AZ AUTHENTIKUS PECSÉT. | Turul 1883-1950

45AZ AUTHENTIKUS PECSÉT.

Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1936. évi május 26-án tartott közgyűlésén.

A magyar okleveles gyakorlat a XIII. században bontakozik ki a maga teljes formájában. Az oklevél jogi jelentősége iránti érzék* ekkor ébred fel a magyar társadalom szélesebb rétegeiben, minek egyik fontos következménye, hogy ez idő óta a nem királyi oklevelek is rohamosan kezdenek szaporodni.* Különös hazai specialitása ezeknek az okleveleknek, hogy túlnyomó többségük hatósági jellegű vagy közhitelű funkciót végző oklevéladótól származik.*

Az oklevél iránti érzék ébredésének kulturális, társadalmi és jogi motívumait kimerítően tárgyalja Guoth Kálmán: Az okleveles bizonyítás kifejlődése Magyarországon című, a napokban megjelent kitűnő tanulmányában.

Szentpétery Imre, Magyar Oklevéltan. 35. l.

Szentpétery, u. o. 29. l.

Legkorábban a hiteleshelyek oklevéladó működése indul meg. Először csak a tekintélyesebbek, mint az esztergomi, győri, budai, veszprémi és a váradi káptalan adnak ki okleveleket s csak aztán a többi.* A konventek közül legelső a pannonhalmi. Tekintélyük a XIII. század első harmadában szilárdul meg, s az 1231-i aranybulla ad nálunk a hiteleshelyeknek végleges honosságot.*

Szentpétery, u. o. 75–77. és 121–138. l.

Szentpétery, u. o. 123. l.

A hiteleshelyek mellett már II. András uralkodása alatt megindul az egyházi és a világi hatóságok oklevéladó tevékenysége. Egyházfők oklevelei már a XIII. század első évtizedéből ismeretesek; a nádor és az országbiró oklevelei pedig a század 20-as éveiben tűnnek föl. Az érsekek, püspökök, prépostok, apátok, főesperesek, plébánosok elsősorban egyházi és a iurisdictiójuk alá tartozó világi ügyekben adnak ki oklevelet; a nádor és alnádor, az országbiró és alországbiró, az erdélyi vajda és alvajda; a királyi és királynői tárnokmester, a szlavón bán, a horvát-dalmát bán és a megyei ispánok a biráskodással kapcsolatban állitanak ki saját pecsétjükkel megerősitett okleveleket.

A hatósági személyek mellett ugyancsak a XIII. században indul meg a világi hatósági testületek oklevéladása, mint a megyéké, városoké és a kiváltságolt területeké. Sűrűn látjuk az ideiglenes hatóságok és a fogott birák okleveleit is, ellenben igen ritkák még a magánoklevelek; ezek a hiteleshelyi oklevél nagy népszerűsége miatt sohasem tudtak nálunk mélyebb gyökeret verni.*

Szentpétery, u. o. 138–152. l.

Legelső hiteleshelyi okleveleink még pecsét nélkül keltek: a kiállitó egyházi tekintélye eléggé biztositotta érvényüket.* A királyi oklevelek hatására azonban rövidesen ezekre is rákerül az egyházfő vagy a testület pecsétje, sőt kezdetben (legalább helyenként) mind a kettő,* s a XIII. sz. eleje óta elmaradhatatlanná válik rajtuk a pecsét. Sőt rövidesen a pecsét lesz az oklevéladó személyek és testületek tekintélyének a szokásjog által is elfogadott authentikus, a bizonyításban közhitelt élvező szimbolumává, melyből kiadványaik jogi érvényessége fakad.*

Erre vonatkozólag több érdekes példát hoz föl Eckhart Ferenc: Hiteles helyeink eredete és jelentősége c. tanulmányában. Századok, 1913. 650. l. L. még Bresslau, Handbuch der Urkundenlehre für Deutschland und Italien. I. 717. l.

Pl. 1232-ben a garamszentbenedeki konvent egyik oklevelén, mely «abbatialis atque capituli sigilli munimine» volt megerősítve. MODL. 181. sz.

Eckhart, i. m. 650. l.

A pecsét jelképezője a tulajdonos akaratának, s jelenti az illetőnek hozzájárulását vagy bizonyságtételét 46az oklevélbe foglalt üggyel kapcsolatban. Egyéni jellege s utánzásának nehéz volta az oklevél valódiságának legfőbb biztosítékává tette a pecsétet. Ezért a XIII. sz. óta a valódiság kérdésében elsősorban a pecsétet vették figyelembe s az oklevél érvényessége is nagyrészt annak kifogástalan voltától függött.* Ez a jogi felfogás a pecsét használatát egyre bővítette, úgyhogy a középkor vége felé már csaknem minden nemesnek és polgárnak volt saját pecsétje.

Szentpétery, i. m. 14. l.

De voltak a pecséthasználat gyors elterjedésének objektív okai is, melyek között legfontosabb az egyház egész területén egyaránt érvényesülő kánonjognak a pecsétes oklevélről való felfogása* és a címerhasználat egyidejű terjedése.* A XIII. sz. eleje óta mind a kettő nálunk is erősen éreztette hatását.

Redlich, Die Privaturkunden des Mittelalters (Below–Meinecke-Handbuch). 111. l.

Redlich, u. o. 113. l.

A középkori kánonjogászok közül III. Sándor pápa foglalkozott először a pecsétes oklevéllel. 1166-i decretale-jában kimondja, hogy az ügylet tanuira támaszkodó oklevelek a tanuk halála után csak abban az esetben tartják meg teljes érvényüket, ha manus publicatól, tehát közjegyzőtől származnak, vagy ha authentikus pecséttel vannak megerősítve, mert az ilyen oklevelek a közhitelesség jellegével bírnak.* III. Sándor e rendeletében a tanúk bizonysága még küzd az oklevéllel. Itáliában u. i. a tanúkkal való bizonyításban használhattak a szembenálló felek nem közhitelű okleveleket is, de csak akkor, ha a bejegyzett tanúk még éltek. A tanúk halála után az ilyen írásnak már nem volt ereje. Tartós és föltétlen erejű bizonyítéknak a pápa tehát csak azokat az okleveleket tekinti, amelyek valódisága az írásból vagy a pecsétből igazolható. Ilyen okleveleket abban az időben Itáliában csak közjegyzők, bírák és közhitelű (authentikus) pecséttel rendelkező személyek tudtak adni.* A kánonjognak az authentikus pecsétről szóló tana különösen az Itálián kívüli országokban adott erős impulzust* a pecsétes oklevél elterjedésének, mert ott a közjegyzőség még nem honosodott meg. Itáliában úgyszólván az egész középkoron át a közjegyzők kezében maradt az oklevéladás gyakorlása s okleveleik mindig nagyobb tekintéllyel bírtak, mint a pecsétes oklevelek.* Ott az volt a fontos, hogy az oklevéladó vir authenticus, azaz közhitelű személy legyen, aki hivatali esküjénél* vagy bírói iurisdictiójánál fogva* (publicum officium)* érdemel hitelt. Ez az oka annak, hogy sem III. Sándor pápa, sem a kánonjog későbbi glossatorai nem magyarázzák egyértelműen az authentikus pecsét fogalmát. Különösen nagy határozatlanság uralkodott a pecsét jogi erejének és a közhitelű pecséttel rendelkező személyek hivatali hierarchiájának a megállapításában. Ennek az okleveles gyakorlatnak a helyi igényekhez igazodó fejlődésén kívül főleg az az oka, hogy a pecséttulajdonos hivatali tekintélye, s ezzel együtt az authentikus pecsét ereje a középkor országaiban a különböző színezetű társadalmi szervezet és a helyi szokásjogok szerint más és más. Ezért a római kúria később sem adhatott róla általános érvényű definíciót.* Páviai Bernátnak 1193 táján szerkesztett Summájából bizonyos, hogy az authentihus pecséttel ellátott oklevelet Itáliában publicum instrumentumnak tekintették,* s az is kétségtelen, hogy ott az ilyen oklevél mások ügyében is bírt bizonyító erővel. Hogy kiknek a pecsétje authentikus, arra az itáliai kánonjogászok közül elsőnek IV. Ince pápa (1243–1254) adott feleletet. Szerinte de iure csak a püspököknek és a rangban fölöttük álló egyházi személyek pecsétje authentikus.* Az alantasabbaké mások ügyében csak az esetleges szokás alapján authentikus, hacsak 47nem saját iurisdictiójuk alá tartozó ügyről volna szó.*

«Scripta vero authentica, si testes inscripti decesserint, nisi forte per manum publican facta fuerint, ita quod appareant publica, aut authenticum sigillum habuerint, per quod possint probari, non videntur nobis alicuius firmitatis robur habere.» Ewald, Siegelkunde. 42. l.

Ewald, i. m. 43. l.

Ewald, u. o. 44. l.

Ewald, u. o. 44. l., 4. sz. jegyzet.

Ewald, u. o. 43. l., 3. sz. jegyzet.

Ewald, u. o. 45–47. l.

Ewald, u. o. 42. l.

«… Est enim publicum, quod est per manum publicam, id est per manum tabellionis in publica forma factum, ut sunt cartae tabellionum, et est publicum, quod est iudicis auctoritate in publicis actis deductum per quemcunque sit scriptum; est etiam publicum authentico sigillo signatum.» Ewald, i. m. 43. l.

«Nos tamen dicimus, quod sigillis inferiorum prelatorum ab episcopo non creditur, nisi hoc haberet consuetudo …., nisi forte habeat iurisdictionem, quia tunc in his, que sunt iurisdictionis sue, instrumenta cuiuslibet iudicis ordinarii vel delegati reputarem autentica.» Bresslau, i. m. 719. l., r. sz. jegyzet.

Ewald, i. m. 43. l.

Itálián kívül legkorábban Angliában érvényesült a kánonjognak a pecsétes oklevélről vallott felfogása. Mivel ott a XIII. sz. elején sem voltak közjegyzők, azért az 1237-i londoni zsinaton Ottó pápai legátus azt javasolta, hogy bővítsék ki a hiteles pecséttel rendelkező személyek és testületek körét és ne csak az érsekeknek és püspököknek, hanem az apátoknak, perjeleknek, dékánusoknak, főespereseknek, a (székes és társas) káptalanoknak, valamint a kolostoroknak legyen authentikus pecsétjük. A pecsét könnyebb használhatósága érdekében csak azt kívánja, hogy rajta legyen a tulajdonos neve és pontos hivatali címe.*

«Quoniam tabellionum usus in regno Anglie non habetur propter quod magis ad sigilla authentica recurrere est necesse, ut eorum copia facilius habeatur, statuimus, ut sigillum habeant, non solum archiepiscopi et episcopi, sed etiam eorum officiales, item abbates, priores, decani, archidiaconi et eorum officiales, decani rurales, necnon ecclesiarum capitula, et coetera quaeque collegia et conventus cum suis rectoribus aut divisim iuxta eorum consuetudinem vel statutum. Pro varietate quoque cuiuslibet predictorum habeat unusquisque sigillum, nomen pure dignitatis officii, collegii et etiam illorum proprium nomen qui dignitatis vel officii perpetui gaudeant honore, insculptum notis et characteribus manifestis; sicque sigillum authenticum habeant.» Giry, Manuel de diplomatique, 651. l., 7. sz. jegyzet.

Ezzel a meglehetősen enyhe angol felfogással szemben szigorúbbak a kontinens glossatorai. Guilelmus Durandus (1270 körül) Speculum iurisa szerint mások ügyében bírói joghatóságukon kívül is föltétlenül authentikusak az érsekek és püspökök, valamint officiálisaik, továbbá a fejedelmek, az exempt apátok és a iurisdictióval felruházott notáriusok pecsétjei. Ezekkel szemben az alacsonyabbrangú apátok, dékánusok és főesperesek pecsétjei csak a birói hatáskörük alá tartozó ügyekben authentikusak. De a helyi szokás alapján ezek oklevelei bizonyos határig magánfelek jogügyleteiben is lehetnek authentikusak, mert tulajdonképpen a szokásjog ruházza fel a pecséteket a közhitelesség jellegével.* Durandus már a saját ügyében használt, nem authentikus pecséttel is foglalkozik, de csak ügyvédvallásnál tulajdonít az ilyen írásnak némi jelentőséget.*

«… curia Romana tenet, quod non creditur sigillo nisi sit authenticum … Unde sigilla archiepiscoporum, episcoporum, officialium suorum et principum et abbatum exemptorum et notariorum iurisdictionem habentium faciunt fidem in alienis negotiis, non autem aliorum abbatum inferiorum vel decanorum vel archidiaconorum, licet presint iurisdictioni, nisi in his, que sunt sue iurisdictionis; tunc enim cuilibet (iudici) ordinario vel delegato creditur … nisi consuetudo hoc habeat, quod eorum sigillis credatur de his, que extra iudicium fiunt, et quantum eis credatur, puta usque ad certam summam, et inter quas personas. Statur enim in hoc consuetudini, que facit sigilla authentica.» Bresslau, i. m. 720. l.

Ewald, i. m. 46. l. 1., sz. jegyzet. De jobb szerinte az ilyen ügyről is authentikus pecséttel megerősített oklevelet szerezni: «… quia de eo non potest verisimiliter de facili dubitari.» U. o.

Németországban Konradus de Mure foglalkozott a pecsétekkel (1275). Ő Durandus véleményét fogadja el és szerinte is csak a főpapok és a velük egyenrangú világiak pecsétjei authentikusak.* Hogy a szokásjog alapján kiknek a pecsétje tekinthető még authentikusnak, arra nézve Konradus nem nyilatkozik, mert az egyházi és a világi jog glossatorai nincsenek egy véleményen.* Egy másik helyen azonban megjegyzi, hogy azokban az országokban, ahol nincsenek közjegyzők, a szokás alapján a püspöki méltóságnál alacsonyabb fokon álló egyháziak pecsétjei is lehetnek authentikusak, mert különben sok embert érhetne méltánytalanság.* Konradus felfogásán azonban már érezhető a német jog hatása, mert szerinte a bíróságok a magánpecséteket is figyelemben részesítik.* De teljes hitele szerinte is csak az authentikus pecsétnek van.*

«Et ecce persone sunt, ut episcopi et eorum pares vel superiores, quorum sigilla in foro contentioso autentica reputatntur …» Posse, Die Lehre von den Privaturkunden. 127. l. 5. j.

«… que autem sigilla episcopis et eorum paribus et superioribus expceptis in foro contentioso secundum ius scriptum seu consuetudinem terre approbatam reputantur vel debeant reputari, non expedit explicare in presentis operis parvitate, quia glossatores iuris canonici et civilis in hoc casu dissimiIia dicere videntur et diversa.» U. o.

«… rationabile est, ut in hiis(!)terris et provinciis, in quibus non est usus legalium tabellionum, ne litigaturis copia defensionis propter defectum sigillorum, que ius appellat autentica substrahatur, consuetudo admittere debeat pro autenticis eorum sigilla qui longe minores episcopis, habent tamen aliquas dignitates ecclesiasticas et personatus, alioquin multos in suo iure contigeret periculum sustinere,» U. o. 12., l. 2. jegyzet.

Erre mutat a következő indirekt tartalmú mondata: «Autentica non sunt, quibus in iudicio fidem non cogimur adhibere.» Ewald, i. m. 46. 1. 2. jegyzet.

«… tota credulitas litere dependet in sigillo autentico bene cognito et famoso.» Posse, i. m. 46. l. 2. jegyzet.

A kánonjognak a pecsétekről vallott tana nagy jelentőségű volt, mert a közjegyzői intézményt nélkülöző országokban az authentikus pecsétet az oklevél integráns részévé tette. E nélkül az egyházi bíróság az oklevelet nem tekinti föltétlen hitelű bizonyítéknak. A XII. sz. óta pedig igen kibővül az egyházi bíróságok jogköre, mert a római kúria ebben az időben arra törekszik, hogy minden ügyet, mely egyházi személyeket és érdekeket érint, a maga iurisdictiója alá vonja. Az egyházi bíróságok viszont a kánonjog szabályai szerint működnek, s így előttük a pecsétes oklevél a bizonyítás elengedhetetlen kellékévé válik.*

Redlich, i. m. 112–113. l.

