A DRUGETEK ŐSEIRŐL.

Teljes szövegű keresés

1A DRUGETEK ŐSEIRŐL.
A Drugetek származásának kérdésével és az első Drugetek történetével nem én foglalkozom először. Behatóan tárgyalta ezt a témát Hampel József, majd hozzászólt Wertner Mór is.* Hogy ezek után szükségesnek tartom újból hozzányúlni ehhez a tárgyhoz, ez kutatásaim eredményeivel magyarázható, melyek sok tekintetben eltérnek Hampel fejtegetéseitől.
Hampel J.: A Drugethek őseiről. Századok. 1881. 133., 207. lapoktól. – Wertner M.: Turul. 1891. évf. 151. laptól. A nevet Druget-formában használom, amint a család első tagjainak nevét írták.
Hampel a Nápolyban töltött néhány napot felhasználta arra, hogy tanulmányozza a nápolyi családokról szóló híres genealogiai munkákat és átnézze az akkor már kiadott gyarló regestákat. Lelkiismeretes kutatásainak eredményeit a következőkben foglalhatjuk össze. Drugo, Druetto tulajdonképpen személynevek, melyek más családoknál is megtalálhatók. A Drugetti név a Drugo diminutivuma. Éppen a Drugo név ösztönözte Hampelt a S. Chiara-templomban nyugvó Drugo de Merloto sírkövének tanulmányozására. Meglepetésére a Merloto- és Druget-család címerét hasonlónak találta és ebből megállapította, hogy a két család rokon volt. Rájött azonban arra is, hogy az Alemagna-család címere szintén kevéssé tért el a Merlotokétől, ezt a kérdést azonban nem viszi tovább. Mivel a Merloto-család kétségtelenül francia eredetű, tehát franciák a Drugetek is. A Druget családból Miklóst, Gicottust, valamint a Magyarországban szereplő első két Drugetet, Fülöpöt és Jánost ismeri, kiket Miklós fiainak tart.
Wertner felbuzdulva Hampel fejtegetésein, tanulmányozta a Merloto-család családfáját, de nem tudott rájönni a Drugetekkel való rokonságra, sőt kétségbevonta a család francia származását is, s ősi olasz családnak tartotta.
Nápolyi tartózkodásom alatt felkutattam az állami levéltárban a Drugetekre vonatkozó összes adatokat, s ereményeimet a következőkben foglalhatom össze.
Ami a Drugetek származását illeti – miként láttuk – Hampel franciáknak, Wertner olaszoknak tartja őket. Ez utóbbi véleményt látszik támogatni Boccaccio is, aki a Drugeteket salernóiaknak, illetőleg Salerno környékéről valóknak mondja. Erre az adatra támaszkodott Katona István és Wagner is, mikor olasznak tartották a családot. Ezzel szemben egészen bizonyos, hogy Hampelnek van igaza, a család francia volt. Állításunk támogatására nem tudunk okleveles bizonyítékokra hivatkozni, csak észérveket hozhatunk fel.
A család első ismert tagját, Miklóst, mindjárt a Két-Szicilia elfoglalása után Anjou Károly udvarában bizalmi állásban találjuk, majd – miként látni fogjuk – pár év mulva unokái őrzését bízza rá. Anjou Károlyról pedig köztudomású, hogy az olaszokat lenézte, bizalmatlan volt velük szemben, megalázóan bánt velük és minden fontos állásban franciákat alkalmazott. Éppen ez keserítette el annyira az olasz urakat, hogy közülök még guelf-érzelműek is csatlakoztak Konradin táborához. A végleges győzelem után még szomorúbb sors várt a nápolyi urakra. Hogyan képzelhető el, hogy éppen a Drugetekkel tett kivételt és őket bizalmába fogadta és környezetébe vette fel?
