TÁRCA.
38TÁRCA.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság március hó 28-án tartotta folyó évi rendes közgyűlését. E közgyűlést a Társaság II. Rákóczi Ferenc fejedelem halálának kétszázadik évfordulója alkalmából egyben a nagy fejedelem emlékezetének is szentelte. Ennek megfelelően Szentpétery Imre elnök azt a következő beszéddel nyitotta meg:
Mélyen tisztelt Közgyűlés!
Melegen üdvözlöm Társulatunk megjelent tagjait és igen tisztelt vendégeinket, akik ezen alkalommal nemcsak Társulatunkat tisztelték meg a szokásos évi közgyűlésen való megjelenésükkel, hanem velünk együtt adóznak a magyar nemzet egyik nagy fia s történelmünk egyik fényes alakja emlékezetének is.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság alapítóinak szándoka szerint is, de a saját céljainak kitűzése szerint és ezen célok megválósítására immár 52 esztendő óta való következetes törekvése szerint is társaságunk különlegesen hivatottnak érezheti magát a multak emlékének ápolására. A történelmi források feltárásának s kritikai és szintétikus feldolgozásának munkája pedig éppen a társaságunk által művelt kutatási ágakban kiváltképpen alkalmas arra és szükségképpen magával is hozza azt, hogy történeti multunk nagy alakjaira reáirányuljon a figyelem.
Kétségtelen és magától értetődő, hogy a genealogiai kutatások éppúgy, mint a címertaniak vagy az oklevéltaniak és a pecséttaniak is nemcsupán a multak legkiválóbb egyéniségeitől maradt emlékekkel foglalkoznak, sőt a fennmaradt adatok zöme nem is ilyenekre vonatkozik. A kutatás egyének és testületek, osztályok és rendek, szellemi tényezők s gazdasági áramlatok és egyéb alakulatok felé egyforma érdeklődéssel fordul. A történettudomány sem a maga teljes egészében, sem egyes ágaiban nem mellőzheti ezeknek a tényezőknek egyikét sem, s nem emelhet ki egyoldalúan egy szempontot a többieknek rovására.
De magától értetődő az is, hogy a döntő jelentőségű vezető személyiségekre mindig nagyobb fény esik a kutatásnak minden ágában, márcsak azért is, mert bennük s az ő működésükben igen sokszor az egész nemzetnek, vagy egy korszaknak, egy osztálynak, egy nemzedéknek vágya, akarata és cselekvésének eredője testesült meg. Ha tehát távol áll is tőlünk az, hogy egyoldalúan a nagyság kultuszát űzzük, és ha teljesen az objektív történeti kutatás alapján állunk is, a történeti nagyság emlékének sugarai mégis maguktól átcsillognak a multakat rekonstruáló munka szövedékén.
A magyar nemzet ebben az esztendőben kegyeletesen ünnepli egyik nagy fia halálának kétszázéves emlékünnepét. Alig pár nap választ el II. Rákóczi Ferenc halálának kétszázadik évfordulójától. A fejedelem hűséges íródeákja, Mikes Kelemen, 1735. ápr. 8-án írta ezeket az emlékezetes és mélyen megható sorokat: «Amitől tartottunk, abban már bennvagyunk. Az Isten árvaságra tett bennünket és kivevé ma közülünk a mi édes urunkat és atyánkat három óra után reggel. Hullassuk bőséggel könnyeinket, mert a keserűségnek köde valóságosan ránk szállott».
A hűséges Mikes fájó panaszának felhangzása óta lefolyt két évszázad alatt Rákóczi Ferenc alakja nőttön-nőtt. A multak távlatán át mindinkább elmaradtak nála is, mint a történelem nagyjainál általában, az emberi természettel velejáró, a kép tisztaságát esetleg zavaró vonások, s az ő nemes önzetlensége, tiszta szabadság- és hazaszeretete, valamint Istenben való hitének ereje a nemzet lelkében szimbolummá magasztosult képpé tette emlékét. Az ő harca a nemzet harca volt, melyben a nyelv és vallás különbsége nélkül állt melléje az ország. Csak ez a körülmény és az ő személyes varázsa tudott létrehozni egy olyan sereget, amely egyik kiváló történetírónk szavai szerint, olyan «önálló nemzeti hadsereg volt, aminőről Zrinyi Miklós álmodni sem mert, s amilyen Hunyadi Mátyás és 48 között magyar földön soha nem volt.»