Az egyházi bíróságok gyakorlata azonban nem maradt hatás nélkül a laikus világ fórumaira. A XIII. sz. közepe óta a világi személyek és hatóságok is sorra kezdik használni az authentikus pecsétet. Pecséthasználatuknak azonban a dolog természete folytán csakhamar a speciális helyi viszonyokhoz és a világi jog igényeihez kell igazodnia s a további fejlődés során a kánonjog szellemétől eltérő, sokszor azzal teljesen szembenálló és egymástól országonkint is különböző gyakorlatot fejleszt ki.

Franciaországban a kánonjog értelmében a pápa, a király és a iurisdictióval bíró személyek és testületek pecsétjeit tartották authentikusaknak. Ilyenek a bírói joghatóságot gyakorló seniorok, püspökök, káptalanok, konventek és községek, stb. Az authentikus pecsét által mások ügyében is teljes hitelűvé lesz az oklevél.* Franciaországban az egyháziak igen korán bocsátották pecsétjeiket a magánfelek rendelkezésére. Már a XII. sz. második felétől kezdve működnek a püspöki vicariusok, illetőleg officialisok és a vidéki curialis notariusok.* A kúriális pecsétnek a világi hatóságok előtt teljes hitele van. Példájukat követték a főesperesek, dékánok, káptalanok és az exempt konventek s ők adtak impulzust a királyi, seniori és a községi notáriusok oklevéladó működésének.* Azonban csakhamar ellentétek támadnak a világi és egyházi oklevéladó fórumok parallel működésében, s a legisták a XIII. sz. közepe óta mindent elkövetnek az egyháziak oklevéladó működésének a letörésére. Beaumanoir (1246–1296) szerint az egyháziak okleveleit a XIII. sz. vége felé már csak egyszerű bizonyságleveleknek kezdik tekinteni, s viszonzásul ugyanezt teszik az egyházi fórumok a világiak okleveleivel is.* Beaumanoir véleménye azonban nem lehet általános érvényű, mert az egykorú adatok azt bizonyitják, hogy ez az ellentét csak egyes vidékeken éleződött ki erősebben. Az egyházellenes tendencia mégis megállapítható, s ez abban nyilvánul meg, hogy a királyi és seniori tabellionátussal akarják az egyházi officialatust kiszorítani.* Jó eszköz ebben az egyházi kiadványok authentikus jellegének a megvonása. 1328-ban ez már csak a saját iurisdictiójuk alá tartozó ügyekre zsugorodik össze.* Szép Fülöp a seniorok oklevéladását is csökkenti s alatta az egész vonalon előretörnek a királyi oklevéladó intézmények.*

Giry, i. m. 836. l.

Redlich, i. m. 172–173. l.

Boüard, A. de, Manuel de diplomatique française et pontificale. 362. l.

«La letre qui est fete par la crestienté, quant plés en vient en cour laie, elle ne vaut qu'un seul temoignage, et aussi ne fet cele de la court lai e en la cour de crestienté, essieutée la letre le roi, car ele doit valoir plein tesmoignage et en court laie et en court de crestienté; et essieutée la letre l'apostoile, car ele doit valoir plein tesmoignage en toutes cours de crestienté et de court laie, car nous en terre n'est soueerain de l'apostoile.» Boüard, i. m. 360. l. 2. sz. jegyzet.

Giry i. m. 837. l.

U. o. 838. l.

U. o. 845. l.

A német magánoklevelekben a XII. sz. vége óta ismerhető fel a kánonjog hatása. A scriptum authenticum kifejezés itt 1176-ban fordul elő először.* Rudolf király pedig János gurcki püspök okleveleiről azt írja, hogy azok a püspök authentikus és közismert pecsétjével voltak megerősítve*. De a német jog is korán kezd eltérni a pecséteknek a kánonjog szerint való osztályozásától. 49A gazdasági és társadalmi viszonyok fejlődése, s ennek nyomán az iskolázás XIII. századi terjedése folytán az alsóbb néprétegekbe is leható írástudás az oklevelet a tömeg szükségletévé teszi. Ennek következtében a pecsét sem az előkelők és hatalmasok kiváltsága többé; használják azt ezóta a köznemesség, a polgárság, de még a parasztság soraiban is. Viszont sokan még ezután sem használnak saját pecsétet. Ezek, ha oklevélre van szükségük, mások pecsétje alatt bonyolítják le ügyleteiket. De másokhoz fordultak azok is, akiknek a pecsétje a bíróság előtt nem bírt elegendő súllyal, vagy ha az ügylet írásbafoglalásánál pecsétjük nem volt kéznél. Ezek a pecséthasználat terjedésével kapcsolatos új helyzetek a glossatorok előtt új szempontokat vetettek föl. Tisztázni kellett elsősorban a pecsétek jogi erejét. A német pecsétek használatára és jogi erejére vonatkozó felfogást a Schwabenspiegelben (1275) találjuk meg részletesen kifejtve. E szerint Németországban a XIII. sz. végén a saját ügyében mindenkinek a pecsétje bizonyít;* mások ügyében azonban csak a pápa, a királyok, az egyházi és világi fejedelmek és a konventek pecsétjei bírnak bizonyító erővel. Más urak, továbbá a városok és a bírák pecsétjei csak a saját és a joghatóságuk alá tartozó ügyekben authentikusak.* Bizonyos, hogy a Schwabenspiegel szerzője a kánonjog hatása alatt dolgozott* és az ő felfogása is kissé szigorú. Az élet Németországban is tágította a régi szűk kereteket, mert a XIV. sz. eleje óta a városok pecsétje mások ügyében is authentikussá lesz, s nemsokára a káptalanok és a prépostok, a világiak közül pedig a grófok is kezdenek mások ügyében pecsételni. Az alsóbb rangúak azonban még ezután is szívesebben veszik igénybe a nagyobb tekintélyű oklevéladó fórumok és személyek pecsétjeit.* Ebben a szokásban rejlik a különböző oklevéladó testületek és intézményének kialakulásának a csirája.

Redlich, i. m. 117. l.

U. o.

U. o. 114. l. 4. sz. jegyzet. Csak kivételképpen fordul néha elő, hogy a bíróság nem elégszik meg a tulajdonos pecsétjével, hanem még egy második pecsétet is kíván az oklevélre.

U. o. 118. l.

Bresslau, i. m. 721. l., 4. sz. jegyzet.

Redlich, i. m. 119. l.

Az elmondottakat összefoglalva, megállapíthatjuk, hogy a középkor folyamán Európa országaiban elterjedt authentikus pecsét használata a kánonjog hatásának az eredménye. S két csoportját különböztették meg az authentikus pecsétnek: 1. a minden ügyben authentikusakat és 2. azokat, melyek nemcsak a pecséttulajdonos bírói joghatósága alá tartozó ügyekben volt bizonyító erejük. Továbbá azt is megállapíthatjuk, hogy az angol és a francia pecséthasználat erősebben ragaszkodott az eredeti kánonjogi felfogáshoz, mint a német. A német jog mindenki pecsétjét elfogadta, ha azt a tulajdonos a saját ügyében használta (magánpecsét), de azért megtartotta az authentikus, tehát a mások ügyében bizonyító erejű pecsét használatát is.

Az authentikus pecsét legfontosabb kritériuma az, hogy általa mások ügyében is föltétlen hitelűvé lesz az oklevél. Ereje, mint már láttuk, tulajdonosának személyi vagy hivatali tekintélyében gyökeredzik. Ezért Konradus de Mure szerint a pecsét az oklevél teste: Sicut enim hominem duo perficiunt: corpus et anima, sie et litteram duo perficiunct, victus verborum, qui se habet ad modum anime, et sigillum, quod se habet ad modum corporis.* Ezt a tekintélyt alakjával, nagyságával, tartalmával és egyéb tulajdonságaival külsőleg is kifejezésre kell juttatnia. Az authentikus pecsét e külső kellékeiről közvetlenül csak Ottó legátus londoni rendelete tájékoztat bennünket némileg. E szerint az authentikus pecsétnek: … nomen pure dignitatis offiicii, collegii et etiam illorum proprium nomen qui dignitatis vel officii perpetui gaudent honore insculptum notis et characteribus manifestis kell tartalmaznia,* hogy így könnyen felismerhető legyen.* Azért nevezik a források az authentikus pecsétet: sigillum credibile-nek,* 50cognoscibilenek,* certumnak,* verumnak,* ellentétben a magánpecséttel, melynek neve gyakran sigillum non cognitum,* vagy s. incertum is.* Az authentikus pecséttel megerősített oklevél publica format mutat,* fides plenariat igényelhet,* s örök jogot csak vele lehet átruházni.* Az ilyen pecsét tulajdonosa authentica persona.* Fontos, hogy ép legyen, mert a megsérült pecsét (ha fel- vagy körirata már nem olvasható) elveszti authentikusságát.* Az authentikus pecséttel való visszaélés meggátlása céljából a kisebb jelentőségű oklevélfajták számára csakhamar (XIII. sz. közepe táján) más kisebb pecséteket contrasigillum, s. minus, s. secretum, s. ad causas, stb.) vesznek használatba,* s az authentikus pecsét typariumát nagyobb őrizet alá helyezik és csak a privilégiális formájú, rendszerint örökjogot tartalmazó okleveleket pecsételik meg vele.*

Posse, i. m. 127. l., 1. sz. jegyzet.

Giry, i. m. 651. l., 7. sz. jegyzet.

Erre utal pl. II. Vilmos angol király (1087–1100) kettős pecsétjén maga a körirat is: (előlap) S(igillo) HOC NORMANNORVM VILLELMum nosce patronum, (hátlap) HOC Anglis regem SIGNO FATEARIS EVNDEM. Lenormant-Chabouillet, Trésor de Numismatique et de glyptique. Sceaux de rois et reines d'Angleterre. I. tábla, 2. sz. ábra.

Pl. Benedek alországbíró pecsétjének a köriratában: «SIGILLVM CREDIBILE BENEDICTI BANI»; Fraknói V., A legrégibb magyarországi lovaspecsét. Archaeológiai Ért. XII. 6–10. l.

1224-ben II. András király megengedi az erdélyi szászoknak, hogy «… unicum sigillum habeant, quod apud nos et magnates nostros evidenter cognoscatur.» Keöpeczi Sebestyén József, Erdély címere. Turul, 1917. évf. 34. l.

1300-ban az esztergomi káptalan az esztergomi keresztesekkel átíratja Lodomerius érsek egy oklevelét, mely «sub vero et certo sigillo ipsius» volt megerősítve. Monumenta Eccl. Strig. II. 477. l.

U. o.

1340-ben pl. az esztergomi káptalan azt írja a pozsonyi alispán egyik okleveléről, hogy az «sub sigillo nobis non cognito» volt kiállítva. Mon. Eccl. Strig. III. 362. l.

Az 1550. tv. 62. art. «… propter incerta ignotaque sigilla» elrendeli, hogy a vármegyék a megye nevében kiállított okleveleket ezután «sub uno sigillo» adják ki.

Pl. 1292-ben a budai káptalan több oklevelet «in publican formam» ír át authentikus pecsétje alatt. Mon. Eccl. Strig. II. 321. l.

Pl. Mon. Eccl. Strig. II. 291–292. l.

Werbőczy HK. 13. cím, 4. §.

IV. Béla 1241-ben azt írja Vido vegliai comes néhány okleveléről, hogy azok «fuissent sub sigillis quarundam autenticarum personarum allata, quibus fides pene poterat adhiberi». MODL. 33,177. sz.

III. Ince pápa 1199-ben nem fogadta el V. Henrik egyik oklevelét, mert «… nec habebat sigillum authenticum, eo, quod erat ex media fere parte consumptum nec plus de nomine proprio nisi ultima medietas «icus» nec de caeteris litteris haec adjectio «dei gratia» apparebat, ita quod ex litteris ipsis non magis poterat comprobari fuisse sigillum Henrici, quam Ludovici». Ewald, i. m. 48. l. 2. sz. jegyzet.

Ewald, i. m. 85–87. l.

Possee, i. m. 127. l.

A magyar okleveles gyakorlat a XII. század végén kezdi levetni addigi zárt, szűkkörű egyházi és udvari jellegét.* Az ekkor meginduló gazdasági, társadalmi és közjógi átalakulás közszükségletté tette nálunk az írásbeliséget.* E hazai magnak a kicsírázását nagymértékben mozdította elő a kánonjognak épp ezidőtájt nálunk is érezhető sokirányú és egyre fokozódó hatása. Minthogy a közjegyzőség ekkoriban nálunk még szintén ismeretlen intézmény volt, azért a római befolyás hazánkban is a pecsétes oklevélnek egyengette az útját.

Guoth, i. m. 32. l.

U. o. 33. l.

A kánonjognak az authentikus pecsétről szóló tana hozzánk részint közvetlenül Itáliából, részint közvetve a nyugati országokból jutott el s az immár társadalmi szükségletté váló írásbeliségben itt is az egyháziaknál és világiaknál egyaránt gyorsan nyert gyakorlati alkalmazást. E kétirányú hatás eredményeképpen a XIII. század közepe táján már nálunk is különbséget tesznek authentikus és nem authentikus, azaz közhitelű és magánpecsétek között. Mivel nekünk a Werbőczy kora előtti időkből nincsenek a külföldi glossatorokéhoz hasonló jogi feljegyzéseink, azért a hazai középkori pecséthasználat fejlődésének a vizsgálatában csupán az oklevelek szétszórt adataira vagyunk utalva.

A kánonjog hatása hazánkban II. Géza uralkodásának a vége felé válik erőteljesebbé.* A pápaság és császárság akkori nagy küzdelmében Géza III. Sándor mellé állott és őt ismerte el az egyház igazi fejéül. A francia műveltségű és orientációjú Lukács esztergomi érsek irányítása mellett III. István is ezt a politikát* folytatta s a magyar egyház önkormányzata alatta nyert végleges biztosítást.* A pápa és a magyar király közötti jóviszony III. Béla idejében még jobban megerősödött, hiszen Béla a pápának köszönhette megkoronáztatását is. III. Ince uralma pedig a pápaság történetének a fénykorává lett. A pápai bullák és legátusok ezóta az egyház diplomáciájában Európaszerte nagy szerepet játszanak. Így egészen természetes, hogy legrégibb adataink, 51melyek a magyar királyi okleveleket authentikus írásnak mondják, nálunk is a pápai bullákból származnak. 1187-ben III. Orbán pápa exemptté teszi a székesfehérvári keresztesek konventjét, melyet még II. Géza alapított, amint azt az ő authentikus oklevele is írja: … sicut in eius seripto authentico continetur.* Ugyanezt írja 1191-ben III. Coelestin pápa III. Béla egyik okleveléről.* 1193-ban egy arengában már maga a király használja az authentikus oklevél kifejezést: Quoniam scrupulus questionis raro, aut nunquam provenit et emergit, cum titutus pessessions authentici scripti beneficio posteritatis memorie commendatur.* Ez az arenga a kánonjog felfogását alkalmazza a föltétlen érvényű királyi oklevélre. 1205-ben a kánonista III. Ince pápa mondja authentikusnak II. András király egyik oklevelét,* s 1207-ben ugyanezt írja Cumanus spalatoi közjegyző a király egyik aranybullájáról.* Ezeket az okleveleket a király személyét jelképező pecsét teszi hitelesekké. A királyi pecsét tehát authentikus pecsét, annyira, hogy eleinte ezt nem is tartják szükségesnek az oklevélben külön is kihangsúlyozni. A pecsét erejénél fogva a király oklevele publicum instrumentum: sigillo regali … fecimus in publicum commendari, írja többször is a király,* s ezért oklevele a plenissima firmitas erejével bír.* A királyi pecsét authentikus voltának az oklevelek corroboratiójában való kitétele azonban csak IV. László uralkodása óta válik gyakoribbá.*

A magyar nemzet története (szerk.: Szilágyi Sándor), II. 293. l.

U. o. II. 296. l.

U. o. II. 308. l.

Mon. Eccl. Strig. I. 132. l.

U. o. I. 141. l. «… autentico scripto karissimus in xpo filius noster B(ela) illustris rex Vngarie studuit communire …» III. Bélának ez az oklevele a pápai legátus közreműködésével jött létre (u. o.).