De más bizonyítékot is felhozhatunk. Hampel ugyanakkor, mikor megállapítja, hogy a Drogo, Drugo-név keresztnév, mégis ez alapon kezd kutatni a S. Chiaraban és ez a kiinduló pontja 2a Drugetek és Merlotok rokonságának megállapításánál. Ez a kiindulás teljesen hamis. A Drogo, Dmgo név ősrégi személynév. Drogus, Drugus, Druogo, Drogo neveket találunk már a Karolingok családjában. Drogo volt Kis Pippin egyik fia, valamint Nagy Károly egyik fia, a metzi püspök is. A későbbi századokban is bőven találunk ilyen nevű férfiakat mind a franciáknál, mind az olaszoknál. Ha Hampel módszerét követnők, meg is találhatnók a Drugetek ősét a Fülöp Augustus regestáiban szereplő Drogo vámszedőtiszt személyében, ki királyi hűbéres is volt.* Ezzel szemben ki kell nyilvánítanunk, hogy a Drogo mint személynév számos családban divatos és igy egy család leszármazásánál érvül nem szolgálhat.
Monumenta Germaniae H. Ss. III. k. 33. és 215. lapokon. – Rerum Gallicarum et Francicarum Scriptores. III. k. 657. l.
El kell vetnünk azt a megállapítást is, hogy a Druget név egyáltalában a Drugoból származott volna, és pedig az -etto kicsinyítő rag hozzátételével. A regestrumokban a név először Durget, majd legtöbbször Druget formában fordul elő, s inkább a harmadik generációnál lesz szokottabb a Drugetto név. Ez pedig úgy jött létre, hogy a Druget névhez először latin végzetet függesztettek, s két magánhangzó közt megkettőzték a t-betűt, s lett Drugettus, majd a nevet olasz formában kezdték használni, mint a többi francia családnevet is (pl. Baux-ból Baucius, Balzo), s a latin alakból keletkezett az olaszos Drugetto, Drugetti. Tehát a név eredetileg francia volt. Ezzel nem ellenkezik Boccaccio állítása, mert a harmadik nemzedék, melyről ő beszélt, tényleg valahonnan Salerno környékéről való lehetett, hiszen ez volt Károly trónörökös és fia, Martell Károly birtoka. Maga Nocera sincs messze Salernótól, tehát a salernói herceg szolgálatában álló család gyermekei valószinűleg erről a vidékről származtak. Károly Róbert, Fülöpről beszélve, csak annyit mond egyik oklevelében: oriundus de Apulya.* Apulia alatt ebben a korban nemcsak a félsziget délkeleti felét értették, hanem a királyságnak a terra fermán levő egész területét. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a Drugetek francia eredetűek és nevük nem a Drugoból származott.
Anjoukori Okmánytár. I. k. 446. l.
Így elesett Hampel egyik érve, mely a családot rokonságba hozta a Merlotokkal. A címer hasonlósága nem lehet döntő ebben a kérdésben, mikor sem történeti, sem genealogiai támaszpontot nem találhatunk, mely a Drugetek, Merlotok és az Alemagna-család rokonságát bizonyítaná.
Ezek után megkíséreljük a család őstörténetének és családfájának megállapítását.
A család első, Károly körül szerepet játszó tagja, Miklós, aki már 1267-ben királyi ajtónálló, tehát bizalmi állást tölt be. 1270-ben ugyancsak királyi ajtónállómester. Ekkoriban járhatott Anjou Károly kíséretében Rómában, amiért a vazallusaitól járó segély alól felmentést kapott.*
Reg. Ang. II. k. – Repert. Sicola. II. k. 356. l. (Nápolyi levéltár.)
1275-ben nagy kitüntetés érte Miklóst, mikor a király feleségével együtt a keresztény (pogány is volt) Nocerába küldte, hogy őrizzék és neveljék Károly salernói hercegnek, a trónörökösnek gyermekeit. Ettől kezdve szinte állandóan a salernói herceg szolgálatában találjuk a családot.