Rákóczi küzdelme, sokféle okok közrejátszása folytán, elbukott. De az ő egyéni jelentőségének elismerését mutatja, hogy XIV. Lajos a bukás után is valóban fejedelmi módon s a lehető legnagyobb tisztelettel fogadta őt udvarában; saját nemzete pedig fokozódó tisztelettel őrizte emlékét a rákövetkező két évszázad válságainak fordulatain és olykor a multak emlékezetét is elsodrással fenyegető örvényein keresztül.
A nemzetnek Rákóczi Ferenc iránt érzett, rajongó kegyeletét s azt, hogy a nemzeti érzés és öntudat szinte azonosította magát Rákóczi alakjával, megmutatta az a határtalan lelkesedés, mely 1906-ban Rákóczinak a bujdosókéval együtt hazájába visszatérő hamvait fogadta. I. Ferenc József királynak nemcsak nemes gesztusa, hanem az ő és politikai tanácsadóinak nagy politikai bölcseségre valló tette volt a fejedelem hamvai hazahozatalának elrendelése. «A magyar történelem kiváló alakjai közül egyedül 39II. Rákóczi Ferenc hamvai nyugosznak idegen földben, s e hamvaknak hazaszállítása a nemzetnek ismételten kifejezett közóhaját képezi. Hála legyen érte az isteni gondviselésnek: azok az ellentétek és félreértések, amelyek súlyosan nehezedtek elődeinkre hosszú századokon át, ma már egy végkép letűnt korszak emlékeit képezik». Ezekkel a megfontolt szavakkal vezette be I. Ferenc József király gróf Tisza István miniszterelnökhöz intézett rendeletét a Rákóczi-hamvak hazaszállítása iránt. Bölcs szózat és a nemzet lelkéhez férkőző bölcs cselekedet volt ez; párja annak a megértő elhatározásnak, amely a Bocskay és Bethlen Gábor szobrának felállítását valósította meg.
Rákóczi halóporaiban hazajött, hogy aztán néhány év, nem is egészen másfél évtized mulvá nyugvóhelye ismét idegen föld legyen. De ekkor már nem az ő hamvai cseréltek helyet, hanem az ezeréves hazának az a darabja, ahová a nemzeti kegyelet helyezte őt, vált idegenné egy példátlanul igazságtalan rendelkezés folytán. Ha a holtak éreznének, Rákóczi most kettős súllyal érezhetné az idegenné vált föld terhét. A mi kegyeletünknek pedig, őt keresve, most az erőszakosan idegenné tett földre kell feléje szállni, a tőlünk elragadott ősi kassai dóm ívei közé.
Társaságunk a multban is ápolta II. Rákóczi Ferencnek s vele együtt a Rákóczyaknak emlékét. Thaly Kálmán, a Rákóczi-kor lelkes búvára, folyóiratunknak, a Turulnak már II., 1884. évi folyamában cikket írt a Rákóczy-ház utolsó tagjairól; az 1895. évfolyamban pedig ugyancsak ő két tanulmányban is foglalkozott a II. Rákóczi Ferenc által adományozott címeres nemeslevelekkel. A ritkaságszámba menő ilyen emlékek közül egyet: Nyuzó Mihály kuruc lovasezredesét és családjáét Thaly teljes szövegében közölte a Turulban, hármat pedig: a vakmerő, gyászos véget ért Pongrácz János alezredesét, továbbá Gyöngyössy Györgyét, és Pöstyéni Istvánét bőven ismertetve. Több más, hosszabb-rövidebb cikket nem említve, a Turul 1928. évfolyamában Keresztes Kálmánnak a Rákóczyakról írt terjedelmes genealogiai tanulmányát hozom még fel, amely természetesen II. Rákóczi Ferenc fejedelemre és családjára is kiterjeszkedik.