U. o. I. 142. l.

U. o. I. 167. l.

«Ego Cumanus clericus communis Spalatensis, iuratus notarius, ut in authentica regia bulla de auro bullato vidi, verbo ad verbum scripsi …» Kukuljević, Privilegia et Libertates Regni Croatiae, Dalmatiae et Sclavoniae, I. 40–41. l.

Pl. 1215-ben. M. Eccl. Strig. I. 207. l.

U. o. I. 365. l. 1247.

Következetessé pedig csak az Anjouk óta, u. l. megkülönböztetésül az egyszerűbb okleveleken használt sigillum simplextől.

Az authenticum scriptum fogalmát és a kánonjog több más elemét a pápai legátusoknak is épp ezidőtájt volt alkalmuk megismertetni a magyar egyházi és világi arisztokráciával.* Az 1231-i aranybulla több kánonjogi természetű intézkedést tartalmaz. 17. §-a újból biztosítja az egyházi bíróságok iurisdictióját az egyházi személyekre, a házasságjogra, a hitbérre és más egyházi ügyekre vonatkozólag.* A 21. §. pedig az idő folyamán megbízhatatlanná vált pristaldiát gyengíti meg és az idézéseknél való tanúskodásukat a káptalanok és konventek, tehát egyháziak bizonyságával kapcsolja össze.* Az 1232-i interdictum után kiadott aranybullát Cognoscens, a legátus capellanusa fogalmazta, aki magister és az egyházjog doktora volt.* Ez az oklevél szintén sok kánonjogi elemet tartalmaz. Így a toledói zsinat hatásaképpen* nálunk is eltiltja a zsidókat és izmaelitákat a publicum officium,* vagyis közhivatal viselésétől. Ismételten kimondja az egyházi vonatkozású ügyekben az egyházi bíróság illetékességét, az egyházi birtokügyek kivételével, melyek továbbra is a király iurisdictiója alatt maradnak.* E részben 52tehát a birtokadományozáson nyugvó magyar jogi felfogás győzött.* Jakab legátus és jogászai* azonban nemcsak a közügyek reformját irányították, de bizonyos mértékben a magyar magánokleveles-gyakorlatra is gyakoroltak ingerenciát. Ennek egyik konkrét bizonyítéka Bors comes 1233-i oklevele. Megtudjuk belőle, hogy Bors ispán nemzetségi monostort alapított és megfelelő javadalommal is ellátta szerzeteseit. Bizonyos Pous mester azonban csalárd úton szerzett oklevelekkel elpörli ezt a birtokot. Bors ispán 1233-ban felhagy a pereskedéssel és saját pecsétje alatt a király, a pápai legátus és több egyházi és világi tanú jelenlétében új birtokot adományoz monostorának.* Ilyen előkelő tanúk bizonyítják a comes pecsétjének és a saját intézkedését tartalmazó oklevelének authentikus voltát.*

A magyar állam már a kereszténység felvételekor a világi jog számos területét a fejlettebb kánonjog hatáskörébe utalta, s Kálmánig mindkét jog szabályai a zsinati gyűléseken együtt hozattak. A házassági ügyek, a boszorkányperek, vallás elleni kihágások a püspök vagy főesperes ítélőszéke elé tartoztak. Az istenítéleti bizonyítás egyházi fórum előtt folyt le. Hóman–Szekfü: Magyar Történet. I. 220. l. De az egyházi jog e gyámkodása ellen a világi jog képviselői csak a XIII. század eleje óta fejtenek ki észrevehető ellenállást.

«Palatinus vero omnes homines indifferenter discutiat, praeter personas Ecclesiasticas, et Clericos, et praeter causas Matrimoniales, et Dotes, et alias Ecclesiasticas, quancuque ratione videntur ad Ecclesiasticum examen pertinere». Marczali, Enchiridion, 137. l.

«Et quia multi in regno laeduntur per falsos Prestaldos, Citationes, vel testimonia eorum non valeant, nisi per testimonium Dioecesani Episcopi, vel Capituli; nec falsificatus Prestaldus possit se iustificare, nisi eorundem testimoniis. In causis vero Minorum, vicinorum, Conventuum, vel claustrorum testimoniis.» U. o. 137. l.

M. Eccl. Strig. I.292–297. 1. Az oklevél fogalmazata és a bennefoglalt körülmények erre engednek következtetni. De egészen bizonyos ez. II. András király egy 1233-ban kelt oklevelébol. U. o. I. 291. l.

M. N. T. II. 424. l.

«… Iudeos, sarracenos, sive ismaelitas … de cetero non preficiemus … aliquibus publicis officiis, nec associabimus eos prefectis …» M. Eccl. Strig. I. 292. l. altem nec permittemus in toto regno nosrto Iudeos, sarracenos vel ismaelitas prefici aliquo publico officio.» M. Eccl. Strig. I. 292. l. (7. és 8. §.)

U. o. 63. és 64. §.

Talán azért, mert ez a gyakorlat kedvezőbb volt az egyházra nézve «… si iudicia terrarum ecclesiasticarum subtraherentur a nostro iudicio, dampnosum esset ecclesiis», mondja az idézett oklevél.

A legátusokkal kánonjogászok jönnek. Jakab legátus ügyésze és capellánusa pl. kanonoki stallumot kapott Esztergomban. VI. Eccl. Strig. I. 291. l.

«Ut autem ordinationis series perdurare possit in perpetuum, hoc decretum sigilli mei munimine feci roborari et teste domino Iacobo Cardinali et apostolice sedis legato, mediantibus autem regibus Andrea et Bela, iobagionibus vero Ugulino arehiepiscopo, Nicolao filio Borch, Ladislao et Poul, iudice autem Demetrio persistentibus.» MODL. 106. sz. 1233.

Bors comes nem is gondol arra, hogy oklevele nem volna érvényes. Hasonló adat 1237-ből: Dl. 219. sz.

De a kánonjog a magyar oklevéladókat közvetve már a XII. század közepén mutatkozó magyar-francia kulturális kapcsolatok,* majd a század vége óta a magyar királyoknak szintén nyugati (francia és aragóniai) irányú családi és politikai orientációja révén is vonhatta befolyása alá.* A somogyvári apátság alapítása óta a Franciaországgal való szellemi kapcsolataink fokozatosan bővültek.* Béla herceg személyében pedig Bizáncban már a leendő magyar király is a francia szellem hatása alá került. Részben ez magyarázza meg családi politikáját is; mindkét felesége francia származású volt, és fiai is francia vagy franciás műveltségű udvarokból házasodtak. E kapcsolatok legfontosabb eredménye a Franciaországban keletkezett szerzetes rendnek (cisztercitáknak és premontreieknek) hazánkban való megtelepedése volt.* Ezek lettek a hazai exponensei a francia műveltségnek, s közülük főleg a ciszterciták tettek szert a királyi udvarban jelentősebb befolyásra. Az ő hatásuk alatt fordulnak meg ezóta sűrűbben más egyháziak is a párizsi egyetemen, s ezóta veszik kezükbe az egyetemi műveltségű magisterek a magyar írásbeliség ügyét a királyi* és a többi kancelláriában egyaránt.* S a francia eredetű, vagy Párizsban tanult egyházfejedelmeink és világi uraink befolyása sem lehetett nyomtalan a magyar okleveles gyakorlatra és a pecséthasználat további alakulására. A szentéletű Lukács esztergomi érsek 53már a XII. század közepén tanult Párizsban.* Vele egyidőben tanulhatott ottan Adorján clericus, a későbbi budai prépost és királyi kancellár is.* Miklós érsek maga, vagy legalább 1183-i oklevelének az írója is francia műveltségű ember, és így nem véletlen, hogy az authentikus pecsét említése nálunk ebben fordul elő legelőször.* Róbert esztergomi érsekről és Bertalan pécsi püspökről pedig határozottan tudjuk, hogy franciák voltak.* Ezek maguk is magisterek, tehát egyetemi (párizsi) végzettségű emberek voltak és kancelláriáikban, a káptalani iskolákban és egyházuk más fontos pozícióiban maguk is magistereket alkalmaztak.* A magisterek száma nálunk különösen a XIII. század közepén szaporodik meg erősen,* s ezóta már a kisebb egyházi állások viselői (kanonokok, főesperesek, dékánok) is csaknem mind magisterek.* Sőt nem ritka ekkor már a világiak között sem a magisteri címmel rendelkező személy sem.*

Szentpétery, i. m. 54. l.

III. Béla első felesége chatillóni Anna, Raimund antiochiai herceg mostoha leánya (M. N. T. II. 311. l.), második felesége pedig Margit, II. Fülöp francia király nővére volt (u. o. 318. l.). Idősebbik fia, Imre, 1198-ban Konstanciát, II. Alfonz aragoniai királynak a leányát veszi el (u. o.). II. András magyar király második felesége Courtenay Jolánta. Az ő kíséretében jött hozzánk Bertalan pap, a későbbi pécsi püspök (u. o. 380. l.), s ő kíséri 1235-ben Aragóniába a király leányát, Jolántát (Koller, Hist. Episcopatus Quinqueecl., II. 28. l.). 1269-ben V. István leánya, Mária, II. Károlyhoz (Anjou) megy nőül, IV. László pedig I. Károly leányát, Izabellát veszi el. (Wertner Mór, Az Árpádok házassági összeköttetései. Turul, 1885. 145–157. l.) E házasságokat követségjárások előzték meg, s az idegen menyasszonnyal egész kíséretük is nálunk maradt. Számos francia pap és lovag ekkor telepedik le nálunk. Ezek rövidesen a legelőkelőbb magyar méltóságokat szerzik meg maguknak. A király példáját utánozva sokszor főuraink is idegenből házasodnak. A Csák-nembeli Miklós comesnek pl. a második felesége francia nő volt (az első görög). Ettől született Lorinc nevű fia, a Kisfaludyak törzsatyja (Nagy Iván, A Kisfaludy-család leszármazása. Turul, 1896. 1–9. l.). A Csák-nembeli Szalánc fia Tamás özvegye Ágnes is francia nő lehetett. 1269 előtt nevelőnője volt a király leányának. Több ízben megfordult Franciaországban, s ő készítette elő Máriának II. Károllyal való házasságát (Wertner, A Fónyi-család. Turul, 1906. 179–183. l.). Az aragóniai kapcsolatoknak is maradtak nálunk genealógiai emlékei. Egy aragóniai Simonnal a XIII. század végén is találkozunk. Az ő nemzetségébol való volt pl. az 1319 és 1346 között működő Pál országbíró is (Majláth Béla, Péter alnádor pecsétje 1298-ból. Turul, 1883. 12–16. l.). Ha az utódokat oly magas hivatalokban találjuk, előkelő szerepet játszhattak a magyar főuraink közül műveltségükkel kiemelkedő ősök is.

Guoth, i. m. 27. l.

U. o. 28. l.

Hajnal István, Irástörténet az írásbeliség felújulása korából. 80. l. és a 7. sz. jegyz.

U. o. 80. l. és a 8. sz. jegyz.

M. N. T. II. 296–297. l.

Szentpétery, i. m. 64. és 70. l.

«Solent scriptis inseri facta mortalium, ne tractu temporis revocentur in dubium, ut quid obliterare posset temporis diuturnitas, ad memoriam hominum sigilli authentici revocet auctoritas …», mondja az oklevél arengája. Az oklevél teljesen megfelel a francia püspökök egykorú okleveles gyakorlatának. (Perényi László úr szíves közlése.) M. Eccl. Strig. I. 128–129. l. Knauz szerint 1156-ban ő volt a király sigillatora (u. o. I. 126. l.).

Róbert 1207–1209-ig székesfehérvári prépost és királyi kancellár, 1209–1226-ig pedig veszprémi püspök volt. (Mon. Eccl. Strig. I. 257. l.) Egy belga krónika ezeket írja róla: «In Hungaria magister Robertus Vesprimiensis, vir bonus et religiosus, in Leodiensi dioecesi natus factus fuerat archiepiscopus Strigoniensis…» (1226–1239.) Mon. Eccl. Strig. I. 263. l. – Bertalan pécsi püspök pedig Cluny vidékéről származott el hozzánk. A clunyi monostorban többször is megfordult. 1234-ben meg is adományozza a monostort, hogy halála után ott temessék el a szülei mellett. 1252-ben lemondott püspökségéről és Clunybe távozott. (Koller, i. m. II. 44. l. – V. ö. még: u. o. 28., 44–45. és a 78–79. l.)

Esztergomban pl. 1226-ban mag. Benedictus, 1231-ben mag. Richardus a lector, 1261-ben pedig Sixtus mester az érsek kancellárja. M. Eccl, Strig. I. 261., 279. és 611. l. L. még Hajnal i. m. 80. és 100. lapját.

A XII. és XIII. században Hajnal szerint számuk kb. 100–200-ra tehető. I. m. 100. l.

A XIII. században az érsekek, püspökök és prépostok csaknem mind magisterek voltak. A magisterség jelenti ekkor a ranglétra bázisát. Így Róbert mester 1207-ben székesfehérvári préposttá és királyi kancellárrá, 1209-ben veszprémi püspökké, majd 1226-ban esztergomi érsekké lesz (l. a fenti 4. jegyzetet). Váncsay István mester 1238-ban a váci, 1240-ben a titeli prépostságot, még u. ebben az esztendőben a váci püspökséget, 1242-ben a kir. kancellárságot, 1243-ban az esztergomi érsekséget (M. Eccl. Strig. I. 349–352. l.), majd 1253-ban a bíbornoki méltóságot nyeri el. (U. o. 569. l.) Smaragd mester, aki 1255-ben még csak székesfehérvári prépost, 1263-ban már kalocsai érsek (u. o. 477. l.). Magisterek még: 1265-ben István királynői alkancellár (u. o. 530. l.), 1266-ban Farkas székesfehérvári prépost kir. alkancellár (u. o. 536. l.), 1277-ben Péter V. István alkancellárja (u. o. 542. l.). Benedek aradi prépost kir. alkancellár (u. o. 579. l. 1270) 1274-ben budai préposttá, majd rövidesen esztergomi érsekké lesz (u. o. II. 33–39. l.). A kisebbrangúak közül a következő magisterek ismeretesek előttünk: 1263-ban László esztergomi kanonok, honti főesperes, IV. Béla notáriusa (u. o. I. 477. l.), 1270-ben Albeus esztergomi kanonok, nyitrai főesperes (u. o. I. 573. l.), 1276-ban Romanus barsi főesperes (u. o. II. 55. l.) és Fulcus (u. o. 55. l.). Mind a ketten esztergomi kanonokok. Igen serény ember volt a kb. 1245 óta működő Sixtus mester esztergomi kanonok is, aki főleg a királyi családnak tett nagyobb diplomáciai szolgálatokat. 1246-ban a káptalan lectora, majd 1272-ben az érsek és a káptalan kancellárja és pápai káplán lett belőle (u. o. I. 611. l.). A préposti vagy püspöki méltóságot törvénytelen származása miatt nem nyerte el. (U. o. I. 358. l.) IV. Ince pápa fölmenti őt e defectus alól, «ita tamen, ut episcopalem dignitatem absque licentia Sedis Apostolice speciali non recipiat».

Pl. 1264-ben mag. Baas országbíró (l. a 126. jegyzetet), 1268-ban Olivér királyi deputatus. (M. Eccl. Strig. I. 721. l.)

A XIII. század második felében a pápai legátusok kánonjogi doktorokat hoznak magukkal, akik közül sokan itt is maradtak.* A század végén már magyarok is járnak Itáliába (Páduába vagy Bolognába) jogot tanulni,* s mint szakjogászok 54 a magisterek szerepét* a kancelláriákban és a káptalani iskolákban egyaránt. Veszprémben pl. 1276-ban 15 kánonjogi doktor működött, s közülük kerültek ki az iskola professzorai is.* Sőt 1309-ben Gentilis legátus elrendeli, hogy Esztergomban is tanítsanak jogot.* A magisterek ezóta elvesznek a közönséges papok tömegében.* De kétségtelen, hogy nálunk már a XIII. század közepe táján nagy volt a kánonjog iránt való érdeklődés és nemcsak a veszprémi főiskolának volt tekintélyes és a kor tudományos nívójának megfelelő teljes theológiai és jogi könyvtára, de egyes egyháziak végrendeletei is nagy jogi tudásukról tesznek bizonyságot.* Az is valószínű, hogy a kánonjog művelése, legalább részben, szintén a párizsi egyetem hatásának az eredménye.*

Itáliában nem magisteri, hanem doctori címet viseltek az egyetemet végzett egyháziak és világiak egyaránt. (Hajnal, i. m. 77. l.) A legatusok kísérő jogászai tehát: legum doctores. Ilyen volt már 1233-ban mag. Cognoscens, aki u. l. itt maradt és Esztergomban kanonokságot kapott. (M. Eccl. Strig. I. 291. l.)