Károly fizetést is rendelt a házaspárnak. Principato, Terra di Lavoro és az Abruzzók justiciariusait utasítja, hogy Miklósnak és nejének naponkint 2 arany tarot utaljon ki a gyermekek körül tett szolgálataik jutalmazására.* Úgy látszik, ugyanakkor, mikor a nocerai megbízást kapta, a capuai S. Erasmo-torony őre is volt. Kettős feladatának azonban nem felelhetett meg, Capuában bizonyára helyettesítette magát. A S. Erasmo pedig igen fontos erőd szerepét töltötte be, mert a Volturno átjáróját védte, s ez indíthatta arra Károlyt, hogy kedvelt hívét felmentve capuai megbízatása alól, a torony őrizetét Egidio da Dindére ruházza.*
Reg. Ang. II. k. – A 2 taro kiutalására l. Minieri Ríccio: Il regno di Carlo l. d'Angiň dal 2. Gennajo 1275-al 31. dicembre 1283. Arch. Stor. Italiano. s. III. v. 24. p. 397.
Reg. Ang. II. – De Lellis. II. k. 1002. l. – Syllabus membranarum ad regiae Sicclae archivum pertinentium. Neapoli. 1824–45. I. k. 178. 1–2. sz.
A nápolyi hűbértörvény értelmében a hűbéresek hűbérük után megfelelő servitium militarera, illetőleg adohamentumra (megváltás) voltak kötelezve. Miklós elfoglaltsága miatt nem tehetett eleget kötelezettségének, ezért a hátralékosok lajstromára került, mígnem a király felmentette a feudale servitium alól.*
De Lellis: Notamenta. II. k. 1002. l.
Most évek során át semmiféle adat nem áll rendelkezésünkre Druget Miklósra vonatkozólag. 3Hampel két esetben emliti Gicottust, aki szerinte valószinűleg Miklós testvére volt. Erre vonatkozólag semmi adatot nem találtam, s a szokatlan Gicottus név valószinűleg csak elírás lehetett.
Amíg Miklósra vonatkozólag hosszú ideig nem találunk adatokat a regestrumokban, addig a XIII. sz. nyolcvanas éveiben szerepel Miklós neje, Izabella. Azt a kegyet kéri Károly salernói hercegtől, hogy ha férje utódok hátrahagyása nélkül halna meg, «ő legyen életfogytig az örökös a hűbéres javakban azon szolgálatokért, melyeket nekünk, nővérünknek, Magyarország királynéjának és a hercegnőnek, nejünknek tett».* Ez az adat kissé megzavarja a családfa összeállítását. Ha ugyanis Izabella arra számít, hogy férje utód nélkül hal meg, arra kell gondolnunk, hogy kérésének előterjesztésekor nem volt gyermeke. Már pedig Miklósnak feltétlenül volt egy fia, János, ki már ekkor serdült korban lehetett. A legtermészetesebb feltevés az lehetne, hogy itt már a második generációról van szó, tehát a kérelmező II. Miklós neje lenne. Ennek viszont ellentmond az a körülmény, hogy II. Miklós csak I. Miklós fia lehetne, s így nejével együtt fiatalok lennének. Ez esetben pedig érthetetlen volna, miért mond le a reményről, hogy gyermeke születik. Különben is Izabella egészen fiatal volta ellen szól Károly trónörökös nyilatkozata, melynek értelmében Druget Miklós neje Károly nővérének, a magyar királynénak tett szolgálatot. Erről csak a magyar királyné leánykorában, tehát körülbelül másfél évtizeddel előbb lehetett szó. Ezek a belső érvek tehát II. Miklós létezése ellen szólnak. I. Miklósnak ellenben volt egy fia, János, ki 1284-ben serdülőkorban volt, de betegeskedése miatt életbenmaradásához nem sok reményt fűztek, amint tényleg János fiatalon halt meg.
De Lellis: Notamenta. II. k. 1248. l.
