Törös Sándor: Az Oroszlánosi Törös-család története. Szeged, 1933. A szerző kiadása, 8-ad r., 78 lap, egy tábla.
Törös Sándor: Az Oroszlánosi Törös-család története. Szeged, 1933. A szerző kiadása, 8-ad r., 78 lap, egy tábla.
A szerző éppen negyven esztendővel ezelőtt foglalkozott folyóiratunk hasábjain (Turul, 1893., 27–35. ll.) családja történetével. Azóta sem szünt meg kutatásait tovább folytatni, amelyeknek eredményeit összegezi az előttünk fekvő kötetben. Az író tulajdonképpen dilettáns a történelem és genealógiai téren, ahová őt nem a tudományos babérok után való törekvés, hanem a családja multja iránt érzett kegyelet vezette. Ez a dilettantizmus megmagyarázza azokat a módszerbeli hibákat, amelyeket az anyaggyüjtésnél és feldolgozásnál találunk, továbbá az egyes tárgyi tévedéseket is, különösen az oklevelek pongyola fordításánál. Azonban eme kétségtelen hibák és hiányok ellenére is ez a könyv több mint kegyeletes emlék a család tagjai részére; hasznát veheti annak a tudomány is.
Egyrészt a családi levéltár hézagos adatai nyomán, amelyeket a szerző igyekezett más források adataival kiegészíteni, elég világos képet kapunk egy köznemesi család – amelynek legkimagaslóbb tagja, Törös János királyi tanácsos, a linzi béketárgyalások alkalmával III. Ferdinánd megbizottja volt – küzdelmes életéről a XVII–XIX. században. A közölt családi levelek teljesen plasztikus képét adják annak a szinte tipikus elszegényedési folyamatnak, amely középbirtokos köznemesi családaink legnagyobb részét a liberális gazdasági politika által diktált szabadverseny következtében a XIX. század második felében sújtotta. Ilyen szempontból, társadalomtörténeti tanuságok levonására igen érdekesek és jellemzők, mert igazságos és helytálló általánosításokra vezetnek. Másrészt a modern családtörténeti kutatás már nem tekinti első és legfontosabb feladatának fejedelmi vagy főuri családok származását a mentől messzibb multba visszavezetni, aminek irodalmunkban nem egy példáját ismerjük, hanem a történettudományi szempontok, különösen a gazdaság- és társadalomtörténeti problémák megoldását kívánja a családtörténeti kutatások gerincévé tenni (v. ö. Mályusz Elemér: A helytörténeti kutatás feladatai, Századok, 1924. 548 l. és Szentpétery Imre: A magyar történetírás útjai, Budapest, 1931. 348–51. ll.), Forst–Battaglia és iskolája szerint pedig a genealogia az emberre nézve az átöröklési tanok anyagát szolgáltatja. (Irodalmunkban a genealogiának ilyen célkitűzését hangoztatta már Ribot és Schoppenhauer nyomán Thallóczy Lajos, Századok, 1911. 257–65. ll. V. ö. még Hoffmann Géza a Genealogiai Füzetek 1913. évf.)
Ha tehát a modern genealogiai tudományos kutatásokat akár a társadalom és gazdaságtörténet, akár az átöröklési problémák irányába kívánjuk továbbfejleszteni, annál inkább van szükségünk ilyen természetű családtörténeti monografiákra, amelyek köznemesi és polgári családok életére vetnek fényt az újkorban, utalva egyúttal a rokoncsaládokkal való összefüggésekre is, ahogy azt a szerző is néhány vázlatos táblázaton megkísérli. A magyar családtörténet új útjaira irányítani genealogiai íróinkat, akik ma is szép számmal vannak, ez a kritika feladata.
Tóth László.