1297 táján Benedek esztergomi prépost levelet ír Benedek páduai jogi professzornak: «magistro B. doctori decretorum, Padue actu legenti, mag. B. prepositus Strigoniensis … eiusdem facultatis professor …» (M. Eccl. Strig. II. 420. l.) Ebből a levélből kitűnik, hogy a magyarok ebben az időben tanulás végett gyakrabban keresték fel Páduát (és Bolognát is. L. a következő jegyzetet.).

Ez az 1279-i budai zsinat rendelkezése alapján történt. A zsinat u. i. kimondta, hogy a főespereseknek kánonjogi tanultsággal kell birniok. Ha csak artest végeztek, állítsanak maguknak helyettest s maguk menjenek 3 évig kánonjogot tanulni. (Hajnal, i. m. 75. l.) A magasabb egyházi állásokra vonatkozólag ez már régebben lehetett előírva. U. l. ezért ment 1266-ban István pozsonyi prépost Bolognába tanulni. IV. Ince pápa ezekkel a szavakkal erősíti meg őt bácsi érsekségében: «Te capellanum nostrum et Posoniensem prepositum, Bononie litterarum studiis insistentem … conf.» M. Eccl. Strig. I. 538. l.

Békefi Remig dr., A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig. 333. l.

Hajnal, i. m. 75. l.

U. o. 83. l.

1276-ban a káptalan könyvei a sekrestye egy kamráját egészen megtöltötték. Értékük 4000 márka. A 15 kánonjogi doctornak ezenfelül még római és kánonjogi könyvei is voltak. Békefi, i. m. 333. l. Ezekből a káptalannak 1429-ben még a következő jogi tárgyú kódexei voltak meg: Decretalis, Sextus, Clementia, Summa Gothfredi, Decretalis Innocentii, Speculum Iuris (subtilis et utilis), Sextus decretalium, unus liber antiquus qui habet glossam de materia iuris, Summa magistri Iohannis super decretum … és még 15 drb más könyv in iure canonico et aliis materiis. A mi szempontunkból legfontosabb Durandus műve, melyet még a lajstrom írója is kiemel (Speculum iuris), mert ez tartalmazta a kánonjognak az authentikus pecsétről szóló Európaszerte elterjedt fejezetét. Az 1429-i jegyzék a káptalannak már harmadik effajta lajstroma és mindegyik az előző alapján készült, ezért a kódexek legnagyobb része már a XIII. sz. második felében kerülhetett a káptalan birtokába. (Fejérpataky László, A veszprémi káptalan kincseinek összeírása 1429–37. évekből. Magyar Tört. Tár, 1886. 571–573. l.) De a többi káptalan is elég gazdag volt ilyen kódexekben, sőt az egyháziak végrendeletei is diszponálnak ilyenekről. Mag. Muthmerius szepesi prépost 1273-ban 8, László mester esztergomi prépost 1277-ben pedig 20 könyvéről végrendelkezik. A 28 kódex közül 5 jogi tárgyú. (M. Eccl. Strig. II. 27. és 71. l.)

Békefi, i. m. 169. l.

E francia kulturális kapcsolatoknak a magyar okleveles gyakorlatra való hatását a két ország egykorú okleveleinek összehasonlító diplomatikai vizsgálata pozitív formában is bizonyítja.* Az idevágó kutatások tanúsága szerint a magyar oklevelek külső és belső sajátságai határozottan francia eredetre utalnak. Sőt ebben a korban (a XII. század végétől a XIII. század közepéig) még a magyar helyesírás is francia szabályokat követ.* Nem véletlen tehát, ha a magyar pecséthasználat külső formái (alak, méret, ábrázolás, szín, alkalmazás stb.) és a pecsétekkel már akkor szoros kapcsolatban álló XIII. századi magyar címeres emlékek szintén a francia kapcsolatok hatását tükröztetik vissza.

Ezt az összehasonlítást l. Hajnal i. m. 4. fejezetében. (A keleti és nyugati okleveles gyakorlat párhuzamos fejlődése.) 46–66. l.

U. o. 66. l.

A legújabb sphragistikai vizsgálatok szerint* Szent László királyunk pecsétje – legrégibb hiteles királyi pecsétünk – 1–2 francia elemet tartalmazó német minta után készült.* II. Béla pecsétjén már némi közvetlen francia hatás figyelhető meg. Az ő utódai a XII. század folyamán nem fejlesztik tovább ezt a királyi nagypecsétet.* Lényeges változás csak Imre alatt történik, de az is csak az arany pecsétek használatában, a vágásos címernek a bulla hátlapjára való helyezése révén. II. Géza feliratos bullája ez irányban már III. Béla aranybulláján teszi meg az első lépést, amikor a numizmatikai ábrázolás hatására a pecsét előlapjára rákerül a király trónuson ülő alakja.* Imre újítása azonban már nem hazai fejlődés eredménye: a vágásos címer aragon átvétel. A király bulláját spanyol ember szerkeszthette, aki valószínűleg Konstancia kíséretében 55jött be az országba.* II. András németbarát politikát folytatott, s így természetes, hogy pecsétjei is német hatást mutatnak. Első nagy pecsétje például IV. Ottó pecsétjének az imitációja.* Az ő újítása az aranybulla mintájára szerkesztett viasz kettős pecsétnek a bevezetése. IV. Béla alatt az eddigi egyoldalú nagypecsét eltűnik s helyét kizárólag a kettőspecsét veszi át. Az ő pecsétjének a hátlapja azonban már a kettős keresztet viseli, melyet u. l. nagyapja pénzeiről vett át.* Ugyanilyenek az aranybullái is. A királyi nagy pecsétnek ez a típusa csak a XV. században változik meg jelentékenyebben.

Bartoniek Emma, Az Árpádok ércpecsétei. Turul, 1924–25. évf. 12–26. l.; Jakubovich Emil, I. Endre király törvénybeidéző ércbilloga. Turul, 1933. 56–74. l.

Bartoniek E. i. ért. 14. l.

U. o. 18. l.

U. o. 20. l.

Donászy Ferenc, Az Árpádok címerének kérdése. Turul, 1935. 33. l.

Bartoniek E. i. é. 16. l.

U. o. 18. l.

A királyi pecsétekkel ellentétben a magyar magánpecsétek használata teljesen a XIII. század elején behozott francia (és aragón) minták hatása alatt fejlődött tovább, mert a nyugatról hozzánk származott egyházi és világi előkelőségek a magyar társadalomra gyakorolt hatása* erősebb volt az udvarban érvényesülő német befolyásnál, s a szomszéd németség pecsét- és címerhasználata a XIII. század elején (u. 1. a párizsi egyetem révén) szintén francia hatás alatt állott.*

Donászy i. é. 28. l.

Hajnal, i. m. 57. l.

Láttuk már, hogy a magyar pecséthasználat gyors terjedésének egyik jelentős oka a (nem királyi) pecsétes oklevélnek nálunk való meghonosodása volt. Nagy lökést adott ennek az eladományozott birtokok felülvizsgálására kiküldött egyháziakból és világiakból álló bizottságok oklevéladó működése. A főpapokon és főurakon kívül ezeknek a tagjai használták nálunk legkorábban a pecsétet, mert aki ilyen bizottság tagjává lett, annak szükségképen kellett a pecsét. Az ilyen ad hoc jellegű oklevéladók, talán a gyakorlott magyar pecsétvésnökök hiánya miatt is, pecsétjük formájának és tartalmának a megválasztásában eleinte ötletszerűen jártak el. Erre mutat például a kolozsmonostori konvent III. Béla korabeli pénzábrát mutató pecsétje* (numizmatikai átvétel, 4. ábra) és az akkor elég gyakori emblémás vagy hatalmi jelvényt mutató pecsétek, amilyen például Urbán fia Supan 1226–(45)-i* (28. ábra), a Csák-nembeli Gwg fia Csák ispán 1237-i gemmája* (30. ábra), továbbá Dénes nádor 1237-i* (17. ábra), vagy a Somogyban földinquisitorként működő Jakab* (23. ábra), Dég* (20. ábra), Mith* (25. ábra) és még egy negyedik ismeretlen comes (21. ábra) 1236-i pecsétje. A numizmatikai átvételek és emblémák azonban csakhamar megszűnnek s helyükbe az egyháziak pontifikális és a világiak címeres pecséttípusa lép.

MODL. 782. sz.

U. o. 130. sz.

U. o. 220. sz.

Esztergomi káptalani lt. 2. capsa, 9. fasc., 2. sz.

MODL. 213. sz.

A ránkmaradt XIII. századi egyházi pecsétek közül legrégibb a francia származású Róbert veszprémi püspök (később esztergomi érsek) két püspöki (1210 és 1226)* és egy érseki (1231) pecsétje* (l. 5. és 9. ábra). Mind a három teljesen francia stílusú, mandorla formájú, ú. n. monorú alakú pecsét,* s a főpap mitrás, teljes egyházi díszébe öltözött, baljában pásztorbotot tartó, jobbját pedig áldásra emelő álló alakját mutatja. Valamivel kisebb méretben ugyanezt a típust követik az egykorú apáti és esperesi pecsétek is, mint például Konrád borsmonostori apát 1222-i* (3. ábra), Lőrinc garamszentbenedeki apát 1232-i,* a zalavári apát kb. 1230-i* (2. ábra) és Jakab somogyi főesperes 1237-i pecsétje* (8. ábra). Változatosabbá tette ezt a pontifikális pecséttipust János esztergomi érsek 1209-i* és Bertalan veszprémi püspök 1231-i (a Franciaországban már a XII. század végén is divatos) szintén monorú alakú trónszékes pecsétje* (10. ábra), amilyet 1247-ben István esztergomi érsek,* 1252-ben Benedek bácsi püspök* és 1256-ban Laudus veszprémi püspök is használt.* A pontifikális pecséttípusnak ez a két változata egészen a XIV. 56század végéig maradt a magyar főpapság használatában; erre tér át már a XIII. század elején több káptalan* és konvent,* s ez honosodik meg az alsó papság körében is.

U. o. 60. sz. (210) és 128. sz. (1226).

U. o. 164. sz. (1231).

L. pl. Boüard i. m. I. és VIII., valamint Roman, Manuel de sigillographie française XX. és XXI. táblájának az ábráit.

MODL. 777. sz.

U. o. 181. sz.

U. o. 130. sz.

U. o. 221. sz.

M. Eccl. Strig. I. 154. l.

MODL. 165. sz.

M. N. Múz. ta. 1247.

MODL. 374. sz.

U. o. 3633. sz.

Pl. a bácsi (u. o. 152. sz. 1229) és a pécsi káptalan (u. o. 264. sz. 1244).

Pl. az esztergomi keresztes konvent (u. o. 480. sz. 1258).

A magyar (nem királyi) címeres pecsétek sorát a hazai heraldikusok (persze tévesen) Jakab nyitrai esperes állítólagos 1217-i pecsétjével szokták kezdeni.* Az első kétségtelenül hiteles címeres pecsétünk Iwan milesnek a XIII. század első évtizedéből származó lovaspecséttöredékén kívül* (6. ábra) az Osl-nembeli Gergely comes 1222-i, szárnya tövében kettős keresztet tartó sasos, a címerpajzshoz külső formájában is alkalmazkodó pecsétje.* Időrendben ezek után következik Bors comes (1222. 7. ábra),* a Kán-nembeli Gyula nádor (1224. 15. és 18. ábra),* Arnold zalai ispán (1235. 32. ábra),* Ponet ispán (1235. 16. ábra),* Patha fia Petur somogyi földinquisitor (1236. 22. ábra),* a Gudkeled-nembeli László somogyi ispán (33. ábra) és Leusták királyi megbízott (1236. 27. ábra),* Péter királynői tárnokmester (1238. 26. ábra),* Apaj bán (1240. 12. és 14. ábra),* Miklós királyi alországbíró (1239. 29. ábra)* és István szlavon bán (1240. 31. ábra)* pecsétje. A tatárjárás előtti korból származó e 13 címeres pecsét közül hat pajzsalakú. Úgy látszik, mintha ezzel is hangsúlyozni kívánták volna a pecsétek címeres jellegét. Bors és Arnold comes pecsétjén a címerkép nincs pajzsba foglalva, mégis a címeres pecsétek közé kell őket soroznunk, mert kétségtelenül nemzetségi címert tüntetnek fel.* És valószinű, hogy ebben az időben sok esetben csak a «pecsétlikasztók» hibájából nem került pajzsba a pecsétre alkalmazott címerkép. Tartalmukat tekintve a XIII. század elején gyakori még a címerkép és a királyi pecsétekből átvett hatalmi jelvény,* a 30-as években azonban már szaporodnak a heroldalakok is. Ez utóbbiakról már Nyáry kimutatta, hogy francia stílusban készültek, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy az ú. n. színképes címerek csoportjába tartoznak.* Ilyen cimerek akkortájt leginkább Franciaországban voltak divatosak. Hasonlóképpen francia, vagy inkább aragón hatásra mutat Gyula nádor 1224-i érempecsétje, főképpen a hátlapján olvasható SECRETUM szó,* s e helyen kell utalnunk a pecsétköriratokra is, amelyek nem egy kétségtelen francia eredetű paleográfiai elemet tartalmaznak.* 57Így természetes, hogy a XII. és XIII. század fordulóján okleveleinken és pecséteinken nálunk is kezdenek feltünedezni az authentikus pecsétre vonatkozó kánonjogi vonatkozású kifejezések és stiláris fordulatok. Az idevágó adatok sorozatában az első helyen Miklós érseknek már idézett 1183-i oklevelét kell említenünk, mely authentikus pecséttel volt megerősítve.* A következő helyen Benedek alországbíróról kell megemlékeznünk, aki pecsétjét annak köriratában sigillum credibilenek nevezi,* ami az authentikus pecsétnek igen fontos kritériuma. Ezt kívánja a Andreanumban a király a szász nemzet részére engedélyezett pecséttől is, hogy t. i. apud nos et magnates nostros evidenter cognoscatur.* IX. Gergely pápa a harmincas években a néhai Lukács érsek életére vonatkozólag már magyarországi authentikus iratoknak a beszerzését kivánja,* s 1241-ben már maga a király authentikus fórumnak tekinti a hiteleshelyeket.*

Br. Nyáry Albert, A heraldika vezérfonala. 45. l. Jakab esperes pecsétje nem 1217-ből, hanem 1317-ből való és contrasigillummal lehetett ellátva. A M. N. Múz. törzsanyagában most az 1317-es év anyaga között van elhelyezve. Nyáry tévedése onnan származik, hogy az oklevél dátumából tollhiba folytán a szükséges három CCC közül az egyik kimaradt.

MODL. 782. sz. (1206–18).

U. o. Növ. N. 1930/35. Néhai Jakubovich Emil szíves közlése.

U. o. 777. sz.

U. O. 111. sz.

U. o. 203. sz. Itt leközölt ábrája egy 1239-i pecsétről készült (u. o. 242. sz.).

U. o. 206. sz.

M. N. Múz. ta. 1236.

MODL. 213. sz.

U. o. 227. sz.

U. o. 34,293. sz.

U. o. 240. sz.

4700. sz.

Nyáry, i. m. 70. és 71. l. Csánki az ilyen címerábrázolásokat találóan «pajzstalan» címereknek nevezte el. (Harminchat pecsétes oklevél 1511-ből. Turul, 1887, 49–59. l.) Ugyanezen a véleményen van Zichy Nándor is (A Járai-család címere. Turul, 1913. 146. l.), aki szerint «… a pajzs hiányát a címer- vagy jelképkérdés eldöntésére elegendő ismérvnek nem tekinthetjük». Ha pecséten címert és személyes jelképet meg akarunk egymástól különböztetni, az eltérést esetenként kell megállapítani. U. o.

Igen érdekes e részben Gyula nádor pecsétje, mely a király címeréből átvett oroszlános pólyát mutatja. Donászy értekezése, a jelenleg folyó esztergomi ásatások eredményei és ez a pecsét mind határozottabban megerősítik azt a nézetet, hogy a vágásos (oroszlános) címer az Árpádház címerének tekintendő.

Nyáry, i. m. 48–51. l.

A nádor kettos pecsétje kétségtelenül a király pecsétjének utánzata, de a köriratában levő secretum szó a királyi pecséteken ekkor még nem fordul elő. Ilyet csak a szintén nyugati eredetű esztergomi hospesek használnak a szintén vágásos címerű kettőspecsétjükön.

Legjellegzetesebb ezek közül az a dűlt omegához hasonló unciális M betű, mely a X. század közepe óta elég gyakori a francia pecsétek köriratában (Roman, i. m. 73. és 226. l., továbbá Boüard XLII, t. 1. sz., valamint Roman I. t. és XXVI. t. 3. sz. ábra). Ilyet látunk az esztergomi káptalan régi (XII. sz.) pecsétjén (M. Eccl. Strig. I. 52. l.), melyrőol a XIV. század elején készült nagyobb pecsétre is átvésték (u. o. I. l.), továbbá Bors ispán (MODL. 186. sz.) és a Csák-nembeli Gwg fia Csáknak a 30. ábránkon látható pecsétjén is.

M. Eccl. Strig. I. 128–129. l. L. még az 53. l. 3. jegyz. Ilyen természetu adatot tartalmaz a gyori püspök és segédbíráinak (pannonhalmi és somogyvári apát) egy 1215-i oklevelének a corroboratiója is: »Nos autem … has litteras … nostris sigillis munitas ad perpetuam rei memoriam et firmitatem fieri fecimus ut censeantur publica monumenta» (!). Á. U. O. I. 139. l.

Fraknói Vilmos, A legrégibb magyarországi lovaspecsét. Arch. Ért. XII. évf. 6–10. l.

Keöpeczi Sebestyén József, Erdély címere. Turul, 1917. 34. l.

M. Eccl. Strig. I. 277. l.

MODL. 33, 177. sz.

Ezek alapján bizonyos, hogy a kánonjog nyugatról juttatta el hozzánk az authentikus pecsét fogalmát. De ez a recepció nálunk sohasem érvényesült a maga eredeti és így idegen formájában: az idegenből behozott mag a hazai talajban a magyar jogi élet igényeinek megfelelően fejlődött tovább.

A király mellett nálunk az egyháznagyok pecsételnek legkorábban, mégpedig a francia minta szerint nemcsak a maguk és mások ügyében, hanem sokszor mint a király által kiküldött és speciális joghatósággal felruházott bírák is.* Így pecsétjeik eo ipso eauthentikusak.

Pl. M. Eccl. Strig. I. 315. l. 1236. Róbert esztergomi érsek mint az esztergommegyei földfelülvizsgáló bizottság elnöke ad ki oklevelet.

Okleveleikben eleinte nem mondják pecsétjüket authentikusnak, mert ez magától értetődik, s ezért nem is szokásos. Miklós esztergomi érsek többször idézett 1183-i oklevele után,* legrégibb ilynemű adatunk 1264-ből való, amikor az esztergomi és kalocsai érsek nevezi pecsétjét authentikusnak.* Ugyanebben az esztendőben Zozimas váradi püspök … secundum utriusque iuris, scilicet canonici et civilis santctiones … tesz adományt az esztergomi káptalan részére, s ezt authentikus pecsétjével megerősített oklevelébe foglalja.* Zozimas adományát 1265-ben a király is megerősíti és elismeri a püspök pecsétjének authentikus jellegét.* A corroboratiós formulák valamennyi oklevéladó okleveleiben csak a XIII. század vége, következetesebben azonban csak a XIV. század eleje óta emlegetik az authentikus pecsétet, mégpedig azért, hogy megkülönböztessék a nagy pecsétet a kisebbektől, mert csak a nagy az authentikus. A kisebb pecsétek az írásbeliségnek a jelentéktelenebb ügyekre való kiterjesztése óta jöttek divatba.*

Az authentikus pecsétnek az oklevelek corroboratióiban való emelgetésére vonatkozólag l. az értekezés befejező részét!

«In cuius rei memoriam perpetuam presentibus duximus sigilla nostra auttentica apponenda.» M. Eccl. Strig. I. 504. l.

A corroboratiója: «Ut hec donatio … robur perpetue firmitatis optineat … presentes concessimus litteras, sigilli nostri autentici munimine roboratas.» M. Eccl. Strig. I. 503. l.

A király «tenorem litterarum suarum cum suo autentico sigillo …» megerősíti … «supplentes defectum, si quis in ipsa donatione esset de nostre plenitudine potestatis». M. Strig. Eccl. I. 526. l.

L. az értekezés befejező részét!

Az authentikus főpapi pecsétek csoportjába tartoznak a prépostok* pecsétjei, de authentikus 58személyek ebben az időben az apátok* és főesperesek* is. Valamennyien fontos ügyekben szerepelnek és nem egyszer királyi megbízásból a földvisszaszerző bizottságokban is működnek.* Ők is csak a 60-as évektől kezdve írják pecsétjüket authentikusnak.* De a tekintélyesebb plébánosok pecsétje is ilyennek mondható.* A hiteleshelyek authentikus pecsétjére vonatkozó legrégibb adatunk 1241-ből való. Vido vegliai ispán fiai több oklevelüknek privilégialis formában való átírását kérik IV. Bélától. A király át is írja azokat, mert ipsa fuissent sub sigillis quarundam autenticarum personarum allata, quibus fides pene poterat adhiberi, de kiköti, hogy a tatárveszedelem elmulta után az eredetieket is be fogják még mutatni. Mindenesetre fontos momentum nálunk az authentikus személyek pecsétjének ily korai hivatalos elismerése.* A hiteleshelyi pecsétek ebben az időben még nem mind authentikusak.* Csak a káptalanok oklevelei számíthatnak fides plenariara, a teljes hitelre. Ilyennek tekintik pl. 1255-ben egy per alkalmával a nyitrai káptalan egy oklevelét, melyet az az alperes is hitelesnek ismer el,* míg ugyan ebben az esztendőben a jászói konventet csak nagy királyi kegy képen ruházza fel IV. Béla a hiteleshelyi működés jogával, azzal a (kánonjogi eredetű)* megszorítással, hogy pecsétje csak 100 márka erejéig bír a közhitelűség jellegével.* De rövidesen a konventek oklevelei is elnyerik a teljes authenticitást. 1272-ben az esztergomi káptalan és keresztes konvent arbiterei már egyformán authentikusnak tekintik a káptalani és konventi pecséteket.* Ennek megfelelően a keresztesek egy 1285-i corroboratiója már így hangzik: … et ut eis adhiberi valeat plena fides, sigillum nostrum duximus apponendum,* s 1326-ban I. Károly király már universis capitulis et conventibus sigilla authentica habentibus,* azaz valamennyi authentikus pecséttel bíró káptalannak és konventnek címezi egyik mandátumát. A hiteleshelyi oklevelek corroboratióiban is csak a XIV. század eleje óta találkozunk sűrűbben az authentikus pecsét kifejezett említésével, s itt is leginkább a nagyobb pecsétnek a kisebbtől való megkülönböztetése céljából.

1266-ban Sándor fia Paris a király engedélyével Farkas székesfehérvári prépost királyi alkancellár előtt a nyulakszigeti apácák javára végrendelkezik. Az oklevelet természetesen az alkancellár authentikus pecsétjével erősítették meg. U. l. az ilyen eljárás már nem felelt meg egészen a magyar szokásjognak, mert az alkancellár az oklevél egy clausulájában még a király közbelépését helyezi kilátásba: «Et si presens ordinatio esset in aliqua sui parte defectiva, per circumspectam domini regis et domine regine suppleri desiderat et compleri». MODL. 614. sz. – 1273-ban Muthmer szepesi prépost végrendelkezik, U. o. II. 27. l. stb.

Pl. M. Eccl. Strig. I. 203. l. 1313.; u. o. 362. l. 1246.

Pl. 1237-ben Jakab somogyi főesperes (MODL. 221. sz.), stb.

Pl. MODL. 130. sz., vagy M. Eccl. Strig. I. 315. l. Véleményünk szerint ezeknek a bizottságoknak igen nagy jelentőségük volt a pecséthasználat korai terjesztése tekintetében.

L. az 57. l. 12. sz. jegyzetét.

IV. Béla pl. 1245-ben Achilles plébános pecsétjével erősíti meg egyik oklevelét: «Istam, cum prior predicatorum ad presens domi esse non potuit, cum sigillo domini pelebani fecimus roborari.» Kemény Lajos, Oklevéltani apróságok. Turul, 1910. 130–131. l.

MODL. 33,171. sz. Ez az adat csak valamely hiteleshelyre vonatkozhatik, mert a horvát-dalmát részeken más oklevéladók nem használtak pecsétet.

Ez a megkülönböztetés az 1231-es aranybullán alapszik. L. a 77. jegyzetet.

A felperesek a nyitrai káptalan előtt «famis tempore» szereztek földet … «super quo per litteras eiusdem capituli nobis fecerunt fidem plenariam adhiberi … cum easdem dictus Pousa et socii sui nullatenus dixerint esse falsas.» M. Eccl. Strig. I. 422. l.

L. a 47. l. 3. jegyzetét, de l. a következő jegyzetet is.

«Ut privilegia et littere prepositi ac fratrum monasterii eiusdem evidenter emanate, ratione possessionum vendentium et ementium et universarum causarum in regno nostro rationabiliter moventium seu motarum pro centum marcis coram quibuscunque capitulis seu iudicibus in regno nostro per nos deputatis acceptentur.» Fejér, IV. 2. 303. l.

Az esztergomi érsek és káptalanja, valamint az esztergomi keresztes konvent egy, az országbíró előtt folyó perben fogott bírák közvetítésével kiegyeztek. Az arbiterek azt ajánlották, hogy a felek erről az egyezségről adjanak egymásnak írást is, mert «… ius est, quod cuiuslibet capituli vel conventus propria littera suo sigillo authentico in negociis discordantibus et causis sopitis modo supradicto (arbiterek) contra sibi invicem partibus concordantibus maioris est vigoris et fortioris firmitatis et plus ligat quo ad (!) antedictum iudicem curie regie et etiam nosmetipsos.» Vagyis a hiteleshelyi oklevél – káptalani és konventi egyaránt – nagyobb értékű mint az országbíróé, aki előtt folyt a pör. Az ügyben szereplő hat arbiter (comes Dominicus, civis Strig., comes Lorandus de Gywa, mag. Michael vicecomes Nitriensis, mag. Stephanus, comes Iacobus de Tezer és comes Benedictus de Nyr) mind megyei ember, s ilyen dolgokban már elég tapasztalatuk lehetett. M. Eccl. Strig. I. 601. l.

M. Eccl. Strig. II. 191. l.

Anjoukori okmt. II. 244. l.

A kánoni és a világi jog szerint egyaránt authentikusak nálunk az országos nagybírák pecsétjei. Az ő okleveleik is csak a XIII. század közepe óta mondják pecsétjeiket kifejezetten, authentikusaknak. Ez magától értetődő volt, azért nem írták ki korábban. 1291-ben a budai prépost a királlyal megerősíttet két oklevelet. 59Az elsőt még 1264-ben Roland bán, Baas mester országbíró, László erdélyi vajda és Mauritius királyi tárnokmester;* a másodikat pedig 1224-ben Gyula nádor adta ki, mindnyájan authentikus pecsétjeik alatt,* s ezért mind a két oklevél teljes érvénnyel, fides plenariával bírt a király előtt.*

«Duximus sigilla nostra authentica apponenda», írják 1264-ben a két király kiküldött bírái. M. Eccl. Strig. I. 504. l.

A nádor még nem mondja pecsétjét authentikusnak, de a királyi pecséthez igazodó nádori kettős pecsét a királyi pecsétéhez hasonló érvényt igényel. U. o. I. 247. l.

«Itaque veritati gestorum fidem pleneriam adhibentes … lit … sigillis autenticis communitas … confirmavimus.» II. U. o. 291. l.

Hasonlóképpen magától értetődően authentikusnak tekintették a XIII. sz. elején az oklevéladásban és főleg a IV. Béla földvisszaszerző bizottságaiban gyakrabban szereplő megyei ispánok pecsétjeit,* akik nem ritkán a saját ügyükben is állítottak ki okleveleket.* Arnoldus zalai comestől ismerünk 1–2 hiteleshelyi jellegű kiadványt is.* Kifejezetten authentikusnak legkorábban Sor comes kobolti várnagy nevezi a maga pecsétjét 1277-ben.*

Az 1230-ban Borsodmegyében működő birtokvizsgáló bizottság tagjai okleveleiknek örökérvényt vindikálnak: «ut igitur per varietatem temporis variari et in posterum non possit revocari, sigillis nostris fecimus eternari.» MODL. 158. sz.

Pl. 1233-ban Bors comes. MODL. 106. sz. L. még u. o. 159. és 219. sz. és a 84. jegyzetet. Ilyenek nálunk csak a nyugati hatás és a kánonjog teljes érvényesülése korában divatosak. De az intézkedéshez legtöbb esetben kikérik a király consensusát. L. pl. a 84., 119. és a 121. jegyzetet.

MODL. 203. sz. 1235.

Sur comes egy határjárási relatioját testvérének a pecsétjével pecsételi meg a következő megokolással: «presentes vero propter absentiam sigilli nostri authentici, sub sigillo fratris nostri duximus committendas.» M. N. Múz. ta. 1277.

A XIII. sz. második felében gyakran találkozunk a városok* és világi communitások* okleveleivel is. Pecsétjeik ekkor saját ügyeikben már teljes jogerővel bírnak.* Radna városa 1268-ban a királytól származó tekintélyére hivatkozva adja ki egyik oklevelét.* Az authentikus szó okleveleikben rendszeresen csak a XIV. sz. eleje óta fordul elő. Pl. Bakabánya 1345-ben, Újbánya 1348-ban nevezi pecsétjét authentikusnak.*

Pl. Esztergom 1255-ben (M. Eccl. Strig. I, 431. l.), Nagyszombat 1258-ban (u. o. I. 453. l.), Radna városa pedig 1268-ban (Zimmermann, I. 99. l.) ad ki oklevelet.

Pl. az erdélyi szászok az Andreanum szerint. L. az 57. lapot (3. jegyz.).

Esztergom városa királyi mintára kettos pecsétet használ és oklevélformulái is részben innen származnak. 1265-ben pl. így fejezi be egyik oklevelét: «in perpetuam stabilitatem rei geste presentes concessimus litteras, duplicis nostri sigilli munimine roboratas.» M. Eccl. Strig. I. 431. l.

«Nos igitur quia iudices et iurati auctoritate regia sumus constituti …» Zimmermann, i. m. I. 100. l.

M. Eccl. Strig. III. 566. és 658. l.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a XII. sz. vége óta Európa-szerte érvényesülő kánonjog, nálunk is meghonosítja az authentikus pecsét fogalmát. Az immár egy évszázadon át hazai talajon fejlődő pecséthasználat eredményeképpen a XIII. sz. végén ide sorozhatók a királyén kívül az egyháziak közül az érsekek, püspökök, prépostok, apátok és főesperesek s 1–2 plébános, továbbá a káptalanok és konventek; a világiak köréből pedig a nádor, az országbíró, a bánok, az erdélyi vajda, a tárnokmester, a megyei ispánok és a városok pecsétjei.

A XIII. sz. első felében még nincs különbség egyházi és világi authentikus pecsét között. Ennek az a magyarázata, hogy nálunk akkor még csak azok használtak pecsétet, akiknek jelentősebb egyházi vagy világi iurisdictiójuk volt, s ezt leginkább királyi megbízásból, mint állandó, vagy csak ad hoc jellegű közhivatalnokok gyakorolták. A magyar okleveles gyakorlat tehát ebben az időben még teljesen a királyi tekintélyen nyugszik.* Ezért minden pecsét authentikus. A magyar pecséthasználat III. Béla óta tehát olyan irányban fejlődött tovább, mint ahogyan III. Sándor pápa 1166-i rendelete a kúria felfogását kifejezte.*

Guoth, i. m. 27. l.

U. o. 26. l.

A kánoni és a magyar jogfelfogás a pecséthasználat terén eddig tapasztalt összhangja csak a század végén kezd megszünni. A közhivatalok kialakulása, s azoknak a királytól való bizonyos mértékű függetlenítése (rendi fejlődés), továbbá az egyházi és világi bíráskodás élesebb elkülönülése és a két fórum hatáskörének szinte féltékeny szeparálása óta az authentikus pecsét kérdésében nálunk is ellentétek támadnak a kánoni és a világi 60jogászok között, s lassankint nálunk is mindegyik fórum csak a saját pecsétjeit fogadja el authentikusnak. Ez az ellentét azonban csak a XIV. században bontakozik ki teljesen. Sajátos speciálitása a magyar pecséthasználat XIII. századi alakulásának, hogy a jogi írásbeliség igényeinek erkölcsi és földrajzi okokból egyaránt annyira megfelelő hiteleshelyi intézmény a század végére szinte teljesen kiküszöböli a magyar okleveles gyakorlatból a kánonjog felfogásán alapuló, s kezdetben nálunk sem ritka – saját ügyben is authentiával bíró – magánpecsétet. A kánonjog felfogásával szemben tehát nálunk már a XIII. században kialakul a pártatlanság elve,* melynél fogva a saját ügyében senki sem lehet illetékes fórum.* A magánfelek okleveles szükségletét az authentikus pecséttel rendelkező káptalanok és konventek látják el, s már a század közepe óta a bizonyitó eljárással kapcsolatban a közhatóságok is igénybe kezdik venni pecsétjüket, s a hiteleshelyek hatásköre rövidesen a pristaldus illetékessége alá tartozó területekre is kiterjed.* Az egyházi pecsétek közül tehát a világi jog a XIII. sz. végén már csak a hiteleshelyek pecsétjeit ismerte el föltétlenül authentikusaknak. A pecséthasználatnak már ebben az értelemben vett formáját tartja szem előtt Pál alországbíró egy 1292-i döntvénye, mely szerint az alperes a maga igazát az általa bizonyítékként bejelentett királyi oklevélnek sub sigilto alicuius capituli, vel loci conventualis készült parjával, vagy ha az eredeti már elveszett volna, akkor az elvesztés alkalmával foganatosított protestációról szóló irattal érvényesítheti.* A vármegyék kialakulásával a megye átveszi a kisebb jelentőségű magánügyleteket, s ezzel bizonyos mértékben tehermentesíti a hiteleshelyeket.* Az alispánok nagyobb szerephez jutása a vármegyék életében viszont az ispánok pecsétjét szorítja háttérbe. Azonban a magyar jogi élet fejlődésének XIV. századi újabb lendülete miatt a pecsétek megrostálása és authentiájuk skálájának végleges megállapítása is csak a XIV. században következhetett be.

Saját ügyében, t. i. mint az ország első birtokosa, nálunk még a király is hiteleshelyhez fordul. Eckhart, i. m. 653. l. Saját ügyükben természetesen a hiteleshelyek is egymást keresik fel.

A főurak és főpapok a XV. sz. végére pecsétjük régi authentikusságának emlékeképpen megszerzik azt a jogot, hogy saját pecsétjükkel procuratort rendelhessenek. Tripartitum, 13. c. 6. §.

Guoth, i. m. 41. l.

Ebben a perben az esztergomi káptalan győzött, mert eredeti oklevelekkel bizonyított, a kereszteseknek viszont nem volt oklevelük, mert ezek a tatárjáráskor elpusztultak. A bíró erre a következő kérdést teszi föl nekik: «si sumtus seu tenores eiusdem privilegii possent sub sigillo alicuius capituli vel loci conventualis exhibere; vel si de amissione eiusdem privilegii protestationem aliquam premisissent, quam possent in publicum sub sigillo regio vel alio quolibet autentico presentare?» Feleletük negatív volt, azért elvesztették pörüket. M. Eccl. Strig. II. 329. l.

Guoth, i. m. 55. l.

Az Anjouk alatt a magyar bíráskodásban nagy jelentőségű újítások történtek.* Az Árpád-kori igazságszolgáltatás súlypontja a vidéken volt; az Anjouk a királyi kúriába helyezik, s ezzel a nemességet a király bírói hatalmának vetik alá. A központosítás érdekében a nádor vidéki bíráskodásának is véget vetnek és azt is a királyi kúriába vonják. Azonban ezzel párhuzamosan a bírósági szervezeten is tágítanak, s a nádori és az országbírói mellett a XIV. században kialakul a királyi különös, majd a XV. században a királyi személyes jelenlét (specialis és personalis praesentia regia) bírósága. A központi bíráskodás azonban háttérbe szorítja a megyét s ezóta a sedria hatásköre nagyon összezsugorodott. Elvvé lesz, hogy birtokjogra vonatkozó perekben a megye nem ítélhet, megyei ítélettel örökjog meg nem szerezhető, mert ezek az ügyek az ország rendes bírái elé tartoznak.

Ezekről az újításokról és a velük kapcsolatos diplomatikai természetű változásokról részletesen tájékoztat bennünket Szentpétery Magyar oklevéltana és Hajnik I.: A magyar bírósági szervezet és perjog … c. munkája.

A bírósági szervezettel együtt fejlődött a bíráskodás ügyvitele is. E részben legfontosabb újításuk, hogy az eddigi alaki bizonyítás helyett a réginél fokozottabb mértékben kezdték alkalmazni a nyomozó bizonyítást (inquisitio), ami aztán nemcsak a kúria és a megyék, hanem a hiteleshelyek oklevéladó működését is bővítette a bírósági parancslevelekkel kapcsolatos tanúskodás és relációadás terhes feladatával. Ezóta jogai biztosítására mindenki oklevelet igyekszik szerezni. 61Ezen törekvés nyomán nemcsak az eddigi oklevéladó fórumok munkája szaporodik meg erősen, hanem újak is alakulnak. Így jutnak kiterjedtebb oklevéladáshoz az alispánok és szolgabírák, a kiváltságos communitások és a kisebb tekintélyű konventek; s ez a körülmény teszi szükségessé a királyi székhelyen is egy udvari hiteleshelynek a létesítését.* A magyar városi élet is ekkor kezd kibontakozni. Esztergom, Buda, Nagyszombat, Székesfehérvár, és a t. mellett a XIV. sz. óta Kassa, Trencsén, Újbánya, Nagybánya, stb. okleveleivel is találkozunk, sőt ekkor némely mezővárosnak is van már pecsétje.* Ebben az időben már a városok is authentikusnak kezdik nevezni pecsétjüket.* A XIV. században a magánoklevelek is gyakoriabbak lesznek.*

A királyi kápolna ispánjának (comes capellae regiae) személyében. Ennek oklevéladó működését Gárdonyi A. dolgozta föl a Századok 1914-i évfolyamában: A királyi titkos kancellária eredete c. tanulmányában.

Szatmárnémetinek 1323-ban már kisebb pecsétje is van. Anjou, II. 72. l.

Legrégibb enemű adatunk Sopron pecsétjére vonatkozik. I. Károly király megengedi, hogy «destructo et abolito, sigillo ipsorum veteri et publico, novum sigillum auttenticum sculpendo faciant preparario. Dr. Iványi Béla, Eperjes sz. kir. város címerei és pecsétjei. Turul, 1911. 18. l.

Pl. 1331-ben Babonigh fia János mester az újhelyi ágostonosoknak földet adományoz (M. Eccl. Strig. III. 234. l.), 1342-ben Egyházdiáki Egyed és Péter egyházat alapítanak, s pecsétjeiket oklevelükben authentikusaknak mondják (u. o. 468–469. l.) 1367-ben Vogel Henrik pozsonyi polgár már contrasigillumot is használ. Bécs, Staatsarchiv, Rep. XVI. 1367. II. 6.

A XIV. században fejlődés tapasztalható az egyházi bíráskodásban is. A főpapok bírói joghatóságukat vikáriusaikra bízzák, s ezóta a vikáriusok saját pecsétjük alatt adják ki a iurisdictiójukkal kapcsolatos okleveleket.* A végrendeletekkel kapcsolatban pedig a XIV. század elején szaporodnak a plébánosok oklevelei is.* S nem ritkák ekkor már a préposti, apáti, perjeli és kanonoki oklevelek sem.

L. Siska Árpád István, A püspöki vikáriusok működése és oklevelei a XIII–XIV. században Magyarországon c. kéziratos dolgozatát, 1930.

Pl. M. Eccl. Strig. II. 677. l. 1313; u. o. 693. l. 1314. stb.

A magyar okleveles-gyakorlat kereteinek e XIV. századi bővülése nyomán szükségképpen nehézségek támadtak a különböző provenienciájú oklevelek bizonyító erejének bírói mérlegelésénél. Baj volt, hogy csaknem minden pecséttulajdonos authentikusnak tartotta a maga pecsétjét.* Komplikálta a dolgot az is, hogy máskép osztályozták az authentikus pecséteket a világi és máskép az egyházi hatóságok, s a bizonyítás során nem egyszer el is vetik egymás okleveleit. Pedig a két fórum közötti kapcsolat, főleg az ú. n. vegyes ügyekben mindig erős volt, amit a gyakori peráttételek is bizonyítanak.* Ezeken a bajokon tehát okvetlenül segíteni kellett.

Néhány példa a XIV. századból: 1331 Somogy m. bírái (a királyné szerint, M. Eccl. Strig. III. 197. l.), 1342 magyarországi bencés apátok (MODL. 3492. sz.), 1345 Újbánya (M. Eccl. Strig. 565. l.), 1348 Bakabánya (u. o. 658. l.), 1360 Fülöp váradi vicarius (MODL. 4979. sz.), 1361 István bácsi prépost (u. o. 5076. sz.), 1372 a glogoncai apát. (u. o. 6071. sz.), 1375 László budai plébános (u. o. 6296. sz.), Antal decr. doctor esztergomi érseki püspöki vikárius (u. o. 8243. sz.). Az meg természetes, hogy a kir., királyné, az országos nagybírák, hiteleshelyek, érsekek, püspökök szintén authentikusnak mondják pecsétjüket.

Hajnik, i. m. 113–119. l.

Az oklevelek tanúsága szerint a világi jog az authentikus pecséttel bíró személyek és testületek körét a XIV. sz. közepe óta már nem tágította többé, hanem inkább szűkítette. Authentikusak előtte a király és királyné, az országos nagybírák és a hiteleshelyek pecsétjei.* 1340-ben egy eladásból kifolyólag a felek a comes capellae regiae előtti bevallásukban kimondják, hogy az eladó köteles a vevőnek átadni a birtokra vonatkozó királyi, királynői, országbírói * és a különböző hiteleshelyektől származó okleveleket.* Ez az adat azonban 62már nem vonatkozik valamennyi káptalanra és konventre, mert ezidőtájt már különbséget tesznek a konventek között; a hiteleshelyi működést folytató konvent neve ezóta conventus credibilis. A XIV. század első harmada után a királyi oklevelekben* már sűrűn találunk ilyen tartalmú adatokat. A legnagyobb bizonytalanság éppen a kevéssé ismert törpekonventek működéséből származott.* Ezen a bajon az 1351-i törvényhozás segített az által, hogy megvonta az ú. n. kisebb konventek hiteleshelyi működési jogát és pecsétjeiket is érvénytelenítette.* Ennek az intézkedésnek nem volt mindjárt foganatja, azért 1353-ban a király felülvizsgálás céljából bekérte a hiteleshelyi pecséteket, és csak azok folytathatták tovább működésüket, amelyek visszakapták pecsétjeiket.* U. l. ekkor kötötték formailag is királyi engedélyhez a hiteleshelyi működés jogosítványát,* ami ezóta a pecsétengedélyezésekben jut kifejezésre.* A XIV. század folyamán a hiteleshelyi oklevelek a magán jogügyleteknél sokszor nagyobb becsben állanak, mint a királyi oklevelek.*

A nagybírák és a hiteleshelyek már a XIII. sz. közepe óta, a királyok pedig az Anjouk óta a kisebb jelentőségű okleveleken ú. n. kisebb v. titkos pecséteket használtak. Ezeket nem tekintették authentitkusaknak, s csak a királyi kisebb pecsétek lesznek azzá a XV. század elején.

A nagybírák oklevéladása a peregyezségekkel kapcsolatban a XIII. sz. végén a fassiók felvételével is bővült. Lambert országbíró 1323-ban ezt már rendes szokásnak mondja: «Verum, quia non solum ea, que in negocys ordine iudiciario examinatis sentencialiter dirimuntur, sed et illa, que extra iudicium parcium voluntate per concordiam terminantur decens est iudiciario privilegio communiri.» Zichy, I. 245. l. L. még a köv. lap 1. jegyzetét.

«Litteras et privilegia regalia, reginalia, iudicis curie et quorumlibet capitulorum et conventuum.» Zichy, I. 573. l.

Pál országbíró egyik decisiójában már 1342-ben alkalmazza ezt a megkülönböztetést a köv. formában: «dicimus tamen, quod mors, vel quavis(!) infirmitas primi vel secundi coniuratoris … per litteras capituli vel conventus credibilis aut iudicis ordinarii … debet coram nobis comprobari …» Zichy, II. 27. l.

1330-ban pl. a király a győri káptalannal kivizsgáltatja, vajjon «… conventus de Beel habuerit sigillum, cuius vigore conprovinciales sui uti possent in causis eorum prosequendis; quemadmodum litteras aliorum conventuum …» A káptalan két megyében (Győr és Veszprém) lefolytatott inquisitiója után azt írja, hogy a konvent «fuerit locus a multis temporibus retroactis utens sigillo proprio ad modum statum et conventuum aliorum». Anjou, II. 496. Hajnik, i. m. 348. l.

«Minuti etiam conventus ab emanatione litterarum suarum, super perpetuatione possessionum conficiendarum cessent et eorum sigilla omni careant firmitate.» Magyar Törvénytár, I. 170. l.

Erről az egri káptalannak egyik relatioja tájékoztat bennünket: «Tamen quia sigilla nostra, que cum sigillis omnium capitulorum, collegiorum et conventuum totjus regni nuperrime ad mandatum regium in Budam erant portata … easdem litteras … post reportationem sigillorum nostrorum rescribi fecimus et sigillari.» Zichy, II. 509. l.

Kukuljević, i. m. I. 151. l.

Szentpétery, i. m. 216. l.

Eckhart, i. m. 651. l. és a 60. l. 1. jegyz.

Az ispánok pecsétjei a nádori megyei közgyűlések megszűntével erősen ritkulnak. A megyében helyetteseik, az alispánok működnek a szolgabírákkal, s okleveleiket saját pecsétjeikkel pecsételik meg.* A XIV. sz. elején, u. l. a régi ispáni pecsétek analógiájára néha még authentikusnak mondják a vármegyei hatóság pecsétjeit.* 1316-ban pl. az esztergomi érsek átír egy pozsonymegyei kiadványt … sigillis authenticis quatuor iudicum nobilium cosignatas.* 1331-ben meg a királyné kér jelentést Somogy vármegye hatóságától … sub sigillis vestris authenticis.* Később azonban, főleg a kúriai bíráskodás előtérbe nyomulása óta az egészen önálló megyei pecsét használatba vételéig (XVI. sz.) csak egyszerű magánpecséteknek tekintik őket.* A főpapok és ispánok pecsétjével ezóta leginkább a rendi jellegű többpecsétes okleveleken találkozunk, főleg olyankor, ha királyi megbízatás folytán a bel- vagy külügyi kormányzattal kapcsolatban szerepelnek oklevéladók gyanánt.* Néha egy-egy birtokcsere, vagy zálogbavétel is történik a megye hatósága előtt. Az ilyen oklevelekben azonban a felek rendszerint arra is kötelezik magukat, hogy alkalomadtán valamely hiteleshely előtt megismétlik bevallásukat.* Ez már annak a jele, hogy az alispán 63és a szolgabírák pecsétjei nem authentikusak.* 1340-ben az esztergomi káptalan Fülöp mester pozsonyi alispán okleveléről már azt írja, hogy az sub sigillo nobis non cognito volt kiállítva.* Az authentikus pecsétnek azonban épp a közismert volta az egyik fontos kritériuma.