I. Károly halála után, mivel a trónörökös aragon fogságban volt, Artois Róbert lett az ország kormányzója, aki – úgylátszik – pazar kézzel szórta a híveknek az adományokat. II. Károly ezzel nem értett egyet és a fogságból való kiszabadulása után a birtokokat részben, vagy egészben visszafoglalta. Így esett el Miklós is a suessai Udo da Vigo birtokából nyert adománytól. Ez azonban nem jelentett kegyvesztést, mert Miklós továbbra is bizalmi állást töltött be. A kilencvenes években újból a salernoi herceg, Martell Károly szolgálatában találjuk. Talán éppen a fiatal herceg kérésére nevezte ki a király a trónörökös egykori nevelőjét, nejének, Klemenciának udvarmesterévé, majd rábízta a trónörökös gyermekeinek nevelését is (1295). Szolgálatai fejében felmentette a birtoka után járó servitium alól, de hangsúlyozza, hogy személyére fizetésre nem tarthat igényt.
Martell Károly 1295-ben nejével együtt meghalt, s nem sokáig élte túl őket hű emberük, Druget Miklós sem. A század utolsó éveiben halhatott meg. II. Károly nem feledkezett meg özvegyéről sem, s 12 uncia arany évjáradékot rendelt neki, de ennek fejében kötelezte egy lovasbalistarius kiállítására.*
«Nobili domino Nicolao Drugetto militi magistro hospitii domine Clementie consortis … provisio et de assignandis moderatis expensis pro usu dicti hospitii domine Clementie et filiorum eius habitantium in Castro Ovi». De Lellis. VIII. k. 711. l. – A Miklósra és Izabellára vonatkozó adatokat l. De Lellis. VIII. k. 871. – Anjoukori Dipl. Eml. I. k. 132. – Reg. Ang. v. 73. p. 186. és v. 77. p. 216.
Miklós fia, I. János. Ő csak néhány évig szerepel, éppen ebből következtethetjük, hogy fiatalon halt meg. Reávonatkozólag kevés adatunk van. Ő is Martell Károly környezetéhez tartozott és a herceg 12 uncia arany évdíjat rendelt számára, míg udvarában teljesít szolgálatot. Ugyanebben az időben a király megmutatta iránta jóakaratát, mikor Nápolyban patikát engedett át neki hűbérbe. Hogy a királyi udvarnak bizalmasa volt, mutatja az a körülmény, hogy Mária királyné követül küldte fiához, Martell Károlyhoz (1292).* Óváry téves közlése ez adat körül nagy zavart okozott. A Magyar Tud. Akadémia történelmi bizottságának oklevélmásolatai közt Mária követét Mihálynak nevezi és szerinte a királyné Magyarországba küldte. Az Anjoukori Dipl. Emlékekben már helyesen közli a szöveget, de előbbi hibás regestájával tévedésbe ejtette Hampelt, ki Jánosnak, László magyar királyhoz való küldetéséről beszél, pedig László tudvalevőleg ekkor már nem élt. A szöveg így szól: Johannes Druget miles mittitur per Mariam reginam ad 4regem Ungariae. Nápolyban ekkor a magyar király alatt Martell Károlyt értették, kire éppen az imént ruházta rá ezt a címet anyja, V. István leánya. Jánosról több szó nem esik, tehát a kilencvenes évek közepén halhatott meg, nem sokkal atyja előtt. A század végén az oklevelek gyermekeiről, mint árvákról beszélnek.
A Jánosra vonatkozó adatokat. 1. Óváry: A Magy. Tud. Akad. Tört. Bizottságának Oklevélmásolatai. Budapest. 1890. l. f. 43. l. – De Lellis. IX. k. 89. l. – Reg. Ang. 72. k. 86. l.