A nagy fejedelem halálának 200. évfordulóját a történettudomány különböző ágait s általában a magyar tudományt ápoló és művelő társulatok, élükön a Magyar Tudományos Akadémiával, kegyelettel ünneplik meg. A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság is a maga módja szerint részt óhajt venni a kegyeletes ünneplésben és le akarja tenni az emlékezésnek babérlombját. Ezért tűzött ki az igazgatóválasztmány a közgyűlés tárgysorába a Rákóczyakra vonatkozó felolvasást; amely bár nem speciálisan a nagy fejedelem személyével foglalkozik ugyan, de azzal legnagyobb részében szorosan kapcsolatos.
Multjának emlékeit minden nép híven ápolja. A mi számunkra ez nemcsak a szokás által szentesített kötelesség, hanem sokkal több annál: erőforrás, a nemzeti léleknek a multak emlékein való edzése.
A II. Rákóczi Ferenc fejedelem nemes alakjára való kegyeletes emlékezéssel nyitom meg a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1935. évi közgyűlését. –
A megnyitóbeszéd elhangzása után Fekete Nagy Antal ig. vál. tag felolvasta Czobor Alfréd titkárnak szintén II. Rákóczi Ferenc emlékezetére írt, «A Rákócziak családi és fejedelmi címerei» című és Főglein Antal ig. vál. tag címerrajzaival illusztrált tanulmányát. A tanulmány a Turul következő füzetében fog megjelenni.
A közgyűlés további rendes tárgysorozatának keretében az igazgatóválasztmányból az alapszabályok értelmében ezidén kilépő Barabás Samu, Domanovszky Sándor, Döry Ferenc, Fekete Nagy Antal, Fógel József, báró Győrffy Samu, Lukcsics Pál, Kállay Ubul, Paulinyi Oszkár és Vargha Zoltán eddigi ig. vál. tagokat a közgyűlés további hat évre, úgyszintén a számvizsgálóbizottság mult évi tagjait: Taborsky Ottó, Borzsák István és Szilágyi Loránd r. tagokat újból megválasztotta.
Az alapszabályszerűen öt évre választott titkár tisztségének határideje ez évben lejárván, a közgyűlés a Társaság titkárául a következő öt év tartamára újra az eddigi titkárt, Czobor Alfrédot választotta.
A Társaság 1934. évi működését a titkári jelentés a következőkben vázolta:
Mélyen tisztelt Közgyűlés!
Társaságunk a mult év márc. 8-án tartotta utolsó közgyűlését s ez alkalommal – az alapszabályszerű hat éves ciklus lejárván – az elnökséget egyhangú lelkesedéssel újból megválasztotta.
Azóta négy igazgató-választmányi ülést tartottunk: mult évi okt. 18-án, dec. 13-án és ez év febr. 14-én s a mai közgyűlést megelőzően.
Ezek kapcsán igyekeztünk megfelelni a mult közgyűlésen tett ama bejelentésünknek, mely szakunkba vágó tudományos felolvasásoknak gyakoribb időközökben való tartását helyezte kilátásba. Fekete Nagy Antal ig. vál. tagunk a genealogia köréből írt tanulmányt mutatott be a Bethlenfalvi Thurzó-család eredetéről; Főglein Antal ig. 40vál. tag Zólyom vármegye pecsétjeiről értekezett. Azóta mindkét tanulmány már meg is jelent a Turulban. A mai közgyűlés a pár nap mulva kétszáz éve elhúnyt II. Rákóczi Ferenc fejedelem dicső emlékének kívánt hódolni, midőn az ő és nagy elődeinek címereiről szóló felolvasást iktatott tárgysorozatába. Arra fogunk törekedni, hogy tudományszakunkat művelő, hasonló felolvasások a jövőben még sűrűbben tartassanak.
Az elmult évben az elnökség részéről előzőleg végrehajtott tehermentesítő, a Társaság anyagi ügyeiben rendet teremtő tevékenységből kifolyólag annak érzete, hogy Társaságunk léte, fönntartása biztosítva van, ennek életébe megnyugvást és a munkálkodás zavartalan menetét vitte bele. Ez a kiegyensúlyozott helyzet bátorítóul szölgált régóta panaszolt hiány pótlására hivatott tervnek, a Turul 1893. év óta megjelent évfolyamaihoz Név- és Tárgymutató készítésének a reálizálására. A feladat nagy és terhes; de Társaságunk ügybuzgó tagjainak önkéntes ajánlkozása egy-egy, vagy több évfolyam indexeinek az elkészítésére felkeltette a siker reményét. A munka folyamatban van. Tudjuk, hogy elvégzése hosszabb időt fog igénybe venni és nyomdai költségeinek előteremtése gondokat fog okozni, de már magában az is nagy eredmény lesz, ha a Név- és Tárgymutató a kutatók számára egyelőre legalább kéziratban áll majd rendelkezésre. Ezidőszerint ugyanis még a Turulnak a multhoz képest igen redukált ívszámait sem tudjuk felemelni; jóllehet a folyóirat most már rendszeresen, évente kétszer jelenik meg, egy-egy kettős füzetben.
Hogy legalább ennyire vagyunk, ezt elsősorban Társaságunk iránt mindig nagy megértést tanusító tiszteletbeli elnökünknek, dr. Hóman Bálint kultuszminiszter úr ő excellenciájának a Magyar Nemzeti Múzeum részéről, továbbá a Tudományos Társulatok és Intézetek Szövetségének és a Magyar Tudományos Akadémiának ismételten nyujtott támogatása teszi lehetővé. Fogadják érte e helyről közgyűlésünk színe előtt is őszinte köszönetünket. Köszönetet mondunk továbbá dr. Balogh Jenő úr ő excellenciájának, a Magy. Tud. Akadémia főtitkárának, az Akadémia helyiségeinek üléseink céljaira való szíves átengedéseért.
Nem sujtották Társaságunkat az előző évekéhez hasonló személyi veszteségek sem. Bár néhány régi, érdemes tagtársunk legnagyobb fájdalmunkra kidőlt sorainkból, igazgató-választmányunkat a Gondviselés a legutóbbi esztendőben csorbítatlanul megőrizte.
Taglétszámunk gyarapodása a mult évben csupán lépést tartott a csökkenéssel, s így emelkedés ezúttal sem mutatható ki. Ezért állandóan hangoztatott kérésünk, mely a taggyűjtést, Társaságunk erőgyüjtésének legfontosabb forrását, szorgalmazza, továbbra is aktuális marad.
A Turul mult évi füzetei is illusztrációkkal jelentek meg a genealogiai, heraldikai és pecséttani értekezések megvilágítására. Hivatalos Értesítője folytatta a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztályának gyarapodásáról szóló féléves tudósításokat. A Magyar Nemzeti Múzeumról szóló törvény alapján történt átszervezés következtében a Hivatalos Értesítő az 1934. év második felével kezdődőleg az Országos Levéltár kereteit fogja felölelni.
A genealogiai és vele kapcsolatos irodalom terén az előző év folyamán élénkebb tevékenység mutatkozott az önállóan megjelent műveket illetőleg is. A Turul ezeket könyvismertetéseiben figyelemmel kiséri s ezért róluk itt külön nem szólok.
Kiemelem még, hogy Társaságunk felé a külföldi rokontársulatok egyre növekvő érdeklődéssel fordulnak s mind sűrűbben kérik folyóiratcsereviszony létesítését, amit természetesen minden egyes alkalommal készségesen teljesítünk. A svájci, bécsi, a prágai cseh és német, a lengyel, holland, svéd társaságokkal állunk csereviszonyban és levelezésben. E mellett távoli külföldről is lépnek be tagokul Társaságunkba és érdeklődnek a Turul és a benne ismertetett művek iránt. Mindez elsősorban jubileumi kiállításunk és az ezt ismertető, külföldre is megküldött csinos prospektusaink és meghívóink kapcsán fejlődött ki. A kiállítás megrendezése tehát már ebből a szempontból is nagy erkölcsi hasznot hozott számunkra.
Ezekben volt szerencsém vázlatos képét nyujtani Társaságunk előző évi működésének és az elért eredményeknek. Kérem a tisztelt Közgyűlést, méltóztassék jelentésemet tudomásul venni.
A titkár.