A XIV. században a megyei oklevelek még többnyire az ispán pecsétje alatt kelnek. S IV. Béla 1368-ban egy gyilkossággal kapcsolatban «sub sigillo Dionysii comitis Zaladiensis» kér jelentést a megyétől. M. N. Múz. Ta. 1268.

L. az előbbi jegyzetet. Ilyen példák: MODL. 204. és 207. sz. 1235, vagy M. Eccl. Strig. II. 719. l.

M. Eccl. Strig. II. 719. l.

U. o. III. 197–199. l.

Horvátországban azonban ú. l. a comes nagyobb pecsétjét a XIV. században is authentikusnak tekintik. Garai bán szerint (1398) az ispánok nagyobb és a melléje függesztett szolgabírói pecsétek alatt «emanari queant possessionarie perpetuationes». Ez azonban csak authentikus pecséttel történhetik. Kukuljević, i. m. I. 171. l.

Pl. MODL. 2216. sz. (1299), v. Századok 1877. évf. 24. l. (1374). Az első pl. a főpapok és főurak oklevele, melyben aragoniai Simon comest birtokai tulajdonában megerősítik, minek jeléül pecsétjeiket az oklevélre függesztik. A másik pl. Zsigmond és Mária eljegyzésére, vonatkozó oklevél, melyet Tamás esztergomi érsek, valamint 80 magyar és lengyel főúr is megpecsételt.

Az oklevelek számos ilyen esetről tesznek tanuságot. 1326-ban pl. egy Gömörmegye hatósága előtt történt birtokcsere alkalmával a felek arra kötelezték magukat, hogy fassiójukat az egri káptalan előtt megismétlik. MODL. 2357. sz. Sőt a megyék néha ítéletleveleiket is hiteleshelyekkel iratják át. Pl. M. Eccl. Strig. II. 717. l.

Dacára a 62. l. 10. jegyzete tartalmának. Így a megyei oklevél az örökjogot nem biztosíthatta. Szentpétery, i. m. 121. l.

M. Eccl. Strig. III. 359–365. l.

A XIV. század elején az egyházi bíróságok is kezdik megrostálni a pecséteket és szintén szűkítik az általuk authentikusnak elismert pecsétek tulajdonosainak a körét. Erről tájékoztat bennünket egy 1309-ből való közjegyzői feljegyzés, melyet az erdélyi káptalan és a szász plébánosok tized-ügyéből kifolyólag állítottak össze.* A plébánosok a kapott idézésre nem jelentek meg Gentilis budai auditora előtt, és azzal exkuzálták magukat, hogy a vajda fenyegetődzései miatt nem mertek útra kelni.* Állításuk bizonyságául bemutatták a szebeni és sebösi provincia s a szebeni ispotályosok 1–1 oklevelét,* 2 plébánosi* oklevelet, majd később még 1 esperesi oklevelet.* Az első tárgyaláson a káptalan ügyvédje, Philippus de Cingulo, ezek közül csak a szebeni provincia írását tartja figyelemre méltónak, de azt sem fogadja el érvényes bizonyíték gyanánt, mert nem bírói parancsra, hanem csak a vádlottak kérésére készült ez az oklevél,* s így csak azt tartalmazza, amit a felek maguk akartak. Az ügyvéd fölszólalásából a kánonjogászok felfogása csendül ki.* A plébánosok ügyvédje, Berchtold, a kánonjog hazai fejlődésére hivatkozva kijelenti, hogy mind a 6 oklevél publica littera, mind authentikus pecséttel van megerősítve, azért mind a 6 teljes bizonyító erővel bír, akárcsak Itáliában a közjegyzői oklevelek.* És az sem baj, hogy kérésre készültek, mert (hiteleshelyi jellegű) publicum instrumentumként készültek, s így bíróságon kívül is érvényesek.*

Zimmermann, i. m. I. 239–292. l. (314. sz.)

A vajda csak azzal a föltétellel akarta nekik az Erdélyben való szabad átutazást biztosítani, ha visszavonják a pápai kúriában tett föllebbezésüket (u. o. 248. l.). A vajda azért törődött annyit a káptalan dolgával, mert fia ekkor az erdélyi püspökség postulatusa volt. (U. o. 249. l.)

U. o. 248. és 252. l.

Georgius plebanus in Cibinio (u. o. 247. l.) és Johannes pleb. in villa Humberti (u. o. 248. l.).

Giselbertus decanus Viniensisi oklevele. U. o. 247. l.

«Quia ea non dixerunt … mandato iudicis seu superioris, sed voluntarie illud dicunt, et sic videtur, quod prece … dicunt.» U. o. 246. l.

T. i. az, hogy authentikus személyek a közjegyzők és a bírák. Ez utóbbiak pedig csak a joghatóságuk alá eső ügyekben.

«Probata enim sunt predicta per 5 vel 6 litteras authentica sigilla habentes, comitum sciliet et universitatum et prelatorum, que quidem littere sic authentice de consuetudine in regno Ungarie plenam fidem faciunt, ut in Italicis partibus publica documenta, et quod talis conseutudo iuri consonet, satis est clarum in corpore iuris.» U. o. 249. l.

«Item non obstat, quod dicitur, quia predictis, qui testimoniales litteras confecerunt, non est danda fides eo, quod testificati sunt sine mandato iudicis … quia predicta non ut testes in iudicio iurati dixerunt, sed ut litteras authenticas, ad instar publicorum instrumentorum conficientes, que etiam extra iudicium et sine iussu iudicis fieri habent, quibus plena fides adhibetur.» U. o. 250. l.

Fülöp, a káptalan prókátora ezt tagadja, s most már a szebeni provincia oklevelét is csak egyszerű cédulának minősíti, mely az ő területükön kivül érvénytelen, mert pecsétjük nem sigillum notorium, s még hozzá motu proprio készült, s így a jog szerint egyházi fórum előtt, egyháziak ügyében nincs bizonyító ereje.* Berchtold ellenben továbbra is fenntartja állítását. Szerinte a bemutatott oklevelek authentikusak* a magyar szokásjog alapján a szász provincia területén kívül is és egyházi fórumok előtt is érvényesek.*

«… Dicta cedula recipi et admitti non debet … quod non est authentica, nec per authenticas personas concessa … videntur … ex ipsorum motu proprio dicere, quia non rogati … processerunt …; et etiam huiusmodi laicorum littera seu scriptura extra potentiam et districtum eorum nullam fidem faciunt, quia eorum sigillum non est in notocia aliorum hominum, nec fidem faciunt in foro ecclesiastico et inter ecclesiasticas personas de iure.» U. o. 253. l.

U. o. 250. l.

«… Dico predictas litteras, ut iacent, fidem facere de consuetudine regni etiam extra potentiam ipsius universitatis et inter personas ecclesiasticas.» U. o. 255. l.

A tárgyalás további szakában Vagnolus de Menania veszi át a plébánosok védelmét. Egy az oklevelek fölött Fülöppel folytatott eredménytelen 64vita* után a bíróság úgy határoz, hogy a kérdést az ország különböző vidékeit képviselő egyházjogászok szakértői véleményének a kikérése után dönti el. (A bíróság tagjai és a prókátorok is mind idegenek.) E célból a kérdéses okleveleket és Vagnolusnak írásbafoglalt véleményét 10 előkelő egyházi szakértőnek bemutatják és a kapott nyilatkozatokat a bíróság céljaira följegyzik.

Vagnolus propoziciói: «1. Generalis consuetudo est in regno Ungarie, quod littere prelatorum eorum sigillis sigillate fidem faciunt in iudiciis tam ecclesiasticis, quam secularibus.

2. g. c. est … quod littere baronum, eorum, sigillis sigillate fidem faciunt tam in ecclesiasticis, quam secularibus iudiciis.

3. g. c. est, quod littere comitum fidem faciunt in iudiciis tam ecclesiasticis, quam secularibus.

4. littere comitatuum … fidem faciunt in iudiciis tam ecclesiasticis, quam secularibus.»

A káptalan procuratora csak az 1. tételt fogadja el; a 2., 3. és 4. §-ra vonatkozólag azt tartja, hogy a bárók, ispánok és megyék oklevelei csak a világi bíróságok előtt bírnak bizonyító erővel. U. o. 263–264. l.

Vagnolus a maga érvelését a következő szillogisztikus formába öntötte:*

U. o. 265. l.

1. Körülbelül 50 évre visszatekintő magyar jogszokás alapján a bárók oklevelei az egyházi bíróságok előtt bizonyító erővel bírnak.

2. Ugyanilyen jogi érvénnyel bírnak az egyházi fórumok előtt más nemes laikusok, továbbá

3. az ispánok és a világi communitások oklevelei, s így

4. a szebeni ispánok és a szebeni provincia oklevelei, s

5. ilyenek a bemutatott prelátusi oklevelek is.* 6. Az egyházi bíróságok gyakorlata a múltban is tényleg ehhez a szokáshoz alkalmazkodott.

Egyszerűség kedvéért Vagnolus 5. és 6. pontját megcseréljük. A 6-at u. i. Fülöp a főpapok okleveleivel kapcsolatban már előbb elismerte. Ezért nem helyezi ezt a pontot V. szillogizmusának a láncába.

Feleletet adott Gál csázmai, János gyulafehérvári és János budai kanonok, János kői és Pál szepesi prépost, továbbá István veszprémi, Ágoston zágrábi, Benedek csanádi, László szerémi és Péter pécsi püspök.* Feleletük nem volt egybehangzó, jeléül a bírói gyakorlat vidékenkinti eltérésének és az authentikus pecsétről való felfogásnak a helyi szokások és szükségletek szerinti fejlődésének. A legfontosabb oklevelet (a szebenszék attestatióját) csak hárman ismerik el authentikusnak: Péter pécsi püspök, István veszprémi prépost és János gyulafehérvári kanonok. János budai kanonok dubitál, János kői prépost pedig még nem látott a maga szűkebb hazájában ilyen oklevelet; de az a véleménye, hogy a provincia határain belül érvényes. A többiek azért nem fogadják el, mert nem a provincia hatósága előtt történt kijelentésről tanuskodik. Ágoston zágrábi püspök szerint, akihez erre vonatkozólag a kérdésekhez csatolt instrukció alapján* külön kérdést is intéznek,* (t. i. vajjon a magyar szokás szerint a főpapok, főurak, főispánok vagy nemesi communitások oklevelei az egyházi fórumok előtt bizonyítanak-e olyan tényt, melynek maguk nem voltak tanui?) ilyen oklevelet csak a hiteleshelyek adhatnak az előttük történt protestációkkal kapcsolatban.* Ugyancsak nemmel felel erre a külön kérdésre a csanádi, a szerémi és a pécsi püspök is.*

U. o. 276–284. l.

U. o. 266–267. l.

«Item interrogatus, si littere prelatorum vel comitum vel baronum vel alicuius universitatis vel nobilium fidem faciant de consuetudine regni Ungarie in foro ecclesiastico, de his maxime, que coram ipsis concedentibus ipsas litteras acta et gesta non sunt: dixit quod nullo modo talibus litteris fides adhibebatur, immo tales littere, si concenderentur, faciliter reprobarentur de falso.» U. o. 281. l.

«Certa sunt loca in regno, que de consuetudine litteras suas duobus infrascriptís modis concedunt … que cum committeretur eis vel per regem, vel alium dominum iurisdictionem habentem, ut inquirerent super aliquo articulo … inquirunt … et secundum quod inveniunt rescribunt per litteras suas sigillatas sigillo loci … et talibus litteris fides plenaria adhibetur … Alio modo … quod aliquis citatus.. vadat ad aliquem dictorum locorum …» és elmondja, hogy miért nem mehet «… et super hoc concedantur tali protestanti littere». De, ha a protestatio nem történik meg «… ipso iure sunt nulle». U. o. 281. l.

U. o. 281., 282. és 283. l.

A plébánosok, az esperes és a szebeni ispotályosok főnökének okleveleire vonatkozólag is ellentétesek a szakértői vélemények. Csak ketten ismerik el őket authentikusaknak: János gyulafehérvári kanonok és Gál czázmai prépost. János kői prépost ezt attól teszi függővé, ha pecsétjük authentikus.* János budai kanonok szerint csak 65az előkelőbb plébánosok pecsétjei authentikusak, t. i. akiknek pecsétje közismert, mint például a budai és a nagyszombati plébánosé. Péter pécsi püspök szerint csak a budai plébános authentikus személy, s igy a szász plébánosok okleveleit csak mint tisztességes tanúkét lehet mérlegelni.* Pál szepesi prépost szerint azért nem fogadhatók el ezek az oklevelek, mert a dolog, miről tanúskodnak, nem a kibocsátóik jelenlétében történt. A többi tanú nem is nyilatkozik a kérdésről.

«Credit, quod si ipse littere sint sigillis authenticis sigillate, debeat eis fides adhiberi.» U. o. 279–280. l.

«Non tamquam littere plebanorum faciunt fidem eo, quod plebani non consueverunt dare tales litteras… sed quelibet ipsarum litterarum tamquam unius testis adminiculum probationis facit, … plurium plebanorum dicta, attestationes et littere … faciunt plenam probationem in tali articulo … Dixit etiam, quod littera unius solius plebani authentici est auctoritatis, ut puta plebani Budensis, qui de consuetudine habuit ab antiquo et habet plenam in predicto casu probationem.» U. o. 283. l.

A világiak okleveleire vonatkozólag heten azt tartják, hogy az egyházi fórumok előtt az ispánok és más nemes laikusok oklevelei is authentikusak,* de általában csak in favorabilibus et in civilibus.* A szerémi püspök feleletéből világos, hogy itt az országos nagybírákról van szó, akik hivataluknál fogva authentikus személyek, s bírói kiadványaik a magyar szokásjog alapján az egyházi hatóságok előtt is érvényesek.*

László szerémi és Péter pécsi püspök, továbbá János gyulafehérvári kanonok tanúi is voltak ennek a gyakorlatnak. U. o. 282., 283. és 276. l.

István veszprémi és János budai kanonok szerint. Maguk is így jártak el mint működő bírák. U. o. 280. és 278. l.

«Littere talium baronum ut puta comitis palatini, iudicis curie regis et bani Sclavonie, de his scilicet, que acta ordine iudiciario sunt coram eis, quia sunt persone authentice faciunt fidem etiam in foro ecclesiastico de consuetudine dieti regni … vidit hoc observari in curia regia in multis et diversis questionibus …» U. o. 282. l.

A sok ellentétes véleményből arra következtethetünk, hogy az authentikus pecsétre vonatkozó felfogás a XIV. század elején nálunk még nem alakult ki teljesen. Azonban az is bizonyos, hogy a szakértők óvatosan fogalmazták meg véleményüket, hiszen előkelő bíróság kérdéseire kellett válaszolniok, fontos ügyben kérdezték meg őket és esküt is tettek a válasz megadása előtt. És tény, hogy pártatlanul jártak el. Világos bizonyítéka ennek János gyulafehérvári kanonoknak, az egyedüli Erdélyből való, s az ügyben indirecte anyagilag is érdekelt tanúnak az esete, aki az ellenfél valamennyi érvét elfogadja. Neki, mint gyulafehérvári kanonoknak az lett volna az érdeke, hogy a káptalan nyerje meg a pört. Kihallgatása végén meg is kérdezik, hogy melyik pártnak kívánja a győzelmet? Felelete: … quod ex quo est canonicus Albensis vellet potius obtinere capitulium, quam clericos de dictis septem decanatibus.* Az is valószínű, hogy, ha nem külön (egyenként) kérik ki a tanúk véleményét, hanem tárgyaláson vitatták volna meg a kérdést, az eredmény egybehangzóbb lett volna. A szebeni provincia oklevelét pedig csak alaki okok miatt nem fogadták el. Valamennyi feleletből azonban kicsendül a hiteleshelyek föltétlen tekintélye.