Jánosnak három kisgyermeke maradt: János, Fülöp és Matild. A fiúk közül János volt az öregebb, mert rendesen őt említik, ha a családról beszélnek, s a gyermekek elsorolásánál is ő foglalja el az első helyet. 1288 körül születhetett, s közte és öccse közt legfeljebb 2 év különbség volt. Fülöpről azt mondja Károly Róbert, hogy vele majdnem egyidős (pene etatis nostre annos habens). Matild volt a legfiatalabb. Erről a Matildról két adatunk van. Először nagyanyja, Izabella halálát követő örökösödési döntésben fordul elő a neve. Az idevonatkozó rendelkezés így hangzik: Nobili domino Joanni Pipino … magistro rationali, cui fuit concessa quarta pars bonorum quondam domini Nicolai Drugetti militis et Isabelle uxoris sue, provisio pro divisione dicte sue partis a tribus aliis partibus, que possidentur a Joannocto, Filippocto et Machtilda de Drugetto. E szerint a birtok egy negyedét a király átengedte Giovanni Pipinonak, hogy milyen címen, nem tudjuk. A két Druget-fiú nevének kicsinyítése mutatja, hogy kiskorúak voltak, mikor nagyanyjuk meghalt (a XIV. sz. elején). A másik adatból megtudjuk, hogy Matildnak a gyámja Theobald de Fontenay volt, aki a leányt a Nápolyban letelepedett konstantinápolyi cistercita apácák kolostorában neveltette. A rendelkezésből az vehető ki, hogy gyámleánya után adós maradt a táppénzzel. Ez a regesta egyébként is érdekes. Megtudjuk belőle, hogy egy francia volt a Druget-gyermekek gyámja. Ez azt bizonyítja, hogy a családból felnőtt hozzátartozó nem volt ekkor életben, mert a gyámságot arra bízták volna. De még mást is kiolvashatunk. Fontenay csak jure francorum vivens, vagyis frank hübérjog szerint élő úr lehetett, amiből következik, hogy a Drugetek is azok voltak, tehát olasz származásukról szó sem lehet.*
Fasc. 47. (Nápolyi levéltár) és De Lellis. VIII. k. 974. – Matild neveltetéséről: Monasterio monialium Constantinoppolitanarum morantium Neapoli cisterc. ordinis provisio contra d. Theobaldum de Fontenay bajulum filie et heredis domini Joannis Drugetti pro solutione alimentorum Mactildis, filie dicti Joannis, quam tenet ad instruendam et nutrienciam. De Lellis. VIII. 623.
Érdekes, hogy Fülöp nevét sohasem olvassuk többé a nápolyi regestrumokban. Ezt azzal magyarázhatjuk meg, hogy már gyermekkorában Károly Róberthez csatlakozott és elkísérte Magyarországba. Annál többet szerepel János. A sziciliai vecsernye után sokáig folyt a harc Calabria birtokáért, hova az aragonok szintén befészkelték magukat. Egy alkalommal II. Károly elrendelte, hogy az árvák, özvegyek, kik a harcokban részt nem vehetnek, fizessék meg a megváltást éspedig 20 uncia arany jövedelem után 10 1/2 unciát. Terra di Lavoroban az adohamentum fizetésére kötelezettek között találjuk Druget János örökösét, Jánost is. 1302-ben szintén erre kötelezik az ifjú Jánost. Nagyatyja halála után a király intézkedik 20 uncia arany kifizetéséről János számára, egy lóért, melyet Miklóstól vásárolt. Majd egy elpusztult lóért utal ki neki 20 unciát.* Nagyobb birtokról nem találunk említést. Láttuk, hogy II. Károly visszavette a családtól az Artois Róberttől kapott birtokot, s ettől fogva mindig csak a Terra di Lavoro területén Aversához tartozó Pascaroleról és olykor az ugyanott levő Malitóról esik említés. Ez nem lehetett nagy, mert 30 uncia értékben van elkönyvelve.
De Lellis. IV. 443; IX. 343; Joannocto Drugetto nepoti et heredi quondam Nicolai Drugetti militis provisio pro solutione unciarum 20 pro pretio equi venditi nobis a domino Nicolao eius patruo. II. 1604. (1299); IV. 441.
A körülbelül 22–23 éves Jánost már külföldön találjuk. 1309-ben, tehát éppen a trónváltozás évében bizonyára Róbert küldötte Avignonba Pietro di Belonesio aversai püspök, királyi káplán kíséretében. 1316-ban Róbert elrendelte, hogy Terra di Lavoro hűbéresei jelenjenek meg Guillelmo di Dinisiaco justiciarius előtt a servitium lerovása végett, s a felsoroltak között találjuk Jánost is. A következő évben már Fülöpnek, Achaja fejedelmének szolgálatában állt, s a király felmentette a mustrán való részvétel alól mindaddig, míg a Balkánon tartózkodik a herceg szolgálatában. Még 1322-ben is Fülöp szolgálatában találjuk. Ekkor fizetett ki ugyanis Károly calabriai herceg, vikárius kincstartója egy pénzösszeget az achajai fejedelem kamarásának Druget János 5részére. 1324-ben még mindig nem teljesítette a servitium kötelezettségét, hanem a felmentésről szóló iratot nyujtotta be.*
Joannocto filio quondam Joannis Drugetti provisio pro solutione a vasallis suis villarum Pascarole et Maliti pertinentium Averse, duia prestitit adohamentum. De Lellis. IX. 261. – De Lellis. Car. II. P. I. 1769. – De Lellis. IV. 60. X. 167.; VIII. 461. – Fascic. 80.
Az elmondottakból tehát kitűnik, hogy, míg Fülöp már a század fordulóján Károly Róbert kíséretében található, s vele jött be az országba, János legjobb esetben 1324-ben hagyta el hazáját, hogy kövesse öccse példáját. Annál feltűnőbb, hogy néhány évvel később már testvérét követi a nádori méltóságban.
Druget Fülöpre vonatkozólag Pór Antal azt a nézetét fejezte ki; hogy azonos az oklevelekben szereplő Phillippus a Sancto Geroldoval. Ő ugyanis Hampel nyomán indulva Fülöpöt Merloto Druettus és Roberta di Gesualdo fiának tartotta, Gesualdot pedig egynek vette Sancto Geroldoval, s szerinte Fülöp anyja birtoka után nevezte volna el magát. Ezt a lehetetlen magyarázatot már Karácsonyi János megcáfolta, kimutatva, hogy S. Geroldo nem más, mint Szentgrót, Zala megyében, ez pedig a Gulre vagy Jurle nemzetség birtokában volt. Mondanom sem kell, hogy a Merlototól és Robertától való származtatás is teljesen téves.*
Pór A.: Philippus a Sancto Geroldo. Turul. 1888. évf. 40. 1. – Karácsonyi J.: Még egyszer Philippus a Sancto Geroldo. U. o. 140. l.
Fülöp halála után János nyerte el a nádori méltóságot. Mint nádor is megtartotta nápolyi birtokát, s 1333-ban, Károly Róbert nápolyi látogatása idején még két adatunk maradt róla. Róbert ugyanis a magyar király kérésére elengedte Jánosnak a servitiumot a multra vonatkozólag is. Ugyanekkor járultak Róbert elé János vazallusai, Bonojurno Péter és János azzal a kéréssel, hogy bizonyos adósságokra nézve, melyeket jelenleg megfizetni nem tudnak, a királytól halasztást kérjenek. A király Druget János közbenjárására «emberi könyörületességből» két évi halasztást adott a kérelmezőknek.*
Reg. Ang. V. 294. p. 191. és Anjoukori Dipl. Emlékek. I. k. 314–15. l.
Fülöp gyermekek nélkül halt meg, a nápolyi birtok tehát János legidősebb fiára, Villermusra maradt. Villermus assecuraciót kap Pascarolera nézve; özvegyének Follia Máriának pedig Erzsébet királynéra való tekintetből, kinek kíséretében érkezett Nápolyba, Johanna elengedi Pascarole («quod pro iuribus suarum dotium de eadem nostra curia et tenet et possidet») után a servitiumot.* Ezzel lezárul az első Drugetek szerepe Nápolyban.
Sicola: Repertorium. IV. k. 1136. l. – De Lellis. Car. II. P. I. 1266. – Anjoukori Dipl. Eml. II. k. 40–41. l. 38. sz. – Az utolsó oklevél 1344. január 3-áról van keltezve, tehát Erzsébet nápolyi tartózkodása idejéről.
Miskolczy István.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages