december 8; Mergia de gen. Mogorovich 1197 március 1.; Disislavus comes de gen. Mogorovich; Duimo Mogorovich 1207 márc. 9. és márc. 21.; Johannes de Raduch de gen. Mogorovich 1240 máj. 15. IV. Béla király udvari embere és tanácsosa, adományt kap Regiane és Veterinichi községekre és Ljuba várára 1268 szept.; Berislavus comes de Lika de gen. Mogorovich; Petrus comes de Lika de gen. Mogorovich 1263; Andreas de Lyka de gen. Mogorovich; Curiacus comes 1322–1349; Petrus Disislavich comes 1339, 1349 néhai; Desoio Mogorovich 1348 febr. 2.; Jacobus de Raduch iudex Segniae 1350 márc. 2. 1358 jan. 18; Novacus 1349; Marin 1349; Petrus 1349; Grubonia Mogorovich 1347; Tollen Gregorius 1349; Lukac 1349; Novak comes, magister Disislavich de Ostrovica; 1379, 1372Gregorius comes 1349; Johannes comes de Lika 1349; Franciscus de Raduch zengi nemes; Philippus de Raduch 1365 nov. 10; Miroslavus 1411; Petrus; Boldizsár zengi nemes 1449; Mihály a Petrichevich-házból 1439; Jacobus de Raduch alias Jacobus Petrichevich de Petrich Nápolyi László király főtanácsosa, jogi doktor. 1401 júl. 12 adományt kap Vissozane birtokra és új adományt Ljuba várára, Veterinichi és Regiane falvakra, melyet dédapjának Mogorovich Jánosnak IV. Béla király 1240 máj. 15-én adományozott. 1372–1414; Andreas Petrichevich de Lwse 1454 néhai; Demetrius 1454–1466; Blasius 1482 1496–1507; Miklós a Petrichevich-házból, a Mogorovich nemesek tábláján bíró 1439; Duino Petrichevich 1439 1441-ben alapítja a többi Mogorovich nemesekkel Szt. Iván a hegyen nevű zárdát Raduch mellett; Frankó Petrichevich comes de Lika 1449; Jacobus de Raduch zengi iudex 1449 nov. 24.; Vitus Petrichevich comes de gen. Mogorovich 1420–1460; Petrichevich János de Raduch 1528-ban donatiót kap ettől a raduchi és a miketniczi ág; Petrus, Lukoveci Toppse Margit 1484–1507; Gallus 1487 1499–1513; György 1506; Péter Petrichevich de Raduch 1495–1506; Pál Petrichevich 1492 márc. 7. Budán a szlavon rendek nevében megpecsételi a Habsburgok trónöröklését elismerő egyességet 1518; Hreljac Petrichevich 1465 máj. 22, 1487 ápr. 18.; Johannes 1520; Paulus 1518; Tamás 1513–1520 Brandenburgi György őrgróf familiarisa; Georgius 1507–1523; Tvertko 1487; Jakab Petrichevich Sopchich 1497 okt. 30.; István 1487; Petrichevich János de Dresnek 1475 aug. 16, 1487; Vitus de Raduch 1500 aug. 5–8; Petrus Hreljac de Raduch Frangepán Bernát vegliai gróf familiarisa 1520; Antonius 1556–1560; Matheus 1540 1546 nov. 4.; Nicolaus 1544 ápr. 25.; Laurencius 1549–1556; Martinus 1544 ápr. 25.; Petrichevich Simon de Raduch, Fületinci Anna 1517 febr. 3. Kamarcsa és fületinc birtokát szerzi meg; András 1524; László 1524; Anna asszony 1524; Kristina leány 1524; Georgius Hreljac aliter Petrichevich de Raduch et Barletha udvari apród Zrinyi Miklós uvarmestere Károlyvárosi parancsnok, Mernyavcsich Borbála 1599 nov. 24-én a Mogorovich-címert megerősítő levelet kap I. Rudolftól. 1606-ban néhai; Michael 1599 nov. 24-én címert megerősítő levelet kap; Gregorius 1547; Stefanus 1552–60; Benedictus özvegy 1570-ben elköltözik Lwseról; Petrus 1546 nov. 14. 1552 1570-ben elköltözik Lwseról; János 1524 máj. 15-én Sagovina várát szerzi meg; Vuk 1629-ben Brezovicán udvarháza van; Jelena 1599; Kata 1599; Ursula 1599; Margaretha 1599
)
1465. május 22-én Petrichevich Cregliac (horvátul Hreljac) Korbáviai Károly grófnak 24 aranyat ad kölcsön s ezért ez neki átadja Bukovica földjét, Lika megyében.* Ennek a Hreljacnak utódai – mint ekkor szokásos – ősapjuk után magukat Hreljacok-nak másként Petrichevicheknek nevezik. Mikor 1526-ban a török Likát elfoglalja, a Petrichevichek is, mint annyi mások a Draskovichok, a Perusichok, az Utjesenichek, kénytelenek elhagyni őseik földjét, mint az alább közölt címereslevél mondja: «patriis laribus expulsum», s menekülnek a horvát és magyar végekre és kemény harcokat vívnak a törökkel. Így kerülnek a Petrichevichek is előbb Horvátországba, majd egy águk később Magyarországba.
Mon. spec. hist. sl. mer. XXII. 325.
Rudolf király 1599. november 24-én Pilsenben kelt címereslevele érdekes visszapillantást vet a Petrichevich-család multjára. Ú. n. episztoláris formában írja a király Petrichevich Györgynek «Sok nem jelentéktelen tanúság világosított fel minket arról, hogy Te Horvátországnak Lika megyéjéből való nemes szülőktől származol, akik úgy vagyonuk, mint hadi dicsőségük által kitűntek, de akiket a török zsarnokság ősi otthonukból kiűzött, s akik átköltöztek a mi Magyarbirodalmunkba és a hozzácsatolt részekbe stb.» Majd pedig midőn a szokásos formula következnék, hogy felveszi a címeradományosakat az ország régi nemeseinek sorába, ezt a megjegyzést fűzi hozzá: mint négy apai és anyai nemes őstől származót. A mi tudomásunk szerint ez magyar címeres levelekben elég ritkán fordul elő s valamelyes olyan őspróbát rejt, magában, minő később a kamarásságé volt. Ami pedig most minket legjobban érdekel, az a címerre vonatkozó ama tény, hogy a király igaz és régi nemességük jeléül nekik némi bővitéssel a régi cimert adományozza. (A bővítés csak a sisakdiszre vonatkozik, mint ezt alább látni fogjuk.)
Mi volt a Petrichevichek régi címere? Nem más mint a Mogorovich-genus ősi címere: az öt hullámos pólya.
Laszowsky Emil dr. érdemes kutatásainak eredményéből ugyanis tudjuk, hogy a Mogorovich-nemzetség címere a pajzsmezőben öt hullámos pólya.* Ez a címer kisebb eltérésekkel (minő pl. a hullámos pólyák számának változása; néhol a kőfaragó vagy pecsétmetsző szeszélyéből, vagy tudatlanságából a hullámos pólya egyenessé válik stb.), de lényegében megmarad a Mogorovich-nemzetségből származott legtöbb családnál. Legfeljebb a késői korokban bővül csillaggal, vagy címer-állattal: delfinnel, griffel stb. Erről a mellékelt összeállítás nyujt áttekintést.
Laszowsky Emil dr.: A Mogorovich-törzs címere. A Horvát Régészeti Egylet közleményei. Új sorozat 1896/97.
Novaki Mogorovich másnéven Goičič Máté sírboltján a zengi templomban csaknem teljesen olyan a címer, mint e címereslevélben, a különbség csak az, hogy a pólyák felett egy hatágú csillag van.
Az 1492. év hamvazószerdáján (március 7.) a horvát-szlavon rendek által kiállított, a Habsburg-ház trónöröklési igényét elismerő oklevélen* több Mogorovich-nemzetségbeli pecsét látható. Bućić helyesen Vućić (Vuk fiai) László pecsétje hárompólyás, Petrichevich Pálé szintén hárompólyás, Mogorovich Tamásé négypólyás, felette hatágú csillaggal. A Petrichevich-család amaz ága, mely magát Raduch-ról írta, Horvátországban a hullámos pólyás címert használta. Mikor Magyarországra költöztek, delfint vettek fel ősi címerükbe, nyilván azzal a céllal, hogy a tengermelléki származásukra rámutassanak. A legrégibb delfines címert 1530-ból ismerjük (Raduchi-Petrichevich 24János pecsétjén, melyet egy Veszprémben kelt levelére nyomott).
Bécsi cs. titkos ltár. Fényképmásolata nálam.
A Raduchiak közül György a XVI. század elején elvette Miketinczi Gerebeni Klárát, Gerebeni (Grebinski) Bitovec János horvát bán unokáját, s felvette a «Miketinczi» előnevet, a régi pólyás címerbe pedig bővítésként egy emelkedő griffet, mely egyik első lábában három szál fehér rózsát, a másikban kivont kardot tart. Ennek a Petrichevich Györgynek egyik fia volt Petrichevich Horváth Kozma (1523–1590), aki Erdélyben a Báthoriak alatt zarándi főispán, fogarasi főkapitány, fejedelmi tanácsos volt. Ő felváltva pecsételt hol a delfines, hol a griffes háromhullámos pólyás címerrel. Ezutáni időben a horvátországi ú. n. Miketinczi-ág a griffes, az erdélyi a Komlódi- és Széplaki-ág a delfines címert használta, míg az ősi Mogorovich-nemzetségi címert csupán a Hreljac-ágazat, mely magát szintén Raduchról (Radinavasi) írta. A címeradományozó oklevél említi ugyan a Barleti előnevet is a likamegyei Barlet vár után, de ezt a család nem használta; legalább másutt mindig csak Hreljac de Raduch fordul elő. A címeradományozó oklevél is igazolja tehát azt az egyébként okiratokon alapuló tényt, hogy a Petrichevich-család a Mogorovich-nemzetségből ered, mivel ott ábrázolt címere nem más, mint a Mogorovich-nemzetség ősi címere. A heraldika itt ismét megerősíti a genealogia megállapításait, amire újabban mind több és több példa kerül elő.*
Klaić Alajos: Horvát törzsek a XII–XIV. században c. műve (megjelent 1897-ben a Délszláv Akadémia által kiadott Rad (koszorú) folyóirat 130. kötetében 1–85 l.) szolgáltatta e kis tanulmány megírásához a legtöbb adatot.
RADUCHI PETRICHEVICH CSALÁD CIMERE.
A címeradományozó oklevél, melynek élén az itt hű másolatban közölt, művészileg is kiemelkedő színes címerkép van lefestve, s amelyet jelenleg a Horvát Országos Levéltárban őriznek, így szól:
Rudolphus secundus Divina favente clementia electus Romanorum Imperator, semper Augustus, ac Germaniae, Hungariae, Bohemiae, Dalmatiae, Croatiae, Sclavoniae, Ramae, Serviae, Gallitiae, Lodomeriae, Gumaniae, Bulgariaeque etc. Rex, Archidux Austriae, Dux Burgundiae, Brabantiae, Styriae, Carinthiae, Carniolae, Marchio Moraviae, Dux Lucemburgae, ac superioris et inferioris Silesiae, Wiertembergae et Thekae; Princeps Sueviae, Comes Habspurgi, Tyrolis, Ferreti, Kyburgi et Goritiae, Landgravius Alsatiae, Marchio Sacri Romani Imperii supra Anasum Burgoviae ac superioris et inferioris Lusatiae, Dominus Marchiae Sclavonicae, Portus Naonis et Salinarum etc. Tibi fideli nostro egregio Georgio Hreliacz, aliter Petrichevith vocato, salutem et gratiae ac clementiae nostrae Caesareae et Regiae erga te continuum incrementum. Optimo et sapienti cuique principi summa semper cura enitendum est ita commissorum sibi divinitus regnorum gubernacula moderari, pensare atque dirigere, ut diversas optimarum virtutum dotes, quae caelitus hominibus illabi solent et sine quarum cultu regna atque imperia consistere nequeunt, in subditis sibi populis non modo disquirat, intueatur et admiretur, verum etiam cum condignis praemiis, tum vero sempiternis laudibus veluti incitamentis quibusdam prosequatur. Etsi vero omnibus; quoad eius fieri potest, largum sese atque amabilem praestare oporteat, effusiori tamen largitate in eos utendum est, qui absque eo, quod virtute et natalium splendore caeteros antecellunt, nullos labores, nullasque curas et vigilias refugientes, quinpotius publica commoda privatis praeponentes, perpetua cura sese suis principibus gratos et acceptos reddere student. Ita sane etiam nos, sive quia hic nostrae naturae ductus est, sive quia reipsa atque usu compertum habemus, ea demum stabilissima regnorum praesidia atque munimenta esse, quae in animis hominum clementia atque liberalitate principum collocantur, nihil prius vel magis in pretio habemus quicquam, quam sanctum hunc et laudabilem maiorum nostrorum morem imitari, nempe ut viros pietate, consilio ac fortitudine, caeterisque praeclaris animorum dotibus insignes condignis honorum titulis, in perpetuam virtutum memoriam, cohonestemus. Ex quorum quidem numero dignus tu pro re praesenti occurristi, qui ob virtutem tuam Caesarea ac Regia nostra munificentia exorneris. Edocti namque sumus non obscuris multorum testimoniis, te ex honestis et nobilibus regni nostri Croatiae, de comitatu Lyka ortum parentibus, qui opibus ac bellica gloria claruisse perhibentur, sed Turcica tyrannide patriis laribus expulsum, tenellum admodum in regnum nostrum Hungariae eique annexarum provinciarum transiisse, ociumque et desidiam exosum, iuventutis tuae florem liberalibus studiis et artibus consecrasse, illisque sufficienter excultus, primo quidem te in aulas serenissimorum quondam principum dominorum Ferdinandi primi et Maximiliani secundi Romanorum Imperatorum ac dominorum, avi et genitoris, praedecessorum utpote nostrorum charissimorum recepisse, ubi pro posse tuo in rebus et negociis fidei et industriae tuae concreditis, uti ingenuum nobilem iuvenem decebat, per nonnullos annos ipsis fidelem, diligentem ac sedulam operam navasse illisque de sede defunctis et aetate tua maturiore accedente te ad Spectabilem et Magnificum quondam Comitem Nicolaum iuniorem de Zrinio contulisse, ibique similiter per complures annos curiae eiusdem magistri munere laudabiliter perfunctum esse ipsoque postea e vivis sublato, te servitiis quoque fidelis nostri Spectabilis ac Magnifici Comitis Georgii a Zrinio addixisse, ipsique simili modo per multos annos fidelem tuam operam et studium ita comprobasse, ut inter charos suos familiares te habere non dubitarit, postmodum autem in variis nostris tam Hungariae quam vero Croatiae et Sclavoniae regnorum nostrorum praefatorum canfiniis a triginta fere iam annis usque in praesentem diem 25non sine maxima rerum tuarum iactura sanguinisque effusione in expeditionibus particularibus et generalibus contra inimicissimos Christiani nominis hostes Turcas fortiter, viriliter et militariter pugnando fidelem et constantem operam tuam navasse. Qua quidem in re militari nunc quoque in praesidio nostro Carolstadiensi tanta diligentia et sedulitate versari perhiberis, ut quid iam nunc nobis de tua in patriam atque nos industria et vigilantia, fide et constantia sperandum sit, non coniectura, sed certa firmaque spe satis lucide nobis statuas ob oculos. Ut itaque tui istiusmodi salutaris studii ac propositi deinceps quoque tanto perseverantius prosequendi ansam ex nostra Caesarea ac Regia munificentia sumas, posteritas vero tua virtutes tuas sectandi exemplar prae oculis praesto semper habeat, de Caesareae ac Regiae nostrae potestatis plenitudine et gratia speciali, te Georgium Hreliacz aliter Petrichevith dictum, de Barleth et Radinavaz, ac tui causa Nicolaum et Wolfgangum filios, necnon Helenam, Margaretham ac Ursulam filias, et Michaelem similiter Hreliacz, fratrem carnalem et uterinum utpote tuos, vestrosque haeredes ac posteros utriusque sexus universos iam natos et nascituros, denuo in coetum, numerum et ordinem verorum, antiquorum et indubitatorum a quatuor avis paternis et maternis natorum dicti regni nostri Hungariae partiumque ei subiectarum nobilium cooptamus, annumeramus et adscribimus, atque ab omnibus cuiusquam conditionis, status, dignitatis, honoris ac praeeminentiae existant, vos dici, nominari haberique et reputari volumus et mandamus; statuentes, ut vos vestrique liberi praenominati iam nati et nascituri, haeredesque ac posteritates utriusque sexus universae sicuti ante, ita deinceps quoque, futuris ac perpetuis semper temporibus omnibus illis gratiis, honoribus, indultis, libertatibus, iuribus, praerogativis et immunitatibus uti, frui et gaudere possitis et valeatis, quibus caeteri veri et indubitati dicti regni nostri Hungariae et partium ei subiectarum nobiles ab antiquo quomodolibet de iure vel consuetudine utuntur et gaudent. In cuius quidem gratiae et liberalitatis erga te nostrae testimonium veraeque et vetustae nobilitatis signum haec tua antiqua arma sive nobilitatis insignia, in aliqua parte aucta et illustrata: Scutum nimirum militare erectum coelestini coloris, per quod quinque flumina undulantia transversim currere seu fluere visuntur. Scuto superimposita est galea militaris clatrata sive aperta, regio diademate ornata, ex quo dimidius aureus gryphus ore hianti, lingua exerta, alisque expansis, simstro pede ad rapiendum protenso, dextro elevato stipem sive truncum, tribus ramis decussatum, fortiter apprehensum tenere cernitur. A summitate vero, sme cono galeae laciniae seu lemnisci utrinque albi et coelestini colorum in scuti etxremitates sese diffundunt illudque decenter exornant; prout haec omnia in capite seu principio praesentis nostri privilegii manu et artificio pictoris dilucide ob oculos posita, suisque coloribus ornate depicta conspiciuntur. Tibi Georgio Hreliacz, aliter Petrichevich, ac tui causa dictis filiis et filiabus et fratri tuis, vestrisque haeredibus et posteritatibus utriusque sexus universis, denuo garatiose danda duximus et edenda. Decernentes ac ex nostra certa scientia animoque deliberato concedentes, ut tu Georgi Hreliacz ac per te dicti filii, filiae et frater tui, eadem arma seu nobilitatis insignia, veluti virtutum tuarum evidens monumentum, ubique in praeliis, certamin ibus, hastiludiis, torneamentis, duellis, monomachiis aliisque omnibus et singulis rebus ac exercitiis militaribus et nobilitaribus, necnon sigillis, velis, cortinis, auleis, anulis, vasis, tabulis, vexillis, clypeis, tentoriis, domibus, sepulchris, monumentis, generaliter vero in quarumlibet rerum et expeditionum generibus, sub merae, vetustae, syncerae ac indubitatae nobilitatis titulo ferre, gestare illisque uti, frui et gaudere in aevum possitis et valeatis, haeredesque et posteritates vestrae utriusque sexus universae, iam natae et nasciturae, valeant atque possint. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam praesentes nostras literas privilegiales secreti sigilli nostri, quo ut Rex Hungariae utimur, impendentis munimine roboratas, tibi Georgio Hreliacz, ac per te supradictis filiis et filiabus ac fratri tuis, vestrisque haeredibus et posteritatibus utriusque sexus universis dandas duximus et concedendas. Datum per manus fidelis nostri nobis dilecti Reverendi Martini Pethe de Hethes, electi episcopi Jaurinensis, locique eiusdem comitis perpetui, consiliarii ac per Hungariam aulae nostrae cancellarii, in civitate nostra regia Pilsna, vigesima quarta die mensis Novembris. Anno Dommi millesimo quingentesimo nonagesimo nono. Regnorum nostrorum Romani vigesimo quinto, Hungariae et aliorum vigesimo octavo, Bohemiae vero anno similiter vigesimo quinto. Reverendissimis ac venerabilibus in Christo patribus dominis Joanne Kuttasy electo archiepiscopo Strigoniensi, Stephano Zuhay electo Agriensi, Nicolao Zelniczey electo Zagrabiensi, Demetrio Napragy electo Transilvaniensi, Nicolao Micatio electo Varadiensi, Georgio Zalathnoky electo Quinqueecclesiensi, Andrea Monozloy electo Vesprimiensi, eodem Martino Pethe electo Jaurnensi, Francisco Forgach de Ghimes electo Nitriensi, Petro Radovitio electo Vaciensi, Fausto Verantio electo Chanadiensi, fratre Simone Bratulich electo Sirmiensi, Matthia Drascovitio electo Tininiensi, et Ludovico Wylaky electo Boznensi ecclesiarum episcopis, ecclesias Dei feliciter gubernantibus, Colocensis et Bachiensis ecclesiarum canonice unitarum metropolitana, necnon Segniensi et Modrusiensi cathedralibus sedibus vacantibus. Item spectabilibus ac magnificis comite Stephano de Bathor iudice curiae nostrae, Joanne Drascovith de Trakosthian, regnorum nostrorum Dalmatiae, Croatiae et Sclavoniae bano, comite Georgio Szechenio, tavernicorum, comite Francisco de Nadasd, agazonum, comite Toma Erdeödy de Monyorokerek, dapiferorum, Nicolao Palffy de Erdeöd, cubiculariorum, Stephano Ilieshazy, curiae nostrae, Nicolao Istvanffy de Kisazonffalva, ianitorum, et Georgio Thurzo de Bethlenffalva, pincernarum, nostrorum regalium magistris, eodem Nicolao Palffy de Erdeöd comite Posoniensi caeterisque quamplurimis regni nostri comitatus tenentibus et honores.
Rudolphus.
Martinus Pethe electus archiepiscopus Colocensis, administrator Jauriensis.
Tiburtius Himelreich.
Br. PETRICHEVICH HORVÁTH EMIL dr.