U. o. 278. l.

A pápai kúriában 1328 tavaszán foglalkoznak a fellebbezés folytán odakerült üggyel, s V. 4-én Dynus pápai auditor esküre bocsátja a feleket. A plébánosok procuratora az ellenfél esetleges novitasai ellen inhibitiot jelent be.* A per a káptalan javára dőlt el. A kúria úgylátszik a szakértők többségének a véleményét fogadta el, mert azt ajánlja a feleknek, hogy egyezzenek ki, és legjobb megoldás az lenne, ha az egyezség valamelyik hiteleshely előtt jönne létre.* De – bár ez nem érne annyit – megköthetik azt a gyulafehérvári domonkosok és ágostonosok előtt is.* Azonban, mivel az ilyen konventek pecsétjei Magyarországon nem authentikusak, erősíttessék meg azt valamelyik püspök pecsétjével,* vagy lássák el közjegyzői 66hitelesítő záradékkal.* A pápai kúriában készítettek is egy egyezménytervezetet egy hiteleshely (káptalan) előtt való kiegyezés esetére.* A felek a legbiztosabb magyar megoldást választják és a nagyváradi káptalan előtt egyeznek ki.*

U. o. I. 416–418. l.

Nagyon fontos errevonatkozólag a kúria instrukciója, melyet az ott szerkesztett egyezménytervezethez csatoltak (u. o. 425–426. l.). Az instrukció bevezetése szerint: «… predicta forma facit ad hoc, quod quando ex parte plebanorum ab una parte et ex parte domini episcopi et capituli ab altera sunt constituti procuratores … Ipsi comparebunt coram aliquo capitulo …» (u. o. 425. l.).

«Item si non posset fieri, ut ipsi sacerdotes et plebani ad aliquem locum … ad locum ecclesie cathedralis … ad concordiam faciendam accedere» nem tudnának …, «ex tunc, licet non tantum valeat, tamen conveniant omnes … Albe, apud predicatores et augustinenses beati Stephani … et etiam dominus episcopus et domini de capitulo … et ibi fiat … concordia» (u. o.).

«Sed quia per se sigilla conventuum fidem non faciunt, oportet de necessitate (ut) episcopi regni Ungarie litteris eorum mediantibus attestentur, qualiter litteris … in partibus illis et in regno fides consuevit adhiberi» (u. o. 425. l.).

«Item si coram ipsis conventibus fuerit facta ipsa concordia, ex tunc bonum est, quod ille publicus notarius, qui est in Sebus, scribat ipsas litteras et se cum testibus subscribat uter (!) alter si potest et semper habito copie littere, vigore cuius se dicit publicum notarium.» (U. o. 425. l.)

U. o. 422–425. l.

U. o. 433–435, l. 1330. V. 30.

Ezekből az adatokból világos, hogy a magyar egyházi fórumok előtt a XIV. század közepe táján authentikusak:

1. a közjegyzői oklevelek,*

L. az 1. jegyzetet. V. ö. Szentpétery, i. m. 217. l.

2. az érsekek, prépostok, apátok, püspöki vicáriusok * és az előkelőbb plébánosok oklevelei,*

L. a 8. jegyzetet.

A bíróság elfogadta a plébánosok communitása által kiadott procuratorialist. U. o. 243. 1. Tulajdonképpen a szebeni provincia oklevelét csak formahiba miatt nem fogadták el: olyan dologról adtak ki oklevelet, ami nem tartozott a hatáskörükbe.

3. a hiteleshelyek (főképp a káptalanok)* és

L. az előző oldal. 7. és 8. jegyzetét.

4. a szokásjog alapján az országos nagybírák pecsétjei.

Konkrét esetekben azonban az egyházi bíróság, a bárók és ispánok, az egyházi és világi communitások, a konventek, az esperesek és plébánosok pecsétjeit is respektálja, de csak mint tisztességes tanúkét és csak az előttük történt ügyből kifolyólag.*

A pecséteknek ezt az osztályozását a későbbi tényleges gyakorlat is igazolja. A XIV. századi Ars Notarialis egy pápai oklevelet vesz föl mintának egyházi jellegű oklevelek átírásához. Az ilyen átirat „… quod ipsarum transsumpto manu publica ac sigillo alicuius episcopalis vel superioris ecclesiastice curie munimento … plena fides in iudicio et extra iudicium adhibetur». Kovachich Formulae …, 420. l. – 1422-ben pedig a szepesi prépost vicariusa néhai Kézsmárki Péter őrkanonoknak 5 kanonoktársa által fölvett és saját pecsétjeikkel megerősített végrendeletét «in formam publicam» írta át az oldalán működő közjegyzővel, miután a szokásos szabályszerű bírói eljárást lefolytatták. Az oklevélre a préposti helynök pecsétjét is ráfüggesztették. Bécs, Staatsarchiv, Rep. XVI. 1442. XII. 7.

Végeredménykép tehát megállapíthatjuk, hogy az authentikus pecsétről szóló tan nálunk az egyházi és világi jogban egyaránt a XIV. században jegecesedik ki a maga végleges formájában, s ekkor épül ki mind a két jognak az authentikus pecsét tulajdonosaira vonatkozó skálája is. Ez a skála elérő ugyan, de a párhuzamos fejlődés folytán vannak érintkező pontjai is, s így a két jog ellentéteinek az áthidalása oklevélátírás és egyéb e nemű eszközök révén nem volt nehéz.* A XV. század óta az authentikus pecsétekkel kapcsolatban a középkor további szakában újabb fejlődésről, legalább a lényeget illetően már nemigen beszélhetünk. Werbőczy is csak a maga korában érvényben lévő világi felfogást foglalta írásba Tripartitumában.* Az önálló megyei pecsét használatbahelyezésén kívül (XV. sz. vége)* a XIV. századi állapotokhoz képest további módosulás csak az, amit Hármaskönyvének második része 13. címének 6. és 8. §-a tartalmaz, t. i. hogy a magasabb főpapok, az örökös főispánok és a rác despota magánpecséteikkel megerősített oklevelükben ügyvédet rendelhetnek, s hogy az ország rendes bírái és a hiteleshelyek a saját pecsétjük alatt mindennemű bevallásokat tehetnek.*

Vagy más módon való legalizálása útján.

HK. 13. c. 2. §.: Hiteles pecsétje van: «a fejedelemnek, az ország rendes bíráinak, valamint a káptalanoknak és konventeknek … 3. §.: Ezenkívül a városoknak és mezővárosoknak is van a királyoktól és fejedelmektől nyert hiteles pecsétjük, amelynek az előttük fennforgó és közöttük felmerülő tényekre és dolgokra nézve teljes ereje van».

Elsőnek Somogy vármegye kezd használni önálló megyei pecsétet 1498 óta. (Szentpétery, i. m. 237. l.) A többi azonban csak az 1550-i. t. 62. art. alapján jut saját pecséthez. Erre „pro evitandis inconvenientiis … que propter incerta ignotaque sigilla» volt szükség.

Werbőczy a főpapok és főurak pecsétjeit rendszerint címeres pecséteknek nevezi, megkülönböztetésül az authentikusaktól. Az 1505-i országgyűlés általa fogalmazott oklevelének corroboratiója így hangzik: «… quas nos prelati et barones appensione sigillorum nostrorum sub veris armis nostris …» A nemesség képviseletében a nádor, országbíró és a vajda authentikus pecsétje kerül rá az oklevélre.

Végezetül teljesség kedvéért pár szóval ki kell még térnünk a nem authentikus, ú. n. kisebb pecsétek használatára is, mert ezzel függ össze a pecsét authentikusságának az oklevelek corroboratiójában való emlegetése. Ez azóta lett szokásossá, 67amióta (az egyes oklevéladók iurisdictiójának a differenciálódása folytán) különbség támadt az oklevéladó kegyelmi (de gratia) és igazságügyi (de iustitia) ténykedésével kapcsolatban. Főleg az utóbbi csoportban sok volt a kisebb jelentőségű, sokszor az ügynek csak egy átmeneti mozzanatára vonatkozó oklevél. Ezekkel kapcsolatban nyugaton már a XII. században áttérnek a mindig kéznél levő, nem authentikus, ú. n. kisebb (sigillum minus, memoriale, secretum s. ad causas) pecséteknek a használatára.* A kisebb pecsétektől való megkülönböztetés céljából ezóta a nagyobbik pecsétet sigillum authenticumnak nevezik az oklevelek corroboratiós formulái.

Ewald, i. m. 101. l.

Nálunk a XIII. század elejéig még az uralkodó is (az ünnepélyesebb arany pecséten és a kisegítő gyűrűn kívül) csak egy pecsétet használt, azért nem volt szükség authentikusságának az oklevélben való kihangsúlyozására. De Árpád-házi királyaink még a különböző oklevélfajták kifejlődése óta sem vezették be a kisebb pecsétek használatát, hanem mindvégig a kettős pecséttel erősítették meg okleveleiket. A kisebb pecsétek hiányát a kettős pecsétnek az egyes oklevélfajták szerint igazodó formában való alkalmazásával pótolták, amennyiben a privilégiumokon a függő kettős, a patenseken és a zárt okleveleken pedig a rányomott sigillum simplexet, az előlapot* – az utóbbiakon V. István óta többnyire csak a caput sigillit* – alkalmazták.

Szentpétery, i. m. 98–99. l.

Pl. MODL. 721. sz. 1270.

Authentikus természetesen csak a nagy vagy a függő kettős pecsét. A nagy pecsét neve már II. Gézánál s. privilegii.* A s. simplex csak a XV. században válik authentikussá az egyszerűbb privilégiumokon az I. Károly alatt meghonosodott titkos pecséttel együtt* (a 19. ábrán I. Lajos 2. titkos pecsétje látható). A s. mediocre* (a 13. ábra N. Lajos 1. középpecsétjét mutatja) és az V. László bírói pecsétjei (34. ábra: V. László specialis praesetia-jának a p.) már használatbahelyezésükkor authentikusak. A királyi nagypecsét authentikus voltának az oklevelekben való feltüntetése IV. László 1–2 esetét kivéve, csak I. Károly privilégiumaiban szilárdul meg.*

U. o. 16. sz.

Egyéb adatokon kívül ez olvasható ki már a HK. II. 14. címéből is. A nagypecsét előlapja Zsigmond alatt a német gyakorlat hatása folytán válik authentikussá. Legrégibb errevonatkozó adatunk 1405-ből való (Bécs, Staatsarchiv, Rep. XVI. 1405. X. 5.). Utána megszűnik a s. simplex használata.

Zichy, II. 495. l. 1352.

Pl. M. Eccl. Strig. II. 30. 1. 1274.; u. o. II. 669. l. 1312. I. Károly is csak 2. nagy pecsétjének a használatba helyezése óta nevezi következetesen authentikusnak pecsétjét.

Nálunk legkorábban az esztergomi káptalan használt kisebb pecsétet (már 1243-ban).* Hogy a nagyobbik volt az authentikus, azt az oklevél corroboratiója is bizonyitja.* 1319-ben már ezt írják a káptalan nagy pecsétjéről: sigillo, quo in maioribus negotiis solemus uti.* A nagyváradi káptalan 1291 óta használ külön pecsétet ad privilegia és külön ad causas, amit körirataik is kifejezésre juttatnak.* A bácsi káptalan 1279-i két pecsétje közül az egyik s. privilegiale, a másik pedig s. memoriale.*

M. Eccl. Strig. I. 355. l. «Et quia sigillum maius ad presens non habemus, sigillum nostrum minus presentibus duximus apponendum». Ábrája u. o. 1. l.

«… et ut eisdem maior fides adhibeatur», István vál. érsek pecsétjét is ráfüggesztik az oklevélre.

U. o. III. 768. l.

Bunyitay Vince, A váradi káptalan legrégibb statutumai. 23–26. l.

M. Eccl. Strig. II. 119. l. 1279.

A főpapi kisebb pecsétek közül legrégibb Fülöp esztergomi érsek 1272-i pecsétje (11. ábra).* Az országos nagybírák (a 24. ábra Garai Miklós nádor kisebb pecsétjét mutatja), a városok és más kisebbrangú oklevélkibocsátók a XIII. és XIV. század fordulóján térnek át a kisebb pecsétek használatára,* de azért elég sokan az egész középkoron át megmaradnak egyetlen pecsétjük használata mellett.* Az ilyen pecsétet azonban nagyobb őrizet alatt kellett tartani és az okleveleknek vele való megpecsételése is nagyobb ellenőrzés mellett történt.* Idevágó adataink azt bizonyítják, 68hogy az authentikus pecsét említése nálunk is csak a nagyobb pecséttel megerősített oklevelek corroboratióiban volt szokásos. A bírósági kiadványok közül csak az ítéletlevelekre került rá az authentikus pecsét.

MODL. 814. sz. 1272.

Sándor országbírónak pl. 1326-ban már van kisebb pecsétje (Zichy, I. 282. l.), Kassa városának már 1290-ben. Tutkó József, Adatok Kassa sz. kir. város pecsétjei és címereinek fejlődési történetéhez (ism.: Turul, 1883. 14. l.).

A váradi káptalan 1290-ig szintén csak egy pecsétet használt. Bunyitay, i. m. 23. l.

A zágrábi káptalan 1323-i statutuma szerint a de iustitia jellegű okleveleket 7 kanonok előtt, a de gratia jellegűeket pedig a káptalan tagjainak nagyobbik része előtt lehet csak megpecsételni. Batthiány, Leges Eccl. III. 155. l. Nagyváradon 6 kanonok előtt történhetik a de iustitia jellegű oklevelek megpecsételése. Bunyitay, i. m. 25. l.

A pecsét authentikusságát feltüntető corroboratiós formula először az esztergomi érsekek okleveleiben honosodott meg, hiszen ők használnak nálunk legkorábban kisebb pecsétet. Ezt tartalmazza már Miklós érsek 1183-i oklevele,* de több szórványosan előforduló XIII. századi eset után csak Lodomér érsek kancelláriájában válik következetessé (1279–1298), mégpedig u. l. András mesternek, a kánonjog doctorának újításaképpen, aki a káptalan prépostja és az érsek kancellárja volt.* Ezt a formulát Lodomér utódai is megtartják. A többi oklevéladó személy és testület szórványosan szintén a XIII. század közepe óta jelzi pecsétjének authentikus voltát, következetesen azonban csak a XIV. század elején honosodik meg okleveleikben az esztergomi érsek corroboratiós formulája. Így (az előttünk eddig ismeretessé vált enemű adatok szerint) a kalocsai káptalan 1301,* a váci 1310,* a budai 1320,* a győri 1325,* a nagyváradi és pozsonyi 1327,* a szenternyei 1325,* a háji 1339,* a székesfehérvári 1341,* a veszprémi 1343* s az egri kb. 1355* óta használja azt következetesen. Ugyanekkor megtaláljuk azt már a püspöki, préposti, apáti és konventi oklevelekben is. Zozimas nagyváradi püspök már 1264-ben,* Farkas székesfehérvári prépost 1266-ban,* Péter veszprémi püspök 1279-ben,* az esztergomi keresztesek 1319-ben,* a pannonhalmi konvent 1327-ben,* a magyarországi bencés apátok 1342-ben,* László budai plébános 1375-ben* mondja pecsétjét authentikusnak. A világiak közül elsőnek Pál országbíró vezeti be ezt a formulát nagyobbik pecsétjével ellátott privilégiumaiba kb. 1333-ban.* Tőle átkerül ez a nádori, a báni, a tárnokmesteri és a városi oklevelekbe is.*

M. Eccl. Strig. I. 128. l.

U. o. II. 203. és 213. l. 1285.

Zichy, I. 106. l.

M. Eccl. Strig. II. 621. l.

U. o. II. 776. l.

U. o. II. 68. l.

U. o. III. 136. l.; Zichy, I. 309. l.

MODL. 1729. sz.

Zichy, I. 561. l.

U. o. I. 602. l.

M. Eccl. Strig. III. 511. l.

Zichy, II. 607. l.

M. Eccl. Strig. I. 503. l.

MODL. 614. sz.

U. o. 1025. sz.

M. Eccl. Strig. II. 759. l.

U. o. III. 116. l.

MODL. 3492. sz.

U. o. 6296. sz.

M. Eccl. Strig. III. 230. l.

A nádori oklevelekben 1342 (u. o. III. 480. l.), a bániakban 1350 (Kukuljević, i. m. I. 116. l.), a tárnokmester okleveleiben 1343 óta (M. Eccl. Strig. III. 529. l.) fordul elő ez a formula.

KUMOROVITZ BERNÁT LAJOS.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem