HIVATALOS ÉRTESÍTŐ
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ
A Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztályának anyaga az 1933. év I. felében 5690 drb irattal és nyomtatvánnyal gyarapodott. E gyarapodásból 9 drb esik a külföldi iratok osztályára és 5681 drb a hazai iratok osztályára. Ez utóbbin belül a M. N. Múzeum tulajdonát képező. Törzsanyag 5059 darabbal, az örökletétképpen elhelyezett iratok nagy csoportja pedig 622 darabbal szaporodott. Az örökletétképpen elhelyezett iratok szaporulata egy új családi levéltár: a Leveldi Kozma-család levéltára, egy, 3 darabot számláló letét és 6, már régebben letéteményezett családi levéltárhoz beküldött kiegészítés anyagából áll.
A Leveldi Kozma-család levéltára immár a 171. a letéteményezett családi levéltárak sorában. A 60 darabból álló mostani letéthez hozzácsatoltuk a családnak 1535. IV. 18-i eredeti s letétképpen még 1926. V. 8-án a Múzeumi Levéltárba került címereslevelét. Az iratok egyébként Palatinus Józsefnek a család multjára vonatkozó, különböző levéltárakban folytatott kutatásainak eredményeit (másolatok, kijegyzések, levelezés) foglalják magukban.
Kiegészítést a következő régebbi letétek nyertek Abaffy- (39 drb), Gáspárdy- (37 drb), Jósa- (83 drb), Podhradszky- (2 drb), Szikszay-Baskay- (1 drb) és Vizeki Tallián- (397 drb) család levéltárai. E kiegészítések leginkább az illető családok újkori és legújabbkori történetéhez nyujtanak szórványos nyers adatokat. Részletes feldolgozást, családtörténeti összeállítást a Jósa,- illetőleg Szikszay-Baskay-családról ad Jósa György állampénztári igazgatónak és dr. Szikszay-Baskay András miniszteri tanácsosnak egy-egy kézirata.
A törzsanyagbeli gyarapodásból ki kell emelni a külön felállítást nyert Csepi Pázmándy-család levéltárát, a Vásárhelyi Pálra vonatkozó iratokat és az 1848–49-es és emigrációs iratok egy részét.
A Csepi Pázmándy-család levéltára a komárommegyei Pázmándy és az azzal rokon Szőnyi Káposztás-család iratait tartalmazza. Az egész anyag egy birtokadományozó 1394-i oklevél későbbi másolatán kívül a mohácsi vész utáni időszakból származik s leginkább XVII–XX. századi periratokból, káptalani jelentésekből és gazdasági természetű feljegyzésekből áll. Az anyagnak a XVII. század második feléből való részében van 16 drb, török hatóságok által adózás- és birtokügyben kiadott irat, melyek a Pázmándy- és Káposztás-családokra vonatkoznak. Három címereslevél, egy címerkérő folyamodvány, több terjedelmes genealogiai feljegyzés és egy 420 darabból álló gyászjelentésgyüjtemény a családtörténeti, elsősorban a Pázmándyakkal rokon Káposztás-, Sárközy-, Csapó- stb. családokra vonatkozó kutatáshoz nyujt értékes támaszt. Egyik, nem régiben készült genealógiai összeállitás a XVII. század első felében élt Pázmándy Balázstól († 1639-ben) kezdve a legújabb időkig vezeti le a család származását. Másik a Pálffy-család leszármazását tartalmazza. Úgy a gyászjelentésgyüjtemény, mint részben a gondos genealógiai összeállítások is a család egyik leányági tagja: Kis Dénes statisztikai tiszt szorgalmas munkáját dicsérik.
A Pázmándy levéltárnál sokkal kisebb terjedelmű, alig 16 drbból áll egy másik törzsanyagbeli tételünk a Vásárhelyi Pál-féle iratok, melyeknek azonban fontosságot éppen Vásárhelyi Pál működésének óriási jelentősége kölcsönöz. V. P. a XIX. sz. legnagyobb magyar mérnöke és gróf Széchenyi Istvánnak, nagyszabású gazdasági koncepciói végrehajtásában, egyik igen kiváló és lelkes szakmunkatársa volt. A Tisza és Kőrös-Berettyó folyók műszaki felvételénél a dunai térképezésnél, különösen a dunai fölmérések vezetésénél és az aldunai hajózás műszaki teendőinek elvégzésénél kiváló érdemeket szerzett. Ezekre való tekintettel nevezték ki 1837-ben az országos építési igazgatósághoz első hajózási mérnökké. Mint ilyennek, véleménye mérvadó volt minden fontosabb országos mérnöki munkálatnál, pl. a Fertő-tó lecsapolócsatorna terveinél, az 1838-i pesti árvíz alkalmával szükségelt mérnöki teendőknél, a lánchíd előkészítő munkálatainál, a Száva folyó szabályozásának előkészítésénél stb. A Tisza-szabályozás tervezetének összeállítása is az ő nevéhez fűződik. V. P. születési centennariumának megünneplésére a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1885. III. 26-án emlékünnepet tartott s a nagy mérnök életéről és működéséről szóló emlékkönyvet adott ki. A Gonda Béla által összeállított emlékkönyv (Vásárhelyi Pál élete és művei. Bpest, 1896.) a Múzeumi Levéltár által megszerzett V.-iratok legnagyobb részét már ismerte, felhasználta és részben ki is adta. A múzeumi anyagból 7 drb van kiadva (Gonda művében, illetőleg gr. Széchenyi István levelezésében). A kiadatlanok közül megemlítjük a következőket: 1. 1841. VI. 18. Új-Moldova. Gr. Széchenyi István levele V. P.-hoz. E levélben Széchenyi értesíti V.-t, hogy a nádor reggel 8 órakor misét fog hallgatni és azután megy a gőzhajóra. Elmondja, kik lesznek kíséretében. Intézkedik róla, mely úton menjenek a kocsik Orsova felé. 2. 1843. IX. 25. Pest. Clark Tierney Vilmosnak, a lánchíd tervezőjének levele V. P.-hoz, melyben felvilágosítást ad a Duna-Tisza közötti csatornatervre vonatkozólag. Elmondja, mennyi földterületet kell kiásni e célból, minő elvek szerint történjék a munkálat, és számításokat eszközöl a kiadások megállapítására. 3. 1843. XI. 14. Buda. Lechner József építési főigazgató V. P.-nak József nádor köszönetét tolmácsolja Magyarország esetmérési térképének elkészítése alkalmából. 4. 1845. X. 28. Buda. A helytartótanács leirata a kir. víz- és építészi igazgatósághoz V. P.-nak a Tisza-szabályozási munkálatokkal való megbízása tárgyában.
Egy másik figyelemre méltó és külön felállított szerzeményünk a báró Hennet-család 1848 49-es iratait foglalja magában. Ezt az egy fasciculusnyi (59 drb) 86értékes anyagot báró Hennet Lipót ny. miniszter, az Osztrák Köztársaság budapesti követe ajándékozta a Levéltári Osztálynak. Az egész anyag a nagylelkű ajándékozó édesapjának, báró Hennet Lotharnak az 1848/49-es szabadságharc alatti magyar fogságba esésével, ennek előzményeivel, valamint következményeivel áll kapcsolatban. Nevezett ugyanis mint a «Kaiser Ferdinand No 4.» osztrák vértesezred kötelékébe tartozó fiatal, 17 éves kadet részt vett az 1849. IV. 19-i nagy-sarlói ütközetben, hol vitézi magatartást tanusítva, miután lovát a küzdelemben már lelőtték, közelharc után a Sándor-huszárok fogságába került. A fogság előtti időből való iratok legnagyobb része Lothar grófnak 1849. február, március és április havában szüleihez írt leveleiből (17 drb) áll. A többhetes fogság időszakának iratai között van: 1. Broeta József őrnagy 1849. IV. 27-i levele báró Hennet Lipóthoz, melyben értesíti őt egyebek között fia Lothar, fogságba eséséről, továbbá 2. Bakodi Tivadarnak 1849. IV. 29-én Komáromban írt emlékverse a hadifogságban lévő H. Lothar báróhoz: «Zur Erinnerung meinem lieben gefangenen Freunde Hennet»; ezenkívül 3. a VII. hadsereg főparancsnokságának pecsétjével és Pöltenberg E. aláírásával ellátott, 1849. V. 14-én Győrött kiadott bizonyítvány, mely H. Lothar fogságba esése körülményeinek leírása, a «becsülettel történt elfogatás» («ehrenvolle Gefangennehmung») kiemelése után igazolja, hogy fiatalságára való tekintettel s további katonai előmenetelének lehetővé tétele érdekében a fogoly – miután becsületszóra megígérte, hogy Magyarország ellen többé nem fog harcolni – szabadon bocsáttatott; végül 4. a Győr megyei és városi teljes hatalmú kormánybiztos által 1849. V. 29-én kiállított, «Gratz»-ba szóló útlevél H. Lothar részére. A fogság utáni időszakból származó iratok egyebek között H. Lotharnak 1848. VI–IX.-ben szüleihez intézett leveleit (12 drb), H. Lothar hadnaggyá kinevezéséről és Olaszországban szolgáló ezredbe való áthelyezéséről szóló okmányokat, Pöltenberg Ernő és a H.-család közötti levelezést és H. Lotharnak az 1849-ki hadjáratra vonatkozó feljegyzéseit foglalják magukban. A jelzett Bakodi-féle vers, Pöltenberg bizonyítványa, H. Lotharnak, Pöltenbergnek s adjutánsának, Várhegyinek levelei egyaránt bizonyítják, mily kifejezetten jó, emberszerető, lovagias bánásmódban volt része H. Lotharnak a magyar fogságban. A foglyul esett fiatal katonával szemben tanusított nobilis eljárás Pöltenberg személyes közbenjárására történt, ki H. Lothar fogságbeli helyzetének megkönnyítésére, majd hazautazásának céljaira 230 forintot kölcsönzött az ifjúnak. Lothar báró, fogsága idején, hálája kifejezéseképpen nem egyszer jelentette ki P.-nek naiv fiatalos becsületességgel a következőket: «Ó! bár volna módom mindezt hasonlóval visszafizetni» («Oh ! wenn ich nur in die Lage kähme Ihnen gleiches mit gleichem zu vergelten»). És e mód, a megfelelő alkalom, a változó sors intézkedéséből, nem is sokáig váratott magára. Világosnál P., a bécsi születésű magyar tábornok, ki az osztrák haderők ellen 1849 folyamán annyiszor s oly dicsőségesen harcolt, Görgey fővezér parlamentaireje volt. Az 1849. VIII. 13-i világosi fegyverletétel a cár nagylelkűségének a nemzet s különösen a volt osztrák tisztek érdekében leendő érvényesítése reményében történt. Ezek után és ezen az alapon érthető, hogy az osztrák származású P., kinek családja osztrák területen: felesége és gyermekei Bécsben, apja és nővére Galiciában élt, – 1849. VIII. 29-én – bár előzetes személyes ismeretség nélkül – 2 1/2 oldalas levéllel fordult Lothar báró atyjához. Hogy mi lesz vele, fogja-e még láthatni családját, ezidőben éppen nem tudhatta, jót nem sokat remélhetett. Éppen azért e fölötte nehéz helyzetben levelével H. Lipót báró jóindulatához apellál. Lipót báró szerető apai szívét az aggodalom érzései Lothar fia magyarországi harcai és fogságba esése idején bizonyára eléggé feldulták ahhoz, hogy megérthesse, mennyire az övéhez hasonló érzések marcangolják P. hozzátartozóit, elsősorban feleségét és gyermekeit a szeretett hitves és apa bizonytalan sorsa miatt. S miután az ő lelki nyugalmát is éppen P.-nek Lothar báróval szemben tanusított nemeslelkűsége adta vissza, nem csodálkozhatott azon, hogy P. a levélben egyrészt a Lothar bárónak kölcsönzött 230 forintnak a feleségéhez való visszaszármaztatása iránt érdeklődik, másrészt Lothar bárónak fentebb idézet «gleiches mit gleichem zu vergelten» szavaira emlékezteti. Lipót báró, ki magas közfunkciót töltött be és széles összeköttetésekkel rendelkezett, sietett is minden tekintetben megnyugtatni P.-et. Válaszolt neki, megírván, mit tett P. hozzátartozóival szemben (P. felesége már 1849. VI. 9-én megkapta egy erről szóló elismervény tanusága szerint a Lothar-féle 230 forintot) és mit P. sorsának enyhítése érdekében. Lipót bárónak köszönhető, hogy P. szeptember 14-én, ugyanakkor, mikor a báró sorait kézhez vette, kapott – fél év óta először – levelet feleségétől, fiától, nővérétől és apjától. «C’était une journée bien heureuse pour moi» szavakkal írja le P. e fölötti nagy örömét a báró nejéhez, Aradról 1849. IX. 15-én küldött soraiban, melyekben felesége és kis gyermekei nevében fejezi ki mély háláját azért a résztvevő és éber érdeklődésért, melyet a báróné P. szomorú helyzete iránt tanusított. Annak a meggyőződésének ad itt továbbá kifejezést, hogy a báróék által tett lépések, a báróné keze által ez ügyben a fiatal császár nagylelkűségének megnyerése céljából irandó sorok igen erősen és kedvezően fognak nyomni a latban. Kéri végül Isten segítségét, hogy minden szerencsésen végződjék. «Hiszen a fiatal Felség nagylelkűségében van a mi egész reményünk, ki talán kegyeskedni fog tekintetbe venni a szerencsétlen körülményeket ...», folytatja tovább aggódásait. A báróné ugyanis P. érdekében Zsófia főhercegnőhöz, Ferenc József császár édesanyjához levelet intézett, melyet azonban a főhercegnő csak elkésve, 1849. X. 14-én kapott kézhez és így már nem segíthetett azon, kinek érdekében annyira exponálták magukat H. báróék. A szomorú eredménytelenségről Zsófia főhercegnő udvarhölgye, Schönborn Ernestine grófné 1849. X. 16-án kelt soraiban értesíti a bárónét, a főhercegnő legnagyobbfokú és legőszintébb sajnálatát is tolmácsolva. P. 1849. IX. 15-i jelzett levele hátlapján szintén rajta van a feljegyzés arról, hogy H. báróék kegyelemszerző akciója Zsófia főhercegnőnél sikertelen, meghallgatatlan maradt. A feljegyzés a következő P.-ről szóló sorokkal végződik: «Gottes Friede sey mit der Seele des armen Verirrten ! Gottes Lohn für all das Gute, das er Lothar erwiesen !» Kétségtelen, hogy a hivatalos körök akarata és intézkedése volt, hogy H. báróék kérvénye elkésve kerüljön a főhercegnő kezeihez. Ezt kell következtetni Schönborn grófné említett levelének adataiból, aki különben 87Zsófia hercegasszony szerepére vonatkozólag a következő megjegyzést is szükségesnek tartotta papírra vetni: «Ach meine theure Herrin die so gerne hilft und gewährt hat eben um Ihrer Stellung willen sich die Aufgabe stellen müssen von Allem fern zu bleiben».
A H.-család és P. közötti viszonyt megvilágító adatokon kívül az 1849-i hadjárat lefolyására is kapunk adatokat: H. Lothar báró feljegyzéseiből és Várhegyinek 1849. XII. 4-én H. Lothar báróhoz írt hosszú, érdekes, erősen Görgey-ellenes leveléből. E levél különben annak a meleg barátságnak folyománya, mely P. adjutánsa és Lothar báró között ennek hadifogsága idején kifejlődött. Levele végén arról is megemlékezik Várhegyi, hogy az olaszországi és magyarországi harcokban két fiatalabb fivére elesett, harmadik testvérével pedig három csatában maga is szemben állott. Íme végeredményben az egész H.-anyag elsősorban az 1848/49-es hadjárat testvérháborúszerű jellegének megnyilvánulásait domborítja ki s ily oldaláról tekintve a kérdést, az 1848/49-es szabadságharc ezen epizódjai szorosan beleillenek a Habsburg-uralom alatti közismert testvérharcok hosszú sorozatába. E harcok történetében magyar szempontból minden esetre felemelő látni a Pöltenberg-féle eseteket, mikor osztrák hadsereg és osztrák tisztek ellen a magyar katonaság mellett osztrák származású katonatisztek is harcolnak magasabbrendű, de kimondottan magyar célok érdekében. És e helyzetben emberileg teljesen érthető P. magatartása H. báróékkal szemben akkor is, mikor ezeknek nagylelkű szolgálatokat tesz, és akkor is, mikor megváltozott viszonyok között P. viszontszolgálatért fordul hozzájuk. A testvérháború lélektana megmagyarázza azt is, hogy a P.-en szívvel-lélekkel viszontsegíteni akaró H. báró P.-et «szegény eltévelyedett»-nek (armer Verirrte) nevezi, s megértteti P. lelkiállapotát is, mely visszatükröződik H. báróékhoz intézett leveleiből. A testvérháború tudatának fájdalmas átérzése ösztönzést nyujt H. bárónak arra, hogy P.-et szegény eltévelyedettnek minősítse, P.-nek meg, hogy bízzék a fiatal császár nagylelkűségében, aki tekintetbe veendi majd a kísérő szerencsétlen körülményeket. De ez a gondolkodásmód, az adott helyzet felfogásának egész mikéntje, folyománya annak a tudatalatti érzelemnek is, hogy a két népnek, a magyarnak és az osztráknak, a két országnak: Magyarországnak és Ausztriának sorsát hosszú századok története, hagyományai közössé forrasztották s őket egy családnak jóban-rosszban összetartozó tagjaivá tették, kik előfordulható családi perpatvaraikon túl és azok közepette is egymás jóindulatára és segítségére utaltattak. Vagyis a H. iratok érdekessége és jelentősége abban nyilvánul meg, hogy a belőlük kisugárzó szellem Magyarország és Ausztria ily értelmű sorsközösségének öntudatlan átérzésén alapszik.*
Hennet Lothar fogságával foglalkozik a Pester Lloyd 1929. XII. 25-ki számában báró Hennet Lipót budapesi osztrák követ «Ungarn in den Jahren 1848/49. Erinnerung eines in ungarische Gefangenschaft geratenen österreichischen Offiziers» című cikkében. Ugyanezen lap 1933. VII. 16-ki számában pedig félhivatalos kommüniké «1848/49-er Dokumente aus dem Familienarchiv Baron Hennets im Nationalmuseum» cím alatt tájékoztatja a nagyközönséget a budapesti osztrák követ értékes és nagylelkű ajándékáról.
Végül érdekességre tarthat számot egy 6 drb-ból álló és az emigrációs iratok közé beosztott szerzeményünk is, melyet dr. Bárdossy László londoni magyar ügyvivő hálára kötelező buzgalmának köszönhet a Levéltári Osztály, aki 1933. március havában a londoni Gleveningt Co aukciós csarnok egyik árverésén vásároltatta azt meg a M. N. Múzeum részére. E szerzemény fődarabja annak az 1861. VI. 12-én kelt ítéletnek egyik másolati példánya, melyben a londoni Hight Court a felperesként személy szerint szereplő Ferenc József császár és király feljelentésére arra kötelezte William, Joseph és John Day nyomdászokat és Kossuth Lajost, hogy a Londonban nyomtatott magyar pénzjegyeket és az azok előállítására szolgáló köveket és kliséket semmisítsék meg.
Befejezésül felsoroljuk címeres emlékeink gyarapodását: 1. 1554. VII. 22. Bécs. I. Ferdinánd birodalmi cím. lev. Bieg de Roy részére (Ered. és hiteles másolatban. Külföldi.). 2. 1618. III. 8. Prága. II. Mátyás cím. lev. Szántói Andó Pál részére. (Ered. Pázmándy-ltár.). 3. 1651. I. 28. Bécs. III. Ferdinand cím. lev. Szőnyi Káposztás János részére. (Ered. u. o.). 4. Keltezetlen. Káposztás János címerkérő folyamodványa. (U. o.) 5. 1688. VI. 10. Bécs. I. Lipót cím. lev. Pálffy Mihály részére. (Egyszerű magyar fordításban. U. o. ) 6. 1687. XI. 23. Pozsony. I. Lipót cím. lev. Kiss Márton részére. (1827. XII. 3-i hiteles másolatban). 7. 1731. XI. 24. Bécs. VI. Károly birodalmi cím. lev. Joseph Franz Anton Lorenz von Reichmann részére. (Ered. Külf.) 8. 1823. VII. 19. Teschenberg Karola halotti címere, 9. A kihalt Tomesti Pánczély-család címerére vonatkozó 18 oldalas füzet. (Podhradszky-cs. lt.)
Dr. Sulica Szilárd.
