Carolus Silva-Tarauca S. J.: Fontes historiae ecclesiasticae medii aevi.
44Carolus Silva-Tarauca S. J.: Fontes historiae ecclesiasticae medii aevi.
In usum scholarum selegit – Pars prima: fontes saecc. V–IX., Romae, 1930, apud aedes Universitatis Gregorianae. 8°, XVI, 544 l.
A pápai Gregoriana-egyetem professzora az egyetemi egyháztörténeti oktatás céljaira jellemző szemelvényekben állította össze ebben a vaskos kötetben a korai középkor forrásait. Munkája a tisztán történettudományon túl bizonyos tekintetben apologetikus célkitüzéseknek is szolgál, amit az előszó így fogalmaz meg: «Est enim scopus historici Ecclesiae, ut fontibus universis exploratis, inquirat et veraciter exponat, utrum et quatenus pastor supremus, Petri successor, aliique pastores in pascendis ovibus sibi commissis, utrum et quatenus Ecclesia docendo gentes servare omnia quaecumque Christus ipsi mandavit, necnon utrum et quatenus populi et singuli homines obsequando, Christi mandatis obtemperaverint.» Ezen, a mű céljaira jellemző program dacára a szerző olyan gyüjteményét adja a forrásoknak, hogy az egyetemi oktatásban a theologiai szakon kívül is igen jól használható. S összesen 94 forrásból, illetőleg forráscsoportból közöl szemelvényeket. Ezek közül, Paulus Orosiusszal kezdve, 9 az V., 16 a VI., 18 a VII., 21 a VIII., 30 pedig a IX. századra esik, ahol is a 850 és 900 között tartott zsinatok határozataiból vett szemelvények zárják be a gyüjteményt, amelyet S. folytatni kíván. A szöveget mindenütt megelőzi az író rövid életrajza, valamint műveinek rövid ismertetése a legújabb kutatások eredményei alapján. Az okleveleket, zsinati határozatokat és capitularékat is rövid, de pontos, minden fontos mozzanatra kiterjeszkedő bevezetéssel látja el a kiadó. Ami a közölt szövegek kritikai hűségét illeti, S. nem fordult az eredeti kéziratokhoz, hanem a már közölt szövegek közül mindenütt a legmegbízhatóbbat választotta közlése alapjául. Ez nem is kifogásolható, amennyiben az esetleges szövegromlás az értelmet el nem homályosítja, mert nem az eredeti szöveg philológiai hűsége, hanem tartalmának történetileg hű visszaadása volt a kiadó célja. A kiadott szövegek legnagyobb részét S. a Monumenta Germaniaeből, a Migne-féle Patrologia Latinaból vette, de a szöveghez fűzött gazdag jegyzetekben itt is mindenütt felhasználja az irodalom legújabb eredményeit. A közölt szemelvények, S. már idézett célkitüzésének megfelelően, inkább kodifikációs, polemikus, mint eseménytörténeti természetűek. Bár a források összeválogatása nincs minden egyoldalúság nélkül, így különösen a bizánci írók nélkül nem lehet teljesnek és jellemzőnek nevezni egy korai középkori forrásgyüjteményt, mégis az összeállítás gondossága és módszeressége miatt igen jól használható segédkönyve az egyetemi szemináriumi oktatásnak.
Tóth László.
